6 FORINT 35 FILLÉR – mindössze ennyivel drágul a benzin!

Potomság!
Különben is, a gázolaj meg “mindössze” 12 forint 70 fillérrel drágul!
Apróság! Bagatellll!
Sírhatnak a dízelesek – de, van egy fantasztikus hírünk: ma még minden olcsó!
Tehát ma, amikor még híre hamva sincs a fizunak, lehet a kutakhoz rohanni, aztán jöhet, ami belefér! Vagy inkább, amire futja – ugyebár!

0003

Míg magam is bambán araszolok a kút felé, hallgatom a kedvenc rádióm sertepertélését. Nagy igyekezettel próbálnak pozitívnak tartani, s szinte hessegetnek a töltőállomás irányába: ma még olcsó! Ma még lehet!

Éppen úgy, mint anno, amikor az akkori kormány duplájára emelte a „párforintos” benzint és sorok kígyóztak a temérdek kannával. Bespájzolt, aki tehette! Szinte magam előtt látom a Zsigákat, Trabikat, meg a farmotoros Skodákat, amint az Ady téri kúttól a Haladás pályáig alkottak masszív sort. Morgolódtak, szidták akit lehet, de bevásároltak, mert így majdnem két hónapig még az olcsóval döngethették a macskakövet. Hja, azok a régi szép idők! Havi, majd négyezres fizu, évtizedes várakozás új Trabira a Merkurnál, párforintos üzemanyagár, olcsózsemle, olcsóparizer, olcsósör…

0001

Az akkori kormányok képtelenek voltak meglátni a nagy bizniszhez vezető utat! Ha emeltek, csak pár fillért tettek a pár forintra. Ugyan, honnan hallottak volna a nagy üzletről, az adók adóztatásáról! Ez ám a „mai menő móka”! Meg az, hogy az évtizedek óta nem létező váltópénz, a fillér, simán megjelenhet ma, a címlapokon! A nagy túlélő!

Hat forint harmincöt fillér!
Ennyivel kér többet holnaptól a kútfej!
Mert a benzinkutas itt már csak pénztáros lehet.
Tankolok, kicentizem a három ezret, a „shopnak” gúnyolt közértbe rontok, aztán a kasszánál fizetek!
És már indulhatok is!
Nincs itt kiszolgálás, nincs diskurzus, se borravaló!
Kihoztam, ami a hétvégére beterveztetett, ami a maradványok maradványa, aztán amennyit kapok érte, becsepegtetem!
Holnaptól nyilván kevesebbet!
Akár egy egész decivel is kurtább lesz az adag!
Vicc!
Ha körülnézek, a kútnál összegyűlt sokadalom szinte minden szereplője ugyanezt teszi. Belötyögteti azt a háromezerért járó keveset, s esze ágában sincs morgolódni. Minek is! Ma hat forint harmincöt fillér, a dízeleseknek tizenkét forint hetven fillér, holnap, lehet, jóval több lesz.

Étvágy dolga!
No, nem a verdánk – a kormányunk étvágyának függvénye itt minden!
Tudják jól, – mert mi, magyarok a programjuk végrehajtásán fáradozunk – majd kevesebbet szaladgálunk, ha kigyúl a sárga lámpa!

0002

A legbosszantóbb persze a nagy magyarázat.
Az indok.
Amiért drágul a nafta!
Valahogy így: „Értesülésünk szerint a Mol most közölte a kúthálózatokkal, hogy szombattól az adóemelés nyomán bruttó 6 forint 35 fillérrel emeli a benzin és 12 forint 70 fillérrel a gázolaj árát. Ez az 5 és 10 forintos jövedékiadó-emelésből, illetve a rárakódó áfából áll össze. A magyar állam ugyanis itt az adót is megadóztatja. Ennek folytán számításunk szerint a benzinért 340, a gázolajért 345 forintot kérhetnek a kutaknál literenként átlagosan.” (Nol info)

De, hogy igazán kellemes legyen a napunk, ezt még indokolni is képesek: „Korábbi beszámolónk szerint a Fidesz-KDNP ellenzéki ígéreteikkel szemben a nyáron a jövedéki adó emeléséről döntött. A korábbi szokásoktól eltérően azonban a törvény szövegében ez ennél jóval rejtettebben jelent meg. Eszerint ha a nemzetközi nyersolajár hordónkénti átlaga két és fél hónapig 50 dollár alatt marad, akkor új jövedékiadó-mértékek lépnek életbe. Ez a benzin esetében literenként nettó 125, a gázolajnál 120,35 forint. Ez nettó 5, illetve 10 forinttal magasabb a jelenlegi szinteknél. Ha az olajárátlag tartósan 50 dollár fölé nőne, akkor a jövedéki adó ismét visszacsökkenne a jelenlegi szintre.”

0004

A visszacsökkenés persze csak egy a népszerűséget fokozó ígéretek közül. De most akad, ami ennél sokkal időszerűbb! Hát persze, hogy az emelés! Ugyan, ki fogja észre venni, azt a tankolásonként elmaradó pár deci üzemanyagot? Ugyan, ki lesz, aki elugrik húsz literért, vagy simán beterpeszt a kútfej előtt, hogy lássák: ő bizony tele nyomatja! Ha már egyszer itt a verda, lakjon jól! Ugye?

Októberhez értünk. A benzin áremelés, a népszavazás, meg a hideg beköszöntének hónapjához. Lehet jó döntéseket hozni! Eszünk, iszunk, gyógyszert veszünk, téli lábbelit, tüzelőt, vagy üzemanyagot? Ez a kérdés, válasszatok! De, ugye, már senki nem gondolja komolyan, hogy ez valódi választás volna? Mert nem az!

IBOLYA NÉNI – válasz volt ő, az üres világban

Beköszönt az ősz.
Még felkészülni sem volt időnk, de lásd, a hajnal máris zimankóval kopogtat.
Hullogálnak a rőtszín falevelek, s a földre koppanva megérkeznek rendre a sipkavesztett makkok, vadgesztenyék.
A nálunknál jóval érdemesebbek azt írnák: elmúlás.
Bizony, az emlékek fátyla ereszkedik egyre, emlékek idéződnek, amint jó pár évtizede már, vásott hallgatóként, ellógtuk a derék neveléstudomány felelősségére tanító órát… s a tanárnő éppen szembe jött velünk, míg mi önfeledten rugdostuk a parkban a faleveleket!
Nem volt mérges, szemmel láthatóan korholni sem volt kedve, inkább csak bölcs derűvel somolygott, aztán, hogy mellénk ért, s mi buzgón ráköszöntünk, ő halk szóval megjegyezte: kollokválni fognak, fiam. Kollokválni a szignóért…

De jó volna újra ott lenni, a parkban, a levelek közt, világmegváltó eszmékkel és felelőtlen ostobaságokkal a szívünkben – fiatal álmodóként!

