A LÁTHATATLAN PALOTA – mesebeli képpel hívogatjuk vendégeinket

Nem könnyű a fanyalgókkal együtt élni!
Nem lehet könnyű a helyzete annak, aki megpróbál valami egészen újat, a szemnek szokatlan csodát alkotni.

Még jó, hogy a földi halandóknak ott a lehetőség – lehet tágra nyílt szemekkel csodálkozni!

Szombathely határában találtunk arra a misztikus képre, mely minden valószínűség szerint a felújítás utáni, várható látvány döbbenetes élményét vetíti elénk.

Íme a mű, a láthatatlan csodapalota, melyet millióan fognak bámulni, a világ minden részéből!

0001

Még mondja valaki, hogy a felcsúti gázszaki építőipari gigavállalkozása nem képes a csodatételre! Bizony, ehhez hasonló építmény szinte még soha nem létezett, sem Magyarországon, sem Európában, de talán még a világon sem! A láthatatlan palota!

Gyarló kisemberként előbb azt gondoltam, talán a sűrű hóesés teszi, hogy az érkező zarándokok és turisták kedvéért emelt, út menti gigantposzter látszólag semmit sem ábrázol, de rá kellett jönnöm, hogy ez csak egy próba. A palotát csak az arra érdemesek láthatják. Nosza, próbálják ki, kedves olvasók! Nézzék jó erősen a képet, aztán, ha látják már a Püspöki palotát, feltétlenül jelezzék a szerkesztőségünknek…
Viszont, ha nem, az nem a véletlen műve.

Nézem azt a szegény táblát. Túl sok időt töltött szegény a tűző napon. Így eshetett, hogy már vagy két esztendeje csak a semmit ábrázolja, üdvözölve a Szombathelyre érkezőt. Ha valaki ügyesen fest, rajzol, ugyan már, élje ki alkotói fantáziáját, s fesse fel, mondjuk emlékezetből a szombathelyi püspök palotájának látványát! Mi meg majd szájtátva bámulunk – mert az olyan édes!

ÍGY IRTS SZOMSZÉDOKAT – avagy az ádventi fényorgia elrajtolt

Falu.
Este hat után beáll a kuka sötét, az utcák szinte néptelenek.
A kéményekből szétterülő füst fojtogat.
Néhol egy-egy macska kelleti magát, nyivákol, amitől a jó öreg házőrzők idétlen vonyításba fognak.
Na kérem, ez a hamisítatlan falusi idill, amiről annyira áhítoznak a panelrengetegben veszteglők. Pedig, ha tudnák…

Falu.
Zsákutca.
Mindenki minden reggel útra kél, azután mindenki, minden este hazavánszorog.
Nincsenek sétafikáló, kujtorgó, nézelődő, totyorgó, éppen csak arra tekergő egyedek.

Mindenki minden nap kirajzik, aztán este sehall-selát hazarobog. Idegen lények látogatása kizárt, átmenő forgalom lehetetlen…

Advent első napja előtt, délután kettőtől úgy cirka éjfélig kikerülnek a méteres masnik, a mindent elborító csillagocskák, a futófények, a műhó pihécskék, a műjégcsapok, a kutyaház méretű gyertyatartók, melyeket telefonfülkényi fáklyaszobák váltanak, amint a szembe-szomszéd is beszerzi a maga gyertyaviskóit.

001

003

004

Lynch House.jpg

Az ereszcsatornákon másfél méteres mikulások csimpaszkodnak, a nyaranta medenceként funkcionáló teknőket műfűvel tömték tele, hogy legyen mit legeljenek a világító szemű mű rénszarvasok. Legelnek. Mind a tizenketten!

008

005

A mikulások puttonyaiból szerteszét áradó fényfüzérek ömlenek a bejáratok fölé. A tartófunkcióval nem rendelkező eternit csövekből kreált csarnok csöveit elevennek ható mű-fenyő folyondárok burkolják immár, ezüstkék és veres sztaniolokkal futtatva. A veranda mennyezetéről villódzó jégcsapok lafognak, milliónyi csengettyűvel, s midőn az északi szél rázendít, szinte más sem hallatszik, csak a harangbongás hajnaltól éjfélig.

Már nem számít, hogy az áramszolgáltató képtelen volt hónapokon át megjavítani a közvilágítást, ebben a vidám kis utcában több a fény mint a Mariahilfer Straße-n.

Ráadásul, amott, sógoréknál, az a fény dögunalmas, mivel állandó. Itt, e derék faluban minden fejlődik, naponta, s ha kell óránként! Elég, ha valaki beújít, új figurát, dimenziót kezd felszerelni, a tőszomszédság azonnal indítja a verdát, irány a város! Be kell szerezni ugyanazt, mint amit az irigyelt szomszéd már felapplikált, csak a méret legyen még egyszer akkora!

Nézek bambán, kifelé az ablakon. Nálunk se csillagok, se bambik, se artista mikulás. Egy nyamvadt huszonötös pislákol, hogy a gyengénlátó kanmacskánk hazataláljon.

007

Riherongy egy banda vagyunk, annyi szent! Itt van ádvent, maholnap karácsony, aztán mi semmit sem villanyosítottunk még. Hát, hogy lehet így majd utálni minket? Naivan azt reméljük, hogy a Jézuska így is idetalál? Tévedés! Azt hiszem nem szerencsés, hogy éppen ide evett minket a rosseb! Velünk még veszekedni sem lehet.

Még jó, hogy csak vízkeresztig bosszantjuk a többi versenyzőt! Utána lehet kezdeni a nyuszifák faragását, ami azért egy újabb esély a néptelenség utcájában!

Ez van! Szép dolog a falusi élet…

MITŐL RETTEGÜNK? – betegnek lenni a legnagyobb rizikó!

Egyre többször hallani ezt a lehetetlen mondatot: Nem engedhetem meg magamnak, hogy beteg legyek! Tapasztalat, hogy a köröttünk élők többsége a világháló segítségével maga diagnosztizálja nyűgjeit – és az interneten tekeregve, bizony bárki lehet bármilyen betegség hordozója -, maga gyógyítgatja nyavalyáit, miközben egyetlen pillanatra sem merészeli elhagyni munkahelyét.

