SENKI OTTHONAI – a még bérelhetetlen ingatlanoktól a már lakhatatlan romokig

Ha csak a fosztóképzőket nézzük, már meglehetősen ijesztő képre bukkanunk!
Ma bérelhetetlen holnap lakhatatlan házak…
Ez van ma, a lehetetlenség és a vele erősödő tehetetlenség lassan kiüríti településeinket; előbb, éveken át jól láthatóan az intézményeket – iskolákat, postákat, templomokat -, később a végső idejükig kitartókat is magával rántva.

001

Magyarország lakossága hihetetlen iramban öregszik, a halottak után megüresedő házakat öröklők, az utódok mielőbb szabadulnának a hátrahagyott ingatlanoktól, melyek ugyanakkor lakhatási értelemben már az ott élő öregek idejében is értéktelenné váltak.
A többnyire komfort nélküli épületek többsége lelakott, vizes, korszerűtlen és így gazdaságosan fenntarthatatlan… Szinte valamennyi felújításra, átépítésre, szigetelésre szorulna.

A házak állaga ugyanakkor nem érdekelheti az elszármazottakat – többnyire a muníció hiánya miatt! -, mint örökösök, csak az „eladó” táblák kihelyezését sürgetik, s az így „embertelenné” vált egykori otthonokra ártábla és lakat kerül. Aztán jön a lehetetlenség, mely a kereslet és kínálat összhangjának teljes hiányából fakad, melyet a tehetetlenség követ, a lakatok mozdulatlansága.

005

Akik keresnek, lakható, esetleg kiadható házak után kutatnak. A legtöbb esetben várható, rendkívül magas felújítási költségek elriasztják a lelakott házakat fürkészőket!
Az elárvult házak így lesznek az „embertelenség, a senki otthonai”. A házakat öröklők nem jutnak a ténylegesen örökölt értékeikhez, ahhoz a pénzhez, amivel a saját megkezdett életüket és élet-terüket „gazdagíthatnák”! Igazi patthelyzet ez: a ház eladhatatlan és ugyanakkor „pénzt sem terem”, mivel a megüresedett házakat nem adják bérbe, bár hatalmas igény volna rá.

Azt mondják, nincs kultúrája, hagyománya a házak kiadásának, s a házakat tönkretevőkről, a nem fizetett díjakról a mendemondák fontosabbak, mint a valós, pozitív tapasztalatok! Vevőt tehát a vételár és az állapot feszültsége miatt aligha találnak, a bérelni vágyóknak pedig esélye sincs – így az egykor szebb időket látott házak évek alatt lakhatatlan romokká válhatnak… Az állam karba tett kézzel nézi az egészet!

007

2011 nem volt olyan régen, amikor a gyermekotthonai eredményességéről, kiáradó szeretetéről elhíresült ferences rendi atya, Böjte Csaba megjelentette nemzet- és otthon-mentő programját, a Szent István Tervet, melyből az akkori választási ígéretek hevében még program is készült. A kormányozni készülők által hangzatosan felvállalt munkához Hende Csaba, Matolcsy György, Balogh Zoltán és Soltész Miklós is szívesen csatlakozott, s látszólag teljes erőbedobással nekifogtak, hogy eredményes lehessen a „Tündérkert program”, mely egyszerre kívánt tenni a”tájért, és a benne élő ember életének távlataiért”, a „Szépház programban” őseink, elődeink hajlékaiért, a Kárpát-medencei népnevelésért és a gyermekvédelemért. Ma, amikor a megvalósult projektről kellene írni, csak az látszik, hogy az egyre őszebb szerzetes töretlen hittel járja a világot, s teszi több évtizede begyakorolt gesztusait az aktuális alamizsna érdekében, de világszép ötletei a feledés homályába vesztek, pedig hihetetlen erő és elszántság lakozott a program sorai közt…

Jó volna tudni, miért képtelenség megoldani, hogy a házakat öröklők és az otthonok után áhítozók találkozhassanak? Miért késlekednek jó szakemberek, jogászok és bankárok összefogni, hogy előbb születhessen rend, minthogy az utolsó ház is összedőljön az egyre néptelenebb falvainkban?

