FŐTISZTELENDŐK PATTHELYZETBEN – amikor a lelkiismeret szabadságra küldhető

Elkezdődött a visszaszámlálás.
Már csak egy hónapon át kell lesütött szemmel járnunk idehaza.
Utána talán lesz elég bátorsága – legalább – a szélnek, s letépkedi a köröttünk virító plakátokat.
Reménykedhetünk, hogy odafent, általános kielégülést okozhat majd a pillanatokra sem kétséges négymilliós győzelem, lezárulhat az ellenzéknek csúfolt haszonlesők ostoba vegzálása, s eltakarodni méltóztatnak, akár mindörökre.
Bebizonyítják, talán már be is bizonyították, hogy mindahányan alkalmatlanok az önmaguk által szabott feladatra.
Csak éppen a hatalmasságok lába alatt föld, ellenzőik alatt pedig víz lakik…
Ahol újra mindenki szem a láncban, mégis jólesik látni, hallani, ahogy a bátorságnak akadnak még szolgálói… rabszolgái!

Egy világ, ahol a lelkiismerettel bíró és viaskodó szolgálattevők meghatározatlan ideig tartó betegszabadságra küldhetők – nem a legszebb világok egyike!
A mi hazánk, és annak katolikus vallású polgárai hetek óta várakoznak.
Mert hetekkel ezelőtt Cseh Péter, az akkor még a Pécsi Egyházmegye papja, azt merte megkérdezni elöljáróitól:
„Kaphatok-e konkrét válaszokat a Püspöki Kartól az okt. 2-ai népszavazással kapcsolatban?”

0001

A pécsi megyéspüspök válasza a képmutatás szokásosan legaljasabb válaszaként felfüggesztette Cseh Pétert, mely felfüggesztés mára egyre inkább az eltiltás, a végleges elbocsátás válaszává változott.
peter-atyaCsepeti Csapata elhullani kényszerült, különösen, hogy plébánosuk érdeklődése később kiterjedt bizonyos Habony Árpád személye felé is.
Nos, a katolikusok közül azok, akiket érdekel Cseh Péter sorsa, válasz nélkül kell, hogy október másodikán, a reggeli szentmise után a fülkecsöndbe lopózzanak.
Nyilvánvaló, hogy a lelkiismeretüket ugyanúgy kell szabadságra küldeniük, ahogy azt a pécsi főpap a plébánosával tette… Mert ez az elvárás Magyarországon!

Abban az országban, ahol kitüntetéssel díjazzák azt a bértollnokot, bizonyos Bayert, aki Ferenc pápáról az alábbi elhíresült mondatfűzért volt szíves körénk okádni: “a pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember.”

0004

Abban az országban, ahol a vezérpárt kitartott haverpártjának hangcsöve, bizonyos Harrach, az alábbi gazságot véli igazságnak: „A pápa menekültügyről vallott gondolatai nem képezik a hivatalos egyházi tanítás részét, vagyis nem jelentenek a hívő katolikusok számára lelkiismeretben kötelező azonosulást. Az intézménybe vetett bizalmukat sem ingatja ez meg, viszont joggal bántja őket a kívülről jövő durva minősítés. Ő ugyanis elsősorban spirituális és nem politikai vezető. Amit az üldözött és menekülő emberről mond, az összhangban van a Szentírás tanításával. Mást nem is mondhat. Mindezt az általa sokat hangoztatott irgalmasság szellemében teszi. A szenvedő emberrel való erős azonosulás kétségtelenül elnyomja benne a másik, számunkra elsődleges felelősséget, a migránsáradat elleni védekezést.”

0005

Végül, íme Orbán Viktor facebook oldalán egy lelkes seggnyaló hozzászólása:

orbanface

(…)

Nos, ebben az országban ma egy újabb lelkipásztor ajánlotta magát leendő áldozatul.
Csak mert a hitét fontosabbnak gondolja, mint az ebül szerzett biztonságát a sűrű erdőben…
„Makó plébánosa, korábbi szegedi katolikus egyetemi lelkész nehéz szívvel figyeli a magyar közélet népszavazásba torkolló kommunikációját, ezért levelet küldött a SZEMlélek blognak, amelyet az alábbiakban közülünk.
Kedves Testvérek!
Mához négy hétre népszavazás.
palfai2A kérdés és annak háttere szinte mindenkit megmozgat. Engem szomorúsággal és bosszúsággal tölt el, hogy a kormánykampány és a “királyi média” hírei mennyire egyoldalúan kommunikálják a népvándorlás rendkívül összetett problematikáját. Magyar egyházunk felelős vezetői pedig – tisztelet a kivételnek – írásban, hivatalos nyilatkozatban mind a mai napig nem reagáltak a krízisre. Püspöki Karunk – egyelőre – hallgat.
Éppen ezért összeszedtem néhány, általam fontosnak vélt egyházi megnyilatkozást, melyek evangéliumi alapokon állva és az egyház társadalmi tanításának fényében, nem pedig a félelem és az egyoldalú tájékoztatás jegyében közelítik meg a kérdést. Tapasztalatom szerint híveink jó része szeretne tisztábban látni. Ezért készítettem el ezt az összeállítást, mely természetesen nem teljes körű. Szívesen fogadom a kiegészítéseket.
A magyarországi szerzetesrendek tavalyi nyilatkozatának e részlete számomra mindennél jobban kifejezi azt az irányt, ami felé hazánkban és egyházunkban törekedhetnénk:

0003

Hazánkban, ahol oly nagyon hiányzik a társadalmi bizalom, az egymás iránti bizalom, nem szeretnénk belenyugodni abba, hogy közösen azt éljük át, elzárjuk szívünket mások szenvedése elől. Akármi is legyen a helyes politikai megoldás – s egyértelmű, hogy itt okosságra és távlatos bölcsességre van szükség –, egy biztos: csak annak az embernek és annak az országnak van jövője, aki és amely képes az együttérzésre, képes átlépni a bizalom küszöbét, aki meg tudja osztani a sajátját, s képes odalépni irgalmas szamaritánusként testvére testéhez és sebéhez, hogy ott titokzatos módon találkozzék Jézus testével és sebével.
S mi, szerzetesek, saját egyszerű, sokszor gyarló életünkkel és szolgálatunkkal, s ugyanakkor mindig, újra és újra Krisztushoz megtérő igyekezetünkkel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy idehaza, magyar egyházunkban és hazánkban ne a gyűlöletnek, félelemnek, hanem a szeretetnek, ne az elzárkózásnak, hanem az együttérzésnek, ne a másiktól való elfordulásnak, hanem a másik arca szemlélésének és az ő elfogadásának tudjunk elsőbbséget adni.

0002

Jegyezzük fel a nevét! Ő, Pálfai Zoltán makói plébános. Lehet, hogy utoljára írt levelet hozzánk ebben a minőségben…

Utóirat: Sajnálattal jegyezzük meg, hogy a fenti két főtisztelendő egyike sem a mi egyházmegyénk papja…