A MÓRESRE TANÍTOTT ORSZÁG – ahol feleslegessé lett a forradalom lángja

Október huszonharmadikán nem lobbantották fel a forradalom lángját a budapesti Kossuth Lajos téren, mivel annak közadakozásból megvalósított emlékhelyét eltávolították.

Nem mutatott jól, nem volt már rá szükség, sőt, leginkább rettenetesen zavarta a hatalmasságokat, az a fránya Kossuth címer, meg az a rettenetes dátum. (A Forradalom lángja emlékmű a 2012-ben elhunyt Lugossy Mária szobrászművész alkotása. A felül megtört fekete márványoszlopon a Kossuth-címer és az 1956 felirat volt látható.) Nehéz elképzelni, mennyi szenvedést okozott nekik naponta szembetalálkozni az évszámmal, meg az ott lemészárolt emberek emlékével.

0001

Az emlékművet Göncz Árpád egykori köztársasági elnök javaslatára az Ötvenhatos Emlékbizottság állíttatta, még 1996-ban; tegnap Mécs Imre, az emlékmű „hűlt helyén” emlékezett, néhány érdeklődő társaságában…

Szintén tegnap, a “Corvin palotában” – milyen mocsok egy gúnynév! – a vasárnapi boltbezáró Rétvári Bence gügyöghetett egy oltári kellemeset, valahogy így: “Minden nemzetnek őriznie kell az identitását, mert olyan még nem volt a történelemben, hogy valakinek az identitása az identitásnélküliség lett volna.” Blokkosítva és zanzásítva ez jött le ennek a szerencsétlenül idióta államtitkárnak, s gondolta, elmeséli az ott egybegyűlteknek. Kapják meg, elvégre ünnep van, vagy mi!

0005

A „majdcsak elromlik a fridzsidered” munkásságú Varga Mihály, a Miska kiosztott néhány kupac medáliát és ezzel a „nagy katyvasz” – hogy idézzük Wittner Máriát – lezárult!

Amúgy Rétvári még elnyögött egy igazán kuriózumnak számító mondatot, melyet azóta is hiába próbálunk értelmezni. Valahogy így: az 56-os forradalom különlegessége az is, hogy “nem egy ember indította, hanem maga a pesti srác”! A pesti srác, a simizhető bronzfigura, ott a palota előtt, na az tehet mindenről… Nyilván!

Kalap, kabát – móresre tanított országunk ismét jól vizsgázott!

Mindaz, amiért a forradalom és szabadságharc végbe ment, semmivé lett, a nemzetet lerohanó ruszkik valamennyi célja teljesült – ez az utóbbi öt esztendő vívmánya!

0002

2002-ben Orbán még odavonszoltatta díszletnek a saját ünnepségére az akkor még élő túlélőket, szemtanúkat és hősöket, majd 2006-ban egy remek megoldással, a hatalom mindenáron való megszerzése reményével csetepatét varázsolt a pesti utcákból, terekből. Az ötvenedik évfordulón népe szájába adta a „Gyurcsány takarodj” jelmondatot, ma pedig nem tartja arra méltónak hazáját, hogy legalább a közelünkben tartózkodjon. Egyéb külföldi elfoglaltságai miatt sem ő, sem Áder János nem képes itthon tartózkodni október huszonharmadikán…

Mindazok, akik az 1957-es május elsejei megmozdulásokban találták meg a magyarság valódi természetét, úgy tűnik, az igazság letéteményesei: íme jó, hogy áll a vaskefe, jó, hogy 56-mentessé tették a Kossuth teret, s az egyetlen szimbólum, mely éppen megfelelt kormányunknak, egy kibelezett, lánctalpaitól megfosztott tank, amit a Magyar Rádió elé vontattak mementóként. Móresre taníttatásunk emlékművei szépen gyarapodnak a Szabadság téren, ahol az orosz és német katonai megszállások emlékművei meredeznek, érinthetetlenül, megkérdőjelezhetetlenül!

Utóirat:
Amúgy tegnap még Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke (???) és Csallóközi Zoltán, a Miniszterelnök-helyettesi Titkárság kabinetfőnöke sebtében leleplezett egy ötvenedik márványtáblát a néhai Corvin mozi falán, melyre felvésetett Dilinkó Gábor és Pongrátz Ödön neve.

0004

Csak az 1956-ról viszonylag kevesebbet tudók kedvéért érdemes leírni, hogy a Corvin köz volt az 1956-os Forradalom egyik legfontosabb helyszíne, melynek főparancsnoka Pongrátz Gergely volt.

0003

Ott harcolt még hat testvére, köztük Pongrátz Ödön is és valóban járt ott egy cigány származású giccsfestő, Bizsu, akinek a polgári neve Dilinkó Gábor volt. Az egyébként jelentéktelen figuráról azt kell tudni, hogy Pongrátz Gergely halála után több oldalas interjúban ecsetelte, hogy a Pongrátzok soha nem jártak a Corvin közben. Ma az ő nevét sikerült egybemosni Pongrátz Ödönével, akinek adakozásából létre jöhetett az ország egyetlen ötvenhatos múzeuma Kiskunmajsán.

Kedves elvtársak, elvtársnők, hölgyeim és uraim!
Rohadt időket élünk!
Aljas hazugság és félelem irányít mindent és mindenkit!