CSIRKEFARHÁTORSZÁG – sunyítás helyett vissza az „elmutyizott milliókat”!

A néhai Magyar Köztársaság Miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc, a minap jelentette ki, hogy nem akar csirkefarhátországban élni! A jelenleg hatalmat gyakorló kormányfő elődje azért nyilatkozott ilyen nyersen, mert szerinte tűrhetetlen, hogy hazánkban egyre többen kénytelenek az életminőségük szimbólumaként a „jó húsos farhátat” megjeleníteni, mely így is csak ritka vendég a délidőben terített asztalokon.

Az utolsó „húsétel” felemlegetése idején robbant a legeslegújabb kormánypárti bomba, amolyan „Bábiné féle szégyellje magát effektus”, melyet nem tudott szó nélkül hagyni az egyébként édes csipkerózsika-álmot álmodó „ellenzéki oldal”…

„Az MSZP a kapott összeg visszafizetésére, az Együtt pedig mentelmi jogáról történő lemondásra szólította fel Simon Miklós Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselőt, Nyírbogát korábbi polgármesterét, akinek több millió forintos végkielégítést szavazott meg a felesége által irányított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község önkormányzata.
A községet 2001 és 2014 között vezető, 1998 óta országgyűlési képviselőként is tevékenykedő Simon Miklóst felesége, Simonné Rizsák Ildikó váltotta a polgármesteri poszton a tavalyi önkormányzati választáson. Az új polgármester indítványozta, hogy a korábbi településvezető öt havi végkielégítésként bruttó 3 millió 67 ezer, ki nem vett szabadságai után pedig bruttó 2 millió 147 ezer forintot kapjon.
A juttatást három nappal később meg is szavazták az önkormányzati képviselők, az összeget Nyírbogát 2014-es általános költségvetési tartalékának terhére biztosították. A politikus elismerte, hogy felvette a juttatásokat, de hangsúlyozta, ez csak bruttó összeg, ebben a szociális hozzájárulás is benne van…”

001

Nyírbogát 3124 lelkes nagyközség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyírbátori járásban. Lakóinak mindössze 1%-a vallja magát romának, a többiek magyar nemzetiségűek. A nagyközségben – mint a Nyírség területén általában mindenhol – mérhetetlen szegénység és kilátástalanság uralkodik. Nyírbogát is egy olyan hely, ahol az életminőség szimbóluma a „jó húsos farhát”, mely így is csak ritka vendég a délidőben terített asztalokon.

Ez az a település, ahol Simon Miklós – fizikus, kémikus egyetemi doktor – és felesége, Simonné Rizsák Ildikó – családorvos – „éldegél”, nevelgetik egyetlen, gyönyörű gyermeküket, s amely településen a férj távozása után a feleség lett a falu vezetője. Mert így volt praktikus és szükségszerű…

004

A Népszava egy korábbi cikke szerint: „ Simon már 2002-ben is vitatható körülmények között nyert az országgyűlési választáson, egyes források szerint ugyanis a képviselői poszt elnyerése érdekében a szavazók befolyásolásától sem riadt vissza. A dokumentumok szerint a képviselő és felesége, Simonné Rizsák Ildikó – aki a háromezer lelkes Nyírbogát egyetlen háziorvosa – büntetőügybe is keveredett azért, mert Simon kampányát a két választási forduló között a helyi választóknak juttatott ételcsomagok, a második fordulóban pedig szervezettnek tűnő szavazószállítás „segítették”. Noha az ügy később különös fordulatot vett, így a Simon házaspárt nem érte retorzió, a választás rendje elleni bűntettet a bíróság is megállapította.
Csakhogy a nyírbogáti fideszes vezetőnek ma is létszükséglet az országgyűlési képviselőket megillető mentelmi jog, ezért várhatóan mindent megtesz a választási győzelem érdekében. A Központi Nyomozó Főügyészség ugyanis évekkel ezelőtt jogosulatlan gazdasági előny megszerzése vádjával indított nyomozást Simon és társai ellen. A főügyészség 2008-ban ki is kérte Simon mentelmi jogának a felfüggesztését, a Ház azonban nem adta ki a politikust, így nem indulhatott eljárás ellene. Társainál eközben lefolytatták a vizsgálatot, s a politikuson kívül gyanúba került öt személy mindegyikét jogerősen elítélték.”

2013-ban, a közelgő választások hevében Simon Miklós még így nyilatkozott: „Függetlenül attól, hogy egy-egy településvezető jól dolgozik-e, megérdemli-e a jutalmat, nincs jó üzenete, ha az ország jelenlegi helyzetében, mikor is az állam részben vagy egészben átvállalja az önkormányzatok adósságát, küzd az államadósság ellen, takarékosságot hirdet és önhikis forrásokkal igyekszik támogatni a hátrányos helyzetű településeket, a közben elnézi, hogy a kormánypárti támogatottságú polgármesterek milliós jutalmakhoz jussanak.
A legbölcsebb tehát, ha nem veszik fel ezt a pénz, vagy ha már felvették, azt a településük boldogulására fordítják – mondta a fideszes országgyűlési képviselő, majd hozzátette: Nyírbogát a térség egyik legkisebb adóssággal rendelkező települése, 2010. tavaszától gyakorlatilag egyensúlyban van a költségvetési mérlegük.
– Én egy fillér pénzjutalmat sem kaptam, s ez így is van jól. „Megelégszem” azzal a fajta elismeréssel, amit a bogáti lakosságtól, a környező településekről és a nagyközségben megforduló miniszterektől, államtitkároktól kapok, miszerint Nyírbogát látványosan fejlődik, évről évre élhetőbb, szerethetőbb és sikeresebb település.
A nagyközség adósságállományából ötmillió forintot vállal át az állam, a szomszédos Nyírbátor esetében a 4,2 milliárd forintos adósságállomány minimum 40 százalékát, ami nagyságrendekkel nagyobb összeg! Mindez sokat elárul a két önkormányzat gazdálkodási különbségéről, a jutalomosztás mégis a szocialista városvezetés esetében volt jellemző – mondta dr. Simon Miklós.”

