KÖZÉTKEZTETÉSI REFORM – derék konyhásnénik háborúja a lucernát enni nem akaró apukák ellen

Már megint révbe értünk!
Hosszas előkészítések (?), vagy inkább időhúzás után, nagy dérrel-durral éppen az idei tanévkezdés örömei közt, – tehát szeptember elsején – lépett hatályba a különleges elnevezésű „táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet”.
Mondhatnánk persze, hogy ideje volt!
0001
Hurrá, mostantól tilos a hányás színű alacsony gyümölcstartalmú ivólé, helyette csak 100%-os gyümölcslé kerülhet gyermekeink poharaiba!
Megvalósult az édességek korlátozása, mindenféle vacak cukros-nasi önálló ételként, – sőt, leginkább egyáltalán – nem adható, ahogy tilos a cukros tej, a dühítő üdítők favorizálása, a szörpöknek nevezett cukrozott ízfokozók sűrítményeinek bevetése. Az iskolai és óvodai konyhákon az ételhez plusz sót nem igen adhatnak, ahogy tilos a leveskocka, meg a jó öreg levespor! Tiltó listára kerültek a bő olajban sütött húsok, etc.etc.

Ez itt kérem a Nirvána, jöhet az egészséges gyermekek nemzedéke!!! – gondolhatnánk, ha mindeközben nem tájékozódnánk, s a kezdeti naivitáson nem lendülnénk túl egykettőre. Sajnos a valóság, meg a cirkalmas álmok megint elfelejtettek találkozni, a dolog az elnevezések világa körül dübörög, s a jóságos konyhás nénik, meg élelmezés-vezetők birodalma mindezek után is oly messze van az elvárásoktól és előírásoktól, mint Makó Jeruzsálemtől!
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Az OÉTI – mint rendesen – összeírta, mit vár a jövő konyháitól, dörgedelmeit pontokba szedve lobogtatja a büntetések, meg tiltások lehetőségeit; egyes oktatási intézmények bevállalták az átképzések bonyolítását, de a valódi változásokhoz – úgy tűnik – mindez meglehetősen kevés. Valódi képzések ugyanakkor tűzoltó-munka keretében elképzelhetetlenek! Abban az országban, ahol levelező oktatások formájában a mai napig bárki át-képezhető fodrásszá, segéd-könyvkötővé, vagy akár villanyszerelővé, s mindez mostantól ráadásul ingyenes – tehát értéktelen(!) ne várjunk előrelépést!

Lássuk csak! Adott egy egyre töpörödő település, egy falu, ahol az óvodát és iskolát ellátó konyhán akad néhány Gizi néni, meg Erzsike – tehát konyhás nénik, mosogatók és takarító nénik – meg, mert a törvény előírja, egy élelmezés vezető is, akit a falu képeztetett át egy gyorstalpalón, matematika szakos tanerőből, erre a kiváló feladatra. Tehát, nincs köztük sem szakács, sem konyhamészáros, sem dietetikus, sem tanult gasztronómus, vendéglátó szakember – ugyan, miért is volna!
0003
Az ő feladatuk lett, hogy a reformnak megfelelően gyökerestől felforgassák a falu életét. Tehát, végrehajtsák a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásait. Úgy, hogy közben Manci nénik ezerszám, mint nagymamák és Klaudiák, mint a nagymamáktól mindent ellesett anyukák, (továbbra is tartva 120 kilós, szüléskor összekapott versenysúlyukat), változatlanul rottyantgatják a korábbi idők legendás mérgeit, a jó cafatos perkűttet, a tocsogós krumplis mácsikot, meg a gerzemürze főzelékeket, rengeteg rántással! Tyühahó rókaprém…

Nyomják a pár.sert.szel.pir.burg.vág.vegy.sav. korszak legendáit…

Mindaz, amiért ez a reform létrejött, egyetlen pillanat alatt válik ostobasággá, ha Rezső apukák és Mátyás nagypapák a brokkolira, meg jégsalátára nézve eszelősen jegyzik meg, hogy ők bizony nem kecskék, hogy füvet legeljenek!
0006

Vajon, kinek a dolga volna itt a fejekben rendet tenni? Ezt kérdezhetnénk, ha kellően naív átutazók, mondhatni migránsok volnánk, nem tősgyökeres magyari emberek, akiknek ez a tömeg-mérgezés jelenetette mindig is az iskolai ebédlők és menzák paradicsomoskáposzta illatú világát. Úgy tűnik, ez a rendelet is úgy végzi, mint a többi! Remek statisztikai adatbázist terem majd a sok morfondírozás; lehet majd tanítónőknek, mérnököknek, meg szobafestőknek nekiveselkedni és okosnak tűnő blogokat írni a helyes táplálkozásról, szabadságharcot vívni az elhízás, meg a cukorbaj ellen… bla-bla-bla!

