KIUTÁLTAK LETTÜNK – Amerika, Európa után a Vatikán is lepattintott!

Akadnak felületek, ahol felesleges minden kapálódzás.
A lazulás közelébe férkőzni, felelősséggel, szinte lehetetlen.
Szólni mégis kötelesség – hátha áthallatszik valami a falakon túlra…
Szóljunk hát, ahonnan még lehet: kiutáltak lettünk, most már nem csak Amerika és Európa számára, de a Vatikán sem kíván velünk elegyedni, bár elutasítását pokolian egyszerű volt kimagyarázni.
Jön a pápánk, persze, hogy jön, csak éppen Dominik Duka bíborosnak nevezik majd!

0001

„Sajnos, most már biztos: nem jön a pápa Szombathelyre”, ezt plántálja még ma is a Hende Népe, holott a pápa jöveteléről kizárólag „ők” keltettek hamis illúziót, püspökük és miniszterük dobta be a gumicsontot, amolyan napi viccként, hogy azután arra lehessen felépíteni a veretes Szent Márton év herdálásait!

Hazudtak.

Visszaéltek az egyházfő nevével, s most sem pironkodnak!

Miért tennék? Pontosan ugyanazt teszik, mint szeretett vezérük!
Hintapolitizálnak! „Azt hiszik, hogy ingázni lehet Oroszország, az EU és az Egyesült Államok között és ez nekünk jó, mi több, a legjobb lenne. Az EU-tól elfogadjuk a pénzt, az USA vezette NATO-tól a biztonságot. Közben az oroszokkal megpróbáljuk Európát és Amerikát sakkban tartani. Egészen pontosan: Putyinra támaszkodva visszaverni a Magyarországgal szemben megfogalmazott nyugati kritikát, amit a liberális demokrácia felszámolása és a szövetségi hűség, a szövetségen belüli szolidaritás megtagadása vált ki.”

Príma kis hazugságaik egyike, a feldobott magyarországi „pápalátogatás”, Dominik Duka bíboros érkezésével nyilvánvalóvá vált, azon Áder és Hende egykori dörgölőzései mit sem árnyalhattak. Elkészülhettek a szelfik, lehet mondani, hogy őszentségénél jártak, talán még elegáns beszédeket is mondtak – persze magyarul -, a pápa bólogatott, mosolygott, aztán a hazatérők a nagy beleegyezésről hadováztak. Mindössze a pápát nem hallhattuk eleddig, nem szólt, sem róluk, sem az általuk barkácsolódó Szent Márton évről! Most sem szimplán ünnepelni, reprezentálni küldi Dominik Duka bíborost – az egyházi rendezvényen való részvétele nem kuplung és nem is gázpedál! Mert nincs negyedik, csak a fék szerepét töltheti be érkezésével, – meg aztán mosolyogni remekül lehet majd bárkinek – az egyház rendezvényét, Szent Márton meghívását a Vatikán részéről elutasítani több, mint illetlenség lett volna…

Das LENTOS lŠdt zur PK anlŠsslich der Ausstellung "GERHARD HADERER" (6.3.-3.4.2011).

Kár mellébeszélni! Nem arról van szó, hogy Ferenc pápa kiszeretett volna a Szent Márton nevében sertepertélő szombathelyi megyéspüspökből! Talán csak mentesíti őt a későbbi történésektől…
Ferenc pápa a tüntetőleges távolmaradásával ugyanakkor Orbán és Erdő országától fordult el – tőlünk, magyaroktól.

Ahol semmi nem az, aminek mondják: a Szent Márton év sem!

Magyarországot nem tartja arra méltónak, hogy a közelmúlt megnyilvánulásait figyelve, ő is egy legyen a felhasználható bábok, statiszták közül! Ferenc pápa pontosan azt teszi, ami a feladata:

0002

Nem szeretne Merkel, Hollande, Obama sorsára jutni! Az orbáni garnitúra jellemtelensége, a köpönyegforgatás még véletlenül sem hozható párhuzamba Márton emlékezetes tettével! Míg a később szentté avatott ember, – a katona, később püspök -, a szegényt szánó mozdulatával legendát teremtett, addig hatalmasságaink a szemfényvesztéseikkel épp a legnagyobb buzgalommal radírozzák neveiket a történelemkönyvekből.

KIUTÁLTAK LETTÜNK – Amerika, Európa és a Vatikán is elfordult tőlünk, és sajnos, tőlünk, magyaroktól, a sors fintora, hogy éppen abban az esztendőben, amikor megemlékezünk majd 1956-ról, amikor a világ szintén magunkra hagyott!

Még néhány év, és kiteszik a szűrünk az EU-ból, a NATO-ból, a katolikus templomok kiürülnek. Igaz, ez utóbbihoz még a külföld segítsége sem kell! Akadnak felületek, ahol felesleges minden kapálódzás. A lazulás közelébe férkőzni, felelősséggel, szinte lehetetlen. Szólni mégis kötelesség – hátha áthallatszik valami a falakon túlra…