BÁBINÉ KÖVÉRREL ÜNNEPEL* – a házelnök, meg a fidesz szégyentelen dísztyúkja akcióban

Íme, Bábiné Szottfried Gabriella újratöltve!
Pontosabban, az országunk szégyenének tartott munkanélküliségen élcelődő néhai képviselőasszony, Hende Csaba barátosnéja ismét a reflektorok elé áll! Ha pedig szerepelhet, mindjárt a legtutibb partnerhez fordult: Kövér Lászlót hívta, hogy vele turbékolhasson az Anyatej világnapján!

2014 év elején arról írtunk, hogy a fideszes képviselőnő egy elszólása így hangzott: „SZÉGYELLJE MAGÁT, AKINEK NINCS MUNKÁJA!”

9

A valamivel több, mint negyvennégy ezer lájkot provokált írásunkban a lehető legnagyobb alapossággal próbáltuk bemutatni, miként érhetett révbe, hogy lett miniszteri biztos Bábiné Szottfried Gabriella – hogy ebben a megtiszteltetésben miként fitymálhatta a munka nélkül szenvedőket.
A hozzászólók zöme szinte alig minősíthető brutalitással esett az „újgazdag libának”, mi pedig optimistán azt gondoltuk, talán jó segítséget nyújthattunk a szőkeségnek a visszavonuláshoz. Tévedtünk!

Bábiné Szottfried Gabriellát nem ilyen fából faragták! Nyilván, mint minden párttársa, ő is makulátlan életvitelt folytat, s jó keresztényként elítéli a hazudozást, no meg a mások bántását! Nyilván! De ez nem jelenthette, hogy a kiverekedett jólétből akár egy pillanatra is elege lehetett volna!

get_item

Bár a választók bizalmát a következő ciklusra már nem sikerült megnyernie, azért egy zsíros állást sikerült összekaparni ennek a derék téglának! Ő, és szeretett férje, „a Bábi” a mai napig élvezi azt a kiváló döntést, amit úgy 2001 táján hoztak: párttagságuk, dörgölődzéseik meghozták a gyümölcsöt! A korábbi Hende menti napsütést íme a Kövéri napos oldal váltotta, most már a házelnök lesi a dísztyúk mosolyának villanásait…

Bábiné ajánlkozása, a házelnök bátor meghívása elérte a célját!
Az országház épülete lesz immár hangos a legújabb rangjában tündöklő elnöknőtől. Mert igen, Bábiné Szottfried Gabriella immár az Egészségügyi Szakmai Kollégium (ESZK) Védőnő Tagozatának elnöke. Az általa összehívott ünnepség meghatározása is iszonyatosan felemelő: Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Védőnő Tagozata és Neonatológiai Tagozata konferenciát rendez az Anyatejes Táplálás Hete és a Szoptatás Világnapja alkalmából “Az anyatejes táplálás jelentősége” címmel. Hát igen, hol vagyunk már a „SZÉGYELLJE MAGÁT, AKINEK NINCS MUNKÁJA!” rigmusaitól! Itt kérem konferencia készül, ahol elnöknő Gabriella segítségére egyenesen Házelnök Laca siet, nyilván, hogy elmondhassa:

000736451-7130-625

Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének tartanák, ha unokákat szülnének nekünk,”, később pedig kiegészíthetné azzal: “hogy az emberiség fennmaradása azzal jár, hogy a nők szülnek, gyermekeket hoznak a világra, és nagy szeretetben felnevelik.

Bizony, bizony, ez a rengeteg nemes gondolat lehet az alapja ennek a kiváló napnak, amit csak a magunk fajta ostoba firkászok becstelenítenek egy kevéskét, de nyilván minden előadó és hallgató bőséggel kaphat majd vattát, amit kedvükre gyömöszölhetnek a füleikbe!

