ÓÉV / ÚJÉV ANNO – amikor még csendesebb örömmel telt a szilveszter

Jó évtizede, volt két egymást követő ó-év búcsú. Az egyik a teljes kussról, a pirotechnikai eszközök totális betiltásáról, majd az azt követő a „liberalizációról”, a szinte minden megengedő „szabadságról”, leginkább a szabadosságról szólt. Egyetlen kérdés mocorgott utóbb a derék férfiemberek agyában: mekkora magán-tűzijátékot nyomhatnak, s attól hány leányzó vágja magát hanyatt. Emlékeinkből törölhetetlen az a szilveszter – éjfél, amikor az omlatag MSH-ból kitóduló ifjak uszkve százhúsz kisebb csoportot alkotva lövöldözték a rakétáikat… Persze, a petárdázás akkor és most is az egyetlen eszköz az éves agyelvonás, meg némi alkoholtermék után, feltűnési viszketegségben szenvedők körében – különösen a nőnemű lények közvetlen közelében okozható frász, amit percekig tartó, idétlen vihogás követhet. Hja, úgy tűnik, holnap is csak ez lesz az egyetlen kézzel fogható örökség, gazdálkodhatunk okosan, a hozott anyagból…

Szilveszter Budapesten

Körülnézve a magyar néprajz különlegességei között, rábukkanhattunk néhány emlékre, mely felidézheti az eleink által csendesebb örömmel töltött szilvesztereket. Gondolataikkal, emlékeikkel fűszerezve…

Följegyezték, hogy régi magyar babona szerint, „ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni”. Tehát hagyj ételt az asztalon, meg persze a kamrában is! Ahogy a régiek parancsolták. Legalább újév napjáig… Kis szerencsével, a sokak által december eleje óta lelkesen művelt felhalmozás után, ez talán különösebb nehézséget sem fog okozni!

0003

Palócföldi adomák szerint, szilveszterkor nem szabad baromfihúst enni, mert a mendemondák szerint a baromfi hátrakaparja a szerencsénket. Pulykát enni is szerencsétlen dolog, mert a rút madár mérget hoz a házhoz. Nyilván nem hallhattak Palócföldön a hálaadási lakomákról!

Ugyanott és ugyanők úgy tartják, a hallal is jobb óvatosnak lenni, mivel folyó menti vidékeken – ezek szerint Győrött, Budapesten, vagy „Szögeden” is – szerencsét hoz a halból főtt étel (olykor, azt is mondták, hogy ahány pikkely, annyi pénz áll a házhoz), máshol viszont szerencsétlenséget okozhat a sok vízi állat, hiszen velük elúszhat a háziak szerencséje.

Régi hetési szokás az aznap sült egész kenyér szertartásos megszegése is, hogy az újesztendőben mindig legyen a családnak bőséggel kenyere.

Az Őrvidéken úgy tartották, hogy a boldogságot és az életet leginkább a legalább négy féle rétessel lehet hosszúra nyújtani. Minél gazdagabb, bővebben adagolt a töltelék a rétesben, annál bővebben méri a boldogságot az ég az újesztendőben. Almás, tökös-mákos, túrós és még ki tudja, miféle boldogságokban reménykedtek eleink…

A régiek úgy tartották, szilveszter és újév napja nem a legjobb a kölcsönök tekintetében! Baranyából való hiedelem, hogy „újév napján semmit ne vigyünk ki a házból”, mert a hagyományaik szerint “elszáll a tehén haszna”! Bizony, ha nincs tehetnünk, akkor is “elszállhat a hasznunk”. No, és abban az időben még a pénzintézeti kalamajkákról sem igen hallhattak!
A nagy zajkeltéssel egyesek szerint el lehet üldözni a gonosz és rossz szellemeket, valamint az óévet, és egy igen egyszerű magyarázat szerint ez csupán a jókedv és a vidámság jele. Fontos az első újévi látogató. Ha ekkor rosszkedvű vendég érkezik, abban az évben sok bánat éri a ház népét. Szerencsés, ha az első látogató férfi.

0007

Akadtak más egyéb furcsaságok is! Itt van mindjárt egy felvidéki hagyomány! Néhány lányos háznál mandulaszemet vagy más apróságot főztek a lencsefőzelékbe, és az a leányzó vagy legény, aki ezt megtalálta, a babona szerint férjhez ment, vagy megnősült a következő esztendőben. Éltek persze akkor is kegyes csalók, akik maroknyi mandulával a zsebükben érkeztek, s mégis hoppon maradtak!

Zalai füljegyzések szerint, aki szilveszter, vagy újév napján lencsét eszik, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája. A lencsét egyes vidékeken babbal, vagy más szemes terménnyel helyettesítették, de a szerencse iránti vágyakozás már akkor is múlhatatlan érzés volt.

Sajószentpéteren a pogácsákba Szilveszterkor érmét sütöttek, és aki a szerencsepénzt megtalálta, annak bőséges lett a következő éve. Figyelem, feljegyezték, hogy a pogácsának még éjfél előtt el kellett fogynia, különben az egész a viszájára fordult!
A párválasztás legendái ezeket a napokat sem kímélték. Úgy tartották, hogy az óév és újév közötti éjszakán akár arra is fény derülhet, ki lesz életünk párja. A népszokás szerint nem kellett hozzá más, mint néhány házilag gyúrt gombóc, amibe gondosan belerejtették a papírra írt legkülönfélébb férfineveket. A leányok ezek után a kondér köré ültek, s főzni kezdtek. Amelyik gombóc főzéskor elsőnek feljött a víz felszínére, az tartalmazza a jövendőbeli nevét.