002

Orbán 2002-ben, 2006-ban, 2010-ben is bizalmáról biztosította Simont, így nem véletlen, hogy 2014-től a karcsúsított parlament képviselőinek sorában is számított a kétes hírnevű pártmunkásra, aki korábban kisgazdapárti sertepertélőként, Torgyán doktor mögött edződött. Legutóbbi vagyonbevallása szerint meglehetősen „szegény” ember:
„Ingatlanok: Debrecenben 1094 négyzetméteres telken – ennek résztulajdonosa – 69,7 négyzetméteres társasházi lakás és egy 21,2 négyzetméteres garázs felerészben tulajdonosa, Nyírbogáton egy 3783 négyzetméteres telken 140 négyzetméteres családi ház, plusz 50 négyzetméteres garázs, plusz 50 négyzetméteres orvosi rendelő fele részben tulajdonosa. Nyírbogáton összesen 12 ezer négyzetméter szántó tulajdonosa. Érpatakon egy 8818 négyzetméteres udvaron egy családi ház tulajdonosa 1/3 részben. Újfehértón 8461 négyzetméteres szántó résztulajdonosa, Érpatakon 6 hektár szántó résztulajdonosa.
Nagy értékű ingóság: Audi A4 (2009). Takarékbetétben: 1,9 millió forint, állampapírban: 14,5 millió forint.
Egyéb adóköteles jövedelem: bérbeadásból havi 165 ezer+110 ezer forint.”

Az igazat megvallva, e csekélyke vagyon mellett igazán szüksége lehetett arra a kicsinységre: öt havi végkielégítésként bruttó 3 millió 67 ezer, ki nem vett szabadságai után pedig bruttó 2 millió 147 ezer forint összegre. Az érzésről nem is beszélve! Mert ugye az ügylet jogilag teljesen rendben van, etikailag meg állatira frankó, így a leginkább szeretett felesége érzésvilágának sokszínűségét támaszthatja alá!

Simonné Rizsák Ildikó amúgy maga a szolidság szűzies mintaképe! Érdemes beleolvasni abba a csodálatos irományba, melyben szerénységéről vall:
„– Én szeretek ilyen pici kis mezítlábas körzeti orvos lenni. Ez az első munkahelyem. Tudom, mindenhol vannak olyanok, akikkel az ember elégedett és olyan, aki velem elégedetlen. Meg kell találni a közös hangot a település minden lakójával. Én erre törekszem.”

Íme, hát, Simonné Rizsák Ildikó meglelte… a pici kis mezítlábas körzeti orvos férje nyomába lépett, a parlament Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke felé nemes gesztusként lökött egy keveset: öt havi végkielégítésként bruttó 3 millió 67 ezer, ki nem vett szabadságai után pedig bruttó 2 millió 147 ezer forint összeget.

003

Simon Miklós és felesége Simonné Rizsák Ildikó pozitív gondolkodásával az eszünkbe jutott egy régi mese:
“Van egy történet az egypetéjű ikrekről. Az egyikük tántoríthatatlan optimista, aki szerint az élet igenis habos torta. A másik viszont megkeseredett pesszimista, aki hangoztatja, hogy a Murphy törvénye csöpög az optimizmustól. Szüleik a fejüket csóválták, és gyermekkorukban mindkettőt pszichológushoz vitték.
A szakember azt tanácsolta, hogy próbálják kiegyensúlyozni a két gyermek személyiségét.
– A legközelebbi születésnapjukon külön-külön szobában bontassák ki velük az ajándékaikat! A pesszimistának vásároljanak össze szebbnél szebb ajándékokat, az optimistának pedig adjanak egy doboz… lótrágyát.
A jóemberek tartották magukat az útmutatáshoz, és feszülten várták az eredményt.
Amikor bekukucskáltak a pesszimistához, hallhatták, hogy megállás nélkül zúgolódik:
– De ronda ez a számítógép! Fogadjunk, hogy az a videó játék mindjárt összetörik… Ezeket utálom… Láttam már ennél nagyobb távirányítós autót is…
Lábujjhegyen a másik ajtóhoz lopakodtak, s a kulcslyukon át látták, hogy az ő kis optimistájuk sugárzó arccal labdázik a lócitromokkal.
– Úgysem csapnak be! – kuncogott. – Ahol ennyi citrom van, ott legalább egy póninak is lenni kell!”

007

Csirkefarhátországban csak mi, pár millióan lehetünk pesszimisták.
Mi, akik a “felkent” narancsok között láttunk már éppen elég citromot…

BALATON SOUND – a vizet tisztának, a körülményeket európainak, a szolgáltatásokat értékelhetőnek hazudják

A „Balaton hangja” éveken át hallhatatlan volt.
A rendszerváltás utáni időkben leginkább szégyenkezve csak leírni tudták a magyar tengert, maga a kifejezés, „Magyar Tenger” is csúfosan megkopott, kicsit úgy kezelték, mintha a szocializmus maradékaként, nyűgként kellene tekintenünk Európa legnagyobb kiterjedésű édesvízi tavára.
Micsoda nyomorult gondolkodás!