Szegény rosszfogú Mari meg majd otthon sziszeghet, hogy az ő Lacája milyen jól mutat a krampusz Bábi neje oldalán, de sebaj, a fontos, hogy Gabriella jól érzi magát! A házelnöki gyakorlat – már ami a tömegek szop(t)atását illeti, nyilván segít, hogy Kövér László parádés közreműködője lehessen e nemes aktusnak…

1

Bábiné Szottfried Gabriella életművének kiemelkedő gondolatait most is csak azért idézzük, hogy érthető legyen, miért is ő és miért éppen Kövér László turbékolhat az anyaság egyébként legszebb ünnepén! Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1992-ben nyilvánította augusztus 1-jét az Anyatej Világnapjává, augusztus első hetét pedig a Szoptatás Világhetévé, melynek idei mottója: „Szoptatás – egy életre nyerhetsz vele!” Ehhez adalékolunk némi Bábinét, csak a korrektség kedvéért:

Vácon születtem 1966-ban. A kórházból Püspökszilágyra vittek haza szüleim, ahol 23 éves koromig (házasságkötésemig) éltem. Az általános iskola után a váci Egészségügyi Szakközépiskolában tanultam tovább. Az ott eltöltött négy év megtanított az empátia és a humánum fontosságára. A váci kórházban megélt szakmai gyakorlatok, tanáraim és oktatóim alapozták meg bennem az egymásra való odafigyelés értékét. Az érettségi után az OTE Egészségügyi Főiskolai Karán folytattam tanulmányaimat. 1987-ben szereztem oklevelet védőnőként. Friss diplomásként Gödön kezdtem dolgozni, majd 1988-ban Vácra kerültem, ahol közel húsz évig voltam körzeti védőnő Deákváron. 1990-ben költöztünk Sződligetre, ugyanis a Barackosban kezdtünk építkezni. Három gyermekünk született: Zsófia 1990-ben, Anna 1999-ben és Levente 2004-ben. A gyerekek közti korkülönbség lehetőséget adott a továbbtanulásra. Így szereztem általános természetgyógyász képesítést (ETI, 1998.), majd a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskolán Gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó másoddiplomát 2007-ben.

A 2002-es választás oly’ sok honfitársammal együtt az én életemet is megváltoztatta. A szemlélődéssel felhagyva, férjemmel együtt megalakítottuk a Pro Patria polgári kört, majd 2003-ban a Fidesz helyi szervezetét.
A napi aktualitásokon kívül hagyományteremtő rendezvényeket is útjára indítottunk, ( Sződligeti Polgári Piknik, karitatív rendezvények, parlagfűmentesítés).

A hatékony csapatmunka nélkül 2006-ban nem nyertünk volna az önkormányzati választáson és 2010 tavaszán nem sikerült volna változást hozni ebben a választókerületben is.
Hiszem és vallom, hogy összetartással újra emelkedő pályára állíthatjuk szeretett hazánkat, sereghajtóból felküzdhetjük magunkat.
Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!

*u.i.: SZOPTAT / SZOPAT utólag javítva. Amennyiben a cím mások szerint egy felesleges T betűt tartalmaz, úgy elnézést kérünk érte!

A TRÓGER AZ TRÓGER – akinek nyilván jól áll, még akár a mackó is!

Van úgy, hogy bizonyos estélyeken, avatókon, a lángelméknek, különleges tehetségeknek, világhírű művészeknek – de csakis nekik! – elnézik, ha nem öltöznek az alkalomhoz illő ruhába. Nem szólnak, hogy az öltözékük nem igazán felelt meg az elvárásoknak. Mert hihetetlen tudásuk, kisugárzásuk és lelki alkatuk egyszerűen felülírja a mindennapok legelemibb protokoll szabályait. Még az általános iskola legelején elmagyarázták jóságos tanítóink, hogy bizonyos foglalkozások művelői olykor a legjelentősebb ünnepségeken is jellegzetes formaruháikat viselik – nem válhatnak meg palástjuktól, kezeslábasuktól, vagy éppen egyenruhájuktól – s nem viselhetnek a másokéhoz hasonlatos öltönyöket, kosztümöket. Mert velük kapcsolatban éppen ez az elfogadott! És igen, a cirkuszi műlovarok, neves sportolók is megjelenhetnek, szinte bárhol és bármikor a manézsban, illetve a sportpályán megszokott öltözékben. Mert ők – de csakis ők! – éppen ettől hitelesek!

