A MAGYAR RENDŐR NEM FÁZIK – nem ázik, nem éhes, kb. valótlan minden!

A magyar rendőr úgyszólván maga a tökéletesség!
– bocsi, ez utóbbi meghatározás már huzamos ideje foglalt, egy bizonyos Mary Poppins által!

0009

Bár napokkal ezelőtt felröppent a hír, mi szerint a hazánk határait, – pontosabban a semmire nem alkalmas gyodát – védő, eredetileg a rendőri pályát választó, majd rendőri szolgálatra jelentkező, – tehát rendőr foglalkozás művelésére munkaszerződött – egyének, akik mostanság a déli határ mentén tevékenykednek, fáznak, áznak, olykor éheznek stb.stb. a frászbúkon szinte futótűzként terjedő híreket olvasva százak és ezrek mozdultak, szinte azonnal.
Segíteni, áldozatot hozni, adni, szinte bármit – csak, hogy azoknak, ott jobb legyen.
Tipikus magyar mentalitás, az egyik utolsó megmaradt pozitív tulajdonságunk, hogy mozdulunk, amint a szükség úgy hozza.
Pontosabban, akadnak még, akik mozdulnak, ha kell!

És lám, a magyar rendőr tulajdonosai – „meg akarták ölni a rendőreimet” elvtárs és körei – máris korholnak, mint amolyan „gyors reagálású hadtest”:
„Valótlan, hogy a határon szolgálatot ellátó rendőröknek nem megfelelő a ruházata, pokrócokra, gyógyszerekre van szükségük.”

Ez a mai nap híre, az üzenet, amit az ORFK Kommunikációs Szolgálata volt szíves a köz elé tárni. Ez van most. Vaklárma volt az egész, kitaláció, spekuláció, nyilván az ellendrukkerek újabb ármánykodása a rendőrség jó hírnevének gyalázása érdekében. Nyilván…

0002

0003

0010

A magyar rendőr nem fázik, nem ázik, nem éhes, kb. valótlan minden, amit a jóravaló népek összehordanak!
Így keménykedik a rendőrség vezetőinek többsége, mintha bizony a rendőr ma is ne volna ugyanúgy fontos tagja a társadalmunknak, ahogy fontos volt 2006-ban is.

Akkor is alkalmassá tették valamire, akkor is parancsot teljesített és ma is ezt teszi. Akkor az volt a parancs, hogy fékezzék meg az utcán dúló megmozdulásokat. Ma erről szó sem lehet. Ma a határok megvédése a feladat.

De vajon 2006-ban miért nem kellett a határon dagonyázni, fázni és babkonzervet enni, és ma miért nem kell az október 23-i megmozdulásokra készülni?

Honnan lehet tudni, hogy 2016-ban nem lesz rendbontás, ostrom, vagy éppen kődobálás? Ugye, a válaszokat mindenki ismeri…

A magyar rendőr úgyszólván maga a tökéletesség! Fázik, ázik és éhes!

0005

0004

0006

0008

0007
Erről árulkodnak a képek, a mai rendőr kényelmes, határmenti dácsáiról, meg a kellemes környezetről, ahol a magyar rendőr nem fázik, nem éhes és nem igényel gyógyszereket…

NEVELD ŐKET ÚGY – hogy boldoggá váljanak!

Nincs saját oldalam.
Tudod, ahová küldhetnek jópofa baromságokat, mások, hogy jókat vigyoroghassak; ahol nyomon követhetem mindazok szimpla képmutatását, aki ezt így és csakígy látják jónak.
Na, ott nem vagyok.
Tehát, így, egyesek szerint én valójában már nem is létezem.

Nos – mit szépítsem a dolgot – kíváncsiskodtam és loptam egy képet.
Már azt sem tudom mikor és kitől – akkor megtetszett, lementettem, aztán most, némi nagytakarítás közben, előkerült.

