KÖZÉTKEZTETÉSI REFORM – derék konyhásnénik háborúja a lucernát enni nem akaró apukák ellen

Már megint révbe értünk!
Hosszas előkészítések (?), vagy inkább időhúzás után, nagy dérrel-durral éppen az idei tanévkezdés örömei közt, – tehát szeptember elsején – lépett hatályba a különleges elnevezésű „táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet”.
Mondhatnánk persze, hogy ideje volt!
0001
Hurrá, mostantól tilos a hányás színű alacsony gyümölcstartalmú ivólé, helyette csak 100%-os gyümölcslé kerülhet gyermekeink poharaiba!
Megvalósult az édességek korlátozása, mindenféle vacak cukros-nasi önálló ételként, – sőt, leginkább egyáltalán – nem adható, ahogy tilos a cukros tej, a dühítő üdítők favorizálása, a szörpöknek nevezett cukrozott ízfokozók sűrítményeinek bevetése. Az iskolai és óvodai konyhákon az ételhez plusz sót nem igen adhatnak, ahogy tilos a leveskocka, meg a jó öreg levespor! Tiltó listára kerültek a bő olajban sütött húsok, etc.etc.

Ez itt kérem a Nirvána, jöhet az egészséges gyermekek nemzedéke!!! – gondolhatnánk, ha mindeközben nem tájékozódnánk, s a kezdeti naivitáson nem lendülnénk túl egykettőre. Sajnos a valóság, meg a cirkalmas álmok megint elfelejtettek találkozni, a dolog az elnevezések világa körül dübörög, s a jóságos konyhás nénik, meg élelmezés-vezetők birodalma mindezek után is oly messze van az elvárásoktól és előírásoktól, mint Makó Jeruzsálemtől!
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Az OÉTI – mint rendesen – összeírta, mit vár a jövő konyháitól, dörgedelmeit pontokba szedve lobogtatja a büntetések, meg tiltások lehetőségeit; egyes oktatási intézmények bevállalták az átképzések bonyolítását, de a valódi változásokhoz – úgy tűnik – mindez meglehetősen kevés. Valódi képzések ugyanakkor tűzoltó-munka keretében elképzelhetetlenek! Abban az országban, ahol levelező oktatások formájában a mai napig bárki át-képezhető fodrásszá, segéd-könyvkötővé, vagy akár villanyszerelővé, s mindez mostantól ráadásul ingyenes – tehát értéktelen(!) ne várjunk előrelépést!

Lássuk csak! Adott egy egyre töpörödő település, egy falu, ahol az óvodát és iskolát ellátó konyhán akad néhány Gizi néni, meg Erzsike – tehát konyhás nénik, mosogatók és takarító nénik – meg, mert a törvény előírja, egy élelmezés vezető is, akit a falu képeztetett át egy gyorstalpalón, matematika szakos tanerőből, erre a kiváló feladatra. Tehát, nincs köztük sem szakács, sem konyhamészáros, sem dietetikus, sem tanult gasztronómus, vendéglátó szakember – ugyan, miért is volna!
0003
Az ő feladatuk lett, hogy a reformnak megfelelően gyökerestől felforgassák a falu életét. Tehát, végrehajtsák a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásait. Úgy, hogy közben Manci nénik ezerszám, mint nagymamák és Klaudiák, mint a nagymamáktól mindent ellesett anyukák, (továbbra is tartva 120 kilós, szüléskor összekapott versenysúlyukat), változatlanul rottyantgatják a korábbi idők legendás mérgeit, a jó cafatos perkűttet, a tocsogós krumplis mácsikot, meg a gerzemürze főzelékeket, rengeteg rántással! Tyühahó rókaprém…

Nyomják a pár.sert.szel.pir.burg.vág.vegy.sav. korszak legendáit…

Mindaz, amiért ez a reform létrejött, egyetlen pillanat alatt válik ostobasággá, ha Rezső apukák és Mátyás nagypapák a brokkolira, meg jégsalátára nézve eszelősen jegyzik meg, hogy ők bizony nem kecskék, hogy füvet legeljenek!
0006

Vajon, kinek a dolga volna itt a fejekben rendet tenni? Ezt kérdezhetnénk, ha kellően naív átutazók, mondhatni migránsok volnánk, nem tősgyökeres magyari emberek, akiknek ez a tömeg-mérgezés jelenetette mindig is az iskolai ebédlők és menzák paradicsomoskáposzta illatú világát. Úgy tűnik, ez a rendelet is úgy végzi, mint a többi! Remek statisztikai adatbázist terem majd a sok morfondírozás; lehet majd tanítónőknek, mérnököknek, meg szobafestőknek nekiveselkedni és okosnak tűnő blogokat írni a helyes táplálkozásról, szabadságharcot vívni az elhízás, meg a cukorbaj ellen… bla-bla-bla!

A dolog úgy fest, hogy helyes a szomszédék három esztendős kislánya, a harcot meg leginkább a katonák szokták vívni egymás közt!

Tanítók kellenének, a vendéglátásban tapasztalatot és gyakorlatot szerzett, az ételkészítés és anyag-ismeret fogalmaival tisztában lévő szakemberek köréből, akik nem szeretnének szakácskönyvekkel, videókkal, meg okostelefonokra írt appokkal üzenni. Akik tudják, hogy a spanyol viaszon túl is lehet élet! A dietetikához és gasztronómiához értő, az alapelveket betartani képes tudósok, hogy a táplálkozás-tudomány ne süllyedjen Pelle Józsefné mesélős szintjére.
0004
Mindezen felül persze, tegyük hozzá rögtön, hogy pénz, sok pénz kéne a minőségi alapanyagok beszerzéséhez – így aztán minőségi alapanyagok és piacok is szükségesek volnának. Szakma kellene, meg szakmai alázat, megbecsülés a változtatni akarók felé. Végül az előítéletekkel együtt azokat is jó volna legyőzni, akiknek gazdasági érdekük fűződik ahhoz, hogy gyermekeink ugyanolyan beteg felnőtté váljanak majd, mint a korábbi generációk, tehát a szüleik, nagyszüleik…

Mindez annak apropóján jutott az eszünkbe, hogy a reggeli rádióműsorok egyikében összeeresztették a jogszabály megalkotóját (…) az egyik legszélesebb körben elismert főszakácsunkkal, a magyar gasztonómia császárával, Buday Péterrel. Hmmmmmmm! Aki ugyan elhatározta, hogy érvelni fog, naná! és így megkezdett mondatokat glikémiás indexről, meg glikémiás telitettségről, csakúgy, mint a céklából készíthető ételek tárházáról, végül szó szerint lekevertetett, s ha akarta volna sem mondhatta ki, miféle szemlélet áll a normális élet útjában.
De kár, hogy hülyék maradtunk, gondoltuk, “majd a Buday”…

Szóval szeptember egytől gyakorlatilag minden maradt a régiben, vannak látványos akciók, amolyan dilettantizmustól fecsegő sziporkák, néhány jóravaló, magát hozzáértőnek gondoló matróna előadásában, csak éppen gyermekeink nem jutottak előbbre.

Ilyenkor szokás leírni, hogy tisztelet a kivételnek, bár ez a legkevésbé sem változtathat szkeptikus világlátásunkon… Statisztikailag hamarosan mi leszünk a mosoly országa!

Hajrá Agyarország, Hajrá Agyarok!