A KÁNIKULA ILLEMKÓDEXE – van-e viselkedéskultúra 36 fok felett?

Ma, 2015 júliusának idusán, a hőségriadó kellős közepén úgy hozta a sorsom, hogy megmártózhattam a kánikulai közegek legmélyebb bugyraiban, utaztam autóbusszal, jártam kórházban és szupermarketben, meg persze gyalogoltam a gőzölgő aszfalttengeren. Mindezt Szombathelyen!

004

Erről jutott az eszembe:
1934 nyarán, az Est Lapkiadó jóvoltából jelent meg Csánk Endre, akkor korszakos jelentőségű könyvritkasága, melynek címe: Művelt és udvarias ember a XX. században. A szellemes műalkotás egyfajta illemkódex, összefoglalás, a viselkedéskultúra akkori aktualitásairól, tehát még abból az időből, amikor a legkevésbé sem számított értéknek a hanyagság, ápolatlanság, nemtörődömség… s a városlakó „úriember” és „úriasszony” fogalma leginkább a viselkedési normákat figyelembe venni kész, ápolt megjelenésű emberek jellegzetessége lett. A két világháború között, a gazdasági válságok ellenére fontos volt mindez, a könyvet szétkapkodták, s folytatásokban az Est is közölte a fejezeteit.

Idejét múlt alkotás a mára jócskán megkopott, vászonkötéses illemtankönyv, ebből idézném az utcai viselkedés szabályaira vonatkozó részleteket:
„Az ucca közterület. Nem az enyém, nem a tiéd, nem az övé (még akkor sem, ha egyenruhát hord,) hanem mindenkié. Az ucca a legjellegzetesebb köztulajdon, tehát használata rengeteg kötelezettséggel és aránylag kevés joggal jár.
Általában a következőkre illik felhasználni az uccát:
1. közlekedésre,
2. testi és lelki mozgásra, levegőszívásra.
Az ucca minden egyéb célra való felhasználása a jónevelés törvényeibe ütközik.

Kivételnek tekintendők az uccai árusok, akik üzletkötés céljából tartózkodnak a közterületen. Ha tehát uccai árusok vagyunk, igyekezzünk legális keretek között dolgozni. Ha lehetséges, szerezzünk hatósági engedélyt, ha erre mód nincsen, viselkedjünk tárgyilagosan. Az autón járó üzletember éppen olyan ember, mint mi. Üzletünket minden szemrehányó líra nélkül bonyolítsuk le, ne lelkiekkel, hanem az áru minőségével és olcsóságával hassunk. Rendőri intézkedés esetén ne lázítsuk az uccát.

Ha lehetséges, rendezzük el életünket úgy, hogy ne kelljen koldulnunk az uccán. De az adakozó is viselkedjék tárgyilagosan a koldussal szemben. Ne faggassa és ne kívánja tőle, hogy megrázó színekben ecsetelje nyomorát… A koldusnak szánt pénzt ne erszényben tartsuk, hanem külön kabátzsebben. Ha nincsen aprónk, nyugodtan váltásra szólíthatjuk fel a kéregetőt.

Uccán a modern ember csak akkor ismerkedik, ha ez elkerülhetetlenül szükséges. Vagyis ne sértsük meg az uccán közlekedő emberek személyes szabadságát. Ha két ember találkozik és úgy érzi, hogy feltétlenül meg kell ismerkednie egymással, akkor tegye ezt minden feltűnés nélkül és rendkívül tárgyilagosan. Ha a megismerkedés után is őszintén és tárgyilagosan viselkedünk, senki sem fog téves következtetéseket levonni az ismerkedés gyorsaságából.

Zaklatni, illetőleg aszfaltbetyárkodni határozott udvariatlanság, sőt egyenes megsértése embertársaink személyes szabadságának. Határozott viselkedéssel kell elkerülnünk minden kínos félreértést. Mivel az ucca, mint jól tudjuk, nem a mi kizárólagos tulajdonunk, beszélgessünk halkan és mellőzzük a széles gesztusokat. Ha nekimegyünk valakinek, nem latolgatjuk magunkban, hogy kinek kell bocsánatot kérnie, hanem azonnal — lehetőleg az illető város nyelvén — fejezzük ki sajnálkozásunkat.

Akár nők vagyunk, akár férfiak, ha ismerőst látunk, azonnal köszönünk. Az előreköszönésről szóló valamennyi tan elavult. Kínos látvány az olyan ember, aki valósággal inkasszálja a köszönést és időnként tüntető szervusz-okkál vagy kezetcsókolom műuésznő-vel dobálózik. A köszönés hangtalan folyamat, mosollyal illatosított kalapemelés vagy főbólintas. Bizonyos körülmények között lehet felemelt kézzel is köszönni, de integetéssel csak fürdőhelyen.

