348 DRUKKER, 12 HÍVŐ – épülő stadionok, templomok szabadsága

Dunaújvárosban fogadta az MTK a Haladást.
Kikaptunk, de ami talán ennél is elgondolkoztatóbb volt: a mérkőzést 348 néző előtt játszották le!
A két csapat miatt Dunaújvárosba látogató, lelkes drukkerek összlétszáma volt ennyi, tehát 348 jegyet váltottak a pénztáraknál, 348-an dübörögtek a lelátókon. Nyugodtan leírhatjuk: kicsit lötyögősre sikeredett a dunaújvárosi stadion, ahol az MTK és a szombathelyi Haladás drukkerei összesen nem voltak fél ezren!

Csak 348-an!

Amúgy, az MTK sportkomplexumát Budapesten, a Hungária körúton a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. építi, mintegy 6.31 milliárd forintért. A kimutatások szerint a csapat meccseire összesen 5950-en, azaz meccsenként 744 voltak kíváncsiak az ősszel, ami az NB1 legrosszabb mutatója. A tervek szerint a csapat a 2016/2017-es szezont már az új 5000-5500 fő befogadására alkalmas létesítményben kezdheti meg.

A szombathelyi csapat mérkőzéseinek látogatottságáról, az épülő új komplexumról, annak olykor követhetetlenül növekvő bekerülési költségeiről már oly sokat írtunk, hogy szinte felidézni sem érdemes… Hogy senkit ne sértsünk meg, főleg ne sokadszor, inkább csak azt írjuk le: az MTK-hoz hasonló kondíciók révén, hamarosan Szombathely is dagadhat a büszkeségtől!

a01

a02

a04

a03

Sokan, sokféle megközelítésben írtak már a magyar labdarúgás helyzetéről. Akadnak egyetlen legyintéssel elintézők, tudományosan magyarázkodók, meg a pályák szélén alpári stílusban igét osztók, bőven.

Meg aztán győzelem is akad nagyritkán, ami után a haza bölcse, a kedves vezető büszkén jegyezte meg: „Na, ugye!” A kérdés persze akkor is kérdés marad: mi lesz az eladhatatlan férőhelyekkel, ugyan kik fogják megtölteni, avagy elhagyni a stadionokat?

Vajon, miért gondoljuk, hogy a jobb foci nem a hatalmasabb stadionok következménye?

A fejlesztések tekintetében abszolút második (?) helyezettnek tekinthetők az egyházi – többnyire a katolikus egyházhoz köthető – építkezések. Szombathelyen és annak környékén, – de persze mindez az egész országra is így igaz – szinte minden lehetséges templom és plébánia megújult, megtapasztalhatjuk, láthatjuk, hogy milliárdokat költ az állam az egyházi tulajdonban álló épületek felújítására, állagmegóvására, sőt építésére is.

A homlokzatok színezésével, a tetőszerkezetek cseréjével, a padozatok lecserélésével, a fűtések korszerűsítésével állítólag minden azért készül, hogy a hitéletet gyakorolni kívánók elégedettebbek lehessenek. Legalábbis ezt támasztják alá azok a marketing-értékelések, amelyeket lépten-nyomon olvashatunk. Csak a vallásukat gyakorlók tömegeiről maradnak kissé hiányosak a tudósítások.

Ritkák azok az írások, melyek a templomokban, katedrálisokban vasárnaponként elő-előforduló hívekről szólnak. Hívekről, akiknek a létszáma egyre látványosabban fogy! A nyitott szemmel járók tapasztalhatják, hogy a korábban telt padsorok helyett jó, ha tucatnyi hívő, többnyire hetven év feletti asszonyok „töltik meg” a templomaikat, ahol a papok leterheltsége miatt a vasárnapi – tradicionálisan reggeli – szentmise akár délután négykor is kezdődhet!

Öregszenek a lelkipásztorok, elmaradoznak a nagypapák, meg az aktív korú felnőttek, s a gyermekek néhol csak a pecsételésre magukkal cipelt igazoló füzetecske miatt kénytelenek végigülni a szentmisét. Közben a migránsok veszélyeiről, meg a forráshiányokról beszélnek papjaik. Azokat ostorozzák, akik évek óta a templomok közelében sem járnak, fizetni sem hajlandóak, bár erre a kötelességükre rendre figyelmeztetésben részesülnek.
Az okokat rendre másként látók közül, íme az egyik legautentikusabb „szakember”, a veszprémi érsek véleménye:

„Annak okát, hogy Európát mostanság így ellepik a migránsok, én abban látom, hogy Európa elvesztette a hitét. Emiatt erkölcseiben is megroggyant, ezért nem született elég gyermek sem. Az emberek elkényelmesedtek és a szexualitás elszakadt a szeretettől, a szerelemtől. A földrészen létrejött egy ideológiai-vallási-szociális vákuum, aminek következtében Európa szinte felkínálja magát a migránsoknak: itt vagyok, gyertek és foglaljatok el. Csak épp arról feledkeznek el az Unió vezetői, hogy a migránsok egyben iszlamisták is. Márpedig az iszlám államjog szerint a világ két részre osztható: az egyik a Dar Al-Islam, azaz iszlám terület (ahol az iszlám már államvallás), a másik a Dar Al-Harb, tehát háborús terület. A dzsihád (erőfeszítés) arra kötelezi a muszlimokat, hogy utóbbiakat elfoglalják és iszlám uralom alá hajtsák.

0001

0004

0007

0009

Európa erre számíthat. Hogy miért? Akik dolgoztak együtt muszlimokkal, tudják: van bennük egyfajta felsőbbrendűségi tudat, ami kemény kimondani, de alig különbözik a náci »übermensch« eszmétől. Ezért kizárt dolog, hogy egy muszlimnak egy keresztény parancsoljon.” (Márfi Gyula veszprémi érsek)

Vajon, miért gondoljuk, hogy a hívek ébredéséhez a vadonatúj tereknek, kőburkolatoknak, a felújított épületeknek és palotáknak nem lehet köze?