A dolog úgy fest, hogy helyes a szomszédék három esztendős kislánya, a harcot meg leginkább a katonák szokták vívni egymás közt!

Tanítók kellenének, a vendéglátásban tapasztalatot és gyakorlatot szerzett, az ételkészítés és anyag-ismeret fogalmaival tisztában lévő szakemberek köréből, akik nem szeretnének szakácskönyvekkel, videókkal, meg okostelefonokra írt appokkal üzenni. Akik tudják, hogy a spanyol viaszon túl is lehet élet! A dietetikához és gasztronómiához értő, az alapelveket betartani képes tudósok, hogy a táplálkozás-tudomány ne süllyedjen Pelle Józsefné mesélős szintjére.
0004
Mindezen felül persze, tegyük hozzá rögtön, hogy pénz, sok pénz kéne a minőségi alapanyagok beszerzéséhez – így aztán minőségi alapanyagok és piacok is szükségesek volnának. Szakma kellene, meg szakmai alázat, megbecsülés a változtatni akarók felé. Végül az előítéletekkel együtt azokat is jó volna legyőzni, akiknek gazdasági érdekük fűződik ahhoz, hogy gyermekeink ugyanolyan beteg felnőtté váljanak majd, mint a korábbi generációk, tehát a szüleik, nagyszüleik…

Mindez annak apropóján jutott az eszünkbe, hogy a reggeli rádióműsorok egyikében összeeresztették a jogszabály megalkotóját (…) az egyik legszélesebb körben elismert főszakácsunkkal, a magyar gasztonómia császárával, Buday Péterrel. Hmmmmmmm! Aki ugyan elhatározta, hogy érvelni fog, naná! és így megkezdett mondatokat glikémiás indexről, meg glikémiás telitettségről, csakúgy, mint a céklából készíthető ételek tárházáról, végül szó szerint lekevertetett, s ha akarta volna sem mondhatta ki, miféle szemlélet áll a normális élet útjában.
De kár, hogy hülyék maradtunk, gondoltuk, “majd a Buday”…

Szóval szeptember egytől gyakorlatilag minden maradt a régiben, vannak látványos akciók, amolyan dilettantizmustól fecsegő sziporkák, néhány jóravaló, magát hozzáértőnek gondoló matróna előadásában, csak éppen gyermekeink nem jutottak előbbre.

Ilyenkor szokás leírni, hogy tisztelet a kivételnek, bár ez a legkevésbé sem változtathat szkeptikus világlátásunkon… Statisztikailag hamarosan mi leszünk a mosoly országa!

Hajrá Agyarország, Hajrá Agyarok!

HÚSZAS – ócska kis morfondírozás a bémallérról, meg a jóságos nagyiról…

Olvashatjuk, hogy a forint megújítása gőzerővel folyik.
No, ez persze nem azt jelenti, hogy növekedne az értéke, azt éppen nem!
Talán csak a „nézése, meg a járása” fog változni, egy kis ráncfelvarrás, némi szoli, meg hamisítást-lehetetlenítő jelzés, de amit egy jóra való bankó tegnap, meg tegnapelőtt ért, jelentett – nos, azt ma már hiába is keresnénk.

Az újabb húszezrest ugyanolyan „unalmas” érzés lesz majd kötegelni a bankároknak, s ugyanúgy kerülne nagyanyáink dunyhái közé, mint egykor a Dózsa György arcképével díszített „bémallér”, ha ugyan ez a mostani húszas nem volna olyan ritka vendég az egyre kisebb álmokat szövögetni kénytelen nagyanyóknál.

001

002

Aki legalább egy kicsivel vénebb, mint a sokat emlegetett „rendszerváltás”, talán emlékszik még azokra a vasárnap délutánokra, amikor a derék kisunokáknak illett „udvariassági látogatásra” érkezni a jóságos nagyanyóhoz, meg nagyapóhoz. Amikor még nem kellett a csodás alakunkra vigyázni, s legurulhatott pár palacsinta, szalagos fánk, meg egyéb, csak a nagymama által prezentálható finomság, amivel a „soványka” unokák állagán próbált alakítani a drága mamika. Igen, azok a feledhetetlen délutánok, a véget nem érő andalító történetek, meg persze a korholások, a minduntalan elmaradó mise-látogatásokról…

Hol van már az az idő, amikor a számítógépek helyett a füstös konyhában, a sparheltek mentén zajlottak a hétvégék!?

