BANÁNBARNA VASÁRNAP – házasságkötési láz Magyarországon

Ha valaki akkora mázlista, hogy a vasárnap délelőttöt – mondjuk egy öreg verda kormányát markolva, nem lévén más szórakozása –, a Kossuth Rádió közelében töltheti, garantált, hogy egészen el fog lágyulni!
Nincs is annál gyönyörűbb érzés, mint folyamatosan mézédes híreket hallgatni, fürdeni az egyre csodálatosabb eredmények és célok világában, nevetgélő, sőt hahotázó szpíkereket figyelni, akik már-már nirvánai etalonok szerint mérik a tökéletessé lett haza kincseit.

A mai nap mézédes gyümölcse volt az andalító muzsikákkal tálalt hírbomba a Magyarországon berobbant legeslegújabb őrületről, a házasságkötési lázról. A nyavalya gondolta volna, hogy a mi drága fiataljaink szinte remegnek, hogy kimondhassák a boldogító igent!

0001

A műsorvezető sorra szólaltatta meg az igényes, tehát önszántukból házasodni akaró leányokat és legényeket, akik hevesen tiltakoztak mindenféle buja együttélés, vagy, holmi „élettársi viszonyba” való belefeledkezés dolgairól, akik mindahányan a legnagyobb elszántsággal készülnek a házas életre. (Mert kérem a házasság szent intézménye ismét divat, melyben a nők a legteljesebb mértékig képesek beteljesíteni a női princípiumot! Ahogy azt Kövér Ákos is zengi!)

Mint említettem, mindez a monoton rendben utat faló tragacs kormánya mögött zajló ricsaj, így talán nem véletlen, ha a tempóból még inkább visszaveszünk! Hadd tartson az a fránya út még tovább, legyen ez az utazás a házasélet örömeinek áldozva! Nosza! A műsorvezető aztán ragozni kezdi a „házasságban élés” előnyeit, éppen olyan lendülettel, mintha a mosógéppel való mosásról, vagy a télvíz idején oly praktikus pamut zokniban való hálásról zengné bölcseleteit. A szertartások és ceremóniák végtelen gyönyörén túl kitér az otthonteremtés és gyermekvállalás semmivel nem hasonlítható csillogására is, meg persze a gyermeknevelés éveinek gondtalanságára, a sok-sok boldog pillanatra, míg a palántából kiskamasz, majd langaléta lesz…

0002

Hallgatom e dínom-dánom förgetegét, mely egy hirtelen pillanattól a cukros spárgából a nyalókára vált, amikor a program szerkesztői bekopogtatnak egy esküvői kiállítás kulisszái mögé. Bemutatkoznak a boldogító igen nélkülözhetetlen kellékei, a legénybúcsúk és leánykérések potom pár százezerért megrendelhető lebonyolító vállalkozásai, a milliókért menyasszonyt és vőlegényt öltöztető ruhakölcsönzők tulajdonosai, meg a limuzinok, zenekarok, tánckarok és előadóművészek közvetítői, akik boldogan állnak az ifjak rendelkezésére! Ollé!
Vasárnap délelőtt!

0003

Istenem, de gyönyörű ez a vakító januári nap, ez a lágyan simogató szellő, a szédülten virágzó mogyoróbokrok allergizáló mámora! Csak ne érne soha véget ez a mámor, ez a csoda! Gurulni a végtelenhosszú úton, a szinte ingyen adott benzinért és hallgatni ezt a rengeteg csodát. A Kossuth Rádió vasárnapi műsorát a fiatalok házasulási kedvéről!

De mert minden csoda véget ér egyszer, magam is lassítok, kirakom az irányjelzőt, parkolok, tankolok, majd a benzinkút shopja felé veszem az irányt. Megéheztem, hát gondoltam, keresek némi harapnivalót. Ott, a shopban! Mert máshol hiába is keresnék… vasárnap! Na, ugye!

A shop polcán, ott, ahol a feliratok és vidám képek tanúsága szerint gyümölcsökre lelhetnék, egy kupac sötétbarna banán visít felém. Már, ha a polcon található néhai gyümölcs még egyáltalán banánnak nevezhető! Szokás szerint keresni kezdem az akciós árat, a piros címkét, az értékcsökkenés mértékét mutató apró kedvességet.

0004

De ez a banán nem akciós. Teljes áron virul, mintha bizony képes volna beteljesíteni… egy banán princípiumát. Nézem ezt a túlérett, félig rothadt, úgyszólván emberi fogyasztásra alig alkalmas dolgot, ezt a banánbarna szörnyűséget, és nyelek egy hatalmasat. És persze otthagyom, másnak.
Itt tartunk?

A pénztárhoz lépek, hogy kifizessem a tankolást, állom a végtelen hosszú sort és közben a hangszórókból áradó zene után egy kereskedelmi rádió morc bemondójának mondataira leszek figyelmes:

„2008 óta folyamatosan csökken a válások száma Magyarországon, aminek több – köztük természetesen gazdasági – oka is lehet. Ami viszont nem jó hír, hogy a házasságkötések száma is érezhetően kevesebb, mint volt néhány évvel ezelőtt. Az okok nagyon hasonlóak a válások csökkenésének okaihoz, legalábbis ami a gazdasági vetületet jelenti: kevesebb pénz = kevesebb házasság és válóper. Az egy házasságkötésre jutó válások aránya is kedvezőbb, mint volt 2-3 éve, még ha csak néhány százalékkal is – derült ki a Viszony.hu friss kutatásából.

0005

A KSH adatai szerint a kétezres évek közepén évente 25 ezer válást és 45 ezer házasságkötést regisztráltak Magyarországon. 2012-re ez a két szám 3, illetve 9 ezerrel csökkent, azaz ennyivel kevesebb válópert, valamint esküvőt tartottak hazánkban az olimpia évében.
2010-ben 100 házasságkötésre 67 válóper jutott, ami rendkívül magas, 67%-os arány, soha ennyi még nem volt korábban Magyarországon. Elmondhatjuk, hogy ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az évtized elején három házasságkötésre két válóper is jutott. 2012-es adatok szerint ez az arány némileg javult, a 21.830 válás és 36.161 házasságkötés 60%-os mutatót jelent.”

0006

Sietve magam mögött hagyom a benzinkút shopját!
Visszaülök a kocsiba.
Még éppen időben érkeztem!
A nászinduló taktusaira indítom a tragacsomat.
A műsor még mindig a boldog házaséletre készülődőkről, a gondtalan magyar jövőről szól!
Hamarosan új témát boncolgatnak a terrorista menekültektől megvédett ország dicsőségéről, a rezsicsökkentés kétszámjegyűségéről, a mindenre megoldást jelentő csokról…

Beh szép is az élet!
2016. január legutolsó napján, Magyarországon!

SUMI JOBBAN VAN – Simi meg a kisközértbe jár kifliért, ugye?

Michael Schumacher, német autóversenyző, hétszeres Formula–1-es világbajnok, a sportág eddigi legeredményesebb pilótája, 2013. december 29-én a délelőtti órákban a franciaországi Méribelben síelés közben súlyos balesetet szenvedett. A szemtanúk feltételezései szerint két sípályát összekötő részen egy kőnek ütközött, amely felrepítette a levegőbe és egy sziklára esett. Schumacher azóta gyakorlatilag képtelen az „élet”-nek nevezett működések gyakorlására. A hírek hol jobbnak, hol elkeserítőnek festik le az állapotát, többször keltették már halálhírét, de állítólag él, családja körében vár, valami megmagyarázhatatlan csodára…

0004

A nemzetközi sajtó persze résen van. December végén jókora betűkkel hozta hírét a BUNTE: értesülései szerint a sportoló „hatalmas lépéseket tett” a gyógyulása felé. “Michael nagyon vékony, de már tud egy kicsit futni a terapeutái segítségével. Képes arra, hogy megtegyen pár lépést. Már a karját is megtudja emelni.” – mesélte lelkendezve a Hubert Burda Media által fenntartott magazin egyik munkatársa.

Pár nap kellett csak, s a versenytárs, a BILD munkatársa is felkerekedett, hogy az eladott példányszám növelése érdekében maga is beszámolhasson a csodáról. Első útjuk a 7-szeres világbajnok menedzseréhez Sabine Kehmethez vezetett. A valós információk hirdetésével felruházott szakember aztán lehűtötte a kedélyeket: „Sajnos nem felel meg a tényeknek az a sajtóhír, mi szerint Michael újra tud járni. Az ilyesfajta feltételezések és kitalációk felelőtlenek.”

