SHANE TUSUP – aki megtanít szembepisilni a nagy öregekkel

Ő az, akinek már nem elég csak megtanulnunk a nevét. Mondjuk, hogy ne kizárólag „a Katinka férje”– ként emlegessük!
Legyen elég kimondanunk: Shane Tusup!

003

Ízlelgessük, tanuljuk meg ezt a magyar fülnek meglehetősen fura nevet, értékeljük zsenialitásának, mentalitásának gyümölcseit, s ami talán ennél is fontosabb, ne firtassuk „jó magyarként”, miért olyan magabiztos az illető: Shane Tusup, aki „szemtelenül fiatal”, mindössze 27 éves…

“Hogy vannak-e, akik még kételkednek bennem? Mindig is lesznek, ez része ennek a szakmának. Voltak, akik már tavaly is mondták, hogy a programunk nem fog működni, mégis működött. Akkor azt kezdték el mondani, hogy egy vébé évében nem lehet ennyi versenyen indulni. De ebben sem lett igazuk. Katinka jól teljesít, és az eredményei mutatják, hogy jó utat választottunk, én pedig ennél nem lehetnék boldogabb, mert vele dolgozhatok.”

TUSUP, Shane; Hosszú Katinka

Hónapokkal ezelőtt, amikor Tállai Andrásnak még nem az volt a dolga, hogy fegyelmezett pártkatonaként kíméletlen adóhatóságot építsen, emlékezetes örvendezéssel tudatta, milyen remekül működik a hazánkból távozott fiatalok visszacsalogató programja. Azóta tudjuk jól, a program megbukott, akik elmentek, még véletlenül sem indulnak hazafelé, és az esetek többségében nem csak a hazai nyomor taszítja a kitántorgott százezreket!

Ha valaki egyszer is kipróbálta és életében legalább egy rövid ideig megtapasztalta milyen „magyar fiatalnak lenni”, gyanítom, érti “az ott maradás” okát!

Shane Tusup egy interjúban elmesélte, milyen jól érzi magát Magyarországon, milyen kedvesek az itt élő emberek. Lám, most mégis ő a gond, a problémák gyökere az elhíresült szerződés-tépkedés ügyében. Ő a megtestesült gonosz, Katinka minden megmozdulásának kitervelője, a „taknyos”, aki nem képes tiszteletben tartani a szakma nagy öregeit, és persze a léhűtő pénznyelőket sem – nem bratyizik, nem ró tiszteletköröket, csak üvöltöz a medencék partjáról! Amúgy meg sikert sikerre halmoz világhírű felesége oldalán!

SHANE TUSUP – igen, ő az a férfi, Hosszú Katinka férje, edzője, aki megtanít szembepisilni a nagy öregekkel!

007

Persze, csak, ha képes vagy azonosulni azzal a habitussal, ami nélkül csak derék „sorát kiváró” magyar fiatal lehetsz. Ifjú titán, akinek még „nem nőtt be a feje lágya”, aki ráér cammogni, araszolgatni – míg az elismert aggastyánok méltóztatnak kihullani előle.
Mert nálunk az éltes kor a legfőbb érdem!
Az öregek, a szakma doyenjei megkerülhetetlenek, esengeni kell a tanácsaikért, bölcs meglátásukért, nekik, csak nekik mindig igazuk volt és lesz.

005

Shane Tusup jött, látott, és egyelőre úgy tűnik győzött is. Mert rendre megfeledkezik a magyar szokásokról, a tunyaság temperamentumáról. Olyan ő, mint a gyógyító szándékkal másokon segítő, akit nem érdekelnek az életműködéssel összeegyeztethető, ún. ajánlott adagok, sem táplálékban, sem gyógyszerekben, sem a lélek alkatrészeiben. Akinek egyetlen célja a munkája tisztességes elvégzése: Shane Tusup esetében Hosszú Katinka újabb győzelme.

Shane Tusup úgy tűnik, érti a dolgát.
Koncentrál.

006

Pillanatokra sem érdekli, mit zagyválnak a „nagy öregek”.
Nem foglalkoztatják az aggodalmaskodók, a mindig mindenen parázók, a tudni vélők, meg a piti kis rosszakarók, akik eldöntötték, mi volna jobb és helyesebb Hosszú Katinkának.
Akik jó magyar szokás szerint a földbe döngölnék a túl fiatal edzőt, s elszakítanák párjától, akire nyilván nagyon rossz hatással van ez a „pofátlanul nagyképű fickó”.

“Ilyenkor egy nagy versenyen mindig feszült az ember, mert nem tudod előre, pontosan mi fog történni. Benned van egy csomó kérdés az elvégzett munka ellenére. Aztán amikor láttam, hogy minden jól megy, az nagyon jó érzés volt, és az utolsó 50 méter érzelmileg is megérintett. Hogy sírtam-e, ahogy Katinka a medencében? Igen, ha őszinte akarok lenni, akkor egy kicsit én is sírtam” – mesélte Tusup felesége első kazanyi aranyérméről.

004

Shane Tusup a róla keringő hírekkel ellentétben nem egy üvöltöző vadállat. “csak” egy átkozottul jó szakember! Nem készíti ki, nem öli meg élete párját, csak segít neki elfogadni a tényt: ő a világ legjobbja és ők a világ legjobbjai. Ennyi a titok, ami nem titok! Lehet követni!

No és ezért, persze, lehet őket és őt utálni!
Rettenetesen… Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

BAJUSZKAPCSOLÓT KARÁCSONYRA? – némi “tanulópénz” igaz története

Azt mondják, újabban senkit nem érdekel a másik baja! Nincs hírértéke – állítólag, ezért nincs már értelme szólni pórul járt emberekről, olyan helyzetekről, melyek bárkivel előfordulhatnak.

Kicsiny hazánkban örömhírekről, sikerekről, pénzkereső sztorikról szeretünk olvasni, meg persze azokból okulni – lám, a furmányosabb mindig győzve győz! Akkor gyerünk, lássuk, miként győzedelmeskedett az elmúlt év végén, egy igazán „csavaros eszű” férfiember – amolyan „bármit-bárkinek eladok” féle szaki -, és mi is történt a gondjaival az interneten megoldást kereső kismamával.
(Hogy a lehetőségekhez képest több olvasó lelhesse örömét az olvasásban, kedvezve a statisztikáknak, igyekszem a szaki „leleményességét” bemutatni! Persze, ha akad, aki magára ismer a fiatalasszony gondjai közt, az sem a véletlen műve!)

Pisti – nevezzük így az egyszerűség kedvéért ezt a derék „szerző-találó embert” – jó szokása szerint, azon a december eleji napon is akkurátusan végigszaladt beérkezett internetes levelei között. Ő az a „spéci kereskedő”, aki bárkinek bármit megszerez, felhajt, elolvassa az aggodalommal megtelt sorokat, aztán megkezdi áldásos szeretetszolgálatát.

001

Sok minden más mellett, hónapokkal ezelőtt hirdette meg, hogy „bontódik” egy jó öreg Renault – bármi kell belőle, van, tehát eladó! És persze príma, minden porcikája! Neki írt levelet Betti – megint csak az egyszerűség kedvéért nevezzük így! – aki hetek óta elkeseredetten szemlélte, amint mozgáskorlátozott édesanyja képtelen öreg autójuk esti vezetésére; sötétedés után sehová sem mozdulhattak, mivel tönkrement húsz esztendős járművük bajuszkapcsolója.
Gy.k.:E szerkezet felel a reflektor és tompított világítás váltásáért!

Írt hát a hirdetőnek, szépen kérte, ha tud, segítsen.

Pisti, körbenézett a sufniban, beletúrt a dobozba, ahol a rengeteg, évek alatt lomizott alkatrészt halmozta, aztán diadalmasan előhúzta a keresett kapcsoló egy meglehetősen leharcolt példányát.

Nekik jó lesz! – gondolta.

Azonnal írta is válaszát Bettinek – tudatta, hogy a kapcsolót „éppen most kiszerelte”, tehát teljes a siker, ha kell, öt ezres vételárért elpostázza.