Hála a kiváló hírű magyar egészségügynek, mára a legfőbb félelmünk alapja, ha kopogtatni merészel bármiféle fájdalom. Mint tudjuk, a fájdalom kórjelző, és ez bizony Magyarországon láncreakciót indít. Kálváriát, mely kivédhetetlen! A panaszokkal körzeti orvosát felkereső ember – már, ha ugyan jogosult az illető az egészségügyi ellátásra… – aggódhat, hiszen a szakorvosi vizsgálatokra szóló beutalókig vezető út előbb apró kísérletekkel van még tarkítva. Hátha mégsem akkora a baj, hátha otthon, sőt a munkavégzés közben is kúrálódhat a delikvens. Mert kinek jó az, ha kiírják? Kevesebb lesz az „éppen csak jövedelem”, meg aztán a betegeskedő melós nem oszt, nem szoroz… mindenki helyett akad más!

001

A beutalókkal batyúzott beteg – miután tehát nem vált be az otthoni próbák sora – elindulhat a szuperkorszerű – tehát legalább négyszer átadott – kórház felé, ahol kis szerencsével összefuthat – néhány az ő személyes betegségével ugyan még nem találkozott, de igen érdeklődő – medikával. Na, azok legalább elmesélhetik, hogy igen, ezen az osztályon valóban van még szakorvos, lesz is nemsokára, csak pár nap az egész… a főorvos úr már pénteken vizitál, igaz, ma hétfő van!

Mint tudjuk, a „paciens” szó magyarul engedelmest jelent.
Ha az ember bekerül, odaátra, akkor kezdje a legegyszerűbben: adjon fel minden reményt! Mert léteznek aszkéták, süketek és vakok, meg persze az életet rég minden-mindegy alapon élő leharcolt matrónák, akik önmaguk engedelmességét abban lelik, hogy benépesítik a kórházakat, betöltik, besavanyítják ezeket a hipermodern épületeket, ahol a gyógyító munkának kellene folyni, ha volnának orvosok, asszisztensek… Na, oda kell beterülni, ama „cifra-palota” küllemű megdöglő helyre mindazoknak, akik annyira, de annyira tudtak rettegni a megbetegedéstől.

002

Nem elég, hogy nincs orvos, hogy bizonyos betegségek esetén kiszámítják, vajon gazdaságilag indokolt-e a gyógyítás, még számolnunk kell az elhúzódó bajok melléktermékeivel, a csak jóval később felbukkanó szövődményekkel, no meg a „hálapénz színjátékkal”. Ez utóbbi a világ legocsmányabb kétszereplős előadása, mely a minden rosszra már rég felkészült páciens, meg az ő latinul gajdoló doktorai közt zajlik. Nincs az a kórisme, ami ne lehetne sokkal sötétebbé, megoldhatatlanabbá tenni, melyet persze majd a hős főorvos simán megold – a megfelelő ellenérték villantása után…

MITŐL RETTEGÜNK? – betegnek lenni a legnagyobb rizikó! És a betegnek mégsem a fájdalom jelenti a legnagyobb gondot. Arra ott vannak a csillapítók, meg enyhet adó szerek. De ugyan ki tud kezdeni bármit is – betegként – a magyar betegségüggyel?

003

U.i.:
„A Nielsen piackutató intézet 2014 után idén is feltette a kérdést: Mi okozza önnek a legnagyobb gondot a következő hat hónap során?
Tavaly a válaszlehetőségek (egészség, gazdasági helyzet, hitel, munkahely biztonsága, gyerekek taníttatása/jóléte, élelmiszerárak emelkedése) közül még a hitel győzött, vagyis ettől rettegtek legjobban a magyarok, idén nyár elejére viszont megváltozott a helyzet. Már sem a gazdasági helyzetünk, sem a hitel, sem a munkahelyek biztonsága nem aggaszt minket annyira, mint az egészségi állapotunk.
A tavalyi évben még a megkérdezettek mindössze 7 százaléka említette az egészséget, és 20 százalék a hitelt, mint a legnagyobb gondot. Az idei második negyedévre azonban a hitel már csak 12 százaléknak jelentette a legnagyobb gondot, és a legtöbben, 15 százalék, az egészséget tette az első helyre.”
(Bors)

TÉRJÜNK MÁR ÉSZHEZ! – amikor egy öregember besokall

L. bácsi tőszomszédságában élni kivételes lehetőség.
Hallgatni véget nem érő történeteit a nagy háborúról, a munkában töltött dolgos évekről – igazán felemelő.
Korára való tekintettel akár bölcselkedésnek is nevezhetnénk hét évtized tapasztalataiból összeálló magvas gondolatait, de ő egyre csak hárít: Én csak mondom a magamét! A leginkább azt utálja, ha becsapják. Nem igazán az zavarja, ha a megoldhatatlan problémák sokaságát kell szemlélnie, tétlenül!, miközben érzi, hogy képes volna segíteni. Azt fájlalja, ha bizonyossá válik előtte, amint a derék „irányítók” a szinte nem is létező problémából gyúrnak elefántot, riogatnak, s a köröttük élők szép lassan begubóznak a félelmeik kalitkáiba. Az öncélú, ostoba félelemben tartás bántja az öreget, talán, mert eleget látott ilyent az évtizedek alatt…

Nézi a televíziót, hallgatja a rádiót, emészti a híreket a terrorizmusról, különösképpen annak állítólagos magyar vonzatairól. és persze napokon át döbbenten hallgatott, miközben mészárosok ontották a vért a messzi utcákon. Képtelen volt feldolgozni, amint gyűlölt határainkat körbedrótozták a pengés tekercsekkel, és láttam, ahogy könnycsepp hagyja el a szemét, amikor a drótok közt vergődők képeit hozták elé. Morogni, bénán káromkodni is hallhattam őt, mert azt gondolta, minden ajtót és ablakot bezárt már.

