OKOSTELEFONTALANUL – üres utcákon át, a 3-3 pillanatai nélkül

Ma nem volt jó ötlet hatig dolgozni!
Nem volt jó ötlet hazafelé indulni, az elnéptelenedett utcákon, tereken át, okostelefon nélkül.
Hallgatni, amint kiszűrődnek a nyitott ablakokon át az egyre hatalmasabb ordítások, üvöltések, néha egy egy sikoltás, taps és olykor üdvrivalgás.

Bizony, a mobiltelefonokhoz hozzászokott ember mindenhová magával viheti a világ e pillanatokban legfontosabb eseményét, de mi van, ha nincs kisokosunk?
Nos, ez nyilván elképzelhetetlen, de legalábbis valószerűtlen!

A neves fotográfus, Eric Pickersgill élte át az alábbi történetet, mielőtt munkához látott volna:
“Egy család ül le mellém az Illium kávézóban Troy-ban, New Yorkban, melynek tagjai teljesen elkülönültek egymástól. Nem sokat beszélnek. Az apának és két lányuknak saját telefonja van. Az anyánál vagy nincs, vagy csak úgy döntött, hogy elteszi. Bámul ki az ablakon, szomorú és egyedül van a legközelebbi családtagjai társaságában. Az apa időnként felnéz, hogy bejelentsen valami homályos infót, amit az interneten talál. Kétszer is megemlít egy nagy halat, amit kifogtak. Senki sem válaszol. Elszomorít a technológia használata cserébe azért, hogy nem kommunikálnak. Ilyen még soha nem történt velem, és kétlem, hogy ezen új élmény társadalmi hatásainak akárcsak a felszínét is kapirgálnánk.”

Ma nem láttam senkit az utcákon.
Ha láttam volna, valószínűleg mindenki a mobiltelefonjára meredten igyekezett volna hazafelé, hiszen „csapataink harcban álltak”, s a győzelem minden pillanatát kellett volna látni! A fotográfus jóval előttem képzelte el az én helyzetemet. Íme, ilyen volna a világ okostelefonok nélkül!

0001

0002

0005

0003

0007

0004

0006

0008

„A Pew Research Center kutatása szerint az amerikai felnőttek 65 százaléka használ valamilyen közösségi weboldalt, mely szám folyamatosan növekszik a 2005-ös 7 százalékos értékről, amikor a kutatás elkezdődött. A digitális világjárvány már annyira súlyos, hogy szinte gyakoribb, hogy egy személy a telefonját nézi, ahogy elhalad mellettünk az utcán, mint az, hogy valódi szemkontaktust tudnánk teremteni, vagy hogy meg tudjunk osztani velük egy mosolyt.”