A korábban hatalmas ügybuzgalommal felépült nyaralók nagyobbik részére kikerültek az eladásról tájékoztató táblák, a legendás vendéglátó egységek végleg lepukkantak. A badacsonyi kifőzde sor és a móló közt korábban tapasztalható emberáradat – mely amolyan balatoni védjegy, mértékadó látványosság volt – a nullára apadt.
006
A legatyásodott kisemberek tömegei elkönyvelték, hogy a Balaton a néhai szép emlékek közé kerül, porosodni, egy eldugott polcra. Új utazások a közlekedés megfizethetetlensége miatt nem jöhettek szóba, a szakszervezeti és vállalati beutalók rendje megszűnt, az „üdülés”, „nyaralás” fogalma sokak számára az ismeretlen területekre száműzetett. Felnőtt egy nemzedék, mely már csak hírekből, mendemondákból ismerte a szülei által fényezett „balatoni nyár” csodáját…
005
Mint mindent, „szerintük”a Balatont is újra ki kellett találni. Jöttek a nagyon okos marketing szakemberek, az idegenforgalmi szakma felkentjei, meg a miniszterek, államtitkárok és biztosok, akik mind tudtak és tudnak szerezni, na és persze költeni, mutyizni és hazudni, mint a vízfolyás. Minden probléma gyökere, a bűnbak, végül maga a Balaton lett, „tetszett volna forradalmat csinálni”, mindennek oka a víz mennyisége, a meder, meg a part, az időjárás kiszámíthatatlansága, meg a vízminőség lett, mely összetevők éppen attól váltak kiválóvá, vagy vállalhatatlanná, hogy ki volt az aktuális gazda, meg a soros isten…

Ez volt a közelmúlt. Mi van most? Balaton sound van, egyre hangosabb. Amolyan átkiabálós, beszólogatós, káromkodós csapatás, amiből a legtöbb földi halandó – a maradék… – alig ért valamit.
002
Akik úgymond kitartanak, magyarként szándékoznak szülőhazájukban összemenni, mint a romlott tej. Nekik üzengetnek, ők, a balatoniak. Kiabálják, hogy nincs szakács, meg pincér, nincs szakképesített vendéglátós személyzet. És akkor a megnyomorított melós, aki éppen két évtizede már, hogy utoljára mártózott a balcsiban, eltöprenghet, vajon, miért nincs a Balatonon szakács, meg pincér?

Hiszen, ha tudná! A Balatonon nincs már szakképesített kereskedő, sem vendéglős, sem úszómester, sem orvos, sem fodrász, sem villanyszerelő, sem vízvezeték szerelő, sem gázos, sem fuvaros, sem kőműves, sem festő… Ahogy az egész országban nincs más, csak uszkve nyolcmillió Mekk Mester!
001
Ebben az országban mindenki kénytelen mindenhez érteni… vagyis semmihez. Ez az, amiről tudni lehetett, hogy egyszer visszaüt. Na, most van „egyszer”!

A vendéglátásban serénykedők, a könnyű gazdagodást keresők, az új zsebmetszők nem értenek a gasztronómiához, a magyaros ízvilághoz. Nem akarnak ők kuncsaftokhoz, visszatérő, elégedett vendégekhez jutni! A vendégbarátság és szíveslátás ősi igéi helyett a KMD, a „keresd magad degeszre” egynyári csillogását áhítják. Naponta eldünnyögik a televíziók és rádiók műsoraiban, hogy nincs mit tenni, a szakembereik lelépnek, pofátlanul otthagyják őket a tízszer annyit kínáló Ausztriáért! Még a vasárnapi boltbezárások is nekik fájnak a leginkább, s imádkoznak egyre, nehogy túl sok vendég térjen be szedett-vedett egységeikbe…
003
Az „Y”, meg a „Z” generációk csapatai már nem arra a Balatonra igyekeznek! Őket a Balaton Sound idilli világa várja. Az elkerített, mindentől független, borsos belépőért megváltható rezervátum, mely néhány napnyi narkotikumával képes elkápráztatni publikumát. Ők nem gondolnak a parti káposztás-túrós lángosra, a főtt kukoricára, a kiflibe préselt virslire, gúnynevén a hot-dogra, meg a hamburgernek nevezett meleg zsemlébe aszalt fasirtra… Nem keresik a Balatontól annyira idegen hekket, kovászos uborkával. Nekik a körbekerített sáv méregdrága gyorsbüféi ontják a spéci mérget, amit dögös csajok kínálnak a villogó fénysátrakból. Ennek az egésznek semmi köze már a vendéglátáshoz és a legkevésbé a Balatonhoz!

Pártunk és kormányunk rádiói, televíziói azért naponta ellihegik a hazugságokat mindazoknak, akik hajnali négykor ébredve, tömött buszokon zötykölődnek az összeszerelő üzemeikbe, hogy onnan délután négykor hazaaszalódjanak egy másik busz fedélzetén otthonaikba. Elmondják, elhintik a rizsát, nehogy bárkinek is az eszébe jusson elgondolkozni, hol és mit rontottunk el.

Aztán szigetelőszalaggal körbetekerik a csöpögő csapokat, megbütykölik az öreg kávéfőzőt, a hétvégeken kifestik az egyetlen naponta használt szobát, asszonyaik levágják és befestegetik egymás haját, és nézik, nézik egybe bambább tempóban a televíziók ömlő hazugságait.

Magyarország jobban teljesít.
Vajon kinél jobban?
Albániánál…?