Szitkozódott a szétlopott országunk miatt, szinte ordított, mert a termőföldjeinket széthordhatják. Azt mondta, nem érti miért hagytuk, hogy így legyen… A fiaink, lányain elmennek mind, mi pedig menekültek áradatán túl most terroristák felbukkanásaitól félhetünk. Vajon mi történt a rend ígéretével, mi történt, hogy itt már soha nem lesz más, csak megosztottság, harag, meg gyűlölet?

Azt mondja, holnap megint lesz egy esély. Hogy a fejre állított, hitvány világ helyébe visszatérhessen a törődés, az érzékenység mások problémái iránt, a szolidaritás és maga a köztársaság. Amikor az a több millió megnyomorított megérti, hogy semmi nem történik, amíg semmit nem tesznek az őket képviselőkért.

Mert a lényeget azok is tudják, akiket elég volt megfélemlíteni.

Hogy a “dzsuu” végre a lábára álljon!

dzsuu

L.bácsi ma korábban indul aludni. Azt mondja, úgy érzi, hogy hamarosan újra sok dolga lesz. Ennyire tényleg csak ő bízhat a holnapban?

HÁLAADÁSI PULYKANAPOKAT SZOMBATHELYNEK! – november negyedik csütörtökén zabálj!

Mi szombathelyiek, (magyarok) imádjuk lenyúlni mások ünnepeit!
Ez olyan „second hand” féle rábukkanós érzés, némi turkálással, a felfedezés kimondhatatlan örömével: lám, kitaláltuk a legújabb okot, amiért lehet megrohanni a boltokat, aztán a spórolós napok közé bevágni egy jó kis léha HÁLAADÁSI NAPOT. Megy ez, mint a Halloween, meg a Valentin nap!

001

A lényeg, hogy semmit ne kelljen kutakodni a korábbi idők tradíciói közül, ne legyen fontos, vajon ünnepeltek-e így szüleink, nagyszüleink?

Történet: “A THANKSGIVING DAY, vagy prózaibban “Pulykanap”, meglehetősen újvilági, az USA, s Kanada ünnepe, s így akár azt is mondhatjuk, hogy semmi közünk hozzá, ami félig igaz is. A Hálaadás Napja lényegét tekintve egy évzáró betakarítási ünnep, olyan amelyből akad a világon mindenfelé. 1863 óta az USA-ban ez az ünnep mindig november negyedik csütörtökjére, az idén november huszonhatodikára esik. (Az északabbra fekvő Kanadában már október második hétfőjén megtartják.)
Az amerikaiak többsége meg van győződve róla, hogy az első Hálaadás 1621-ben volt Massachusetts államban, Plymouth-ban, azonban korábbi történetek is ismertek. Úgy tűnik, hogy a spanyolok 1565-ben már megünnepelték ezt a napot Floridában, igaz, valamivel korábban, szeptember elején., s persze Európába nyúlnak vissza gyökerek, többek között Hollandiába.

004

Bárhogy is esett, a modern amerikai Thanksgiving Day Plymouth telepeseihez kapcsolódik, akiket a helyi wampanoag indiánok ismertettek meg a vadpulykával (Meleagris gallopavo), amit peru-nak neveztek (nincs köze az országhoz), az őshonos alapanyagokkal, kukoricával, tökkel. Az telepeseket az indiánok tanították meg vadászni, s halászni is. Az első Hálaadás Napját William Bradford kormányzó utasítására 1621-ben tartották meg, s a wampanoag indiánok itt (még) díszvendégek voltak.

A Hálaadás az USA-ban hivatalos ünneppé 1863. októberében, Ábrahám Lincoln rendeletére vált, ám az ünneppé nyilvánítás igazából a Godey’s Lady’s Magazine szerkesztőjének, Sarah Josepha Hale-nek köszönhető, aki 17 évig lobbizott az ünneppé nyilvánítás mellett. 1916-tól az ünnep már Pulykanap néven is szerepel, utalva a hálaadási pulyka növekvő népszerűségére.” forrás: http://www.foodandwine.hu/

005

Miután tehát világos, hogy Szombathelynek semmi köze nincs a hálaadás ünnepléséhez, feszüljünk neki, rendezzünk Hálaadási Bulikat, a Márton napokból éppen felocsúdni készülő éttermek csapjanak át „Hálaadási pulyka-napokba”!

Mindegy, mibe kerül a derék szombathelyi bármit benyal, ha akció… meg, ha ezzel iriggyé teheti bárgyú szomszédait. A húsüzletek polcairól rohamban fogynak majd az egész pulykák, még pár év és divatja lesz a lakótelepi pulykavágásnak, ahol majd a Puskásbácsi megkegyelmezhet egy nagy dögnek, persze jelképesen!

Négy-öt év, aztán Szent Márton városában a pulykazaba népszerűbb lehet mindennél. A Fő téren sátrakban lehet majd kínálni a lakomákat, persze, hogy a bőség, meg a gazdagság mindenki számára világos lehessen.

Eleink ezidőtájt leginkább a télre készülődtek. Erzsébet és Katalin nap környékén az eget kémlelték, s megállapításokat tettek: “Szent Erzsébet napja tél erejét szabja.”, „Ha Katalin kopog, akkor karácsony locsog, viszont ha Katalin locsog akkor karácsony kopog.” A pulykazabálásról, meg az állítólagos bőség megünnepléséről nem igazán hallottak. Na, de a mai népek mégiscsak többet tudnak a világról, nemdebár?

Hogy a recept se hiányozzon, íme az echte hálaadási pulyka:

Hozzávalók:
1¼ csésze (~500g) nagyszemű tengeri só,
1gallon (3,8 liter) víz,
1 db vadpulyka helyett bébi pulyka (~3kg),
2 db Granny Smith alma („Kovács nagyi” almája többnyire „zöldalma” néven kapható a boltokban),
1 fej nagy hagyma,
3 szál szárzeller,
frissen őrölt fekete bors.

