ÚGYSEM OLVASOD EL! – negyvenöt időskorú él közöttünk, alig 25 ezerből

Ne olvasd el, és persze, ne is törődj velük!
Az Országos Nyugdíj biztosítási Főigazgatóság kimutatásai szerint a hazánkban élő, mintegy kétmillió nyugdíjasból 2579-en vannak azok, akiknek havonta 25 -30 ezer forint közötti összegből kell megélni.
Ebből a 2579 nagyapóból és nagyanyóból 45 él a közelünkben, tehát Vas megyében.
(Kimutatás mindazokról készül, akik szereplői a nyilvántartásoknak, tehát még aktív életükben jogosultságot szereztek az öreg kori nyugdíjellátásra…) Így, nyilván sokkal többen lehetnek…

0001

Tehát a statisztika szerint… Negyvenöt idős emberhez annyi pénzt hoz havonta a postás, amiből ma Magyarországon lehetetlen legalább naponta egyszer jóllakni, de legalább naponta háromszor étkezni, lehetetlen kifizetni a gyógyszereket, a rezsit, a közlekedés költségeit… tehát mindazt, amit az életet élni akarók szinte észrevétlenül költenek el, – s olykor a többszörösét is -, mielőtt öltözködésre, szórakozásra, költözésre, új autóra, nyaralásra, vagy éppen aktív életre költenének.

Most, amikor az alig kilenc millió magyarból még csak kétmillióan nyugdíjas korúak, idősek, akiknek a létszáma – várhatóan – egy évtized múlva megkétszereződik.

0002

Lehet, hogy nem olvasod el, mert sokkal fontosabbak a gondjaid, hogy mit vegyél fel és le, kivel és hol dobd fel a hétvégeket. Mert sokkal fontosabb, hogy belevágj az építkezésbe, hogy lecseréld a kocsit, ha nő vagy, megcsináltasd a melleidet, ha férfi, hát végre beszerezd álmaid verdáját! Tényleg fontosabb minden, ami veled történik, mert végre itt a nyár, jöhet a lazulás, a jéghideg piákkal és persze a foci VB-vel való azonosulás. És akkor jönnek itt ezzel a statisztikával, meg a negyvenöt emberrel…

Egy évtized – tehát tíz év múlva talán már lesznek hangulatos örökbe fogadó napok. Előbb csak mustrálgatni, simogatni lehet majd az „elárvult” öregeket, aztán egyre nagyobb divat lehet majd az örökbefogadás! Pontosan úgy, ahogy ma a kutyákkal, macskákkal. Majd fényképek jelennek meg mindenfelé, néhány szomorkás tekintetű anyóka, néhány fájón a semmibe néző apóka, s alatta vidám, villódzó feliratok hirdetik majd, ki keres igazán szerető, gondoskodni tudó családokat. Befogadókat, akiknek megesik majd a szívük, egy-egy huszonöt ezerből tengődő öregemberen.

0003

Ugye, milyen pihent agyú gondolat eltűnődni azon a negyvenöt vasi nyomorulton, aki minden hónapban lesi-várja, hogy érkezzen végre a postás, a nyugdíjszelvénnyel, meg azzal a pár értéktelen bankóval! Mennyivel jobb azon morfondírozni, hogy mit tegyünk, ha jön a nyár, a kánikula…

Engem, téged…talán mégis érdekel, vajon akadhatnának-e még megszállott jóakarók, jóakaratú emberek, akiknek fontosak azok, ott, negyvenöten! Mert mostantól velük fekszem és ébredek, majd azon kapom magam, hogy mindenütt azt a negyvenöt bácsit és nénit látom, akinek a mi fazekunkból nem juthat több, csak az a semmi kis betevő…

0004

És közben mormolni kezdem Sík Sándor örökül hagyott sorait, amit halála előtt nem sokkal vetett papírra:

A legszebb művészet tudod mi,
Derült szívvel megöregedni.
Pihenni, hol tenni vágyol,
Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.

Nem lenni bús, reményevesztett,
Csendben viselni el a keresztet,
Irigység nélkül nézni végig
Mások erős, tevékeny éltit.

Kezed letenni ölbe
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Ahol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd.
Nem vagy olyan, mint azelőtt.