0002

Különös és egyben megszívlelendő néphagyomány volt, hogy újév első napján a békéscsabaiak igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól, mert tartottak attól, hogy az egész évet veszekedéssel tölthetik…
Vác-Rátót történetírói feljegyezték, hogy falujukban szokás volt kora reggeli friss vízben tetőtől-talpig megmosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, ahogy arrafelé mondták, “elvitte azaranyvizet”, és egész évben szerencsés volt.

Budaörs svábjai szerint ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet.

Száz esztendőnél régebbi egri babona, hogy ezen a napon tilos kivinni a szemetet, mert kidobjuk vele a szerencsénket.Ugyanott mondták, hogy szerencsét hoz, ha megtöltjük az összes félig teli/üres konyhai tartónkat. (cukortartó, sótartó, kávétartó, paprika és borstartó, lisztes edény, zsíros bödön, stb…) Ha ezek teli vannak, egész évben bőséget élünk, de ha üresek, vagy alig van bennük, akkor szükséget szenvedünk ezekben a dolgokban.

Küküllőben a szerelmesek, házasulandók külön figyeltek, hogy a mézes bödön teli legyen, illetve hogy legyen bőséggel jó féle erdei méz a háznál, ugyanis ha a szerelmesek megkenik ajkukat mézzel, és éjfélkor úgy váltanak csókot, akkor édes és hosszú lesz a szerelmük, házasságuk. A pajzánkodás, lám, tőlük sem volt idegen!

Egyes vidékeken a gyermekek száját is mézzel kenték meg ezen a napon, hogy édes beszédű, kedves emberré váljanak, hogy sok édességet ehessenek az újesztendőben, na meg persze a praktikus parszti ész nem hagyta figyelmen kívül, hogy az a módszer a száj kicserepesedése ellen is kitűnő, mivel gyermekeik szívesen nyalakodtak…

Végül néhány külhoni példa a szilveszteri bölcsességek köréből:

0004

Az ünnepi asztalterítő alá pénzt kell tenni. (Szlovákia)
Éjfélkör 12 szőlőszemet kell megenni, és újév napján új, piros alsó és felsőruhát kell viselni, a megunt, régi dolgokat egyszerűen ki kell tenni az ablakon, és a pénztárcába lencsét kell tenni. (Olaszország)

Pontban 12 órakor 12 korsó sört kell meginni, hogy az új évben szerencsések legyünk. (Svájc)

Balszerencsét jelent, ha az új naptárt előre kiakasztjuk, vagy írnak előre írunk a jövő évi határidőnaplóba. (Anglia)

Amint az újév elkezdődik, minden órát fel kell húzni a házban. (Görögország)

A szilveszteri álmunk beteljesedik, ha elalvás előtt rózsafüzért vagy megszentelt tárgyat teszünk a párna alá. (Bajorország)

Ajánlott imádkozni az ősökért, vadászni és halászni. De nem ajánlatos boldogságért imádkozni, házasságot kötni, kerülendők a ház körüli javítások és építkezés elkezdése. Aki újév napján söpör, az kisöpri a házból a szerencséjét. (Kína)

Az újévi kívánságokat 12 papírdarabra kell felírni, és amikor elkezdi ütni az óra az éjfélt, gyújtsuk meg a papírdarabokat. Az teljesül, ami a 11. ütésnél még nem égett el. (Fehéroroszország)

0005

A bejárat felé szalmaköteget kell feszíteni, hogy távolt tartsuk a rossz szellemeket, és újévkor egy jót kell nevetni, hogy jól induljanak a dolgok. (Japán)
Támasszunk lapátokat, gereblyéket és rostákat a házfalhoz, hogy védelmet nyerjünk a gonosztól. (Korea)

Utóirat:

S, hogy milyen volt akkoriban egy igazi”buli”, vagy ahogy akkortájt mondták, mulatság? A legények és a leányok megtisztálkodtak, felöltötték a legszebbik ruhájukat, s a mértékletesség és jó modor szabályait figyelembe véve töltötték a közös idő perceit. Valódi barátságok szövődtek, valódi üzenetek íródtak igazi kopertákban utazgatva, s végül igazi kapcsolatok születtek éppen ezeknek az éjszakáknak köszönhetően.
Szokatlan mindez a mai szemnek és fülnek? Meglehet, hiszen ma minden más, hiedelmek és babonák ügyében a fészbúkhoz, meg a gyakorikérdések-hez fordulhatunk, a jövőről pedig a legkevésbé sem szeretünk morfondírozni. Minden és mindenki kiszámíthatatlan, sodródunk, mintha bizony ez volna a legfontosabb feladatunk! A szilveszter éjszakát sokan a tervszerű és mielőbbi lerészegedés reményével tervezik, s a folytatást még véletlenül sem kívánják megtervezni. Lehet gúnyolódni és megmosolyogni eleink bugrisságait, hiedelmeit.

Bár lehet, hogy az ő életük értelmesebb és színesebb volt, mint a nekünk jutó jövő…

Tegyünk hát felelőtlen fogadalmakat, mint a régiek, aztán legyünk büszkék, ha valami véletlenül mégis sikerül.

A BLAHÁN – karácsonyi sorban állás szemét gazemberek között

„A Blahán , a Blahán.
Ott szült meg engem az anyám.
Olykor, olykor, ha arra haladok
Még ma is gyakran könny-gázra fakadok
A Blahán, a Blahán…
egyszer ott végzem talán.”

Nincs is annál mocskosabb dolog, mint hazudni!
Úgy tenni, mintha azért a tál meleg ételért értelmes dolog volna órákon át ácsorogni, araszolni, s aggodalmas képet vágni, persze, ahogy kell, borostásan, ápolatlanul.