006

Elkészítése:
Oldjuk fel a sót a vízben, öntsük egy megfelelő méretű edénybe, és merítsük bele a pulykát, ügyelve, hogy ellepje. Hideg helyen 8-12 órát hagyjuk a pulykát a vízben. A sütőt előmelegítjük (200°C). A pulykát kivesszük a vízből, folyó vízben lemossuk és szárazra töröljük. (A sós vizet ne tartsuk meg!) A kimagozott almát és a megtisztított hagymát szeletekre, a megmosott zellerszárakat 5 centis darabokra vágjuk, majd a pulyka hasüregébe helyezzük. Borsot őrlünk a pulykára és a hasüregébe. Süssük sütőedényben a pulykát mellével felfelé 200°C-on, 30 percig, majd csökkentsük a hőmérsékletet 160°C-ra, fordítsuk a pulykát mellével lefelé és 1½ óráig süssük így, majd fordítsuk vissza a pulykát, hogy mellével újra felfelé legyen és süssük készre. (Fél kilogrammonként 25 percet számíthatunk.) A szeletelés előtt hagyjuk hűlni. A pulyka kitámasztására – ha szükséges – használjunk félbevágott almákat. (A Nemzeti Vadpulyka Szövetség receptje.)

UNALOM – Moravia semmit nem érthetne

Gabriella – nevezzük így –, harminckét éves, operátor. A nagy lakótelep felső szegletében a hetedik emeleten, egyedül él. Ikertestvére a születésekor meghalt… Szülei vagy húsz éve elváltak, édesapja egy vasúti átjáróban szörnyethalt, amikor megpróbált átfutni a vonat előtt, az édesanyjával nem tartják a kapcsolatot. Harmincnyolc négyzetméternyi életterét tizenkét esztendeje nyögi. A lakás felszerelése szinte mind, örökölt cuccok gyűjteménye. Őrizgeti ócska mackóit, soha nem olvasott könyveit, meg a kisiskolás kor óta összegyűjtött csecsebecséit.

Munkahelyén két műszakban dolgozik. Nem szereti, amit csinál, de örül annak, hogy hónapról hónapra beosztott pénzéből megél. Autóbusszal közlekedik. Bérletes. Társaságba, barátok közé, színházba vagy moziba, puccos előadásokra, politikai összejövetelekre nem jár. Bár megkeresztelték, vagy tíz éve nem tette be a lábát templomba. Nem sportol. Soha nem tartotta fontosnak. Nem iszik, nem dohányzik. A kábítószereket soha nem próbálta, úgy gondolja, ez így van rendjén.

0001
.

Otthon töltött szabadidejének nagyobbik részét egy Facebook nevű közösségi hálózat alkalmankénti felkeresésével tölti. Több mint 1 milliárd regisztrált felhasználóval együtt. Ismerőseinek száma 1.345. Ebből kb. 38 embert ismer személyesen… Harminckilencen jártak abba az osztályba, melyben tizenhat évvel ezelőtt befejezte a tanulmányait. Munkatársait alig ismeri, mivel a szigorú szabályok miatt munkaidejében nem beszélgethet; a lépcsőház lakóival csak lakógyűléseken találkozik, ahol általában passzív.

A minap, hogy boldogságot okozhasson önmagának, bejelölte Cecíliát. Még aznap este ismerősök lettek. Neki Cili lett az ezerháromszáznegyvenhatodik. Cilinek, ő….

img_5633433106be3

Úgy tűnik, érthetetlen, de „valakik” kínosan ügyelnek rá, hogy azok a klinikai szakpszichológusok, pszichoterapeuták – akik évek óta hangoztatják, hogy a Facebook-függőség már hivatalosan is pszichológiai betegség -, ne kapjanak elegendő teret és felületet a nyilvánosság előtt?

„Az Amerikai Pszichiátriai Egyesület 2013-tól az internetfüggőséget mint önálló klinikai kórképet tartja számon. Angliában a netfüggőség kezelésére centrumot hoztak létre. A Facebook függőség nem különül el élesen ezektől. Megállapították, hogy pszichés zavarok is kialakulhatnak és a szenvedélybetegséghez hasonló tünetek jelennek meg, mint például az elvonási tünetek: nyugtalanság, rosszullét.”

Papolunk a cigarettától való függőségről, az alkoholizmusról, meg az alkohol-betegek kilátástalan helyzetéről, ránk tör a frász, ha a kábítószerek bűneit kezdjük sorolni, de ezt az alattomos szenvedélyt mégis magunkhoz engedjük. A Facebook-függőség kortól és nemtől függetlenül szedi áldozatait; állítólag akadnak babák, akik előbb ülnek a monitor elé, mint részt vehetnének életük első szocializációs élményén, az óvoda világán. Egy vacak, vény nélkül kapható gyógyszer gyakran plakátnyi szöveget tartalmaz, melyen felsorolják a használat szabályait, a nem várt helyzetekre vonatkozó előírásokat, az adagolást; a Facebookra feljutni, regisztrálni és gyakorlatilag létezni, mindenféle valódi szűrés nélkül lehet.

Nézzük csak, mit írt erről Bereczki Éva Klinikai szakpszichológus-pszichoterapeuta? “Kutatók szerint a Facebook használata a való élettől való elszakadáshoz, illetve a társadalomtól való elszigetelődéshez vezethet. Onnantól lesz valaki függő, hogy elveszíti a kontrollt a tevékenység fölött. A netfüggők fele valamilyen más addikció rabja is (alkohol, drog, gyógyszer) vagy depressziótól, szorongástól szenved. Serdülőknél ez másként van, de valójában ők a legveszélyeztetettebbek, mert náluk ebben az időszakban alakul a személyiség, a társas kapcsolatok, és ha ezt a kapcsolattartási formát „tanulják” meg, szokják meg, később már nem fognak tudni valós kapcsolatokat kiépíteni, fenntartani, nem is lesz rá igényük”.

A doktornő azt is veszélyesnek találja, hogy az ilyen FB-felhasználó nem teljesen önmagát adja, magabiztosabban kommunikál, kiélheti “kukkolási” hajlamát, amikor mások életét fürkészi, és exhibicionista módon kiteregetheti a sajátját. Ez azonban szélsőséges esetekben személyiségtorzulást is okozhat. “Összességében: felnőttek esetében a függőségre való hajlamot személyiségbeli adottságok is meghatározzák, gyerekek esetében azonban a tanulási folyamatok, a minta nagy erővel nyomnak a latban és hozzájárulnak a természetes, valós kapcsolati igény elsivárosodásához.”