002

Lehetetlen megérteni, hogy miért nem működnek tanácsadók, miért nem tanítanak iskolák az ingatlanok hasznosításáról, a bérbeadás módszeréről és biztonságáról, amikor Európa szerte népszerűbb a lakások bérlése, mint azok birtoklása? És vajon miért tehetetlenek az ingatlan forgalmazók? A sovány jutalékért nem érdemes lehajolni?

Olvasom, Simicska Nemzetében, hogy „soha ilyen kevés lakás nem épült Magyarországon, mint az elmúlt években. A jelenlegi tempó mellett a hazai lakásállománynak négyszáz évre lenne szüksége a megújuláshoz. Miközben egy átlagos épület élettartama még rendszeres felújításokkal is száz év körül mozog. – Magyarország idővel a romos lakások országává válhat – nyilatkozta lapunknak a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület projektvezetője. Párdi Zsófia elmondta: a lakások jelentős hányadának állapota már most sem megfelelő, a hazai otthonok hetven százaléka felújításra szorulna…
Párdi Zsófia adatai szerint évente 40-43 ezer új otthon átadására lenne szükség ahhoz, hogy százévente megújuljon a mintegy 4,4 milliós magyar lakásállomány, és ezáltal legalább a mostani szinten maradjon az otthonok állapota. Fellendülés azonban mindaddig nem várható, amíg a kormányzat nem hoz olyan intézkedéseket, amelyek lökést adnának a házépítésnek.

– A sürgető lépések közé tartozna az új építésű lakások forgalomba hozatalát, illetve az építőanyagokat és az építőipari szolgáltatásokat terhelő 27 százalékos általános forgalmi adó (áfa) ötszázalékos szintre csökkentése – állítja a szakértő. Elmondta: több országban – például Franciaországban és Romániában – már bevezették a szociális lakások körében az öt százalék körüli kedvezményes áfát. A szakember megjegyezte, hogy idehaza is meg kellene határozni a szociális lakások körét, de a luxuslakások kivételével minél tágabb kategóriát kellene megalkotni, hogy a lehető legtöbb család részesülhessen az áfakedvezményben, s az ilyen építkezésekhez minél több uniós támogatást igénybe lehessen venni.

004

A széles körű adócsökkentés mellett arra is szükség lenne, hogy a kormányzat a bankokkal közösen dolgozzon ki olcsó hitelkonstrukciókat a háztartások számára. Ez a mostani alacsony piaci kamatok mellett vélhetően nem lenne nehéz feladat – tette hozzá a projektvezető. Úgy véli: a kabinetnek a mostaninál sokkal intenzívebben kellene ösztönöznie a bérlakások építését is. Magyarországon ugyanis óriási hiány van az ilyen típusú ingatlanokból, miközben egyre nagyobb irántuk az igény. Folyamatosan növekszik ugyanis azoknak a száma, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy saját lakást vegyenek.”

Az „ELADÓ” táblák egyre csak virulnak, nagyszüleink, szüleink otthonai előtt, s hirdetik egyre, holnap az általuk épített és ma még lakott házak is ugyanerre a sorsra jutnak.

006

Elképzelni is szörnyű, mit érezhetnek az öregeink, amikor látniuk kell, mennyire értelmetlen volt egy életen át dolgozniuk mindazért, ami később eladhatatlan értéktelenséggé válik… Ugyancsak döbbenetes azzal szembesülni, hogy a házakat öröklők miként kénytelenek eladósodni, miközben komoly értéket kaptak szüleiktől…

Minden probléma megoldása – talán – a házak bére adása lehetne. A bérlők otthonra lelhetnének, felújításaik révén a házak állagmegóvása is elérhető volna, s az általuk fizetett lakbér a tulajdonosok számára tisztes jövedelmet biztosíthatna, nem beszélve az állami bevételekről. A fosztóképzők nyugodtan nyugdíjba vonulhatnának és talán a falvak is megmenekülhetnének az elnéptelenedéstől…

Rendet kellene tenni a fejekben, de vajon hol vannak, akik képesek volnának erre?