006

Az idő elszaladt, s a délutánok legvégén a nagyi az „üveges” felé fordult, hogy a napokkal ezelőtt a kedvenc bögréjébe rejtett húszast, a „bémallért” előcsalogatva, azt a szeretett kisunokája tenyerébe rejtse! Dugdosta, mintha valamiféle bűn volna, s amint a gyermeki kéz apróka ujjai bezárultak, mosolyogva mormogta: „végy magadnak, amit csak akarsz!” Kincs volt akkor a húszas, kisebb vagyon, amivel a következő héten gazdálkodhattunk.

Tellett belőle mozijegyre, csokoládéra, később akár egy szerényebb ruhára is, s a visszajáróból, az „apróból” naponta költekezhettünk. Havonta ha érkezett a pénzes postás, s hozta a ropogós „mallérokat”, „bémallérokat”, később az „adyt”, meg a „mázsát”, a nagyi meg porciózta, rendezte a bankókat, gondosan elkülönítve az unokának szánt pénzeket.

Ha húszasról beszéltek, abban az időben ez a legendás húsz forintos bankjegy került terítékre.

Ma a forgalomban szinte már alig bandukoló húsz forintos érme, az „értéktelen” kategória egyik „csekedlije”. Van, működik, mint váltópénz, de vásárlói értéke minimális. Ha valaki manapság húszast emleget, a hajdan húsz „rugó”, húsz „lepedő” vagy húsz „rongy” megtestesítője, a húsz ezres bankjegy kerül elő.

004

005

Ez a bankjegy kerül most megújításra, melynek értéke ugyan alig-alig több, mint a több évtizeddel ezelőtti „bémallérnak” volt, sokak számára a legritkább vendégek egyike… Az egyre soványabb nyugdíjakat kézbesítő postások két, esetleg három húszassal emlékeztetik a mai nagymamákat egy újabb hónap elmúltára. Ugyan, a porciózások közben, juthat-e ebből az unokáknak? Kerülhet-e a mai húsz ezresekből a kicsinyke tenyerekbe, vagy a korszerű pedagógia egyenesen tragédiának tartja, ha egy gyermek kezében pénz landol?

De kár, hogy álszentek és a régieknél mindent sokkal jobban tudók, vagy inkább tudni vélők lettünk! Meg aztán, a mondattal sem igen tudnánk mit kezdeni: „végy magadnak, amit csak akarsz!”

Hát akkor, nosza, lehet bámulni és ámulni! Itt a megújult húsz ezres bankjegy, friss és ropogós, lehet neki örvendezni, lehet morogni a mammon mindent elpusztító hatalmáról, meg az ostoba szülők galádságairól, akiknek léhasága révén a nebuló tenyerét bankó üti, ha jól teljesít…

A forint egyre pofásabb, az értéke egyre gyérebb, s ezeknek a szupermodern pénzeknek már normális beceneve sem születik!
008
Matolcsy pöngőnek mégsem hívhatjuk! Ugyan, miért is becézgetnénk valamit, a szükséges rosszat, ami végtére is jön, megy, még megszokni sem tudjuk majd a társaságát!

Talán, ha egyszer, egy magyar ember fizetése is lehetővé tenné, hogy akár egy kisebb köteg érkezzen hónap elején… Magyar ember volna, pontosabban kisember, aki álmodozás közben sokat gondol azokra az állítólag átkozott, átkos esztendőkre, amikor a nagyanyók szalagos fánkkal, meg dugdosható húszasokkal várták unokáikat…

A KERÍTÉS ORSZÁGA – semmi nem az, aminek látszik, csak kísérlet!

Mint tudjuk, Szombathely a segítés városa.
Ez a minőség az újjáélesztési gyakorlatok okán alakult ki, merthogy Szombathelyen lassanként minden jóravaló polgár elsajátítja a reanimáció gyakorlatát.
Ebből következik, hogy élnek itt jó emberek, meg baloldaliak is, persze…

Magyarország pedig a kerítés országa.
Valaha baráti államok, meg nyugat felé a rothadó kapitalizmus határolta, ma az első migrációs döbbenetek lezajlása után, egy részén kerítés, más részén GYODA kerteli.
Made in Hungary! Hungarikum, mely valahogy nem kell Európának.
Ahol szintén élnek jó magyarok, meg a jelek szerint baloldaliak is.