Ezután a kijelentés után ismét eltelt néhány nap, aztán a BUNTE szalagcíme sugárzó boldogsággal ünnepelte korábbi önmagát: Schumacher jár, fut, bicajozik és táncol, kinek, mi tetszik, lehet örülni, hallelúja, Sumi hamarosan visszaülhet az ördögi Ferrariba! Sem kép, sem hivatalos megbízott nem kellett a hírhez. Tehát Sumi nem látható!!! Viszont az olvasók sokkal nagyobb kedvvel vették a BUNTE lapszámait, mint a fájdalmas igazsággal előhozakodó BILD példányát.

Kit érdekel az a lehangoló igazság, hogy Sumi gyakorlatilag esélytelen, s több, mint két esztendeje haldoklik? Ki akarna arról tudni, hogy nincs az a pénz, amivel megváltoztatható volna az élettel összeegyeztethetetlen folyamatok rendje?

A mi Sumink, a magyar híresség nem más, mint Simicska Lajos.

Gyengébb tanulóink számára sietve hozzátesszük, igen, ő az, aki „legecizte” Orbánt, egykori cimboráját! Ő a hirdetőoszlopos, a Közgépes aszfaltbetyár, aki korábban a sűrű első embere volt, csak aztán szembe pisilt a nagyhaverral, aki ezért kiszeretett belőle! Az oligarcha, a minden állami pénzt bezsebelni képes milliárdos ennek okán – meg mert a magyar ember ritka jámbor fajta – most éppen nagy kedvenc! Rajongói lettek, akik árgus szemekkel figyelik minden rezdülését, s talán már gyűjtést is szerveznek a megsegítésére, mivel vagyona és befolyása komoly zuhanásba kezdett. Hja, a leggyűlöltebb, leggátlástalanabb embert is megcsókolnánk, ha kicsit is merészebb nálunk! Az a laza kis gecizés pedig igen csak tetszett a nyolcmillió beszari hazájának.

0003

A mi Sumink, a Simi, a héten belakta veszprémi otthonát! Erről írt a nagyon komoly és nyilván mértékadó hírportál, a VESZPREMKUKAC.HU! Tudni vélték, hát megírták, hogy a mi Simink luxuskocsija, a Jaguár, ott parkol a házikó előtt, – „Egyszer csak ott állt Simicska Lajos a veszprémi Óváros téren” – amit a milliárdos csak úgy kaphatott meg, ha felújítja a város jelképének számító tűztornyot is. Simi rendbe rakatta a házat, a tornyot, odaparkolt a tragacsával, aztán a bulldogtekintetű firkász jól megírta, hogy Simi immár veszprémi, mer’ ők látták ám!

Hogy a semmi még csillogóbb legyen, ők azért beszéltek is a láthatatlan Simivel, akitől megtudakolták, miért jött Veszprémbe és meddig marad veszprémi. A kegyúr magvas válasza így hangzott: „Nem tudom, meddig élek.”

Csak pár nap kellett, s a BLIKK is útra kelt! A nagy BLIKK is szimatolt, s ők persze egész másra bukkantak! Hárskútra mentek közértet fotózni. A falu, meg a közért rendben is van nagyon, lekaptak ott még egy házat, ami persze szintén Simié, s a legszebb ezután következett.

0002

0001

Egy „helyi – hárskúti – káder” előadta a nagy csodát: „-Majdnem minden reggel péksüteményt vásárol itt a kis közértben, aztán hazasétál. Kedves, barátkozó, lehet vele pár szót váltani. Nem úgy érzi az ember, hogy egy milliárdossal beszél – mondta egy helyi, aki szerint Simicska minden kedden Budapestre utazik, a hét többi napját azonban vidéken tölti.”

Sem a közért, sem a ház közelében nem látható egy icike-picike Simi sem, de azért lehetett róla írni, Simicskáról, a mi Siminkről, aki most már jó Simi, mivel legecizni bátorkodott Orbánt!

A véletlen szerencse mellénk állt! Úgy hozta a sorsunk, hogy más okból kifolyólag magunk is Hárskútra kellett, hogy utazzunk. Kapva kaptunk az alkalmon! Itt az idő, hogy a R/EVOLÚCIÓ BLOG is a nagyok közé kuporodjon, mi majd lekapjuk jól a “Jó Simit”! Hozzuk a valóságot, ne kelljen annyit kószálni az izgalomtól idegesen szörfözgető olvasóknak!

Nos, Hárskút szép hely – lehet! Nem tudni! A Bakony rejtőzködő települése bizony-bizony nem Simiről nevezetes. Hárskút az év 365 napjából kb. 360 napon át ködbe vész! Szó szerint!

Így a mi fotóinkon csak ez látható. Szééééép….

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

0006

0008

Ott készült képeink szerint…Se Simi, se más nem cammog a Közértbe kifliért. Lehet, hogy a nagyember nem is ott lakik? Sőt, lehet, hogy nem is Veszprémben? KACSA az egész világ!!!???

Olyan hazugság, mint az olykor szaladgáló, kezeit lóbáló Schumacher történetei. Mi meg a mindenevő nyomoroncok megint jól bezabálhattunk!

Egészségünkre!

96 KÉSSZÚRÁS – amiről napok óta tudtak a csajok a suliban

„Mindkét gyerek, a 14 éves lány és a 16 éves fiú, megtörve mentek be a tárgyalóterembe. A fél 11 kor kezdődő tárgyalás egészen délután egy óráig zajlott, amikor is a dr. Deák Szilvia által vezetett bíróság úgy döntött, hogy a két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezi, amelyet javító nevelő intézetbe kell tölteniük. Az azóta napvilágot látott információk szerint a két fiatal előre kitervelten, különös kegyetlenséggel hajtotta végre a gyilkosságot 25-én hétfőn. Meg nem erősített hírek szerint 96 késszúrás végzett a lány édesanyjával. Erről a tervükről a lány még általános iskolás osztálytársának is beszámolt. A rendőrség a napokban megjelent az iskolában és több diákot is meghallgatott az esettel kapcsolatban, ekkor derült fény arra, hogy ezt a páros már napokkal előtte kitervelte.” (Szoljon.hu)

0002

Előre kitervelt, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság.

Próbálom kimondani, így, egyben; küzdök a szavak sodrával…
A komor hírek arról szólnak, hogy otthonában holtan találták a néhai zagyvarékasi orvos, a köztiszteletben álló egykori alpolgármester feleségét.
A feltételezések szerint az édesanyát 14 éves lánya ölte meg, a barátja valószínűsíthető közreműködésével.
A brutális gyilkosságot megelőző konfliktust állítólag az váltotta ki, hogy az anya nem nézte jó szemmel lánya és 16 éves barátja kapcsolatát.

Nem nézte jó szemmel…

Tudósítások és persze „ítéletek”, hozzászólások sora íródott azóta, tiszteletben tartva a tizennégy esztendős gyermek személyiségi jogait, a „gyanúsított”eredeti neve helyett Viviként boncolgatva a miérteket, keresve a mentségeket az embertelen mészárlásra.
A helyzet azonban ennél sokkal banálisabb, még akkor is, ha a hétfő esti gyilkosságig vezető út meglehetősen fájdalmas tragédiával kezdődött.

0003

Abban szinte minden töprengő ember egyetért, hogy a 14 esztendős Simon Zoé élete 2012 nyarán vett fordulatot, amikor szeretett édesapja futás közben, egy hirtelen szívmegállás következtében, összeesett és meghalt.

Az addig kitűnő tanuló és eredményes sportoló kislány elárvult, magára maradt édesanyjával, aki férje halála után összeomlott. Az addig vidám és különleges képességekkel megáldott gyermeke is magába fordult, s bár továbbra is tökéletes mintaképe volt a túlkényeztetett „nagylányoknak”, nem volt képes feldolgozni rajongásig szeretett édesapja elvesztését.

0004

Így vált szinte láthatatlanná a közössége számára, így romlott tanulmányi eredménye, s így alakult ki egyre több vitája az őt egyedül nevelő édesanyjával. A brutális gyilkosságot megelőző konfliktust állítólag az váltotta ki, hogy az anya nem nézte jó szemmel lánya és 16 éves barátja kapcsolatát. Nem nézte jó szemmel…

0001

A tárgyalóterembe vezető úton egykedvűen lépdelő gyermekeket nézve lehetetlen kérdések keringenek bennem.

Vajon hány gyermek előtt hangzott el a tizennégy éves gyermek szájából a gyűlölt mondatok sora, vajon hányan tudtak rettenetes terveiről?

Hány gyermek cipelte napokon át a titkot, s vajon hány esti beszélgetés maradt el rendre, amikor kiderülhetett volna, milyen rettenetes gondokkal él a néhai főorvos gyermeke?

