SENKI OTTHONAI – a még bérelhetetlen ingatlanoktól a már lakhatatlan romokig

Ha csak a fosztóképzőket nézzük, már meglehetősen ijesztő képre bukkanunk!
Ma bérelhetetlen holnap lakhatatlan házak…
Ez van ma, a lehetetlenség és a vele erősödő tehetetlenség lassan kiüríti településeinket; előbb, éveken át jól láthatóan az intézményeket – iskolákat, postákat, templomokat -, később a végső idejükig kitartókat is magával rántva.

001

Magyarország lakossága hihetetlen iramban öregszik, a halottak után megüresedő házakat öröklők, az utódok mielőbb szabadulnának a hátrahagyott ingatlanoktól, melyek ugyanakkor lakhatási értelemben már az ott élő öregek idejében is értéktelenné váltak.
A többnyire komfort nélküli épületek többsége lelakott, vizes, korszerűtlen és így gazdaságosan fenntarthatatlan… Szinte valamennyi felújításra, átépítésre, szigetelésre szorulna.

A házak állaga ugyanakkor nem érdekelheti az elszármazottakat – többnyire a muníció hiánya miatt! -, mint örökösök, csak az „eladó” táblák kihelyezését sürgetik, s az így „embertelenné” vált egykori otthonokra ártábla és lakat kerül. Aztán jön a lehetetlenség, mely a kereslet és kínálat összhangjának teljes hiányából fakad, melyet a tehetetlenség követ, a lakatok mozdulatlansága.

005

Akik keresnek, lakható, esetleg kiadható házak után kutatnak. A legtöbb esetben várható, rendkívül magas felújítási költségek elriasztják a lelakott házakat fürkészőket!
Az elárvult házak így lesznek az „embertelenség, a senki otthonai”. A házakat öröklők nem jutnak a ténylegesen örökölt értékeikhez, ahhoz a pénzhez, amivel a saját megkezdett életüket és élet-terüket „gazdagíthatnák”! Igazi patthelyzet ez: a ház eladhatatlan és ugyanakkor „pénzt sem terem”, mivel a megüresedett házakat nem adják bérbe, bár hatalmas igény volna rá.

Azt mondják, nincs kultúrája, hagyománya a házak kiadásának, s a házakat tönkretevőkről, a nem fizetett díjakról a mendemondák fontosabbak, mint a valós, pozitív tapasztalatok! Vevőt tehát a vételár és az állapot feszültsége miatt aligha találnak, a bérelni vágyóknak pedig esélye sincs – így az egykor szebb időket látott házak évek alatt lakhatatlan romokká válhatnak… Az állam karba tett kézzel nézi az egészet!

007

2011 nem volt olyan régen, amikor a gyermekotthonai eredményességéről, kiáradó szeretetéről elhíresült ferences rendi atya, Böjte Csaba megjelentette nemzet- és otthon-mentő programját, a Szent István Tervet, melyből az akkori választási ígéretek hevében még program is készült. A kormányozni készülők által hangzatosan felvállalt munkához Hende Csaba, Matolcsy György, Balogh Zoltán és Soltész Miklós is szívesen csatlakozott, s látszólag teljes erőbedobással nekifogtak, hogy eredményes lehessen a „Tündérkert program”, mely egyszerre kívánt tenni a”tájért, és a benne élő ember életének távlataiért”, a „Szépház programban” őseink, elődeink hajlékaiért, a Kárpát-medencei népnevelésért és a gyermekvédelemért. Ma, amikor a megvalósult projektről kellene írni, csak az látszik, hogy az egyre őszebb szerzetes töretlen hittel járja a világot, s teszi több évtizede begyakorolt gesztusait az aktuális alamizsna érdekében, de világszép ötletei a feledés homályába vesztek, pedig hihetetlen erő és elszántság lakozott a program sorai közt…

Jó volna tudni, miért képtelenség megoldani, hogy a házakat öröklők és az otthonok után áhítozók találkozhassanak? Miért késlekednek jó szakemberek, jogászok és bankárok összefogni, hogy előbb születhessen rend, minthogy az utolsó ház is összedőljön az egyre néptelenebb falvainkban?