A néprajzi emlékezet szerint, a legkisebb településen is tarthatnak ünnepeket, évente, ahogy a kalendáriumok vezénylik. Bizony, ott is illik kihúzintani, s ha valakinek ez nem sikerülhet tökéletesen, legfeljebb megállapíttatik, hogy úgy néz ki az illető, „mint szaros Pista Jézus Nevenapján”! S aki az elvárások mentén alulöltözi a falu népét, könnyen kikezdhetővé, a gyüttmentek közt is a legutolsóvá válhat… megszólják! Mert a ruházat a tisztelet legelemibb kifejezése. Amiről felnőtt korban már nem illik, sőt felesleges tapintatlanság szólni. Különösképpen, ha az illető magas titulusban szemlélheti a zord mindennapokat…

A néprajzi értekezések szerint a liflander, meg a tróger is pontos megjelölése az alulöltözött, másokat és az alkalmat tiszteletben tartani képtelen egyénnek. Évszázadok óta így volt és talán ma is így van, ha tisztességről próbálunk beszélni… elég, csak egy vasárnapi szentmisén szétnézni a hívek sokadalmában!

A nyár, a maga embert próbáló hőmérsékleti adataival, a kánikula rekordjaival szintén feladatot ad, a tűrés bizonyos megpróbáltatásait, melyet viselni mindazok kötelessége, akiket erre a méltóság, a rang különösen is kötelez.

(…)

De, ugyan, miért is volna értelme, hogy több vetületben is megpróbáljuk árnyalni a mai nap csúcspontját, amikor városi közösségünk életének egy igen fontos napján egyetlen kivétellel mindenki képes volt az engedelmességre, a mások legelemibb tiszteletére, s egy kivétellel mindenki megértette és megjelenésével is kifejezte a legközvetlenebb társai iránt érezhető tiszteletet. Az ünnep méltóságának járó öltözék varázsát! Ma, amikor az ünnepségeket dokumentáló eszközök szinte mindent látnak és hallanak, már semmit nem lehet meg nem történtté tenni…

Persze, őnagysága számára ez is csak egy volt, a szokásos polgárpukkasztás eszköztárából! A mackó jó volt ezeknek! Ugyan, miért is érdekelte volna éppen őt, hogy mások mit tartanak ildomosnak! Őt, aki szerint egyetlenként, törvényen és mindenféle ítélkezésen felül állva azt tehet, amit csak akar?

Ugyan, honnan tudhatná, hogy mi, az efféle ünnepségek egyikére el nem várt, meg nem hívott, tehát semmibe nem vett szombathelyiek az alkalomhoz illő ruházatról mit gondolunk?

U.i.:
De minek is írni egy primitív szennylapban ilyen dolgokról? Az ipse öltönyei a lakóhelyén maradtak, ebbe a porfészekbe csak leugrott, kerekezett, avatott, elmondta milyen mázlisták vagyunk, hogy ő van… csak úgy, a rendes, havi miheztartás végett…

ÁLLÁS ROVAT – az egyházmegye “alkalmas” püspököt keres

Nem volt az olyan rég, amikor Ferenc pápa – 2016. március 19-én, szombaton délelőtt tíz órakor – a Szent Péter-bazilikában szentmisét mutatott be, majd homíliájában a püspöki szolgálat lényegéről elmélkedett. Miután elárvult egyházmegyénkben egyre inkább szükséges volna egy rátermett vezető, segítség gyanánt, – gondoltuk -, közzé tesszük az elvárásokat!

Íme, Ferenc pápa elvárásai: forrás Vatikáni Rádió, „Magyar Kurír”

„A püspökség szolgálatot, nem pedig kitüntetést jelent.
A püspöknek elsősorban szolgálnia, nem pedig uralkodnia kell a Mester parancsa szerint: „A legnagyobb legyen olyan, mint a legkisebb, és az elöljáró olyan, mint a szolga” (vö. Lk 22,26). Legyenek szolgák, mindenki szolgái, a legnagyobbaké és a legkisebbeké. Isten szavát hirdessék mindig, alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt. Intsenek, buzdítsanak nagylelkűen és a tanításnak megfelelően. Az ima és a rájuk bízott nép iránti áldozat révén merítsenek Krisztus szentségének teljességéből, hogy részesüljenek a gazdag isteni kegyelemből.

Sose feledjék el, hogy a püspök első számú feladata az ima: ezt mondta Péter a hét diakónus kiválasztása napján. A második feladat az igehirdetés, aztán jön a többi. De az első az ima. Amelyik püspök nem imádkozik, nem tud majd semmit csinálni – hangsúlyozta a pápa.

Az új püspökök kövessék mindig a Jó Pásztor példáját, ismerjék és gondozzák a rájuk bízott nyájat. Ne feledjék, hogy minden papír mögött egy személy áll. Minden egyes levél mögött, ami hozzájuk érkezik, egy ember áll, akit nekik meg kell ismerniük. Atyai és testvéri szeretetettel szeressék az Isten által rájuk bízott embereket, először is a papokat és a diakónusokat.