Jó volna újra hallani azokat az akkor szigorúnak tűnő, értünk korholó szavakat. Amiket a legnagyobb jó szándékkal ígért a főiskola legmelegebb szívű tanítója. Mert soha nem bocsátotta volna meg magának, ha mi nem állunk készen a didaktika, majd persze a logika és pedagógia tudományának művelésére…

0002

Kopogtat az ősz, s ma már csak hiányozni képes a jóságos tanárnő! Ibolya néni, Lux Ibolya tanárnő elment, s most érthettük csak meg gyönyörű versének sorait:

„Kételkedsz, kutatsz, remegsz a rohanásban,
Keresed a választ az üres világban,
A válasz pedig itt él, itt benn a szívben,
Az, aki valóság, aki örök: ISTEN.”

„1942-ben a pápai tanítóképzőben tanítói-, 1948-ban gyakorló iskolai tanítói bizonyítványt; a budapesti Pedagógiai Főiskolán magyar-történelem szakos általános iskolai tanári-, az ELTE-n pedig pedagógia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. 1949-től 1959-ig a pápai Állami Tanítóképző Intézetben dolgozott, s 1959-től (az intézmény megszűnésétől) a szombathelyi – az akkori Felsőfokú Tanítóképző – Pedagógia Tanszékén folytatta munkáját. Nyugdíjba vonulását (1978) követően egészen 1990-ig óraadóként tovább oktatta e tanszéken tantárgyát, a didaktikát. Tudományos munkáiban foglalkozott többek között a nevelés-oktatás gyakorlati kérdéseivel (Ünnepek, ünnepélyek.

0001

Az általános iskola tagozata számára. Tankönyvkiadó, Budapest, 1972.); továbbá nagy érdeklődéssel kutatta, illetve tette teljessé a Pápai Állami Tanítóképző Intézet történetét; s nem utolsósorban behatóan vizsgálta a mese szerepét a személyiségformálásban. (Tanító, 1988/8. sz.) Elnöke volt a főiskola Oktatási Bizottságának, és a megyei TIT Pedagógiai Szakosztályának. Tanítványai mintegy harminc díjnyertes dolgozatot készítettek az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákra. Munkáját számos elismerés fémjelzi: „Az oktatásügy kiváló dolgozója” (1974); a „Munka Érdemrend bronz fokozata” (1978); 2002-ben pedig a Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pedagógus Életmű-díját vehette át.”

0003

Halála éppen olyan megmagyarázhatatlan, mint amilyen az a soha nem múló szeretet, amivel évtizedek múltán is ráismert egykori tanítványaira.

Összefutni, találkozni jó volt, igazi öröm, mert Lux Ibolya soha nem érdeklődött a hogylétünk, vagy éppen az időjárás ostobaságai felől.
Őt mindig a szeretteink, örömeink érdekelték, s a boldogság, amit mindig akkor érzett, amikor mások vidámságaiban osztozhatott.
Nagyszerű pedagógust, kiváló tanítót veszítettünk el!

A remény az egyetlen esélyünk…
Isten vele, kedves tanárnő, drága Ibolya néni!

HALLÓ! XY VAGYOK – így szórakozik velünk egy minisztériumi közhivatalnok

– Halló! Jó napot kívánok, XY vagyok, a Fidesz nevében telefonálok!
– Kicsoda? Ne haragudjon, nem értettem, ki telefonál, recseg a vonal!
0005– Jó napot kívánok, XY vagyok. Kivel beszélek?
– Mi az, hogy XY, nincs magának rendes neve? Mit képzel magában?
– Jó napot kívánok, nekem csak ezt írták ide a papírra, hogy XY vagyok… Én csak felolvastam…szóval a Fidesz nevében telefonálok!
– Miért, mi történt a Fidesszel, hogy nem tud telefonálni? Miért maga telefonál helyettük? És, hogyhogy nem tudja a nevemet, azt nem írta fel a Kubatov Gábor? Hallja-e maga telefonbetyár, nem szégyelli magát? Itt állok a főzés kellős közepén és maga felhív, hogy valami XY… Na, mit akar?
– Azért hívom, mert most vasárnap népszavazás lesz Brüsszel kényszerbetelepítési tervéről. Zavarhatom egy percre?
– Három perce zavar!
– A népszavazás nemzeti ügy, arról kell véleményt mondanunk, hogy Brüsszel – a magyarok megkérdezése nélkül – bevándorlók ezreit akarja Magyarországra telepíteni. Ezt csak a népszavazással tudjuk megakadályozni.
– Ugye most teljesen hülyének néz engem? Felhív ezzel a nyökögéssel, hogy maga X meg Y, aztán süketel a Fideszről, aki helyett maga kell, hogy telefon-betyárkodjon, aztán kér egy percet és előhozakodik ezzel a Brüsszellel!
0006Van fogalma róla, milyen komoly munka kellős közepén fáraszt ezzel a „bevándorlók ezreivel”? Jó fél óra, hazajön a Béla, éhesen, mint egy farkas, én meg a paprikás csirke helyett azt hallgatom, hogy maguk mit akarnak megakadályozni. Amúgy meg, tudja mit – akadályozzák meg! Miért kellek én ehhez! Állok itt a fakanállal a kezemben a konyha közepén és egy XY-nal fecsegek egy ideje, aki a Brüsszellel hadakozni akaró Fidesz nevében telefon-betyárkodik… Hallatlan! Van még valami mondanivalója? Odaég a kaja!
– Arra szeretnénk kérni, hogy menjen el és szavazzon nemmel!
– Tudja, én is éppen erre akartam megkérni magát!
– Köszönöm, de én már biztosan elmegyek és nemmel fogok szavazni!
– Ki a jó túrót érdekel, hogy maga mivel szavaz! Felőlem szavazhat nemmel, meg igennel is, csak menjen végre el… a jó büdös francba! Alászolgálja!
– Köszönöm szépen, akkor elmegy? A családból hányan mennek el?
– Hát nem érti. maga szerencsétlen, hogy főzés közben vagyok és nem érdekel ez az egész?
– És tessék mondani, mozgóurnát, nem szeretnének igényelni?
(…)

0001

– Halló! Jó napot kívánok, XY vagyok, a Fidesz nevében telefonálok! Azért hívom, mert most vasárnap népszavazás lesz Brüsszel kényszerbetelepítési tervéről. Zavarhatom egy percre?

