SZOMORÚ VASÁRNAP – életérzés 1933 kontra 2015…

2015. június 21. vasárnap délután, négy óra…
Odakint esik az eső, és meglehetősen hideg van, jól látszik, amint a szemben lévő ház kéményéből füst ódalog… úgy tűnik, befűtöttek!
Állítólag ma van a nyár első napja!

Bambán ácsorgok az esőtől bevonalkázódott ablak előtt.
Lehetetlen érzés ez a tehetetlenség, ma nem érdemes kimozdulni.
Ha mennék, sincs hová.
Felénk a Nemzeti ünnep óta ez a program.
Lehet otthon ücsörögni, „semmit tenni”!
Felénk, Magyarországon. 2015-ben ez a szomorú vasárnap program
Ahol a társadalmi együttélés bizonyos területeire egyszerűen reteszt rakott a kormány.
Kinyilvánították a szerintük frankót, aztán jogszabályt alkottak a zárvatartásról, s azóta rettenetesen boldogok, minden általuk kreált, dögunalmas vasárnapon.

Ma, szúrópróba szerűen négy templomot jártam végig.
Érdeklődtem az évek óta, hetente precízen oda járóktól.
Azt mondták, semmivel nem lettek többen a szentmiséken, mióta az üzletek zárva vannak.
Mindössze ez történt: a kormány ismét kénye-kedve szerint használja az egyházakat!
Próbálja a templomokra, meg a papokra kenni a gyalázatot.
Mintha bizony értük kellett volna elvenni a döntés lehetőségét a társadalomtól!
Mintha valóban az lett volna a kérdés, hogy költekezünk, vagy hiszünk vasárnaponként!

Személyes szabadságunkba gázoltak, s most a vallásszabadságunkban vájkálnak. Propaganda anyagává silányítják a magánéletünket! Megtehetik. Megtehetik?

Szóval, itt van ez a vasárnap, mely az esőtől és hidegtől meglehetősen szomorúra sikeredett.
Bevégeztem a túlterhelt, tetű-lassú interneten a szörfözést, végigolvastam minden létező bejegyzést a facebookon, etettem és arattam a virtuális farmomon, minden „bréking” feliratú hírt elolvastam minden hírportálon, persze a többségét négyszer, újra, meg újra mindenhol, végigirigykedtem a hazai naplopó sztárok és önjelölt celebek mindenféle gyarapodásának lenyűgöző történeteit, s most jön az „unalom blokk”, mert nincs mit tenni, vasárnap van…

Böngészni kezdem a múlt bugyrait, s ott találtam magam 1933-ban.
Akkor is volt szomorú vasárnap! Naná!
Igaz, annak története egészen más világban és más körülmények között játszódott, mint a mi sorsunk.

A szerzeményt idehaza 1936-ig keveset játszották, de akkor, a felfokozott érdeklődés miatt állítólag rövid idő alatt felkapták, majd betiltották Magyarországon, mivel „öngyilkossági hullámot” váltott ki.
Ekkor aztán el kezdték játszani amerikai bárzongoristák is „a magyar öngyilkos dalt”, amelyet 1936 végére számos verzióban rögzítettek, és így, hogy, hogy nem, világsiker lett.

Állítólag Magyarországon több tucat az idő tájt elkövetett öngyilkosságot lehetett kapcsolatba hozni a Szomorú vasárnappal. Az áldozatok egytől egyig vagy a dal meghallgatása után végeztek magukkal, vagy a holttestük mellett találtak dalszöveget, esetleg kottát. Az e hírekről szóló oldalak szerzőinek arról nem sikerült részleteket kideríteniük, igaz volt-e egyáltalán a magyarországi betiltás.

Ellentmondásos információk keringenek arról is, hogy az USA-ban követtek-e el a dallal kapcsolatba hozható öngyilkosságokat, illetve, ott betiltották-e a nótát…

Mindenesetre érdemes megismerni a szerzők nyilatkozatait, melyek a korabeli sajtóban jelentek meg, persze csak a divathullám és a rengeteg öngyilkosság után:

