NAGY PÉNZ, KIS FOCI – zuniós kerítés, meg lelátó már van a pályák körül!

Mai írásunk szereplői kitalált alakok, a történetben csúnya szavak hangzanak el, megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk…

Hello Európa!
Kíváncsi vagy ránk?
Úgy értem, kíváncsi vagy Magyarországra, meg a magyarokra?
Arra a világra (is), mely az internet „sajátos” módon megalkotott görbe tükrén túl létezik? Ráadásul el tudod azt képzelni, hogy Budapesten kívül is akadnak városok és falvak, települések, meg emberek?

Tudod, mit; nézz körül! Gyere el hozzánk, falura! Gyere, csak úgy, mondjuk hét végén, ha lehet vasárnap!

A história szerint a magyar vidék vasárnapi emberét korábban a templomokban kellett volna keresned. Ott töltötték a vasárnapokat, ott találkoztak egymással, no meg isteneikkel. A templomba járás életformája ugyanúgy volt része a mindennapoknak, mint az azt követő, a szorgos asszonykezeket dicsérő, bőségről tanúskodó ebéd, vagy a legények körében még azelőtt látogatni való korcsma, ahol eldőltek a világot érintő legfontosabb kérdések.
Templom, korcsma és közös ebéd. Ebből mára szinte csak a mindenféle garatöblögető helyek maradtak fenn, számuk egyre nő – míg a templomokba fejkendős anyókák, meg bélyegzőlenyomatokat gyűjtögető kisiskolások masíroznak… a közös étkezések, a beszélgetések minden megnyilvánulása helyett ott a fészbúk. Még jó, hogy mindenki elé jut egy-egy tapiteló, meg monitor, ami mellett akad hely a harapnivalóknak, meg az ízfokozott löttyöknek is.

A mai magyar vidék embere, a drukker!
Aki a televízióban meccset néz, a rádióban meccset hallgat, s vasárnap a helyi csapat meccsére igyekszik.
Az edzés, meg a bemelegítés színterei számára a minden eldugott utcában ott zsibongó zugkrimók, meg lerakatok, ahonnan garantáltan előkészített „állapotban” indul alkotni, ő, a „drukker”.

A mi drukkerünk már a pályára közeledvén is felismerhető, jellegzetes mozdulataival, taglejtéseivel, mimikájával jelzi, hogy felkészült a nagy feladatra, ő kérem képes lesz a következő másfél órát végigordítani, artikulátlan hangokon végigüvölteni és követhetetlen tempóban végigkáromkodni, miközben meglehetősen hiányos fogsorával ledarál vagy négy zacskó szotyolát. Éppen úgy, ahogy ezt Orbán és Mészáros „tanítja” Felcsúton…

0001

A drukker máskülönben – civilben – édesapa, iparos ember, postás, fodrász – szaki, vagy éppen közmunkás, de ilyenkor feltárul démoni énje és megoldja a szürke hétköznapok problémáit; azannyamindenit!

0002

A drukkerek már a meccsek előtti félórákban elhelyezkednek a kerítés mentén, mely a másutt legelőnek is alig-alig alkalmas pályát veszi körül. Könyökölnek, támaszkodnak, őrzik a helyüket, kinek, mi jut! Szép, módos a kerítés. Zuniós! Megpályázták, naná, hogy megkapták rá a pénzt, s mint Orbánisztán minden eldugott településén, itt is „világszínvonalú” lett a stadion: körbekerített fű, néhány plexiborítású bódéval, ahol helyet foglalhatnak a csapatok méltóságai.

Ez most a menő! Előírás szerinti!

A drukkerek után, közvetlenül a nagy vasárnapi mérkőzések előtt megjönnek ők is! Végre begördülnek az utcába a bömösök, a merdzsók, meg a fauvék, kiszállnak belőlük a legeslegújabb edzőruháikban díszelgő focisták, meg az ő „kísérőik”, a szőke cicababák. Mint másutt a szóda, úgy jár a jelenlétük a kiszállás után azonnal cigarettára gyújtó játékosokhoz, akik ettől a pillanattól önmagukat akcióhőssé változtatva vagy fél méterrel a föld felett lebegve megindulnak a „tett” helyszíne felé. Bekanyarognak a szintén zuniós pénzekből felújított öltözőkbe – melyek valójában engedélyek és így elvárások nélkül a meccsek idején működő „egységek”, ahol boldog-boldogtalan vedelhet a mérkőzések előtt, alatt és után, végkimerülésig…

Aztán végre, valahára feltűnnek a partjelzők, meg a bíró, a „hűdekomoly” csapatok, s mint a profik, a felezőre állva, elszánt arcot mímelve az égre üvöltik rettenthetetlen neveiket; hogy nekiveselkedjenek a kiesőhelyen lézengők, meg az utolsó előtti helyre felkapaszkodottak közötti rangadónak.