– Hát persze, angyalom, a Fideszre szavaztam négy éve, nyolc éve, tizenhat éve, hetvenkét éve… Zavarj, drága XY!
-Csak tavaly 1,5 millió bevándorló érkezett kontinensünkre.
-Ne beszéljen aranyoskám! Tudtam! Tudtam, hogy másfél milliárd a migráncs, az az aranyos Németszilárd is mindig ezt mondja! Jajj istenem, mi lesz így velünk! Jönnek és elvágják a torkunkat, megerőszakolják az asszonyokat, hozzák a rubenolát, meg a tituszt! Most meg a rendőrnőt is szögekkel akarták felrobbantani…
– A józan ész azt diktálná, hogy megvédjük a határainkat. Brüsszel ehelyett bevándorlókat akar a tagországokba telepíteni. Így Magyarországra is migránsok ezreit telepítenék!
– Jesszusmária, hagyja abba! Úgy felment a cukrom, hogy rögtön bekómálok! Azt mondja, a határainkon van már a Gyurcsány és kilöveti a szemeinket? Hát sosem lesz már ennek vége? És a Soros György meg a Merkellel hozza a migránsok ezreit? Hiszen, még a cigányok sem mentek el? Mit mondott, aranyoskám, ki maga?
– Halló! Jó napot kívánok, XY vagyok, a Fidesz nevében telefonálok! Azért hívom, mert most vasárnap népszavazás lesz Brüsszel kényszerbetelepítési tervéről. Zavarhatom egy percre?
Nem, ne haragudjon, de teljesen felidegesített! Most akkor minek telefonált, nem látja, milyen idegállapotba kerültem?
(…)

0002

– Halló! Jó napot kívánok, XY vagyok, a Fidesz nevében telefonálok! Azért hívom, mert most vasárnap népszavazás lesz Brüsszel kényszerbetelepítési tervéről. Zavarhatom egy percre?
– Nem veszünk semmit, köszi…
(…)

0004

– Halló! Jó napot kívánok, XY vagyok, a Fidesz nevében telefonálok! Azért hívom, mert most vasárnap népszavazás lesz Brüsszel kényszerbetelepítési tervéről. Zavarhatom egy percre?
Igen?!
– Brüsszel nem kérte ki az európai emberek véleményét, így a magyarokét sem. Nem hozhatnak a fejünk felett olyan döntéseket, amelyeket mi nem akarunk!
– Igen-igen.
– Arra szeretnénk kérni, hogy menjen el és szavazzon nemmel!
– Igen. Igen. Igen-igen…
(…)
– Halló! Jó napot kívánok, XY vagyok, a Fidesz nevében telefonálok! Igen, még legalább öt napon keresztül. Felhívhatok bárkit, bármikor, bármilyen letiltott és titkosított telefonszámon, nem számít, hogy délelőtt, délután, vagy éppen este van…

6usxdhekt9hmajess

6usyo24iyctgasfps

Minisztériumi közhivatalnokok százai tapadnak a készülékeikre és telefonálnak e fenti szövegekkel a Fidesz nevében!

Elvtársaim az Úrban, de nagyon frankó ez így!

A SZÉP RENDŐRNŐ – mai magyar történet

M. Nevezzük így a ma, a felismerhetetlenségig kikockázott arcú, huszonhárom éves, a Blikk szerint „szép rendőrnőt”, aki a feltételezések szerinti, Teréz körúti terrortámadás áldozataként került címoldalra.
Beszélni fognak róla a magyarok, bácsik és nénik, mint Esperanzáról, vagy éppen Isauráról. Örökkön und örökké…
Hiszen küzdöttek, küzdenek érte és tsa-ért, bár sérüléseik szigorúan titkosak, ahogy állapotuk alakulását is homály fedi majd… naná!
Örökkön und örökké… Vagy mégsem?

avyktkqturbxy9km2m3m2mxnwy1ntrlnjmwztm1zdezy2m0mgnkoti0ny5qcgvnkzuczqjsamld

Egy korábbi, mindenféle kitakarás, elhomályosítás nélküli képen, a ma megtámadotthoz kísértetiesen hasonlító hölgy, bizonyos Ankódi Szabina (frappáns könnyen megjegyezhető név!) törzsőrmester látható, vakítóan hófehér fogakkal, igéző, zöld szemekkel, mosolygós, vékonyka szájfénytől üde ajkakkal…

Semmi kitakarás, semmi anonimitás!
Mosolyog a drága!
Éppen úgy, ahogy egy magyar ember talán még soha nem látott zsarut!
Mert a toborzóplakát szövege szerint Szabina tekintete a rendőri pálya felé ácsingózóknak szeretne bíztatást adni: Ankódi Szabina pályázó, a képzés során havi 129.000 Forint munkavállalói, a kezdő modul elvégzését követően hivatásos jogviszony szerinti bérezésre jogosult, s évente 200.000 Ft Cafeteria juttatást is kap. De jó neki! Ő már „közéjük” tartozik. Nyilván! Máskülönben, hogy is állhatott volna a kamerák elé. Ott a nihilista Európában valószínűleg egy fotómodell mosolygott volna temérdek gázsiért egy efféle toborzóplakát „rendőr arcaként”, nálunk Magyarországon ennél jóval költséghatékonyabb megoldást választottak!

Egy igazi rendőrnő áll a rendőrnő helyén!
Ankódi Szabina nevét és mosolyát hónapokon át nézegethették a hazánkba törvénytelenül érkezett migránsok, és tessék!
Megtörtént a baj! Éppen egy héttel a mindent eldöntő „nem” előtt… Vajon, erre nem gondolt Pintér mester? Ugyan, kinek a felelőssége ez?

00002

Lehet, hogy éppen a magyar médiacápa, a mindenben kizárólagos H.Á. fedezte fel Szabinát, fotósai lefényképezték, a kiváló photosop-munkások még a valóságnál is mosolygósabbá tették, s talán ők sem gondolták volna, hogy a világot rettegésben tartó migránsok hada utoléri, és egy szép napon M. kikockázva viríthat majd a címlapokon, áldozatként, akiért küzdeni kellett az orvosoknak… Ez, mégis kinek a felelőssége???

Íme, az áldozat, aki semmiről nem tehet…

(…)

00001

Talán…talán, mégsem kell Szabinát félteni! Reménykedjünk bátran! Mostantól szinte nyílegyenes út vezet számára a kormányszóvivői, államtitkári, később talán vezérigazgatói székig. (Loppert Dani effektus!) Mert az efféle önigazolás szinte mindennél ravaszabb fegyver! S, ha valami, akkor ez a bizonyos önigazolás a régmúltban, s most is nagyon kell a mi kedves vezetőnknek!