HINTA – fent és lent, az esélytelenek nyugalma, meg a mások majmolt világa, ha soha nem találkozik

2015. Nyár, július, már a reggel is túlontúl forró, az ember egyre az árnyékot keresi. Ahogy a felforrósodott kocsiban ülve közelítek célom felé, egy apró falucska közepén pillantom meg őt. Kerítés mögött a lombok takarásában löki a hintát, egyre magasabbra, és közben mosolyog, kacag és énekel.
04
Úgy tizenöt lehet, gondolom, mindenesetre jócskán nagyobb, mint a játszótereken megszokott csibészek. Bár csak másodpercekig fürkészhetem, figyelhetem önfeledt mozdulatait, elgondolkozom.

Villanásokra bár, de felidézem a gyermekkoromat, a lakótelepi játszóteret, a mászókát, a homokozót, meg a hintát, ahol kisgyermekként magam is szívesen időztem… de rég volt!
01
Két nap múlva ugyanarra visz az utam, dél körül járunk, perzselő hőség borít be mindent. A falu közepe felé járva felrémlik a múltkori kép, keresem, s hihetetlen, de a kamasz most, a déli kánikulában is nevetgélve hintázik, kipirult arccal rugaszkodik el, fel, egyre magasabbra… Leeresztem az ablakot, lassítok és hallom, ahogy énekel. Egyes-egyedül egy falusi játszótér lombjai közt hintázik és dalol, nótázik, és közben mosolyog egyre. Az egész jelenetben az a legcsodálatosabb, hogy még csak különösnek sem nevezhető, amint önfeledten elszórakoztatja magát…. Hétköznapi történet, amolyan semmiség.
02
Ugyan, ki a frász keresné, kutatná legközelebb is a kölyköt? Kinek volna még fontos egy láthatóan szerencsétlen sorsú, talán túlontúl félénk, de az is lehet, hogy súlyos, szorongásos megbetegedésben szenvedő… serdülő, aki a nyári vakációban rá szakadt szabadidőt egy nyikorgó hintában tölti reggel, délben és este, a falu kellős közepén? Kinek lehetne fontos egy apró ember, aki más, mint az őt körülvevő világ, a korabeli tinédzserek? Kinek, egy kiskorú, akinek a szülei nem törődnek az elherdált idejével, a vakáció hasznos eltöltésével? Avagy, mit számít egy srác, aki a falkával együtt, nem a Soundon tolja, aki egy telót sem tudott leakasztani az ősökről, amt bűvölhetne naphosszat, nem lóg a neten, nem rugdos drága bőrbogyót márkás sportruciban… aki csak hintázik, hintázik, és énekel, hogy szinte zeng tőle a falu?
05
Tegnap újra arra vitt az utam. Most már miatta mentem arra. Látni szerettem volna, vajon az esti órák ott érik-e őt. Hintázott, lökte magát, fel az égig és énekelt…

A hírek nem róla szólnak. Ő és a hozzá hasonlatosak ifjúkora kimarad a hírekből, meg az evangéliumokból… Bájos pofival kamerába bámuló, zoknival tömött felsőkben csücsörítő másolatokról hadovázunk, trendivé szürkített tömegekről, akik reggel, délben és este harcban állnak az önmagukkal szemben kialkudott elégedetlenségükkel. Akik a bomló narkotikumok és az átbulizott éjszakák piái miatt másnaposan és leverten ébrednek a tikkasztó déli hőségben, akik fennen hirdetve szabadságukat mindörökre szövetséget kötnek a mammonnal, s magukra tetováltatják a nihil jelét. Azokról szólunk, akiknek két évezreddel ezelőtt is csak a látszat jutott, meg a vélekedés minden törvény és a teremtett rend fölött…

Holnap is arra visz az utam. Majd intek feléje, s reménykedem, talán visszaint. Akkor majd úgy érezhetem, hogy találkoztunk, hogy várt az érkezésemre, s én és ő fontosak lettünk egymás számára… Ahogy a felforrósodott kocsiban ülve közelítek célom felé, egy apró falucska közepén pillantom meg őt. Kerítés mögött a lombok takarásában löki a hintát, egyre magasabbra, és közben mosolyog, kacag és énekel.
06
„Az élet fontos dolgai nem azok, amiket általában fontosaknak tartunk. Pénz, pálya, haladás, siker, munka: ha arról van szó, hogy megtaláljuk magunkat ebben a világban s érdemesnek ítéljük a benne létezést, akkor ezek mind nagyon aprócska dolgok. Az érzések és a hangulatok fontosak, melyek lelkünket színezik s a lelkünkön keresztül a világot is, melyben élünk.” (Wass.Albert)

MINDKÉT IRÁNYBÓL BEHAJTANI TILOS – Ausztria lezárt határáról, fotókkal bővítve!

Az osztrák-magyar határ egy rövid szakaszán MINDKÉT IRÁNYBÓL BEHAJTANI TILOS!
Nevtelen-2
Megvalósult az a helyzet, amivel Orbán hetek óta riogatja a határaink felé tartó menekült áradatot?
Csak ő még totojázik!
Volt egy út Nagysároslak és Szentpéterfa között; egy „ominózus út”, – mely a közelmúltig leginkább kráterekkel borított holdfelszínre emlékeztetett -, így járhatatlan volt. Most pedig lett egy út, kiegyengették, ollé!, mely mostantól gyakorlatilag nincs; lezárták, s mindkét végét kerekded táblával és némi euro konform műanyag rácsozattal látták el.
Ennyi!

000001 új
.