Ahhoz, hogy megérthessük, mitől jó, vagy rossz egy ember, meg kell értenünk a GYODA lényegét, mely nem az, aminek látszik, csak kísérlet.
Pintér Sándor megközelítésében ugyanis ez a földbe levert vasrudakra sebtében felerősített NATO-penge-drótakadály olykor csak kísérleti jellegű.
Így alakult ez a héten, amikor szlovén szomszédjaink legnagyobb megrökönyödésére a közös határszakaszunk egy részén GYODA kóstolót tartottunk.
001
Felhúztunk oda pár métert, csak úgy ízelítőül. Kipróbáltuk, megnéztük, hogy fog állni majd ez a tákolmány, majd, ha szükség lesz rá. Aztán derék GYODA kerítőink, ahogy felépítették, úgy szét is kapták az egészet. Még sajtótájékoztatót sem tartottak, sem Pintér, sem Simicskó, de még Hende sem, aki, mint tudjuk, mindenben támogatja utódját, csak sajnos ő ezt még nem tudja…

A szlovéneket meg megnyugtatták: semmi nem az, aminek látszik!

Orbán amúgy a héten végigtájolta Európát.
Úgy gondolta, elég jó biznisz a GYODA, tartott remek termékbemutatókat, de valahogy Európában nem élnek elegen a jó emberek!
004
Csupa-csupa balos komcsi lakja az öreg kontinens nagyobbik felét! Nyilván!

Kikosarazták, volt ahol táblák várták: No, Thanks, Nein, Danke feliratokkal, ami nagyjából annyit tesz: köszi, nem veszünk semmit! Orbán azért elérte, ami még Puskás Tivadarnak sem sikerült. Szombathely polgármesterét még sehol nem nevezték el újjáélesztési baba-császárnak, nem lett reanimációs király! Orbán viszont megkapta a besorolást!
006
“Zaunkönig” – „kerítéskirály”, ezt a címkét aggatták a kedves vezetőnkre, a Der Spiegel névre hallgató, nyilván szennylap megközelítése szerint. Amúgy ez az elnevezés már egy ideje foglalt, ornitológus körökben egy verébféle megnevezése ez, „nagy hanggal és tollas háttal”. A madárka persze igen helyes, az ökörszem félék családjába tartozik…
003
Szeptember 15-ével, amikor is életbe lépett az O.U. (gy.k.: Orbán után) vadiúj időszámítása, a kedves vezető szerint joggal volt elvárható, hogy a migránsok milliói curükkbe kapcsolnak és visszagyalogolnak, meg visszacsónakáznak szülőföldjükre. Ahogy a kormánypárti sajtó szerint „már több ezren megbánták, hogy Európa felé indultak”, s új célokon tűnődve várnak egy következő szőnyegbombázásra, Európa úgy döntött, hogy nem foglalkozik Orbánnal, meg az ő termékével a GYODA-val! Üzent a „vadaknak”, hogy jöhetnek, s azok még többen indultak útnak…Ez minden bizonnyal Európa legnagyobb baklövése, melyet később nagyon, de nagyon meg fog bánni!
Multitasker
Ujjat húzni egy Zaunköniggel nem túl szerencsés dolog. Megbánja majd Európa, megbánják a menekültek, meg Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria, Szlovákia, Ukrajna és persze Románia is. Mások megbánására nincs nagyon lehetőség, mert Norvégiával, Új-Guineával és Mexikóval sajnos soha nem voltunk határosak… Zaunkönig bizony kalitkát épít. Sajnos magunk köré…

Csak a fránya székely bácsik ne volnának olyan találékonyak! Mert ők bizony megelőzték a Der Spiegel nevű szennylapot… Már korábban elkeresztelték a mi derék drótos vezérünket! Valahogy így szól az adoma: (köszi székelyland!)

Messze-messze a Csíkban egy falusi orvos egy 75 éves székely bácsi balta által a favágásban sérült kezét öltögeti össze. Gondolja, még eltart a műtét egy darabig, hát beszélget egy kicsit az öreggel.

Beszélgetnek medvékről, havazásról, télről, aztán e sok rémület után valahogy Orbán Viktor, meg a kerítése kerül terítékre. Az öreg székely bácsi imígyen szól:
-Tudja doktor úr, a Viktor egy cölöp-teknős.
Az orvos nem érti a meghatározást, így megkérdezi az öregembert, hogy mit jelent a “cölöp-teknős”.
-Hát, tudja, amikor az ember egy vidéki földúton haladva meglát egy kerítéshez rögzített cölöpöt, melynek tetején egy teknősbéka egyensúlyoz, az egy cölöp-teknős,” – magyarázza az öreg bátyó.

