CSÓTÓ? ÁTVERÉS VOLT MINDEN ÍGÉRET! – valami más, valami helyett…

Ülök a Csótó partján.
(Azok kedvéért, akik valami okból kifolyólag nem itt születtek, nem „tősgyökeres” szombathelyiek, tehát nem volt alkalmuk itt gyerekeskedni, majd felnőni, a helyi társaságot alakítva, annak fontos részeként megélni Szombathely fejlődési szakaszait, változásait – tehát, aki „gyüttment” – pontosítom tartózkodási helyemet: a szombathelyi Csónakázó tó partján múlatom az időt!)

001

003

005
Képek a Hende Csaba szerinti áldatlan állapotokról… köszi ALON!

004

002

Nézem a fodrozódó vízfelszínt, a víz fölé hajló fákat, a maradékot, a túlélőket, meg a csónakház helyét. Lehunyt szemmel szinte látom…
Az öreg bódét, mely – ráncfelvarrásokat kapott ugyan -, talán a néhai strand öltözőivel egy időben készült.
Pakundekni bódé.
Így hívtuk.
Nem igazán volt másnak nevezhető, hiszen a kulcsra zárható, szél és eső elől való védelem céljait „talán” elfogadható szinten produkáló építmény az eltelt évtizedek alatt mit sem változott.
Zömök, barna kocka, az előtte láncot csörgetve, ziregve-zörögve ringatózó alumíniumcsónakokkal, vizibiciklikkel. Homlokán a méltóságteljes felirattal: CSÓNAKHÁZ…

Nem érdekel, ki, miért haragudott meg rá, nekünk az életünk része volt, és bármilyen gáz, szerettük őkelmét. Alig vártuk, hogy az aktuális csónakmester kitárja nyikorgó ajtaját, s az apró ablakon át benyújtott személyi okmányainkért, meg persze az óradíjért végre vízre szállhassunk. Előbb csak négy, később, akár nyolc nagy kör is belefért az órába!

Szóval, nekünk, szombathelyi srácoknak, ez a bodega volt a csónakház, a sok izgő-mozgó, nyikorgó palló a kikötő, s a rozoga csónakok lettek a hajóink, melyeknek sorszámait megjegyezve versenyeket, vetélkedőket vívtunk egymás közt… Ja, és a sziget is sziget volt, búvóhelyekkel, az első szerelmek emlékeivel, az egyetlen híddal, meg a rengeteg vadkacsával! Tavasszal csak a pillanatot vártuk, amikor végre kiülhettünk a csónakház előtti stégek valamelyikére, s bambulhattunk a semmibe órákon át! Ott készültünk az érettségire, később az államvizsgára is – legalábbis ez a hely volt a legalkalmasabb az elmenekülésre!

Aztán kiderült, hogy a mi „Csótóról, meg annak szigetéről” alkotott képünk téves, elavult, reformra érett, csacsi álom, amit a sok hülye romantikázással magunkénak gondoltunk! Nem számított, hogy öregapáink, szüleink még megmutatták, hol kubikoltak napokon át, hogy melyik öreg fűznek segítettek „csemete” korában gödröt ásni, nem volt fontos semmi, csak a magyarázatok az elöregedésről, meg a gondozhatatlan „dzsumbujról”, jöttek az ígéretek, meg a szokásos szólamok Európáról, meg a korszerű várossal szemben megfogalmazott elvárásokról.

Aztán jöttek a fűrészek, a dózerek, meg a markológépek, leradírozni mindent, amitől az a Csótó, a mi Csótónak nevezett otthonunk megszűnt végre létezni. Mert a Csótó egészen biztosan komcsi volt! Azt pedig a jelenlegi kurzusnak ki kell irtani!

(Ha nem láttuk, hallottuk volna honvédelmi miniszterünket az új kórházi tömb sokadik avatásán, habzó szájjal dühöngeni, amint a „kékcsempés” bűneit sorolta, nem hinnénk el, hogy ennyire lehet haragudni néhány elmúlt évtizedre…)

A Csótó eltűnt, ahogy a „sziget” is átjáró házzá változott, s a csónakháznak is menni kellett, persze a csónakokkal, vizibiciklikkel együtt! A grundok helyett kulturális terekről szövegelnek, a partra napozóágyak, meg horgászstégek kerültek, már várjuk, mikor halásszák le az elavult pontyokat, keszegeket! Az alkotók pedig szemmel láthatóan rendkívül büszkék a fejleményekre! Nem igazán láthattunk korábban a keletkezett műtárgyakon pózoló, tetszelgő városvezetőket, most ehhez is kénytelenek vagyunk hozzá szokni! Szerintük nyilván minden rendben van!

ÁTVERÉS VOLT MINDEN ÍGÉRET! Valami más, valami helyett… ez volt a mese, és míg nézem a víztükröt, azon gondolkozom, vajon, miért nem nevezték még át ezt az egészet? Lehetne Savaria Beach, vagy Claudius Tenger, de bármi, akármi, ami képes kifejezni a Puskás Tivadar vezette Szombathely méltóságát!

006

007
Sárkányhajók mámorában… a VN ünnepi képei…

008

A Csónakázó tó csónakház és csónak nélkül maga a megtestesült hazugság!
A „sárkányhajók” sem pótolhatnak semmit!
Nincs miért szépíteni a helyzetet!
Megbukott a mutatvány, a sokadik, amit persze majd sertepertélő, szalagvagdosók orvosolnak, de a tény az tény marad: elmúlt a június, elmúlt a július is, csónakázás lehetősége nélkül!

Becsapta városát a polgármester, meg a miniszter, becsapta, sokadszor már, s nem látja, nem akarja látni, s nem engedi, hogy lássuk az ócska hazugságaikat!
Évek óta ez a lemez: valami más, valami helyett… csak éppen mindenből, ami valaha volt, sőt, jó volt, valami olyan más lesz, ami talmi, gagyi, utánérzés, vagy éppen szemmel látható mutyi!

Miközben eltűnnek az értékeink, valakik jól megtömik a zsebeiket; kerítéseik mögött saját fényűző életük sarjad, növekszik!

Ne legyünk már ennyire ostobák! Nem igaz, hogy senkit nem zavar, amint szinte minden, évtizedeken át féltett kincsünk helyébe beköltözik az új hatalmat szolgálók műanyag világa!

Jajkiáltásainkra arrogáns kioktatás, szakértői vélemények blablái jönnek, hogy végül szégyenkezhetünk, mert ordítani kezdtünk, miközben rendre elvették a…

Ülök a Csótó partján.

Nézem a fodrozódó vízfelszínt, a víz fölé hajló fákat, a maradékot, a túlélőket, meg a csónakház helyét…

One thought on “CSÓTÓ? ÁTVERÉS VOLT MINDEN ÍGÉRET! – valami más, valami helyett…”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.