BOTCSINÁLTA KERESKEDŐK – ahol már a panaszkönyv sem segíthetne

Senki sem rökönyödött meg a hír hallatán?
Vagy valóban mindegy, kik állnak a pult túloldalán?
Pártunk és kormányunk legújabb csodája a szakképesítés nélküli kereskedő emblematikus figurája!
Ő az, aki megtestesíti a „Mindegy mi van, igazunk van és kész!” elmélet rendszert…
eee
A dolog rém egyszerű: a vasárnapi üzletzárás kivételezettjei, vagyis a családi kisboltok ezentúl úgy is üzemelhetnek, hogy az abban dolgozóknak nem kell érteniük a kereskedelmi munkához. Simán állhat ott a nagymami, vagy éppen a kisunoka, és nem baj, ha fogalma sincs az áruforgalmi feladatsorról, a készletgazdálkodás összefüggéseiről, nem baj, ha nincsenek legalább minimális higiéniai ismeretei, rá nem vonatkoznak az árfeltűntetés, vagy éppen az információ közlés kötelezettségei!
bbb
Ők a legújabb „egyenlőbbek”, akik kvázi érinthetetlenek a fogyasztóvédők, sőt, talán még az adóellenőrök számára is. Rajtuk a panaszkönyv sem segíthetne – ha ugyan volna! Vagy ahogy mostanság nevezni illik, a vásárlók könyve, mely a bejárat közelében, jól látható helyen azért kellene, hogy lógjon – mellette tollal, a tollban tintával, golyóval -, hogy az elégedetlen vásárló bejegyezhesse kifogásait. Ezekben az aprócska közértekben az sem kell! Minek is!

Vasárnap nincs elégedetlen ember, nincs minőségi kifogás, a lepukkant boltocska analfabéta munkásai azt csinálnak, amit akarnak! Mert ők egy nagycsalád! Botcsinálta népség, kis szerencsével legalább egy főnökkel, aki elvégzett valaha egy ingyenes gyorstalpalót, átcsúszott a kegyelem kettesével, s azóta aranytábla virít a raktárvégi sufni ajtaján: kereskedelmi igazgató!
ccc
A dolog szépséghibája úgy tűnik mégsem csak ennyi! Nem csak velük válik kínszenvedéssé a vásárlás, az amúgy teljességgel értéktelen forint hazájában! Egyre szaporodnak azok, a tanulatlanságból, tapasztalatok hiánya miatt adódó hibák, visszaélések, félreértések és nemtörődömségek, melyek megkeserítik az életünket. Az érdekvédők és kamarák pedig hallgatnak. Nagy valószínűséggel a tehetetlenségük némasága ez, nyilván ott is magasan kvalifikált szakemberek őrzik a kereskedelem kimustrált törvénytárait. Melyekből legalább nagyritkán tarthatnának felolvasó esteket, akár olykor régimódinak tűnő ismereteket is az ő nemes nyájuknak. Azoknak, akiktől nagy buzgón évente betarhálják a tagdíjakat és a regisztrációs bélyegrevalót, mondván, bármikor készek segítséget nyújtani! No comment!

Minden korábbi időknek voltak kereskedelmi trükkjei. A kiskapuk mindig kinyíltak a nagyok mellett, s az ügyeskedők képesek voltak tetemes előny kicsikarására. Az „élelmes” jelző talán ebből az időből való. Ma úgy tűnik, már csak ők maradtak, az élelmesek. Talán csak a jelző fokozódott az „észér” irányába. A „nagy átverések” kiskátéit naponta bővítve ontják minden idők legpazarabb trükkjeit, miközben a talpon maradni vágyó vásárlók kiszolgáltatottsága egyre nő! Egyesek úgy vélik, a kereskedelem gyors gazdagodáshoz vezet. Ez óriási tévedés! Érthetetlen, mi végre kellett ereszteni a gyeplőn, ha egyszer a kereskedelem színvonala ezáltal követhetetlen mélységbe zuhan? Lehet, hogy mégis szükség volna a panaszkönyvre?

Szükség volna egy óriási panaszkönyvre, melybe a tisztességesen munkájukat végző, annak művelése előtt éveken át padokat koptató szakemberek, bolti eladók, pénztárosok, raktári dolgozók írhatnák bele az észrevételeiket, amikor olyan üzletbe lépnek, ahol nyoma sincs rendnek, tisztaságnak!
ddd
Mert a kereskedelmi munkának mindig ez adta a becsületet – a rend és a tisztaság! Az üzletnyitás soha nem a nyitvatartási idő szerinti kapunyitással volt egyenértékű, az üzem előkészítése, az árukészletek feltöltése, a pontos tájékoztatás eszközeinek kihelyezése jóval a nyitva tartási idő előtt történt, s ma nem ritka, hogy tengernyi árcímkét, olykor kézzel írt ákombákomokat találunk, a vásárló elé éppen akkor ömlesztett árucikkek mellett. Vajon miért nem érdemelhetjük meg azt az érzést, mintha, ugyan törődnének velünk?

Az üzletbe lépőt olykor elfelejtik üdvözölni, s, ha megszólítják, nem kertelnek, rögtön lecsap a riasztóan tolakodó „segíthetek?” vezényszava. Esélye annak, hogy vásárlóként élményeket gyűjthessünk, szinte a nullára redukálódott, nincsenek kirakatrendezők, dekoratőrök által álmodott kirakatok, elmaradnak a hangulat emelését célzó eszközök, olykor csak idegtépő zene üvölti le az éppen belépő érdeklődők füleit…
aaa
Végül a legelszomorítóbb a tisztaság, a higiénia szemmel látható hiánya. Egyre több élelmiszer tódul az utcafrontba, egyre több árut próbálnak közvetlenül a közlekedés útvonalain a vevőkhöz vinni. A csomagolás leredukálódott a tekercsek formájában a vásárló elé dobott zacskók tömegeire, már nincs igény az egyneműség fenntartására. A bevásárló kosarak, de főként a szabadban tartott bevásárló kocsik leírhatatlanul mocskosak, s a vásárolt holmi ezekben utazik a gépjárművek csomagtartójához…

Mindezek után újra kérdezzük: ma és főleg holnap, valóban mindegy, kik állnak a pult túloldalán? Tényleg ennyire lényegtelen, hogy a kereskedelem írott és olykor íratlan szabályait megismerjék és betartsák a vasárnapi, családi kereskedők és velük együtt mindazok, akik a felrótt hibáik esetén éppen a vasárnapiakra mutogathatnak: lám, nekik sincsenek törvényeik!? Jó volna újra ugyanúgy vásárolgatni, mint rég!

Mosolygós és illedelmes eladók között, diskurálgatva az árukról és árakról, turikálva a kínált áruk polcain, aztán kényelmes nyugalomban kosarainkba helyezni a kifizetett portékákat, begyűjteni az elismerést a helyes döntéseinkért, végül mosolyogva elköszönni…

Mert ez egy nagyon fontos szakma – egy valódi hivatás!