(…)

Hogy miféle szabadság az, amit a stadionokba és templomokba vizionált tömegektől várnak, nem tudható.
De jól látható azok tömege, sokasága, akik az egyre nehezebben működő orvosi rendelőkben, szakrendelőkben, kórházakban várakoznak, olykor orvosra, leginkább csodára várva!
Persze, előfordulnak új épületek, gépek és eszközök, melyek a gondos orvosi szakértelem mellett valós eredményekre volnának képesek, de sajnos ez a gondos orvosi szakértelem egyre nagyobb számban ballag a határokon túlra.

Látható azok tömege, akik elégedetlenek az oktatás színvonalával, akik nehezen tűrik a járhatatlan utakat, a közlekedés rákfenéit.

És egyre többen lesznek, akik az egyre bővülő hírcsatornák, műsorok és lapok közt azt a keveset keresik, mindhiába, amit valaha úgy neveztünk: igazság. Rádiók hallgatnak el, újságok kerülnek a szemétdombokra, csak azért, hogy a mérhetetlen hazugság-áradatnak, meg a gagyinak több hely jusson!

Ez az idei esztendő márciusának néhány rövidke üzenete! Amikor magunkra öltjük az ünneplő ruhát, hogy útra keljünk, s meghallgassuk a bátrakra büszke szónokainkat, idézzük fel azokat az időket, amikor a szabadság mást jelentett.
Egész mást!

LOVAGKERESZT JÁR A MOCSKOLÓDÁSÉRT – Bencsik és Bábiné is medáliát kapott

A hír: Nemzeti ünnepünk alkalmából, (Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából); Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át, egy bizonyos Bencsik András illetve egy Bábiné Szottfried Gabriella nevű egyén…

10_Civil_LovagkeresztAz indoklásban ez szerepelt: a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként, nem utolsósorban kiemelkedő színvonalú munkájáért kapta Bencsik és Bábiné az elismerést.

Ha jobban belegondolunk, ezzel a kitüntetéssel újabb csúcsra ballagott az orbáni hatalom!

A kitüntetés kapcsán, vázoljuk most fel, mit is jelent valójában a haza érdekeinek előmozdítása, az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenység, mi az a kiemelkedő színvonalú munka, amiért hazánkban 2016-ban ez az elismerés jár!

0001

Aligha él ma Magyarországon olyan ember, aki ne hallott volna Bencsik Andrásról! Vitéz Budapesti Bencsik Andrásról persze! De, ha mégis… Pusztán a pontosság kedvéért érdemes felidézni élete fontos pillanatait!

A rendszerváltás előtt, jóval, Bencsik András a Népszabadság című, akkor elkötelezett MSZMP által jegyzett napilap párt rovatát szerkesztette, az ún. Kádár- rezsim meggyőződéses propagandistájaként kereste a kenyerét, önkéntes komcsiként köpte be, mindazokat akik nem Kádár szerint táncoltak. Sokan kritizálták a lap 1986. október 17-i számába írt, “Érzelmi kötődés” című cikke miatt, melyben a Magyar-Szovjet Baráti Társaságról és a magyar fiatalok szovjetbarát ideológiai nevelésének fontosságáról” írt.

0004

A rendszerváltás után, mint még annyian, Bencsik gyorsan köpönyeget fordított. Ma már, mint Vitéz Budapesti Bencsik András, vezető szerepet játszik a szélsőséges erőszak magyarországi terjesztésében. Bencsik lapja, a Demokrata, évente megemlékezik azokról a katonákról, akik Hitler mellet harcoltak, és hátráltatták annak a haláltábornak a felszabadítását, ahol, ahogy ő fogalmaz: „a zsidó testvéreinkből, rokonainkból szappant csináltak”. Szorgos párjával együtt tervezték a magyar gárda oroszlános emblémáját, a gárdisták avatásain pedig aktív résztvevőként sertepertél…

0005

„Bencsik András, a Demokrata című neofasiszta szennylap főszerkesztője a tanárok szerdai tüntetése alatt azzal vádolta a Pedagógusok Szakszervezetének elnökét – Galló Istvánnét -, hogy ő lenne Péter Gábor rettegett AVH-s vezér lánya. Szinte azonnal kiderült, hogy Gallónének semmi köze Péter Gáborhoz. Galló Istvánné Péter Piroska édesapja Péter Ferenc volt, aki a Gödöllői Agráregyetemen tanított. A Demokrata főszerkesztője egy undorító karaktergyilkosságot akart végrehajtani a szakszervezeti vezető ellen, pusztán azért mert fel mert szólalni a Fidesz-KDNP oktatási politikája ellen.” (Kerék-Bárczy Szabolcs)

Ugyanez a semmi történt Bábiné Szottfried Gabriellával is!
Nem nehéz emlékezni rá! Ő az a pökhendi szőkeség, aki évekkel ezelőtt kijelentette: Szégyellje magát, akinek nincs munkája!

0003

Ő az a kegyelt, aki Hende Csaba hűséges követőjeként az örökös miniszter valamennyi rezdülését lájkolva képezi a mindenre kész tömeget. Bábiné is hasonló módon Bencsikhez, megkapta a maga plecsnijét! Ő is a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át, akárcsak a bizonyos Bencsik András nevű egyén.

Az indoklásban ez szerepelt: a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként, nem utolsósorban kiemelkedő színvonalú munkájáért…
Emlékszünk még?

9

„Vácon születtem 1966-ban. A kórházból Püspökszilágyra vittek haza szüleim, ahol 23 éves koromig (házasságkötésemig) éltem. Az általános iskola után a váci Egészségügyi Szakközépiskolában tanultam tovább. Az ott eltöltött négy év megtanított az empátia és a humánum fontosságára. A váci kórházban megélt szakmai gyakorlatok, tanáraim és oktatóim alapozták meg bennem az egymásra való odafigyelés értékét. Az érettségi után az OTE Egészségügyi Főiskolai Karán folytattam tanulmányaimat. 1987-ben szereztem oklevelet védőnőként. Friss diplomásként Gödön kezdtem dolgozni, majd 1988-ban Vácra kerültem, ahol közel húsz évig voltam körzeti védőnő Deákváron. 1990-ben költöztünk Sződligetre, ugyanis a Barackosban kezdtünk építkezni. Három gyermekünk született: Zsófia 1990-ben, Anna 1999-ben és Levente 2004-ben. A gyerekek közti korkülönbség lehetőséget adott a továbbtanulásra. Így szereztem általános természetgyógyász képesítést (ETI, 1998.), majd a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskolán Gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó másoddiplomát 2007-ben.

