NINCS ITT SEMMI LÁTVÁNYOSSÁG – amikor Kövér belülről zárja a kapukat

Bakró-Nagy Ferenc, index.hu, Fábián Tamás, index.hu, Fekete Norbert, hvg.hu, Kaufmann Balázs, 24.hu, Kovács Klára, nol.hu, Mándli Iván, nol.hu.

Ötük kitiltása már nem „csak a kezdet”.

A hömpölygő hisztériás félelem, és a még emlékezetből támadó zsigeri dac kiebrudalta őket, Kövér László magára és magukra zárta a parlamentet. Mert szerinte, ott nincs semmi látványosság! Kiüzent.

Az övéinek, hogy odabent ő az, aki ura a helyzetnek! Na, ja – csak mi tudjuk, hogy a rothadás mindent elborító szaga odabentről árad kifelé. Mert odabent ehhez is hozzá lehet szokni. Hozzászokni, ahogy a bólogatáshoz, a kényszerből nevetéshez, a pacsikhoz, meg a cinkos összenézésekhez, végül a lesajnálás dermedt pillantásaihoz, ami oly mértékű specialitása lett a fiatal demokratáknak.

0001

A fiatal demokraták kicsit megváltoztak.
A diktatúra vénembereiként sértődnek, gyűlölködnek, ontva az ostoba arroganciát, miközben még mindig másokra mutogatnak – a „hibást” keresik. Aki elrontotta a játékot, ami annyira ígéretes volt.

„Az Alkotmánybírósághoz és a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) annak a hat újságírónak az ügyében, akiket április 25-én tiltottak ki a parlamentből.
Az Országgyűlés elnöke a 9/2013. házelnöki rendelkezésben szabályozta az országházi sajtótudósítás rendjét. Ebben rendkívül szűkre szabta azokat a területeket a Parlamenten belül, ahol az újságírók felvételt készíthetnek munkájuk közben. Ennek eredményeként a képviselők különösebb nehézség nélkül kerülhetik el a média kameráit az Országgyűlésben. Ezt a szabályt sértették meg a 24.hu, az index.hu, a hvg.hu és a nol.hu munkatársai, amikor az MNB alapítványokról kérdezték a képviselőket az Országház olyan termeiben is, ahol a rendelkezés szerint nem lett volna szabad.

A TASZ azért kínált ingyenes jogsegélyt ezeknek az újságíróknak, mert mind a házelnöki rendelkezés, mind pedig az azon alapuló kitiltás alkotmányellenesen korlátozza a sajtószabadságot. A média feladata, hogy tájékoztassa a polgárokat a közéleti eseményekről. A házelnöki rendelkezés gyakorlatilag ellehetetleníti a sajtó munkáját az Országgyűlés épületén belül. Nincs igazolható indoka annak, hogy megtiltják a forgatást a média munkatársainak az épület termeinek többségében. Alapjogot – mint a sajtószabadság – azonban csak kényszerítő indokok esetében lehet korlátozni. A tegnap nyilvánosságot kapott érvek, miszerint „alkalmatlan időpontban alkalmatlan helyen akarnak kikényszeríteni interjúkat, vagy még inkább a képviselőket akarják kényelmetlen helyzetbe hozni” nem igazolhatja a sajtószabadság korlátozását, hiszen a sajtó munkatársainak éppen az a dolga, hogy ellenőrizzék a hatalom gyakorlóit. Ha a képviselőket kényelmetlen helyzetbe hozza egy, az MNB alapítványokkal kapcsolatos kérdés, akkor a képviselőnek magában, és nem a sajtót munkatársaiban kell keresnie a hibát.

0002

Formai szempontból is aggályos a tudósítási szabályokat előíró házelnöki rendelkezés, mert bár az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény felhatalmazza a házelnököt, hogy feladat- és hatáskörének gyakorlása során házelnöki rendelkezést adjon ki, a sajtószabadság fizikai korlátainak megállapítása biztosan nem tartozik Kövér László feladat- és hatáskörébe. Alapjogot korlátozni csak törvényben lehet az Alaptörvény és az Alkotmánybíróság évtizedes gyakorlata alapján egyaránt, így a rendelkezés formailag is alkotmányellenes.”

Most akkor lehet spekulálni azon, vajon törvényes-e a TASZ működése, hovatovább, létezhetnek-e még egyáltalán, ahogy a házelnök úr morfondírozhat azon, vajon legitim-e még az Alkotmánybíróság és amúgy létezhet-e még egyáltalán a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága?

Mert lehet, hogy Kövér László már azokat is kitiltotta – mindenhonnan!

Ha pedig Kövér László egyszer beindul, akkor jól tudjuk, mi következik! Ez:

“Sokan vannak ma Magyarországon, akik nem tudnak örülni a kormány intézkedéseinek és sikereinek. Ezért azt ajánlom nekik: vegyenek egy kalapácsot, egy szöget és egy kötelet, menjenek le az alagsorba, és a szögre, vagy ha találtak jó gerendát, akkor arra kössék fel magukat. Ezzel nagy szolgálatot tennének, mert nélkülük könnyebben és hamarabb tudnánk megoldani a feladatainkat.” Majd hozzátette: “Lehet, hogy egy kicsit messzire mentem. Akkor azt javaslom nekik, maradjanak életben, az lesz a legnagyobb büntetésük, hogy látják megvalósulni céljainkat, legfeljebb koloncként cipeljük őket a hátunkon.”

NINCS ITT SEMMI LÁTVÁNYOSSÁG – amikor Kövér belülről zárja a kapukat!

0003

A gond mindössze annyi, hogy a paraziták jelentős része a megnyomorítottak közt virul. Azok közt, akik ma és holnap a leginkább lesznek éhesek. És még mindig csak ugatják, vajon, mit is jelenthet, hogy a “kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna!” Pedig Kövér László bemutatói egyre értelmezhetőbbek!