Hányan láthatták őt a barátjával, miközben feldolgozhatatlan mondatai ott cikáztak a titkokat cipelők fejében?

Vajon mi történt velünk, hogy a bajban ennyire egyedül kell maradnunk; gyermekként, anyaként, társunkat elveszítő, védtelen emberként?

Miért kell a híreknek kizárólag a gyerekekről szólni?
A gyilkosokról…

Eljuthatunk-e valaha oda, hogy a lelkiismeret-furdalás újra meghatározó emberi érték lehet, hogy társasági életet újra a valóságban élünk majd, s a segítő szándék nem csak az elküldött üzenetek szintjén lappanghat?

0006

Simon doktor, a néhai zagyvarékasi orvos, a településéért oly sok áldozatot hozó politikus halálával magára maradt a felesége és szeretett gyermeke. Az a gyermek, aki most tizennégy évesen 96 késszúrással megölte az édesanyját, majd aljas tette után a cinkosát, a tizenhat éves gyermeket szexuális együttlétre hívva oldódott.
Az a gyermek, aki képes volt másnap iskolába menni, s ott úgy várni a tanítás végét, mintha előző este mi sem történt volna…

Itt tartunk most.

Viaskodhatunk a leglehetetlenebb kérdésekkel. Magunkra hagyottan, árván…

MI VOLNA NÉLKÜLETEK? – a szokásos csütörtöki ünneplés elé

Még véletlenül sem az a kérdés, hogy mi volna velünk!
Az, változatlanul csak a mi gondunk!
Nem a legjobb szokásunk azon morfondírozni, ami már elmúlt, lecsengett, mivel a meccs végeredménye utólag egyértelműen megváltoztathatatlan.
A hiú ábrándjaink, – terveink – melyek életképtelenségük – vagy éppen alkalmatlanságunk -, netán a „győztesek” cselvetései, fondorlatai miatt megsemmisültek, ma sem tudnának másoknak fájdalmat okozni, csak nekünk!

A kérdés az, hogy velük mi volna?
Hogy viselnék, ha minden felvetésüket félbe szakítanák, ha minden javaslatukat leszavaznák, ha szerepük a „kisebbség” megtűrtsége volna?

Közgyűlés lesz a héten.
Az idei esztendő első adok-kapok műsora, a hatalmon lévők szokásos diadala, s az ellenzék – szintén szokásos – asztal alá söpretése.

Éjszakába nyúló disputa, elbeszélés egymás mellett, melynek érdemi eredményei, a döntések előre borítékolhatóak, csak hát, muszáj róluk vircsaftot tartani. A „műsorvezető” tolla már kattogtatásra kész, a forgatókönyvek lassan összeállnak, s valami miatt mindkét fél versenyzői úgy érzik, hogy ebből az átlag városlakó – aki egyébként megtiszteli a figyelmével ezt az uncsi acsarkodást – mit sem képes felfogni! Bambán bámulni van jogunk, 2019 őszéig, semmi más???!

Csak szólunk, hogy a „mélyen tisztelt publikum” ráunt erre a végtelen nyűglődésre! A csütörtöki ünneplésekre, amikor rendre csütörtököt mondanak a felkentek, mind! Azok is, akik döngölnek és azok is, akik döngöltetnek! Ennyi!

SZHTÁBLA

Mi, akik elviseltük a fehérporos múltat, majd bizalmat szavaztunk a demokratikus játékszabályoknak, – bár a később nyertes játékosok nem mutattak hajlandóságot a megmérettetésre -, akik benyeltük a csalárd végjátszmát, most azon morfondírozunk:
MI VOLNA NÉLKÜLETEK?

Mi, a választók; igen, azok is, akik választójogukkal, valami miatt, akkor, nem éltek; azt kérdezzük – persze, csak magunktól –
MI VOLNA NÉLKÜLETEK?

Mi, akik nem tudunk sziporkázóan édes hálát érezni a már megkapott, meg az érkező kormányzati pénzekért; a már megvalósult és még a mutyi működése alatt vergődő projektek okán! Mi, akik nem vagyunk sem bal, sem jobb oldal, akik nem vagyunk politikusok, sem a politikusok holdudvara! Mi, szombathelyen születettek és itt élők! Szimpla emberek, családapák, családanyák, meg gyermekek, – akik szerettük és szeretjük a városunkat – megtűrtek és elmenekültek…

Találtunk egy egyszerű gyűjteményt.
Elolvastuk és azt gondoltuk, mások is okulhatnak belőle!

Ha nem lenne a Fidesz hatalmon:

– Nem következik be a fülkeforradalom, amelynek segítségével a párt vezetője olyan sikeresen felrúghatott minden szabályt a kapott hatalom segítségével a választási ígéretei be nem tartására. Ja, már nem is beszélhet senki erről, most már az emberek konzultáción kinyilvánított akarata szerint történnek meg a dolgok, csak ezek véletlenül egybeesnek Orbán Viktor elmeállapotbeli változásaival.

– Meglenne az embereknél a magánnyugdíj megtakarításuknak az évek óta szép hozamot hozó jövedelme. Nem tűnt volna el az egész a kormány feneketlen tékozlása során.

– Nem vették volna el a szerzett jogot a rendvédelmi dolgozóktól, és nem adóztatták volna meg jövedelmüket, csak mert Orbán Viktor és Pintér Sándor úgy látta jónak.

– Nem lettek volna “nem megszorítások”, amelyek során sikeresen bevezettek vagy negyven új adófajtát, ás emelték az Áfát a lehető legmagasabbra a világon szinte egyedüliként.

– Orbán Ráchel munkával tartaná el a családját, és hétvégente takarítást vállalna.

– Nem lett volna egykulcsos adó, ami a dolgozók nagy többségének a jövedelem csökkenésével járt.

– Nem lett volna új munka törvénykönyv, amely a dolgozók nagyobb fokú kiszolgáltatottságához vezetett a munkáltatóval szemben, elvette tőlük a pótlékaikat, megvonta a tiltakozás hatékony módját a jogaik érvényesítéshez.

– Nem lett volna olyan sziklaszilárd alaptörvény az addigi alkotmány helyett, amit csak egy párt, meg a megbaszódó KDNP fogad el, és éppen hatodjára akarja módosítani a hatalom a maga érdekében. Ez az alaptörvény kizárólag a polgárokra ró egy csomó kötelezettséget az állammal szemben, a hatalomnak csak az irányításban és az ellenőrzésben van szerepe.

– Mészáros Lőrinc garanciában javítaná a korábban kontár módon általa felszerelt gázkészülékeket, és adót csalna a számla nélkül elvégzett munkával. – Nem lett volna a rezsicsökkentés, a fogyasztó a világpiachoz igazodó áron kapta volna az energiát, ami már most jóval olcsóbb, mint amiről a hatalom beszél.

– Nem kellene a közmunkásnak megélni havi negyvenhétezerből, hanem emberi bért kapott volna addig, amíg munkát talál, mert nem szűnt volna meg a Fidesz és Orbán Viktor miatt több tízezer munkahely az országban.

– Nem gyorsult volna fel ilyen ütemben a dolgozói szegénység az alacsony bérek, és a magas adók miatt. Nem segítené a kormány az éhező gyerekeket adókedvezménnyel, meg rezsicsökkentéssel a valódi segítség helyett.

– Nem lenne ennyi életképes fiatal és idősebb külföldön munkavállaló, a hatalom hat éve alatt nem gyorsult volna fel a családok kivándorlása.

– Nem lenne ennyi szép stadionunk, egy pont véletlenül Orbán Viktor háza mellett, a kisvasútja szomszédjában, az arany áron épülő kazánház mellett.

– Lenne kréta az iskolában, a tanárok nem félnének a valóságra nevelni a diákokat, a diákok meg használhatót tanulnának az életről. Nem hiányozna a vízfej az tanulás hátráltatására, nem lenne a felsőoktatás ingyenessége megfizethetetlen a szegényebb diákoknak.

– Lenne a kórházakban jobban megfizetett személyzet, gyógyszer, megfelelő élelem, műtő.
Nem lenne ennyire reménytelenül hosszú várólista, romos kórterem. A betegnek nagyobb esélye lenne a gyógyulásra.
– Andy Vajna nevű elítélt az USA területén töltené börtönbüntetését adócsalásért.
– Simicska Lajos nem kapott volna százmilliárdokért közbeszerzést aranyáron felülszámlázva.
Miután pedig nevén nevezte Orbán Viktort, nem kerülne újabb milliárdokba a vele való harc.

– Lenne a Fidesz által ellenzékben annyira szeretett népszavazás az embereket érintő kérdésekben. Nem lenne olyan testület az államigazgatásban, amely ezt párt alapon megakadályozza.