0002

A 2002-es választás oly’ sok honfitársammal együtt az én életemet is megváltoztatta. A szemlélődéssel felhagyva, férjemmel együtt megalakítottuk a Pro Patria polgári kört, majd 2003-ban a Fidesz helyi szervezetét.
A napi aktualitásokon kívül hagyományteremtő rendezvényeket is útjára indítottunk, ( Sződligeti Polgári Piknik, karitatív rendezvények, parlagfűmentesítés).
A hatékony csapatmunka nélkül 2006-ban nem nyertünk volna az önkormányzati választáson és 2010 tavaszán nem sikerült volna változást hozni ebben a választókerületben is.

Hiszem és vallom, hogy összetartással újra emelkedő pályára állíthatjuk szeretett hazánkat, sereghajtóból felküzdhetjük magunkat.
Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!”

Bábiné Szottfried Gabriella emelkedő pályára állt. Láthatóan megállíthatatlanul! Ugyan Bábiné már csak a védőnői szolgálatért felelős volt miniszteri biztos, volt országgyűlési képviselő és polgármester, azért a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége változatlanul elismerésre adott okot.

2016. március 15-én minden bizonnyal. Mert Magyarországon lovagkereszt jár a mocskolódásért!

CSAK EGY RÁDIÓ! – a nagy likvidátor megfeledkezett rólunk!

Furcsa, de megszoktuk már, hogy mindaz, ami igazán a miénk, az másnak semmit, de legalábbis „nem sokat” jelent.
Ha elvész a macskánk, vagy elkóborol a kutyusunk, s szomorúságunkban körbeplakátoljuk a falut, megmosolyogják; esetleg néhány át sem gondolt szóval vigasztalják a veszteségtől szenvedőt, de valahogy sosem akar a mindenség összeomlani, amikor tudomásul kell vennünk: lezárult egy történet.

Végérvényesen, visszavonhatatlanul.

Ma inkább megmosolyogják, aki az elmúlt dolgok felett mereng, nem trendi nosztalgiázni, megmenteni valamit az utókornak. Ha bedöglenek az eszközeink, el kell fogadnunk, hogy nem gazdaságos azokat reparálni, ha megöregszik mellettünk a háziállat, ha lombját veszíti a vén diófa, beletörődünk a társak végébe. Talán, mert annyi a gondunk, hogy a szabadulásokba menekülve próbálkozunk a lélegzetvételre koncentrálni; talán, mert dolgaink értéke az egész értéktelen világgal együtt került a szemétdombra…

003

Nem dolgunk tűnődni azon, hogy a rádió visszavonhatatlan csöndje vajon miért éppen április elsején kezdődik. A hajdani „bolondok napja” nyilván nem magyarázat erre a képtelennek tűnő döntésre, ahogy maga a döntés sem lehet válasz semmire! Pótcselekvés, sokk, mely mögött emberi életek és főleg lelkek, sorsok húzódnak, s éppen a „véget érés” az, ami valami keserű kezdetét jelenti majd! Lehet! Mert hinnünk kell, hogy a frekvencia mostanáig nem hiába létezett, hogy a feladat, amit valamivel több, mint egy évtizede felvállaltak néhányan – lelkesedésből és elhivatottságból -, adni, hogy „másoknak” jó legyen, nem egyszerűen eltemethető történet! A befejezés, mint valami rettentő kivégzés, elkövetkezik. Ez van! Lesz egy ember, aki lekapcsolgatja majd a berendezéseket, s végül leoltja a villanyt. De itt és most nem arról van szó, amit általában el kell fogadnunk, ha egy szekér egész egyszerűen nem megy tovább!

002

Mert tudomásul vesszük, ha dolgaink kora, a használati érték múlása, a hatékonyság kifáradása miatt el kell veszítenünk az addig nélkülözhetetlennek gondolt értékeket. Tudomásul vesszük, hogy erőnket meghaladná az újabb tápászkodás, hogy ostobaság volna építkezésnek gondolni az erőlködést. De itt és most egészen más történettel állunk szemben! Most a legjobb kénytelen megdögleni!

Tényleg nem dolgunk tűnődni, miért nem tehetett mást, miért hozta meg a legkeserűbb döntést a rádió felelős vezetője?! Azt is írhatnánk: „semmi közünk hozzája…”, de ő tudta jól, hogy egy műsorszolgáltató soha nem csak önmagában létezik!

Bármekkora örömöt érezhet magában az, akinek sikerült végérvényesen elhallgattatni, legyőzni a hangot, velünk, a hallgatókkal nem igazán számolt! A fülek, a vevők ugyanis ugyanolyan része voltak mostanáig a történetnek, mint maga az adó!

Rádió ugyanis nem létezhet a készülékek túl felén ülők százai, ezrei, milliói nélkül! Nekik, nekünk most majd egy rövid vállrántás jut? Csak egy rádió! Ugyan már, mit kell ebből ennyit kihozni? Van egy csomó másik, majd szépen áttekerünk oda, hiszen mindegy, mi bömböl a háttérben…

001

Veszítettünk el már munkát, szerelmet, macskát és kiskutyát. Törtünk már ripityomra autót, s akad köztünk, aki megélte otthona elvesztését is. A vég után nem maradt más, mint a töprenkedés – mi lett volna ha… Mi lett volna, ha valamit másképp teszünk, ha utunk másfele visz? De ez a helyzet, egy a visszajelzések szerint egyértelműen fontos és értékes része az életünknek most úgy szűnik meg, hogy elorozzák, elveszik tőlünk, elpusztítják, s mi magunkra maradunk.