Ne merészeljünk hát kételkedni a hírekben!
A kormánypártok legőszintébb, legigazabb újságírói, tudósítói tolongtak, ott, a véres helyszínen. Miközben szinte semmi nem volt látható, mindent engedtek látni és láttatni, s most egy nemzet szíve dobbanhat a „szép rendőrnőért”. Hát, csak tessék-tessék!

Október másodikáig lehet és lesz is még cirkusz bőven! Csak a népmesei fordulattal tessék csínján bánni!
A mesékben… ott… aki nem hiszi, járjon utána!

A HAZÚG ÚJSÁGÍRÓK A VALÓDI TERRORISTÁK – nem a menekültek!

Megpróbáltad már elképzelni, milyen lehet az a fiatal szíriai férfi, aki a hajdan kétmilliós metropoliszból, Aleppóból menekült fejvesztve, azon az éjszakán, amikor önkéntesként képtelen volt tovább nézni a mérhetetlen pusztítást?
Ahogy elmondta: „egy nap hívták a humanitárius szervezetet, hogy Al-Kiswah-ban lebombáztak egy esküvőt. A katonákkal őrzött területre titkos útvonalon jutottunk el, ahol sokkoló látvány fogadott: rengeteg halott és sebesült. A három mentőautóval összesen 30 sérültet – nőket, csecsemőket, időseket – szállítottunk Damaszkuszba, a fővárosban viszont egyetlen kórház sem fogadott minket. A sebeket kitisztítottuk és bekötöztük, a súlyos eseteket azonban nem tudtuk ellátni. Emiatt vérzett el a mentőben egy másfél éves gyerek és egy terhes nő is!”

00001

Alig fél éve így idézte fel a szörnyűséget, ami csak egy volt a sok közül, amit átélt, de az utolsó, a legutolsó, aminél úgy döntött, testvére után megy Európába, Németországba.

Megpróbálod elképzelni, milyen lehet most ez a fiatal szíriai férfi, aki alig több, mint huszonöt éves, de, ha találkoznátok, ötvennek néznéd?
Végigjárta az útját Damaszkusztól Libanonig, onnan Isztambulon át Izmírig, majd egy alig négy méteres csónakkal, huszonötöd magával a hánykódó tengeren át Görögországig, onnan Macedóniáig… Szerbián és Belgrádon át zarándokolva eljutott végre a magyar határig.

Megpróbálod elképzelni őt úgy, ahogy az újságokat, híroldalakat szolgamód gyártók vetítik eléd?

00002

Megpróbálod elképzelni őt, úgy, ahogy a hazugságok bérfirkászai elvárják tőled? Mert szerintük egy fanatikus terroristát kell elképzelned, egy gyilkoló-gépet, aki felforgatja majd a mindennapjainkat, elveszi a munkánkat, megerőszakolja a feleségeinket és persze, mivel jól kiképzett terrorista, a derekára erősített robbanószerkezettel kivégez majd mindenkit, akinek a közelébe jut. Megpróbálod végre így elképzelni őt?

“Pletykákat híresztelni a terrorizmus egy formája. Ma már szavakkal is meg lehet gyilkolni valakit, és ez különösen igaz az újságírókra, mert az ő szavaik sokakhoz elérnek!”

Hallgass rám és ne erőlködj!
Mert biztos, hogy nem tudod igazán elképzelni őt, a huszonöt esztendős férfit, aki gyógyszerészként végezett szülőhazájában, de a mesterképzést már nem fejezhette be, ezért egy humanitárius szervezetnél kezdett el dolgozni, mely azokon az Aszad-rezsim ellenes területeken nyújt segítséget, ahol rendszeresek a bombatámadások, nincs áram, orvosi ellátás, se étel, de még csak víz sem…

A szír gyógyszerésznek egy bombatámadás volt az utolsó csepp a pohárban. Akkor végleg eldöntötte: elmenekül, megmenti az életét, elhagyja az országát.

Tudnod kell, hogy az újságírókat, tudósítókat ma különösen nagy felelősség terheli, mert az embereknek soha nem látott mennyiségű információ között kell eligazodniuk. Igen, az újságírók, a cikkeket, beszámolókat, tárcákat és értekezéseket írók, a rádiók és televíziók hírolvasóinak ezreit terheli a felelősség, ha az egyszerű emberek életébe félelem költözik!

Mert az egyszerű emberek a szpíkereknek hisznek – így szocializálódtak évtizedeken át! Ők a hírek szerelmesei, de nem áll módjukban, hogy meggyőződjenek a hírek valóságtartamáról! Bevesznek minden mesét.

Elhiszik a zsurnaliszták kegyes füllentéseit, meg persze az ordas hazugságaikat is!

“Pletykákat híresztelni a terrorizmus egy formája. Ma már szavakkal is meg lehet gyilkolni valakit, és ez különösen igaz az újságírókra, mert az ő szavaik sokakhoz elérnek!”

A gondosan előkészített, részrehajlás nélküli, valódi tényfeltáró újságírással szemben elharapódzó, hazugságokra épülő, bértollnokok által termelt ócska firkászi teljesítményt illette e szavakkal Ferenc pápa, amikor napokkal ezelőtt kinyilvánította a véleményét – olasz újságírókkal példálózva – az Európában elharapódzó terrorizmusról.

000003

A vélt veszélyről, mely tulajdonképpen nem egyéb, mint a bértollnokok alantas szolgálata, hálából, hatalmasságaik busás fizetsége ellenében. Mert elképzelhetetlen minden aljas és alantas vád az életét féltő, menekülni kényszerült ember láttán!

Ahogy elképzelhetetlen lett volna a napokban szentté avatott Teréz Anya számára, de elképzelhetetlen lett volna Márton Áronnak, vagy éppen Mindszenty bíborosnak is. Akiknek az élete maga is menekülés volt, vagy éppen a menekültek felkarolása!

Milyen különös, hogy a bértollnok firkászok igéit maguk is hirdető magyar papok közül mindmáig csak ketten akadtak a kételkedők! A többiek rendre elvonulnak majd október másodikán, hogy engedelmes kutyaként ikszeljenek a gazdaállat kérdésére. A helyénvaló válaszokról éppen a bértollnokoktól szerezhetnek be a megfelelő muníciót – és lelkiismeret furdalás nélkül hirdetik majd, miért nem szabad kockáztatnunk, nekünk, “a híveknek”!

SZÓBÓL ÉRT A MAGYAR! – a rosseb sem kockáztat, mondd szépen: nem!

Amikor a minap hazánkba érkezett egy rég látott, magyarul már sem beszélni, sem igazán írni nem tudó barátunk, a maga módján, elégedetten állapította meg a mindenütt látható készülődésünket.
Nagy, nemzeti ünnepünk alkalmából – gondolta….
Mivel fogalma nem volt, mi olvasható az ország valamennyi, – így, olykor eldugott – utcájára kilógatott plakáton, csak a nemzeti trikolort látta, meg a sokat mondó „október” feliratot. Szép-szép – gondolta – ezek a magyarok igazán sokra becsülhetik az elődöket!

