UTOLSÓ VACSORÁK – némi történet, meg ahogy az utókor elbánik Leonardo-val!

Kevés, e képnél nevezetesebb alkotás létezik a nagyvilágon, melyről ne készíttetett volna a lelkes utókor megannyi parafrázist, utánérzést, vagy éppen pontos másolatot.

001

003

Leonardo da Vinci festménye rászolgált a „festmények festménye” címre, elnevezésre. A magyarok közönsége ugyan csak rövid ideig élvezhette hazai jelenlétét – hiszen Stadler Józsi bácsi az APEH kedvéért ezt a műalkotást is megutaztatta feltekerve, néhány áfa-visszaigénylési körre!!! – a freskó ma is látható Milánóban, a Santa Maria delle Grazie épületében…

Jegyezzünk meg néhány érdekességet a képről: Lodovico Sforza volt a megrendelő Leonardo da Vinci felé, Az utolsó vacsora, a híres evangéliumi jelenet megfestésére. A freskó 3 év alatt, 1495-1498 között készült el. Leonardo, a nagyszerű festő, szobrász, feltaláló és életművész, aki már életében is hírhedt volt nőügyeiről és kilengéseiről, alkotóereje teljében olyan művet alkotott, amit már kortársai és irigyei is mesterműnek tartottak!

Leonardo híres, nőügyei miatt szintén hírhedt matematikus barátja, bizonyos Luca Pacioli, az utókor számára is elbűvölő, De divina proportione című értekezésében ezt írta: ” A mi Leonardónk, avatott kezével méltó elrendezést adott a pillanatnak, amikor testtartásával, mozdulataival mintha mindenki beszélne, az egyik a másikhoz, a megdöbbenéstől felvillanyozva és lesújtva.” (Milano, Biblioteca Ambrosiana, kézirat, 1499)

Giovanbattista Giraldi költőfejedelem szeretett édesapja szemtanúja lehetett, amikor Leonardo az Utolsó vacsorát festette. Élményeiről így írt: “Mielőtt Leonardo hozzáfogott volna, hogy festménye valamely szereplőjét megjelenítse, először gondosan mérlegelte a figura emberi tulajdonságait és természetét…. a látottakról jegyzeteket készített abba a könyvecskébe,amelyet mindig az övében hordott”

002

Végül álljon itt pár sor egy elfeledett nevű szemtanú beszámolójából: ” Néha hajnaltól napnyugtáig ott maradt a templomban, le sem tette a kezéből az ecsetet, és feledve evést és ivást, szünet nélkül festett. Máskor viszont két-három vagy akár négy napon át a kezébe sem vette az ecsetet; órákon át nem tett semmi mást, csak összefont karral álldogált szemben a művel, szigorú tekintettel fürkészve a figurákat”

A freskót hétszer restaurálták, négyszer átfestették. A refektórium nedves, párás fala nem volt ideális helyszín ennek a csodálatos műnek. 1943-ban az épületet amerikai bombatalálat érte. Csodaként emlegetik, hogy csak ez az egy falrész maradt épen, akkor mégiscsak jól lett megválasztva a helyszín.

A kép ma is látogatható, a róla készült reprodukciók fellelhetők táskákon, falvédőkön, divatos ruhadarabokon, s legújabban izmos férfikaron, persze tetoválás formájában. A lelkes utókor pedig alattomosan felhasználja, plagizálja és kiforgatja az alkotást, kedve szerint – olykor rendkívül szellemesen! Ebből szemezgetünk:

004

005

006

007

008

010

012

009

011

013

014

015

016

017

018

019

020

Gyűjteményünk vagy félszáz ehhez hasonló “feldolgozást” ismer, zenészek, politikusok, filmsztárok szívesen emlékeztetnek a “nagy műalkotásra”, bár valószínűleg egyiküknek sem az eredeti alkotás, ill. téma megcsúfolása a célja.

A humorérzék ma sem elhanyagolható emberi érték!