Mint a futó, aki évtizednyi hajnali kelés, kimerítő edzések és versenyek után egy nap, mindenféle előzmény nélkül értesült az addigi életmód, majdnem az élet végéről. Nem kell többé sötétben ébrednie, nem kell szakadó esőben, hóban róni a köröket, nekifeszülve az olykor irgalmatlanul távoli célokat várva; mérkőzni a versenytársakkal. Nem kell, mert nincs verseny, nincsenek versenytársak, nincs pálya és maga a sport sincs többé, csak, hogy ne lehessen megmérkőzni, mérettetni másokhoz önmagunkat! Győzött a túlerő, a „győzhetetlen…győzedelmes majomész…”

004

Amikor harcolnunk kell, harcolunk. Mert vannak ellenfeleink, akiknek az a dolga, hogy ellenünk indulva kárt tegyenek bennünk. Megvédjük magunkat és a dolgainkat. Ez az élet rendje, ehhez adnak erőt a törvények, a tradíciók, a hit és az erkölcs. Amikor az ellenünk esküvők erőfölénye már ellehetetleníti a harcunkat, amikor értelmetlenné válik minden további küzdelem, az már nem harc…
Az háború.

ELTAPSOLT ÜNNEP – a Múzeum-kertben az idén is úri kiváltság a részvétel

Nyilván, szinte mindenkinek megadatott, hogy kisiskolásként szereplő lehetett a nemzet nagy ünnepén. Kinek a parányi, hurkapálcikára ragasztott papírzászló lobogtatása, kinek a krepp-díszes csákóban való menetelés jutott a porlepte iskolai udvaron; kinek a narrátori szerep, kinek meg a lánglelkű költő megformálása sikeredhetett. És persze volt közös élmény!
Mindenki együtt, s vígan fújhatta: „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk”!

Aztán valamennyien rabok lettünk!

Az idei, szokás szerint „zártkörű”, fővárosi rendezvényre, most éppen tapsolókat keres az ügynökség.
A központi ünnepség sikereihez „hozzájárulni akarók” pénzt kapnak, amolyan statiszta gázsit, s nem kell mást tenni, mint lent és fent is sötét ruhát öltve, egyen-kokárdát viselve, tapsolni, tapsikolni erősen, az adott jelzésre.

336437537

Akkor, amikor a magyar miniszterelnöknek szépeket tetszik mondani.

A jelentkezőket válogatókon szűrők elégedetten nyugtázhatják, hogy akadnak bőven, akiknek március idusán már az a nyolcszáz forint is jelentős segítség lehet a havi túléléshez. Közmunka lesz ez a javából, közmunkás bérért, amolyan folt a foltok hátán, mely elfedheti a kételkedők zavarát. Nem fognak látszani a televíziós közvetítésekben, tehát nincsenek más véleménnyel bírók, március 15-én nem lesznek ellentüntetők és rendzavarók sem, mivel a bértapsolóktól majd egész egyszerűen nem férnek oda.

Távoltartásuk záloga a TEK, meg a nyilván most is szép számmal megjelenő biztonságiak sokasága lesz.

A megvásárolt kiváltságosok mellé érkeznek még majd ezrével bratankik, vagy ahogy a békamenetek szervezői nevezik őket: lengyel barátaink. Akik nyilván rendületlenül komálják a magyaros konyha ingyenes porcióit, meg a jó potyabort… Tapsikolni ők is igen mesteri szinten tudnak majd, …s a víz persze most sem lesz úr.

Készülődhetünk a nemzeti ünnepre.
Talán ez még szabályos, tehát. mint lehetőség szóba jöhet, hogy varrhatunk kokárdát, s felbiggyeszthetjük a kabátunk hajtókájára. Aztán március 15-én felcihelődhetünk, a jelenlegi törvények még nem tiltják a vonulást, hát vonulhatunk is.
Lehetünk valamennyien piros pozsgásak, csilloghatnak a szemeink – még felsorolni is nehéz, mennyi lehetőségünk kínálkozik, hogy megéljük a nemzeti ünnepet!

Mint távoli tömeg.

Azok pedig, akik jelentkeznek, hogy bértapsolóként segítsék pártunk és kormányunk nagy eseményét, bizony, örömeik mentén még tapsolhatnak is majd, ott, akkor, persze csak az adott jelzésre.

Marcius_15._-_Allami_unnepseg__Orban_Viktor

Jó volna tudni, miféle „elbeszélgetés” vár e rendkívüli, bizalmi feladat jelentkezőire! Hogy, vajon, kik előtt kell bizonyítani alkalmasságukat, megingathatatlan elkötelezettségüket? Milyen kérdésekre kell majd válaszolniuk, s melyek azok a pontos kritériumok, amik alapján valakiből végül „bértapsoló” lehet? Nem lesz könnyű dolga a nagy kiválasztóknak! A rosta embert próbáló feladat, ahol nem lehet hibázni. Mégiscsak a nemzeti ünnepünkről van szó, a központi ünnepségről, mely a Nemzeti Múzeum kertjében zajlik majd. Azt, hogy ki lehet ott „bértapsoló”, nagyon szigorúan kell megválogatni.

applause

Nehogy bekerüljenek már a tapsnokok közé az ellenség megátalkodott figurái, akik mondjuk éppen akkor nem tapsolnak majd, amikor kell, vagy épp akkor tapsikolnak, amikor a döbbenet csendje kellene, hogy a hangját hallassa. Hihetetlenül fontos feladat hát a „bértapsoló kiválasztó szakmai kör” tevékenysége.

A dolgok mai állása szerint szinte értelmezhetetlen, miért kell ez a hacacáré.
Magyarországon nyilván mindenki szereti a miniszterelnök urat. Nagyon! Bölcs előrelátásainak köszönhetően mindenkitől megvédettünk és lám, túléltük a terroristák özönlését is.

Miért nem elég őt, csak úgy szimplán megtapsolni?

Ráadásul, tök ingyen!

A raboknak miért kell a jutalomfalat? Miért nem elég szimplán belerúgni mindenki valagába, szépen, rendületlenül? Elvégre, ehhez vagyunk szoktatva! Nemdebár?

11220783_42af4c3d3eef384d1885578a21c90a90_wm

Elő a kokárdákkal, elő a frissen mázolt papír zászlócskákkal, éljen március tizenötödike, a magyar szabadság, meg a sajtószabadság nagy napja…

ZACHER GÁBOR, AZ ORVOS – aki gyilkosnak nevezi a gyógyszereket

Egy hajnali televíziós műsort végigkáromkodva, kiakasztotta a műsorvezetőt, mégsem merték letiltani.
Hideg tömörséggel vázolta, mi lesz Magyarországból az alkoholbetegek növekvő mértéke miatt.
Ugyanolyan szikár egyszerűséggel tárgyalt a témáról, ahogy egy-egy szilveszter éjszaka után szokott a kimosott gyomrú kiskorúakról. Akik az öntudatvesztésig menősködnek, aztán összecsuklanak, mint a colostok.