Vajon a ránk zúduló természeti katasztrófák, a véget nem érő migráns áradat, a terrorizmus eszeveszett terjedésén túl megengedhetjük magunknak a Facebook-függőség terjedésének néma tűrését? Nehezen hiszem, hogy olvasóink közt ne volna minden második ember, legalábbis sérült e tekintetben; de ismeretségi körükben nyilván tudnak már nagyon sokat szenvedő áldozatokról… De mindenki hallgat. Mert senki nem veszi komolyan, ami elkezdődött, sőt a leginkább zajlik!

Az elvileg a társadalom és gazdaság alapját jelentő aktívkorúak – különös tekintettel az „y” és „z” generáció tagjaira – naponta több órát töltenek a számítógép előtt. Többségüknek nincs ismerete a világháló hasznáról, nem tudhatnak arról, mennyiben lehetne könnyebb, vagy jobb az életük, ha haszonnal látogatnának oldalakat. A gépeik egyirányú utcaként működnek, a Facebook oldalukról startol, s mindennapi betevőjük gyakorlatilag itt véget is ér.
(…)

Gabriella – nevezzük így –, harminckét éves, operátor. Ha valaha olvasta volna, sem értené Moraviát… A nagy lakótelep felső szegletében a hetedik emeleten, egyedül él.

0002
.

Késő este, hulla fáradtan kikapcsolja a gépet. Öt óra múlva ébreszti a vekker, rohanhat, hogy elérje a buszt, amely a gyárba repíti.

ZAKÓ – hogy a fal adja a másikat!

A hogymondom.hu online szlengszótár szerint a zakó kifejezés egyszerre többféle jelentéssel is bír. Az első definíció szerint a zakó a legközönségesebb verés fedőneve, másodsorban a sportnyelvben egy kiadós vereség elnevezése, harmadsorban egy tanuló elégtelen érdemjegye, mely bukáshoz vezet, végül zakónak neveznek a szlengben bizonyos feladatokat is…

No, persze zakónak nevezzük azt a nemes ruhadarabot is, amelyből az ember illő, hogy vásároljon egyet iskolái végeztével, hogy aztán fotózkodjon, meg bálozhasson benne…

0005

Az én barátom zakója már több, mint negyven éves.
Az Állami Áruházban vásárolta a végzős esztendőben összespórolt pénzecskéjéből. Ahogy tudom, együtt vonultak az osztály „fiai” az emeletre, egyenest Gyuszi bácsihoz, aki mindenkire feladta a legtökéletesebb darabot. Úgy állt az valamennyi legényen, mintha „mindegyikre ráöntötték volna”.

Az Állami Áruház zakóit és pantallóit a VOR gyártotta, vagyis a Vörös Október Ruhagyár…

Az én barátom ballagási képén jól látszik, amint kimondhatatlan büszkeséggel méltóztatik feszíteni a vadonatúj zakóban. Elégedettség és „jövőbe vetett hit” árad a képről, melyen a pelyhedző állú legényke az objektívre mered. Aztán, hogy az évek tovaszálltak, éppen öt év múlva egy újabb kép született. Asszonykája mellett állva, ugyanebben a zakóban mondta ki a „boldogító igent”. Igen, az esküvőre ugyanebben a konfekcióruhában volt szíves megjelenni, míg az ara a szokásoknak megfelelően uszályos ruhát, meg fátylat viselt. Azt mondja, nem találhatott volna ennél szebb öltönyt. Az a zakó, a pantallóval, kifogástalan állagával repítette őt a házaséletbe.
Készültek még képek évtizedekkel később vállalati ünnepségekről, május elsejékről, később családi alkalmakról, meg sajnos temetésekről is – az én barátom minden képen ugyanazt a kifogástalan zakót viselte. Ahogy a Gyuszi bácsi kiválasztotta, ott az Állami Áruházban!

Az elmúlt hónapban közös ünnepet ültünk, megadta hát a módját: amikor megállt az ajtónkban, kezében egy csokor virággal, meg az üveg itókával, meg kellett állapítanom makulátlan eleganciáját. Úgy állt rajta a zakó, mintha rá öntötték volna! A barátom, túl a hatvanadik születésnapján, meglepő büszkeséggel kereste elő a zakó belső zsebéből az Állami Áruház egykor még kézzel írott számláját. Megdicsértük, hát elmesélte a zakó történetét… Másnap délután megmutogatta a képeket, mi pedig jókat mosolyogtunk. Most már ő is Gyuszi bácsi, öreg ember a javából, de a kondícióját őrző, az alakjára vigyázni tudó ember maradt. Aki persze nagy becsben tartja a zakóját…

Mindez, csakis abból az apropóból jutott az eszembe, hogy végre megoldódott az országunkat érintő egyik legkomolyabb rejtély, mely hetek óta okoz álmatlan éjszakákat megannyi zsurnalisztának.

Egy ma megjelent Népszabadság nagyinterjú révén végre kiderült, hogy Magyarország turulfejű külügyminisztere, vajh, miért méltóztatta névre szóló, úgy két esztendeje, örökélet garanciával vásárolt zakóját az utcai hulladékgyűjtőbe dobatni. Hogy miért is vitte a komornyikok egyike a kukába Péterke a neves magyar divatház, a Silka ruhadarabját.

Emlékeznek még, ugye?

0004

„Egy neves magyar divatház, a fővárosi Andrássy úton patinás üzlettel rendelkező Silka cég minőségi, fekete zakójára bukkant egy szerencsés. A szalonban kapható zakók ára 500 ezer és egymillió forint között van, az árat pedig valószínűleg növeli, ha egyedi megrendelésre készül. Márpedig ebbe a zakóba Szijjártó Péter nevét hímezték. A használt ruhadarabot a miniszter dunakeszi házának kukájában találták.”