Már nem tudom akkor, mi fogott meg benne, talán a kislány, azzal a bamba mosolyával vagy a betűk összevisszasága… de lehet, hogy a szöveg. Igen, az üzenet lehetett fontos, úgy tűnhetett, hogy akad mögötte némi igazság. Lehet…

Ne arra tanítsd a gyermekeidet, hogy gazdagok legyenek.
Pontosan így szól az első sor, ami éppen úgy hökkent meg, mint egy a délutáni csúcsforgalomba berobbanó szirénaszó, egy mentőautó megkülönböztető jelzése.
Ne arra tanítsd a gyermekeidet, hogy gazdagok legyenek.
Ezt üzeni az első mondat, mely arra biztat, hogy a gazdagságot, mint létformát ne kívánjam az utódom előmenetelének. Mintha csak annyi volna az élet célja, hogy a végtelen szegénységet, az eredménytelenséget, a nélkülözést kell örökül hagynom.
Éppen úgy, ahogy erre az Egyetlen tanít.
Furcsa.
Mert nehezen tudom őt elképzelni, ma, amint nélkülöz, rászorultságban él és mégis felfigyelnek rá.
Mert ma éppen az egyetlen feltétele a figyelemnek, hogy többnek kell mutatkozni, vagy legalább annak látszatát kell kelteni.
Erről szól a mindenség új platformja, a hely, ahol nem vagyok, tehát nem vagyok…

Ne arra tanítsd a gyermekeidet, hogy gazdagok legyenek. Nyilván, vagy arra kell tanítanom őket, hogy vállalják, amint értékükön alul kénytelenek élni, vagy hallgassak és aljas módon tétovázzak, míg ők megsemmisülnek…

NEVELD ŐKET ÚGY – hogy boldoggá váljanak! Igen, ebben a világban, köröttünk a dühöngő és döngő fogyasztói társadalomban, ahol minden kizárólag több, vagy kevesebb pénzben mérhető, míg óvakodom, nehogy gazdagok legyenek.

Így, amikor felnőnek, a dolgok értékét fogják ismerni, nem az árát.
Jó ez így.
Jó ez így?

Nem az a lényeg, hogy lábra álljanak, akár több lábra is? Ott, ahol mindennek ára, s a legkevésbé sem biztos, hogy értéke van? Ne arra tanítsd a gyermekeidet, hogy gazdagok legyenek. NEVELD ŐKET ÚGY – hogy boldoggá váljanak! Így, amikor felnőnek, a dolgok értékét fogják ismerni, nem az árát!

0001

Na igen. olykor rendet rakunk a gépen. Ez az élet rendje. Takarítunk, eldobjuk, ami felesleges, rendezzük, ami szanaszét terül. Aztán rábukkanunk valamire, ami talán azért tetszett, mert…

Mennyi minden képes átértékelődni egyetlen hét alatt!

Ne kockáztassunk.
Szavazzunk nemmel.
Kicsoda Habony Árpád?
Megszűnt a Népszabadság.
Elleng a néma kék idő…

MEGTALÁLTÁK ORBÁN KIHÍVÓJÁT – most már csak az a kérdés, kicsoda Orbán!?

Néhány hete a legfelkapottabb hír volt, amikor Cseh Péter atya – a Pécsi Egyházmegye papja – napszemcsiben és persze karingben, gépjárművét vezetgetve tudakolta a magyar miniszterelnöktől, hogy kicsoda valójában Habony Árpád.

A lelkipásztort püspöke előbb megfedte, majd eltiltotta, most pedig, ha lehet hinni a pletykáknak, meneszti a szolgálatból a népszerű papot.
0001
Cseh Péter kíváncsi volt, ismerte a régi keleti mondást, mely szerint „aki kérdez, hülyének nézik, aki nem kérdez, hülye marad” – s lám, hülyének nézték, s nézik, amikor kegyetlenül megtorolják felelőtlen kérdezősködéséért.