0001

Soha nem tudjuk eldönteni, mi vezérli a leginkább: felelősség, gyűlölet, féltés, vagy mindez együtt, de szerencsére soha nem hallgat. Éppen ott és éppen akkor húzza a harangot, amikor a süket csend a legdühítőbbé válhatna.

Mértékadó kirohanásai a kábítószer függőkről, az alkoholistákról jól ismertek. Nem igazán mellőzhetőek a gondolatai, mert Zacher Gáborból nincs több, sajnos az amit mond és tesz, egyre inkább Sancho Panza világára emlékeztet. Pató Pálok és mindenféle szembetegségben szenvedők hazájában vívja a szélmalomharcot. Gyaníthatóan éppen azért nem hallgat el, mert tisztában van az esélyeivel – jó, hogy ez a típus még nem veszett ki egészen!

A sumákolni mindig kész tömegek meghallgatják, elolvassák írásait, nyilatkozatait, aztán hátradőlnek kényelmes foteljeikben. Elvégre mindaz, amiről beszél, mindig a „mások” problémája.
Csakhogy a minap hiba csúszott ebbe a csodálatos szerkentyűbe!
Zacher megszólalt, s valami miatt az egész társadalom, sőt az egész orvostársadalom is mély hallgatással viszonozta a szavait!

No persze mindez nem újdonság! Hallgatni, elhallgatni mindig is tudtak… A vénebbek emlékezhetnek még Papp Lajos szívsebész professzor szombathelyi látogatására, úgy tizenegynéhány évvel ez előttről. A hírneves orvos a szombathelyi Markusovszky Kórház előadójának vendégeként találta azt mondani: „Orvos beteget még nem gyógyított meg…” Majd egy évtized kellett, hogy nemzetünk gyógyítója újra betehesse a lábát Szombathely városába! Többnyire ma is persona non grata!

Most Zacher Gáborra következnek nehéz idők.
Jó nagyot talált rúgni a rengeteg gyógyszert felíró dokik hátsójába!

„Nemrég arra figyelmeztettek neves szakemberek, hogy sok gyógyszer kevésbé hatékony, mint amennyire annak gondoltuk. A szakértők azt állítják, hogy túl gyakran kapnak a betegek kevésbé hatásos, sőt sokszor inkább ártalmas gyógyszereket. A nagy gyógyszeripari cégeknek ugyanis – a minél nagyobb profit érdekében – óriási befolyása van abban, hogy milyen gyógyszereket írnak fel nekünk.

0002

Egyes becslések szerint a vényköteles gyógyszerek a harmadik legnagyobb halálokozók a rák és a szívbetegségek után. A legnagyobb veszélyben azok lehetnek, akik több orvosságot is szednek párhuzamosan. Ugyanis minél több gyógyszert szed valaki, annál több esély van arra, hogy mellékhatások fognak fellépni. Ezeket a tüneteket azonban félreértelmezhetik az orvosok, amire újabb pirulákat írhatnak fel.

PoisonPills-300x150 Az ördögi körnek pedig akár halál is lehet a vége.
Egyre több a gyógyszerfüggő itthon
Az elmúlt években nőtt a gyógyszerfüggők száma Magyarországon. Legnagyobb mennyiségben hashajtót, altatókat, nyugtatót és orrcseppet szedünk.

Becslések szerint 100 ezer hashajtófüggő, 70 ezer altató- és nyugtatófüggő, és közel 25 ezer orrcseppfüggő van ma Magyarországon. A növekvő gyógyszerfüggőség egyik oka az internet megjelenése, ahol nemcsak plusz információkat kaphatunk a gyógyszerekről, hanem (többnyire feketén) meg is vásárolhatjuk azokat.”

Zacher Gábor nyilatkozata mellett megjelent egy különleges grafikon is a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. jóvoltából.

0006

Az adatok, a tények pedig ijesztőek! Háztartások egészségügyre – pontosabban betegségügyre – fordított éves kiadásait sorolják, ahol egy átlagos család éves gyógyszerkiadásai elérik a hatvan ezer forintot, s a társadalmunk mikroközösségei ezen felül fizetnek még gyógyászati segédeszközökért, étrend kiegészítőkért, gyógynövény készítményekért is újabb tízezreket! Vajon tényleg ennyire könnyelműek volnánk? Vagy az orvosoknak, természetgyógyászoknak, varázslóknak és egyéb kuruzslóknak mindig igazuk van? Valószínűleg többen gondolják e kérdésre azt a választ, hogy igen, mint akik mernek kételkedni!

Pedig Zacher Gábor toxikológus nem kevesebbet állít, mint, hogy „a vényköteles gyógyszerek a harmadik legnagyobb halálokozók a rák és a szívbetegségek után”! E gyógyszerek mellé kapkodjuk még a vény nélkül kapható pirulákat, a homeopátiás gyöngyöcskéket, a mindenféle árukapcsolások révén összezacskózott „vitamin turmixokat” – aztán csodálkozunk, ha egyre rosszabbul érezzük magunkat!

„Zacher Gábor egy szomorú trendre is felhívta a figyelmet, a magyarok többsége ugyanis nem az orvosokban bízik, hanem a laikusok véleményére ad:
A laikusoknak kiemelkedően fontos szerepük van, sokan támaszkodnak ugyanis a szomszédasszony véleményére, ha gyógyszerszedésről van szó.”

Zacher Gábor egy újabb tabu képzelt kapuit döngeti, vagy ahogy a dokik mondanák, vájkál a zsebeikben. Ez persze nyilván nagyon gusztustalan, de talán még nem késő! Mindazok, akik kételkedésük révén meggyógyulhatnak, valószínűleg életük végéig úgy tartják majd, hogy jó döntést hoztak! A gond csak a vészbanyákkal van! Akik mindig, mindenki betegsége kapcsán tudni vélik és károgják majd, milyen kiválóan meggyógyultak egy-egy kiadós antibiotikum kúra után!