Tömören azt mondhatnánk: röhej! De, ha belegondolunk, mi minden vezetett e komoly döntéshez, lelombozódunk. Az a mintegy fél kilométernyi útszakasz volt már ostoba és kisstílű vita tárgya, tartottak miatta aláírásgyűjtést, meg népszavazást, jókat csevegtek a két ország állítólagos illetékesei, kezeztek a bürgelmeisterek a polgármesterekkel, és tessék, az eredmény önmagáért beszél! Szentpéterfától elgurulhatunk az osztrák-magyar barátság padjáig, – mert ott bizony az is van! -, ha kedvünk szottyan, ücsöröghetünk rajta egy keveset, de ott, a ma már leginkább csak virtuálisan létező országhatár átléphetetlen! Európa közepén valaki igen csak morci lett, megunta, hogy mi, nyomorék magyarok ott reppenünk át hozzájuk, feléjük, vagy csak egyszerűen arra visz az utunk, és belakatolta előttünk az utat. Persze, arról kár volna írni, hogy ezzel a néhai nagysároslakiak, ma leginkább möschendorfiak elől is bezárták Magyarországot, ők ezt talán valahogy kibírják…
Nevtelen-2
A tábla a póznára került, a rácsozat a tábla mögé, amúgy kackiásan, de a magyar mentalitást ez persze cseppet sem zavarta! A hajnali távozók egyike, egy mérlegelgetni, kalkulálni rég nem akaró hazánkfia kicsit odébbrakta az egész monumentumot, s „az úton végig kell menni” alapon kilódult kishazánkból osztrákiába. Ahogy esteledvén ugyanezzel a lendülettel haza is érkezett. Ő és valamennyi társa, az a mintegy napi félezer ingázó, aki évek óta ezen az úton közelíti meg a pénzforrását. Tehát mostantól ennyi sofőr nézi levegőnek ezt az ormótlanul buta táblát, mely ravasz módon mindkét irányra vonatkoztatva utálja valamennyi honfitársunkat, de nagyon! Mennek és jönnek, van aki naponta többször, és minden különösebb morfondírozás nélkül vágnak neki az útnak.
Nevtelen-2
A tábla és a rács olyan, mint a flegma kisóvodás, aki minden miértre csak egyetlen szóval felel: csak! Nem tudjuk, kit bosszantottunk fel, miféle határidő méltóztatott lejárni, terveznek-e valamiféle útalakítási felvonulást, vagy csak egyszerűen így vállaltak szolidaritást Orbánnal – a lényeg, hogy behajtani tilos. Innen is, meg onnan is. Punktum! Ennyi a tudnivalónk, mely nyilván érthetetlen, ezért az arra járók a legkevésbé sem kívánják értelmezni. Inkább oda sem néznek, csak gázt adnak. Mennek az ingázók, az átutazók, megy a gabonaszállító, a traktor, meg a többi erőgép, s akkor meg mi értelme van a tilalomtáblának?

Ne kérje rajtam senki számon, hogy nem ostorozom a szabálysértések elkövetőit! Ez a helyzet minden eddigi képzeletemet felülmúlta!

Ha legalább egy Közgépes tábla ott virítana, vagy egy kartonlap a közelmúltból, rajta ákombákom betűkkel: Magyar, takarodj! MINDKÉT IRÁNYBÓL BEHAJTANI TILOS – Nagysároslak nem kér a magyar bevándorlókból! Ennyi jött le, miközben megértettem az üzenetet és visszafordultam, jövök befelé a nyamvadt hazába, ahol olykor mindenkinél kiszolgáltatottabbnak kell érezni magunkat. Tegnap a Belediek építettek vasfüggönyt veresfejű Leninekkel, Marxokkal, ma Nagysároslak húzta le a rolót, de vajon mi vár még ránk?
Legjobb volna felszámolni azt a padot! Eltakarítani az azt esőtől, hótól az ülőfelületét védő fedlapot, aztán lassanként beletörődni, hogy a sorompó rögzítésére szolgáló betontömbök hamarosan érkeznek! Danke schön, Möschendorf, danke schön Österreich!
Nevtelen-2
Mi, menekültek megkaptuk az első kerítésünket… apropó, tudja valaki mennyi a behajtás büntetőtétele Ausztriában?

És íme a helyzet ma, 2015.július 10-én: az út lezárva, őrizve!
01

02

03

04

Ha változik a helyzet, folytatjuk írásunkat!

Bréking! Az út újra járható. Úgy tűnik, kapott egy réteg kavicsot. Két – a táblákra fittyet hányó – honfitársunk robogása között. Danke! De azért egy tábla, amin az útépítés ténye látható, akadhatott volna…

TRIXI A LÉTSZÁMFELETTI – amikor már nem futja a kutyára a családi kasszából

Történt, hogy a dunántúli kisváros egy igen szomorú családi kupaktanácsa úgy döntött, lépnek.
Tudták, hogy „fájni fog”.
Mégis…

001

Túladnak Trixikén, a család eddigi kedvencén, meghirdetik a két esztendős szuka spánielt, keresnek neki egy gondos gazdit, aztán, ahogy kell, elsiratják, mintha bizony kimúlt volna a szegény pára.

Az előkészületek hevében előkerestek néhány jól sikerült képet, melyeken Trixike, egy nyaralós képen, éppen nagyon szereti a család legifjabb tagját, Szilvikét, és még egy másikat, melyen a kiskutyát még kölyökkorban, valahol a Bakonyban, pórázon vezeti a család. Látható, szinte tapintható mindkét képen az összetartozás, a szeretet. Szilvike és Norbika közösen választották az alomból, együtt nevelgették az akkor még csak parányi ölebet, aztán a hálás kis jószág naponta caplatott az óvodáig, meg vissza, hogy mókás viselkedésével az ő gazdikáit boldoggá tegye.

002

A képek kiválasztása után a családfő fogalmazni kezdett, hogy megfelelő alapot biztosíthasson a tuti sikeres hirdetésnek, miközben a gyerkőcök felváltva duzzogtak, sírtak és könyörögtek az egyébként hajthatatlan szülőknek.