– Lenne független ügyészség, amely felügyelné a törvényességet, mint a Fidesz előtti időkben. Nem kellene a szakmának szégyenkezni a Polt Péter vezette szervezetben. A lopás, a hatalommal való visszaélés, a jogtalan előny megszerzése akkor is bűntett, ha arra a Fidesz ellenkező törvényt hozott, ami szerint az ő értékrendjükbe ez simán belefér. És a jelenlegi ügyészség vezetője ebben segít nekik.

– Rogán Tónika háza nem bővülne folyamatosan, hanem rászakadna a folyamatos hazudozása miatt, amivel a törvényesség látszata mögé igyekszik elbújni.

– A trafikok nem léteznének a jelenlegi formában, ahol a piac egy jövedelmező részét a Fidesz a maga haverjainak juttatta a többi szereplő kárára.

– A földeket azok művelnék, akik nem csak a támogatás miatt bérelnék ki azt. Nem lennének kormány közeli műkörmös haverok, akik csak ezért foglalnák azt el előlük.

– A boltok vasárnap is nyitva lennének, a KDNP ebbe nyugodtan bele is dögölhetne, ahogy az éhesen iskolába járó gyerek miatt már meg kellene tennie.

– Matolcsy György ápolt lenne egy elmegyógyintézetben, eltiltva a napok számolásától. És minden számolástól.

– A közmédia nem ismerné név szerint a nézőit, nem kerülne évi nyolcvan milliárdba a nézhetetlen csatorna.”

(Kiemelt köszönet a gyűjtemény jegyzőjének: Banditának!) http://gepnarancs.hu/2016/01/milyen-lehetne-az-elet-a-fidesz-nelkul/

Tehát: Még véletlenül sem az a kérdés, hogy mi volna velünk!
A kérdés az, hogy velük mi volna?
Hogy viselnék, ha minden felvetésüket félbe szakítanák, ha minden javaslatukat leszavaznák, ha szerepük a „kisebbség” megtűrtsége volna?
Hmmmm…
Csütörtökig van idő… Minden csütörtökig van idő!

355.500 – a szombathelyi lépték

Mindenki eldöntheti, hogy sok ez, vagy kevés!
Ha ez az összeg – 355.500 – tartozás, adósság, akkor jó időre hazavághatja az embert.
Ha jövedelem, netán sikerdíj, akkor érdemes pezsgőt bontani.
Ha adomány, ha gyűjtés, tartalmas boríték, amivel másokon szeretnénk segíteni, még, ha viszonylag szerény is a mérték, örömet okozni így is elég lehet!

Lehet!

Mint ahogy arról már írtunk, Szent Márton szülővárosában, a Szent Márton év kapcsán sikerült megrendezni a Szent Márton jótékonysági / városi bált, melyre kicsit több, mint százan özönlöttek az újjáélesztett sportpalotába. Kifulladásig ropták, tomboláztak is persze, s az ebből befolyt összeget a város polgármestere, – rövidlátókra is gondolva – méretes tacepaón adott át a Szombathely Város Jóléti Alapítványa elnökének. Az alapítvány mindazonáltal mostantól felvette Szent Márton nevét. Naná!

0001

Az internetnek hála, a hírek viszonylag gyorsan terjednek. Debrecen is bálozott. Bál volt ott is, a hagyományok és a jótékonyság szellemében. „A programot a város az egyetem és az iparkamara közösen szervezte meg. A résztvevők a kárpátaljai Salánk település óvodájának bővítését támogatták. A debreceni jótékonysági bál bevételét, tizenegy millió forintot jelképesen csütörtökön adta át Papp László polgármester a kárpátaljai Salánk vezetőjének. Napokon belül átutalják a község fejlesztését segítő helyi alapítványnak az óvodabővítésre gyűjtött 11 millió forintot.” (dehir.hu)

0002

Debrecen városában állítólag akadtak „illetlen” hangok; nem kevesen kifogásolták, hogy a rengeteg debreceni rászoruló helyett, miért éppen Kárpátaljára utazik ez a tetemes összeg?

Szombathely lakói nem háborognak. A mi 355.500 forintunk nyilván a legjobb helyre ment, amikor a most már Szent Márton alapítványnál landolt. De az is lehet, hogy a szombathelyi polgárok már akkor sem morognának, ha történetesen telt ház lett volna az MSH-ban, ha véletlenül együtt bálozhatott volna a város összes módos polgára – pártállástól függetlenül… – és véletlenül 11 millió forint sorsáról kellett volna most Puskás Tivadarnak dönteni! Ehhez mindössze háromezer bálozó kellett volna a jelenlegi kondíciók szellemében…

0003

Lám, milyen előrelátó Szombathely város vezetése! Szent Márton szülővárosában, a Szent Márton évben megrendezett Szent Márton bálra nem vártak igazán senkit a túloldalról: jól akarták magukat érezni a városvezetők, a polgármester úr, a megyéspüspök, a kormánymegbízott, meg a „miniszter”. Nem kérték fel az itteni ”egyetem” rektorát sem, hogy nyújtson segítséget a szervezésben, nem szóltak a Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjének sem, hogy delegáljon már néhány nagyvállalkozót. Debrecenben az egyetem rektora és a kamara elnöke sertepertélt az ottani polgármester körül, s nekik, lám, még „miniszterük” sincs! Az ottani bálon nem mondott beszédet Kósa Lajos, pedig nyilván megtehette volna…

Lerágott csont ez a Szent Márton bál! Nem érdemes rágódni rajta!, Ahogy lerágott csont lesz majd az új Szent Márton uszoda, a leendő Szent Márton Sportlétesítmény, (amit ugye nem nevezhetünk stadionnak), lerágott csont lesz itt minden, amit a rosszindulatú „másik oldal” majd aljas módon észrevesz…

Ránk férne már egy kis egyetemes öröm. Öröm, amit egykor egy Márton nevű katona érezhetett, amikor kardjával kettévágva, megosztotta egyetlen köpönyegét egy rászorulóval.

PÉLDAKÉPEK NÉLKÜL II. – ország, ahol egy közmunkára ítélt ápolónőt rejtegetni kell

Nem jó dolog sorozatot írni!
Mert a sorozat mindig azt jelenti, hogy van valami amiből sajnos több van, sokkal több, mint kellene!

Amikor két hete begépeltük a Hosszú Katinka féle kálváriát, még csak sejtettük, hogy újabb részekkel fogjuk bővíteni az írásunkat. Íme az ország, a mi hazánk, ahol egy közmunkára ítélt ápolónőt rejtegetni kell. Mert éppen ez történt ma. Sándor Mária, vagy ahogy a címkézést imádók ismerik, a fekete ruhás ápoló, ma reggel kezdte meg büntetésének letöltését, ma reggel jelentkezett a rá kirótt közmunkára a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Kft., vagyis a Csevak telephelyén.

Persze nem egyedül érkezett! Jöttek a már-már mozgalommá nőtt felzúdulás szimpatizánsai, a sorstársak és a szinte kötelezően dörömbölő, hangokat erősítők – meg persze a sajtó munkatársai, firkászok és fotósok. A közmunkát megítélők nyilván tudták ezt, várható volt, hogy bár a megszégyenítésben lelt örömük nem tarthat sokáig, mégis tűrték vagy egy órát, hogy Sándor Mária gereblyézgessen egy keveset munkavédelmi ruházatban, rikító piros mellényben – csak, hogy tiltani lehessen a fotózását!

0001

0002

0003

Mert Magyarországon alternatíva a közhasznú munka, ha az ítélet szerint a megvádolt elkövette a bűnét. Sándor Mária értünk vállalt harcában tűntetni merészelt, persze közterületen, egy forgalmas hídon, s ezért méltó módon kellett őt megbüntetni. Szabályok sorát sértette meg, miközben mindössze a lelkiismeretére hallgatott. Ma pedig megérkezett, ahogy elrendelték, és serényen munkához látott.

Ha az előző írásunkban a humorérzék hiányát róttuk fel a követőinknek, hát most nem árt megvizsgálnunk a lelkiismeret elő-előfordulását. Sándor Mária nem mutatott megbánást, sem bírái előtt, sem ma, amikor a kezébe vette a szerszámot, de láthatóan derűs és elégedett volt. A képek tanúsága szerint nevetni, mosolyogni is tudott, bár szenvedést vártak volna tőle. Azok, akik mit sem tudnak a magyar egészségügyről. Akik ma leigazoltatták az egészségügy élő lelkiismeretét, felvették adatait, ellenőrizték a munka alkalmassági vizsgálatok eredményeit, aztán, míg elviselhetőnek ítélték, hagyták, hogy a nyilvánosság előtt terelgesse a száraz leveleket.