Szomorú olyan történeteket hallani, amikor egy pap szeretett volna a püspökével beszélni, de a titkárától vagy titkárnőjétől azt a választ kapta, hogy mennyire nagyon sok dolga van, ezért három hónapon belül nem tudja őt fogadni.

A püspök legközelebbi felebarátja a papja. Ha nem szereti az első felebarátját, nem lesz képes a többit sem szeretni. A püspökök álljanak közel a papokhoz, a diakónusokhoz, a munkatársaikhoz, a szegényekhez, a védtelenekhez és mindazokhoz, akik befogadásra és segítségre szorulnak.
Nézzenek a hívek szemébe, egyenesen a szemükbe, hogy így a szívükbe lássanak. És azért is, hogy az a hívő, legyen az pap, diakónus vagy világi személy beleláthasson a püspök szívébe is.

Figyeljenek oda mindazokra, akik nem tartoznak Krisztus egyetlen aklához, mert az Úr őket is rájuk bízta. Ne feledjék, hogy a katolikus egyházban, amelyet a szeretet köteléke kapcsol egybe, a püspöki kollégiumban egyesülnek, és magukban kell hordozniuk minden egyház iránti gondoskodásukat.”
Ezek voltak Őszentsége szavai, pontosan idézve!

vvv

Nos, ezek után itt lenne az ideje, hogy megjelenjék egy alkalmas hirdetés, sok-sok jól látható és olvasható helyen!
Hogy legyen alkalmuk elolvasni az aspiránsoknak! Meg, mert a kijelölés átmenetileg szünetel…

Hátha mégis akad köztük egy, akinek ezek után lesz elég bátorsága, megpályázni az állást!

Azután jöhet a beiktatás! Simán! Mint Győrben…

TERROR A TEMPLOMBAN – mégis, kinek a szégyene a pap halála?

Nem történt szinte semmi!
A helyzet az, hogy a ma már szokásosnak nevezhető, mondhatnánk, megszokott napi gyilkosságok sorában megöltek egy nyolcvannégy esztendős öregembert.
A bácsi munka közben, elhívatottságának gyakorlása idején szenvedte el a támadást, állítólag védekezni próbált, s támadóit ez felbőszítette.
A „semmi” ebben az esetben az idős férfi torkának átvágása volt.
Vagy, hogy ugyanezt a hírt többen klikkentsék – annak lefejezése.

Néhány pillanatig tartott csak az egész.
Senki nm volt, aki megvédhette volna!

Nagy dicsőség lehetett két marcona emberszabásúnak ráugrani egy törékeny termetű aggastyánra, s egy kegyetlen mozdulattal elvenni az életét! Nagydolog – mivel azok, akik ezt tették, egy papi hivatását gyakorló keresztény lelkészt öltek meg, s tették mindezt az iszlám nevében!

0002

Ha megpróbálom nem verklizve, a sokadik terrorcselekményként szemlélni ezt a barbarizmust, rögtön és önkéntelenül döbbenek rá, hogy valakik aljas módon megöltek egy szerencsétlen öreget, apáink, nagyapáink kortársát, akinek évtizedeken át ígértük a nyugalmas öregkort, cserébe az életen át vállalt szolgálatért!

A lelkiismeretemmel viaskodom, miközben magam is ott vagyok a listán, talán kicsit későbbre vésve, talán ma még kiolvashatatlanul, de ott vagyok, ahogy te és te és te is! Akivel most végeztek, semmivel sem volt fontosabb nálad, vagy nálam, talán csak éppen rosszkor kellett rossz helyen lennie!

Minden terrortámadás áldozata a szerencsétlenül egybeeső véletleneknek köszönheti, hogy célponttá válik!
Itt mond csődöt a gyermekkorunk óta biflázott örök igazság, melyben a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig a büntetését!
Mert itt makacsul és megváltoztathatatlanul elnyeri mindenki a büntetést, csak éppen mások rosszasága miatt!

0003

Mindazok, akik Nizzában a kamion kerekei közt roppantak és szakadtak darabokra,; mindazok a Bataclan színház lépcsőire zuhantak, miközben a testükbe fúródott egy idióta lövedék, ugyanúgy a legmocskosabb rend áldozatai lettek. Mert ez a rend nekilódult, hogy megvalósítsa önmagát!