R/EVOLÚCIÓ A CSODÁK NYOMÁBAN V. – verdák vedlőszőrű bólogatós kutyákkal

Ha valaki azt gondolja, hogy mai bejegyzésünkkel egy „végleg letűnt kor” nyomába szegődünk, az nagyon téved! A legpontosabb kifejezés, hogy mindaz, amiről a csodáinkról szóló sorozatunkban ma megemlékezünk, éppen „lappang”. Ahogy a hirdetési oldalakon előszeretettel írják: „kihasználatlanság miatt” kínáltatik, vagyis van, de éppen egy szekrény mélyén várja a sorsát. Ezek a csodák valaha totemként díszlettek, lesajnálható volt, aki nélkülözni kényszerült akár egyetlen darabot is közülük! Valamennyihez hozzászoktunk, s nélkülük bizony nehezen mozdultak a nagyon is hétköznapinak számító gépjárművek… Trabik, Zsigák, Kispolák és társaik.

0000a

(Mielőtt az a vád érne, hogy másokon gúnyolódunk, sietve leírjuk, az itt felsorolásra kerülő „ikonok” kizárólag a magunkfajták családi kötelékében fordultak elő, a nyájas olvasók között nyilván senki nem hódolt efféle bazári portékáknak!)

A tuning a mindennapok csodája – volt – amikor a személyszállító gépjármű RALLY SUPER RACING TEAM CAR-rá változott, de íziben!
A dolog, úgy a hetvenes évek végén a belső visszapillantó tükörre kötegelt, mintegy két tucat Wunderbaummal kezdődött. A szélvédőn való zavartalan kilátást nyilván foltokban sem akadályozó, mintegy 12 órán át aktív légfrissítők csak így, együtt, egymásra fonva jelentették a semmivel nem pótolható életérzést, mely hasonlatos volt a kiürült sörös dobozok és dezodoros flakonok gyűjtéséhez. Ahogy azok a tisztaszobai vitrinek polcaira kerültek, kiszorítva onnan a porcelán angyalkákat, úgy a Wunderbaumok kifakult papírfácskái is jelentősen feldobták egy verda értékét!

001

002

003

004

005

A zöld napellenző csík, mely lényegében ugyanerre a területre terpeszkedve ragasztatott, különleges felirataival mintegy meghatározta a járműben utazók életérzését! Pirelli, Shell, Marlboro és még ki tudja, miféle pofás szövegek tudatták a nagyvilággal a kocsiban utazók internacionalista elkötelezettségét, az angolnak tetsző szavak különösen „baróvá” tették a gép megjelenését.

Abban az időben bizony még nem igazán került fedélzeti computer a gépkocsiba, ezért kellett a lehető legsürgősebben beszerezni egy 4 funkciós helymeghatározó szerkezetet! A kütyü természetesen jól rögzíthető, öntapadós készség volt, rajta óra, iránytű (golyós-vizes szintmeghatározóval), hőmérő, nanométer!!! A főváros trafikjaiban, autós boltjaiban, később szinte valamennyi souvenir üzletben beszerezhetővé vált… Nagyon hasznos, mondhatni nélkülözhetetlen kiegészítő volt!!! A vízben lötyögő iránytű menet közben is teljesített, a digitális óra egyszerre váltotta másodperceit a mindkét karunkra párhuzamosan felhelyezett kvarcóráinkkal, a hőmérő akár negyvenöt fokig is prímán mérte a napon felejtett utastér hőmérsékletét! A technika csodáját később kiegészíthettük rugós aprópénz tárolóval, gombnyomásra magnókazettát kiadó tároló rekesszel, vagy éppen pohártartóval, melyben az alumínium Coca-colás doboz „egész úton hazafelé” rettenetesen zöröghetett…

006

007

008

009

010

Télvíz idején nélkülözhetetlen kiegészítővé vált a szintén tapadó korongokkal a szélvédőre rögzíthető „málenkij karácsonyfa”, a kocsiba applikált Videoton rádiósmagnó és szintúgy Vidi hangfalakból áradó tuc-tuc ritmusára villogó ledekkel. Később ezt a fényerőművet kiegészítette és mintegy évszakoktól függetlenné örökítette a kéttagú dobókocka piacra kerülése, melyen a pöttyök, szintén ledek formájában voltak szívesek villódzni!