A drukkerek hegymenetbe kapcsolnak, előkerülnek a dudák, dobok és trombiták, a szitokszavak pedig az istenüket próbálják rávenni az egyesülésre, miközben olykor-olykor bizonyos édesanyák prostituált életvitelét emlegetik. Ez csak a kezdet, mely cirka tíz percig tart, aztán elszabadul a pokol.

0004

A következő nyolcvan perc – némi alkohollal töltekező félidei szünetet beiktatva – a leírhatatlan és vulgaritásában felülmúlhatatlan „játék” jegyében telik. Mely játék az első tíz perc után leginkább felesleges szenvedésnek látszik. A játékosok elfáradnak, reménytelen passzolgatásaik után leginkább a szabálytalanságokban élik ki magukat, s ilyenkor bizony a drukkerek műsora következik, a sárba döngölés, verbálisan, majd idővel fizikálisan is.

A biztonságiak (sic!) rosszallóan nézik az események elfajulását, de ez a folklórműsor itt már megszokott, töltenek maguknak inkább egy védőitalt.

Aztán a meccs véget ér. A szokás szerint mélyen szint alatt teljesítő játékosok az öltözőbe rohannak, magukra öltik méregdrága ruháikat, karon ragadják szőke cicababáikat, rágyújtanak és tetszelegnek még egy keveset „rajongóik” előtt aztán elhúznak nagy és lepukkant verdáikon, dudálva – égetve magukat még egy kevéskét… A tisztelt nagyérdemű még téblábol egy keveset, betöröl még két felest, meg egy sört, aztán biciklire pattan, hogy hazáig vagy kétszer meglátogathassa az árkot.

0003

Olyankor még káromkodik egy hangosat, s könnyít magán valaki kapualjában…

A műsor minden héten ugyanaz. A csapatot éltetők két hetente odahaza, két hetente vendéglátóiknál isszák és ürítik körbe a zuniós kerítésekkel körbecicomázott gyepet, s közben magukról és emberi méltóságukról megfeledkezve őrjöngnek, mert vasárnap van, Orbán Viktor focinagyhatalmában, ahol ez a módi: nagy pénz, kis foci! Lélektelen, ostoba időtöltés, miközben a világon szinte mindenhol eredményes és nemzeteket összetartani képes sport a labdarúgás…

Akkor is így van ez, ha egyébként Puskás Öcsinek újabban azt a szólást tulajdonítják, hogy: „kis pénz, kis foci”. A mondatról rég kiderült, hogy a legendás Puskás Ferenc soha nem mondott, még csak hasonlót sem…

Hello Európa! Kíváncsi vagy ránk? Úgy értem, kíváncsi vagy Magyarországra, meg a magyarokra? Arra a világra (is), mely az internet „sajátos” módon megalkotott görbe tükrén túl létezik? Ráadásul el tudod azt képzelni, hogy Budapesten kívül is akadnak városok és falvak, települések, meg emberek?

Tudod, mit; nézz körül!
Gyere el hozzánk, falura!
Gyere, csak úgy, mondjuk hét végén, ha lehet vasárnap!

Utóirat: (…a bejegyzés szerzőjétől, aki nagyon szerette a Puskás féle focit…)

Puskás Ferenc így írt visszaemlékezéseiben az ő ifjúságáról, és a fociról: „1927. áprilisában születtem Kispesten, ami akkor még csak egy Budapesthez tartozó falu volt, nagyon szerény házakkal. A családom egy picike lakásban élt, nagyon közel a Kispest pályájához. A környező utcákban nyüzsögtek a gyerekek. Nem volt nagy különbség köztünk. Mindenki szegény volt, s a szülők közül csak kevesen engedhették meg maguknak, hogy játékokat vegyenek. Ám a foci fantasztikus és olcsó mulatságot jelentett számunkra. Anyám később azt állította, hogy amint felálltam – lehettem vagy tíz hónapos -, már belerúgtam a labdába”

0005

“Mi, a környékbeli srácok mindig együtt voltunk napkeltétől napnyugtáig. …minden időnket a grundon töltöttük. Egész Budapest tele volt akkoriban a “mienkhez” hasonló üres telkekkel, s ezeken temérdek kölyök futballozott. Nem mindig volt cipőnk, előfordult, hogy mezítláb játszottunk. Gyakran igazi labdánk sem volt, s ha másra nem futotta, valaki csinált egy rongylabdát vagy loptunk valahonnan egy kicsi teniszlabdát. Ehhez tudtunk hozzájutni. Csapatokat alkottunk és áthívtunk más utcákból jött gyerekeket ellenfélnek. Nagyon komoly csaták voltak ezek, a játékban nem ismertünk tréfát. Mindenki úgy hajtott, mintha az élete függne a győzelemtől. Vagy még több: a csapat, a grund, a barátok becsülete.”