0002

Szíjjártó Péter az alábbi rendkívül frappáns választ volt szíves előadni: „Tönkrement. A hét minden napján kora reggeltől késő estig öltönyben járok. Ezen a héten két öltönyöm harminc órát töltött bőröndben összehajtva a repülőgépes utazások miatt. Ötször hajtogattam ki őket, és ötször hajtogattam össze. Közben voltam 2 fokban Pekingben esőben, és voltam több, mint 20 fokban Jeruzsálemben. Nyilván ilyen körülmények között az öltönyeim elhasználódnak.

0006

Van, amelyik öt-hat évig bírja a gyűrődést, ez éppen két évig bírta. Külügyminiszterként nem engedhetem meg magamnak, hogy a német, a kínai, vagy épp a francia kollégám mellett tönkrement öltönyben álljak.”

Amennyiben a zakó kifejezés kiadós verést jelent, a mi felfogásunk szerint az olyan, amikor a fal adja a másikat. Ki tudja, talán egyszer arról is készül majd Szijjártó Péterkével egy pöpec kis tudósítás. Olyan szenvedős…

Mi a barátommal, már nagyon készülünk rá.

Mert nála nincs számítógép, hát átszalad hozzánk.
A kivételes alkalomhoz, ő bizonyára felölti majd kedvenc zakóját, amit az Állami Áruházban, több mint negyvenöt éve vásárolt. Mert makulátlan, príma darab… Aztán a képernyőre meredünk és mosolygunk a bajszunk alatt, elégedetten. Lehet, koccintani is fogunk.

Az a “zakó” majd megér egy misét!

TÖMEG ÉS OVÁCIÓ – mi dolga Szombathelyen egy szombathelyinek?

Öröm volt ma reggel körbevizitálni a jelentősebb hírportálokon!
(Nem éppen harsogó kormánypárti bér-szócsövekre gondolok, már elnézést!)
Végre, írtak Szombathelyről!
Tudósítottak, képekkel és rengeteg idézettel, melyekből rendre kiderült, miféle degenerált lények lakják ezt a nyomorult porfészket.

http://nepszava.hu/cikk/1076684-duborog-orban-roadshow-ja-ujabb-varosnak-igert-fut-fat—fotok

http://www.origo.hu/itthon/20151117-orban-viktor-szombathely-modern-varosok.html

Volt tömeg, meg persze ováció, csak a szint nem igazán érte el a békák seggét, így aztán ismét sikerült önmagunkról normálisnak aligha nevezhető képet festeni, ország és világ előtt. Ennyi!

0001

Nyugi, semmi egyéb nem történt, csak, ami e derék kicsinyke országban mindenfelé várható volt! Jött az isten, körberajongták az övéi, s mivel másra soha nem volna kíváncsi, páváskodott egy keveset a neki már két évtizede is előszeretettel kezet csókolgató mamócák között, aztán elillant. Szombathelyen tegnap éppen ennyi mami ért rá, hoztak piros rózsát, dedikáltattak kockás füzetlapot, volt rengeteg simi-simi, aztán a bálvány persze leereszkedett kicsit, nagyokat nyerítve az általa alkotott csodák triviális meséi felett. Mert, ahogy minden mást- így a hétvégi foci bravúrt is -, szóval, mindent neki kell megköszönnünk, de a legnagyobb alázattal, ahogy erre Csányi Sándor tanít. És e tekintetben a szombathelyi fidesz-fan klub igazán frappáns produkciót nyújtott. A jelek szerint sikerült elhitetniük az istenükkel, hogy a túláradó szeretet, amit a városháza lépcsőin megtapasztalt, bizony Szombathely öröme volt!

0002

Orbán Viktor gyakorlatilag mindent látott, amihez Szombathelynek és a szombathelyieknek a legkevésbé sincs semmi köze, megdicsérte eddigi erőfeszítéseit, s bár megemlítette, csak a lényeget hallgatta el a soknak tűnő ajándékok mellett kazalszámra elhordott adókról. Neki már tetszik Szombathely helyzete, mondhatni elégedett a teljesítményünkkel, s ha így iparkodunk, lesz még néhány objektum, amit csak úgy kapunk! Ingyen! Szeretetből, meg összetartozásból persze.

0003

A dolog csak ott hibádzik, amikor az egyszerű szombathelyi polgár, aki évtizedek óta itt koptatja a bocskorát, belegondol a korábbi évtizedek erőfeszítéseibe! Amelyek okán lakótelepek és iskolák, sportlétesítmények és a művelődés házai épültek, kórházak fejlődtek, ahogy ezt az erőnk engedte.

Lakótelepek születtek a néhai búzamezők, meg kukoricaföldek helyén, a diákok modern iskolákban tehettek szert a tudásra, a sportágak kiváló eredményekkel igazolták a pályák értékeit. A kórházakban pedig minőségi gyógyító munka folyt, kiváló orvosok és ápolók gondoskodása mellett.

No, igen, ezek azok az „erőfeszítések” amelyeket rendre megköpködnek, sárral áztatnak ezek az új farizeusok, akik szerint Szombathely csakis általuk lehet kitalálva!

Azért a tegnapi tudósítások képein érdemes elidőzni a jócskán mellőzött, ám mindenkor koncközelbe furakodni akaró, bukott hadügyminiszter erőfeszítésén…

Vajon, kinek lesz elég ereje, ha lesz, újra visszaadni a szombathelyi embereknek a legtöbbet, amit elraboltak tőlük? Az önbecsülést, amit csak azok érezhetnek, akik részeseivé válhatnak a teremtésnek! Mert valaha épültek itt terek és parkok a város összefogásával! Kubikoltak százak és ezrek, hogy megszülethessen a Csónakázó tó! Meddig lehet még elhitetni az itt élőkkel, hogy kicsinyesség, ha a saját erejükre kívánnak támaszkodni? Kapni, kiérdemelni, a jó alá állni kell – ezt tanítják a méltóságosék, akik állandóan a fiatalokra, a jövő nemzedékére hivatkoznak! Kapni jó, mondják és közben elfeledtetik egy társadalom lényegét!