A kocsi frontvonalához hasonlóan telt meg élettel a hátsó ablak előtt fellelhető kalaptartó is, melynek elmaradhatatlan kellékei voltak a szalmakalap, a vedlőszőrű, bólogatós kiskutya, később a Nici jóvoltából ugyanez fekete báránnyá fazonírozva, illetve mindazon plüssjátékok összessége, melyet csecsemőkorunkban meguntunk, s a vicsorgó házőrzőnk kölyökkora sem tudott leamortizálni. E különös állatfarmra hívta fel a külvilág figyelmét a hátsó szélvédőn korallpiros alapon, fekete betűkkel virító CSAO felirat, melyet gondos munkával az állami biztosító casco feliratából körömollóztunk össze. Tőle jobbra az autóklub, balra pedig a KRESZ 976 matrica, meg néhány H betű volt szíves korlátozni a kilátást.

011

012

013

014

Mai írásunk képanyagát egy tőlünk kicsit keletebbre fekvő országból kölcsönöztük, de az ott fellelhető lenyűgöző csodák mindegyike jelen volt mindennapjainkban! Merüljünk el együtt e gépcsodák világában, s ha lehet, ne vegyük túl komolyan az életet!

MIÉRT BÜDÖS A MAGYAR? – a kerítésen belül egymást is utáljuk…

Nyár van.
Olykor dög meleg. Igen, tudom…Uborkaszezon.
Rendes reggeli lapmustrám közben – mivel mindenevő vagyok – elvetődtem az Origóra, ahol egy láthatóan éppen hajmosással bíbelődő nő képe fölött az alábbi címmel találkoztam:

„Ezért bűzlenek sokan a buszon.”

Nem elájulni, megdöbbenni akartam, kíváncsi voltam, miféle kutatással állok szemben, vajon a kozmetikumok gyártásában érdekelt felek mi mindent hordhatnak össze az újabb üzlet reményében?

001

Merthogy PR cikk-gyanúval kezdtem az olvasgatást. Ilyen az, ha valakit egy jó cím kíváncsivá tesz!

Vásárlási szokásainkról, az árak befolyásoló hatásáról írtak, s szokás szerint megpróbálták a nyomorunkat összevetni más Európában fellelhető népekkel. Sokadszor és mindig ugyanolyan felháborodással kajálgatom az efféle förmedvényeket, mivel nehezemre esik megérteni, miért kell 200 euros jövedelemmel haldokló honfitársaimat németekhez, franciákhoz hasonlítani, akik ennek az összegnek hússzorosával a rosszul fizetettek köreiben tengődnek! De a statisztikák már csak ilyenek, szükségük van „közvéleményre”, abból is a leglepukkantabb rétegre, akit bizsergető öröm tölt el, ha végre felhívják telefonon!

Amíg a miniszterelnök és csapata éppen azzal van elfoglalva, hogyan lehetne elmagyarázni sokunknak az idegengyűlölet legfontosabb kérdéseit, addig egy ilyen egyszerű kis cikkecskéből kiderül: mi bizony itt, az épülő kerítéseken belül, egymást sem igazán tudjuk elviselni! A cikk ugyanis lehetőséget ad a hozzászólóknak, akik élnek is e jogukkal, s tisztességesen elbánnak egymással, mint bármilyen hasonló kérdésfelvetés kapcsán! A „dologban” az a szép, hogy önkritika nélkül, mindenki, mindig a másikat látja lepukkantnak, koszosnak, ápolatlannak, csak mások bűzlenek és ragadnak, így a buszon közlekedésnek az a lényege, hogy mindenki más miatt fúúúúj…. meg ahogy van, elviselhetetlen az egész!