Csak késő este tudta elolvasni az „örömhírt” Betti. De, – mert az óvatosságot gyermekként megtanulta, – nem pusztán megrendelte a borsos áron kínált alkatrészt, hanem mindjárt fenntartással együtt írta óhajtását. Ha használható, tehát minden funkciója működik, akkor vállalja az „ötöst”, meg persze a postaköltséget is…

Pisti már csomagolta és küldte is a motyót, meg persze egy végsőnek szánt levélkét a neten: Hölgyem, a kapcsoló kifogástalan tehát, használható állapotban, útra kélt.

0002

Másnap a dobozkával csengetett a postás. Potom hétezerért megérkezett a nagyon keresett és várt alkatrész.

„Lám, milyen jó ember is ez a Pisti!” Ezt gondolta Betti, aztán már rohant is a család régi barátjához, az uszkve hetven éves villamossági szerelőhöz, aki, – miután a nagy rutinja okán ez természetes – egyetlen próba-tekerés után visszaadta azt. „- Sajnos, a portéka használhatatlan. Aki küldte, maga is tudhatta ezt, hiszen a bajuszkapcsoló váltásához nem kell beszerelés, sem áram…”

Most persze leírhatnám, mit érzett Betti, de ugyan, kit érdekelne…? Inkább nézzük, mi történt ezek után! Az utánvét összegének érkezésére Pistinek még várnia kellett vagy két napot. Öt príma ezres zötyögött feléje, no meg a pénz, amit „megelőlegezett” az utaztatáshoz. „Dohányt virágzik most a türelem!”, gondolta, ám még aznap este levél érkezett a neten. Betti írt, elkeseredetten, hogy ugyan ő kérte, hogy csak használható alkatrészt küldjön, de Pisti elküldte a „hulladékot”. Nem tehetett mást, visszacsomagolta és visszaküldte a feladóhoz a használhatatlan kapcsolót.

( Mert nem érdekel senkit, éppen csak pár szóval leírom, hogy Betti addig a pillanatig kilenc ezer forintot fizetett a semmiért… A posta újabb két ezer forintot kért, hogy a termék árát, mint utánvétes összeget visszahozza, majd, ha Pisti visszafogadja az „értéktelen jószágot”. Kis szerencsével csak ezer forintot bukok majd a dolog legvégén! Szép kis tanulópénz az is, a semmiért! – gondolta. )

Pisti, a „spéci kereskedő” ekkor már észen állt a programmal!
Tudta jól – mert a nyomorult kismama tájékoztatta -, hogy érkezne, visszatérne hozzá a semmire nem jó portéka.

Ha ugyan átvenné azt! De Pisti ravasz, mint a róka! Dehogy akart ő magának rosszat!

Két nap múlva érkezett a pénzes postás, átvette az öt ezrest, meg azt a kettőt, amit megelőlegezett, de visszapostáztatott magának. Mindezt egy nappal azután, hogy megkapta a neki címzett küldemény első értesítését. Tudta jól, a csomagocskában ott lapul az a fránya, értéktelen bajuszkapcsoló, amiért neki most ki kellene fizetni éppen hét ezer forintot! Na azt már nem!

Nem vagyok én lúzer, gondolta ez az igazán nagymenő alak, ez a Pisti…

És, ha a kedves olvasó megengedi, most egy kicsit matekozunk! Ott van ez a Pisti, aki a selejt postázásával megkeresett öt ezer forintot. Lám, milyen nagyszerű egy kereskedő ez a szaki! Beh, jó volna tudni, hetente, vajon hány príma terméket juttat el így a nekikeseredett és persze kiszolgáltatott „vevőknek”! Mert ne legyenek kétségeink, sikeres ember ez a mi Pistink! Ha hetente csak tíz bajuszkapcsolóhoz hasonló alkatrészt „forgalmaz”, az havonta legalább negyven „jól megérdemelt” ötös! Kétszáz ezer nettó forint! Nem rossz! Negyven átverés, amiből jó, ha egy, ami visszatér. A többit egykedvűen hajítják a szemetesbe a rászedettek. Mert „magyariban” ez így szokás… „Na, ugye!”

A karácsonyig cammogó következő két hétben még kétszer értesítette a posta a küldemény érkezéséről a mi Pistinket. Az értesítés pedig csak egy hitvány papírlapocska. Elviszi a szél, megáztatja az eső. Elvész, mint minden, ami nem fontos, hogy megmaradjon. Közben persze az „izgága” Betti utánakérdezett a küldeménynek. Előbb a Postán – ahol közölték vele, hogy sajnos a címzett nem érdeklődik a küldemény után. Azután Pistinél is érdeklődött az interneten keresztül, de Pisti csak sajnálkozott, hogy ő bizony nem akart rosszat, s lám, még a csomag sem ért hozzá. Három hosszú hét alatt, hiába is várta…

És Pistiben közben megmoccant a kisördög! Karácsony szelleme…
És ezt már tanítani kellene!
Gondolta, megmutatja, ennek a kis hülye nőcinek, milyen gavallér egy ilyen „spéci kereskedő”, s hogy végre véget vethessen Betti unalmas nyaggatásának, egy levélben bankszámla számot kért, hogy nagylelkűen „visszautalhassa” a Betti által elpocsékolt postaköltséget. Ami mostanáig már éppen négy ezer forint fájdalommal bírt az öt ezresen túl az amúgy szerény jövedelmű fiatalasszonynak.

Betti egészen meghatódott.
Amint azt gyermekkorában megtanulta, udvariasan megdicsérte Pisti viselkedését…
Úgy tűnt számára, hogy akár veszteség nélkül is lezárulhat majd a történet. Ha visszajön a pénz…
Elküldte édesanyja bankszámla számát – mivel neki nem volt – és várakozott, hogy a postaköltség a bankba, a selejtért kifizetett vételár pedig a lakcímére érkezhet, talán még az ünnep előtt… Kár volt bizakodnia. Mert ugyan ez sem érdekel rajta kívül senki mást, de a karácsonyi ünnepekig se ide, se oda nem érkezett egyetlen fillér sem.

Csak egy újabb levél jött, amiben Pisti lazán leírta, hogy még mindig nem érkezett semmi a postán keresztül… Ő ugyan egy fia értesítést nem kapott!

Utóirat:

0002
Karácsony után aztán csengetett Betti édesanyjához egy másik postás. Visszahozta az át nem vett küldeményt és persze megfizettette a visszakézbesítés borsos díját. Matematikailag tehát mínusz tizenegy ezer forintot, meg egy hasznavehetetlen alkatrészt. Itt áll most a történet. Ez lett a vége.

Betti, könnyeit morzsolgatva megírta a „fejleményeket” Pistinek. És Pisti a sarkára állt! Előbb telefonszámot kért, hogy „kulturált módon megbeszélhesse” a dolgot, majd egy levelet küldött. Levelet, melynek megváltoztatása nem áll módomban!
Fontos, hogy mindenki úgy olvashassa, ahogy ez a hős, ez a derék „spéci kereskedő”, még egy utolsó megalázásként elküldte egy számára ismeretlen, naiv kismamának, meg az ő beteg édesanyjának.
Íme a tuti sikertörténet, borsos tanulópénzzel, és…

Íme, a magyar sikerember, Pisti levele, szó szerint:

Kedves Bernadett!
Vártam a telefonszámot hogy kulturáltan megbeszéljük a dolgokat, de nem küldte!
Igazából nem tudom hogy önnek mi baja van és hogy miért csinálja ezt az édesanyjával? !!
Egyszer alám nyal máskor le csalóz!- nem értem!
Értem ezt úgy: el küldtem a kapcsolót és a posta költséget megelőlegeztem! (ha tudtam volna hogy rossz a kapcsoló nem vállalom a posta költséget hiszen ön mondta, hogy csaló vagyok.
Erre jött azzal hogy valami szerelő aki ezzel foglalkozik 50 éve,(nem tudom hány éves lehet az a szerelő) rossznak ítélte a kapcsolót. Bele gondoltam és úgy gondoltam hogy ez így is lehet ezért azt gondoltam amit megjön a pénz rögtön felét vissza is utalom. Így is lett és azt utalási bizonylatot csatoltam is úgy hogy az nem igaz amit ön mond hogy nem utaltam vissza! Azért küldtem 3500 ft mert a kapcsoló 5000+ posta 2000 = 7000ft, annak a fele 3500ft. Ha többet küldök magamat köpöm szembe ha keveset akkor önt. Ezért úgy gondoltam felezzük meg a költséget és nyeljük le együtt a békát. De ön elkezdte utaztatni ide oda a postával a rossz kapcsolót, aztán azt mondja hogy kicsaltam a posta költséget???? !! A POSTA KÖLTSÉG NEKEM NEM HASZON, AZ A POSTÁÉ!!!
Állítása szerint csaló vagyok: ha én ilyen féle csalásokból élnék igen csak nem élnék meg belőle!!!
Abban igaza van hogy a kapcsoló valóban megérkezett, sajnos csak az után hogy már vissza utaltam a pénzt. Tehát elutaltam a pénzt + még megkellet volna vegyem a saját kapcsolómat + posta költség ??? pfff lehet hogy hülye vagyok, de ezt akkor sem értem!
A lelkiismeretem tiszta, nem volt bennem átverési szándék!
Nyugodtan pereljen be és majd a bíróság igazat tesz!!!
Az ügyben az édesanyját sajnálom, Tőle bocsánatot kérek!
A többi nem érdekel!