A legszarabb érzés, hogy miközben ezek a nyomorultak a haláltusájikat vívták, a hatalomért egymást marcangolók máris mindent tudni véltek, és a leginkább a mi nevünkben sorolták a felhatalmazásaikat – miközben tehetetlenek voltak!

Mert tehetetlenek, impotensek és primitív bunkók voltak mind az okoskodók, a „na ugye” megmondói, akik percenként próbálják elhitetni velünk, hogy bírják a frankót, tudják a tutit!
Egy szart tudnak ezek!
Csak egymás torkát szorongatják, miközben a listák legvégére kerülnek, szépen, komótosan!
Mert a terroristáknak előbb a legvédtelenebbek kellenek!

Mint Pére Jacques Hamel, a nyolcvannégy évet élt pap, akinek a Krisztusi szeretet hirdetése közben vágták el a torkát!

Már csak idő kérdése, hogy mindenki nekilásson a visszaszámlálásnak – pedig nem kellene, hogy így legyen!
De ahol a legkiválóbb üzlet a háború, meg a gyógyíthatatlan betegségek, ahol a szegénység, meg a járványok terjedése a legjobb biznisz, ahol nem számít más, csak, hogy a gazdagok még gazdagabbak legyenek, nem történik semmi; szinte semmi, amikor az iszlámra felesküdött gyilkosok elvágják egy keresztény lelkipásztor torkát…

13680540_1241972295836533_5911046695781014045_n

Pére Jacques Hamel meghalt.
Ez az iszlám dicsősége.

De a keresztény világ szégyene, a te és te és a ti világotok szégyene, mert elintézitek egyetlen mondattal, aztán hallgattok.

Mert minden nagyon rendben van – ugye?

DZSUDZSÁK VÉGRE BILIT BORÍT – kongó stadionok az EB sikerek után?

Sokan voltunk, de nem elegen!
Tudod, Te „kedves vezető”, amikor mi, a falábú, se dekázgatni, se emelgetni – így nyilván írni sem tudó firkászok milliószor megkérdezzük, minek építesz három és félezres stadiont egy 1812 lelkes falunak, lesajnálod a magunkfajtákat!
Nyilván, csak rosszmájúságból, irigységből írtuk le, újra és újra, hogy nem értjük, minek apróra zsugorodott hazánknak ennyi stadion, minek azokban annyi férőhely.

Leírtuk páran, de úgy tűnik, csak sokan voltunk… de nem elegen!

Amikor jött némi siker, a hosszú semmi után, te csak annyit mondtál: na, ugye!

Az EB magyar sikerei a te sikereid lettek, rögtön tudtad, hogy minden téged igazolt! Budapest utcáin hömpölygött a tömeg, a nagyvárosok napokra elfeledték a gondokat.
Csakhogy az EB után rögtön előhoztad a migránsokat, az idióta Brüsszeli tudatlanokat – még mielőtt örülni kezdhettünk volna!
De igazán!
Elvetted a kedvünket az örömtől, megvontad a magabiztosságunkat, hogy tovább verhesd a fejünket az általad módszeresen felszántott földbe!

Dzsudzsáknak lett elege először! Ugye, olvastad, mit nyilatkozott az Indexnek?
Dzsudzsáknak elege lett az eldobhatóságból, abból az alattvalói szerepből, amivé valamennyiünket szántál!

db1

„A franciaországi Európa-bajnokságon nyolcaddöntős magyar csapat egyik kulcsembere vasárnap a Hungaroringen az MTI-nek elmondta: kint volt a Ferencváros és a Partizani Tirana szerdai mérkőzésén, és felidegesítette, hogy a magyar bajnok FTC tizenegyespárbaj után kiesett a Bajnokok Ligája selejtezőjéből.

„Én is többet vártam, arra számítottam, hogy a Fradi túljut ezen a csapaton. Ha a két együttes közötti különbséget nézem, akkor talán az akarat döntött az albánok javára. A válogatottal bizonyítottuk, hogy akarattal mit lehet elérni” – vélekedett.