Azt hazudni, hogy éhes vagyok, hogy bárhogy kuporgattam, nem jut, már nem juthatott ételre is, és lám, az éhségemnek engedelmeskedve, eszelősen beállok a sorba, hogy órák múlva, a kezemben egy tál forró főzelékkel, az utcakőre ülve, azon morfondírozzak, vajon miért jutottam idáig. Mocskos egy alak vagyok, mert nem értem, mennyi szép és ígéretes statisztikával szemben teszem ezt a léhűtő dolgot.

0001

Nem értem, milyen fontos vagyok én ennek a nemzeti kormánynak és nem értem, mennyi mindent tesznek értem és még milliókért, fáradhatatlanul. Mert képtelen vagyok megérteni, hogy már sem szegénység, sem éhezés, sem gyermekszegénység és gyermekéhezés nincs Magyarországon!

Arcátlan módon, éppen akkor éhezem és fázom, amikor a leginkább illene örvendeznem a kiemelkedő gazdasági eredményeinknek, az egész Európa számára követendő és példaértékű növekedésnek; akkor állok itt, ebben a végtelenhosszú sorban, amikor egész másra kellene figyelnie Európának.

0002

Eltakarom, beárnyékolom itt e rengeteg értéket, amit értem és nekem teremtett pártunk és kormányunk! Aljas és számító módon, szinte érzem már, amint a forró étel végiggördül a torkomon, s utána mohón felfalom majd a többit, azt a látszatot keltve, mintha napok óta nem ettem volna már meleg ételt!

0003

Pedig a statisztikák szerint ez lehetetlen! Szégyent hozok az egész világgal értem és miattam haragban és harcban álló miniszterelnökömre, szégyent a kormányra, mely soha nem látott eredményekkel és várakozásokkal dübörög a 2016. esztendő felé!

0004

Szar alak vagyok, mert nem egyedül jöttem. Az elmúlt karácsonyon még csak anyámmal álltunk sorba, de most hoztam a gyerekeket is. És, ha ez még nem elég, napok múlva, rontani fogom a halálozási statisztikákat is, népes hordámmal. Akkor majd megfagyunk. Persze, titokban, hogy senki nem tudja majd, miért is történt, az a bizonyos, tragikus haláleset.

Ez van…

0005

„A Blahán , a Blahán.
Ott szült meg engem az anyám.
Olykor, olykor, ha arra haladok
Még ma is gyakran könny-gázra fakadok
A Blahán, a Blahán…
egyszer ott végzem talán.”

CSENDES ÉJ – slágerek a Karácsony jegyében

Majdnem két évszázaddal ezelőtt, 1818 december 25-én volt először hallható a Stille Nacht – magyarul „Csendes éj” – című dal, mely alighanem a világ mindmáig legismertebb, karácsony ünnepére szánt szerzeménye.

001

003

002

Alkotói, Franz Joseph Gruber és Joseph Mohr ezen a napon ajánlották művüket a hallgatóságnak Oberndorf bei Salzburgban. A szívet gyönyörködtető dallam azóta szinte a világ valamennyi nyelvén méltó fordítású szöveget kapott, ismert előadók tűzték repertoárjukba, rögzítették hanghordozókra.

Valamivel régebbi időkből származik a „Mennyből az angyal”. 1798-ban megjelent Énekeskönyvében jelentette meg az ismert boconádi plébános, Szentmihályi Mihály. Zenekutatók szerint a palóc vidékről terjedt el, s vált ismertté az egész országban, de mindmáig ez a legnépszerűbb karácsonyi ének Erdélyben. Nem véletlenül, hiszen Erdélyben vált legelébb szokássá a „szenteste” megünneplése, s később a karácsonyfa állítás is, ahol az ajándékot nem Jézus, vagy Jézuska, hanem a nagybetűs Angyal hozta.

004

Emiatt történhetett meg, hogy sokáig erdélyi eredetűnek tartották a dalt, bár Boconád község Heves megye Hevesi járásában található, Karácsondtól 19 kilométerre, Hevestől 11 kilométer távolságra.

Német nyelvterületről származik, és valami különös okból németül rögződött bennünk az O Tannenbaum, magyarul az „Ó zöld fenyő”. A dal végleges szövegét 1824-ben a lipcsei orgonaművész, tanár és zeneszerző Ernst Anschütz írta. A Tannenbaum sem több, sem kevesebb, mint maga „a fenyőfa”.

005

A dalszöveg nem szól karácsony ünnepéről, nem említi a feldíszített karácsonyfát. Ehelyett a fenyő örökzöld „adottságát” felemlegetve emlékezik az állandóságról és a hűségről.

Anschütz szerint az eredeti szöveget egy 16. századi sziléziai népdalból merítette Melchior Franck, majd később lekottázta azt “Ach Tannenbaum” címmel. Különös véletlen tehát, hogy éppen egy tragikus szerelmi dal ihlette ezt a népdalt…

A karácsonykor felcsendülő dalok sorát érdemes számon tartani, énekelgetni. Az ünnep melegéhez a pattogó tűz, az illatos bejgli mellett e dalok is hozzá tartoznak!

FERENC PÁPA ÜZENETE A SZOMBATHELYIEKHEZ – az egyház valódi gazdagságát a szegények jelentik

Különös, vagy inkább tanulságos írásra bukkantunk egy nappal a várva várt Szeretet Ünnepe előtt! A Győri Egyházmegye hivatalos oldalántehát, még véletlenül sem a martinus.hu oldalon! – tudósítottak Ferenc pápa december 15-én elhangzott szavairól.

0001
.