Egy órán át látták e ténykedést elviselhetőnek.

Mármint azt, hogy a sajtó, bár megtiltatott mindennemű adatrögzítés, azért serényen fotózott, videózott és bámult mások helyett is. Egy óra után aztán tarthatatlanná vált Sándor Mária mosolya, átirányították egy zárt munkaterületre. Oda már nem követhették a sajtómunkások. Látszólag ennyi történt. A hatalom kielégült… De vajon, milyen üzenetet kapott ma a példaképek nélkül felnövekvő generáció?

Sándor Mária, aki előbb csak szavakkal, majd tettekkel is igyekezett felhívni a figyelmet az egészségügy tarthatatlan helyzetére, megmozdulásaival túllépte azt a határt, amit még tolerálhatott volna a hatalmasságok vegyeskara – megsértett és áthágott szabályokat, ami után természetesen büntetni kell!

0006

Sándor Mária nem dolgozhat többé ápolónőként, nem gyakorolhatja a hivatását, mert Hosszú Katinkához hasonlóan ő sem vállalta fel az engedelmesség biztosította nyugalmat – a „pofa be” érzését! Példát kell statuálni az eltűntetésével, a társadalomban megbúvó köpet-rakétákat be kell gyújtani, hogy majd a mindent mindig jobban tudók széttéphessék a fekete ruhás ápolónőt. Vagy inkább a gondolatot, mely merészelt megfogalmazódni!

Sándor Mária gereblyézett. Egy réges-régen elkésett munkafázissal vacakolt a csepeli strandon, miközben a magyar kórházak többsége a végérvényesen elhagyhatatlan zátonyon, a szakemberhiánytól szenved. Leveleket görgetett a gyűjtőkig, ne csúfoskodjanak már ott, a csepeli fagyott fövenyen, néhány percnyi sétára a Cinege utcától… Az ítélet-végrehajtók aztán elunták, amint az izgatott hiénák körbevették, s megörökítették egy szelíd teremtés békéjét, akiben nem volt harag és dac, amiért „azok” nem tudják mit cselekszenek, éppen… A lelkiismeret munkál, a bocsánat pedig különbbé tesz. Ha valamit, ezt ma mindenképpen újratanulhattuk.

0004
.

Valahogy úgy, ahogy legutóbb:
Az elmeháborodott milliók, akik azért stikában jókat nyomorognak, boldog örömmel konstatálják a Vajnák szerelemének lüktetését.

Ugyan, hogy férkőzhetne a közelükbe Sándor Mária helytállása! Az ápolónőé, aki nem tűrte tovább a magyar egészségügy tarthatatlan állapotát.

Nem kért az elkurvulás felkínált lehetőségéből, ezért most máglyára küldenék…

EGY SZERZETESNEK, MEGLEPETÉS HELYETT – születésnapja ürügyén

Milyen egyszerű volna megosztani a végtelenül rövid örömhírt!
Leírni ujjongva, hogy „Isten éltessen”!
Vagy egyszerűen felhívni, elmondani Neki, egyenesen, neki, azt a néhány őszinte jókívánságot, amit az ember csak a szívéhez legközelebb állónak ajándékozhat!
Úgy, mint egy gyermek, aki zavartan áll, gyürködve nadrágja szélét, míg másik kezében a nagyra nőtt virágot szorongatja…
Valahogy én is, ezzel az egyszerű elfogódottsággal keresném a jó szavakat, mert nem gondoltam volna, hogy ez a föladat ilyen nehéz!

De vajon tudjuk, tudhatjuk, ki ez az Ember? Kicsoda is, a „szülinapos” Böjte Csaba?

A szigorú életrajzok szerint Böjte Csaba 1959-ben, január hónap 24-én született Kolozsváron. Ott, ahol Mátyás király és Bocskai István is meglátták egykor a napvilágot. Becsületes, szakmáját szerető és értő autóvillamossági szerelőnek tanult, majd bányászként dolgozott a legendás Hargitán.

Édesapja költő volt. Költő, akit egy verse miatt a Ceaușescu-rezsim bírósága hét évi börtönre ítélt. Böjte Csaba édesapja a börtönben elszenvedett kínzások következtében szabadulása után másfél hónappal meghalt. E könyörtelen indíttatás, ez az alapvető momentum segítette annak megértésében, hogy „a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik”. E megpróbáltatás hatására döntötte el végérvényesen, hogy pap lesz.

001

1989-ben, szentelték ferences rendi szerzetessé, majd pár évre rá 1992-ben Dévára helyezték, ahol rövidesen az oltalmába fogadott néhány csellengő utcagyereket. A fiatal, ám annál konokabb szerzetes a mindent őrző lakatot leverve az elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek. A közismerten könyörtelen hatóságok minden felszólítása, határozata ellenére ott is maradtak, aztán idővel kitartásuk, határozottságuk meghozta gyümölcsöt: az első árvaház működési engedélyt kapott.

A munka elkezdődött és csakhamar szűkösnek bizonyultak az öreg kolostor falai. Nem lehetett elég az árvaház falain belül fejlődők segítése, mikor a sok kívül rekedt, az utcákon, tereken magára hagyott gyermek érdekében lépni kellett tovább. Böjte Csaba feladatot kapott az Egyetlentől és nem tágított egyetlen pillanatra sem.

2016-ban, több mint húsz év elteltével Erdélyben már szinte megszámlálhatatlan árvaházban, gyermekotthonban, napköziben és bentlakásos otthonban fogadja Csaba testvér alapítványa a kallódó magyar gyermekeket. A szerzetes szerint a sok magához gyűjtött gyermek sokkal többet kap itt, mint az addig nélkülözött meleg étel és meleg szoba. A legvédtelenebbek megsegítésére tette fel az életét:

„Ha bejön hozzánk egy gyermek, és én szépnek látom őt, rá tudok mosolyogni, és tiszta szívvel elfogadom őt, akkor ő is elfogadja saját magát. Ha tiszta szívvel azt tudom mondani: bízom benned, hiszem, hogy belőled lesz a 21. század József Attilája, Kőrösi Csoma Sándora vagy Benedek Elekje, akkor az én hitem erőt ad neki, hogy mint egy mankóba belekapaszkodva felálljon, és elinduljon. S ha én erre lehetőséget teremtek, a gyerek kibontja értékeit. Mert az ott van benne, hiszen Isten selejtet nem teremt.”

002

A felnevelkedés boldog éveiben a legfontosabb munícióval látja el gyermekeit. Éppen az utolsó, a 2015-ös karácsonyra készülődve sorolta, amikor a legdrágább segítőjét, az édesanyját is magához rendelte a Teremtő:

„Jó dolog élni, létezni, mozgásban lenni, álmodni és alkotni. Tetteink, erőfeszítéseink, mindaz a munka, amelyet becsülettel, szeretettel felvállalunk, visszahat ránk. Holnap minden ember azzá válik, amit ma tesz, amit gondol, mond, cselekszik. Hihetetlen távlatok állnak az útra bátran rálépő ember előtt! Ne félj, ne remegj! Ha haladni akarsz, éld életedet padlógázzal! A bátor lendület téged is erősebbé, nagyobbá tesz és csak így törheted át repülésedet lefogó korlátaidat. Ha csak topogva, félve sodródsz, nem leszel képes ledönteni az akadályokat, hanem felmorzsolódsz, felkenődsz a falra.”

Böjte Csaba születésnapjára azt a legszebb ajándékot adhatjuk neki, ha befogadjuk gondolatait, ezért közzéteszek egy hosszabb idézetet, íme:

Isten csodaszép szerelmes levele

„Nem csak te vagy ajándék! Amikor még meg sem születtél, Isten kiválasztott egy lányt, egy fiút, és elkezdte formálni, alakítani, szépíteni, hogy neked majd ajándékba adja.

Isten teremthetett volna valamennyiünket ugyanarra a kaptafára, vagy egyszerűen készíthetett volna néhány sablont: egy szőkét, egy barnát, egy feketét. De nem, ő túlcsorduló szeretetében minden embert másnak, egyedinek alkotott! Mindenki a maga módján egyetlen, megismételhetetlen és csodaszép, telve értékes kincsekkel. Igen, Isten nagylelkűségében így látta jónak, mert nagyon szeretne téged boldoggá tenni! Ezért ajándékoz meg a kedveseddel, aki elfogad, értékel, és aki mellett szárnyaid nőnek, olyan források fakadnak fel a szívedben, amelyekről nem is tudtál! A szeretet teremtő melegében mindketten kibontakoztok!

Olyan jó tudni azt, hogy igazából Isten csodaszép szerelmes levele vagy valaki számára.