„Tízezrek vonultak utcára és megállt az élet a válogatott idején, de azok a tízezrek most nincsenek kint az utcán és a stadionokban sincsenek. Alapvető probléma, hogy még mindig konganak a stadionok az ürességtől, pedig mindennek az alapja a kellő támogatás, a kellő plusz, a kellő szurkolói háttér” – mondta a 29 éves szélső.
Kiemelte: döbbenetes, milyen egységről tett tanúbizonyságot az ország és a szurkolótábor az Európa-bajnokság ideje alatt. „Ezt nagyon meg kellene lovagolni, nem csupán két-három hétig megélni, úgy, hogy augusztusban már senki nem akar meccsre menni” – tette hozzá.

12219591_914276828661990_1648279935594507878_n

Dzsudzsáknak július 25-ig tart a szabadsága, ezért hétfőn csatlakozik az Ausztriában edzőtáborozó Bursaspor csapatához, de még nem tudja, hogy marad-e a török klubban.

Van benne némi csalódottság, és meglepőnek tarja, hogy – szerinte – az egész magyar labdarúgás számára nem hozta meg az áttörést az Európa-bajnokság.

„Senki nem várta, hogy a Real Madridba fogok igazolni, de azt a keresettséget sem hozta meg, amit sokan reméltünk. Ez az én jövőmre is kihatással lehet, de tavaly is csak augusztus közepén igazoltam át, a következő hónap végéig most is ráérek” – mondta a játékos.”
Viktor!
Mi lesz, ha egyszer kiderül majd, hogy az EB győzelem csak a te kampányodhoz kellett, mellékesen, Habony által koreografálva, ahogy a kerítések, a terrorfenyegetettség, meg a folyton szapult, áruló baloldal?

Vajon, ki fog majd akkor kifakadni, s lesz-e, aki meghallja a hangját?
Ma Dzsudzsák végre bilit borított!
De lehet, hogy csak a fekália terült szét a felszínen?

TUSVÁNYOSI KOCKÁSINGES MEGVÁLTÓ – orbánbeszéd élő egyenesben

Jóságos Isten, hát megértük ezt is!
Leállnak a híradások, elnémulnak a zenekarok, a rádiók és televíziók megszakítják az adásaikat, hogy minden lakásban, közintézményben, autóban és közterületen, egyszerre és egyazon időben váljék hallhatóvá és láthatóvá, amint elhízott megváltónk – vagyis mi, Magyarország… – mondja a magáét.
Megtisztelve az övéit, ücsörögve a mafla mikrofonok mögött és persze kockás ingben, csakazértis.
Orbánbeszéd élő egyenesben, eltekerhetetlenül, válthatatlanul, minden csatornán és minden médiában. Mert nyilván úgy gondolja, hogy nincs a szavainál fontosabb – pontosabban nem lehet!

ov1

Évről évre megkapjuk az orbáni misét, püspökúrral, meg Zsoltival, meg persze számtalan újonnan tenyésztett magyarral a tapsolók köréből. Hálás magyarokkal, akik – mint azt Semjén nem győzi hangsúlyozni – október másodikáig éppen egymillióan lesznek. Már nem kell mindenkinek hozni még egy embert, a manuszok klónozását elvégzik a honosítók, akikről anno, a nagyvezír volt szíves azt hazudni, hogy csak köret lesznek…

Tergyeget.
Nagyjából ezt mondta volna róla öreganyám, aki a testbeszéd értelmezésével elévülhetetlen érdemeket szerzett néhai fejlődésemben.

Ül, és közben kapálózik, mondja a milliomodszor is értelmetlen kliséket, mely szerint mindenki hülye, csúf és értéktelen, akinek neve nem orb-bal kezdődik, s a vége nem iktor!
Mi, közel hétmillióan pedig vagy orbiktorokká válunk, vagy akár mehetünk a többi hazaáruló után!

ov2

Van abban valami kimondhatatlanul undorító, ahogy gögjét legyőzni, vagy akár leplezni is képtelenül le-levicsorog felénk, ahogy hangsúlyait és hadarásából lett beszédhibáit ránk erőltetve eligazít. Mindent kimond és elnevez helyettünk, s közben arról fecseg, miként véd meg valamennyiünket, miként ver helyettünk az ő drága szíve, mert persze csak önzetlenségből zavar el mindent és mindenkit a mi köreinkből. Elzavar mindenkit, hogy iránymutatást adhasson, mely homokozóban, kinek a fejére szórhatunk homokot, s ha visítani támad kedvünk, ugyan mit ordíthatunk és kiknek a képébe. És íme, az ellenség, Brüsszel, aki persze ebből az egész fecsegésből mit sem ért…