0002

A szintén minap utcára vergődött, majd’ kilencven éves bácsika, hasonló elégedettséggel bámulja Garancsi posztereit. Szép, szép, szép… Mert, bár a XX. század furcsaságai után már alig tud bármin is elcsodálkozni, a nemzetiszín nejlonlobogók szövegeit maga is csak alig-alig érti.
Tudj’Isten, mi lehet az a kockázás, amitől annyira tiltanak, ahogy az sem világos, miként is kell nemet mondani, ott, ahol mindezidáig mindenre gondolkodás nélkül bólintani illett?
Szóval, sok itt a kérdőjel, még jó, hogy a szintén antik korú plébános atya hétről hétre riogatni tetszik, valami migrácsokkal, akik jönnek, oszt, mint a ruszkik, majd jól megrakják a mamát! Kész a nagyapók ukáza: a rosseb sem kockázik, mondd szépen: nem!

NSZ_SZEPT_0830

Magát valamire tartó magyar csak – forgalomból kivont – filléres alapon ultizik, s még úgy sem igen kockáztat! Ez is egy ózsdi alapigazság, nemdebár? Vannak az efféle szabályok, melyekre aztán nemzedékeken át bőszen épült a kockáztatás tilalma, mint az egyetemes önsorsrontás szép példája. Évtizedeken át riogattak a rothadó kapitalizmussal, a bűzlő burzsoázia undorító lényegével, s felmagasztaltatott a csóróság – ugyan, honnan is hallhattunk volna a kockáztatásról?

„A kockázat valamely cselekvéssel járó veszély, veszteség lehetősége. A nem ismert negatív hatású vagy valószínűségű esemény a veszély. Negatív hatás (kellemetlenség, rossz, baj, kár, katasztrófa) a kitűzött célok meghiúsulása, valamint a tervezett erőforrások, illetve időtartam túllépése. Nem kockázat az, ami bizonyosan bekövetkezik, vagy biztosan nem következik be. A megbízói elégedetlenséggel együtt járó kockázat a – lehetséges – kudarc.” Így szól a híres fogalom, a „kockázat” definíciója – ahogy ezt csak kevesen ismerik.

Ezek tükrében kéretik szemlélni Garancsi gatyaplakátjait, melyekkel a szeptemberi vihar oly cudarul bánik!
És tessék dönteni!
Mint rendesen: iszik, vagy vezet!

nekockaztasson

Itt most az a kérdés, kockáztat és kuksol, vagy nem kockáztat és nemmel szavaz.
Ja, hogy nem kockázat az, ami bizonyosan bekövetkezik, vagy biztosan nem következik be? A megbízói elégedetlenséggel együtt járó kockázat a – lehetséges – kudarc?
Hát igen, ilyen furcsa dolog ez a közelgő nemzeti ünnep – vagy, mi a rosseb!

ÉLETHOSSZIG TARTÓ PÉNZMOSÁS – újabb hazugság a felnőttképzésről

Évtizedeken át elképedve szemlélhettük, amint a magukat „érdekvédelmi szervezeteknek” nevező gyülekezetek – úgy, mint szakszervezetek, kamarák, szövetségek – időről időre előhozakodtak sérelmeikkel. Szidták az aktuális kormányokat, pöckölték a minisztereket, államtitkárokat. Sorolták a megoldandó problémákat, látványos ütközeteket vívtak a fennálló hatalommal és minisztériumaikkal, aztán, hogy a felvetéseik rendre szőnyegek alá kerültek, flegmán elvonultak. Mint, amolyan meg nem értett világmegváltók, duzzogtak még egy keveset, aztán bénán magukba zárkóztak.

Ezek a furcsa, másokért való lázadások kihunyni látszottak, amint a nagy fülkeforradalom látványosan is mellételepedett a legnagyobb kamarai tömörülésnek, a MKIK-nak, s vezetője, bizonyos Parragh László, mint jóságos Sancho Panza, árnyékként követni kezdte az ő miniszterelnökét.

0003
Orbán és Parragh, a két jóbarát, a cimbik közösen osztották az ukázt, mindenben egyetértettek, ha a nemzet munkaerejéről, a jelen munkakörülményeiről, vagy éppen a jövőről, a szakképzésről kellett dalolni.

Parragh beköltözött a több futballpályányi irodakomplexumába, a területi egységek csinosodni, fejlődni kezdtek – volt miből, hiszen a jóformán semmiért síbolt tagdíjak milliárdjai erre bíztatták a tisztelt érdekvédőket. (Talán, még emlékeznek, itt működött a Szatmáry Kristóf és mamája c. pénzmosoda!)
0001
Akiknek ráadásul érdekeket sem kellett védeni, senkivel szemben sem, hiszen rögtön az elején kinyilvánították, hogy egy malomban őrölnek pártjukkal és kormányukkal…

Mindezek tükrében meglehetősen furcsa nyilatkozattal állt elő a minap Parragh László.
Szerinte ugyanis sorra dőlnek meg a közgazdasági tézisek, amiket elfogadtak a rendszerváltáskor.

Például azt hitték, és persze fennen hirdették, hogy ahhoz, hogy idejöjjön és beruházzon egy külföldi cég, olcsó és képzett munkaerő kell. A Kecskeméten megrendezett, 54. közgazdász-vándorgyűlésen úgy fogalmazott a kamarai vezér, hogy új kihívások vannak a munkaerőpiac előtt, “új gazdasági alakzatok jelentek meg“, mint a robotika vagy a digitalizáció. Egyidejűleg van munkanélküliség és munkaerőhiány, területi különbségek is vannak, sokan elmennek külföldre, akiket egyáltalán nem tud pótolni a bevándorlás. Ez utóbbi felismerés Parragh részéről azért is igen figyelemre méltó, mert a korábbi megnyilatkozásai nem igazán fogadták el a távozókról szóló téziseket.

0004

A legdöbbenetesebb kijelentései ugyanakkor csak mindezek után következtek, amikor kifejtette, hogy „nem fogunk tudni további magyarokat behozni a Kárpát-medencéből! Ukrajnából sem éri meg hozzánk jönni, mert aki tud ukránul, az elboldogul a lengyellel is. Egyébként pedig nem is érdekünk, hogy külhoni magyarok otthagyják a szülőföldjüket, ősi szállásterületeinket”.