Mert Magyarország immár nem az a hely, ahol bárki, bárkiről csak úgy, felelőtlenül kérdezősködhet, és fix, hogy a kérdezősködés tilalma előbb-utóbb a „zalaptörvénybe” is belekerül!

De valójában, miért ekkora gond, ha egy számunkra fontos ember „kicsodaságával” tisztába szeretnénk lenni?

A válasz profánabb, mint gondolnánk!
Mégis, évek óta ez okozza a legnagyobb gondot az állítólagos „ellenzéknek”.
Töretlen lelkesedéssel kutatják Orbán kihívóját, olykor – mint a fekete macska kergetése közben, ott, a sötét szobában – felkiáltanak, hogy megvaaaaaan, aztán kiderül, hogy akit kihívónak véltek, képtelen volna Orbán legyőzésére.
Szeretné, álmodott már róla, csak egyetlen aprócska gonddal nem bír megküzdeni: nem tudja, kicsoda Orbán Viktor!
0004
Amikor 2002-ben a lelkes olvasók falni kezdték Dr.Kende Péter könyvét, „A Viktor”-t, szinte mindenki, minden részletet megismerhetett az akkor még kezdőnek nevezhető mindenhatóról. Kíváncsiság és sok-sok aprócska bosszú vezette az olvasók, olvasgatók szemét, aztán pár hónap alatt meghozta a gyümölcsét a közszemlére pakolt szennyes.

Orbánt még véletlenül sem Medgyessy győzte le!!!
A közgazdász bankár ugyan 2002. május 27-e és 2004. szeptember 29-e között Magyarország miniszterelnöke volt, de Orbán legyőzőjét akkor is csak úgy hívták: Orbán Viktor!
Ahogy később Gyurcsány Ferenccel is csak maga Gyurcsány végezhetett!
Szó sem volt legyőzésről, pusztán öngólok sorozatáról, az elbizakodott államfői látóidegpályákat elborító ködökről, melyek aztán bukáshoz vezettek.

A világ azóta némileg megváltozott.
Orbán Viktort ma senki nem ismeri – odaátról!
Csak az övéi ismerik, azok, akik a hatalomba segítették.
Az egykori szövetségesek szövetsége vezetheti a kihívókat győzelemre és Orbánt a szükségszerűen elkövetkező szakadékhoz. De olyan ellenzék, amely képtelen kíváncsiságot, érdeklődést mutatni; olyan jelölt, vagy önjelölt, aki nem akar kitűnő eredménnyel vizsgázni az „Orbán” című tárgyból, nem tehet mást, mint az esélytelenek nyugalmával bemasírozni az Orbán által kijelölt süllyesztőkbe.
Így volt ez a néhai kisgazdákkal, az mdf és szdsz zászlóvivőivel, s így lesz ez a baloldallal is, bár e feladat még mindig megnehezíthető volna.

Budapest, 2004. december 10. Ron Werber az MSZP kampánytanácsadója elõadást tart a Politikai Kommunikáció 2004. címû konferencián. fotó: Nagy Béla
Budapest, 2004. december 10. Ron Werber az MSZP kampánytanácsadója elõadást tart a Politikai Kommunikáció 2004. címû konferencián.
fotó: Nagy Béla

Végül jó volna tudni, kicsoda volt Ron Werber, akinek a legfontosabb volt tudni, kicsoda Orbán Viktor? akitől annyiszor volt képes rettegni a fidesz komplett legénysége? S ha ugyan volt ilyen nevű pali, hová tűntek az instrukciói, feljegyzései, noteszlapjai? Csak nem ő lett Habony Árpád tanácsadója? Elő kell ásni a noteszeit, leporolni kicsit, aztán nekilódulni! Mert ennél a mostani semminél a kinevetett erőlködés is többet ér! Azt ugyanis kínjában gyakorolja minden kegyúr!