ov3

A nagycsalád egy szép napon úgy vélte, hogy a bőséges gyermekáldás után még szívesen felnevelne, adoptálna egy másmilyen apróságot – örökbe fogadja a meglehetősen alultáplált purdét, hogy felnevelve a magasba emelhesse majd: íme, a jövő. A gyermek viszonylag gyorsan szocializálódik, helyezkedik, fogakat és karmokat növeszt, aztán egyre összeférhetetlenebbé válik. Szinte csak keresi az okot a csúfolódások, veszekedések kiprovokálására. Mire a jóságos örökbefogadók felocsúdnak, a vásott kölyök már teljes fegyverarzenáljával céloz és lő, nem ritkít, de irt. A felborult világban menekülni kényszerülőket provokálja, a lehetetlenből menekülőt megbélyegzi, aztán, hogy a kontinens különböző pontjain véres események indukálódnak, a megállíthatatlan terroristák rémképeit festi. Ő, a befogadott, a menekült, a sokáig csak megtűrt paprikajancsi. És a megmenekülésről fecseg, miközben kizárólag szerezni akar. Elvenni mindazt, amiről megállapítja, hogy az övé…

ov4

Jóságos Isten, hát megértük ezt is! Leállnak a híradások, elnémulnak a zenekarok, a rádiók és televíziók megszakítják az adásaikat, hogy minden lakásban, közintézményben, autóban és közterületen, egyszerre és egyazon időben váljék hallhatóvá és láthatóvá, amint elhízott megváltónk – vagyis mi, Magyarország… – mondja a magáét. És közben se te, se én nem mondhatom: elég! Nem tehetem keresztbe a karjaimat, nem sóhajthatok: ennyi! Mert már nincsenek jogaink, csak kötelességeink! És ez most éppen demokrácia, az ő felfogása szerint.

Vajon a maradék hétmillióból, legalább egy sejtette, tudta, mi ez az egész?

POCAKOS KOMCSI – egykor Orbán nevezte így az ellenségeit!

Valaha, „azokban az időkben”, ott a Ménesi úton, – így kezdődik minden jóféle igaz mese -, amikor még több volt a lehetne, mint a lesz, a kóter kedvenc szavajárása lett a „pocakos komcsi” elnevezés.

0002
A szókapcsolat így vált eggyé – külön-külön mindkét szótag élte a maga életét, de a kettő együtt, a „pocakos komcsi”, a zsigeri gyűlölet szállóigéjévé vált.
Amolyan, általános címkeként jutott mindazoknak, akik a frissében alakult pártocska, – a fidesz – tagjai számára a haladás útjában állókat jelentették. Elég volt egy hosszabb okfejtés bizonyos átkos-béli csoportok működéséről, vagy éppen a „rossebes, még mindig hatalmon lévők” tevékenységének bírálata közben kellett hatásos jellegzetességet megfogni, azonnal elcsattant a „pocakos komcsi”!

0003

Bár végül szinte mindenki használta, azt mindenki jól tudta, hogy a szókapcsolat Orbántól ered. Igaz, ahogy ő hadarta, az, úgy, csak jó két évtized múlva Szíjártónak sikerülhetett, de ő nyilván naphosszat ezt gyakorolta, míg a szülei a leendő vityillója áráért güriztek.

Még bőven a rendszerváltás után, 2012-ben, Orbán újabb miniszterelnöksége idején is élhetett a lesajnálás, minden olyan férfiatlan pocakos lény cikizése, akinek több jutott a kelleténél, oda, nyaktól lefelé… Emlékezetes, lehallgatós videó járta be a sajtó berkeit, melyben Orbán, egy díszszemle alkalmával, a véletlenül bekapcsolva feledett mikrofonok hallatára, újfent kifejtette nézeteit a pocakos manuszokról. Ahogy ő mondta, tábornokban ki nem állhatta a pocakost!

Szomorú, de Orbán – és haverjai – felett 2016 közepére alaposan eljárt az idő.
Hol van már pl. a nyurga, szemüveges barát a gimiből, akire oly sokszor hivatkozhatott, akinek éles elméjéről, magvas gondolatairól mindenkor elismerően nyilatkozhatott?
simicskaHol van már a jóbarát, akinek mindent meg lehetett és kellett nyerni, ha közbeszerzésnek csúfolt mutyizások révén el kellett tűntetni a közlóvét? A barátból egy jókora pocakkal élő, hózentrógeros fazon lett, akitől a legnagyobb pofont kapta Orbán, amikor nyilvánosan és kertelés nélkül legecizte korábbi pajtiját.
Ha jól sejtjük, Orbán még aznap ráaggatta szokásos bélyegét, Simicska Lajosból nyilván „pocakos komcsi” lett!