Te talán el tudod felejteni, hogy egy levelet megcímezz, de Isten biztosan fölírta a te életed leve-lére annak a nevét, akinek egész léted, lényed szól. Egészen biztos, hogy ha nyugodtan, csendesen és békésen keresed, akkor megtalálod azt, aki számára ajándéknak szánt téged az ég! Isten álmodott meg tégedet, Ő hívott szeretettel e földi létbe, ezért ha nem kapkodsz, és ha nem térsz le a buta önzés sokszor tarka virágokkal telt mezejére, akkor életed biztosan célba ér, megtalálod a társadat!

A mai ember olyan, mint a szépségverseny zsűrije, akik ránéznek a másikra, és már mondják is: hetes, nyolcas, tízes – sajnos, sokszor így kötnek barátságot, így keresnek házastársat. Holott minél tovább élek, annál jobban megértem, idő kell ahhoz, hogy megismerd a másikat.

Ha nem szánsz elég időt a másik emberre, egészen más arca ég a tudatodba.

Ha időt szánsz rá, látod, mit szeret, mi nehéz neki, miért tud lelkesedni és mi keseríti el, az élete sajátos problémáit hogyan tudja megoldani, akkor sokkal nagyobb esélyed van arra, hogy megismerd, megértsd és megszeresd. Csodálkozz rá, vedd észre a benne levő értékeket – ne csak egy darab húst láss benne, vagy a jópofa beszólásait értékeld, hanem vedd észre benne az emberi szépséget, jóságot! Ő is – ahogyan te is – keresi a helyét az életben, próbálja meghatározni önmagát, környezetéhez, történelméhez való viszonyát, csinosítja gondolatait, körvonalazza értékrendjét.

003

Ha kapsz egy ajándékcsomagot, örömmel bontogatod. Ha valakivel szóba állsz és megfogod a kezét, az csak a kezdet. Jézus Krisztusnak volt türelme harminc évig velünk játszani, dolgozni, beszélgetni, hogy felnőjön oda, hogy a kereszten ki tudja mondani: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Ugyanígy az embernek is fel kell nőnie az áldozatokra is kész szeretetre. Ehhez időre, önnevelésre van szükség. A babér nem terem egyik napról a másikra senkinek sem.
Az emberi lét kibontakozásának nagyon fontos perce, amikor valaki megtapasztalja és megérzi a tiszta, őszinte szerelmet. Határozni nem könnyű dolog. A megismert értékek, a megismert személyek közül kiválasztani az egyetlent, aki Isten ajándéka számodra, aki mellett le szeretnéd élni az életedet, óriási dolog. De ne félj, Isten adott a kezedbe egy iránytűt, arra figyelj: a legszebb álmunk Isten akarata.

Ő úgy vezet bennünket, hogy tüzet rak a talpunk alá ott, ahonnan azt szeretné, hogy tovább menjünk, és égő vágyat ébreszt a szívünkbe aziránt, amit el kell érnünk. Ha érzed, hogy szerelmesed mellett szárnyaid nőnek, kibontakozol, ha azt, amit eddig ki sem mertél mondani, hozzábújva meg mered fogalmazni, ha kihozza belőled a legjobbat, ha le tudnád hozni érte, vele a csillagokat az égről, ha mellette felfakadnak belső erőforrásaid, akkor megtaláltad azt, akit Isten neked szánt. Az a te igazi kedvesed, aki termékennyé teszi életed, aki mellett alkotóvá válsz, hegyeket mozgató erők szabadulnak fel benned, források fakadnak a szívedben általa. Isten nem azt akarja, hogy fakírok legyünk. Azt hódítsd meg, aki a legjobban tetszik neked, azt a hivatást éld meg, ami számodra a legvonzóbb, legkedvesebb és a legszebb. Isten melletted van, kielégíthetetlen éhséget, szomjúságot nem olt beléd, kérdéseidre megvannak a válaszok, beérnek a megoldások, csak légy türelmes és kitartó.

004

Ne játszd meg a mai menő figurát! Ahhoz, hogy egy fiatal „piaci értéke” jobb legyen, sokszor tucat-vonásokat ölt magára, aszerint viselkedik, pedig nem biztos, hogy a leendő társa pont a kirakatban akar gyönyörködni, lehet, hogy szeretne mélyebbre tekinteni. Kérdés az, hogy van-e a mai emberben lüktető, dinamikus akarat, vagy közömbösen, csak magára gondolva, lagymatagon sodródik: végzi a sokadik egyetemet, éveken át udvarolgat elkötelezettség nélkül, egy helyben toporog.

Nem mindegy, hogy kinek az életébe épülsz be, és nem mindegy, hogy ki épül be a te életedbe. Nem mindegy, hogy ki lesz a gyermeked apja, anyja, ki lesz a társad egy életen át. A társ kiegészít, beteljesít, a te részed lesz, s te az ô életének részévé válsz.

Ő a te hiányzó feled, és ezért keresed, kutatod, mert igazi önmagadat benne és vele találhatod meg.

Nagyon fontos ez a döntés, mert azt a lány, fiút, akit szeretsz, akit elveszel, meg kell szentelned, és ő is megszentelhet téged.

Egymás számára társnak, s ha baj van, mentőövnek szánt az Isten. Tiszta szerelmetek elvezethet a mennyek országába, az örök életbe, és sajnos magával együtt le is húzhat a mocsárba, akárcsak te őt.
Nem szabad kompromisszumot kötni, hiszen végül is csak egyetlen életed van, ne érd be félmegoldásokkal, ne hagyd, hogy kezedet, szívedet ócska bóvli, limlom töltse be! Kövesd a szívedet, és szánj időt a megismerésre!

Szerelmed olyan, mint a napfény, a tavaszi zsongás az ébredező magocskának.

Mosolyod, biztató, kedves szavad töri fel társad magányának csonthéját, kulcsolja kezét kezedre, indít el egy félénk mosolyt, mely életedben bő termést ígér. Szeretettel telt szavadra szava visszhang csupán, mely benned újabb visszhangot kelt, forrást fakaszt.
Kölcsönös szeretetetek elindít egymásban egy életlavinát, mely nem pusztít, hanem minden napotokat fénnyel tölti be, virágba borít mindkettőtöket, életet fakaszt.”

Böjte Csaba szinte folyton úton van, s kifogyhatatlan energiával tevékenykedik.
Végiglátogatja az otthonokat, aztán adománygyűjtő körútra indul, hiszen tengernyi gyerek napi ellátását, megfelelő életkörülményeit kell biztosítania.
De hívják-várják a világ magyarok lakta részén mindenfelé, hogy hallják derűvel átszőtt bölcs szavait, megerősödjenek hitükben töretlen optimizmusától:

„Ha egy úton sok a baleset, korlátokat kell építeni, de ha még több, át kell szervezni a közlekedést. Így van ez az életünkkel is. Prédikációs útjaim is a megelőzést szolgálják, mert ha az emberek az Úr szavára hallgatva megértik mit és miért kell másként tenniük, talán kevesebb lesz a felbomló család, a magára hagyott, könnyes szemű gyerek…”

Isten éltessen sokáig, Csaba Testvér!

LÁNGOLÓ FÁKLYAKÉNT – Jan Palach csak 21 éves volt!

Az elmúlt esztendő augusztusában ünnepelhette volna 67. születésnapját a prágai születésű Jan Palach, akiről így emlékezett egykori iskolatársa, Pavel Bursa: „Palach csendes és racionális személy volt; akár egy filozófus. Később tudtuk meg, hogy éppenséggel filozófiát szeretett volna tanulni. Komoly gondolkodású volt. Azért tanult, hogy alaposan megértse a dolgokat, nem azért, hogy a vizsgákon kitűnjön. Mindig kész volt arra, hogy segítsen másoknak a tanulásban vagy iskolai gondjaikban. Előszeretettel vett részt a tantárgyakkal vagy a politikai problémákkal összefüggő vitákban.”

001

Bauer Sándor, Norman Morrison, Moyses Márton, Ryszard Siwiec, Thích Quảng Đức, Jan Zajíc és Jan Palach, az „önkéntes tűzhalált halt személyek” – így emlékezik róluk a történetírás -, akik közül január 19-én búcsúzott Jan Palach.