Gyermekeket nem vezetünk pórázon és nem vágunk kétségbeesett arcot, ha örülnek az életnek. Uccán nem táplálkozunk, mert ez egészségtelen. Dohányozni szabad; nőknek is, ha olyan városban vagy városrészben járnak, ahol ez nem kelt feltűnést. Általában kerülünk minden feltűnést az uccán. Csendesek vagyunk és szorosan alkalmazkodunk a hatóságok közlekedési rendjéhez.”

Ez volt akkor. Történelem. Állítólag mindez kiment a divatból. Örökre…
Ma, 2015 júliusának idusán, a hőségriadó kellős közepén úgy hozta a sorsom, hogy megmártózhattam a kánikulai közegek legmélyebb bugyraiban, utaztam autóbusszal, jártam kórházban és szupermarketben, meg persze gyalogoltam a gőzölgő aszfalttengeren.

Autóbusz. Mérhetetlen forróság, már a kora reggeli órában is. Az ablakok nyithatatlanok, a függönyök elhúzhatatlanok, zaj és fülledtség, és persze minden ragad. A kapaszkodásra alkalmas fém rudak, és támasztékok, a fogantyúk és ülések, meg persze a ruhát alig-alig viselő utastársak, akik valahogy ebben a melegben még inkább dörgölőzni, a másikat szétlapítani méltóztatnak, bár szemmel láthatóan mindenki menekül mindenki elől! Akad, aki a bőrén túl is alkalmaz egyfajta zónát, ami egy kiadós fürdéssel akár mérsékelhető volna… hja, a víz, meg a szappan rendkívül drága dolog! Erre mondják epésen: „Szeressük egymást gyerekek!”

002

Kórház. Abból is a tucatszor átadott, ünnepelt tömb, mely ama kékcsempés helyén létesült, mely „magában hordozta a kommunizmus minden negatívumát”, ahogy a miniszter minden alkalommal elzengte…
A kórtermek fülledtek a szagok, naná, hogy szagok, a moshatatlan falak itt-ott már gyanúsan prántyásak, s a közlekedés színterein megjelentek az első firkák – vagy, ahogy a mindenféle indokolatlan toleranciát elvárók hívják, a graffitik… És igen, itt is minden ragad! Alighanem azért, mert az előttünk járók ragasztóanyagai kiállták az idők próbáját! A betegeknek melegük van, a vendégek özönlenek, mit számít a látogatási idő, meg a látogatás egyfajta etikettje! A maroknyi személyzet kér percenként elnézést, ha tenni szeretné a gyógyító munkát.

(Apropo: Kórház! A kaland szombaton és vasárnap folytatódott!!! http://revolucio.blogin.hu/2015/07/19/zartosztaly-szombat-vasarnap-a-beteglatogatok-remalma/)

001

Egy-egy ágyon roskadoznak vagy öten, ásítozva szemlélgetve a gyengélkedőket… Közben jókat falatoznak, előkerül a piknik-kosár, nyeles hús, szendvics és aprósütemény egészíti ki a betegek börtönkosztját… Hja, ez is viselkedéskultúra!

Végül a szupermarket. Péntek délelőtti csúcs. A péntek délutáni, szombat délelőtti és délutáni csúcs előtti csúcs… Itt mindenki ugyanannak az embernek az édesanyját emlegeti! A semmivel nem indokolható, csakazértis megvalósított vasárnapi zárvatartás elrendelőjét szidják, aki képtelen megérteni, miért nem boldog önző döntése után ez a szabadságjogaitól végérvényesen megszabadított falka. Minden hétvége kampány, akció és tumultus, eszetlen tömeghisztériák és veszekedések sora.

007

Mintha bizony háború készülődne, s ez volna az utolsó esély. Korábban csak Karácsonykor és Húsvétkor raboltak ki minden polcot, ez most minden hétvégén így zajlik. Ez az, amire a kánikula még rátesz egy hatalmas lapáttal!

003

Ma, 2015 júliusának idusán, a hőségriadó kellős közepén úgy hozta a sorsom, hogy megmártózhattam a kánikulai közegek legmélyebb bugyraiban, utaztam autóbusszal, jártam kórházban és szupermarketben, meg persze gyalogoltam a gőzölgő aszfalttengeren. Művelt és udvarias emberrel nem találkoztam, megállapíthatom, hogy a kánikula alkalmatlanná tette hordáinkat a normális együttélésre. El vagyunk egymás hegyén-hátán. Nem köszöntünk, nem tartjuk be a szabályokat… A meleg egyre fokozódik… a másikat egyre nehezebben viseljük el. Az utcákon, a hőségben hömpölygő tömeg nem akar viselkedni, a legkevésbé kulturáltan! A kánikula állítólag hétfőig tart…