Egyetlen fiatal nem volt látható a tegnapi képeken…

Kérdezzük már meg, de bátran: mi dolga még Szombathelyen egy szombathelyinek? Megélni a földből előbukkanó objektumok avatási ceremóniáit? Tényleg csak ennyi a szombathelyi emberek dolga? Az elvándorlási adatok jól megmutatják, mennyire nem fontos már ide tartozni! Alig pár emberé már csak a dicsőség, csak kevesek érezhetik az alkotás büszkeségét – helyi vállalkozások, mesterek helyett idegenek fejlesztik helyettünk ezt az egykor eredményeire büszke várost!

Orbán Viktor, Hende Csaba, meg Puskás Tivadar művében gyönyörködünk, s a kezünk nyomát soha sehol nem fogjuk örökül hagyni utódainknak.

Jó volt látni, azt a tegnapi úgy kb. hetvennyolc nénit és bácsit, amint kielégülhettek az ő miniszterelnökük láttán.
A kérdés csak az, mikor lehet újra fontos a maradék hetvenezer ember véleménye és öröme, ami nem muszájból születik.

ORBÁN VIKTOR KÖSZÖNTÉSE – “Na, ugye!”

Ritkán jönnek hozzánk a „fölségesék”!
Bár érkezésük híre sokszor felvetődik, a valódi látogatások, valahogy rendre elmaradnak.
Van úgy, hogy kacsa az egész, van úgy, hogy jobbnak látják mégsem jönni, de a holnapi érkezés állítólag „tuti biztos”!
Ő, a szokásához híven ünnepelni jön, pénzt hoz, állítólag rengeteget, aztán, majd, hogy megértsük jövetele örömét, lehet, csak ennyit mond: “Na, ugye!”
Valójában ez nem azt jelenti, hogy megérdemeljük, vagy, hogy a remek városvezetési kordáért jár ez a baksis, hanem üzenet mindazoknak, akik még mindig nem értik, érthetik az orbáni kormányzás lényegét!

Ahol a dolgok többsége nem valakikért, hanem valakik ellen, kizárólag dacból történik, ott az ünnep kirekesztés, a bánat álság és a „magánember” titulus nem egyéb, mint átverés…

Történt, hogy a minap labdarúgó válogatottunk legyőzte Norvégiát.
A csodálatos siker okai közt bizonyára ott találhatjuk a rengeteg épülő stadiont, a labdarúgás iránt elkötelezett miniszterelnök valamennyi ügybuzgalmát, naná!, de amit Orbán Viktor a mérkőzés után mondani méltóztatott, az nem volt több, mint a magyar csapat, a magyar focisták szimpla lenézése.

Király, Guzmics és a többiek nem azért győztek, mert jobbak voltak ellenfelünknél, hanem mert Orbán szándékai szerint alakulnak a dolgok! Ezért, csak ennyit látott fontosnak elmondani a győzelmünk után: “Na, ugye!”

0001

Most nem volt fontos a „Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!”, most csak egyetlen velős megjegyzésre futotta, amit ellenfeleinek, ellenségeinek, mumusainak, az ellenzékhez tartozóknak, a tamáskodóknak, meg a nagyon egyszerű embereknek címzett: “Na, ugye!”

Annak az uszkve hatmilliónak, a magyaroknak, akik tegnap este őszintén szerettek volna örülni, s megtanulni a mi derék magyar focistáink neveit. Ahogy a néhai Aranycsapat idején volt. A világ velünk örült. Azt írta a hírneves The Guardian: „Magyarország Norvégia legyőzésével biztosította a helyét a 2016-os Európa-bajnokságon, s ezzel véget vetett az aszálynak, ami a nagy tornákat illeti. A keret mindössze öt tagja élt akkor, amikor az ország válogatottja legutóbb nagy viadalon, az 1986-os vb-n szerepelhetett, s közölük vasárnap este csak Király Gábor, a veterán kapus volt a kezdőcsapat tagja. A 39 éves játékos remekül teljesített a visszavágón, nagyszerű védések sorozatát mutatta be.”
Azt írta az uefa.com: „A visszavágón nyújtott mesés produkcióval Magyarország Eb-résztvevő. Priskin Tamás 14. percben szerzett pompás gólja és egy késői öngól után a magyarok az 1986-os vb óta először ismét nagy tornán szerepelhetnek. Markus Henriksen találata semmit nem halványít Bernd Storck csapatának teljesítményén.”

Orbánnak erre csak annyi volt a válasza: “Na, ugye!”

Holnap ez az ember, Orbán Viktor érkezik Szombathelyre.
A magyarok, és Magyarország miniszterelnöke.
A hírek szerint a Szent Márton év fejlesztéseihez hozza a beígért pénzt.
A tervek szerint megszépülő Püspöki Palota, és környéke, a Szent Márton templom előtti térség, meg a két templom között még átalakítható objektumok bekerülési értékének megfelelő összeggel jön Szombathelyre.

Csak, nehogy örülni, örvendezni merészkedjenek mindazok, akik nem a katolikus egyház hívei, akik számára Szent Márton kultusza nem egyéb, mint egy történelmi epizód, vagy akik az előző évtizedek Szombathelyébe voltak szerelmesek. Mert félő, hogy elébük áll Orbán Viktor, s még azt találja mondani: “Na, ugye!”

Mert akkor holnaptól világossá válik, hogy Szent Márton alakja csak ócska, használni való eszköz, a kultusza mindössze maszlag, s a templomokban hirdetett, 2016-os pápai vizitáció is csak az ellenfelek legyőzhetőségének orbáni megnyilvánulása… Amolyan „a Hende elintézte” színt, az utóbbi idők Szombathelyének szomorú színvonala.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Szeretnénk holnap együtt ünnepelni a főméltóság, a Magyar Miniszterelnök Szombathelyre érkezését. Ahogy tettük a korábbi miniszterelnökök idején. Nagy kár volna, ha ismét csak a fizetett zászlólengetők zsongása, hallelúlája hallatszana a Polgármesteri Hivatal előtt, amint a kedves vezető a mikrofonhoz lép, magasba emeli a dohánnyal teli táskát, s rövid beszédbe kezd: “Na, ugye!”