002

Lehetetlen megérteni, hogy miért nem működnek tanácsadók, miért nem tanítanak iskolák az ingatlanok hasznosításáról, a bérbeadás módszeréről és biztonságáról, amikor Európa szerte népszerűbb a lakások bérlése, mint azok birtoklása? És vajon miért tehetetlenek az ingatlan forgalmazók? A sovány jutalékért nem érdemes lehajolni?

Olvasom, Simicska Nemzetében, hogy „soha ilyen kevés lakás nem épült Magyarországon, mint az elmúlt években. A jelenlegi tempó mellett a hazai lakásállománynak négyszáz évre lenne szüksége a megújuláshoz. Miközben egy átlagos épület élettartama még rendszeres felújításokkal is száz év körül mozog. – Magyarország idővel a romos lakások országává válhat – nyilatkozta lapunknak a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület projektvezetője. Párdi Zsófia elmondta: a lakások jelentős hányadának állapota már most sem megfelelő, a hazai otthonok hetven százaléka felújításra szorulna…
Párdi Zsófia adatai szerint évente 40-43 ezer új otthon átadására lenne szükség ahhoz, hogy százévente megújuljon a mintegy 4,4 milliós magyar lakásállomány, és ezáltal legalább a mostani szinten maradjon az otthonok állapota. Fellendülés azonban mindaddig nem várható, amíg a kormányzat nem hoz olyan intézkedéseket, amelyek lökést adnának a házépítésnek.

– A sürgető lépések közé tartozna az új építésű lakások forgalomba hozatalát, illetve az építőanyagokat és az építőipari szolgáltatásokat terhelő 27 százalékos általános forgalmi adó (áfa) ötszázalékos szintre csökkentése – állítja a szakértő. Elmondta: több országban – például Franciaországban és Romániában – már bevezették a szociális lakások körében az öt százalék körüli kedvezményes áfát. A szakember megjegyezte, hogy idehaza is meg kellene határozni a szociális lakások körét, de a luxuslakások kivételével minél tágabb kategóriát kellene megalkotni, hogy a lehető legtöbb család részesülhessen az áfakedvezményben, s az ilyen építkezésekhez minél több uniós támogatást igénybe lehessen venni.

004

A széles körű adócsökkentés mellett arra is szükség lenne, hogy a kormányzat a bankokkal közösen dolgozzon ki olcsó hitelkonstrukciókat a háztartások számára. Ez a mostani alacsony piaci kamatok mellett vélhetően nem lenne nehéz feladat – tette hozzá a projektvezető. Úgy véli: a kabinetnek a mostaninál sokkal intenzívebben kellene ösztönöznie a bérlakások építését is. Magyarországon ugyanis óriási hiány van az ilyen típusú ingatlanokból, miközben egyre nagyobb irántuk az igény. Folyamatosan növekszik ugyanis azoknak a száma, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy saját lakást vegyenek.”

Az „ELADÓ” táblák egyre csak virulnak, nagyszüleink, szüleink otthonai előtt, s hirdetik egyre, holnap az általuk épített és ma még lakott házak is ugyanerre a sorsra jutnak.

006

Elképzelni is szörnyű, mit érezhetnek az öregeink, amikor látniuk kell, mennyire értelmetlen volt egy életen át dolgozniuk mindazért, ami később eladhatatlan értéktelenséggé válik… Ugyancsak döbbenetes azzal szembesülni, hogy a házakat öröklők miként kénytelenek eladósodni, miközben komoly értéket kaptak szüleiktől…

Minden probléma megoldása – talán – a házak bére adása lehetne. A bérlők otthonra lelhetnének, felújításaik révén a házak állagmegóvása is elérhető volna, s az általuk fizetett lakbér a tulajdonosok számára tisztes jövedelmet biztosíthatna, nem beszélve az állami bevételekről. A fosztóképzők nyugodtan nyugdíjba vonulhatnának és talán a falvak is megmenekülhetnének az elnéptelenedéstől…

Rendet kellene tenni a fejekben, de vajon hol vannak, akik képesek volnának erre?