Miközben Szombathely, sőt Vas megye szinte egy emberként készülődik a több helyi kiválóság és hatalmasság által is biztosra ígért „pápalátogatásra”, az írás tartalma valahogy nem igazán cseng egybe a szombathelyi fészkelődés mámorával.

A Szent Márton év, tehát 2015 – 2016 építkezései, felújításai, nagyszabású megmozdulásai a legkevésbé sincsenek összhangban azokkal az elvárásokkal, melyekről Ferenc pápa beszélt az idézett szentmisén:

0007

0005

0006

„Milyennek kell lennie az Úrhoz hű egyháznak? – tette föl a kérdést Ferenc pápa. – Egy olyan egyháznak, amelyik Istenre bízza magát, magán kell viselnie ezt a három jegyet: alázatosság, szegénység, bizalom az Úrban. Olyan egyháznak kell lennie, amelyik nem páváskodik a hatalmával, önnön nagyságával.” Blogunk természetesen nem kíván állásfoglalásával „ünneprontó” lenni, de kötelességünknek éreztük az írást teljes terjedelmében is bemutatni!

Talán, még nem késő!

„Az egyház legyen alázatos, szegény, és bízzon az Úrban – buzdított a Szentatya december 15-én a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén, amikor arról beszélt, hogy a szegénység az első a nyolc boldogság közt, és az egyház valódi gazdagságát a szegények jelentik, nem a pénz vagy a világi hatalom.

0002

Jézus erőteljesen megrója a főpapokat, és figyelmezteti őket, hogy még az utcanők is előbb jutnak be Isten Országába, mint ők – a pápa a napi evangéliumi szakasz (Mt 21,28–32) alapján óva intett a kísértésektől, amelyek ma is megronthatják az egyházat. Rámutatott: az első olvasmány Szofoniás könyvéből (Szof 3,1–2.9–13) is azt mutatja meg nekünk, milyen tisztátalanná és lázongóvá válik egy nép, ha nem hallgatja meg az Urat.

Milyennek kell lennie az Úrhoz hű egyháznak? – tette föl a kérdést Ferenc pápa. – Egy olyan egyháznak, amelyik Istenre bízza magát, magán kell viselnie ezt a három jegyet: alázatosság, szegénység, bizalom az Úrban. Olyan egyháznak kell lennie, amelyik nem páváskodik a hatalmával, önnön nagyságával.

0003
.

Az alázat nem azt jelenti, hogy valaki bágyadt, erőtlen, és réveteg szemmel néz… Nem, ez nem alázat, hanem színjáték! Ez az alázat színlelése. Az alázat első lépése az, ha beismerjük: bűnösök vagyunk. Ha nem vagy képes kimondani magadról, hogy bűnös vagy, és a többiek jobbak nálad, akkor nem vagy alázatos – hangsúlyozta a Szentatya. – Az alázatos egyház számára az első lépés az, hogy bűnösnek érzi magát. És ez igaz mindannyiunkra. Ha közülünk valaki a másik hibáit szokta nézni, és kibeszélni őket, akkor nem alázatos, hiszen a többiek ítélő bírájának hiszi magát. Kérnünk kell a kegyelmet, hogy az egyház alázatos legyen, és hogy mi is alázatosak legyünk, mindannyian!

A második lépés pedig a szegénység, amely első a nyolc boldogság közül. Lélekben szegénynek lenni azt jelenti, hogy csak Isten gazdagságához ragaszkodunk. Nem kell az olyan egyház, amelyik a pénzhez ragaszkodik, a pénzre gondol és arra, hogyan keressen pénzt. Ismeretes, hogy az egyházmegye egyik templomában azt mondták naivul az embereknek, hogy ha be akarnak lépni a szent kapun, adakozniuk kell. Ez nem Jézus egyháza, ez a pénzhez ragaszkodó főpapok egyháza! – figyelmeztetett a pápa.

Pope Francis I Leads the Easter Mass and Delivers the 'Urbi Et Orbi'' Blessing, St. Peter's Square, Vatican, Rome, Italy - 31 Mar 2013

Ennek az egyházmegyének az ökonómusa Lőrinc diakónus volt, akinek a császár megparancsolta, hogy hozzon neki az egyházmegye kincseiből. Ő pedig, hogy fizessen valamit, és ne öljék meg, a szegényekkel tért vissza. A szegények az egyház gazdagsága – emlékeztetett a Szentatya. – Ha banktulajdonos vagy, de a szíved szegény, ha nem ragaszkodik a pénzhez, akkor mindig szolgál. A szegénység az anyagi javaktól való elhatárolódás, vagyis az, hogy a rászorulókat szolgáljuk, mások szolgálatára vagyunk. Tegyük föl magunknak a kérdést: alázatos, szegény egyház és nép vagyunk-e? Kérdezzük meg magunktól: szegény vagyok-e vagy sem?

A harmadik lépés pedig az, hogy az egyháznak mindig az Úr nevében kell bíznia. Hol van az én bizalmam? A hatalomban? A barátokban? A pénzben? Az Úrban legyen a bizalmunk! Ez az az örökség, amit ígér nekünk az Úr: csak egy kis szegény és alázatos népet hagy meg, mely majd az Ő nevében bizakodik – idézte az olvasmány szavait a pápa. – Alázatos, mert bűnösnek érzi magát; szegény, mert a szíve Isten gazdagságához ragaszkodik. Bízik az Úrban, mert tudja, hogy csak az Úr adja meg neki azt, ami jót tesz neki. A főpapok tényleg nem értették mindezt, és Jézusnak azt kellett mondania nekik, hogy egy utcanő előbb beléphet Isten Országába, mint ők.

Az Úr eljövetelére, karácsonyra várva imádkozzunk alázatos, szegény és főleg az Úrban bizakodó szívért, mert az Úr soha nem okoz csalódást – biztatott homíliája végén Ferenc pápa.”