…no comment!

BÖLCS BERKI BESZÓLT – a sok hülye meg vacakol!

„Hogy lehet valaki olyan hülye, hogy oda megy dolgozni, olyan foglalkozást választ, amit egyébként nem szeret csinálni?”

Berki

Az internet népe ismét zavarban van.
Megérkezett a mondat, egyenesen Miamiból, ahová költöztetni méltóztatta komplett pereputtyát – bizonyos Pamelát és Zselyke Natasát a közismert fenegyerek, a Bölcs Berki.

Megjött a talányos idézet – és lám, a nép, az istenadta, tehetetlen!

Olyan mélyenszántóra sikeredett ugyanis a kérdés, hogy a szokásos lesajnáló legyintéssel képtelenség megfogalmazni a választ. Ugyan, mit is lehet – persze okosan és megfontoltan – erre a kérdésre válaszolni: „Hogy lehet valaki olyan hülye, hogy oda megy dolgozni, olyan foglalkozást választ, amit egyébként nem szeret csinálni?”

62301_berki-07
Nem dolgom kételkedni abban, hogy Bölcs Berki akár egyetlen pillanatra is ne ízelhette volna meg – valahol, valaha, ki tudja? – a „munka világát”. Fura, de azt sem gondolhatom, hogy „tapasztalatai alapján” fogalmazta meg e kérdést, vagy akár gúnyból, mindazok felé, akik olyan hülyék, hogy oda mentek dolgozni, olyan foglalkozást választottak, amit egyébként nem szeretnek csinálni.

Mert tény: maga a mondat megjött, egyenesen az Óperencián túlról. A dolgunk pedig csak annyi, mint a népmesék végén, hogy járjunk utána! Mert valójában a „ma” alighanem legfontosabb kérdését intézte hozzánk Bölcs Berki: „Hogy lehet valaki olyan hülye, hogy oda megy dolgozni, olyan foglalkozást választ, amit egyébként nem szeret csinálni?”

Évtizedekkel attól a lehetetlenül cinikus kérdéstől, hogy „na kisfiam, mi leszel, ha nagy leszel?”; no és a „teljes foglalkoztatottság” rózsaszín világa felé, úgy kb. félúton, kaptunk egy igen markáns kérdést, amire illene válaszolni, akkor is, ha ez egyébként a legkevésbé sem a mi dolgunk lenne. Tényleg – hogy lehet valaki olyan hülye…? Bölcs

Berki fájdalmas ponton feszeget, mert igen csak úgy tűnik, hogy meglehetősen sok magyar ember az, akiről érdeklődni méltóztatik. Lehetnek vagy nyolc millióan…

A hülyék.

Akik közül nem kevesen azért ilyen hülyék, mert „oda” mentek dolgozni, ahol olyan munkát kénytelenek végezni, amit nem szeretnek; vagy olyan foglalkozást választottak, amit soha nem szívesen végeztek. Azzá váltak, amivé szánták őket, vagy amivé sorsuk vezette őket. A lényeg, hogy ők sem szerethetik, azt, amit naponta végeznek.

Még jó, hogy Magyarországon akadnak „nem hülyék” is. Ott van például a szélfútta, bozontos fogsorával évtizedeken át a fidesz jelképének számító Selmeczi Gabriella, aki a legutóbbi hírek szerint hamarosan „révbe ér”. Kancellár lesz őnagysága a szegedi egyetemen, oda megy dolgozni, olyan foglalkozást választ, amit nyilván szeretni fog, azért a havi két millióért. Most, hogy képviselőként és a nyugdíjvagyon kótyavetyélőjeként alig-alig keres bruttó egymilliót, érthető az ő nekibuzdulása.

768223

Szintén nem hülye Mészáros Lőrinc, aki évtizedeken át „hülyeként” kezdte, hiszen gázbekötéseken, fűtési rendszerek kivitelezésén ügyködve belekóstolt, milyen „hülyének lenni”. Aztán egy szép napon felderült felette a felcsúti égbolt, s megvilágosodott. Ma polgármester, állattenyésztő, földbirtokos, építési vállalkozó, csupa-csupa „nem hülye” foglalkozás lelkes gyakorlója.

Nem hülye a Sarkakata, meg a Vajnatimi, meg a Rogáncili sem, nem hülyék a gazdáik, Hajdú, Vajna, meg a „Parasztgyerek” Tóni sem. Ugyan, hogy volnának ők hülyék! Szeretik és megbecsülik szolíd kenyérkereső tevékenységüket…

Nem hülye a Tiborcz István sem, aki zsenge kora ellenére összeköhögte az első milliárdját, s ehhez csak oda ment dolgozni, olyan foglalkozást választott, amit egyébként nagyon szeret csinálni? Ő Orbán Ráhel férje lett. „A férj”. A legeslegjobb foglalkozást választotta. Ő lesz a miniszterelnök leendő unokáinak apucikája, nemzője… Nyilvánvalóan ő sem hülye!

Orban-Rahel

Bölcs Berki talán még soha nem járt felénk, Vasban! Hogy itt mennyi hülyével találkozhatna! Itt élnek csak az igazán hülyék! Olyan féle emberek, akik oda mentek dolgozni, olyan foglalkozást választottak, amit egyébként nem szeretnek csinálni, s ehhez még képesek végtelenhosszú perceken át jópofát is vágni. Akad köztük képviselő, politikus, elnök, igazgató, meg „álladalmi főméltóság” is persze, s évek óta gyötrődni látszanak, itt, felettünk. Tudjuk jól, hogy a sajnálat nem segít, nekik akkor is ez a temérdek szenvedés marad, míg reggeltől estig a „munkájukat végzik”.

De jó volna egyszer megkérdezni tőlük, persze, csak, ha meg nem bántódnak a kérdés rafinériáját átlátván: „Hogy lehet valaki olyan hülye, hogy oda megy dolgozni, olyan foglalkozást választ, amit egyébként nem szeret csinálni?” Ahogy ezt Bölcs Berki is megkérdezte a minap Miami utcáit koptatva, Zselyke Natasa, meg Pamela kiváló társaságában…

JELENTÉS ODAÁTRÓL – idézetek egy érdek nélküli szájharmonikástól

Az igazság odaát van?
Lehet.
Ahogy az is lehet, hogy az „odaát” egyszerűen a hazugság.
A ma „ideát” élők számára bizonyosan. De, hogy is van ez? A még mindig Magyarország területén élők és tevékenykedők egy szűk része – akiknek ennél a paradicsomnál nem volt és nem is lehet jobb – kínosan ügyelnek arra, nehogy képződjön valami más; a maradék, a többség pedig tűr és hallgat.

Elég a jól élőknek, hogy kellő sötétség maradjon, s ha mégis információ érkezik, az kizárólag a hurráoptimista, kormányzatnak engedelmes, tehát eltartott irányból érkezzen. Szép példája volt ennek az a napokkal ezelőtt elhangzott beszélgetés, amiben a magyar miniszterelnök a sajtószabadságról, meg a demokráciáról mesélt, mint rendesen.

