ÁLLATKERTET SZOMBATHELYNEK! – apuveddmegnekemavárost

Csak!
Még nem volt! Eddig… Legyen!
Elvégre nem kerül semmibe. Ingyen lesz…
Az állatkert bejárata felett egy hatalmas táblán virít majd a szinte kimondhatatlan összeg. Amennyibe került másoknak, az, hogy nekünk lehet végre állatkertünk.

001
.

Mint tudjuk, ez az efféle pénzek lényege, hogy pályázatírók elintézik azok jövetelét, óriásék lobbiznak, mi meg tudomásul vesszük. A gigantikus összegek bankszámlákra kerülnek, mi meg gálánsan lessük a szaladgáló forintokat, mások forintjait, melyek elgurulhatnak pontosan oda, akkor és annyit, amit a nagyságosék előírnak. Végül elkészül a dolog, ma a leginkább project, aztán a helyi nagyságos nekilódulhat az avatásnak. Ollé!

Micsoda hülyeség volna, valahol a város egy kies pontján tereprendezgetni, tavacskákat, meg dombokat összehordani, aztán kuncsorogni mindenfelé, némi oroszlán, meg teve után! Szükségtelen álmodozni, meg találgatni, hogy vajon a világ túlfelén élő állatok közül mit hordhatunk össze a mi kis kerítéseink mögé! Pávián kell? Lesz és kész! Meg persze krokodil, cápa, meg rengeteg fóka, flamingók és delfinek tucatjával. Csak úgy, randomra összedobjuk a listát, megy a plán, aztán jön a lóvé, meg a zsiráfok, szépen, rendesen!

Holnapután felbőgnek a gépek, eltűnik néhány játszótér, meg park, s a helyükbe kinő a földből a világviszonylatban is egyedülálló állatkert. Mi meg örvendezhetünk. Kár, hogy közben migránsok vonulása, némi földeladás, bankcsődök stb. vonja el a figyelmünket a project elől. Le sem sz…juk!

Azt mondják, hogy ez a mi állatkertünk lesz. Naná!

Sem a tervezésbe, sem a kivitelezésbe nem szólhatunk, és nem láthatunk bele, lesz, ami lesz, aztán csak egy dolgunk marad: az örvendezés.

Elkészül az állatkert, mi meg büszkélkedhetünk! Meg hálálkodhatunk persze…

Nehéz feldolgozni, de attól még állítólag a miénk lesz, hogy nem a megszokott módon jutunk hozzá! A magunkénak fogjuk érezni. Állítólag… Semmi kuporgatás, semmi halogatás, semmi kérvényezés, sok-sok elutasítással! Nem lesznek miatta átütemezések, sem sorozatos felszólítások – a késedelmes törlesztés miatt; s tutira nem kopogtat majd a végrehajtó sem. Nem úgy, mint az otthonainknál, autóinknál, a gyermekeink tanulóévei alatt felvett diákhitelek okán és még ki tudja, miért…

Mert kapjuk. És kapni állati jó! Semmit nem kell érte adnunk, talán csak…

002

Szombathely állatkertet kap. Táblával a kapujában, rengeteg nullával a számsor végén. A Savaria Zoo különlegességét majd irigykedve csodálhatják a szomszédos megyék, meg a környező országok lakói. Bizony, nem mindenki büszkélkedhet saját állatkerttel! Kapjuk, mert megérdemeljük. Mert megérdemeljük, hiszen jó döntést hoztunk. Egy ideje mást sem kellett tennünk, csak jó döntéseket kellett hoznunk. Aztán most örülhetünk. Mert kapunk egyre, szinte semmit nem kell tennünk érte…

Az állatkert megnyitója napján majd hazalátogat a mi nagyságosunk. Majd éljenezhetünk, hozsannázhatunk, hogy lám-lám, ezt is elintézte.

Lett állatkertünk, ami nélkül üres, szürke szar lett volna az életünk. A mi kegyurunk elvonul saját mellszobra előtt, integet egy keveset, kezet fog a sok-sok helyi főmuftival, mosolyog, beszédet mond magvas gondolatokkal, átvágja a kifeszített nemzetszín szalagot és ünnepélyesen megeteti majd a majmot.

003
..

A majom az állatkert kellős közepén egy díszes ketrecben fogadja a leendő látogatókat. A szombathelyiek majd elnevezhetik. Hálából – nyilván – a város legnagyszerűbb emberének nevét fogja viselni…