005

A cikk ráadásul meglehetősen hímsovinisztára sikeredett, hiszen a nők szokásait ecseteli, a fürdési, tisztálkodási szokásaikkal kezdve kitér a kozmetikumok, parfümök használatára is, persze „megmártózva” rendesen a hónaljkutyák és egyéb muffcicák divatvilágában…

004

Még jó, hogy nem azt a címet adták az írásnak: ezért bűzlenek a nők a buszon! Az újságíró kilétét persze nem fedik fel, mégis igen nagy valószínűséggel – a kozmetikumok világában való otthonos mozgása miatt vélhető – nő írta, s ha így van, jó kis céltáblát varázsolt a nagyérdemű hímnemű befirkálók elé. Kedvenc mondatom így hangzik:

„Tíz magyar nőből nyolc vásárol legalább havonta szépségápolási terméket, 57 százalékuk pedig havi legalább 2500 forintot fordít kozmetikumokra – derül ki a német CD kozmetikai márka és az NRC piackutató által végzett friss reprezentatív kutatásból.”

Na, akkor fussunk neki ennek a „magyar nő” fikázásnak még egyszer! Adott tehát ez a náció, ez a fajta, abból is a nőnemű egyed, akiknek a nyolcvan százaléka szépségápol, míg az 57 százalékuk elkölt maximum 2500 forintot kozmetikumokra. Hogy ebből valójában mennyi jut szappanra, tusfürdőre, dezodorra, deora, parfümre stb., tehát olyan eszközökre, amelyek segítségével a buszokon betarthatóak az együttélés minimális szabályai – nos erről leginkább már a kommentelő pasik írnak, nagy szakértelemmel. A dolog a leginkább ott sántít, hogy a buszokon nem csak nők utaznak.

002

Ezzel a tömegközlekedési eszközzel bizony el-elgurulnak végcéljaikig azok a hentes méretű pacákok is, akik a legjóindulatúbb cikkek esetén is minimum felidéznék az egykor Sárvár határát permetező Átév üzem szagállományát. Velük valahogy mégsincs gond, róluk nem készült reprezentatív felmérés, a buszok a nőktől bűzlenek, lassan készülődhetnek a szüfrazsettek, indul a szezon!

A dolog lényegét – ahogy ezt már jeleztem – mégis a leginkább a hozzászólásokban fedezhetjük fel. Az indulatok bedurrantak, nem vacakolnak a megmondó csávók, s a konklúzió csak, ami még várat magára, meg a tuti, a húszezerért dolgát végző egyetemista lány, mert ő nem büdös, kopasz, ahol kell és hülye, aki másokról beszél…

007

Itt tartunk ma, apukáim!
Ez a magyar valóság!
Ha itt akarunk maradni, még egy darabig, tisztelnünk kell a magyarok kultúráját!
Na és persze, a munkájukat sem vehetjük el!

A fél évszázaddal ezelőtt, a vadonatúj lakótelepeken elhíresült vagány kérdés pedig feltámadhat: szoksz förönnyi, pajtás? És bár a tisztaság és higiénia soha nem lesz beszédtéma Magyarországon, hiszen tabu ez a javából, az uborkaszezonnak jót tett ez a kis büdösség!

Szegény Orbán meg az övéi helyett a menekültekkel vacakol…

NEKEM A TENGER A BALATON – a parizeres retró-nóta újra támad!

Meződi József, akiről – állítólag – hetvenedik születésnapján utcát neveztek el Balatonföldváron, – ott, ahol a Balatongyöngye étteremben, 1970 körül minden buliban elhúzták a nagyérdemű kedvenc nótáját – újabban estéről-estére ismét elzengi a jól bevált parizeres dalát!

Naná, hiszen a „best-song” minden sora él, dübörög, mintha a jelen igazságait hordozná!

Csak a Balaton kezd egyre kevésbé hasonlítani mindarra, amiről egykor negédesen álmodoztunk!

A gumimatracom a hátamra veszem,
A parizerem papírba csomagolom,
A csomagomat vígan a szatyromba teszem,
Képzeletben már a tengert járom.