1984

„Odakünn, még a bezárt ablakon keresztül is, hidegnek látszott a világ. Lenn kis szélörvények port és papírfoszlányokat kavartak csigaformákba, s jóllehet sütött a nap, s az ég metsző kék volt, a mindenfelé kiragasztott plakátokon kívül mintha semmilyen szín sem lett volna az utcán. A fekete bajuszos arc minden sarkon ott meresztette a szemét. Ott volt a szemközt álló ház homlokzatán is. NAGY TESTVÉR SZEMMEL TART – hirdette alatta a felirat, s a sötét tekintet mélyen Winston szemébe fúródott. Lenn az utca szintjén egy másik, leszakadt sarkú plakát csapkodott szeszélyesen a szélben, s hol eltűnt, hol látható lett rajta ez az egyetlen szó: ANGSZOC. A távolban helikopter szállt le a tetők közé, egy pillanatig úgy lebegett ide-oda, mint egy dongó, aztán nagy ívben ismét elrepült. A rendőrőrjárat volt, amely beles az emberek ablakán. Az őrjáratban azonban még nem volt semmi rossz. Rosszat csak a Gondolatrendőrség jelentett…”

Rendjén is volna mindez, ha itt és most George Orwell egyik örökbecsű munkáját, az 1984-et jellemeznénk, de amíg a történet Magyarországról szól, és magunk a „többség”-hez tartozunk, legalábbis „jól esik” néha némi „más” megjelenése.

Ma reggeltől olvasható egy már-már szamizdatnak számító napilapunkban „a beszélgetés”, amiből mindenféle változtatás és kommentár nélkül idézek egy keveset. Csak, mert nem mindenki olvashat mindent és, mert szeretném, ha tiltóink és kritikusaink nem legyinthetnének szokás szerint: lám, újfent recseg a komcsi, de minek…

– Sokan jósolták már az Orbán rezsim végét, de mintha nagyon is életképes lenne. Meddig lesz az?
– Ezt a rendszert már csak az alternatíva hiánya tartja életben. Persze érdemes azon elgondolkodni, hogy a demokratikus játékszabályokba beletartozik-e, hogy minden potenciális ellenfelet a felbukkanása pillanatában igyekszik a hatalom eltaposni. Aki demokratikusan gondolkodik nem fél a versenytől. Ez a kormány irtózatosan fél tőle, és mindent megtesz, hogy ne kelljen versenyeznie. Ez a kormány addig létezik, amíg egy értelmes alternatíva meg nem fogalmazódik. Ha ezt egy kellően széles kör elfogadhatónak ítéli, abban a pillanatban a Fidesz támogatottsága felmorzsolódik. Egyelőre én sem látok ilyen alternatívát, és nem hiszem, hogy ez máról holnapra megszületik. Azt viszont határozottan kijelenthetem, ez a kormány nem erős, ma már csak a tehetetlenség, a társadalmi apátia és a politikai alternatíva hiánya tartja hatalmon.

– A Fidesz egyik frontembere szerint 2016 jó éve lesz Magyarországnak. Fellélegezhetünk?
– Bizonyos körre ez az előrejelzés igaz lehet, de a növekedési számok félrevezetőek. A rezsim kedvezményezettjei, a pályázatok nyertesei jól élnek, de a nagy többség pocsékul. Ahová ezek a források eljutnak, ott – úgy tűnik – növekedés van, de a gazdaság többi része szenved és forráshiányos. Az ország nem nyújt kiegyensúlyozott képet, hanem politikai határvonalak mentén ketté szakadt. A politikai adrenalinnal felturbózott társaság átmenetileg jól érzi magát, a többiek nem. A válság után sajnos nem alakult ki egy egészséges gazdasági szerkezet, ahol a politikai elkötelezettség nélküli cégek is saját lábra állhattak volna. Ha a fogyasztás alapú életszínvonalat jelző számokat nézzük, csak az utánunk az unióhoz csatlakozott tagállamokat előzzük meg. A régióban már mi kullogunk leghátul, pedig nem is oly rég megelőztük Szlovákiát vagy Lengyelországot.

1984_002Pyxurz

– Előállítható mesterségesen a nagy nemzeti burzsoázia?
– Az illúzió, hogy Magyarországon lehet úgy hazai vállalkozói réteget létrehozni, hogy ezek a vállalkozók nem tanulják meg az üzleti élet és a piaci verseny alapjait sem. A holdudvarból kiemelt vállalkozók úgy jutnak előnyökhöz, hogy azokat haveri alapon, politikai kapcsolataik révén intézték (például személyre szabott jogszabályokkal), és így pénzt síbolhatnak ki a költségvetésből. Ezek a jutalmazottak soha nem fogják megtanulni, hogy ha a források egyszer elapadnak, hogyan kell helyt állni a piacon, sosem fognak boldogulni Magyarországon kívül, tiszta versenykörnyezetben. Nem tudják, hogyan kell mondjuk egy építőipari cégnek külföldön is megbízáshoz jutni, egy kereskedelmi vállalkozásnak más országban piacot építeni, egy pénzügyi vállalkozásnak versengő körülmények között helytállni, egy médiacégnek úgy érvényesülni, hogy a reklámbevételekért a piacon kell megküzdeni és nem a költségvetési pénzekből minél többet kikanyarítani. Ezek a cégek addig léteznek, amíg pumpálják őket korrupciós pénzekkel. A versenyképesség hiánya is okozza, hogy a diadalmas szólamokon kívül nem sok eredményt értünk el sem Kínában, sem az arab térségben. Ott olyan versenytársakkal kell(ene) megmérkőznünk, mint a németek, az amerikaiak, japánok.

– Mi történik, ha betör a piacgazdaság Magyarországra?
– Lényegében nem lesz hazai vállalkozói réteg. Azért nem, mert akiket addig támogattak, azok életképtelenek, akiket meg nem, azokat már jórészt elsorvasztották. Azok a vállalkozások, amelyek valódi piaci versenyben akartak boldogulni, többnyire kimúltak a 2010 óta uralkodó kurzus alatt. Meg lehet nézni, hogy a kétezres évek fordulóján, az első Orbán-kormány alatt a szintén részben mesterségesen létrehozott építőipari vállalkozások hol vannak.

– Hol?
– Sehol. Nem tudtak megállni a lábukon. Próbálkoztak itthon, külföldön, de ma már legföljebb gazdaságtörténeti lábjegyzetben olvasható a nevük. Márpedig a mostani kurzus sem fog örökké tartani. Egy kormány akkor működik jól, ha fel van arra készülve, hogy egy idő után más veszi át a stafétabotot és olyan struktúrákat épít ki, amelyek kibírják a váltást. Ez a kormány ebből a szempontból pocsék munkát végzett. Abban a tévhitben épített ki struktúrákat, hogy örökre hatalmon marad. Ez biztosan nem így lesz, csak idő kérdése, s abban a pillanatban, hogy elvesztik a hatalmat, ezek a struktúrák működésképtelené válnak, összeomlanak. Különösen igaz ez a hazai gazdaságpolitikára és vállalkozói rétegre.

Ha sikerült felkelteni az érdeklődést az interjú iránt, amit Bihari Tamás jegyzett, és természetesen Oszkó Péter egykori pénzügyminiszterrel folytatott, kérem, lapozzanak át a következő oldalra:

http://nepszava.hu/cikk/1081798-az-allam-a-korrupcio-fogsagaba-esett

Ha az illető éleslátásából ennyi éppen elég volt, úgy javaslom, hogy gyönyörködjünk Péter kiváló szájharmonika játékában!

Dőljünk hátra és élvezzük egy érdek nélküli szájharmonikás futamait!

BELTERJES CSODA – megfelelni, mindig, de csak önmagunknak

Ünnepről írtak a lapok – a „helyi lapok”azt írták, Szombathely ünnepelt.
Ilyen volt a sokadik ünnepet megérni, sokadszorra is bezárt ajtók mögött.
Hívni, elvárni kizárólag a pártállásunknak kedveseket!
A „többieket” tájékoztatni arról, ami volt…
Díszletnek meg körbeültetni a templomokból az özvegyasszonyokat…

0002

Szent Mártont mindenki mástól kisajátítani, aztán eldugni, jól, magunknak, s néha gyönyörködni művünkben, tévedhetetlenségünkben – úgy, ahogy gyönyörűség volt, a magunk gyönyörűsége, emlékművet állítani a múzeumkertben, idétlen libáknak; meg a templommal szemben, az istennő szökőkútja mellett, a sosemvolt, köpönyegét megosztó, süveges püspöknek!

