ORBÁN VIKTOR KÖSZÖNTÉSE – “Na, ugye!”

Ritkán jönnek hozzánk a „fölségesék”!
Bár érkezésük híre sokszor felvetődik, a valódi látogatások, valahogy rendre elmaradnak.
Van úgy, hogy kacsa az egész, van úgy, hogy jobbnak látják mégsem jönni, de a holnapi érkezés állítólag „tuti biztos”!
Ő, a szokásához híven ünnepelni jön, pénzt hoz, állítólag rengeteget, aztán, majd, hogy megértsük jövetele örömét, lehet, csak ennyit mond: “Na, ugye!”
Valójában ez nem azt jelenti, hogy megérdemeljük, vagy, hogy a remek városvezetési kordáért jár ez a baksis, hanem üzenet mindazoknak, akik még mindig nem értik, érthetik az orbáni kormányzás lényegét!

Ahol a dolgok többsége nem valakikért, hanem valakik ellen, kizárólag dacból történik, ott az ünnep kirekesztés, a bánat álság és a „magánember” titulus nem egyéb, mint átverés…

Történt, hogy a minap labdarúgó válogatottunk legyőzte Norvégiát.
A csodálatos siker okai közt bizonyára ott találhatjuk a rengeteg épülő stadiont, a labdarúgás iránt elkötelezett miniszterelnök valamennyi ügybuzgalmát, naná!, de amit Orbán Viktor a mérkőzés után mondani méltóztatott, az nem volt több, mint a magyar csapat, a magyar focisták szimpla lenézése.

Király, Guzmics és a többiek nem azért győztek, mert jobbak voltak ellenfelünknél, hanem mert Orbán szándékai szerint alakulnak a dolgok! Ezért, csak ennyit látott fontosnak elmondani a győzelmünk után: “Na, ugye!”

0001

Most nem volt fontos a „Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!”, most csak egyetlen velős megjegyzésre futotta, amit ellenfeleinek, ellenségeinek, mumusainak, az ellenzékhez tartozóknak, a tamáskodóknak, meg a nagyon egyszerű embereknek címzett: “Na, ugye!”

Annak az uszkve hatmilliónak, a magyaroknak, akik tegnap este őszintén szerettek volna örülni, s megtanulni a mi derék magyar focistáink neveit. Ahogy a néhai Aranycsapat idején volt. A világ velünk örült. Azt írta a hírneves The Guardian: „Magyarország Norvégia legyőzésével biztosította a helyét a 2016-os Európa-bajnokságon, s ezzel véget vetett az aszálynak, ami a nagy tornákat illeti. A keret mindössze öt tagja élt akkor, amikor az ország válogatottja legutóbb nagy viadalon, az 1986-os vb-n szerepelhetett, s közölük vasárnap este csak Király Gábor, a veterán kapus volt a kezdőcsapat tagja. A 39 éves játékos remekül teljesített a visszavágón, nagyszerű védések sorozatát mutatta be.”
Azt írta az uefa.com: „A visszavágón nyújtott mesés produkcióval Magyarország Eb-résztvevő. Priskin Tamás 14. percben szerzett pompás gólja és egy késői öngól után a magyarok az 1986-os vb óta először ismét nagy tornán szerepelhetnek. Markus Henriksen találata semmit nem halványít Bernd Storck csapatának teljesítményén.”

Orbánnak erre csak annyi volt a válasza: “Na, ugye!”

Holnap ez az ember, Orbán Viktor érkezik Szombathelyre.
A magyarok, és Magyarország miniszterelnöke.
A hírek szerint a Szent Márton év fejlesztéseihez hozza a beígért pénzt.
A tervek szerint megszépülő Püspöki Palota, és környéke, a Szent Márton templom előtti térség, meg a két templom között még átalakítható objektumok bekerülési értékének megfelelő összeggel jön Szombathelyre.

Csak, nehogy örülni, örvendezni merészkedjenek mindazok, akik nem a katolikus egyház hívei, akik számára Szent Márton kultusza nem egyéb, mint egy történelmi epizód, vagy akik az előző évtizedek Szombathelyébe voltak szerelmesek. Mert félő, hogy elébük áll Orbán Viktor, s még azt találja mondani: “Na, ugye!”

Mert akkor holnaptól világossá válik, hogy Szent Márton alakja csak ócska, használni való eszköz, a kultusza mindössze maszlag, s a templomokban hirdetett, 2016-os pápai vizitáció is csak az ellenfelek legyőzhetőségének orbáni megnyilvánulása… Amolyan „a Hende elintézte” színt, az utóbbi idők Szombathelyének szomorú színvonala.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Szeretnénk holnap együtt ünnepelni a főméltóság, a Magyar Miniszterelnök Szombathelyre érkezését. Ahogy tettük a korábbi miniszterelnökök idején. Nagy kár volna, ha ismét csak a fizetett zászlólengetők zsongása, hallelúlája hallatszana a Polgármesteri Hivatal előtt, amint a kedves vezető a mikrofonhoz lép, magasba emeli a dohánnyal teli táskát, s rövid beszédbe kezd: “Na, ugye!”