Egy Prágától alig ötven kilométerre fekvő településen, Všetatyban töltötte gyermekéveit. Apja, bizonyos Josef Palach az 1930-as évek közepe óta egy cukrászüzemet vezetett, és még egy ahhoz tartozó szerény édességboltot is működtetett. Apja és szeretett édesanyja is közismertek voltak a településen, mindketten tagjai voltak a Sokol mozgalomnak. Az ötvenes években elveszítették mindkét vállalkozásukat, ettől fogva az apja fizikai munkás lett egy malomban, egészen 1962-ben bekövetkezett haláláig, az anyja pedig egy restiben helyezkedett el. Négy évvel apja halála után Jan Palach a Károly Egyetemre jelentkezett, szeretett volna történelmet tanulni, de jól sikerült felvételi vizsgája ellenére nem vették fel, mert állítólag nagy volt a túljelentkezés. Ezután a közgazdasági egyetemre iratkozott be, ahol agrárgazdaságot tanult. A „prágai tavasz” komoly fordulatot hozott az életében. Korábban is érdekelte a politika, különböző szamizdatokat terjesztett, köztük Alekszandr Szolzsenyicin és Ludvík Vaculík írásait, de 1968 tavaszán még nagyobb kíváncsisággal fordult a közügyek iránt. Sok vitában, találkozón vett részt. Segített megalapítani az egyetem hallgatóinak tanácsát. A világot megdöbbentő tettét január 16-án követte el, három nap múlva belehalt a sérüléseibe.

Idézetek forrása: historyinanhour.com

„Jan Palach önégetésének számos szemtanúja volt, akit a rendőrség később kihallgatott. Az ő vallomásaik alapján lehet rekonstruálni az 1969. január 16-án, a Vencel tér felső végén történteket. Abban az időben a nemzeti múzeum szerves része volt a Vencel térnek, nem haladt el előtte a mai főút. A téren számos villamosvonal ment át, egyikük megállója éppen a Vencel-szobornál volt.
A térre érkező Palach levette a kabátját a szökőkút közelében, majd elővett a táskájából egy éter feliratú üveget. Egy késsel kinyitotta, és megszagolta. Ezután a folyadékot magára öntötte, majd meggyújtotta. Átugrott a korláton, és a parkoló autók között a szobor felé futott. Eközben majdnem elütötte egy villamos. Egy élelmiszerbolt előtt összeesett, és néhány járókelő a kabátjával elkezdte oltani a lángokat. Palach kérésére kivették és elolvasták a táskájában hagyott levelét. Kevéssel ezután megállt a helyszínen a belügyminisztérium mentőautója.”

002

003

„Az összeégett fiatalember ekkor még eszméleténél volt. Először a Károly téren található kórházba vitték, onnan viszont a Legerova utcába irányították, ahol a Vinohrady-kórház plasztikai sebészete és égési osztálya működött. Délután 2 óra 45 perckor vették fel. Amikor a szobájába vitték, tudatta a nővérekkel, hogy nem öngyilkosságot követett el, hanem tiltakozásként meggyújtotta magát, akár a buddhista szerzetesek Vietnamban.”

004

„Palach tettének helyszínén nagy tömeg gyűlt össze. Tűzoltók, majd nyomozók érkeztek, akik kihallgatták a szemtanúkat és fényképeket készítettek. A szökőkút közelében két papírlapot találtak, amelyre egy szemtanú azt írta: Itt egy 20 éves diák feláldozta magát. A rendőrök elkobozták Palach személyes tárgyait, köztük a levelet, amelyben elmagyarázta tettét. A csehszlovák hírügynökség Palach halála után két órával számolt be egy rövid hírben a történtekről. Jan Palachot csak kezdőbetűkkel nevezték meg.”

„Az önégetés után néhány órával már riporterek gyülekeztek a kórház előtt, hogy megtudjanak valamit az egyetemista állapotáról. Dr. Jana Doležalová, az égési központot vezető orvos úgy döntött, hogy lezárja a klinikát, és csak Jan Palach anyját és bátyját engedi be. Még a rendőrnyomozókat sem engedte be Palach szobájába, akik azt akarták kideríteni, hogy vannak-e követői a fiatalembernek. Csak egy magnót vett át tőlük, hogy felvegye Jan Palach esetleges vallomását, de a szerkezetet egyszer sem kapcsolták be.
Az egészségügyi személyzet szerint Jan Palach azt bizonygatta, hogy van egy csapat, amely követni fogja. Mindazonáltal visszautasította, hogy megnevezze őket. 1969. január 17-én egy pszichiáter, Dr. Zdenka Kmuníčková rögzített egy rövid beszélgetést az egyetemistával. Palach megismételte a levelében foglaltakat, és azt mondta, hogy a társadalom felrázása volt a célja. Ugyanezen a napon Palachot meglátogatta az anyja és a bátyja; mindketten sokkos állapotban voltak.”

„Jan Palach végig kritikus állapotban volt. Amikor felvették a kórházba, Dr. Marta Zádorožná másod- és harmadfokú égési sérüléseket diagnosztizált nála. Testfelületének 85 százaléka megégett. Palach, aki fájdalomcsillapítókat kapott, tudni szerette volna, hogy milyen reakciót váltott ki önégetése.
Január 19-én Palach kezelőorvosa, Dr. Radko Vrabec telefonon felhívta a fiatalember barátnőjét, Eva Bednárikovát, hogy azonnal jöjjön a kórházba, mert a sérült beszélni szeretne vele. Palach azt kérte a lánytól, hogy hozza el a kórházba Lubomír Holeček diákvezetőt. Amikor visszatértek a kórházhoz, Palach állítólag arra kérte őket, hogy mondják meg a csoport többi tagjának, ne áldozzák fel magukat. Azt nem tudni, hogy valóban ez volt-e Palach kívánsága. Miután a lány és Holeček elment, a fiatalember állapota drámain romlott. Délután fél négykor meghalt. Holttestét még azon az estén átvitték a törvényszéki orvostani intézetbe, ahol Olbram Zoubek szobrász elkészítette halotti maszkját. A boncolást ugyanitt végezték el…”

U.i.:
005

Malcolm W. Browne fotója az önmagát felgyújtó szerzetesről 1963-ban elnyerte a World Press Photo Az Év Fotója díját. Az 1931-ben született Malcolm Browne a vietnámi háború egyik leghíresebb és leginkább felkavaró felvételét készítette el Saigonban, 1963 júniusában. Akkoriban a kettészakadt Vietnam déli része felett a hatalmat a katolikus családból származó antikommunista politikus, Ngo Dinh Diem ragadta magához. 1963 tavaszán a Buddha születésnapját ünneplő tömegbe lövetett, Thích Quảng Đức buddhista szerzetes pedig Diem vallásellenes politikája elleni tiltakozásként felgyújtotta magát Sajgonban. Ezt a pillanatot örökítette meg Malcolm Browne.

Jan Palach példaképe volt Thích Quảng Đức… Jan Palaché, aki ma is élhetne. 67 éves nagyapó lehetne…

SZOMBATHELYI VÁROSI BÁL – meghívó valódi segítség reményében

Csak tessék, tessék! Bált szervezünk!
Akár Szent Mártonnak is nevezhetnénk!
Igen, nyilván sokak szerint az lenne a legjobb, ha virtuális – tehát fizikailag nem létező – bálunknak (is) a Szent Márton nevet adnánk, elkeresztelnénk, ahogy ma mindent, ami majd később, a nagy összegzéseknél felsorolhatóvá válik.
Bár úgy tűnik, máris sikerült átesni a ló túloldalára, s ha valami éppen senkit nem motivál, az a Szent Márton nevet kapta…
(Évtizedeken át minden Savaria névre hallgatott, az intézmények sora, a sportesemények és kulturális rendezvények szinte mindegyike, de kolbász és sütemény is feszített Savaria név mögött. Most minden Szent Márton. De miért?)

Nevezhetnénk hát e virtuális bált Szent Mártonnak, de félő, hogy ez a legkevésbé sem tesz valóban „jól jövedelmezővé” egy megmozdulást.

Bármi, ami névtelen, amit elfeledtek fölcímkézni, de képes az adottságai által a segítés munkáját kiteljesíteni, eredményes lehet. Mert a bagó az nem segítség! Meg az utólag a közösből lecsípett kiegészítés sem az. Az leginkább lopás, csalás stb.