Győzelem, valódi diadal ez? Vagy csak egyszerűen a hozzáértés hiánya lódítja a legsilányabb kategóriákon is túlra Szombathely aktuálisan legújabb felhajtásait…

Elgondolkoztató, mennyire hidegen hagyta Magyarországot és persze Európát, hogy a minap ünnep volt Szombathely művelődési házában! Szent Márton ünnepe.

Az esti rendezvény képei nem járták be a magyar sajtót, a beszédeket nem közvetítették a televíziók, rádiók. Vajon, miért nem volt fontos, hogy mások, másutt is tudjanak róla? Ha pedig elhívták, valamennyit, azok miért nem jöttek? Miért nem lehetett fontos Miskolcon, vagy éppen Debrecenben, hogy miként ünnepel Szombathely?

Aki a rengeteg pénzt megígérte és adta, most miért nem érkezett közénk, a neki oly hálás városba? Miért nem hallhatták akár a fővárosban is, a polgármester meg a „miniszter”, beszédjét, miért nem láthatták utóbbi magával invitált bájait, melyek oly megejtően feszítettek a megyéspüspöktől alig karnyújtásnyira…

0001

S ami talán ennél is fontosabb, miért nem hallhatta az ország a Szent Márton évnek nyilvánított esztendő egyik legfontosabb beszédjét, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökétől?

Vagy lehet, hogy a Szent Márton év csak Szombathelyen ünnep?

Évtizedek teltek el, s az egykori patinás város, a néhai nyugat királynője a szürkeségbe süppedt. Versenytársaink, a környező megyék színházaikkal, kereskedelmi és közélettől zsongó belvárosaikkal, bevásárló centrumokkal, minőségi út- és vasút-hálózattal, egyetemekkel büszkélkedhettek, míg Szombathely sajnálatos módon szinte csak vegetált.
Most, hogy a hírek arról szólnak, mennyi rossz után, milyen hatalmas fejlesztések jönnek, vajon miért kell mindent titokban tartani? Ettől, csak ettől lesz minden mutyiszagú, a kirekesztettek előtt pedig álságos. Vajon, nem lehetne valamit tenni a közös ünnepek megéléséért?

0003

Idézzük fel városunk egykori polgármesterének, Éhen Gyulának elhíresült történetét! Programbeszédében idézte egy Szombathelyre látogató szavait, aki szerint „a város olyan, mint egy hirtelen magasra nőtt legény, kinek haja kuszált, ruhája fogyatékos” Célul tűzte ki, hogy „a kuszált hajat rendezze, és a fogyatékos ruhát tisztességessel váltsa fel.” Várospolitikájának alapgondolata volt „tömöríteni a képviselőtestület tagjait oly célból, hogy azok vallás és pártállásra való tekintet nélkül egyedül a város javát tartsák szem előtt.”

Éhen Gyulának sikerült. Programjának értékeit a mai napig ismeri Szombathely és az egész ország. Talán, mert több akart lenni, mint a belterjes csodák haszonélvezője.

Akinek nem volt elég: megfelelni, mindig, de csak önmagunknak.

PÉLDAKÉPEK NÉLKÜL – ország, ahol egy úszónő helytállása megosztó lehet

Először akkor riadtam meg, amikor rádöbbentem, hogy az utánunk bandukolókból hiányzik a humorérzék. Helyébe tolakodott egy mindenáron és mindenen való idióta vihogás feladatsora; a rákészüléssel egyenértékű héten át tartó egykedvűség, amit egy totális tudatmódosítás után a gyakorlatilag kikapcsolt állapotban megélt „mindent leszarás” követ, ivászatokkal, kierőszakolt, ócska poénokkal, amit aztán újabb semmi zár, kerek egy hétig. Minderről színes beszámolók a facebookon…

Így válik gyorsan leélt életszakasszá mindaz, amit korábban diákéveknek, serdülőkornak, ne adj’isten ifjúságnak neveztek, persze valaha. Ja és így válik defektes vénemberré az, aki látni és láttatni meri a falat, ami borzalmas tempóval közeledik!

Hosszú Katinka valami különös véletlennek köszönhetően rendelkezik humorérzékkel. Generációját meghazudtoló életbölcsességgel, amit, lehet, éppen a kíméletlen felkészülési időszakokban gyűjtött magába, amíg az egyetlen lehetséges cél felé tört.

002

Mindazok, akik csak a mozdulatot bírták követni, amivel széttépte a neki odalökött szerződést, akik csak a mérhetetlen mértékű dohányt és annak elutasítását érzékelték, most értetlenül bámulnak.

Meg persze, az évek óta tartó idomításnak köszönhetően háborognak. Szinte az egész társadalmunkat, népünket megosztotta a világ legjobb úszónőjének helytállása.

Akit azonnal kalibrálni, pontosan elhelyezni próbáltak ebben a betegesen átpolitizált tartományban – vajon kik a megbízói, irányítói? Ha volna még nemzet, amiben értők és érzők előtt dobbanhatott volna a szíve, talán most másként látnánk az elkövetkező olimpia esélyeit. Így csak az ócska spekulánsok előtt áll reménytelenül vesztésre a világ Iron Lady-je. Lehetnek ezek a szerencsétlenek pár millióan és valamennyien magyarok!

Hosszú Katinka

Jó volna, ha a minap lejátszódott történelmi pillanatok után gyermekeink tömegesen szeretnének Hosszú Katinkává válni – de erre sajnos a legkisebb esélyünk sincs! A széttépett papírlap láttán egyetlen kérdés fogalmazódott meg, szinte minden irányból: mi mindent kaphattam volna én, Katinka helyében, tizenkét millióért!?
Beszédtémává vált a közértekben és a buszokon, amint a „felkapott” Hosszú lányka kevesellni méltóztatott a már így is túladagolt javadalmazást, szidják, mert nem volt képes megalázkodni és mosolyogva beadni a derekát a derék Gyárfásnak, Kissnek és még ki tudja hány haszonlesőnek, akik persze azóta is mossák kezeiket.

Szidják és tudni vélik, mennyire nem érdemli a csillogást, amit csakis ők, de mindazok látnak, akiket a körülmények a legkevésbé sem érdekelnek!

A jelen lusta és tohonya plebse nem akar mást, csak megélni az ünneplést, megkapni a járandóságokat, jutalmakat, mindenből a bonus-t, s nem ismerik, nem akarják látni a sikerhez vezető út gyötrelmeit: a bántásokat, az olykor élet-halál küzdelmet, meg a rengeteg lemondást, amit a megszámlálhatatlan hosszúságú edzések eredményeznek.

Nullának lenni, majd mindenféle erőfeszítés nélkül ünnepeltté válni – ez ma a trendi! Naná!

005

Lám, ugyanebben az országban, ugyanebben a pillanatban…Erre tanítja nyáját a Nemzeti Timi Vajna, néhai Palácsik Timike miközben a dúsgazdag nagyapó májfoltos tenyerébe csúsztatja dologtalan pracliját.

S az elmeháborodott milliók, akik azért stikában jókat nyomorognak, boldog örömmel konstatálják a Vajnák szerelemének lüktetését.
Ugyan, hogy férkőzhetne a közelükbe Hosszú Katinka helytállása! Az úszónőé, aki megtagadta, széttépte az elköteleződés nyilvánvaló dokumentumát.

Nem kért az elkurvulás felkínált lehetőségéből, ezért most máglyára küldenék…

Az utolsó szó jogán teszem közzé Hosszú Katinka, a világ legjobb úszónője gondolatait. Hátha, mégis, netán, akadnak még józan és olykor dolgozni és gondolkozni is hajlandó lények.