Ugyan a közmédiát ez a vaker nem járhatta át, de az orbáni szófosás fontos kelléke nyilván nem veszhetett ki nyomtalanul. Milyen különös, hogy Simicska éppen a szovjet utódok ellen érzett utálata miatt fakadt ki Orbánra!

Arra a néhai pajtira, akivel egykor csak a komcsik gyűlölete számíthatott kiindulási pontnak!
(…)

És íme, Orbán Viktor ma! Úgy tűnik, végérvényesen és visszavonhatatlanul beleszeretett a pocak életformájába! Már nem akar ugyanabban a kockás ingben feszíteni, amit a diplomaosztó utáni napon viselt, már nem akar dicsekedni a focinak köszönhető kondíciójáról.

0004
Orbán pocakos lett! Éppen olyan, mint azok, akiket valaha megvetett. Orbán révbe ért, most már örökké és visszavonhatatlanul „pocakos komcsi”, miközben persze szent meggyőződése szerint ő az egyetlen, alkalmas és karizmatikus jobboldali vezető, ott, ahol a nemzet nem lehet ellenzékben!
(Már megint az állatfarm jut az eszünkbe, meg a gazda ágyában parizó disznók! Az egyenlőbbek…)

Orbán tényleg a mai napig azt hiszi, hogy ő és társai fiatalok és demokraták?

Végignéztek, kedves olvasók, mostanában Orbán legszűkebb társaságának tagjai közt? Ott kérem mindenki feszeng, ha behúzott pocakkal kell kínosan ügyelni, hogy a jóléttől pattanni kész ruházat ne emlékeztessen örökké azokra az időkre, amikor a hasonszőrűek jelentették a legádázabb ellenséget!
Tokák és pocakok, szemek alatti táskák, hullogáló ősz haj, s többnyire tar fejtető. Ez lett a külcsín! S akkor a belbecs átalakulásáról még nem is szólhattunk!

0001

A kép egy röpcsin készült. Orbán, mint rendesen, utazgatott, repkedett egy keveset a köz forintjaiból.
A németországi kiruccanás úgy tűnik, nem volt böjtökkel tarkított!

0005

Hölgyeim, és uraim!
A jövő elkezdődött!
Jönnek a pocakos komcsik, csak végre jöhetnének már üvölteni az őket nem csak zsigerileg gyűlölni képesek!
Vagy most már tényleg senkit nem zavar néhány pocak felett ringó vízfej?

GYERMEKPARADICSOM SZOMSZÉD MÓDRA – de mikó’ lesz má’ szeptember?

Miután egy hónapja már, hogy végre-valahára kicsengettek, s kitört a nagy büdös vakáció, a szomszédok kertje felől szinte naponta válik egyre elviselhetetlenebbé a mindent elsöprő uncsi, mely úgy nagyjából az ott fellelhető négy gyermeki torokból permanensen kiröppenő sikoltozásokban mérhető a leginkább.

0001
Négy lurkó, miután úgy fél tizenegy magasságában kipattan a mindent felülmúló dunnák rejtekéből, rövid tűnődés után nekiveselkedik az úgy kb. éjfélig tartó derék semmittevésbe, mely olykor kap némi gellert – persze csak az aktuális étkezés lefolytatása okán…

Szorgos édesanyjuk addigra már úgy a harmadik burgenlandi grószmutter körberadírozásán is túl van, olykor hazatelefonál, persze csak, hogy a sablonok szerint „minden rendben van???” című egypercessel gyermekei tudomására hozza, hogy ő persze létezik, s különben is, a frigó ajtaja nincs bereteszelve. Röpke tudósításokat kér, vajon hogy halad az itthon felejtett mosogatás, a felmosás, no és, hogy a baromfiudvar lakói megszabadultak-e már a ketrecek fogságából. Miután rendre pozitív válaszok csattannak a gyors búcsú reményében, az anyátlanság boldog órái folytatódnak.

Apuka alkot. Őt nem szabad megzavarni! Nap-nap után végzi az ő egyéni szabályai szerint felépített munkáját, l