Az írás teljes terjedelmű közlésével kívánunk szeretetteljes, békés ünnepeket hűséges olvasóinknak és persze a Szombathelyi Egyházmegye híveinek, egészen a legapróbb falvakban lakó, a “helyi” egyház „fejlesztéseit” olykor értetlenül szemlélő apókáknak és anyókáknak…

LÉGY A BARÁTOM! – ígéretekkel teli, karácsonyi padlásokat járva

“Hálóval halászni mégiscsak egyszerűbb!
A bot végéről vízbe lógatott szereléken csüngő csali akár le is ázhat. A háló az más – gondoltam.”

Aki korábban apránként, emberről emberre hordoztam körbe a lángot, úgy döntöttem, végigjárom az egész megyét és elhívok – mindenkit… Mert együtt, mégis könnyebb. A nagy számok törvénye, meg a sok lúd szövege nyilván nem az egyetlen, ami nekem is az eszembe jutott. Mert szerettem volna megtapasztalni a tömeg, a szolidaritás élményét.

Az adománygyűjtés, a másokért való önzetlen mozdulás időszaka december. Amikor az is a zsebébe nyúl, aki éven át fukarkodik, amikor a kapuk szélesre tárulnak, s a mindenségből bőséggel jut a menekülőknek, árváknak és nyomorultaknak… Pontosan ezt gondoltam, amikor útnak eredtem.

És most, néhány nappal karácsony előtt, végtelen szomorúságot érzek! Csak annyit kértem: légy a barátom! Aztán következett a zarándokút: ígéretekkel teli, karácsonyi padlásokat járva…

0002

Éppen azok telefonja jelzi mindegyre a más irányú elfoglaltság monoton búgását, akiktől a leginkább vártam volna érdeklődést. Éppen azok hitegettek, keltettek bennem reményt, akik biztosan tudták, hogy soha nem tennének egyetlen lépést sem. Másokért, önzetlenül a legkevésbé! Éppen azok mulattak jól az alamizsnáért tartott kezemen, önmagam végtelen megalázásán, akiktől a legmegértőbb igazságokat kellett végighallgatnom bűnökről és az ingyen kegyelem, a megbocsájtás öröméről. Üres batyuval, a rég elfogyott pogácsák morzsáival lódulok megértést várva a senkik utcáiba. Akik előtt csak a szégyenemről nem beszélhetek…

0004

Mi történt velünk, Emberek? Mitől változtunk szinte valamennyien Ebenezer Scrooge-zsá? Vajon ki küldte közénk a felhatalmazást, hogy pironkodás nélkül tudjunk hazudni? S vajon, miért gondoljuk, mégis, mindegyre, hogy jók és másokért tenni készek vagyunk? A földön vergődőt látva csak legyintünk, s szavalni kezdünk a részegek borzalmairól, a koldust kérdőre vonjuk, vajon, miért nem dolgozik inkább, s ha közmunkás botlik elénk, mint szolgára, lenézéssel és megvetéssel tekintünk! Ugyan, miféle felhatalmazás birtokában gondoljuk elvégzettnek a napok munkáit, miközben önmagunk érvényesülésén szinte alig-alig láthatunk túl? A pénz szeretete, a birtoklás sosem múló vágya után, ugyan mi még, amiért képesek vagyunk meghajlani?

0003

Nem nehéz eltanulni a megigazultság gőgjét. Elhinni és elhitetni, hogy valódi cselekedeteink mindazok, amikről szavalni oly nagyszerűen megtanultunk. Mert a legújabb idők legegyszerűbb kifogása, hogy már magunk sem igazán tudjuk adományaink számát fejben tartani. A legnagyobb „humbug” ma éppen így szól: Jónak lenni jó! S ugyan , ki döntheti el önmagáról, vajon megütötte-e már/még a mércét?

0001

Nem jól van ez így, karácsony előtt a legkevésbé! Mert azok, akik már semmi másban nem reménykedhetnek, csak a mások kiállásában, megértésében, most elhallgattatnak, s úgy gondolhatnak szomorúan a megfeszíttetettre; akiknek nem juthatott a valóságos jóból, most bénán bámulhatnak a szomorú semmi felé…

Embernek gondolt, jóban dúskáló barátaim, akiktől csak annyit kértem, legyetek még inkább „azok”!
Miért nem hívtatok, amikor megígértétek, miért távoztatok, mielőtt megérkezhettem volna? Hálót hoztam, gondosan megfont, hatalmas hálót, mert batyut reméltem, másokért, másoknak… Szeretném, ha a Karácsony végtelen békéje végigáradhatna köztetek, ha családjaitok körében ujjonghatna a szeretet. Jókívánságaimat éppen azoktól hozom, akiknek nem adtatok semmit. Akiknek a semmit adtátok, persze, mint mindig, nagylelkűen!

0005

Az ajándékom egy szelíd vers, mely éppen e gondolatok után lehet a legigazabb:

„Erőt kértem az Úrtól, s Ő nehézséget adott, melyeken megedződtem. Bölcsességért imádkoztam és problémákat adott, melyeket megtanultam megoldani. Előmenetelt óhajtottam, gondolkodó agyat és testi erőt kaptam, hogy dolgozzam. Bátorságot kértem, és Isten veszélyeket adott melyeket legyőztem. Szeretetre vágytam, és kaptam az Úrtól bajbajutott embereket, hogy segítsek rajtuk.
Kegyes jóindulata helyett alkalmat kaptam a jóra. Semmit nem kaptam, amit kértem, és mindent megkaptam, amire szükségem volt.
Meghallgatta imádságomat!”