Mert Magyarországon mindenki ért az orvosláshoz, mivel mindenki jó doktor, gyógyszerész és szakápoló, csak a sár vastag egy kicsit a torkunkhoz képest…

0003

Zacher az ötvenhatodik évét tiporja. Jól bírja, lesznek még hihetetlen húzásai. A kérdés csak az, meddig fordulhatunk hozzá, s mikortól lesz már csak a funerátoroknak dolga kis hazánkban!

Idézeteink, s a grafika a Pénzcentrum oldaláról valók, köszönet érte!

KILAKOLTATÁSRA VÁRÓK – ahol a nép harmada bélyeg alatt él

Tavasz van.
Na, nem a csontig metsző szél, meg a hajnali fagyok ellenére is szorgalmasan csivitelő madárkák, s nem is a korán virágba borult aranyeső bokrok szerint jött el a kikelet!

„Kedden szűnt meg a kilakoltatási moratórium, ami a hitelüket nem fizető adósokat óvta meg az utcára kerüléstől. A moratórium azonban már nem él, így tömegével hajthatják be az egykori devizahitelesek tartozásait. Lehet, hogy akár már holnap utcára kerülnek az adósok?”

Itt a várva-várt tavasz, amikor nem kell tovább finomkodni, vigyázgatni a „felelőtlen” otthonteremtőkkel, simán ki lehet valamennyit paterolni abból a hajlékból, aminek hiteleit képtelenek törleszteni.

Szinte valamennyi történet ugyanúgy kezdődik.
Az önálló hajlék, lakás, otthon iránti vágy a legtermészetesebb emberi igény, a legfontosabb szükségletek egyike.
Enni, inni, ruházkodni és végül egy életvitel szerűen lakható, élhető építményben „fészket rakni” – nos ezek azok a legfontosabb alapok, amit a valós munkával megszerzett jövedelem útján bárki el kellene, hogy érjen.
Ezek azok a minimumok, ami után gondolkozhat valaki prevencióról, kényelemről, netán a luxus apró jeleiről. De fogalmazzunk így inkább: ezek volnának!

0002

Így pontosabb a történet, hiszen naponta érkeznek hírek arról a négymillió emberről, akinek a mindennapi betevő, az évszaknak megfelelő ruházkodás és persze a lakható otthon is elérhetetlen. A kitörés, az önmegvalósítás egyetlen módja volt és lesz is a hitel – már, ha lehet hinni a közgazdászoknak! Ha gyűjtögettél és még sincs valós lehetőséged, mert még nem jutottál elég megtakarításhoz, s így nem tudsz potenciális vásárlóvá érni, segítő jobbját mutogatja a pénzvilág. Jönnek és megdumálnak a bankok, hogy majd segítenek, s ha gondjaid nem csökkennének, rájuk mindig számíthatsz…blablabla!

A hitel érkezik, és csakhamar elfogy, de valójában attól a pillanattól, hogy örömet okozhatna, megkezdi „áldásos tevékenységét”, s szinte minden családi beszélgetés és együttlét főszereplőjévé ugrik elő. Követelődzik. Talán ez a legjobb szó arra a periodisztikusan, minden hónapban előugró csomagra, mely ráadásul a legváratlanabb módon és időpontokban hízik, növekedni kezd és a hitel mértéke nemhogy csökkenne, de növekedni látszik.

Családtagunk lesz!

Amolyan kezelhetetlen daganattá válhat, amit gyógyszerezhetünk, operálhatunk, mégsem látszik, hogy értelme volna az erőfeszítéseknek. És akkor, amikor már sokadszorra esünk késedelembe, amikor az összes egyezkedés és időhúzás ellenére sem vagyunk képesek kikecmeregni a gödörből, elkövetkezik az idő, a követeléskezelők és végrehajtók ideje. Mindaz, amiért életünkből éveket, évtizedeket áldoztunk, amibe beleöltük az eleink minden értékét, elvétetik, csak, mert belevágtunk, nekiveselkedtünk és végül kiderül, milyen szemét módon voltunk könnyelműek, önsorsrontók, meg egyéb férgek, akiknek egyetlen dolog maradhat: a szégyen.

0001

Mert Magyarországon szégyen, sőt bűn egy ideje a szegénység, az, akinek nem adatik különleges tehetség, rövidtávon elbukhat mindent, aztán lehet őt megvetni, lepasszolni, kiközösíteni, végül simán hulladékként kezelni! Nem számít senki és semmi!

Jöhetnek a riportok, elegáns kérdésekre adott elegáns válaszokkal, valahogy így, ahogy a minap a Pénzcentrum.hu újságírója megírta:

„-Mikor tehetik ki a devizahiteleseket az otthonukból?

-Az egykori devizahiteles tartozások az árfolyam megugrása miatt az eredeti adósságnál nagyobbra híztak és a forintosítással ez rögzítésre is került. Emiatt a követeléskezelők minden ilyen ügyet teljesen egyedi folyamattal dolgoznak fel, az adósoknak egyedi ajánlatot tesznek. A követeléskezelő cégek egyébként minden esetben levélben keresik meg az adósokat, erre érdemes válaszolni a megadott határidőn belül levélben, vagy akár felkeresni a cég ügyfélszolgálatát.
Fontos, hogy az ügyfelek ne zárkózzanak el a kommunikációtól, mert ezzel elveszítik a lehetőségüket a személyre szabott ajánlattól és akár azonnal a behajtóhoz kerülhet az ügy.”

Az álomból, vagy inkább nélkülözhetetlen elemből, a megteremtett otthonból így lesz megfizethetetlen nyűg, adósság, melyet a pénzvilág egy adott pénzösszeggé kerekít, amit aztán adnak-vesznek a követeléskezelők.

0004

Már az elnevezésük is kétségbe ejtő.
Amolyan emberbaráti, jóságos szerveződés munkatársai ők, akiknek persze éldegélni kell valamiből, míg másokat ellehetetlenítenek. Munkájuk során a rájuk bízott ügyfeleket kényük kedvük szerint terelgethetik a vágóhíd felé, és miközben jóságos arcot mutatnak, a háttérben, alkuk során már dörzsölgethetik a kezeiket – érik a profit, amit már csak behajtásra kell küldeni!