Nekem a tenger a Balaton,
A kerek égbolt a kalapom,
Megyek a hétvégi napokon,
Vonaton, minthogy az autóstoppot már unom.

Nekem a tenger a Balaton,
Karcsúra úszom az alakom,
Aztán majd estére valaki kedvére
Magamat kitáncolom.

Az életérzés, íme, maga volt a gyönyörűség!
Háton cipelt gumimatrac, – cirka másfél órás tüdőmunka eredményével húsosra trombitálva -, kiegészült a papírba csomagolt Párizsi felvágottal, mely a világhírű Szíj Melinda táskában, vagyis a „szatyorban” utazik, tökéletes egység ahhoz, hogy valaki a tengert járja – persze, képzeletben!

001

002

003

A kerek égbolt, mint szimbólum megjelent már Faludy elhíresült Villon fordításában is, de itt jóval több e sor, mint egyszerű költői kép! Az ország, az EU, sőt, maga a globalitás köszön vissza e néhány sorban, – kalap, hétvégi napok stb. – miközben a közkedveltnek alig nevezhető utazási formához érkezünk.

A vasúti közlekedés ma legalább olyan necces, mint a már divatjamúlt autóstopp. A múlt egy szilánkja a Trabik, Wartburgok, Skodák, na és persze az IFA-k időszakából. Míg valaki nem változik maga is kenguruvá… ha még akad, aki emlékezik a filmre!

A Schobert házaspár tuti módszerei előtt is léteztek technikák, s lám, a karcsúság abban az időben még egyetlen eszköze, az úszás is működött! A Balaton, mint tenger, tálcán kínálta a tengerben úszás felemelő élményét!

Jöhet az ősz, jöhet a tél hava felém,
Csak mulatok egyet a hóviharon,
A gumimatracom a szekrényben pihen,
De képzeletben már a tengert látom!

Nekem a tenger a Balaton,
A kerek égbolt a kalapom,
Megyek a hétvégi napokon,
Vonaton, minthogy az autóstoppot már unom.

Nekem a tenger a Balaton,
Karcsúra úszom az alakom,
Aztán majd estére valaki kedvére
Magamat kitáncolom.

A hóviharon mulatás perspektívája hihetetlen lehetőségeket nyitott mindazok előtt, akik rendelkeztek gumimatraccal! A gumimatrac, mint a szekrényben pihenő, sosem szunnyadó erő, a nemzetközi munkásmozgalom fegyvere, valódi boldogság érzésével ajándékozta meg a tulajdonosát! Lehet, hogy éppen ettől, illetve ennek hiányától vagyunk ma kissé fásultabbak… talán újra érdemes volna kipróbálni!

A közelmúltban bukkantunk egy érdekes írásra, a Balatonnal kapcsolatban. Íme:

„A balatoni fürdőszezonnak ma két természetes ellensége van, és ez közel sem az országos média, vagy a távoli konkurencia.
A kockázat elsődleges forrása maga a Balaton, mint a természeti legek és extrém szélsőségek tava: a főszezonban is gyakorta elromló, változékony időjárás, az extra gyorsasággal felmelegedni és lehűlni képes víztömeg, a Bakony felől váratlan hirtelenséggel kialakuló és lecsapó hatalmas viharok nyíltvízi óriáshullámokkal, a szezon vízbiztonságának garantálhatatlansága, a vízhőfok, vízállás és vízminőség optimális együttállásának mindenkori esetlegessége, stb.

Mindenki tudja, hogy nincs két egyforma nyár, sőt gyakran két egyforma hét sem a Balatonnál. Sok esetben még a napi szintű tervezést is kiszámíthatatlanná teszi, amikor egy-egy szezon során tömegével tréfál, vagy hiúsít meg tóparty és vízisport rendezvényeket, ezer más egyéni programot.