Gondolatok ezek, „motivációs idézetek” róla, és tőle:

(forrás Facebook.com/KatinkaHosszu)

003

1.“KELJ FEL ÉS KÜZDJ, HOGY EGYIK NAP AZ ÁLMAIDAT ÉLD!”
2.“NEM TUDOK A LEGJOBB LENNI A VILÁGON.” – “CSAK PRÓBÁLJ MEG JOBB LENNI MA, MINT TEGNAP VOLTÁL!”
3.“HA AZ ÁLMAID NEM IJESZTŐEK, NEM ÁLMODSZ ELÉG NAGYOT!”
4.“HA VALAMIT NAGYON EL AKARSZ ÉRNI, MEGTALÁLOD A MÓDJÁT, HA NEM AKAROD ELÉGGÉ, TALÁLSZ RÁ KIFOGÁST.”
5.“A SIKER EREDMÉNY, NEM PEDIG A CÉL!”

001

6.“MINDEN LEHETETLENNEK TŰNIK, AMÍG VALAKI MEG NEM CSINÁLJA!”
7.“CSINÁLD MOST! NÉHA A ‘KÉSŐBB’ ‘SOHA’ LESZ.”
8.“NINCS ELÉG IDŐM…” – “PONTOSAN ANNYI IDŐD VAN EGY NAP, MINT ALBERT EINSTEINNEK, LEONARDO DA VINCINEK, MARGARET THATCHERNEK ÉS MICHELANGELÓNAK VOLT EGY NAP!”
9.“NEM AKKOR ÁLLOK MEG, AMIKOR ELFÁRADTAM, HANEM AMIKOR ELVÉGEZTEM A MUNKÁT!”
10.“A LEGÉDESEBB A SIKER, MIKOR VAN KIVEL MEGOSZTANOD ÉS MEGÜNNEPELNED!”

MÁS LESZ AZ ÜNNEP – eladó Gyurcsány Audija!

Két hír, egyazon igazság? Vagy inkább a hazugság, a félelemben tartás mint marketingeszköz?

Január legelején – talán, mert nincs semmi, más, fontosabb dolgunk – a jövőnkről szóló veretes hírek közt egy igazi különlegességre bukkanhattunk. Megkezdődtek az előkészületek, gőzerővel folyik a szervező munka, hogy az 1956-os Forradalom hatvanadik – tehát majdhogynem kerek – évfordulóján méltó nemzeti ünnepet ülhessünk. A Terror Háza Múzeum főigazgatónője, Schmidt Mária – aki nem mellesleg Széchenyi-díjas magyar történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára, a XX. és XXI. Század Intézet főigazgatója – kapott megbízást a nagy felhajtás előkészítésére és lebonyolítására.

Más lesz az ünnep – mondják, hiszen az ötvenedik évforduló „zavargásai” bizonyosan nem ismétlődnek majd meg. Nem lesz tehát vízágyú, meg gumilövedék, rendőri attak, meg retorziók, mert nyilvánvalóan nem lesz tüntetés, kődobálás, randalírozás, csak békés megemlékezések. Az ötvenedik évforduló alkalmából éppen ötvenhat külföldi főméltóság érkezett hazánkba, most nyilván többen lesznek! – és, mivel a világhelyzet stabil és mert a kormányunk iránti szeretet és megbecsülés szinte határtalan, szinte mindenki osztozni akar majd velünk, amikor megemlékezünk a magyarok szabadságvágyának ünnepéről.

No, és persze a legfontosabb: Gyurcsány Ferenc sem lesz.

Csak az Őszödi beszéd, mint sarokpont folyamatos felemlegetése, a vélt gyurcsányi utasítások megidézése, melyek miatt annyi vér hullott, a rendőri vezetők gaztetteinek sorolgatása – minden, amiről a magyar igazságszolgáltatás egyértelmű döntéseket hozott. Akár azzal is, hogy nem hozott döntéseket…

Nem lesz tehát vízágyú, meg gumilövedék, rendőri attak, meg retorziók, mert nyilvánvalóan nem lesz tüntetés, kődobálás, randalírozás… Mert nem lesz, aki az ezekhez hasonló, rendkívül profi módon megszervezett megmozdulásokat irányítaná, s így szükségtelen lesz a rendőri erők beavatkozása?

Talán, mert aki 2006-ban remekül értett ehhez, most nagyon elfoglalt? Nincs ideje, hogy összefogja az akkor hangadó „kemény magot”, egy rövidke telefonhívással képes lesz megállítani a jó tanítvány szélsőjobboldali pártját? Mennyi furcsa kérdés!

Ami biztos, az a „Gyurcsány takarodj!”

Még a reggeli fogmosás is könnyebb így. Ha valaki panaszkodásra szánná el magát, mert éhes, fázik, vagy éppen elégedetlen a sorsával, ez a mondat a mai napig gyógyír a bajokra! Ahogy a magyarok mindenáron való megvédése is az, minden vélt és valós ellenségtől. A menekültek terroristák, az EU egy rettenetesen levitézlett tesze-tosza banda, Amerika vegetál, mi pedig kijutottunk a vébére – ez a lényeg. Na ugye!

És ezt a mérhetetlenül nagy „igazságot” lassanként az egész nép kiválóan fújja.

A feltételek nélkül beszopott és elsajátított maszlag fényes bizonyítéka egy hirdetés. Egy használt gépkocsi hirdetése, mely napok óta mérhetetlen gőzölgéssel terül szét a témaszegénységben és intuíciókban oly szegény hírportálok szinte mindegyikén. Íme:

gyfau1

gyfautó

A hirdetés éppen tíz évvel a “gyurcsányi terror” után jelent meg…

Úgy tűnik, valóban más lesz az ünnep! Csak 1956-ról, a Forradalomról és a Szabadságharcról nem fog szólni. Ahogy nem szólhatott tíz éve, úgy 2016-ban sem. Akadnak, akiknek útjában áll mások méltósága, meg a szabadságharcosok…

FRISSÍTÉS!!!!!!!!!!!!!!!!

Gyurcsány Ferenc, egy nappal írásunk megjelenése után cáfolta, hogy a fenti autónak bármi köze volna ahhoz az Audihoz, amit ő annak idején használt…

SIKOLYOK A KLINIKAI HALÁL ÁLLAPOTÁBÓL – ha műtétet akarsz, hozz magaddal aneszteziológust!

Segítség!!!!!
Beteg vagyok, nagyon beteg! Valaki gyógyítson meg!
Kérem, aki olvassa, küldje tovább, hátha egy hozzáértő tud valami gyógymódot!!
Kórelőzményem: sajnos a betegségem nem mostanában kezdődött. Igazából már születésem óta nem kapom meg azt az ellátást, táplálást amire szükségem van. Folyamatos hiánybetegségeim ellenére azért felcseperedtem, de soha nem voltam erőm teljében. Az utóbbi időben azonban a szinte teljes éhezésem miatt rohamosan súlyosbodott az állapotom.

0006

Jelen panaszaim: Úgy érzem, az utolsókat lélegzem!! Nincs már erőm, elfogyott. Sok-sok sejtemet idegen országokba “transzplantálták”, és a testembe történő “visszaültetésre” nem sok esélyt látok. Szervezetem nagyon megsínyli ezt a “sejthiányt. A szakemberek nevet is adtak neki /persze ezzel nem jutunk előrébb/: NŐvérszegénység, hypoDOKTORaemia. Saját, “itthonmaradt” sejtjeim a végkimerülésig teljesítenek, sok sejtem nem is egy, hanem több szervemben is igyekszik ellátni a feladatát, hogy a saját létfenntartására az energiát megszerezze. Táplálásom a minimálisnál is alacsonyabb szintre süllyedt!!!! Nem jó ez így. És úgy érzem, hogy az “orvosaim” elfordultak tőlem. Mert azt látják, hogy legyengülve, lefogyva, kimerülten, fáradtan, elcsigázottan, de mégis üzemelek. Kedves “orvosaim”: a KLINIKAI HALÁL állapotába kerültem!!!!!!!!! Van 4 percetek, hogy reanimáljatok!!!! De már annyi sincs. Haldoklom!! De NEM ADOM FEL!!!!! Csak segítsetek!!!!!
Köszönettel: A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY

A fenti levél még az elmúlt esztendő nyarán kopogtatott boldog-boldogtalanhoz.
A jóságos facebook, mint „fegyverhordozó”, mindenféle segítő mérlegelés nélkül szállította, hogy minél többen megismerhessék a Független Egészségügyi Szakszervezet, vagyis a FESZ sikolyait.
Amolyan „add tovább, mert szamár maradsz” módszer volt ez, akadtak, akik eltűnődtek rajta, akadtak, akik csak megmosolyogták a tartalmát, és sajnos meglehetősen sokan lettünk, akik saját bőrünkön érezzük e felhívás minden kínját! A KLINIKAI HALÁL állapotába kerültem!!!!!!!!! Van 4 percetek, hogy reanimáljatok!!!! De már annyi sincs. Haldoklom!! De NEM ADOM FEL!!!!!