Ez a derék „ősi szállásterület” kifejezés talán nem véletlenül emlékeztethet a „gazdaállat” szóbódulatra…

Parragh szerint „a járulékcsökkentés nem csodafegyver, ha egy-két százalékkal csökkennének a járulékok, az nem vinne minket érdemben közelebb a nyugathoz. A magyar nettó átlagbér kevesebb, mint a negyede az osztráknak, vásárlóerőparitáson 40 százaléka nagyjából.”

0002

Ezek a mondatok még mindig Orbán Viktor jópajtásának, Parragh Lászlónak a szájából gurguláztak elő:
“Nagy hiba hülyíteni az embereket azzal, hogy a járulékcsökkentés majd megoldja a munkaerőpiaci problémáinkat.”

Parragh szerint a valódi megoldás a termelékenység növelése lenne. A trilla persze joggal emlékeztetheti olvasóinkat a derék ötvenes évek szólamaira! Nyilván, hamarosan jöhetnek a sztahanovista élmunkások is, akik akár 300%-os munkavégzésre is képesek lesznek!

Parragh szerint: „Kell érdemi felnőttképzés. Magyarországon ma nincs felnőttképzés, itt gyakorlatilag csak pénzmosásról van szó nálunk ezen címszó alatt!” Hát, igen, ez az a mondat, amiért ezt az egész vándorgyűlést érdemes volt megrendezni! Miután a kamara gyakorlatilag bezsebelte a szakképzési rendszer egészét, nagyhatalmú uruk elismeri, hogy ami eddig történt, csak a pénzmosásra volt jó.

Mondta mindezt a nagyúr, egy jól olvasható, derék felirat alatt:

0005
Mi pedig, akik hiszünk az élethosszig tartó tanulásban, simán berendezkedhettünk az ilyen Parragh-félék permanens jóltartására. Ahogy azt a gazdaállat megálmodni méltóztatott! Október másodika kivételével ezért volna célszerű most már mindenkor és mindenhol nemmel szavaznunk – ha ugyan a demokrácia emlékfoszlányai még lehetőséget adnak erre!

KARÁCSONY SZEPTEMBERBEN – menekültek vagyunk, beszélni magyar!

Ugye, senkinek nem jut eszébe, hogy megünnepelje, ha a tevékenysége megéri a négy és feledik születésnapját?
Vagy mégis?
Lám, a huszonegyedik században minden pofonegyszerű – ami szokatlan, látszólag deviáns, a hangulatok függvénye, vagy inkább azok motorja, szóval, minden, ami az élettel – legalábbis látszólag – még összeegyeztethető, alkalmas a felmutatásra.

Diadal minden, amit még nem függesztettek fel, nem hallgattattak el, nem küldtek a süllyesztőbe – de, ha már legalább a négy és feledik szülinapját megérte, jobb nem várni, kell csapni köré egy fergeteges szülinapot!
Kirakatba pakolni mindenestül, elvégre nem tudható, mit hoz a holnap.
Aztán jöhet a hépibörsztdéj, meg persze a torta, négy és fél gyertyával.

Tisztelt olvasóink, kedves felettünk szárnyaló Nyugat! Igen, a R/evolúció Blog megérte, hogy négy és fél esztendeje ontja az írásokat, s mivel elérkeztünk egy kerek évfordulóhoz, most gyorsan ünneplőbe öltöztünk!

Hja, hogy nem látszik? Ugyan már, a négy és fél sem kerek, de legalább megtörtént!
Ma, ugyebár, a dolgok néha értelmezhetetlennek tűnnek, s csak tátogunk bambán, hogy ez most hogy is van.
De az olvasók megnyugtatására íziben közöljük, hogy ugyanezt az ünnepséget nem fogjuk végigtolni, ugyanígy, 2017. április 24-én!

Most ünneplünk, mert még van mit! Még lehet… Ilyen egyszerűvé vált minden!

Lehet házszentelőt tartani, míg nem jön a végrehajtó, lehet a kocsival jubileumi köröket róni, míg el nem viszi a bank, meg ünnepelni a cégünket, míg egy jóakarónk nem indítja be a felszámolást – éppen a vállalkozásunk ellen, lehet ünnepelni a még létező blogot…

Ahogy 2016. szeptemberében lehetett bensőséges hangulatú karácsonyi ünnepséget tartani egy rádió stúdiójában – miközben persze szakadt a víz a szeptemberi kánikulában műsort hallgatókról. Ha ezt a rövidke hírt egy albán rádióadó haldoklásáról olvassuk, valószínűleg legyintünk egyet, persze, lesajnálólag…

0001

„A Class FM-et a 15 éves és idősebb korosztály körében 2016. április–július között naponta átlagosan 2,6 millióan hallgatták. Ezzel magasan vezet, de nem is csoda, hiszen ez az egyetlen országos kereskedelmi rádió. A Music FM közönsége csaknem 800 ezres, a Sláger FM hallgatósága 429 ezres. Százezer feletti táborral még az Info Rádió (122 ezer) rendelkezik. Egy átlagos napon a Lánchíd Rádiót 96, a Jazzyt 78, a Klasszik Rádiót 42 ezren hallgatták. Az állami rádiókat nem mérik. A fővárosban a Class FM-et 429 ezren, a Sláger FM-et 264 ezren, a Music FM-et 216 ezren hallgatták naponta. Az Info Rádió napi hallgatótábora 88 ezres, a Jazzy-é 49 ezres, a Klasszik Rádióé és a Lánchídé 50 ezer alatti. Budapesten a rádióhallgatók száma több mint 1 millió fő. A Class FM-et a 15 éves és idősebb korosztály körében 2016. április–július között naponta átlagosan 2,6 millióan hallgatták. Ezzel magasan vezet, de nem is csoda, hiszen ez az egyetlen országos kereskedelmi rádió – ezzel együtt is kénytelen leállni novemberben, mert nem hosszabbította meg a médiahatóság a frekvenciát.”

0002

„Mint ismert, novemberben lejár a Class FM országos frekvenciája, így a Morning Show műsorvezetői arra gondoltak, hogy idén korábban tartják meg a karácsonyt – szeptember 15-én már korán reggel egymást követték az ünnepi slágerek a Class FM-en, Balázsék fenyőfát díszítettek, és bejgli mellett adták át egymásnak az ajándékaikat.”

Ugye, emlékeztek még: Hónapokon át beszéltek róla, humorizáltak, fenyegetőztek, nyomták a rizsát lesajnálólag, aztán egy szép napon bejelentették, hogy megszűnhet Szombathely népszerű adója.

0003

Ugyan a lelkes stáb, a tulajdonosok és munkatársak bevállaltak még néhány hét vergődést, de végül elkövetkezett a csend ideje. Azóta is előfordul, hogy kocsinkban a bekapcsolt rádió mellett is csak a motorzaj hallható! Egész egyszerűen képtelenek vagyunk törölni a 88.4-et. Lekapcsolták a Nyugat Rádiót! Beprogramoztuk, övé az 1. hely! Azóta is!