“A Szomorú vasárnapot valakinek írtam. Valakinek, aki meghalt a számomra. Ez a Valaki most Szicíliában él, férjnél van és amikor az első beszámoló Az Estben megjelent, levelet írt nekem, amelyben közli velem, hogy ő valóban úgy érzi: meghalt.” (…) “Egy fekete vasárnapon írtam. Előző éjszaka az Angol-parkban recsegő katonazenét hallgattam. Jól éreztem magam. Másnap hajnalban rosszkedvűen, egy fillér nélkül ébredtem. És akkor született meg a Szomorú vasárnap.” (Jávor László költő és bűnügyi újságíró – szövegíró)

“Az egyik ligeti kávéházban zongoráztam, mikor bejött Jávor László fiatal újságíró. Daloltam a nótáimat és megkérdezte, hogy ki írta azokat. Megmondtam, hogy én. Nem szólt semmit, írt rólam egy cikket. (…) Aztán elkerültem a ligetből a Dunapartra és egyik este itt is felkeresett Jávor László. Mutatott egy nótát, amelynek szövegét ő írta, míg a zenéjét Rácz Zsiga cigányprímás szerezte. Az volt a címe, hogy ‘Fekete vasárnap’. A muzsika nem tetszett Jávornak és megkért, hogy írjak hozzá másik zenét. Megtetszett a szöveg, de kijavítottam a fekete szót szomorúra, mert úgy emlékeztem, hogy Fekete vasárnap című nóta már van.

– Mikor készen volt a muzsika, zongorálni és énekelni kezdtem a dunaparti kávéházban. Nagyon tetszett a közönségnek és egy este húsz-harmincszor kellett elénekelnem. Elvittem Nádor Jóskához, hogy adja ki ezt a dalomat is. Elolvasta és – nem adta ki. Nem tetszett neki a szöveg. Elvittem a ‘Csárdás’ kiadóba, ahol megjelent a kottája. Talán hat hónap múlva – én már régen más dalt énekeltem – Kalmár Pál kezébe került a kotta. Annyira megtetszett neki, hogy mindjárt beénekelte gramofonba. Fölvette műsorába is és már hat hónapja énekelte mindenfelé, mikor egy májusvégi hajnalon valamelyik minisztériumnak egyik fiatal tisztviselője agyonlőtte magát egy taxiban. Mikor az őrszemes rendőr kikutatta a halott zsebeit, pénztárcájában talált egy fényképet és mellette a Szomorú vasárnap szövegét. A rendőr jelentést írt és mellékelte a tárcát fényképpel és szöveggel. Így lett a ‘Szomorú vasárnap’ – akta. A rendőrség megindította a nyomozást és kiderítette a tényállást. A tisztviselő az egyik budai kiskocsmában egész éjjel a Szomorú vasárnapot húzatta a cigánnyal. Jókedvűen telt el az éjszaka és hajnalban – éppen vasárnap volt – beült egy taxiba, elvitette magát egy zöld zsalugáteres, fehér csipkefüggönyös ablak alá és ott az ablak alatt szíven lőtte magát.

– A lapok oldalas cikkben írták meg az esetet. Leközölték a verset is. Eszembe jutott a régi szegedi emlék. A temetés… Megdöbbentem… Az én muzsikám miatt? … Magam is nyomozni kezdtem és rövidesen kiderítettem én is a tényállást. A fiatalember reménytelenül szerelmes volt. Ezért lett öngyilkos. Megnyugodtam. Hogy a Szomorú vasárnapot húzatta? Hát istenem! Szép dal, tetszett neki…

– Aztán egy kis cseléd is öngyilkos lett. Búcsúleveléhez ő is a Szomorú vasárnapot mellékelte. Nagyon sajnáltam, de már éreztem, hogy a dalnak – nagy a sikere…
– Most már jön a visszhang – Amerikából. Kábel útján vették meg a dalt. Aztán Franciaország következett a sorban. Meg a többiek. Tizennyolc állam. Zenekarok játsszák, a világ leghíresebb dzsesszénekesei éneklik, a különféle rádiók világgá közvetítik, lemondtam a kávéházi muzsikálásról.” (Seress Rezső zeneszerző)

(…)

2015 van… A KDNP által összehozott boltbezárások okán kialakult „szomorú vasárnapok” miatti öngyilkosságokról még nem érkeztek hírek.

Ahogy a Balatontól és más pihenő helyektől vasárnaponként elpártoló nyaralókról sem igazán írnak. Hja, a mai sajtótermékek szabadsága kétséges… ki tudja, mi van velünk valójában, itt, Magyarországon! Vajon, mikortól lesz ez a mi kis szomorú vasárnapunk is “felkapott”?