(Henry Viscardi)

LEGYEN ÖN IS MILLIOMOS! – karácsonyi káprázat három gyermekért

Semmi bajom a tíz millával! Sem a másik tízzel, amit szinte kamatmentesen ígérnek! Miért is volna?…

Annak, aki van olyan bátor, hogy kész három gyermek felnevelését felvállalni, ennél sokkal több járna; gondolom, de így karácsony előtt ez is csodának tűnik. Csodák pedig, háááát, mint tudjuk, nem igen léteznek… Néhány éve, amikor egy biztosító társaság reprezentatív felmérése révén megtudhattuk, hogy ma egy „átlagos gyerek” felnevelése a szülőszobától az egyetem befejezéséig uszkve 25-30 millió forint, e célként kitűzött három gyermek esetén mindössze cirka kilencven milliót kell keresni a tisztelt szülőknek, úgy kb. 24 év alatt! Persze, csak, ha ők közben sem enni, sem öltözködni nem kívánnak. Kocsi, utazás, szórakozás nuku…

0001

Nem kell hozzá különleges matek tudás, hogy számoljunk egy keveset! 24 év, az 288 hónap, melyet elosztunk gyermekenként a 30 millió tükrében, így kapunk cca. 105 ezer forint ráfordítást/hó/gyermek. Na, ezt kell szorozni hárommal, hiszen a tíz millió + 10 millióhoz ezt kell „teljesíteni”! Ez szűken mérve havi 300.000 forint, amit az fenti, rendkívül elszánt magyar család havonta a gyermekeire fog költeni. Ha rosszmájúak akarnánk lenni, akkor cudar gyorsasággal elmélkedhetni kezdenénk, vajon milyen jövedelem szintű egyéneknek és vajon Magyarország mely részein élőknek lehet ma könnyű történet ez a három gyermek vállalása?

0002

Szép ajándékot kaptunk, köszönjük szépen! Mi, magyarok… De vajon a vállalási kedvvel rendelkező apukák és anyukák, akik ma Magyarországon élnek, mégis miben bízva ügetnek szív repesve e nemes fal felé? Ki lát úgy kb. harminc évre előre, pontosabban, ki tudja megmondani, vajon mi vár ránk a következő három évtizedben? Akik elmentek, elköltöztek, odébbálltak, s ma Európa távoli országaiban törik magukat, hogy legyen mit hazaküldeni, az itthoni reményvesztetteknek – nos, ők vajon miért nem vártak tovább, idehaza, a sült galambra? Csak nem három gyermeket nevelnek?

Karácsony káprázatában persze minden lehetetlen elképzelhető!

Egy megszállott, mondhatni, hivatásos jótevőt a minap leszólított egy kedves patronáltja, vajon érkezik-e idén is Jézuska ingyen fenyőfája, lesz-e ingyen tűzifa a kotláikba, mert bizony „ígérték”. A derék atyámfia meglepődött, midőn hegykén nekiszegezték a kérdést, mely már inkább volt követelés, mint szelíd érdeklődés. Meglepődött, mert mostanáig biztos lehetett önmagában, hogy jósága, mely jó szokássá vált, szeretetet szül a távoli szívekben. Lám, nem ez történt! Túl sok a világunkat fenyegető ígéret az „ingyen kegyelem” egy-egy torta szeletkéje! Okosabb volna megtanulni a tiszteletet, meg a szolidaritás valódi értékét, mint felülni egynémely magas lovakra!

Szóval, az a tíz, meg tíz milla nagyon szép ígéret. Ha a kincstár elbírja, lehet csepegtetni. De vajon mi lesz majd az ára mindennek, öt, tíz, netán huszonöt év múlva? Vagy akkor a dupla tízmillások odavonulnak a jótevők erkélye alá, várni az aláhulló újabb millákat? Kevesebb reklám és több tanítás férne rá erre a kicsiny országra…

0004
.

Meg több béke, legalább így, Karácsony közeledtével!

JUCI NÉNI – aki porladó kezével elengedte a kezünket…

A gyászhír-fekete színnél nincs feketébb.
A gyászhír csöndjénél sincs nagyobb csönd…
Amikor nem jutnak eszünkbe a szavak, amikre annyira számítanánk.
Csak változatlan formában a hírnek tudunk engedelmeskedni…

Böjte-Csdba-édesanyjával-az-állampolgári-eskü-után-fotó-Márton-Katalin
.
Kedves Gyerekek! Juci néni kedves unokái!
Végtelenül jólesik, hogy gyászomban mellém álltok, és imádságos szeretettel vagytok édesanyám iránt aki valóban, mint egy jó nagymama, halála előtt is a sok-sok “unokája” iránt nagy szeretettel érdeklődött, annak ellenére, hogy minden levegővétel fájdalommal járt!

Nem is hiszitek, hogy az évek alatt mennyit dorgált engem, hogy túl szigorú vagyok veletek! Persze én mindig leintettem, hogy a gyerek nevelésbe ne szóljon bele, de azért szinte mindig az lett amit ő kért, javasolt. Édesanyám volt Déván a jéghegy hatalmas láthatatlan része, nem ragyogott a fényben, de imádságos szeretetével mindannyiunkat magasba emelt!

Mostanig mindig én próbáltam erősnek lenni és segíteni benneteket, de most, hogy én is teljesen árva lettem, jól esik minden jó szó, vigasztalás, mivel megajándékoztok engemet, s a testvéremet, Katikát. Édesapám már rég elment, de most, hogy édesanyám is utána ment még jobban értem, hogy egy árvát csak egy másik árva tud megérteni. Ezért is köszönöm a részvétetek! Ezt a szép magyar szót, hogy “részvét” bár sokszor hallottam, mégis csak most ízlelgetem! Felém és húgom felé forduló jóságotok nagyon jólesik, vigasztal, erőt ad, örvendek, hogy valóban részt veszünk egymás életében!