De mivel látja a doktor arcán, hogy nem érti a dolgot, tovább magyaráz.
-Tudja, doktor úr, a teknős nem került fel oda csak úgy magától, és az egyáltalán nem az ő helye. Valamint fogalma sincs arról, hogy mit csináljon, amíg ott fenn van, mivel sokkal magasabban van, mint azt a Jóisten által rendelt képességei megengednék.

Az orvos befejezi az öltögetést, útnak indítaná a bácsit, de az a rendelő kapujából még visszaszól:
-És az ember egyébként is elgondolkodik azon, hogy vajh, ki volt az a marha, aki a teknőst oda feltette?

007

Eddig a mese. Aki nem érti, ne búslakodjon, neki jó lesz a „cölöp-teknős” helyett a “Zaunkönig” is. Semmi/senki nem az, aminek/akinek látszik! Amíg a GYODA leginkább csak kóstoló, és amíg Orbánt csak kiröhögni képes az Európai Unió, addig magunk sem kell, hogy a közelgő tél eljövendő, vagy elmaradó hidegén túl mással foglalkozzunk.

Így is-úgy is meggebedünk…

DÁRIDÓVÉG – amikor a fürdővízzel együtt, a lefolyón át távozik a gyerek

Harminc évvel ezelőtt, a Sugár Üzletház előtt hallottuk először muzsikálni. Egy méretes láda tetején állt, és fújta a trombitáját. Fújta, eszméletlen jól, felvállalva a lenézett szórakoztató műfajt, ahogy csak kevesen azelőtt! Tudta jól, a megtűrt – az „utcazenész” státusz csak a valódi siker morzsáihoz elég, mégis így tette a dolgát. Nem járt előtte senki, a mulatós zenében minden tőle eredt.

003

Zenéit kazettákon sokszorosítva, szinte emberről-emberre haladva népszerűsítette, ő, aki Zsoldos Imrétől és Tomsits Rudolftól tanulta a szakmát, elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát – mai nevén: a Zeneművészeti Egyetemet – trombitaművészi és zenetanári diplomát szerzett

Ő volt az első, aki, hajléktalanoknak segítve, a Honvédséggel és a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve, egyszerre mintegy 30.000 – nem tévedés: harminc ezer – éhes embernek adott meleg ételt. Muzsikált, sikert sikerre halmozott és közben másokról gondoskodott. A Magyar Televízióval együttműködve alapítója és rendszeres támogatója lett az Aranyág című jótékonysági műsornak, az általa felajánlott különleges hangszerek és más nevezetes tárgyak – melyekre licitálni lehetett -, közel 20 millió Ft-ot hoztak az alapítványnak.

001

Több, mint négymillió eladott hanghordozó után, feledhetetlen szórakoztató műsorokkal a háta mögött, tevékenységét, „munkásságát” két alkalommal is elismerte a magyar állam: az első Orbán kormány idején, még 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, majd 2006-ban, a szocialisták idejében megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is.

002

Harminc év elmúltával ma nem azért írnak Galambos Lajosról, mert külföldre távozott, (itthon maradt!) nem magánéleti problémái miatt került reflektorfénybe, (nem kurvázik, nem csalja feleségét fűvel-fával) nem politikai babérokra vágyik, hanem, úgy mondják: „áramot, vizet, meg gázt lopott”. Még véletlenül sem feltételezhető mindez, hanem tény. Valakiknek ma ez áll az érdekében…

Lagzi Lajcsi, a megnyomorított, lecsúszott emberek példaképe, a mulattatást felvállaló zeneművész, egykori utcazenész, a trombitás sváb gyerek, íme, piti bűnözővé vált, és előzetesbe került! Erről ír, harsog, fröcsög ma a megvásárolt és seggnyaló magyar hírvilág…

Talán nem eretnekség, s ma még nem bűncselekmény, ha azt állítjuk, nem túl jó üzenet, hogy napok óta csak a Galambos Lajos által megvalósított bűnről, bűnösségéről írnak és beszélnek! Képek nyomulnak a vezetőszáron kísért muzsikusról. Nem jó üzenet naponta több hírben mesélni a bűnöző Lagzi Lajcsi „szerzett” vagyonáról, lopott vízről, gázról és áramról harsogni; képeket mutogatni luxusterepjárói elkobzásáról, meg arról, hogy lám, a gyermekei sem találkozhatnak az apjukkal! Nem jó üzenet! Már nem! Mert Magyarország népe, a mi társadalmunk egy ideje teljességgel alkalmatlan arra, hogy e történet kapcsán képes legyen a „jó ízlés mértékével” józanul értékelni, a jogról pedig valami miatt, hmmm, sokaknak csak az „egyesek egyenlőbbek a többieknél” Orwelli mondat jut az eszébe.