Talán a legutolsó mondat volt a legfontosabb, ti. hogy NEM ADOM FEL, egy rakás felkiáltójellel!
Mert akkor, alig fél esztendővel ezelőtt, még nagyon szerették volna, ha a fásultság és kiábrándultság érzése nem kerekedik majd felül, s az orvosok képesek lesznek a csodára, a megmaradás csodájára.

Ott, ahol decemberi hír szerint már: a Magyar Orvosok Szövetsége szerint naponta 3 orvos és 2 ápoló megy külföldre dolgozni. 265 nappal számolva ez évi 1095 orvos és 730 ápoló hiányát jelenti. Többségük – bár fizikálisan, bizonyos esetekben pótolható – pótolhatatlan. Talán csak az orvosok érzik igazán, mit jelent, amikor egy legutóbb megjelent interjú szerint: a sürgősségin az is előfordul, hogy egy bőrgyógyász és egy szemész próbálja kitalálni, hogy mit csináljanak a beérkező infarktusos beteggel.

0001

0002

0005

Egy korábbi írás szerint: „Mivel volt rá uniós forrás, az országban sorra nyíltak a sürgősségi osztályok, a legtöbb kórházban azt azonban már nem igazán sikerült megoldani, hogy legyen annyi orvos, amivel működni is tudnak. A pályázati kiírásokban megkövetelt létszámbővítést a kórházak sokszor úgy is bevállalták, hogy már a pályázáskor sem volt elég emberük, most pedig kényszermegoldásokkal viszik az ellátást.
Gyakran nem tudnak jobbat, mint a szabadidejük terhére beállítják a még null kilométeres rezidenseket, hogy kezeljék a sürgősségi eseteket, amik között a nyílt töréstől a szívinfarktusig bármi bejöhet. Ez főleg a vidéki kórházakban okoz súlyos helyzeteket, ahol a magyar egészségügyben kialakult krónikus szakemberhiány miatt gyakran még megfelelő szakorvost sem tudnak melléjük állítani, hogy felügyelje, hogy mit csinálnak.
A rezidensek azt mondják, hogy hiába van meg az általános orvosi alapképzésük, ez még messze nem jelenti azt, hogy megfelelő felügyelet nélkül bárkit megfelelően el tudnának látni.”
(444.hu)

Labor für das Krankenhaus der Zukunft

Egy másik írás a vg.hu oldalról:
Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint amíg az orvosok a vidéki, az ápolók a nagyobb városok kórházaiból hiányoznak. „Az orvosok esetében is vannak olyan területek és szakmák, ahol a kórházi osztályok működését és létét veszélyezteti az orvoshiány – mondta Velkey György. – Érsebész, altatóorvos, intenzíves orvos, újszülött gyógyász, gyermekorvos – ezek olyan hiányszakmák, hogy vannak az országban olyan kórházak, ahol például szülészeti osztályok szűntek meg vagy a létüket veszélyezteti, hogy nincs újszülött-gyógyász.
Vannak olyan osztályok, hogy tíz orvos helyett 5-6 orvossal oldják meg a folyamatos ellátást: hullafáradt, mentálisan és szellemileg is kizsigerelt szakemberekkel, kis kórházakban azért szűnnek meg osztályok, azért kell központosítani őket, mert nincs orvos. De nemcsak a kórházakban, az alapellátásban is igen nagy hiány van és ez a kórházak működését is befolyásolja, drágítja a rendszert, hogy az amúgy is túlterhelt intézményekben olyan esetek foglalják a kapacitásokat, amit egy háziorvos is el tudna látni, ha lenne.”

És akkor a mai nap szenzációs bejelentése a frissen kinevezett vezértől, Tállai Andrástól ered. Íme, amikor a NAV bekeményít, a minőségi egészségügy szolgáltatásait segítve: „Egy-egy műtétnek akár igen borsos ára lehet(ne), a magánklinikákon például egy mandulaműtét 200 ezer forint körül mozog, de van, ahol 480 ezer forintot kell azért fizetnünk, hogy kivegyék a garatmandulánkat. Nem kell aggódnia azonban azoknak, akik esetleg úgy estek át egy műtéten, hogy közben piros lámpát mutatott a státuszuk.
Abban az esetben, ha a jogviszonyunk rendezetlen, akkor az orvosnál a státuszunk “piros lámpát” mutat. Ettől függetlenül azonban továbbra is jogosultak vagyunk az egészségügyi szolgáltatások teljes körére, tehát meg is műtenek minket, ha éppen arról van szó. De az egészségügyi szolgáltatónak kötelessége felhívni a figyelmünket a jogviszonyunk rendezetlenségére…
A járulékok beszedése a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feladatkörébe tartozik. Amennyiben pedig a NAV azt állapítja meg, hogy fizetnünk kell, akkor először felszólít minket jogosultságunk igazolására.
Ha a magánszemély a felszólítás kézhezvételétől számított nyolc napon belül hitelt érdemlő módon nem bizonyítja egészségügyi szolgáltatásra jogosultságát, az adóhivatal a magánszemélynek a legutóbb fennállt egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsága megszűnését követő első naptól az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettségét határozattal előírja, azaz a hiányzó járulékot visszamenőlegesen kiszámítja.”
( penzcentrum.hu )

0004

Itt tartunk most.
Az egészségügyből sikolyok törnek felénk, melyek szerint a szakág a klinikai halál állapotába került – ha műtétet akarsz, hozz magaddal aneszteziológust!

Az orvosok és ápolók belefásultak a korábban felvállalt harcokba. Ma már nem mondják és írják le, hogy NEM ADOM FEL!!!

Az állam pedig bekeményít és még keményebben üldözni kezdi a megnyomorítottakat. Igen, Magyarországon bűn a nincstelenség, a szegénység.

Szép, impozáns kórházak épülnek, jobbnál jobb műszerekkel, orvosi eszközökkel. ( Éppen, mint a stadionok! Ott csak a foci hiányzik… meg a nézők a lelátókról. ) A kórházakat átadták, vagy ötször!!!!!!!! Odaterpesztettek az uniós pénzek mögé.

Már csak az orvosok hiányoznak! Nagyon!

Na, tessék, kérem! Lehet befáradni a szép, új, ÜRES!!! kórtermekbe! Műtőkbe! Mindenkit szeretettel várnak…

HOL LEGNAGYOBB A SZÜKSÉG – ott a legtávolabb a segítség?

Ugye, milyen jó volt kitalálni az örökös hivatkozást a személyhez fűződő jogokra!?

Tudod: „A személyhez fűződő jogok az embernek – mint természetes személynek – és más jogi személyeknek biztosítják a háborítatlanságot, integritást, beavatkozásmentességet, mely a személy társadalmi rendeltetésének, társadalmi szerepének betöltéséhez szükséges.”

Mehet a susmus, a mellébeszélés, a köntörfalazás – ahol legnagyobb a szükség, ott mehet a monogramozás, a kitakarás, nehogy megsérüljön a szerencsétlen személyhez fűződő joga! Soha nem tudhatod meg, kik a rászorultak, a megnyomorítottak, kik a mindenféle fogyatékkal vergődők. Azt nem!