A behajtó nevű egyénről nem emlékezett meg Nagy Lajos, amikor létre hozta a Képtelen természetrajz című munkáját. Pedig valószínűleg abban a korban is éltek már azok a lények, akik leginkább a hiénafélék családjába tartozva teljesítik megbízóik feladatait.

Szintén egy részlet ugyanabból az írásműből: „Érdemes tehát felvenni a kapcsolatot, van ugyanis példa arra is, hogy három hét alatt sikerült közösen értékesíteni a jelzáloggal terhelt ingatlant közös értékesítés keretein belül. Ilyen esetben a követeléskezelő és az ügyfél is hozhat vevőt, aki megvásárolja az ingatlant.

0003

A mostani lakáspiaci viszonyok között viszont ez nem nehéz, így nemcsak a tartozástól szabadulhatnak az adósok, hanem akár plusz pénz is maradhat a zsebükben. Ehhez persze jól értékesíthető ingatlan kell. Ha viszont a vevő kevesebbet ad a lakásért, mint a tartozás mértéke, akkor akár a megmaradt összeget a követeléskezelő el is engedheti. Lényeges, hogy a tartozás elismerésére van szükség ahhoz, hogy behajtható legyen az adósság. Ha az adós nem ismeri el a tartozást, akkor a bíróság fizetési meghagyást ad ki, amely rögzíti a behajtandó összeget és a behajtható lesz a tartozás.
Amikor a bírósági végrehajtó is bekapcsolódik a folyamatba, akkor már tőle függ, hogy mennyi idő alatt végzi el a behajtást. A behajtók elsősorban a bankszámlára tesznek inkasszót, amivel az adósság minden hónapban csökken egyfajta hitelként.

0006

A meghatározott konstrukciókkal szemben viszont itt az adósnak nincs lehetősége arra, hogy meghatározza a törlesztő részletet, a végrehajtó ugyanis maga dönt arról, hogy mekkora lesz az elvonás, természetesen annak figyelembe vételével, hogy ne lehetetlenítse el az adóst.
Ha az adósság a fenti módszerrel nem hajtható be belátható időn belül, akkor az ingóságok és az ingatlan értékesítése a következő lépés. Ezeket először számba veszi (felértékeli) a végrehajtó, majd eladja azokat. A gépjárműveken kívül egyébként általában kevés olyan ingóság van, amely a megfelelő áron értékesíthető, így kicsi az esély arra, hogy a ruhaneműket, bútorokat elviszi a behajtó…”

Lám, milyen egyszerű valakit, bárkit kikészíteni!
A nyilatkozó „szakemberek” – a követeléskezelő cégek jóakarattól bűzlő munkatársai – képesek néhány rövidke mondatban ecsetelni, milyen jó megszabadulni.
Elkótyavetyélni, elszórni végül elfelejteni mindazt, amiért valakik éveken át dolgoztak. A szájuktól megvont falatok, az elmaradt utazások, a szétnyűtt ruhák és lábbelik után jön a következő szindróma, a megfizethetetlen áru bérlemények üldözése…

Tavasz van.
Annak kellene lennie.
Az utcákon lehorgasztott fejű emberek mennek el egymás mellett, miközben a propaganda televíziók és propaganda újságok a kirobbanó gazdasági teljesítményekről és eredményeinkről írnak.

Olykor egy-egy utcában különös látvány tárul elénk. Teherautóra pakolják egy család minden holmiját. Csupa értéktelen göncöt, amire nincs szüksége a végrehajtónak. Meg annak, aki a kiürített és elárverezett ingatlant megvásárolta, hogy busás haszonnal eladja egy következő önsorsrontónak. Aki nyilván hitelt vesz majd fel, hogy hozzáférhessen álmai otthonához…

VIDÉKI LÁNY – meg a nagy varázsló tévedése

…február-márciusi olvasónapló…

Mert a király azt gondolta, feladatai csak neki lehetnek.

Úgy vélte, még mindig elég fiatal, (sőt demokrata!), szerethetően vehemens, nekironthat a tokás vénemberek gyülekezeteinek, elmondhatja, miért nem működnek a dolgaik, s aztán tőle megszokott, kemény stílusban, jól odamondogatva helyet követelhet az igazságának.

Mert azt gondolta, ő az egyedüli letéteményes, hogy csak neki lehet igaza…

Nem vette észre, hogy tokás vénember lett, valamennyi nyalva-hajbókoló pártmunkásával egyetemben, s nem vette észre, hogy nem csak ő vénült, de idejétmúlt követeléseit is mások ültetik majd a sarokba…

Az elkövetkezők, akiknek elegük lett az ütemesen s bután végigtapsolt voktor, viktor, viktorból!

Kövesdi Veronika.

Így hívják a vidéki lányt. Úgy tűnik, ő lett a király rémálma.
Mert nem tud mit kezdeni vele, a fiatalságával, (sőt, azzal sem, hogy ő valódi demokrata!), a vidéki lánnyal, aki szerethetően vehemens, s most nekirontott a tokás vénemberek gyülekezeteinek, elmondta, miért nem működnek a dolgaik, s aztán tőle megszokott, kemény stílusban, jól odamondogatva helyet követelhet az igazságának.

Ez van most – az igazság, valahogy így:

Nem feladatunk dicsérni, magasztalni őt, a vidéki lányt.
Csak inkább csodáljuk, amint az egykor oly sokszor elhangzott szavak visszahullnak a királyra, arra az emberre, aki egykor a legnagyobb ígéretet jelenthette…

Kövesdi Veronika.

Jegyezzük meg jól a nevét!
Ő az, akinek hangja megsértette a király fülét!
…………………………………………………………………………………………….

Míg hallgattam a szavára, ittam gondolatait, egy régi jó barát blogjára vitt az utam. Milyen a véletlen? Amit ma írni szerettem volna, éppúgy rótta fel, ahogy elképzeltem… Köszönöm Neked Árpi!

„Helló. Nem szól már senki, igaz? Elégedetten, zsíros fényben csámcsog körülötted mindenki, vagy alázatosan hajbókol, hogy egyszer ő is leülhessen az asztal alá csámcsogni. Nem jutnak már el a rossz hírek hozzád, ugye?
Leninnek vénségére külön Pravdát nyomatott Sztálin, nehogy felidegesedjen. Ti nem kispályáztok, hanem lekerítettétek magatoknak az ország tetejét, és ott berendezkedtetek álmodni. Mindjárt elpatyomkinfaluzom magam.