004

Ez akár aggasztó is lehetne tekintve, hogy a világ évi egymilliárd turistájának a hetven százaléka a meleg, illetve a vízpart kedvéért kel útra, márpedig nekik igen fontos, hogy milyen idő várható. Ám a Balaton kedvelőinek népes táborában ez a rizikófaktor többnyire teljesen ismert és elfogadott. Az idejáró vendég (elsősorban családok), a belföldi turista sebészi pontossággal tudja, hogy a várva-várt balatoni nyaralással mit kap és adott esetben mit kockáztat. A tudatos nyaralók körében nem ez az elsődleges ok, ami miatt sokan alternatívának tekintik a déli tengereket (az elmúlt években számos Horvátországban nyaraló hazánkfiát meginterjúvoltunk a Balatonról, akik számára idehaza a zavartalan nyaralás kockázatát elsődlegesen nem is a balatoni nyár időjárási anomáliái jelentik, hanem más döntő szempontok, de ez már egy újabb elemzés témája).

005
(…)

A kettes számú kockázati tényező a tó turisztikai márka- és kríziskommunikációjának gyengesége. A Balaton egy elhanyagolt brand, hírneve és imázsa ma pont annyira kényes és sérülékeny, mint a tó vizének biológiai egyensúlya, ökoszisztémája, mellyel együtt a tókommunikáció is időről-időre felborul. Már jó ideje törvényszerűen rántja magával egyik a másikat. Ez a kényszeres szimbiózis árulkodóan mutatja a szükséges márkamenedzsment, a szakmai védettség hiányát. Pedig egy erős márkapajzs és kommunikációs páncél élét venné a csapásoknak, nem lenne ennyire kiszolgáltatott a fürdőszezon, sebezhető a Balaton. Nincs előre megírt közös forgatókönyv a krízishelyzeteknél elvárt válaszlépésekre, így a Balaton szabadon diktálhatja a maga természetes táncrendjét, aminek nehezen követhető ritmusához sajátosan alkalmazkodik a szakma, a média.

006

A turizmusszervezetek igen szerény, ám fejlődő Balaton-kommunikációja ma azt nyújtja, amire éppen képes: új szezonokat ígérő kampányokat és csillogó statisztikai adatokkal megerősített sikerjelentéseket futtat. A kormányzati turizmuspolitika pedig szemérmesen félretekintve sokszor még a csatazaj közepette is úgy tesz, mintha tókérdésben minden egyre jobb lenne, miközben a Balatonnál évről-évre nagyobb pofonokat kap a szakma. Mindeközben a Balatont földrajzilag is elcsatoló-újraosztó politikai erővonalak (Bakony-Balaton régió kigondolói) és a nem létező tógazdák körében súlyosan el van hanyagolva a címben foglalt kérdés. Pozitív fejlemény, hogy a szakmai sajtó kezdi végre felvenni a segélykiáltó tómarketinges visszajelzéseket. Ugyanakkor a legtöbb tematikus balatoni portál és műsor, a helyi média nem biztosít megfelelő keretet a Balaton közös dolgainak kibeszéléséhez, kerüli a kényes témákat, nem segíti elő a megújító szakmai gondolkodás kibontakozását.

007

Ahogy sokáig a szakma, úgy ők sem merik felvállalni, hogy a Balaton napos arca és szponzorált hírei mellett, az árnyoldal kérdéseit is megvilágítsák. Pedig a helyi erők összekovácsolásával sokat tehetnének a várva-várt reformokért, például Balaton körüli szakmai napok, kerekasztal beszélgetések, problémamegoldó tanácskozások kezdeményezőiként…”
http://balatonmarkamuhely.blogspot.hu/2015/01/balaton-2015-mediaszenny-vagy.html

Mit tehetünk mindezek után? Persze, hogy útnak indulunk! Irány a Balcsi!, Hiszen a régi nóta újra nekünk szól, az Apostol együttes megunhatatlan énekesével:

Most úgy tűnik, semmi nem működik jól!…akkor, nincs más hátra, nó-ta in-dul:
Nekem a tenger a Balaton,
Karcsúra úszom az alakom,
Aztán majd estére valaki kedvére
Magamat kitáncolom…

