JÖN A TAVASZ! – nyomulnak az adóellenőrök, telik a kassza

Ha valaki kételkedne a tavasz közeledtében, nem kell mást tenni, mint kicsit több füllel közlekedni, mint úgy általában. A jóságos hírolvasók bemondják rendben, melyek az idei tavasz fő csapásirányai: vagyis, hogy kiket nyúznak majd napestig a NAV emberei.

Mert az adóhatóság ugyanúgy csapásirányokban fogalmaz, mint egykor a nagy Sztálin. Ő a dolgai végén lemészároltatta a célpontokat, felénk a rajtavesztettek kimúlnak, önként.

Íme, jön a tavasz, kezdődnek a razziák, lehet odafigyelni a nyugtaadásra, a dolgozók bejelentésére, meg mindenféle sarkig tárva felejtett kiskapura! Ha ugyan vannak még nagyobbak egyáltalán…
Március végén a húsvéti ünnepekre kihegyezett vállalkozások számíthatnak a váratlanul betoppanókra.

0002

Nincs is annál szebb föladat, mely káprázattal festi át e derék mondatot: „a NAV munkatársai elsősorban az online pénztárgépek adatait felhasználva, célzott kiválasztás alapján keresik fel a húsvéti árukat kínáló üzleteket.” Mielőtt bárki kételkedni merészelne – a velejéig aljas kereskedőket kell végigpásztázni, akik bevállalják az év eleji pangás utáni első bíztatóbb hónapot!
Azokat, akik felvásárolják a nagykerekből az ígéretes portékákat, aztán az ünnep előtt két héttel már parázhatnak, látva a pangó piacot; s akik mégis állják az idő rohamát, hogy végül egy álló évig zárandó dobozokba rejtsék az eladhatatlant. Nyilván nyúzni valók mind, a kíméletlenül agyonvágandó maradék, a sokadik kalandvágyból is mindig újrakezdő kereskedők azok, akiket húsvét előtt végigtarhált az állam derék ökle.

0003

Már csak a csekkek érkezését, meg az újabb és újabb érkező, derék ellenőröket kell várni – ők a magyar tavasz hírnökei!

A bolondok hava majd lengedező tavaszi fuvallatokat ígér. A derék gumiszerelőkhöz megérkeznek majd a kuncsaftok, hogy átcseréltessék a lefutott téli abroncsokat a túlfutott, évek óta strapált nyáriakra, s közben persze jönnek az ellenőrök, nehogy a gumicsere feketén zajlódjék, még felveti a pénz a gumisokat! A jogkövető magatartás fontossága mindent megelőzhet, a NAV szekere alatt príma a tapadási felület! Aztán az április utcára tessékeli a vendéglátó egységek kerthelyiségnek csúfolt tákolmányait, hogy lágy fröccsökkel melegíthessenek az ellenőrök és ellenőrnők. Mert nincs is annál tavaszibb pillanat, mikor az ifjú pár mohón egymásnak omlik, aztán a csókcsata után magasba emelik ellenőri passzusaikat, hogy a vendéglős üzletmenetét végre gatyába rázzák!

0004

A NAV által előhirdetett ellenőrzések ezután átrobognak a szépészeti és fitneszszolgáltatások, a virág- és dísznövénykertészetek, valamint az állatkereskedések köreire. Tavasz jön, tavaszodik, hát ideje nyúzni a szépítészeket, meg az átkozott kertészeket, akik cefetül meggazdagszanak minden bohó és lelkes udvarló lehúzásán! Alapos razziákkal kell elejét venni a fogyni vágyók örömeinek sorát, szigorú nyomkövető magatartással kell megakadályozni a szépség ébredését!

Derék emberek az adóellenőrök.
Érzik a tavaszt, valahol mélyen, a zsigereikben!
Ugyan, mi földi halandók, még fázósan ünnepeljük a Húsvét napjait, ők már várják a kedd méltóságát, a hétköznapok bitang jó pillanatait, amint dolgozni merészel és pikk-pakk lebukik a gaz vállalkozó!

0001

A tavasz jöttéről szeretnénk olvasni, a bimbók nyílásáról, a tavaszi langymeleg záporok hullásáról – de újabban ilyen szerencsétlenkedések nem férhetnek a kirobbanó formában dúló ország hírei közé! Itt a reformok célba érnek! A lapok, a bértollnokok és megtűrtek förmedvényei tavaszt színlelve az adóhatóság célzott ellenőrzéseiről írnak. Nehogy már valaki ámuldozni merészeljen!

Mi meg makacsul képzelődünk és látni véljük ezt a temérdek Tállai Bandit egy hatalmas zöldellő rét közepén, temérdek sárga pitypang felett elnyúlva, amint bambán sütkérezni méltóztatik. Körötte megannyi adóellenőrke repked, bársonyos szárnyacskáikkal. Ugye, milyen könnyű belefeledkezni a főellenőr lelki világába!

Mert Tállai úr kérem nagy tisztelője a romantikának! Máskülönben soha nem festette volna egy képre a húszesztendős Puskás Öcsit, meg a majdnem annyi Orbánt! Hja kérem, ajándékozni tudni kell! Az elnöki székért mindent!

0005

Most aztán érkezhet a tavasz, kezdődhetnek lihegve a gigantikus méretű razziák, hamarosan nyit a Balcsi, lehet kipusztítani a maradék vállalkozót.

„A március második felében indult és május 5-ig tartó ellenőrzés-sorozat célja, hogy segítse a szabályok betartását, és kiszűrje a zugárusokat, szabályszegőket. Utóbbiak mulasztását arányos mértékben, következetesen szankcionálja a NAV!” Taps!

Csiviteljenek csak, ha jobban belegondolunk, a NAV érkezéséről és a tavasz ébredéséről közölt hírek egészen üdítőek mindazok mentén, amelyekben megvédésünkről tájékoztatnak sorozatosan a hatalmasságok! Terror-mumus után ez a valódi felfrissülés forrása – tavaszi fáradtság ellen!