HÚSZAS – ócska kis morfondírozás a bémallérról, meg a jóságos nagyiról…

Olvashatjuk, hogy a forint megújítása gőzerővel folyik.
No, ez persze nem azt jelenti, hogy növekedne az értéke, azt éppen nem!
Talán csak a „nézése, meg a járása” fog változni, egy kis ráncfelvarrás, némi szoli, meg hamisítást-lehetetlenítő jelzés, de amit egy jóra való bankó tegnap, meg tegnapelőtt ért, jelentett – nos, azt ma már hiába is keresnénk.

Az újabb húszezrest ugyanolyan „unalmas” érzés lesz majd kötegelni a bankároknak, s ugyanúgy kerülne nagyanyáink dunyhái közé, mint egykor a Dózsa György arcképével díszített „bémallér”, ha ugyan ez a mostani húszas nem volna olyan ritka vendég az egyre kisebb álmokat szövögetni kénytelen nagyanyóknál.

001

002

Aki legalább egy kicsivel vénebb, mint a sokat emlegetett „rendszerváltás”, talán emlékszik még azokra a vasárnap délutánokra, amikor a derék kisunokáknak illett „udvariassági látogatásra” érkezni a jóságos nagyanyóhoz, meg nagyapóhoz. Amikor még nem kellett a csodás alakunkra vigyázni, s legurulhatott pár palacsinta, szalagos fánk, meg egyéb, csak a nagymama által prezentálható finomság, amivel a „soványka” unokák állagán próbált alakítani a drága mamika. Igen, azok a feledhetetlen délutánok, a véget nem érő andalító történetek, meg persze a korholások, a minduntalan elmaradó mise-látogatásokról…

Hol van már az az idő, amikor a számítógépek helyett a füstös konyhában, a sparheltek mentén zajlottak a hétvégék!?

006

Az idő elszaladt, s a délutánok legvégén a nagyi az „üveges” felé fordult, hogy a napokkal ezelőtt a kedvenc bögréjébe rejtett húszast, a „bémallért” előcsalogatva, azt a szeretett kisunokája tenyerébe rejtse! Dugdosta, mintha valamiféle bűn volna, s amint a gyermeki kéz apróka ujjai bezárultak, mosolyogva mormogta: „végy magadnak, amit csak akarsz!” Kincs volt akkor a húszas, kisebb vagyon, amivel a következő héten gazdálkodhattunk.

Tellett belőle mozijegyre, csokoládéra, később akár egy szerényebb ruhára is, s a visszajáróból, az „apróból” naponta költekezhettünk. Havonta ha érkezett a pénzes postás, s hozta a ropogós „mallérokat”, „bémallérokat”, később az „adyt”, meg a „mázsát”, a nagyi meg porciózta, rendezte a bankókat, gondosan elkülönítve az unokának szánt pénzeket.

Ha húszasról beszéltek, abban az időben ez a legendás húsz forintos bankjegy került terítékre.

Ma a forgalomban szinte már alig bandukoló húsz forintos érme, az „értéktelen” kategória egyik „csekedlije”. Van, működik, mint váltópénz, de vásárlói értéke minimális. Ha valaki manapság húszast emleget, a hajdan húsz „rugó”, húsz „lepedő” vagy húsz „rongy” megtestesítője, a húsz ezres bankjegy kerül elő.

004

005

Ez a bankjegy kerül most megújításra, melynek értéke ugyan alig-alig több, mint a több évtizeddel ezelőtti „bémallérnak” volt, sokak számára a legritkább vendégek egyike… Az egyre soványabb nyugdíjakat kézbesítő postások két, esetleg három húszassal emlékeztetik a mai nagymamákat egy újabb hónap elmúltára. Ugyan, a porciózások közben, juthat-e ebből az unokáknak? Kerülhet-e a mai húsz ezresekből a kicsinyke tenyerekbe, vagy a korszerű pedagógia egyenesen tragédiának tartja, ha egy gyermek kezében pénz landol?

De kár, hogy álszentek és a régieknél mindent sokkal jobban tudók, vagy inkább tudni vélők lettünk! Meg aztán, a mondattal sem igen tudnánk mit kezdeni: „végy magadnak, amit csak akarsz!”

Hát akkor, nosza, lehet bámulni és ámulni! Itt a megújult húsz ezres bankjegy, friss és ropogós, lehet neki örvendezni, lehet morogni a mammon mindent elpusztító hatalmáról, meg az ostoba szülők galádságairól, akiknek léhasága révén a nebuló tenyerét bankó üti, ha jól teljesít…

A forint egyre pofásabb, az értéke egyre gyérebb, s ezeknek a szupermodern pénzeknek már normális beceneve sem születik!
008
Matolcsy pöngőnek mégsem hívhatjuk! Ugyan, miért is becézgetnénk valamit, a szükséges rosszat, ami végtére is jön, megy, még megszokni sem tudjuk majd a társaságát!

Talán, ha egyszer, egy magyar ember fizetése is lehetővé tenné, hogy akár egy kisebb köteg érkezzen hónap elején… Magyar ember volna, pontosabban kisember, aki álmodozás közben sokat gondol azokra az állítólag átkozott, átkos esztendőkre, amikor a nagyanyók szalagos fánkkal, meg dugdosható húszasokkal várták unokáikat…