BOTCSINÁLTA KERESKEDŐK – ahol már a panaszkönyv sem segíthetne

Senki sem rökönyödött meg a hír hallatán?
Vagy valóban mindegy, kik állnak a pult túloldalán?
Pártunk és kormányunk legújabb csodája a szakképesítés nélküli kereskedő emblematikus figurája!
Ő az, aki megtestesíti a „Mindegy mi van, igazunk van és kész!” elmélet rendszert…
eee
A dolog rém egyszerű: a vasárnapi üzletzárás kivételezettjei, vagyis a családi kisboltok ezentúl úgy is üzemelhetnek, hogy az abban dolgozóknak nem kell érteniük a kereskedelmi munkához. Simán állhat ott a nagymami, vagy éppen a kisunoka, és nem baj, ha fogalma sincs az áruforgalmi feladatsorról, a készletgazdálkodás összefüggéseiről, nem baj, ha nincsenek legalább minimális higiéniai ismeretei, rá nem vonatkoznak az árfeltűntetés, vagy éppen az információ közlés kötelezettségei!
bbb
Ők a legújabb „egyenlőbbek”, akik kvázi érinthetetlenek a fogyasztóvédők, sőt, talán még az adóellenőrök számára is. Rajtuk a panaszkönyv sem segíthetne – ha ugyan volna! Vagy ahogy mostanság nevezni illik, a vásárlók könyve, mely a bejárat közelében, jól látható helyen azért kellene, hogy lógjon – mellette tollal, a tollban tintával, golyóval -, hogy az elégedetlen vásárló bejegyezhesse kifogásait. Ezekben az aprócska közértekben az sem kell! Minek is!

Vasárnap nincs elégedetlen ember, nincs minőségi kifogás, a lepukkant boltocska analfabéta munkásai azt csinálnak, amit akarnak! Mert ők egy nagycsalád! Botcsinálta népség, kis szerencsével legalább egy főnökkel, aki elvégzett valaha egy ingyenes gyorstalpalót, átcsúszott a kegyelem kettesével, s azóta aranytábla virít a raktárvégi sufni ajtaján: kereskedelmi igazgató!
ccc
A dolog szépséghibája úgy tűnik mégsem csak ennyi! Nem csak velük válik kínszenvedéssé a vásárlás, az amúgy teljességgel értéktelen forint hazájában! Egyre szaporodnak azok, a tanulatlanságból, tapasztalatok hiánya miatt adódó hibák, visszaélések, félreértések és nemtörődömségek, melyek megkeserítik az életünket. Az érdekvédők és kamarák pedig hallgatnak. Nagy valószínűséggel a tehetetlenségük némasága ez, nyilván ott is magasan kvalifikált szakemberek őrzik a kereskedelem kimustrált törvénytárait. Melyekből legalább nagyritkán tarthatnának felolvasó esteket, akár olykor régimódinak tűnő ismereteket is az ő nemes nyájuknak. Azoknak, akiktől nagy buzgón évente betarhálják a tagdíjakat és a regisztrációs bélyegrevalót, mondván, bármikor készek segítséget nyújtani! No comment!

Minden korábbi időknek voltak kereskedelmi trükkjei. A kiskapuk mindig kinyíltak a nagyok mellett, s az ügyeskedők képesek voltak tetemes előny kicsikarására. Az „élelmes” jelző talán ebből az időből való. Ma úgy tűnik, már csak ők maradtak, az élelmesek. Talán csak a jelző fokozódott az „észér” irányába. A „nagy átverések” kiskátéit naponta bővítve ontják minden idők legpazarabb trükkjeit, miközben a talpon maradni vágyó vásárlók kiszolgáltatottsága egyre nő! Egyesek úgy vélik, a kereskedelem gyors gazdagodáshoz vezet. Ez óriási tévedés! Érthetetlen, mi végre kellett ereszteni a gyeplőn, ha egyszer a kereskedelem színvonala ezáltal követhetetlen mélységbe zuhan? Lehet, hogy mégis szükség volna a panaszkönyvre?

Szükség volna egy óriási panaszkönyvre, melybe a tisztességesen munkájukat végző, annak művelése előtt éveken át padokat koptató szakemberek, bolti eladók, pénztárosok, raktári dolgozók írhatnák bele az