TÉGED, MIÉRT NEM ÉRDEKELHET – a mások szegénysége?

„Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
Csak a pontosság kedvéért másoltam ide a Rónay György által fordított Antoine de Saint-Exupéry idézetet.
Az elhíresült mondatok a világirodalom talán mindmáig leghíresebb meséjéből valók, az idézett rész rövid disputa a Kis Herceg és a róka közt, felelősség tárgyában.
Bárcsak ilyen egyszerű volna ma is, megértetni egy másik emberrel a valódi rettenet értékét!
Tűnődtél már azon, hogy a rengeteg idióta információ-szemét mellett, vajon miért lehetetlen ma, 2016-ban, Magyarországon, hogy mások szegénysége ne legyen kiszorítandó, vagy éppen elhallgatandó híranyag?

Ferenc pápa mai kijelentése gondolkoztatott el, s valahogy nem bírok napirendre térni! A menekültek befogadása kapcsán, a befogadókhoz szóló intései, a következő gondolatok váltak a mai nap legfontosabb mondataivá: „Továbbra is bátran haladjatok mellettük, kísérjétek el őket és hagyjátok, azt is, hogy vezessenek benneteket: a menekültek ismerik a békéhez vezető utakat, mert ismerik a háború keserű szagát.” Milyen egyszerű logika ez!
Talán a menekültkérdés megoldásának éppen ez a kulcsa!

(…)
De vajon, mit kell és lehet kezdenünk, nekünk, magyaroknak, a Policy Agenda legújabb kutatási eredményeivel, melyek a létminimumról, illetve a létminimum alatt élőkről közvetít embertelen adatokat? A felmérés szerint egy létminimumon élő felnőtt havi alig több mint 24 ezer forintot költ élelmiszerre, ami napi nyolcszáz forint, de az emberek negyven százalékának ennyire sem telik! Havi huszonnégy ezer forint – mire elég? Hogy lehet egyáltalán azt a szót mellébiggyeszteni, hogy „elég”?

0001

„A Policy Agenda által 2015-re számított létminimum azt mutatja, mekkora jövedelem szükséges egy háztartásnak ahhoz, hogy biztosíthassa tagjainak a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény – a társadalom adott fejlettségi szintjén konvencionálisan megfelelőnek minősülő – szükségletek kielégítését.”

A minap került a kezembe a kazincbarcikai Doros Judit írása:

„Ha valami igazolja, hogy a név kötelez, akkor a kazincbarcikai Szegény Barnabásné élete biztosan. A kereskedelmi szakközépiskolát végzett, ötvenöt éves rokkantnyugdíjas asszony valóban szegény. Havonta 45 600 forintos nyugellátást kap, ebből élnek ketten munkanélküli férjével. Utóbbi korábban hegesztőként és központifűtés-szerelőként dolgozott, de aztán állástalan lett, s nem sikerül visszakapaszkodnia a munkaerőpiacra.
Néhány hónapja az álláskeresési támogatást is elvesztette, mert egy külföldi munka reményében visszautasította a munkaügyi központ által ajánlott megbízást. A külföldi lehetőség végül kútba esett, s vele együtt a 22 800 forintos járadék is ugrott.

0002

Szegényék kevesebbet költhetnek élelmiszerre, mint egy „átlagos” létminimumon élő felnőtt, aki a Policy Agenda számításai szerint naponta 800 forintot tud ilyen célra áldozni.

Náluk fejenként csak napi 250 forint jut kosztra.

– Közös költségre elmegy ötezer forint, a villanyra hatezer, a vízre négyezer. Van mobiltelefonom, de nincs feltöltve a kártya, csak a férjem tud telefonálni kedvezményes percdíjért, havi kétezer forintért. A fűtésért, a meleg vízért hatezer-kétszáz forintos átalányt fizetünk, s van egy élet- és lakásbiztosításunk minden eshetőségre, ami havi hétezer-háromszáz forint. Vagyis minden hónapban ezzel a harmincezer-ötszáz forintos „mínusszal” kezdünk, s marad tizenötezer forint élelemre, ruházkodásra és szórakozásra. De az utóbbi kettőre gyakorlatilag nem költünk – mondja az asszony.
A ruhákat ismerősöktől kapják, moziban évekkel ezelőtt voltak, arról meg már csak álmodnak, hogy – mint fiatalkorukban – beüljenek a csónakázótó melletti sörkertbe, s megigyanak ott egy pohár sört.

0003

Szegényné évente kétszer tudja meglátogatni albérletben élő, Budapesten dolgozó lányát, aki, ha nem ebbe a családba születik, talán válogatott úszó lenne. Kamaszkorában sorra érte el a sikereket, de amikor tovább kellett volna lépni, s Budapestre költözni, azt nem tudták vállalni. Az édesanya öt-hat hónapig spórol, mire összejön a buszjegy ára. Néha kölcsön is kell kérni hozzá, s azt apránként fizeti vissza.”

(…)

Tűnődtél már azon, hogy a rengeteg idióta információ-szemét mellett, vajon miért lehetetlen ma, 2016-ban, Magyarországon, hogy mások szegénysége ne legyen kiszorítandó, vagy éppen elhallgatandó híranyag? Hát tessék! Mit tudsz kezdeni Szegényék helyzetével?

Te, aki soha nem kellett, hogy megismerd, a háború szagát…

0004

TÉGED, MIÉRT NEM ÉRDEKEL – a mások szegénysége?

Mielőtt tovább gyarapítanám haragosaim számát, íme egy közérthető, izgalmas hír, odaátról: „2008 óta először csökkent a milliárdosok száma, 80-ról 77-re, sőt négy év óta most emelkedett a legcsekélyebb arányban, 3 százalékkal, a listára kerüléshez szükséges minimális vagyon. A 103 millió fontos (41 milliárd forint) küszöböt idén először érte el két Magyarországon is ismert híresség, Sacha Baron Cohen, az Ali G-ként befutott filmszínész és Lewis Hamilton, tavalyi Forma-1-es világbajnok. Születésnapja után három nappal II. Erzsébet 340 millió fontos magánvagyonával pusztán a 319. helyen találja magát, igaz, ebbe sem kastélyai, sem bámulatos művészeti gyűjteményei nem számítanak bele.”