UNALOM – Moravia semmit nem érthetne

Gabriella – nevezzük így –, harminckét éves, operátor. A nagy lakótelep felső szegletében a hetedik emeleten, egyedül él. Ikertestvére a születésekor meghalt… Szülei vagy húsz éve elváltak, édesapja egy vasúti átjáróban szörnyethalt, amikor megpróbált átfutni a vonat előtt, az édesanyjával nem tartják a kapcsolatot. Harmincnyolc négyzetméternyi életterét tizenkét esztendeje nyögi. A lakás felszerelése szinte mind, örökölt cuccok gyűjteménye. Őrizgeti ócska mackóit, soha nem olvasott könyveit, meg a kisiskolás kor óta összegyűjtött csecsebecséit.

Munkahelyén két műszakban dolgozik. Nem szereti, amit csinál, de örül annak, hogy hónapról hónapra beosztott pénzéből megél. Autóbusszal közlekedik. Bérletes. Társaságba, barátok közé, színházba vagy moziba, puccos előadásokra, politikai összejövetelekre nem jár. Bár megkeresztelték, vagy tíz éve nem tette be a lábát templomba. Nem sportol. Soha nem tartotta fontosnak. Nem iszik, nem dohányzik. A kábítószereket soha nem próbálta, úgy gondolja, ez így van rendjén.

0001
.

Otthon töltött szabadidejének nagyobbik részét egy Facebook nevű közösségi hálózat alkalmankénti felkeresésével tölti. Több mint 1 milliárd regisztrált felhasználóval együtt. Ismerőseinek száma 1.345. Ebből kb. 38 embert ismer személyesen… Harminckilencen jártak abba az osztályba, melyben tizenhat évvel ezelőtt befejezte a tanulmányait. Munkatársait alig ismeri, mivel a szigorú szabályok miatt munkaidejében nem beszélgethet; a lépcsőház lakóival csak lakógyűléseken találkozik, ahol általában passzív.

A minap, hogy boldogságot okozhasson önmagának, bejelölte Cecíliát. Még aznap este ismerősök lettek. Neki Cili lett az ezerháromszáznegyvenhatodik. Cilinek, ő….

img_5633433106be3

Úgy tűnik, érthetetlen, de „valakik” kínosan ügyelnek rá, hogy azok a klinikai szakpszichológusok, pszichoterapeuták – akik évek óta hangoztatják, hogy a Facebook-függőség már hivatalosan is pszichológiai betegség -, ne kapjanak elegendő teret és felületet a nyilvánosság előtt?

„Az Amerikai Pszichiátriai Egyesület 2013-tól az internetfüggőséget mint önálló klinikai kórképet tartja számon. Angliában a netfüggőség kezelésére centrumot hoztak létre. A Facebook függőség nem különül el élesen ezektől. Megállapították, hogy pszichés zavarok is kialakulhatnak és a szenvedélybetegséghez hasonló tünetek jelennek meg, mint például az elvonási tünetek: nyugtalanság, rosszullét.”

Papolunk a cigarettától való függőségről, az alkoholizmusról, meg az alkohol-betegek kilátástalan helyzetéről, ránk tör a frász, ha a kábítószerek bűneit kezdjük sorolni, de ezt az alattomos szenvedélyt mégis magunkhoz engedjük. A Facebook-függőség kortól és nemtől függetlenül szedi áldozatait; állítólag akadnak babák, akik előbb ülnek a monitor elé, mint részt vehetnének életük első szocializációs élményén, az óvoda világán. Egy vacak, vény nélkül kapható gyógyszer gyakran plakátnyi szöveget tartalmaz, melyen felsorolják a használat szabályait, a nem várt helyzetekre vonatkozó előírásokat, az adagolást; a Facebookra feljutni, regisztrálni és gyakorlatilag létezni, mindenféle valódi szűrés nélkül lehet.

Nézzük csak, mit írt erről Bereczki Éva Klinikai szakpszichológus-pszichoterapeuta? “Kutatók szerint a Facebook használata a való élettől való elszakadáshoz, illetve a társadalomtól való elszigetelődéshez vezethet. Onnantól lesz valaki függő, hogy elveszíti a kontrollt a tevékenység fölött. A netfüggők fele valamilyen más addikció rabja is (alkohol, drog, gyógyszer) vagy depressziótól, szorongástól szenved. Serdülőknél ez másként van, de valójában ők a legveszélyeztetettebbek, mert náluk ebben az időszakban alakul a személyiség, a társas kapcsolatok, és ha ezt a kapcsolattartási formát „tanulják” meg, szokják meg, később már nem fognak tudni valós kapcsolatokat kiépíteni, fenntartani, nem is lesz rá igényük”.

A doktornő azt is veszélyesnek találja, hogy az ilyen FB-felhasználó nem teljesen önmagát adja, magabiztosabban kommunikál, kiélheti “kukkolási” hajlamát, amikor mások életét fürkészi, és exhibicionista módon kiteregetheti a sajátját. Ez azonban szélsőséges esetekben személyiségtorzulást is okozhat. “Összességében: felnőttek esetében a függőségre való hajlamot személyiségbeli adottságok is meghatározzák, gyerekek esetében azonban a tanulási folyamatok, a minta nagy erővel nyomnak a latban és hozzájárulnak a természetes, valós kapcsolati igény elsivárosodásához.”

Vajon a ránk zúduló természeti katasztrófák, a véget nem érő migráns áradat, a terrorizmus eszeveszett terjedésén túl megengedhetjük magunknak a Facebook-függőség terjedésének néma tűrését? Nehezen hiszem, hogy olvasóink közt ne volna minden második ember, legalábbis sérült e tekintetben; de ismeretségi körükben nyilván tudnak már nagyon sokat szenvedő áldozatokról… De mindenki hallgat. Mert senki nem veszi komolyan, ami elkezdődött, sőt a leginkább zajlik!

Az elvileg a társadalom és gazdaság alapját jelentő aktívkorúak – különös tekintettel az „y” és „z” generáció tagjaira – naponta több órát töltenek a számítógép előtt. Többségüknek nincs ismerete a világháló hasznáról, nem tudhatnak arról, mennyiben lehetne könnyebb, vagy jobb az életük, ha haszonnal látogatnának oldalakat. A gépeik egyirányú utcaként működnek, a Facebook oldalukról startol, s mindennapi betevőjük gyakorlatilag itt véget is ér.
(…)

Gabriella – nevezzük így –, harminckét éves, operátor. Ha valaha olvasta volna, sem értené Moraviát… A nagy lakótelep felső szegletében a hetedik emeleten, egyedül él.

0002
.

Késő este, hulla fáradtan kikapcsolja a gépet. Öt óra múlva ébreszti a vekker, rohanhat, hogy elérje a buszt, amely a gyárba repíti.