A második programhelyen a jó, öreg kocsink átvétele óta a Morning Show hallható. Mi így nevezzük az egyébként Class FM néven jegyzett rádiót – nekünk, ott a második gomb megnyomásával „a” Balázs, „a” Feri meg „a” Jani szövegel, fecseg, ontja a poénokat, s most, a rekkenő hőségben is ők karácsonyoztak! Igen, karácsonyoztak! Jöttek a Szentestét idéző dalok, aztán, ahogy illik, megajándékozták egymást. Pontosan úgy, ahogy ezt egy normális ember, a normális családjában, barátok körében karácsonykor teszi…
Cseppet sem volt vicces, sem felemelő ez a karácsony!

Nem azért, mert nem voltak képesek jól megoldani ezt a bonyolult feladatot!
Bármilyen hihetetlen, de ez a karácsonyi műsor tökéletesebb volt minden eddigi karácsonyi műsoruknál.
Csak éppen mi, a hallgatók nem tudtunk velük ünnepelni!
Egész egyszerűen nem készültünk rá! Mert annyira lehetetlennek tűnt a helyzet, hogy nem vettük a lapot, amikor előző nap már rákészítették a közös ünneplésre azt a semmi kis 2,6 millió hallgatót!

0004

Novemberben a második frekvencia váltó gomb helyén is kuka csend lesz! Gondolták, a legeslegszebb ünnepünket mégsem hagyhatják veszni! Előbbre hozták vagy három hónappal a szeretet ünnepét, mert nem akartak, bennünket, hallgatókat cserben hagyni! Úgy vélték, megérdemeljük, hogy velünk együtt ünnepelhessenek. Hogy azután – lehet – soha ne ünnepelhessünk együtt…
A Prédikátor Salamon szerint: „Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett…” Magyarországon mindennek úgy van ideje, ahogy azt a diktatúrákban szokás eldönteni a diktátoroknak. Nem kérdezve, hogy másoknak, mi volna jó, nem firtatva mások szükségleteit. Az egyenlőbbek döntései ukázok, amiken nem érdemes rágódni. Ha valami jó, sőt kedves a nép harmadának, az nem elég ok a fennmaradásra! Majd jön más! Hölgyeim és uraim, menekültek vagyunk, beszélni magyar! Még! De az is lehet, hogy egy szép napon ezt is elméltóztatják majd tőlünk. Elhallgattatnak, mint azt az első két adót. Gurulhatunk majd a sistergő semmiket hallgatva, vakon és céltalanul.

Árulja már el valaki, most az a baj, hogy még „ennyien” itt vagyunk? Ha az a 2,6 millió is elmegy, ha azok is migránssá válva a nyakukba veszik a világot és soha, de soha többé nem térnek vissza, úgy már minden rendben lesz? Mert, ha ez a cél, tőlünk nyugodtan lefújhatják az egész „népmegkérdező” színjátékot! A pénzt simán szétoszthatják, a döntés joga így is, és úgy is az övék! Ahogy nem kérdeztek meg senkit a „mi rádióink” elhallgattatásáról, ugyan, most miért sertepertélnek?

Csernus Imre – a népszerű pszichiáter, író – szerint: „A társadalom zöme számára a karácsony az a három nap az évben, amikor megpróbálnak úgy tenni, mintha szeretnék egymást. Én viszont úgy gondolom, hogy ha május ötödikén vagy február másodikán, vagy akár ma reggel két ember szívből, tisztelettel és szerelemmel tud egymáshoz érni, amikor kinyitják a szemüket – az azt jelenti, karácsony van.” Azt gondoljuk, jól rendelték, ott, a megszüntetendő rádiónál a karácsony ünnepét.

0005

Akkor is, ha ez most egy „csakazértis” szeretet-ünnep lett.
Mert megcselekedték, amit „azok” így már képtelenek lesznek elvenni tőlünk…

VASÁRNAPI IDŐTÖLTŐ – üzenet az október 2-án otthon maradóknak

A dolgok mai állása szerint, lesz egy csomó magyar, aki „aznap” otthon kuksol.
Kuksol, és nem voksol!
Mivel erről már jó előre szólnak, írnak, posztolnak, így simán tudható, hogy „egyesek” október másodikát a négy szürke fal közé zárva, otthon fogják eltölteni.
Fix program, fix helyen!

0001

Bátor, nemes kiállás egy fontos ügy mentén!
Példamutató, mások számára is üzenet értékű lesz ez a passzivitás, amiről persze a hatalmasságok már most tudni vélik, „miféle eltékozolt semmi” lesz az a kuksolás.

Pedig, ha tudnák, amit „azok”!
Kuksolni jó, kuksolni előremutató, felemelő és felelősségteljes „dolog”, amit csak az érthet, aki olykor hajlandó tűnődni, mielőtt nagyokat harap, rág és nyel!
Szép lesz a kaját amúgy utálattal és megvetéssel szórók felé végre tudatni, hogy a mindenevők kora letűnőben van.
Akkor is, ha ezért csípőből kapjá/uk a „nihilista” jelzőt, meg persze szokás szerint a kiadós komcsizást. De vajon, mi mindennel lehet elkölteni egy egész vasárnapot, odabent, zárt ajtók és ablakok mögött?

0002

Magára valamit is adó „otthonmaradó” aznap nem kapcsol be televíziót és rádiót, nem böngész felelőtlenül híroldalakat.
Ahogy a nagy „forradalmárok” már eddig is bizonyították – nem ismernek tréfát!
Október másodika minden műfajban és minden megközelítésben csúcsra járatva ömlik és minden valószínűség szerint ömleni fog aznap is!
A zéró tolerancia új értelmet kapott – ma már a nagybecsű gondolatrendőrség arra is odafigyel, nehogy valaki elbambuljon!
Még a végén akad majd „olyan”, aki merő lustaságból, nemtörődömségből, gyengélkedés okán merészkedik otthon maradni!

Felháborítóóóó!
És, nem elég, hogy otthon marad, talán bizony még utólag képes lesz, és megideologizálja az otthon maradását!
Lesz, aki egy – még leírni is félelmetes – eredménytelen népszavazás után, büszkeségtől dagadó mellel, sikerként, hovatovább eredményként merészeli majd elkönyvelni a kuksolást!
Hát ezért dolgozott és dolgozik ennyit ez a derék kedves vezető???
Csapatai hadban állnak, s a végén pár ezer, sőt pár száz szavazaton fog múlni a jövő!???
Kemény munkával felépített „sorstragédia, nemzeti sorstragédia” kockázata előtt állva ezért nem szerencsés, ha az otthon maradók rádiót hallgatnak, televíziót néznek!