0001

Csak szánakozhatsz jó hangosan, mondhatsz mindenféle alaptalan véleményt, meg okoskodást a mindenki által elrontható életről, végül a gondoskodni akarók munkájában is prímán kételkedhetsz, félresandíthatsz, amikor másokért tartják a markukat, mert nyilván zsebre dolgoznak. „Ugyan, ki látta, amikor valakin segítettek? És mit szólt hozzá? Egyáltalán, valós volt a szükség, vagy csak újabb áldozatunk került veszendőbe?” Kevés dolog gyűlölhetőbb, mint annak froclizása, aki másoknak és másokért kér! Amikor derék önkéntes igazságosztók, farizeusok, mindentudó portások és sajtómunkások azok nyomába erednek, akik meghallják a jajveszékelőt és nem várnak tovább, de cselekszenek.

Mert a segítés, tenni másokért, csak úgy, önzetlenül – nos, ez ma felettébb gyanús, néha egészen különös gyűlöletet kiváltó állapot.

0003

Talán, mert valamit sikerült elfelejtenünk a régmúltból, amit egyszerűen önzetlen szolidaritásnak neveztek. Tudod, amikor nem vizslatod, hogy amit teszel, vagy adsz, az vajon tényleg életet ment, vagy csak bedőlsz egy ócska színészi teljesítménynek. Már nem természetes a másokért való szolidaritás érzése, sem a tett. Teheted, adhatsz önzetlenül, persze, de elvárod az anonimitásodat, lepasszolod a hálát, bújkálsz, míg feladod a csekket, és körülnézel, mielőtt más tenyerébe helyeznéd a garast. Adhatsz bárkinek bármit, de kínosan ügyelsz arra, nehogy mások is megtudják, hiszen „nem vagy te fejőstehén”!

0002

Január eleje van. Eszembe jutnak a karácsonyi készülődés pillanatai, amikor magamban soroltam, fürkésztem, vajon kinek kell segítenem, adnom, legalább egy keveset. Mert éreztem, hogy számítanak rám, hogy fontos adnom. Előbb a feleslegből, aztán a szükségből. Mert a szív nehezen mérlegel. Nem előrelátó, nem számító – nem ez a dolga! Így lett a kevésből sok – több, mint amit elbírhattam volna. Csak a karácsony gyertyácskáit láttam, s gyűjtögettem, magamnak az örömet. Míg életemet csendes, takarékos üzemmódba helyezem, hogy majd vegetálok, beleolvasok az ilyenkor szokásos hírekbe.

Látom, amint a belőlünk élők végignyújtóznak a tengerpart homokján, ahogy köntöseikben bambán a kamerákba mosolyognak egy wellness szálló bárjában, amint órákon át izzadnak egy edzőteremben, a legeslegújabb és legmenőbb szerelésekben. Látom és megrökönyödök! Rájuk nem vonatkoznak azok a fránya személyhez fűződő jogok? Nekik nevük van, Berkik, Sarkák, Rogánok és Mészárosok; rangjuk és titulusuk kimondható és feltűntethető, miközben rázzák a rongyot, dőzsölnek és ünnepelnek egyre!

Óráról órára, percről percre majdnem annyiból, mint amit egy lépcsőháznyi jótevő költ karácsony előtt a rászorulók seregeire…

Távol vannak ők, e jogra igényt nem tartó nagyságosék, sokkal távolabb, mint a szegények álmodott és áhított segítsége… Elérhetetlen messzeségben!

LÓPICI GÁSPÁR ÉHES LESZ – segíthetnénk a derék plakátragasztónak!

Az utca hírmondójának meggyűlt a baja a világgal.
Ellehetetlenítik.
Ragasztana, mint rendesen, de lassanként elfogy a hely!
Ugyan, mi történt?

Ahol az utak mentén tegnapelőtt még henger alakú, hatalmas hirdetőoszlopok álltak békés nyugalomban, ott tegnap rendőri díszkísérettel rakodómunkások cipekedtek. Kirántották az oszlopokat a helyükből, mint a répát! Mindezt némi csetepaté kíséretében, hiszen az oszlopokat őrző-védők vigyázták, meg persze jogászok – mindhiába. Jöttek a készenlétisek, meg a fogdmegek, meg a hatalmas teherautók, aztán az oszlopokat felrakodták és eltűntek. Igaz, ma meg egy másik csapat nekilátott, hogy visszaszerelje valamennyit. Így megy ez felénk, elvisznek, visszahoznak, mert képtelenek a megegyezésre.

Mondják, hogy bizonyos Simicska nevű, meg Tarlós nevű keménykednek, állítólag mindazon kijelentések következményeként, melyek alapján előbbi személy sértő módon nyilatkozott korábbi cimborájáról. Az ok ennyi. A gond ott van, hogy a korábbi cimbora jelenleg is az ország irányításával van elfoglalva, mint miniszterelnök, így a hatalma, szerinte, korlátlan. Az utóbbi, jelesül a város vezetője, bizonyos Tarlós pedig katonás engedelmességgel teszi a dolgát. Aki sértegetni meri a kormányfőt, annak menni kell. Oszlopostul, mindenestül. Nem számít, hogy a város felrúg egy huszonöt évre kötött szerződést. A harag, meg a dac mindent felülírhat. Simicska persona non grata lett, kegyvesztett, így nem láttak okot a további konzultációkra. Ezért bontanak.
A gond mindössze annyi, hogy a hirdető oszlopoknak még dolguk van! Feladatuk, funkciójuk. Dolguk, hogy az évekre lekötött hirdetési felületeket biztosítani tudják. Simicska – az oszlopokat működtető cég tulajdonosa – azért kötött 25 évre szerződést az önkormányzattal, mert úgy gondolta, hogy 25 éven át biztosítani kívánja ügyfeleinek a felületet. A huszonöt évből pedig még csak tíz esztendő múlt el. Tizenöt éven át jogosult használni a felületeit, melyek ráadásul cége tulajdonában vannak! Mindezt Magyar György, fent említett Simicska cégének ügyvédje nyilatkozta. Ezért telepítenek minden henger vissza.

0001

Csak Lópici Gáspár nem alhat nyugodtan! Mert tuti, hogy Tarlós, meg Simicska is jó mélyen alszik. Lópici Gáspár plakátragasztó, az utca hírmondója az egyetlen, akinek napjai aggodalommal telnek. Mert veszélybe került a munkája. Bizonytalan a megélhetése olyan helyzetben, amikor munkaeszköze, a hirdetőoszlop olykor el-elutazik. Magyar György hiába is próbálná vigasztalni őt, az élete, a munkája kérdésessé vált! De ugyan, ki törődik a plakátragasztó munkájával, megélhetésével? A hirdetőoszlopok eltűnnek, elfogy a ragasztható felület, s míg a felek, meg az ügyvédek éveken át perlekednek majd, Lópici Gáspár éhen döglik.

Segíthetnénk szegény Lópici Gáspárnak! Elmondhatnánk, hogy az igazság győzedelmeskedni fog. Így volt ez nálunk is. Volt lap, melyben egy keretes hirdetés tudatta az igazságot, mely szintén nagyon sértette a kormányfőt. És itt is volt nagyon kemény polgármester, aki nagyon intézkedett, s kiütötte a szerződésekkel biztosított lapot. Csak mert erre kapott utasítást. Aztán a bíróság volt szíves lepontozni a jogsértést és kötelezni a jogsértőt az okozott kár megtérítésére, s a jogsértő magatartás felfüggesztésére.

0003

Segíthetnénk szegény Lópici Gáspárnak, hogy megértse, minden jóra fordul majd! Ott is! A bíróság nyilvánvalóan elítéli majd a jogsértő magatartást, biztosítva a plakátcégnek az őt megillető, még tizenöt évet garantáló jogosítványokat. Csak néhány év, és a hengerek mentén újra serénykedhetnek a plakátragasztók. Lópici Gáspárnak csak ezt a bagatell néhány esztendőt kell kibírnia étlen és szomjan! Csak ezt a néhány esztendőt, míg a perek folynak…

Ugyan, mikor fogjuk megérteni, hogy az ilyen ici-pici emberkék, az ilyen jelentéktelen Lópici Gáspárok alkotják ezt a megnyomorított népet, itt a vándorló hirdetőoszlopok hazájában!?

Lópici Gáspárok, akiknek az előttük álló évek pereskedései a dolgok végét jelentik. Mit számítanak ők, ha az Orbán-Simicska mérkőzés javában zajlik!?