Van saját újság, tévé és rádió, ott illegeti magát az interneten is a lelketek fekete tükre, hogy bárki belenézhessen. Van kutatóintézet, sőt igazi emberjogi Központ, akik szerint mindig igazatok van, de különösen akkor, amikor már verőemberekkel akadályozzátok meg a népszavazást. És meg is méritek jól irányzott kérdésekkel, hogy mennyire veszettül egyetért veletek a nép.

Annyira, hogy tök fölösleges is volna neki szavaznia. De hát le lett verve az ellenforradalom, nem igaz? Húsz kopasz lerendezte a nyámnyila ellenzéket, aztán ennyike. Valami ilyesmit gondolhattok egymás között. És ezért mertek így viselkedni.

orban_viktor-1024x576

Például kiállsz, és elszavalod, hogy minden a legnagyobb rendben. Konkrétan azt is hogy európai színvonalúak a kórházak, és épp ideje építeni egy még szuperebbet. Magatoknak, nyilván – de azt remélitek, hogy ez senkinek sem ötlik eszébe. Pedig aki járt mostanában akár látogatóként kórházban, az tudja: nem az a baj, hogy nincs elég nyomortanya. Hanem hogy nyomortanyák és egyre inkább siralomházak. És ahol van felszerelés és orvos, ott tejelni kell feketén – tehát a szuperkórház a Pasa parknak épül.

De te mondod vidáman és arcpír nélkül, vagyis bízol benne, hogy elhiszik. És hogy nem akadnak fenn azon a milliárdocskán sem, amit a szép új palotád berendezésére különítettél el. Azt hiszitek, hogy ez elismerést vált ki az emberekből, mint egy csajozós verda. Hogy majd büszkén helyeslik: igen, a mi kormányunknak van tartása, nem sajnálja a pénzt pompára.
Hát öregem, annyira azért nem menő a csajozós verda, ha a faluban mindenki tudja, hogy honnét van. És mindenkinek van arról egy megingathatatlan véleménye, hogy honnan van mellé kisvasút, stadion bazmeg, lányodnak saját láb szállodával, vejednek milliárdok azért, hogy sötétebbek legyenek az éjszakák. És még van négy utód, akiket szintén ki kell majd tömnünk, különben féltékenyek lesznek. A család az első, tudjuk. Plusz a legközelebbi barátok, akik elviselhetővé teszik a létedet azzal, hogy nem szólnak, ám ezért elvárják a hercegi juttatást. Egy kis iparágacskát, fél megyét, tesónak államtitkárságot. Erről például mit képzeltek? Hogy egy cuki uralkodócsalád vagytok, akikért odavan az egész ország?

Orban_marc15_REV

Vagy abban bízol, hogy mindig te leszel a kisebbik rossz? A kisebb penészes szendvics? Nem erre mutatnak azok az alkalmak, amikor lehetőség nyílt a tiltakozásra. Kiókumlálta a nép, hogy kire szavazzon, ha ellened akar, és az nyert. Veszprémben, Tapolcán, Salgótarjánban. Oké, olvastuk, hogy utcahosszal vezettek mindenhol, csak épp nyerni nem bírtok.
Mert te vagy a legnagyobb szendvics, és minden nap egy harapás. Nem, nem egykutya már. Nem volt miniszterelnök, aki ezt megengedte volna magának, családjának és üzletfeleinek.

Vesz, ragad

Rejtőzködő Szavazókkal álltok szemben, papa. Legendás rémalak, nem ismerős 2002-ből? Az a sötétben bujkáló ellenforradalmár, aki nem mondja meg őszintén, hogy ellenálló, nem jár lakossági fórumra, és nincs rajta semmilyen mozgósítási listán. Csak felkel magától azon a vasárnapon, és elmegy szavazni, hogy téged kicsit visszaszopasson. A gyerekéért, a nagymamájáért, a pofátlanságodért. Szemmel láthatóan eléggé mindegy neki, hogy ki az ellenjelölt és mit akar, csak az számít, hogy esélyes legyen.

Ugye, milyen veszélyes lény? Ijesztőbb még a migránsnál is, de annyira, hogy kezd nem eléggé félni a kijelölt ellenségtől. Mi van akkor, ha észreveszi, hogy egyelőre nem az arabok, hanem ti lopjátok ki alóla a hazáját, a kultúráját, továbbá elveszitek a munkáját, a törvényeket meg véletlenül sem tartjátok be?

Nem úgy van az már, hogy te röffentesz, és téma lezárva. Elhűlve, megbotránkozva figyeli az ország, hogy mit engedtek meg magatoknak. Időnként sikerül még elterelni a figyelmét, de akármilyen kitartó a zenekar, nem állítja meg a hajó süllyedését.

Ne pánikolj. Az csak további hibákhoz vezet, még nagyobb felháborodást kiváltó szemétségekhez, bosszúhoz, és a vége ugyanaz lesz. A bukás. Szokd inkább a gondolatot, és készülj a becsapódásra.
Most még megválaszthatod a röppályát, és kinézhetsz egy szimpatikus szántóföldet, ahol van esély a túlélésre. Ja, de hülye vagyok. Hiszen kinéztél már egy vármegyét.

Gondolkozz most már azon, hogy amikor eljön a számonkérés, felhozhass valamit a mentségedre. Hogy felismerted a hibákat, és legalább megpróbáltad jóvátenni, nem teljesen tönkrevágni az országot. Ideje elkezdeni a vagyon szétosztogatását is, pár év enyhítést az is hozhat.
Tudom, jön a világvége, és arra készülni kell, ahhoz kell ennyit lopni. Majd feltárjuk a bunkert is, csinálunk belőle szellemvasutat az unokáinknak. De hidd el, jóindulatból mondom: előbb lesz neked véged, mint a világnak.
Elmúlt a varázslat, elfogyott az örökélet. Egy szál semmiben állsz előttünk.
Neked még a kutyád sem igazi.”*

No, így van, amikor mindehhez már nincs mit hozzáfűzni! Talán inkább töprengeni egy csendes sarokban.

(*Ragozhatatlan köszönettel: A nagy varázsló tévedése Tóta W. Árpádnak!)