Dec. 17-én reggel 8 órakor, Déván egy szentmisében elköszöntünk a drága jó Juci nénitől és megkérjük, hogy onnan fentről finom cukorkaesőt árasszon szeretett unokáira, és ha már itt hagyott s a mennyek országába költözött, a jó Isten édes, vigasztaló kegyelmét esdje le ránk!


.
A gyászjelentés:

“Édesanyám, gyermekeink drága Juci nénije, porladó kezével elengedte a kezünket, elengedte sok-sok ezer árva gyermek kezét akiket mostanig oly nagy szeretettel gyámolított, de csak azért, hogy fentről, Isten országából még biztosabb fogással segítsen bennünket! Egész élete az irgalmas felebaráti szeretetről szólt, és hiszem, hogy 78 éven keresztül a természetévé vált szép vonások, az Irgalmasság szent évében, de azután sem fognak elhalványulni, hanem Isten dicsőségére, mindannyiunk javára még sok-sok gyümölcsöt fognak teremni.

bojte-csaba-edesanyja
.

Böjte Julianna 2015. dec. 15-én halt meg a kecskeméti kórházban. Szülőföldjére menet, hazafelé megállunk vele Déván, a templomba felravatalozzuk, majd dec. 17-én a reggeli nyolc órás gyászmisében érte imádkozva a sok-sok unoka búcsút vesz tőle! Testét végső nyugalomra Csíkszeredába visszük, ahol az állomás melletti régi temető kápolnában, december 18-án a 13.00 órakor kezdődő szentmisében, Isten irgalmába ajánljuk, hogy az 53 éve itt nyugvó férje mellet, szülőföldjében megpihenjen!

Böjte Csaba - ima

Isten akaratában megnyugodva, Csaba t.”

KÓBOR KUTYÁK KARÁCSONYA – hely, ahol senki sem akar sintér lenni

Finnyás vagy? Akkor neked az ebrendészeti telep elnevezést javaslom.
Az nem annyira taszító, mint a sintértelep elnevezés. A lényeg ugyanaz: olyan államilag finanszírozott létesítmény, amely a kóbor ebek begyűjtésére és átmeneti elhelyezésére szakosodott.

004

Manapság, mint minden porfészekben, itt is elég húzós téma, hogy vajon ki vállalja, vállalhatja, szóval, ki lesz az új gazda, a „gyöpi”? ( Évtizedeken át tette dolgát a T., aztán a lánya, az E… aki mostanság leginkább a köztemetőben őrködik…) Valahogy, valakiknek útban voltak, úgy tűnik, és csak a szokásos módszerek léphettek működésbe. Eltakarítás, aztán várakozás, valamiféle „sültgalambra”. Ez van egy ideje, bár lelkesen tagadják!

Miről is van szó? Kerestünk egy viszonylag pontos meghatározást a sintértelep és maga a sintér munkája kapcsán. Megleltük, íme:

005

„Igazából nem állatvédő. Minden állatbarát félve ismeri. Aki az állatok életét nem tartja számon, aki csak létezik a világban, az abból érzékeli létét, hogy néha, mikor sok a kóbor állat az utcán, azok egyszer csak megszűnnek létezni… Elvitte őket a sintér. Az állattartó állatbarátok rettegnek, ha meghallják a nevét: SINTÉR
A sintér (gyepmester) feladata az, hogy a közterületre elkószált, kóborló, a különböző okok végett elhalt állatokat összegyűjtse, és telepére szállítsa. Nem önszántából teszi ezt, ez az ő munkája. A törvények és állattartási szabályzatok értelmében a településeken tevékenykedik.

A mesterségéből adódóan élőlényeket “fog” be. Félelemtől reszkető kutyákat, de van, hogy sérülteket (melyek önvédelemből akár még oda is kapnak) tesz “ártalmatlanná”. Előszeretett eszköze a dróthurok (melybe belekerülve szinte szétvágódik az állat), vascsapda, botok, de volt már példa különböző mérgek kihelyezésére is.

A gyepmesteri telepre került állatok szinte teljes egészének végérvényesen megpecsételődött a sorsa. Az állatok oda kerülve szűk ketrecbe kerülnek (gyakran több állat ketrecenként). Törvényben előírt kéthetes karanténidőt töltetnek le velük így, azért, hogy az esetleges betegségek jeleit vagy a tulajdonosok jelentkezését észleljék. Amelyik állat túléli ezt az időszakot, azt a szabályok szerint humánus módszerekkel elaltatják… Persze hallani olykor szabályellenes kivégzési módszerekről, és a kísérleti laborokba is jut bőven…

001

Aki igazán jót szeretne tenni kóbor állattal, az a gyepmesteri telepen megmenthet állati életeket, mégpedig úgy, hogy kivált onnan állatot, és kedvencévé neveli (persze az ilyen körülmények közül megmentett állattal nagyon sokat és türelmesen kell bánni, szocializálni…).” (Seres Zoltán – Édenkert.hu)

Jön a karácsony.
A várost közben ellepik a kóbor kutyák.
Csaholásuk felveri a hajnali utcákat, a városszéli kiskertek kunyhóit feldúlják, éhesek és fáznak. Egyre többen vannak. Csak gyöpi nincs. Olyan igazi, vérbeli „szakember”, akire lehet számítani, hovatovább tisztelni, mondjuk a hozzáértéséért. Pedig a feladat látszólag egyszerű…

A stray dog escapes a municipality dog catcher in Bucharest

Két féle ember van. Az egyik, életében legalább egyszer megfordult már egy sintér telepen. Az orrfacsaró bűzben, ahol rácsok mögül nyüszítenek a halálraítéltek. A másik soha nem járt ott, sajátos módon vélekedik minderről és mindig határozott véleménye van az okos állattartásról. Csak a kutyák egyfélék. Ugatva, tutulva nyüszítve és vinnyogva várnak valami jobbra. Mi emberek azt gondoljuk, megengedhetjük magunknak, hogy mindez így legyen. Elvégre mi vagyunk a létra tetején. A korona, ugye?

