FERENC PÁPA LECKÉJE – aki Romániában ünnepel Budapest előtt

Két esztendeje ilyenkor még minden híradó attól zengett, hogy Ferenc pápa Magyarországra látogat, megtisztelve a szombathelyiek Szent Márton évét.

A leghatározottabban arról szóltak a hírek, hogy elfogadta Hende Csaba és Áder János meghívását! Nem volt semmi „lehet” és „talán”, mi szombathelyiek nekiláthattunk a készülődésnek – ami vezetőink sertepertélése révén a leginkább mérhetetlen pénzek megszerzését jelentette.

Lett palotánk, meg palota előtti terünk, meg persze rengeteg hókuszpókusz, ami mind-mind az érkező pápa, no meg persze Szent Márton tiszteletét volt hivatva erősíteni. A balhét nekik szánták, végül más vitte el…

A szombathelyi felszabadulási emlékmű dombja megtelt gyóntatófülkékkel, s az ígéretes ötvenezres tömeg helyett remekül érezhette magát az a néhány ezer, – többnyire nyilván elkötelezett zarándok -, meg sok bármilyen ingyenes programra mozgósítható környékbéli, akiknek kis szerencsével még ingyen ebéd is dukált. Igen, ez volt az a csúcsrendezvény, amelyre véletlenül sem érkezett római pápa, csak megbízott és némi nemzeti zúzda, Ákos tolmácsolásában, labdarúgó bajnoksággal fűszerezve.
(Elnézést kérek minden kifelejtett szereplőtől!)

A lényeg sajnos azóta sem tisztázódott!
Nem tudhatjuk, mi történt!
Vajon, őszentsége nem is tudott a neki tulajdonított ígéretekről, vagy éppen meggondolta magát, netán zavara a személyét folyamatosan érő magyar nemzeti mocskolódás?
Mindegy is!
Persze felfoghatjuk úgy is, hogy valakik csúsztattak, lódítottak, esetleg valaki, vagy inkább valakik hazudtak? Mi pápátlanul töltöttük a nyarat, még jó, hogy időben bezengték, hogy 2020-ban örvendezhetünk, elvégre Magyarország rendezi meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust!
Persze, Ferenc pápa érkezik, s a magyarok örömére sokakhoz ellátogat majd – már, ha ennek egyesek örvendeni méltóztatnak majd, miközben Bayer Zsoltot medáliákkal bombázzák…

Ferenc pápa jön, csak előbb Romániába látogat!

Igen, a katolikus egyházfő két esztendővel Budapesti jelenése előtt tiszteletét teszi azokon az ünnepi alkalmakon, melyeken megemlékeznek majd Erdély és Románia egyesítésének századik évfordulójáról.

1748902

Pontosan két esztendő múlva lesz a nagy esemény: 2018. december 1-je minden bizonnyal a modern román történelem egyik legfontosabb dátuma lesz, ekkor ünneplik majd ugyanis az Erdély és Románia egyesülését kimondó gyulafehérvári országgyűlés századik évfordulóját.

Ha úgy tetszik, a magyarok számára legfájdalmasabb veszteség, Erdély elorozása lesz annak az ünnepi alkalomnak az apropója, amelyre Ferenc pápát Romániába invitálták. A „rossznyelvek szerint” – és itt most még nem is egyértelmű, hogy Szíjártó Péter rosszallásáról van-e szó – Ferenc pápa útját szándékosan úgy szerveznék meg, hogy magyar (katolikus) kegyhelyeket ne keressen fel a szentatya.

Hogy mi lesz ebből? Nem nehéz megjósolni!

A magyar diplomácia nyilván képtelen lesz tolerálni Ferenc pápa döntését, az egyházfő ellen eddig is szép számmal uszító egyházi méltóságok most majd még inkább nekiereszthetik a hangjukat – hogy a KDNP-s honatyák indulatairól ne is beszéljünk! 12582869_796503d243ae689311c257f160159b77_wm

A jelek szerint Ferenc pápa kihúzza a gyufát Orbán Viktornál! Lelki szemeink előtt megjelenhetnek az orbáni fészbukosok dörgedelmei, újra nógathatják majd vezérüket, némi tettlegesség irányába, természetesen a pápa ellen!