Az édesanya napok óta készült a mentegetőzésre, melynek mondataival majd képes lesz elárasztani az érdeklődőket. A férjet áthelyezték, negyedével lecsökkentve addigi bérét, az anya minimálbérével együtt vágnak neki az egyre szűkebb hónapoknak. Hatvanöt a lakás törlesztése, negyven a kocsié, ha a gyerekeknek az őszi tanévkezdésig sikerül összerakni a könyvek, füzetek árát, az maga lesz a csoda… Trixike táplálékai és a havonta esedékes kozmetika tízezrei lehetetlenné teszik, hogy maradhasson. Így született döntés a likvidálásról…

Cocker Spaniel

Jó ideje már, hogy egyre többen vagyunk Trixikéhez hasonló számkivetettek. Akikre eddig is csak némi jóindulattal jutott a jóból, s aztán valahogy kimerült a muníció. Most minden más, mint „akkor” volt, mégis, mindennél időszerűbb az „eredj, ha tudsz!” Trixikéhez hasonlóan a mi feleslegességünk felismerése után, mi magunk is nekibátorodhatunk a hirdetési szövegnek: feleslegessé vált állampolgárok gondos gazdit keresnek, túl az Óperencián, meg az Üveghegyen… A törlesztések mellett kétségessé vált gazdaságos fenntarthatóságunk, s ugyan „járni jár, de nem jut” abból a bizonyos nagy kalapból.

(Hetek kellettek, mire megértettem, hogy az óriásplakátok nem az érkező menekültekhez szólnak! Naná, hogy nem! Hozzánk szólnak, nekünk íródtak a hatalmas, égkék alapon virító hófehér szövegek. Mi vagyunk, akik nem vehetjük el “azok” munkáját, meg akiknek kötelesség tisztelni „azok” törvényeit…)

004

Axel Munthe, svéd orvos és pszichiáter gondolatai járnak a fejemben, míg olvasom a hírdetést Trixikéről, meg az ő családjáról… „A kutya valóságos szent. Természeténél fogva tiszta szívű és őszinte. Ösztönszerűen tudja, mikor nincs rá szükség: órákig képes nyugodtan feküdni, mikor királya belemerül a munkába. Ám amikor a király szomorú és szorong, odalopakodik hozzá, hogy az ölébe hajtsa a fejét. Ne félj. Sose bánd, ha mindenki más el is hagy. Gyere, sétáljunk egyet, és felejtsd el az egészet.”

MARX, LENIN UND STALIN – a munkások paradicsoma bevette Bildein-t

Mintha csak a Diófa utcában kanyargó bringaútról mesélnék…
Van itt is egy kis kitüremkedés, némi baki!
Egymás után sorakoznak a Hendéék által favorizált ún. “hős falvak”, aztán ott egy jókora szünet, egy nem hős, sőt!… egy alsó-, meg felső-faluból álló község, mely nem vágyott arra, hogy az utókor 2015-ben majd Communitas fidelissima, esetleg Communitates Fortissimae címet adjon néki bekeretezve, meg hatalmasságok által aláírva.

Ez a falu nem akart hős lenni?
Csak szimplán Osztrák?
Mekkora mázlisták!
Igen, ma a leginkább ezt gondolhatjuk róluk, amikor Szentpéterfa és Pornóapáti között tartunk egy rövid kiruccanást Ausztrián áthaladva. Az egykori Alsó- és Felső-Beleden keresztül vezet az út, igaz, ma a helységnév táblán csak a jelenlegi, osztrák elnevezés olvasható: Bildein.

Az amúgy rendkívül rokonszenves, virágos őrvidéki település olykor olyan világhíres előadókat fogad, mint a Nazareth, vagy a Uriah Heep legénysége – napokon át szól a rock egy igazi, falusi templomkert, meg a falu lakóinak legnagyobb örömére… máskor pedig csak éli a burgenlandi aprófalvak szokott ritmusát, békésen, öregesen.

004

A falu főutcáján átgurulva a minap különös kerítés által határolt építménnyel találkozhattunk. A betonmonstrumok formáit könnyedén felidézhettük. Igen, a néhai vasfüggöny tartóoszlopai ezek, a szögesdrót is valami hasonló ahhoz, mely hajdanán körbefogta ezt a „maradék” hazát, a Magyar Népköztársaságot.

006

Azt a néhai anyaországot, melybe máig is „benek” közlekednek a Burgenlandba jutott magyarok, most éppen az őrvidéki magyar „népcsoport” tagjai. Beled lakóinak többsége mindig is német ajkú volt, a kerítés szorgos építői is németül vircsaftoltak, bár munkájuk végén, talán tiszteletből, a balga magyarok nyelvén is kipingálták remekművük célját.

Talán, hogy az arra tévedő magyarok is érthessék e fura tereptárgy lényegét, de lehet, hogy csak egyszerű gúnyból, lesajnálásból…

005

A felirat szerint : „a Föld egyszer majd megváltozik és a „munkások paradicsomává” válik így prédikáltak a kommunizmus oszlopszentjei. A valóság azonban más volt. A diktátorról, Sztálinról és embereiről ( a többi kommunista vezérről ) kiderült, hogy az emberiség legrettenetesebb tömeggyilkosai voltak. Csupán néhány méterre innen húzódott a négy évtizeden át fennálló embertelen rendszer vasfüggönye, a szinte áthatolhatatlan határzár. Feladata nem a betolakodóktól való védelem volt, hanem az úgynevezett szocialista országok lakóinak nyugatra menekülésének visszatartása.”