TERRORTÁMADÁS MAGYARORSZÁG ELLEN – Vigyázó szemetek Párisra vessétek!

Ha kilenc csatornán hét biztonságpolitikai szakértő, meg persze a TEK vezére egyértelműsíti, hogy Magyarországon nincs és nem is lehet terrorfenyegetettség, akkor lassanként elkezdhetünk felkészülni azokra a bizonyos „előre nem látható eseményekre”, amiket általában nagyon is előre lehet látni, így eljövetelük nyilvánvaló realitás.

A kérdés alapvetően a „mikor” környékén keresendő, meg persze azt is illik figyelnünk, vajon melyek azok a tények, kiváltó okok, amik egyértelműsíthetik egy ún. terrorfenyegetettség kialakulását.

Mindazok, akik ettől a pillanattól riogatásnak, felelőtlen rettegtetésnek, meg sehol nem létező ellenfelek vizionálásának tudják be firkanatunkat, sietve üzenjük: nem, nem tojtunk be, csak láttunk már március idusán hirtelen hullott öt centis havat Magyarország területén, ami gyakorlatilag az egész országot megbénította…
Havat, aminek realitása akkor és ott a nullával volt egyenértékű, ugyanakkor a másik autóba való átülésen túl senki, semmiféle értelmes segítséget nem kaphatott – tőlük…

Van és lesz is esélye terrortámadásnak Budapesten, bármikor előfordulhat a párizsi merényletekhez hasonló esemény Győrben, Miskolcon, Szegeden és ami még ennél is elképesztőbb, Szombathelyen! Na persze, ennek „csak 50%” az esélye, tehát szinte biztos…

Csak amíg a francia fővárosba élőket felkészülten érte a „váratlan támadás”, (tették a dolgukat, nem volt pánik, volt mentés és készültség stb.) addig a mi felelőseink, elnyúlva kényelmes foteljeikben, rendre a váratlan események lehetetlenségéről hadováznak. Ez egy príma kis ország, itt nem lehet tornádó, nem jöhet aids és ebola, nincs globális felmelegedés, nem fogyhat el az ivóvíz és még sorolhatnánk.

Ha egyszer ítt tanyázunk Európa kellős közepén, ha átvonult rajtunk pár ezer, akkor még fegyvertelennek tűnő harcos – ezt éppen Orbán vizionálta! – akkor talán akadhatna végre valaki, aki segíthetne a felkészülésben!
0004
Mert nyilvánvaló, hogy normális haderő és védelmet biztosítani képes rendőri és csendőri erők nélkül, a kerítés építéshez, meg a gyorshajtók fotózásához remekül értő piros sipkás készenléti rendőrökkel karöltve maximum az áldozatok szerepére készülhetünk.

Jól mutatunk majd a fekete nejlonzsákokban, melyek a normálméretű magyarokra éppen elégségesek…

Szombathely lakói, akik rendre megtanulnak újjáéleszteni, szép lassan, mintegy fakultatív módon nekiláthatnának az evakuációs gyakorlatoknak, eljátszhatnának nem várt menekítési expedíciókat iskolákban, templomokban, kultúrpalotákban, stadionokban. Azért éppen ott, mert a fránya terroristák még véletlenül sem találomra pl. a Bem József utcai 22-es lakóház egy földszinti lakását fogják célba venni!

De minek is iparkodunk annyira!? Amikor tavasszal azt kérdeztük egy vázlatunkban, hogy vajon felkészültünk-e a menekültek vonulására, vagy éppen befogadására, senkit nem ütött szíven a gondolatmenetünk.(Írtunk, a menekültek meg megjöttek! Nahát!) Helyette fontosabb és magvasabb töprenkedések szóltak a derék, kétfarkú férfiakról, a hímzett ajkú prostikról, meg az árokban landoló szarvasokról. Nem lehetett fontos a felelős gondolat, amíg sokkal egyszerűbb elmélkedni pl. Hende Csaba legújabb kapuzárási rohamairól.
0001
Pedig lehet, hogy éppen rajta volna most a sor! Éveken át honvédelmi atyaistenként éppen ő volna alkalmas arra, hogy elmagyarázza a feladatainkat, felkészítse az egyszerű polgárokat egy váratlan eseményre! Vajon, ki tudná nála jobban, mire is számíthatunk? Ereje teljében, a munkák kellős közepén sértették meg annyira az önérzetét, – mely nyilván a katonái iránt érzett szeretetéből fakadt -, hogy nem tehetett egyebet, mint beadta a lemondását. Szegény, ó, jajj, jajj!
De nyilván készen áll egy „így védjük meg a magyarokat egy terrortámadás esetén” című projectre! Hiszen éppen a honvédelmet továbbra is segíteni kész jó szándékát emlegette az agysebész, Csókay előadásán!

Engedjük hát, hogy kiélhesse elhatározását, kamatoztassa rendkívüli képességeit! Itt toporog a függöny mögött!!!
0003
TERRORTÁMADÁS MAGYARORSZÁG ELLEN!
Jó kis cím, jó project! Ugye?
Lehet vele nemzeti hősként aláírásokat gyűjteni, pózolni kamerák tüzében és ígérni fűt-fát, hangoztatni elszántságot, meg rettenthetetlenséget.
Farsang idejéig kell csak kivallani, akkor elkapni néhány terroristának öltözött közmunkás győzikét és garantált a siker!

Batsányi meg már az emlékek közt is csak egy halovány pontocska. Ugyan, minek is vetnénk mi magyarok, vigyázó szemeinket éppen Párisra? Holnapután már erre a mai, százötven párizsi szerencsétlenre sem fog senki emlékezni! Jönnek az új témák, meg a végeláthatatlan magyar sikerek, melyek garantálják Európa császárjának felépítését.
0002
Az lesz az igazi terrortámadás! Jó lesz felkészülni Párizsban! Szent Mihály útja beleremeg! Viktorunknak Magyarország megtámadása után is vannak még ötletei!