LÉGY A BARÁTOM! – ígéretekkel teli, karácsonyi padlásokat járva

“Hálóval halászni mégiscsak egyszerűbb!
A bot végéről vízbe lógatott szereléken csüngő csali akár le is ázhat. A háló az más – gondoltam.”

Aki korábban apránként, emberről emberre hordoztam körbe a lángot, úgy döntöttem, végigjárom az egész megyét és elhívok – mindenkit… Mert együtt, mégis könnyebb. A nagy számok törvénye, meg a sok lúd szövege nyilván nem az egyetlen, ami nekem is az eszembe jutott. Mert szerettem volna megtapasztalni a tömeg, a szolidaritás élményét.

Az adománygyűjtés, a másokért való önzetlen mozdulás időszaka december. Amikor az is a zsebébe nyúl, aki éven át fukarkodik, amikor a kapuk szélesre tárulnak, s a mindenségből bőséggel jut a menekülőknek, árváknak és nyomorultaknak… Pontosan ezt gondoltam, amikor útnak eredtem.

És most, néhány nappal karácsony előtt, végtelen szomorúságot érzek! Csak annyit kértem: légy a barátom! Aztán következett a zarándokút: ígéretekkel teli, karácsonyi padlásokat járva…

0002

Éppen azok telefonja jelzi mindegyre a más irányú elfoglaltság monoton búgását, akiktől a leginkább vártam volna érdeklődést. Éppen azok hitegettek, keltettek bennem reményt, akik biztosan tudták, hogy soha nem tennének egyetlen lépést sem. Másokért, önzetlenül a legkevésbé! Éppen azok mulattak jól az alamizsnáért tartott kezemen, önmagam végtelen megalázásán, akiktől a legmegértőbb igazságokat kellett végighallgatnom bűnökről és az ingyen kegyelem, a megbocsájtás öröméről. Üres batyuval, a rég elfogyott pogácsák morzsáival lódulok megértést várva a senkik utcáiba. Akik előtt csak a szégyenemről nem beszélhetek…

0004

Mi történt velünk, Emberek? Mitől változtunk szinte valamennyien Ebenezer Scrooge-zsá? Vajon ki küldte közénk a felhatalmazást, hogy pironkodás nélkül tudjunk hazudni? S vajon, miért gondoljuk, mégis, mindegyre, hogy jók és másokért tenni készek vagyunk? A földön vergődőt látva csak legyintünk, s szavalni kezdünk a részegek borzalmairól, a koldust kérdőre vonjuk, vajon, miért nem dolgozik inkább, s ha közmunkás botlik elénk, mint szolgára, lenézéssel és megvetéssel tekintünk! Ugyan, miféle felhatalmazás birtokában gondoljuk elvégzettnek a napok munkáit, miközben önmagunk érvényesülésén szinte alig-alig láthatunk túl? A pénz szeretete, a birtoklás sosem múló vágya után, ugyan mi még, amiért képesek vagyunk meghajlani?

0003

Nem nehéz eltanulni a megigazultság gőgjét. Elhinni és elhitetni, hogy valódi cselekedeteink mindazok, amikről szavalni oly nagyszerűen megtanultunk. Mert a legújabb idők legegyszerűbb kifogása, hogy már magunk sem igazán tudjuk adományaink számát fejben tartani. A legnagyobb „humbug” ma éppen így szól: Jónak lenni jó! S ugyan , ki döntheti el önmagáról, vajon megütötte-e már/még a mércét?

0001

Nem jól van ez így, karácsony előtt a legkevésbé! Mert azok, akik már semmi másban nem reménykedhetnek, csak a mások kiállásában, megértésében, most elhallgattatnak, s úgy gondolhatnak szomorúan a megfeszíttetettre; akiknek nem juthatott a valóságos jóból, most bénán bámulhatnak a szomorú semmi felé…

Embernek gondolt, jóban dúskáló barátaim, akiktől csak annyit kértem, legyetek még inkább „azok”!
Miért nem hívtatok, amikor megígértétek, miért távoztatok, mielőtt megérkezhettem volna? Hálót hoztam, gondosan megfont, hatalmas hálót, mert batyut reméltem, másokért, másoknak… Szeretném, ha a Karácsony végtelen békéje végigáradhatna köztetek, ha családjaitok körében ujjonghatna a szeretet. Jókívánságaimat éppen azoktól hozom, akiknek nem adtatok semmit. Akiknek a semmit adtátok, persze, mint mindig, nagylelkűen!

0005

Az ajándékom egy szelíd vers, mely éppen e gondolatok után lehet a legigazabb:

„Erőt kértem az Úrtól, s Ő nehézséget adott, melyeken megedződtem. Bölcsességért imádkoztam és problémákat adott, melyeket megtanultam megoldani. Előmenetelt óhajtottam, gondolkodó agyat és testi erőt kaptam, hogy dolgozzam. Bátorságot kértem, és Isten veszélyeket adott melyeket legyőztem. Szeretetre vágytam, és kaptam az Úrtól bajbajutott embereket, hogy segítsek rajtuk.
Kegyes jóindulata helyett alkalmat kaptam a jóra. Semmit nem kaptam, amit kértem, és mindent megkaptam, amire szükségem volt.
Meghallgatta imádságomat!”

(Henry Viscardi)