MIGRÁNS MAGYAROK – akik nem vehetik el a britek munkáját

Merthogy a magyar is migráns(!), ha „életvitel szerűen” kiteszi a lábát szeretett hazájából, ha kitántorog, ha lelép, ha dobbant, vagy csak egyszerűen kimenekül ebből a porfészekből.
Fentiek közül ki-ki választhat kedve és ízlése szerint, aztán máris lehet kezdeni a hüledezést, mert a hírek arról szólnak, hogy a britek megelégelték az érkezőket.
0001
Valahogy úgy, ahogy „mi”, pontosabban „szeretett pártunk és kormányunk”.

Elkövetkezett az idő, s bár óriásplakátjaik még nem meredeznek az ég felé, rajta angolul persze, hogy „ha Angliába jössz, nem veheted el a britek munkáját”, azért itt-ott már feltűnnek az ehhez hasonlatos szövegek.
0002
„Amber Rudd brit belügyminiszter azt ígérte, hogy nem kell megvárni a britek európai uniós kilépését a gazdasági bevándorlók számának csökkentésével. Rudd ezt a Konzervatív Párt kongresszusán tartott beszédében mondta, aminek fő üzenete az volt: nem szabad megengedni, hogy külföldiek, így például az Angliában dolgozó több százezer magyar vagy lengyel elvegyék azokat a munkákat, amelyeket a britek is meg tudnak csinálni… A távolabbi cél azonban ennél jóval radikálisabb, a most éves szinten több százezer fős (és messze nem csak az EU-ból érkező) bevándorlást néhány tízezres szintre akarja csökkenteni. Rudd terveitől sokan meghökkentek, például a brit munkáltatók is, egyesek meg már egyenesen arról beszéltek, hogy a kormány kvázi kötelezővé teszi a rasszizmust Nagy-Britanniában.”
0004
„A tények azt mutatják, hogy az OECD országai közül Nagy-Britanniában dolgozik a legtöbb külföldi orvos. Az Egyesült Királyság megelőzi még Svájcot és Amerikát is ezen a téren, pedig ott is nagyon sok az olyan doktor, aki külföldön szerezte meg a diplomáját. Az NHS, a közegészségügyi ellátás csúcsszervezete így is állandó bírálat tárgya: hosszú várólisták és egyes körzetekben rém gyenge színvonal jellemzi. Az ok: nincs elég képzett munkaerő. Nagy-Britannia kormányzata jelenleg évente 3,3 milliárd fontot fizet ki szerződéses egészségügyi alkalmazottaknak, akiknek a java része külföldi. Jeremy Hunt egészségügyi miniszter ezt akarja megspórolni – írja a Bloomberg amerikai gazdasági hírügynökségre hivatkozva a hvg.hu. A konzervatív kormány, amely a most nyilvánosságra hozott tervek szerint a következő évtizedben orvosokból önellátásra állítaná át a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatot (NHS).”
0003
Mindezek láttán, hallatán persze lehetne legyinteni, a mondatok mögött felfedezni az aljas liberálisok mozgolódását, szidni a mindenféle maradi és életképtelen röghöz ragadtakat, akik persze egy szálig éhen fognak dögleni ebben a megnyomorított országban stb. stb.
De azért nem árt olykor messzebb menni a fészektől, hogy meglássuk a valóságot!
0005
A közelgő évforduló kapcsán, akár emlékezetünkbe idézhetjük az életüket menteni próbáló 56-os magyarokat. Azokat, akik nem törődve az idegen országok veszedelmeivel, bíztak „azok” emberségében. (Ahogy a menekülők mindegyike csak ebben bízott akkor és ma is.) Elmentek és elvették „azok” munkáját. Sőt, az is lehet, hogy nem is tudták eléggé tisztelni „azok” kultúráját…

Rengeteg a hasonlóság az akkori élethelyzetek, sorsok, meg a maiak között! Ugyanakkor egyetlen különbség, bökkenő van, ami valós különbség az akkori migráns magyarok, meg a mostaniak között! Azoknak már nem volt mindenkinél okosabb és bölcsebb vezérük, gazdaállat sem tüzelte ellenük a befogadókat. Így volt esélyük, odakünn, a boldogulásra…

Vajon, ki védi meg tőlünk, az innen elmenekülteket?