A szögesdrótokkal körbezárt földterület előtt kapu, azon lakat őrzi a kerítés mögött, fura, ötágú vörös csillagot formázó asztalon elhelyezett „oszlopszenteket”. Sztálin veres mellszobra mellett Lenin és Marx figurája magaslik, köröttük sok-sok apró Leninkével, Sztálinkával, meg Marxocskával.

001

Mi, kitévedő magyarok meg eltűnődhetünk, vajon értünk, vagy ellenünk szorgoskodtak az installáció felállítói, s vajon, mit gondolnak most éppen rólunk, akkor, amikor akarva-akaratlanul újra a részesei vagyunk egy határszakaszunk vasfüggönyösítésének.

Vajon elhiszik-e, hogy semmi közünk mindazokhoz, akik a kerítés ácsolásának kezdtek, hogy gondolhatunk másként is, mint egykori, s mai vezetőink? Vajon elhihetik-e rólunk, hogy a legkevésbé sem szeretnénk újra körbekerítve, gúzsba kötve élni azt a néhai, szomorú életet? Elhiszik-e, hogy nem rekesztjük ki őket, amiért ma nem számítanak „hős falunak”, s elnézik-e nekünk, ha jólétüket látva olykor irigykedünk?

002

MARX, LENIN UND STALIN – a munkások paradicsomának oszlopszentjei bevették Bildein-t, a Beleden élő osztrákok és azon áthaladó magyarok mustrálgathatják az egykor pártirodákat, középületeket díszítő mellszobrokat, melyek akkor, mint az íróasztalok nehezékei funkcionáltak.

Most a lelkiismeret nehezékeiként ácsorognak a beledi főtéren, biztatva, hogy azok az idők, amikor a magyarok ellen kerítések meredtek körben, a határon, soha nem térhetnek vissza.

Soha nem térhetnek vissza?

FAGYHALÁL KONTRA HŐGUTA – néhány felesleges ember kerítése

Magyarországon, a dermesztő téli hidegben, évek óta nem halnak meg sem a szabadban, sem otthonaikban szerencsétlen sorsú emberek.

Aki ennek ellenkezőjét állítja, az riogat, felelőtlenül járatja le hazáját, annak hős kormányát, vagy a legegyszerűbben magyarázva – aki azt mondja, hogy emberek százai fagytak meg fűtetlen szobáikban, a közterületeken szanaszét, az nyilván az egyébként már megsemmisült szocialisták ócska maradványa, komcsi, akinek nem érdemes adni a szavára.

000

Olyanféle ember, aki nem csak rácsodálkozik mások éhségére, aki nem csak megsajnálja a didergőt, de tudva feladatát, ételt és takarót oszt, meg fenyőfát, hogy az angyal hazatalálhasson… E tettei súlyosan elitélendők, sőt „gyomorforgatóak”, hogy egészen pontosan idézhessünk egy néhai kiválóságot… Télvíz idején támaszt nyújtani a fagyhalál elől menekülőknek, arcátlan pimaszság tehát! A statisztikákban nullát hazudni – ez a haza valódi szolgálata!

Most, amikor a rekkenő hőségben egyetlen hajléktalan halálhíréről nem érkezhetnek jelentések, szintén nagyon jól érezhetjük magunkat. Pártunk és kormányunk megvédi honfitársainkat a melegtől, senkit nem hagy az út szélén a porban vergődni, sőt, a statisztikusok adatdömpingje kizárólag a kánikulától boldogságban fürdő százezreket említi, akik süttetik, süttetik magukat egyre, zabálják a jó meleget, s közöttük egyetlen sincs, aki hallott volna már kiszáradt nyomorultakról. Magyarország a világ egyetlen országa, ahol a hőguta ismeretlen fogalom. Nincs szükség hírekre, melyekben feleslegessé vált magyarok aszalódnak, nem kell előhozakodni az öregekkel, a szívbetegekkel, ők máskülönben is meghaltak volna már, a riogatás ez esetben is kizárólag kommunista maradvány!

003

Évekkel ezelőtt egy new yorki illetőségű sürgősségi orvos, Dr. Ken Sable kifejtette, hogy „szervezetünk a bőrön keresztüli hő leadással és izzadással hűti magát. Ha nem tud megfelelően vagy elégségesen lehűlni, akkor komoly károkat okozhat a hőség szervezetünkben. Nemcsak az idős emberek vagy a gyermekek vannak kitéve a hőség okozta megbetegedésnek, bárki érintett lehet– tette hozzá az orvos. Elmondta: a hőség okozta betegségek kezelés nélkül nagyon súlyossá is válhatnak, vagy extrém esetekben halálhoz vezetnek.”

A nyilvánvalóan baloldali érzelmű orvos így folytatta riogatását: „A hőség okozta megbetegedések közül a legsúlyosabb a hőguta, amely kezdeti szakaszában hőgörcsökkel jár, amit hőkimerülés követ. A hőgutát elszenvedett ember súlyos fejfájást, hányingert, hányást és rendkívüli gyengeséget tapasztalhat. Hőguta esetén a megemelkedett testhőmérséklet az elmeállapot megváltozásához vezethet, a beteg szédülést tapasztal, és végül elveszíti az eszméletét. Az izmok bomlani kezdenek, ami veseelégtelenséget eredményez, így a hőguta életveszélyes állapottá válik. A hőguta ritka betegség, leggyakrabban a nagyon fiatal és az idős embereket, illetve a krónikus betegségben szenvedőket érinti.”