Szíjártó Péter, Rogán Antal, Mészáros Lőrinc és Lázár János, stb. stb. égbekiáltó ügyeinek villámgyors elcsendesítése, eltussolása után talán nem is véletlenül…

Így aztán mindazok, akik szólhatnának, némák maradnak. Mert megtanultak, megtanultunk félni! Mert „kuss” a nevünk…

„Quisquis praesumitur bonus, donec probetur contrarium in dubiis pro reo respondendum – vagyis magyarul: mindenkit az ellenkezőnek bebizonyításáig jónak (bűntelennek) kell tartani és a kétség esetében a vádlott javára kell dönteni. A jogban az ártatlanság vélelme alkotmányos alapelv, amely szerint senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. Az ártatlanság vélelme a bűnösség vélelmének tilalma.”

„Az autoritárius rendszer olyan felfogást illetve politikai ideológiát jelent, ahol a kormányzás egy személy, csoport, vagy az állam tekintélyén alapul. Az autoriter rendszerben az „ártatlanság vélelmét” nem tartják be, illetve a „bűnösség vélelme” él: a vádlott bűnösnek tekintendő mindaddig, amíg ártatlanságát nem bizonyítja.”

Lagzi Lajcsinak nem jár semmiféle „ártatlanság vélelme”?

Lagzi Lajcsi közismert ember. Közszereplő, ahogy manapság mondatik. Ember, akit rengetegen ismernek, elismernek, sokan rajongásig szeretnek, megint csak sokan tisztelnek. Mindazért, amit eddig az asztalunkra letett.

004

Tisztességes családi életet élő, három gyermekét nevelő édesapa – ahogy erről többször is olvashattunk. Ha a zenei lexikonoknak lehet hinni, nagyon jól képzett muzsikus, a kritikusok – és persze milliós közönsége – szerint fantasztikus művész, aki kiválóan ért a legnehezebb feladathoz: a szórakoztatáshoz. Egy élő legenda, akinek nevéhez számtalan önzetlen tett, jótékonykodás, segítés kötődik… Mégsem illetheti az ártatlanság vélelme?

Mielőtt bárki vádolni kezdené blogunkat, nem ismerjük, nem kedveljük őt és műfaját! Tehát nem vagyunk elfogultak! Csak próbáljuk felmérni annak súlyát, amit a tegnapelőtt kezdődött tortúra fog okozni mindazok lelkében, akiknek talán éppen az ő dalai jelentik a legeslegutolsó kapaszkodót! Csak mert a hírek könyörtelenül ezt követelik! Elkapták Lajcsit, a kerítésein átmászva, lerohanták otthonában, bilincsbe verték, s azóta szíjon vezetik mert úgy vélik, sőt, úgy tudják, hogy elkövetett valamit, amiért bűnt kell kiáltani, perbe fogni a „lehet, hogy gyarló”, megtévedt embert, majd várhatóan példásan megbüntetni.

005

Példásabban, mint az egyszerű földi halandót, hiszen az elrettentés így nagyobbat szólhat. Mert az elrettentés a mai építmény lételeme. A félelem a mi társadalmunk legutolsó, rohadtul rozsdás kötőeleme. Hová vezet a kollektív félelem? Ez a következő demokratikus választás legfontosabb kérdése…

„A félelemtől nem lehet megszabadulni, de nem is kell. Nem ismerek egyetlen olyan embert sem, aki ne félne – én is félek. Az azonban már baj, ha mindig elkerülöm az olyan helyzeteket, ahol esetleg félni kell, mert akkor nagyon leszűkítem az életteremet, és a saját félelmemnek a foglya leszek. Nem merek semmit sem csinálni, mert esetleg félni kell. A legtöbb esetben tehát nem az a baj, hogy félek, hanem az, hogy félek félni.” (Feldmár András)

NETTÓ KÖZÉLET – a semmi van sikerre ítélve napi egymilliárdért?