TÓNI REPÜLT – repült a parasztgyerek, ahogy még soha!

A magunkfajta vidéki suttyóknak persze ez az egész felfoghatatlan!
Ugyan, miért is volna igaz, hogy a – rossznyelvek szerint – a nyírségi lagzit éppen helikopterrel közelítette meg a Rogán family?
A nemceleb, dolgozó nő Cilike, a parasztgyerek Tóni, meg a csöppségek! Ugyan már!
0005
A mi Tónink, „a Rogánanti”, Szakonyfalu büszkesége, „ugyehogy” soha nem tenne ilyet!?
Sőt, az igazat megvallva, épeszű ember még csak hasonlóra sem gondolna, nemhogy vetemedne!
Magyarország tenyérnyi kis paletta, aki szeretne eljutni A-ból B-be, gépkocsiba ül és hussss…
0003
Főleg, meg azon a napon, amikor az egész ország a Tóni művén agyal!
Nem, az lehetetlen, hogy az ádáz küzdelem kellős közepén helikofferezett a Rogán család, ez csak valami tévedés lehet!

Nyilván, egy a Rogán Antalra kísértetiesen hasonlító férfi és egy Cilikére erőteljesen hajazó matróna reppent két – a Tóniéhoz állatira hasonló – kölyökkel, tök véletlenül, és éppen arrafelé, hogy aztán együtt lökhessék a bulibárót…

Szóval, aljas mindenki, aki feltételez és rémhíreket terjeszt – Tóni maga a megtestesült jóság! Mint ahogy mindenki, ott a kormány körül…

Az öregek napjától az állatok napjáig megtörtént minden, ami fontos lehet!

Gyakorolhattuk a legelemibb jogot, ami megillethet bárkit egy demokratikus berendezkedésű országban, tehát voksolhattunk nemre, igenre, nemigenre, meg persze átrajzolhattuk a szavazólapot két megtermett cicire, s ezzel állati gáz módon vált érvénytelenné a jogunk, de így legalább örvendezhetett a kutyapárt!
0006
Aztán még aznap este megilletődötten boronghattunk a szóvivők hallelújáin, meg kicsit később a gazdaállat elégedett zárszaván, hogy másnap kiélvezzük a nagy nemzeti szájkaratét a parlamenti közvetítés jóvoltából! Nem lesz itt kvóta, nem jönnek ide a nigráncsok, meg az únió is elmehet az édesanyjába, mert mi meg lettünk védve, mégpedig úgy, hogy érvényesül három millió nem! Na, ugye!

És akkor, ebben az embert formáló, ádáz küzdelemben előkoslat valami nyomorék ezzel a szimpla nyökörgéssel, hogy: „a miniszter tegnapi közleménye szerint a sajtóban megjelent fotókon látható német rendszámú Mercedes az az autó lehet, amit a Nyírségben az esküvő biztonsági szolgálata küldött értük, amikor nem találták a lagzit.”

Tetszenek egyáltalán érteni ezt az egészet?
Volt ez a ne kockáztassunk.
Eddig világos, ugye?
Menni kellett nemmel savazni, mert különben az a háromezer nigráncs bedönti a gyodát, meg a cigányok segélyét is elveszik a bevándorlók, aztán görbe karddal elvágják a torkotokat, megerőszakolják az asszonyaitokat stb. stb. stb.

