TIPPEK KEZDŐ SZÜLŐKNEK – avagy, hogy (ne) vegyük el gyermekünk kedvét az iskolától?

Azt hiszem, azoka klasszikusnak mondható – szövegek már tényleg nem elég ütősek!
Tudod, amikor a kiscsávó előtt vigyorogva gügyögő papik és nagymamik előadják, miért is marad el a tanévnyitó, miként toldottak egy újabb hetet a vakációhoz, s különben is, elveszett az iskola főbejáratának a kulcsa, s az udvari kapu használata életveszélyes…stb. stb.
Hja, és az iskola intézményének elvarázslására hivatkozó kedveskék ideje is lejárt!
Tudod, ők meséltek arról, hogy iskola helyett mostantól a Vidámpark, meg a Fővárosi Nagycirkusz fogadja a nebulókat!
Valami különös kegyességre való hivatkozásból így akarták fájdalom mentessé tenni a szigorú és megváltoztathatatlan iskolakezdő dátumot.
Szép idők voltak!
A minap, amikor kedvenc, szanálásra váró rádióm frekvenciáján Balázs és csapata arról viaskodott, vajon, miféle agyatlan elképzelés alapján kezdődik éppen csütörtökön egy új terminus, próbáltam magam is eltűnődni, vajon, hol tarunk 2016-ban, amikor elindul egy újabb, várva várt „tanév”?

0001

Nem véletlen, hogy éppen azokhoz a még túlontúl is lelkes anyukákhoz és apukákhoz írok, akiknek a „T” betű ott ragyog a mellén!
(Elnézést és több türelmet kérve azoktól, akiket e gond messze kerül…)
Ők a reménység kategória versenyzői.
Velük kellene megértetni, hogy a nagy elengedés, a suli kezdési szindróma semmivel sem kátyúsabb út, mint bármelyik, amire tévedni méltóztattak a nagy gyermekvállalási projekt elindulása óta. Rengeteg lapos duma tódul a nagy jövőről, a megtámogatott vállalási kedvről, csak éppen ezek valóságtartalma tűnik el rendre a nyájas ködben.

Erre mondja kedves vezetőnk, hogy történelmi távlat!

Szóval, ebben a szimpla spekulációban éppen csak egy aprócska kiszögellés, ami napokon belül elkövetkezik, mégis sok múlik rajtunk! Mindazokon, fölnőtteken, akik nem holnapután lépik át kisdeákként, első alkalommal, az öreg iskola nyikorgó kapuját.

0003

Csak éppen azt nem kellene gondolnunk, hogy gyanútlan gyermekeink kellően hülyék e nap hordereje kapcsán! Nem kellene azt feltételeznünk, hogy süketen és vakon vergődték velünk végig az üzleteket, miközben shopping körutak sokaságán át beszereztük azt a rengeteg kacatot, amit módszeres rabigába kergetéseik közepette használni fogunk, nemsokára.
Felkutattuk a legrandább iskolatáskát, a hozzá nem illő tornazsákkal, tisztasági csomaggal, kistörcsivel, kisszappannal, meg persze millió visszazárható és ezért visszazárhatatlan zsepivel és több gurtni wcpapírral.
Mindenféle agyatlan figurával díszített csomagolópapírba burkoltuk az amúgy törékeny füzetkéket, miközben a lila bekötőpapír, meg a felnyalható vignyetta emlékképeiről regéltünk. Órákig hegyezgettük a garnitúra színes ceruzát, teletömtük a tolltartót, meg a póttolltartót, aztán mindent belegyömöszöltünk a béna táskába. (Hja és mindezek által legatyásodtunk…hmmm!)

Gyermekünkkel egy hete gyakorlatozni kezdtünk. Ez ám a praktika!
Próbacipeléseket tartottunk otthonunk és az iskola között, miközben a szembe jövők dicsérő szavait aratgattuk a mellettünk bambán billegő gyermek felett. Oh-lalala….

0002

Na ez után igazán nincs miért szépítenünk a dolgot!
Vége a nyárnak, a lustálkodásoknak, bevégeztetnek a délelőtti csavargások, csellengések, a délutáni blökisétáltatások, meg a végtelen hosszú tengó csaták – jön az álló napon át tartó átnevelő, a kockafejeket termelő iskola, a maga elavult és dögunalmas magolásaival, szerencsétlenkedéseivel!
Nincs többé apuci, meg anyuci, nincs tablet, meg Frászbúk, könyvek vannak, rengetegen, jön a Gizi tantónéni, meg a Borcsa néni, a délutáni tanerő, aki fegyelemre hivatkozva olyan irgalmatlan károgással tudja egyetlen levegővel végigüvölteni az udvari pihenőidőt – szóval jön az iskola, a rengeteg problémás gyerekkel! Ez ám a csuda!

Eszembe jutott a minap egykori esetem a megmérgedt mentorommal. A tanárképző főiskola pszichológia tanszékének matrónája, aki oly kitartó lelkesedéssel próbálta elmagyarázni a „nehezen nevelhető gyermek” kategóriáját. Igen, visszaidéztem fuldokló rosszullétét, amikor kiselőadása közbe a magasba lódítottam a kezem, majd, miután szót kaptam, a magam egyszerű szavaival reagáltam okfejtésére: Drága Tanárnő, én úgy gondolom, hogy nehezen nevelhető gyermek nincs, csak impotens szülő, meg csapnivaló pedagógus. De az rengeteg…
A drága asszony belevörösödött tudatlanságomba és a főigazgató felé irányított, némi fejmosásra. Így történt, s ma szinte pontosan ugyanígy látom – száz éve végzett tanerőként! Mi, rengetegen a gyakorlott szülők és pedagógusok, vajon a szükségesnek vélt hazugságokon kívül mivel készülődhetünk az induló tanév előtt?

Mit üzenhetünk a kezdő szülőknek? Vajon, mit tehetnének, sokkal több türelemmel és szeretettel, hogy ne vegyék el gyermekünk kedvét az iskolától?

0004

U.i.: Ha valakit komolyabban is érdekel az iskolakezdés, kérem, olvassa el Deliága Éva gyermekpszichológus javaslatait iskolakezdéshez! Igazán gondosan összeállított tipp-gyűjtemény!