003

Tegnapelőtt, tegnap és ma is láttam néhány kóbor ebet. Falkába verődve, látszólag cél nélkül szaladgálnak a város határában, de láttam a belváros közelében is két jópofát. Tökmindegy, hogy elszöktek, elkóboroltak, kitették őket, lerázta valamennyit az otromba gazda, mert megunta fölséges szeretetét gyakorolni. A kutyák, ebek, kutyusok vajon hol fognak melegségre, s némi ételre lelni, mikor az emberek karácsonyozni méltóztatnak? Valami megint nem úgy van, ahogy mondják!

Ezért érezzük magunkat kutyául!

A KARÁCSONY BÖRTÖNÉBEN – avagy nyomoronc versenyzők a THM fogságában

Elárulná végre valaki, hogy mi az atyaégnek őrülünk meg, szinte valamennyien, ahogy közelegni látszik az össznépi bevásárlás ideje?

001

Ja, ez az a vidám epizód a konzumidiotizmus tengerén, amit – egyesek szerint – valami miatt még mindig karácsonynak nevezünk! Ők, hogy a dolog igazán frankó lehessen, nem átallják mindezt simán a „szeretet ünnepének” is nevezni, mely így nyilvánvalóan a karácsony prosti jellegét próbálja még inkább hangsúlyozni!

003

Mert az efféle dömping szerű ajándékfelvásárlás agyréme még véletlenül sem hozható párhuzamba azzal az egykori szívmelengető történettel, melyben egy migráns, pontosabban menekült család – útközben – kénytelen egy istállóban berendezkedni, gyermekük megszületéséhez. A történet kapcsán idővel aztán némi polgári allűr keveredett a szelíd mítosszal, s évszázadok múlva már csak egy megölt fenyőfa idióta jelmeze mellett borongtunk a „kisded” történetén.

Mára pedig már se betlehem, se karácsonyfa nem kell a hacacáréhoz, csak tonnányi ajándék, díszes, egyszer használatos sztaniolokban, csiricsáré szalagokkal. Persze mindezt elérhetetlennek tűnő árakon, melyhez mindig ad megoldást az uzsorás haver, némi könnyen kikönyöröghető, kicsalható kölcsön formájában.

A karácsonynak álcázott verseny levonultával aztán kiderülnek a turpisságok, fehéren-feketén előbukkan a valóság a visszafizetendő kölcsön, mely immár adósság, rengeteg plusz kamattal, melyeket a legeslegapróbb betűk, mint a „teljes hiteldíj mutató” ajándékát rejtegetik.

002

Szóval, jön a karácsony, aztán hussss, tovaszárnyal, és az öröm boldog óráit szorgosan követik a keserűség lidércnyomásos hónapjai, az adósság gyötrelmei.

Vajon, van még, aki emlékezni méltóztatik arra a szeretni való, aranyhajú csöppségre, ott a sivatag közepén, aki mindösszesen annyit kért az útjába akadt pilótától, hogy rajzoljon neki egy bárányt? Tudom, ravasz a kérdés, jobb volna egy példa a Disney mesék világából, de sajna, én még abból a generációból való vagyok, akik a könyveket nem méterre vették, pusztán a polcokon való mutatósságuk alapján… Mi még eltanultuk a mesehősöktől a jót, s így a „valakinek rajzolás tudománya” nem volt igazán ördögtől való.

Igen, mi még az ajándékozáson – legalábbis részben – azt az örömet értjük és értettük, amikor az ajándék létrehozásában is aktívan működhettünk közre, s akár szívünk minden boldogságát beleszőhettük az ünnepre szánt kincsbe, a későbbi ajándékba. Nem kinéztük, aztán megoldottuk hitelekkel az ajándékozást, hanem izgatottan alkottuk, létrehoztuk az öröm okozására alkalmas dolgot. Így a karácsony elmúltával sem kellett szenvednünk a következményektől.

004

Csak, ma valahogy nem divat, sőt, egyenesen gáz olyan valamit meglepetésnek hívni, amit magunk alkottunk, bütyköltünk, kézimunkáztunk, hiszen ami nem a tömeghisztéria tucatgönce, azzal dicsekedni sem lehet a frászbúk ostoba oldalain. Itt van a kutya elásva! Az ajándék csak akkor tuti, ha a Vajna Timi, meg a Sarka Kata is éppen olyan szarságban repeszt. Mekkora hülyék lettünk!?

005

Majd, egyszer, persze túl, minden, ma még elképzelhetetlen bajon és katasztrófán, amikor újra jó lesz előbb gondolkozni és csak azután cselekedni, ha majd az érzések újra őszinték lehetnek, és nem taroznak a fél világra, talán rádöbbenünk, miért is szép a második gyertya imbolygó lángja. Addig ott vannak a plázák, meg a hipermarketek, meg az egész ostoba rongyrázás! Csak gyerünk, mindenki rohanjon a pénzintézetek ölébe! A karácsony börtöne a legnagyobb hazugság, amit a legszebb napra valaha felkentünk, mi ostoba emberek.

A THM pedig csak rövidítés. Tudom. Hiába Mondod… Apu, vedd meg nekem a várost!