Jótékonynak sem szívesen nevezném a megálmodott bálunkat, amíg nem tudom, hány embernek okozhatok azzal örömet, ha adhat. Vannak gondolatok, melyeket érdemes megismerni, mielőtt valaki jótékonynak nevezi a terveit. Olyan gondolatok, amelyek „szakembertől” származnak: „Semmim sem maradt, és mégis életemben soha nem tapasztalt gazdagságérzés töltött el, megértettem, hogy mindent odaadva mindent megkaphatok.” Valahogy így, ahogy Csaba testvér tanít a valós segítségről…

Íme, a meghívó! Nem látszik? Hát persze…
Báli meghívó, melyhez először segítőket várnék. Nem zenekart, nem lendületes attrakciót, nem táncosokat keresek, de mindezek meghívásához támogatókat, mecénásokat. A produkciók ellenértékének előteremtőit, akik a szájtátva végigámulható, de csak keveseknek örömet adó műsorok helyett megelégedhetnek azzal, ha a rászorultak nem fáznak, nem éheznek, s a szívük megtelik melegséggel…

Keresem a produkciók ismeretében a meghívó megtervezéséhez, kinyomtatásához és postázásához szükséges javak előteremtőit is. Az ő felajánlásuk is nemesebb célt szolgál majd, mint az a pocsékolás, ami azok felé irányul, akiknek mindenhol muszáj ott lenni…

Végül, keresek önként jelentkezőket, akik nem egy közmunkás havi bérének negyedéért, de saját képességeiknek megfelelő mértékben hajlandóak a belépőjegyek megvásárlására. Azt a pár ezer embert, aki képes lemondani egy átmulatott éjszakáról, amelynek ostoba műsorszámai közt állandó szereplési vágytól égő, beképzelt politikusok ömlengései, kortes beszédei hallhatók, kifulladásig. Ezért aztán politikusokat, közszereplőket, képviselőket, sőt “minisztereket” is keresek, akik bizonyos összeg befizetése mellett boldogan vállalják a némaságot és távolmaradást, legalább erre az egyetlen estére! Szombathely lakóinak számához mérten ez nem nagy elvárás!

Jó kis bál készül, névtelen és virtuális, de végre mindenkinek tetsző! Sem előtte, sem alatta nem kell ételosztást szervezni, mivel ez a bál kizárólag a rászorultak megsegítését szolgálja! Végre!

Utóirat:
(Mindenek után, kerestetik néhány profi fotós, fényképész és fotóriporter, akik vállalják, hogy megkímélik a hírportálok olvasóit, s néhány megtévedt alak esetén nem készítenek majd borzalmas képeket, melyektől émelyegni kezd ember gyomra…)

001

002

003

004

005

006

Hölgyek, Urak!
Már előre lehet tudni, kik maradnak távol! Nem kell őket sajnálni, a lábaikat felpolcolva fekszenek; szétbálozták magukat szombaton…

A GAGYI ÚJABB VIRÁGKORA – csak egy átkeresztelt propagandalap?

Tömegigény.
Ez az a szó, amiről jó volna tudni, hogy meg sem született!
A mennyiség kontra minőség harc nagy-nagy végeredménye, a letudók ócska produktuma, ami akár úgy tűnhetne, mintha mindenkit képes volna elégedetté tenni. De csak mert ma a „mindenki”, az az egész alig látható, mégis mindent túlvirító része.

Tömegigény alatt ma a leginkább azt értjük, amit a kevesek a többségnek szánnak, s azt a tömeg a tőle elvárt engedelmességgel elfogyaszt, mert muszáj! Tehát még véletlenül sem az elképzelések, a vágyakozás szinonimája! Amolyan „eszed-nem eszed, nem kapsz mást” szintű parafrázis. Készen kapjuk, többnyire „ingyen”, s ha ne adj’ isten kritikával illetnénk, nagyon, de nagyon megbántjuk e göncök ontóit!

A számmisztikusok szerint a 7-es nem is egyértelműen szerencseszám: “Az isteni hármas és a földi négyes összegét adó szám a 7-es, a makrokozmoszt és a mikrokozmoszt jelképezi. Határozatlanság, befejezetlenség, káosz…” – írja az ezoterikus.hu lap, amely szerint igaz ugyan, hogy a 7-eshez kötjük a győzelmeket, spiritualitást és misztikumot, de “negatív oldala, hogy ezt a számot hozzák összefüggésbe a hamisítással, a csalással, lopással, botránnyal és szélhámossággal is.”

SZH7Volt nékünk mostanáig egy 7-esünk, amit egyesek a leghatározottabban kitiltották a postaládáikból, mivel nagyon eltömte azt a várható levélpostai küldemények előtt, akadtak, akik rajongásig szerettek, mert papírja éppen elég tartást biztosított az ebbe csomagolt dolgoknak és persze megkapták rengetegen, kéretlenül is, s a többi reklámújsággal együtt, a hulladékgyűjtők menti halomra szórták.
Na jó, egy tucatnyi valódi elvbarát repesve várta érkezését, hetente kiollózta belőle az émelyítő igéket, de a lényeg sommája: végre belátta a városvezetés, hogy nincs az a kifejezett tömegigény a Szombathelyi7 című, hetente összeizzadott, tájékoztató és leginkább öntömjénező fidesz-brosúrára.

A lap bosszúból készült, bosszú tartotta életben, cefetül sokba került és állítólag képtelen volt a minimális haszon felmutatására. Akik írták, kényszerből írták, szerkesztőinek szenvedést okozott, mégis fenn kellett tartani, mert a dac hihetetlenül nagyúr.

Most, hogy eljátszották a búcsúzást, s a lap kimúlt, nincs miért minősíteni, példányai az öröklétnek elhelyeztettek egy soha ki nem múló szerveren, s talán majd múzeum is akad, mely néhányat közszemlére enged úgy ötszáz év múlva. Akik akkor olvasgatják, majd jót mulathatnak egy rezsim együgyűségein…

Mielőtt azt gondolnánk, hogy valami különös véletlen folytán, bizonyos köröknek megjött a józanabbik sütnivalója, sietve írjuk le a hír második fontos sorát: lesz nékünk – helyette – egy új 7-esünk, a másik hetes helyett egy egészen más hetes, nyilván ugyanazok által, mely újfent a tömegigényt lesz hivatva kielégíteni. Pontosabban a hatalmasságok igényeit…

12439134_1044907622196233_9150868281960417687_n
Nem csoda! Már-már hisztérikus jelenetek tapasztalhatók a korábbi hetes elbukása miatt, kellett hát egy másik, egy új lap, amely azzal a nem titkolt céllal jön létre, hogy a tömegek legszélesebb köreit kiszolgálva, minden eddigi halva született elképzelés után majd bebizonyítsa életképességét. Szinte látom – hallom a lapot elképzelők elégedettségét: „Na, ugye!”

„A Maraton Lapcsoport Veszprém és Zala megyékben hetente megjelenő kereskedelmi és információs városi hetilapok mellett önkormányzati – városi lapokat (Veszprémi 7 Nap, Várpalotai Hírek, Hévízi Forrás) ad ki. A lapok terjesztése közvetlenül a postaládákba történik. Olvasmányos, helyi aktualitásokkal, cikkekkel, érdekességekkel, fotókkal tarkított újságokat juttatunk el ingyenesen az olvasókhoz a városokban és a megyékben.” (PLT.hu)

Minden valószínűség szerint a Szombathelyi 7 Nap is „olvasmányos, helyi aktualitásokkal, cikkekkel, érdekességekkel, fotókkal tarkított újság lesz”. Amit egyesek a leghatározottabban kitiltanak a postaládáikból, mivel nagyon eltömi azt a várható levélpostai küldemények előtt, akadnak, akik rajongásig szeretnek majd, mert papírja éppen elég tartást biztosíthat az ebbe csomagolt dolgoknak és persze megkapják majd rengetegen, s a többi reklámújsággal együtt, a hulladékgyűjtők menti halomra szórják.

Írni, alázatból, szeretetből, odaadással, sokaknak, aztán lejárni a lábunkat kiadót, mecénást remélve, kilincselni hónapokon át nyomdáról-nyomdára, létrehozni “a lapot”, aztán, ha elkészül az első, a mutatványszám, örvendezni és örömet okozni vele… Valami ilyen hiányzik, évek óta már. Valami, ami nem akar gagyi lenni, csak azért, hogy tízezrek postaládáiban landoljon. Ami nem szeretne „olvasmányos, helyi aktualitásokkal, cikkekkel, érdekességekkel, fotókkal tarkított újság” lenni, tömegigényt kielégíteni.

Nem hiszem, hogy gondot okozna bemutatni az első lapszámot! Az „oly türelmetlenül várt propagandalapban” olvasható lesz a Szent Márton évvel kapcsolatos nagyinterjú Veres Andrással, a lapot üdvözli majd Puskás Tivadar polgármester, veretes interjúban vall Szombathely és Vas megye iránti elkötelezettségéről Hende Csaba…

Csak akik írni szeretnek és tudnak, akiknek valaha ez volt az álma, vagy éppen a kenyere – csak ők lesznek egy kicsit még megalázottabbak. Akik valaha létre hozták a megye napilapját, az önkormányzat hetilapját, akiknek egy „új újság” csak a rég óta szerveződő és vitathatatlanul fontos, sokak által áhított lap további elodázását jelentheti.

Süket fülek és vak szemek állják útját sokak „befogott pofájának”.