Olyan ez, mint amikor a derék apuka beadja a derekát.
Tizennégy-tizenöt lehet a nagyfia, aki elhurcolja egy sporthorgász társulathoz.
Jópofa hely, ahol rengeteg pénz befizetése után, mindenféle oktatás nélkül a kezébe nyomnak egy „tankönyvet”, aztán felvilágosítják… a vizsga időpontjáról.
Hogy a fia legalább két bottal ülhessen a tóparton, s ott, a felnőttek közt pecázhasson, neki is vizsgáznia kell…
Felnőtt kísérő nélkül semmit nem tehet!
Itt ez a rend.
Túlteszi magát a kezdeti atyai izgalmakon, aztán, hogy eljött a nap, végképp fellélegezhet – a vizsgabiztos annak rendje és módja szerint kiosztja a tesztet, aztán kisvártatva lediktálja a megoldó kulcsot.
Hibátlanul teljesít… Így lesz hősünkből vizsgázott sporthorgász.
A vízparttól, pontosabban a pecabot melletti ücsörgéstől azóta is viszolyog, nincs rá ideje, aztán meg halat pucolni képtelen volna.

Ez a derék apuka jutott az eszembe, amint a közelmúlt eseményeit szemlélgetem. Merthogy a legeseménytelenebb időket éljük, legalábbis a legkevesebb változásról szerezhetünk információkat hetek óta.

A híradók, hírportálok nyomják a süketelést a menekültekről. Ennyi.

Naponta egymilliárd. Lökik. Csak a miheztartás végett.

No, nem mintha a nyolcmillió nagyobbik fele akár csak elképzelni is képes volna ennyi pénzt! Tolják lefelé ezt az irgalmatlan összeget, a részletek helyett folyamatosan ugyanazokat a kliséket adják: gyoda gurigák, menetelő, elcsigázott migránsok, meg néha kőkemény rendőrök, katonák. A dolgunk, hogy elhiggyük, amit etetni akarnak. Sokba jönnek a vadak…

Kár, hogy közben felvillannak egészen különös képek!

“…a magyarok szolidaritása példás. Halkan mondom, hogy a civileknek sok pénzt adunk azért, hogy ezt megtegyék, holott erre semmilyen nemzetközi egyezmény nem kötelez minket.” Orbán Viktor

„Leginkább a kórházi koszthoz hasonlít, amit a kerítést őrzők kapnak. Turistafelvágott, szendvicskrém, alma és szeletelt kenyér a menü, míg a bevándorlási hivatal regisztrációt végző munkatársait segítő nyomozók, bűnügyi technikusok tésztát kapnak hússal és savanyúsággal.” (mno)

rendor_ebed_hatar_roszke

A Migration Aid nyilatkozata, 2015. szeptember 21:
„A MINISZTERELNÖKI NYILATKOZATTAL KAPCSOLATOS ÁLLÁSFOGLALÁS
A Migration Aid a mai napon értesült Orbán Viktor miniszterelnök úr 13:20 perckor, a Parlamentben elhangzott kijelentéséből, miszerint az állam pénzügyi eszközökkel támogatta a magyar menekültügyi krízis megoldásában részt vevő civileket. Ez úton kérjük a Miniszterelnök urat, hogy a félreértések elkerülése érdekében legyen szíves a támogatott szervezetek listáját és a támogatási összegeket nyilvánosságra hozni. Mindemellett kijelentjük, hogy a Migration Aid központi költségvetési juttatásból nem részesülve, magánadományokból végezte tevékenységét.”

A Segítsünk Együtt a Menekülteknek szervezet vezetője, Kalmár Szilárd személyes (nem hivatalos) nyilatkozata, 2015. szeptember 21:
„ORBÁN HAZUDIK
71 napja vagyok tagja és meghatározó szervezője az egyik legnagyobb menekülteket segítő civil csoportnak, amelyik a facebookon szerveződött “Segítsünk Együtt a Menekülteknek” néven. Ma ennek a csoportnak 10.000 tagja van és folyamatosan biztosít ellátást a menekülteknek.

