EZ MÁR A SZEMÉLYI KULTUSZ? – vagy van még pár ötleted…

Igen, az élet tanítómestere szereti az alapos munkát.
Ismétli önmagát. Olykor elszomorító, olykor nevetséges, amikor feltámadni látszik általa a múlt, s az önigazolásban fuldokló pára nem csak elérni, de meghaladni is próbálja nagy elődjét, példaképét.

Hja, és persze mindezt úgy teszi – nyilván nincs egyetlen négyzetcentiméternyi tükör abban a fránya házban… – hogy a hasonlóság, mint fizikai együttható, már-már fájdalmas.
De már a felvetés is sérti!
„Őpatyolattisztaságát” hasonlítani ama fertőhöz – felhozni, hogy amit építget, amiért annyit sertepertélget, már majdhogynem személyi kultusz – maga a bűn!
Hát, hogy is volna az, mindössze hallatlan népszerűsége csak, mely olykor kapaszkodókat biztosít az érte rajongóknak! Jó támasza önmagának, időről időre a köz elé áll és megállapítja önmaga tökéletességét, hasonlítja, méri magát a gyűlölt elődökhöz, csak, hogy egy falatkával magasabbnak vélhessék dicső maximumát.

0002

Legújabb felvetését böngészve, családi körben, hangos szóval részleteket felolvasva elbájoló kliséiből – igazán mulattató olvasmány… lehetne! Íme, a bátorság nemes szobra, aki, ha kell számtalanszor püföli és rúgja az elmúlt időket, miközben élvezi a visszhangzó csöndet, s ha kell cimboráit viszi habókos ünnepségeire, ahol oly jó elvegyülni együgyű mondókáinak béna ismétlődésében!

Olvasgatom a hozzánk, olvasókhoz intézett intelmeket, a hótolóként utat véső dörgedelmeket, de csak a röhejtől párásodik az ókulám – hát, tényleg nincs, aki szólna néki? Ötleteitől lassan azok is a falra másznak, akik bólogatásaikért jócskán faltak már a kondérból – de a határ, úgy tűnik, már rég nem a csillagos ég! Ugyan, miért is szükséges ez a rengeteg lihegés, olykor a néki tündöklő támasszal, néha gyógyító ujjai nélkül? Miért nem elég, ha volt az a fránya „sok”, miért, hogy a visszhangoknak is visszhangozni kell?

0003

Azt mondja, nem csak nekünk készült az ünnep.
Mondja, hogy erre figyelt az egész tartomány, hogy ezernyi szem és fül leste itt a történéseket, hogy szinte kiürültek a szegletek, s csak úgy áradt a tömeg – egyre, felénk.
Mondja… s csak előbányásszuk a felvételeket, melyeken a kicsit sem foghíjas „tömegek”, meg a szűnni nem akaró érkezés az, ami látható kellene, hogy legyen. De csak a hely látszik, meg leginkább a „hült hely”, meg a sok-sok hivatkozás a mások fránya elfoglaltságaira.

Így válik rendezetté, miért maradtak távol, s ha jöttek, miért jöttek értelmetlenül, akik helyettesítettek és pótoltak. Mert mindez így sokkal egyszerűbb, mint legalább egy aprócska „elnézést” elejteni, alig hallhatóan!
A mi emberünk így látja jónak, hogy mi őt így lássuk. Építi, magasítja a falát valami fura személyi kultusznak, aminek éppen semmi értelme!

0004

Ellenfelek nélkül, buta, köpködő senkiknek válaszolgatni – ez nem éppen illő feladat egy akár csak vélt méltósághoz. Csak tűrni, viselni ne volna olyan rettenetes…

U.i.: Képeink mindegyikén Rosenfeld Mátyás látható, s aki mást gondol és mond, az maga a gonosz…