Még belegondolni is csodálatos, hogy a fenti megbetegedések csak olyan lepukkant helyeken tombolhatnak, mint New York. Ott akár bele is halhatnak bizonyos szabadon kószáló emberek az irgalmatlanul forró kánikulába. Felénk csak a feleslegesekkel fordulhatnak elő ilyen problémák. Ahogy a tél folyamán a fagyhalottakról volt tilos beszélni, írni, szólni, most a hőguta áldozatai nem érdemelnek hosszas fejtegetést. Felemlegetésük hiábavaló riogatás, a róluk való törődés igazi komcsi allűr lehet, mely lassan eltűnik, mindörökké…

Ha körbenézünk, tomboló, vádaskodó figurák csoportjait látjuk, akik ökölbe szorított kézzel tiltakoznak az autókban felejtett kutyák és macskák gazdái ellen, akik fenyegetőznek, ha hírek érkeznek a világ túlsó felén autóban felejtett csecsemőkről.

004

Vezéreink az érkezőket a kultúránkról kiosztó plakátok árnyékában, a menekültek legyőzésén és eltávolításán agyalnak, miközben azok százával özönlenek a tűzforró nappalok és éjszakák óráit koptatva. Ha véletlenül egy kútra találnak, felragyog az arcuk, s bár ez itt, nálunk éppen lehetetlen, lemossák a gyalázatot. Nem tudom, vajon csak a hőguta teszi-e, de mi, örökké menekülő magyarok, néha képesek vagyunk elfelejteni, amit a felebaráti szeretetről megtanultunk…

001

Elhazudtuk a fagyhalottakat, elhazudjuk a hőgutától sírba rogyókat, meg mindazokat, akiknek a legjobban az otthon hiányzik, és semmit nem akarnak másoktól elvenni…

Utóirat:
„Felcsúton ahol a fideszes milliárdos Mészáros Lőrinc a polgármester, éhen halt egy ember a közelmúltban. Vajon hogyan lehet az hogy Magyarországon még a sintértelepen tartott kóbor kutyák is kapnak élelmet, és Felcsúton ahol milliárdokat költöttek arra hogy futballstadiont építsenek, ott egy szerencsétlen ember éhen pusztult, mert ő még annyi élelmet sem érdemelt meg a fideszes fővárosban amennyi Magyarországon még egy kóbor kutyát is megillet…”

SZEGLET, ZUG, FICAK – amit a Diófa utcai monumentumról tudni kell

Először is nem ér kicsúfolni!
Ez nem lett, ezt így akarták!

Nem olyan nagy dolog nyílegyenes utat építeni, mint amilyen az 1938-ban átadott Route 66-os, a The Mother Road volt!
A kihívások ott kezdődnek, amikor egy kisváros jelentéktelennek tűnő utcácskájára felfigyel az EU, rengeteg pénzből megfinanszírozza az azt keresztülszelő kerékpárutat, s akkor, mint derült égből a villámcsapás, megjelenik egy ház, egy irgalmatlanul nagy és kemény objektum, ami úgyszólván az útépítéssel összeegyeztethetetlen akadályként hozza zavarba a sokat tanult és próbált mérnököket!

00001

De őket nem olyan fából faragták, hogy rajtuk kifoghatna egy holmi „Diófa utca”!
A legkevésbé sem szeghette kedvüket, lendületüket egy lakóház, abban is a földszinten lakó Kovácsék nappalija, mely éppen ott méltóztatott terpeszkedni, ahová a nyomtávot kijelölte a Mindenható!

Az a ház csak momentum lehet, monumentum a legkevésbé!
Bagatelllllll!
Egy profi mérnököt ez nem hozhat zavarba!

Ott van a sarok?
És akkor mi van?
Majd körülöleli az aszfaltszőnyeg, meg az a derék csík, mely mintegy sárgán viruló virágszirom, teszi még nyomatékosabbá azt a huncut ficakot!

00002

Lehet gondolkozni az elnevezésen!
Mi légyen ott, az a fergeteges dolog, melyet előbb-utóbb fel kell avatni!
Szeglet, zug, ficak, netán sarokzat, szögellet, dudor?
Vajon, mi illik majd a leginkább e gyönyörűséghez?

Diófa Ficak?

Mindegy is, a névadó ünnepség emblematikus figurái majd gondoskodnak a feledhetetlenségről!

00003

A szeglet amúgy rettentően praktikus. Két irányból avatható, így akár ökomenikus áldást is kaphatna, sőt akár megtartva mindkét oldal frakciófegyelmét, párhuzamosan lehetne kormánypárti és ellenzéki avatóünnepséget is tartani.

Lehetne, írtam pontosan pontatlanul, ha nem Szombathelyen élnénk! Ugye?

Újfent leírom tehát: nem ér a ficakot kicsúfolni!
A ficak nem lett, nem a véletlen műve, ezt nem elkúrták, nem is elszabták, ezt kérem így tervezték, ilyennek álmodták meg, mint ahogy mindeddig mindent, ami az elmúlt fél évtizedben keletkezni méltóztatott Szombathelyen.

A teremtők elé komoly feladatot lökött az őket megelőző „zelmúltnyócév” néhány monumentuma, de ehhez foghatót még álmodni sem tudtak volna „azok”!

00004

Itt kérem innováció van, meg szabadság, meg virtualitás!

Ez a Diófa Ficak lényege!

Ezért nem avathatja más, csak doktorHende, meg doktorPuskás, esetleg Koczka, mert ő meg az égvilágon mindenhez ért, ami kerékpár…
A ficak itt kérem egy kerékpárút szeglete, mely a Diófa utcában szeglik.

Böcsüljük meg, legyünk tőle elragadtatva, s fogadjuk, mint megannyi más jót hős vezetőinktől.
Mert megérdemeljük!

Őket!