Mint a menekülteket segítő civil kijelentem, hogy sem Orbán Viktor, sem más állami szereplő nekünk egy büdös vasat a 71 nap alatt nem adott arra, hogy segítsünk. A 30 ezer adag meleg ételt és az alsó hangon 100 ezer szendvicset és kajacsomagot önkéntes adományokból önkéntes segítők készítették el és juttatták el a menekülteknek. Számunkra az igazán megdöbbentő az volt, hogy az állami segítő és az állammal kapcsolatban lévő szervezeteket éppen a kormányzat gyűlöletpolitikája a passzivitásra ösztönözte még akkor is, amikor több ezer menekült éhezett magyarországi közterületeken. Amikor néhány nappal ezelőtt Horvátországban jártunk, megdöbbenve láttuk azt, hogy az állami hatóságok, a vöröskereszt milyen természetes módon segít élelmiszerrel és a nyugodt pihenéshez szükséges eszközökkel. Magyarországon majd két hónap telt el úgy, hogy mindenki háttal állt egy humanitárius katasztrófának, csak mi valódi, alulról szerveződő civilek voltunk, akik tettük, amit embernek ilyen helyzetben tennie kell.
Éppen ezért felháborító, hogy az új vasfüggönyt emelő, a gyermekek ellen háborút hirdető politikai gazember azt meri állítani, hogy ő és a bandája pénzelte a civileket. Hazugságára rá kell világítani, keményen és a legnagyobb természetességgel ki kell mondani, hogy nem kaptunk, de nem is kértünk pénzt a magyar államtól. Sőt, azt is kijelentem, hogy nem is fogadunk el tőlük semmit! Arra amit tettek nincs bocsánat, főleg nem lehet az bocsánat, hogy aprópénzt szórnak azoknak, akik emberek tudtak és mertek maradni abban az embertelenségben, amelyet ők a legsunyibb politikai haszonszerzés céljából gerjesztettek.” (gépnarancs)

9975533_295583_e5349a260803ff401ac83f37bebfc3d0_wm

„Már az elmúlt napokban is érkeztek hírek arról, hogy a déli határnál szolgálatot teljesítő rendőrök szerény vagy elégtelen ellátásban részesülnek és látástól vakulásig kell dolgozniuk. Szerdán drámai hangvételű levelet kaptunk a Független Rendőr Szakszervezet észak-magyarországi területi elnökétől. Demján Zsolt ebben azt írja, azért ő jelentkezik, mert a rendőröknek tiltja a szolgálati szabályzat, hogy nyilatkozzanak, másrészt nem is mernék ezt megtenni, félnek attól, hogy elbocsátás lenne a vége. Mint mondja, korábbi tiltakozásaik nyomán egy ideig kaptak meleg ételt a határnál szolgálók, de a héten az ellátás színvonala újra visszaesett.

Bár a fenti gondokról itt-ott már lehetett hallani kósza híreket, az első komoly jelzés a Zsaruellátó nevű csoport megalakulása volt, mely naponta gyűjt élelmet a fővárosban, és délutánonként szállítják azt a déli határra a rendőröknek.
A korrupcióellenes intézkedések okán a hatóság emberei nem fogadhatnának el senkitől élelmiszert, ezzel vétenének a szabályzat ellen. Bár hivatalosan a napi fejadag 5000 kalória kellene, hogy legyen, ennek sok esetben a töredékét sem kapják meg, gyakran vizet is a civilek hoznak nekik. Az előírás alapján meleg ételre is jogosultak lennének, de vasárnap óta ebből is hiány van. Egy Nógrád megyéből levezényelt század egyik tagjának leveléből kiderül, a vonaton már a migránsok kínálgatják az őket kísérő rendőröket. „Szép látvány lehettünk” – írja az illető.”

Az ember, az apa, a fiával morog.
Próbálja elmagyarázni, hány kiló halat vehettek volna „azon” a pénzen.
De a gyerek csak nem érti.
Ahogy a nyolcmillió java sem értheti a napi egymilliárd valódi lényegét.
Közvélemény kutatók jelentéseiből tudják az újabb erősödést a kormánypártok oldaláról…

ÁLLATKERTET SZOMBATHELYNEK! – apuveddmegnekemavárost

Csak!
Még nem volt! Eddig… Legyen!
Elvégre nem kerül semmibe. Ingyen lesz…
Az állatkert bejárata felett egy hatalmas táblán virít majd a szinte kimondhatatlan összeg. Amennyibe került másoknak, az, hogy nekünk lehet végre állatkertünk.

001
.

Mint tudjuk, ez az efféle pénzek lényege, hogy pályázatírók elintézik azok jövetelét, óriásék lobbiznak, mi meg tudomásul vesszük. A gigantikus összegek bankszámlákra kerülnek, mi meg gálánsan lessük a szaladgáló forintokat, mások forintjait, melyek elgurulhatnak pontosan oda, akkor és annyit, amit a nagyságosék előírnak. Végül elkészül a dolog, ma a leginkább project, aztán a helyi nagyságos nekilódulhat az avatásnak. Ollé!

Micsoda hülyeség volna, valahol a város egy kies pontján tereprendezgetni, tavacskákat, meg dombokat összehordani, aztán kuncsorogni mindenfelé, némi oroszlán, meg teve után! Szükségtelen álmodozni, meg találgatni, hogy vajon a világ túlfelén élő állatok közül mit hordhatunk össze a mi kis kerítéseink mögé!