VERS MINDENKINEK – Chicago elég messze van, hogy minden látható legyen?

Minden jóravaló családban akad egy távoli rokon.
Családtag, aki valamikor rettentő szégyent hozott távozásával a hátrahagyottakra.
Kivándorló – így hívták volna a múlt században.
Disszidens – így nevezték őt akkor, pironkodva.

0003

Ma kitüntető figyelemmel lessük minden megmozdulását, hátha megun végre valamit, s lesz oly kedves és elküldi haza – Magyarba.

Ma, ez a derék, „Amerikába szakadt hazánkfia”, költ, verselget.
Dicshimnuszokat ír, persze, csak úgy unalomból, aztán közzé teszi, mindenki épülésére.
Verselget – leginkább rólunk!
Mi vagyunk a téma, a különlegesség, az egzotikum.
Versbe önti nyavalyáinkat, bugyutaságainkat, töketlenkedéseinket – mert tudja jól, képtelenek volnánk a változásra és a változtatásokra.
A Chicago Times közölte az alábbi unikumot, amolyan szárnypróbálgatást, amatőr szöveget, hogy legyen mit gondolni, tudni mindazoknak, akik már rég nem magyarok.

Mert egy dologban bizonyosak lehetünk: ezt a versikét csak a hozzá hasonlatos Amerikába szakadtak olvassák, s mormogják hozzá szokott bölcseleteiket!

Íme a mű:

mit_adott

“Van egy ország, amely önmagával határos.
Ahol a legszebb nők élnek, mégis csökken a népesség.
Ahol a munkanélküliek dolgoznak a legtöbbet.
Ahol a legtermékenyebb földön éhező emberek élnek.
Ahol a vonatok menetrend szerint késnek.
Ahol mindenki focizik, mégis vízilabdában, kosárlabdában, kézilabdában és röplabdában jeleskednek.
Ahol mindenki siet a munkába, de senki se m érkezik be időre.
Ahol a nyolcórás munkaidő tizenkét órás.
Ahol az egészségügyi ellátás ingyenes, de a gyógykezelés drága.
Ahol az újságírók szabadon írhatnak bármi t, amit parancsba kapnak.
Ahol a világválság állampolgárságot kapott.
Ahol a közbeszerzések titkosak, az államtitkok nyilvánosak. Ahol a háborúk sosem érnek véget.
Ahol a történelem naponta megismétlődik.
Ahol a leggazdagabbak azok, akik egy napot sem dolgoztak. Ahol a külföldi valuta felváltotta a hazait.
Ahol az emberek megünneplik a családi védőszent napját, de káromolják Istent.
Ahol az okosakat, értetlenségből, bolondnak nézik, a bolondokat meg tehetségesnek.
Ahol az írástudatlanok írják a történelmet.
Ahol a törvények törvénytelenek, az anarchia pedig normális állapot.
Ahol a hatalom megveti a polgárokat, mint nem kívánatos tanúkat.
Ahol a jövőből élnek, mert a jelenhez nincs joguk.
Ahol a bírósági eljárások tovább tartanak, mint egy élet. Ahol az árvíz a talajöntözés egyetlen módja.
Ahol megidézik a diktátort, a demokráciát pedig a hülyék adójának tekintik.
Ahol úgy gondolják, az ország annál jobba n fejlődik, minél jobban visszafejlődik.
Ahol nem vagy normális, ha nem bolondultál meg.
Ahol csak azért élsz, hogy meghalj. (lásd: Himnusz)
Ahol az idő végtelen, és a butaság múlhatatlan.”

Valaha éltek odaát „mértékadó” magyarok. Nem csak Amerikában, persze…

Ma napról-napra egyre többen vannak, akik elhúznak, aztán másnaptól szapulni kezdenek mindenkit, aki beszari módon lecövekelt és itthon akar éhen dögleni.
Kapom, olvasom a tanácsaikat, megvilágosodásaik szösszeneteit és leesett állal csodálom, mennyivel különbek ők, nálunk, a maradéknál.

0001

Nyilvánvalóvá teszik, hogy itt már mindennek vége van, aki marad, megfullad, ők viszont éppen a Kánaánhoz értek, degeszre keresik magukat, mást sem tesznek, csak esznek, ruházkodnak, új verdákat fingatnak, buliznak ezerrel és közben jól lesajnálnak, minket, barmokat.

A helyzet az, hogy odaátról egyre magyarabb üzenetek érkeznek.
Úgy tűnik, azon a szemét sok pénzen képtelenek vásárolni némi odaát termett mentalitást.
Ugyanazzal az attitűddel, ugyanazzal a vehemenciával esnek időről időre egymás torkának, mint az itthon maradottak.
Ráadásul ugyanolyan gyávák is, és a legmocskosabb munkát ránk bízva fröcsögnek egyre.

0002

Számukra már ismeretlen szó a honvágy, nem számítanak a gyökerek, a múlt, a tradíciók, meg a hagyományok.
A pénz feltétlen szeretetétől betépve ugatnak éjszakákon át.
És szülik az ilyen „nagyonigaz” költeményeket.
Kár, hogy e fenti töprenkedés nem több, mint egy kiadós hasmenés.
Amolyan következmény, amit még a legprimitívebb lények is szégyellnének annyira, hogy dugdossák.

0004

Az Amerikába szakadt magyar, lám, nem ilyen. Ugyanolyan gyáva senki, mint az Ausztriába, Németországba, Angliába kicuccolt félmillió, akinek fontos hétről hétre, napról napra ba….ni az itthon maradottakat.

Mi meg jópofát vágunk az egészhez, aztán töprenghetünk – helyettük is – tovább, vajon miféle kaliber, s hány doboz lőszer oldhatná meg a sorsunkat.

Mert a piszkos munkát valakinek mindig el kell végezni. Nem elég csak lekapcsolni a villanyt!