Tehát, míg mi savazunk, a Tóni, véres verejtéket izzadva koordinált, koncepcionált, meg ki tudja még… gürizett veszettül, aztán jött az este, meg az éccaka, a Cili meg tűkön ült, hiszen a Zsófi elkelt és állt már a bál – na akkor el kellett utazni azonnaaaaaaal, és punktum!
0002
Aki volt már házas, tudja, mit jelent, ha az asszony a kapuban áll, talpig kosztümben, magassarkúban. Az tudja igazán, mi a dolga az embernek, ha nem akar heteken át tartó duzzogást! Anti, a mi Rogánantink tudta! Dehogy akart ő újabb kukoricán térdepelést, kanosszát! Hívott gyorsan egy helikoffert – pénz nem számít! – aztán már illantak is.

Így esett, hogy aznap elmaradt a kegyetlenül nagy patália, nem visított Cilike, nem repültek a herendik – repült helyette Rogán Tóni, meg a kiscsalád.
0001
TÓNI REPÜLT – repült a parasztgyerek, ahogy még soha!
Repült, repül és repülni fog… De ez már egy másik rémtörténet!

4 136 313 – ennyien még soha nem vártak kőlevesre!

Négy millió egyszázharminchat ezer háromszáztizenhárom ember.
Négy millió egyszázharminchat ezer háromszáztizenhárom szavazat.
Esetleg egyel több! Ennyi kellene a becsületedhez.

A győzelmedhez ennek tört része is elég!
Ahogy látszik, untig elég, ha mondjuk Felcsút nemmel szavaz.
Neked és nekik is elég! A győzelemhez.

„Vasárnap 4 136 313 választópolgárnak kell érvényesen szavaznia ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen – jelentette be Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Az országos népszavazás akkor érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és akkor eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott, azaz nincs szavazategyenlőség. A névjegyzék péntek 16 órakor lezárult, s abban 8 272 625-en szerepelnek.”

A szavazásra jogosultak, tehát, akik a névjegyzékben szerepelnek, jóval többen vannak, mint ahányan élnek, laknak Magyarországon.
Az általad oly sokat emlegetett hazában. Közülük, a névjegyzékbe gyűjtött 8 272 625 emberből 4 136 313 várja, hogy a főztödhöz férkőzve jól lakjon.

Kedves Felség! Miattuk és persze az otthon maradók hasznos időtöltése céljából adom közre a Kőleves című népmesét:

frodo-1

„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy háborúból hazatérő, szegény katona. Rongyosan és éhesen ment egyik faluból ki, a másikba be, de bizony nem kínálták meg sehol se egy falás kenyérrel vagy egy kis meleg levessel. Bekéredzkedett az egyik házhoz is, kért a másik háznál is. Volt ahol a kutyát is ráeresztették, máshol meg olyan szegénynek tettették magukat, mint akiknek semmijük sincs.
Elhatározta magában a katona, hogy a következő faluban bemegy a legelső házba, és lakjon ott bárki is, levest főz magának. Ahogy beért a faluba, föl is vett az útról egy követ, s bement a legelső házba. Egy öregasszony lakott itt.
– Jó napot, öreganyám!
– Adjon Isten, vitéz uram!
– Hát hogy s mint szolgál az egészsége?
– Az enyém szolgál, ahogy szolgál, hát vitéz uramnak hogy szolgál?
– Nekem is éppen úgy szolgál, ahogy szolgál. De nagyon éhes vagyok, és úgy ennék valamit, ha volna, aki szívesen adna.
– Jaj, lelkem, vitéz uram, adnék én, ha volna. De én is olyan szegény vagyok, mint a templom egere. Semmim sincs, tiszta üres a kamrám, üres a padlásom, üres mindenem. Még egy falás sincs idehaza.
– Jól van – mondja a katona -, én nem vagyok annyira szegény, mint az látszik, van itt a zsebemben egy jó nagy kő. Ebből én tudnék levest főzni, csak kéne egy üstöcske vagy egy fazék, amiben megfőzhetném.
Kíváncsi lett nagyon az öregasszony, milyen lehet az a kőleves.
– Fazekat éppen adhatok, mert az van elég – mondja az öregasszony -, csak az nincs, amit beletehetnék.
Megmosta a katona a követ jó alaposan, aztán beletette a fazékba. Az öregasszony tüzet rakott. A katona vizet töltött a kőre, s odatette főni. Időnként egy jó hosszú fakanállal megkeverte a vizet.
Leste az öregasszony, hogy mit csinál a katona. Amikor a víz már forrt, a katona megkóstolta a levest.
– Finomnak finom – mondja -, de ha egy kicsi só volna benne, akkor még finomabb volna.
– Hozok én sót, van nekem – sürgölődött az öregasszony, és már hozta is. Beletette a katona a levesbe a sót, megkevergette jól, s azt mondta:
– Tudja-e, ha lenne egy kanálka zsírja, akkor lenne igazán jó ez a leves.
Felelte rá az öregasszony:
– Van nekem az is, hozok én!
Hozott egy kanál zsírt, azt is beleeresztették a fazékba. Kevergette a katona a levest, kóstolgatta, az öregasszony meg leste. Azt mondta egyszer csak a katona:
– Tudja, én gyakran főzök kőlevest, és elmondhatom, hogy a kőleves akkor a legfinomabb, ha egy kis kolbász is kerül bele.
– Van nekem kolbászom is – vallotta be az öregasszony -, hozok én egy darabot a kamrából.
Be is ment, a katona meg utána kiáltott:
– Hozzon akkor már két darabot, öreganyám, mert nekem is kell egy darab meg magának is.
– Hozok, hozok! – kiáltott vissza az öregasszony, és már hozta is a két darab kolbászt.
A katona beletette azt is a fazékba. Közben szép lassan kevergette, kóstolgatta.
– Tudja -e – szólalt meg újra -, ha volna egy pár szem krumplija, azt még beleapríthatnánk a levesbe. S ha még egy kis zöldség is kerülne, az volna csak igazán fölséges!
– Van nekem az is – büszkélkedett az öregasszony -, mindjárt hozom is. Hamar hozott egy pár zöldséget, krumplit, azt gyorsan megpucolták, végül azt mondta az öregasszonynak:
– Kóstolja csak meg, maga is, hogy milyen jó!
Megkóstolja az öregasszony is:
– Jaj, hát sose hittem volna, hogy kőből ilyen jó levest lehessen főzni – csapta össze a kezét.
Hagyták még egy kicsit főni, aztán így szólt a katona:
– Még egy pár szem rizs is jó lenne bele, ha volna, de ugye az nincsen?
– Van nekem az is – bólogatott az öregasszony. Hamar még egy pár szem rizst is hozzátettek. Felsóhajtott a katona:
– No, most már tisztára olyan ez a leves, mint amilyeneket én szoktam főzni.
Megvárták, hogy megfőjön, aztán a katona szedett egy jó nagy tányérral az öregasszonynak, egyet magának, s jóízűen megették. Az öregasszony nem győzött eleget csodálkozni, hogy miként lehet egy kőből ilyen jó levest főzni? Mikor jóllaktak, azt kérdezte a katonától:
– Mondja, vitéz uram, nem adná el ezt a követ? Sokszor az sincs, amit főzzek, s ebből milyen jó levest tudnék én főzni:
– Eladom én szívesen! – felelte a katona, és elmosolyodott a bajusza alatt. – Száz forintért odaadom.
Az öregasszony hamar odaadta a száz forintot, kivette a levesből a követ, egy kendőbe betakargatta, s jól eldugta.
A katona meg elsomfordált a száz forinttal, nehogy az öregasszony meggondolja magát. Így már jól is lakott, és volt neki száz forintja is, vígan rótta estig az utat, amíg nem talált megint egy olyan öregasszonyt, aki nem tudta, hogyan kell főzni a kőlevest. Ott aztán újra jóllakott.
Ez volt a kőleves története. Éljetek úgy, hogy nektek sohase kelljen megkóstolnotok!”

Mi, a maradék 4 136 312, talán kapunk valami rendes ebédfélét! Október másodika után is!