0003

Otthon maradni, nem tunyaság nem is szimplán családi program – felelősségteljes döntés lesz!
Kiállás Európáért!
Nem beszállni néhány elmebeteg által összetákolt hullámvasútba, s nem rohanni, ész nélkül, az öncélúan megépített pályán!
És igen – lesz időnk végre egymásra!
Tojunk a hatalmasságok önkényére, tojunk a helyettünk aggodalmaskodókra!
Családi élet költözhet, mindenféle manipulatív akarnokoskodás helyébe, csak mi leszünk ott, a bezárt ajtók, ablakok mögött!

Persze, néhány nap múlva megtudhatjuk majd, milyen oltári felelőtlenek, destruktívak és önzőek voltunk, vagyunk – de sebaj!
A dicséretet mégis bezsebelhetjük! A mieinktől…
Nagymamánktól, akivel újra végignézegethetjük a réges-régi fotóalbumot, kislányunktól, aki végre megmutathatja a legutóbb elsajátított csomózási technikát, párunktól, aki díjazni fogja mosogatási újításainkat… s a tükörtől, mely hónapok óta küzdött a magánnyal.
Mert képtelenek voltunk önmagunk szemébe nézni!

AGYRÉM! – prédikáció a beözönlőkről, a pofátlanul otthon maradottaknak

Mondd, te mit tennél, ha feletteseidtől azt a feladatot kapnád, hogy tarts egy magasröptű előadást az újabban „hozzánk kéretlenül érkezőkről”.
Megtennéd? Szó nélkül, és akkor is, ha a lelkiismereted mást diktál?
Tudod, ma szinte mindenki erről beszél, ez a „fő sodrat”, ez az alaptéma!!!

Jönnek, megállíthatatlanul és főleg megérthetetlenül, s ki tudja, meddig és mennyien készülnek útnak eredni még. Ők, a migránsok…

S ami talán ennél is fontosabb, – mert ezt mondják -, nem ismerjük az érkezők szándékait!
Mert lehetnek köztük félelmükben, cél nélkül nekiveselkedők, azután találomra ideérkezők; lehetnek a menekülés közben szimplán felénk tévedők – és persze lehetnek előre eltervezetten, aljas szándékkal közénk lopódzók, vagy, ahogy ma őket nevezik, immár hivatalosan is: terroristák. Mert nyilván, bárkiről, bármi feltételezhető! Ez is – az is. A feltevéseknek, vélelmeknek hangot adók köztünk élnek, általában hangadók, sőt, olykor elismert szaktekintélyek, professzorok…
Ezért kell odafigyelnünk a mondataikra.

És persze körbeveszik őket a szavukra figyelők – a közönség. Akiknek fontos a kinyilatkoztatás!

0005

Amint egy társadalmi egység vezetőjének eszébe jut az „e fentiekkel” való visszaélés lehetősége, megkezdődnek a nagyon nagy bajok! Mert lesznek a vélelmek kiinduló pontjait kiagyalók, lesznek a félelmet elhintők, lesznek a fantomként lebegő árnyak mozgatói, meg a jajjkiáltók kórusa – és akkor jön a nagy megoldó ember, az igazságosztó. Úgy kb. ez a forgatókönyv ma. Meg a közszolgálati rádióban háromszor elhangzó, szóról-szóra „tökugyanolyan” politikai hirdetés, egymás után háromszor, a két kormánypárt, meg a kormány egyenkénti aláírásával. Talán ez volt mindeddig a csúcs! De megtörtént… A „dolog” ma itt tart, mondhatni, lassan eléri a célját az agyrém: ma már alig akad, aki tisztán lát, aki képes palástolni a félelmeit, tanácstalanságát. Elérkezett a gyötrelmes várakozás időszaka. Őrlődhetünk!

A vasárnap egyik fontos terminusa, amikor a vallását gyakorló ember összejön az övéivel – felölti alkalmi ruháit, útnak ered és megérkezik az „Isten házába”, elcsendesedik és imádságaiba feledkezik. Misén vesz részt… Ami ez idő alatt történik, az kizárólag a liturgiát vezénylő akarata szerint való.
Nincs ebben semmi különös, valaha így zajlott az iskolákban, amikor a tanító tanított, a diák pedig tanult, így alkotott élvezhető muzsikát a száz tagú zenekar, amit a karmester dirigált.
Ma úgy tűnt, itt valami megváltozott!

0003

A mai szentmisét levezénylő pap úgy prédikált és hirdetett, ahogy elvárták tőle, vagy inkább előírták a felettesei.
A ránk váró és leselkedő veszedelemről, a még hátra lévő, rövidke időről, a terrorveszélyről és mindenféle borzalmakról szólt a lelkipásztor, s a nyáj, feldúltan zuhant az egyre mélyebb csöndbe. Kételkedés és félelem lett úrrá a padsorok között.

Mindezt azon a szentmisén tette, ahol a padsorok elé félkörben ültette kisfiainkat, kislányainkat! Gyermekek foglaltak helyet, elől, az oltár árnyékában – mosolygó, víg kedélyű, romlatlan apróságok, hogy együtt ünnepeljék szüleikkel és nagyszüleikkel az új tanév kezdetét!

0001

Kettőszázhetven gyermeket várt a derék plébános, de csak harmincan érkeztek. Kettőszáznegyven gyermek szüleit korholhatta hát, s hogy bevégezte végre az elkeseredett migránsozást, rázendíthetett az otthon maradottak ostorozásába! Az egyik hiábavalóságból a másikba lökve, a szüleiktől elkülönített, előre tolt gyermeksereget…

Csak a nagymamák és nagypapák sóhajtása hallatszott mind kevésbé, csak a sokat látott és hallott öregek zokogását nyomták el a rezonáló, gerjedő hangfalak. Nem történt igazán semmi. Vasárnap délelőtti AGYRÉM! – prédikáció a beözönlőkről, a pofátlanul otthon maradottaknak.

0004

Gyűlöletre uszítás és félelemre nevelés, szentbeszédnek álcázva? No comment!

Ugyan, mi lesz majd akkor, amikor – vélhetően néhány éven belül – a templomajtókra vaskos pántot szereltetők kétszer, háromszor is ráfordítják a zárat? Hetekre…hónapokra!
Kik lesznek akkor a beözönlők, kik az otthon maradottak?

Mert mindennek rendelt ideje van! TUDTA? Most valamit nagyon elrontott a tanévnyitó ünnepségen, drága főtisztelendő úr!

(Képeink illusztrációk, az eset Magyarországon történt, 2016. szeptember 11-én…)