Az egészben az a legbosszantóbb, hogy senki nem fog törődni „Erdély magyarjainak” érzéseivel. Mint mindig, most is csak közvetítőjük, Semjén Zsolt mondhatja majd a magáét, nagykalapban, lóhátról…

ADVENTI HISTÓRIÁK I.- Az ország, a hatalom, meg a dicsőség

Csak másnap merészkedtem a Bakonyba.
A falu határában még mindent hó borított, az utakra fagyott jégbordákon át bukdácsolva, jócskán késve érkezhettem – már elkezdődött a vasárnapi mise. A nyikorogva táruló hatalmas kapun túl, a padok mögött leltem a zugra, ahol elvackolhattam magam az odakünn dúló szél, a mindent beborító, korai tél emléke elől.

A lelkipásztor épp a prédikációjába feledkezett, az alig tucatnyi fejkendős öregasszony, mint megannyi fázós madár ringott a szavak tengerén, mikor az idő múlásában megpillantottam a kócos, piros kabátkás kislányt. Az ürességtől kongó, valószerűtlenül sápadtra világlott templom alsó szegletében guggolt. Vásott kiscsizmában, lyukas harisnyában és egy hatalmas, valaha kerekeken gördülni kész hátizsákkal mocorgott, bíbelődött rendre. Kincseit rendezgette. Jól látszott ez, a mindennél fontosabb, ezernyi titkot rejtő táska feletti műgond, ahogy csak egy parányi gyermek képes gondoskodni a kacatjairól.

aaa

Az üresen tátongó legeslegutolsó padra rakosgatta két ruhátlan angyalkáját, „akik” valaha báli kisasszonykák lehettek, foszlott pántlikával a hajukban; egy alaposan szőre vesztett mackót, felhúzható alumínium kiscsibét, meg néhány kibelezett kisautót. A tragacsok ugyan nem illettek egy kislány mesebőröndjébe, a kis kócos mégis valamennyit pontosan egymás mellé parkolta. Bár nem hallhattam, de mintha valamennyihez lett volna pár jó szava… Azután kihajtogatott a kis hátizsák oldalzsebéből egy papír zsebkendőt, s gondos mozdulatokkal takarítgatni kezdte kincseit. Leporolta a markolót, meg a kerekei nélkül is mosolygós mentőautót, ledörgölte az angyalkák szurtos orcácskáit, leporolta a mackó talpát, mely talán még havas lehetett a tegnapi ítéletidő nyomán.

Azután kezdte komótosan visszapakolni a játékokat. Mintha csak sejtette volna, hogy eljárt az idő, a mamókák épp sorban álltak, hogy magukhoz vegyék Krisztus testét, s a kislány úgy iparkodott, hogy mindennel végezzen.

Amikorra a pap útjára engedte nyáját, a kislány már úgy állt a nagykapu árnyékában, mint aki az éppen menetrend szerint arra közlekedő autóbuszt várja. Pedig csak a botjára támaszkodó mama érkezését fürkészte. Sápadt kis arca gödreiből, mint drágakövek fénylettek apró, bogár szemei, s igyekezett mindenkitől észrevétlenül is minden rezdülést megtapasztalni. Nagyot sóhajtott, amikor megpillantotta a nagymamát.
A nagyit, akit a templomba kísért, hogy a mise végén „behajthassa” rajta ígéretét. Aztán, hogy a mami mellé lépett, s az jóságosan végigsimított az arcán, nem hallgathatott tovább:

-Ugye, ha jó voltam, most kaphatok végre kalácsot?

Ez a cérnavékony kislány, ez a kócos tündér, ott a vasárnap zord, jeges estéjén, odabújt az ő áldott nagymamájához, aki szelíd mosollyal köszönte kis unokája csendes hűségét, ott, a templom szegletében, s bár nem válaszolt, csak rövidke léptekkel elindult a sötét utcán; a vásott kiscsizmák hahotázva botladoztak utána.

Az ország, a hatalom, meg a dicsőség odabent maradtak, s az üres templomra csak a pislákoló, vereslő mécses csöndje zuhant. Elillant belőle a rengeteg titkot rejtő, szurtos-rózsaszín hátizsák, a kopottas mackó, az angyalkák, meg a sok-sok tragacs, s elillant velük a kalácsról álmodó angyalka is. De kár…

bbb

Különös este volt, 2016 novemberében, jócskán ádvent előtt, a messzeségből bandukoló karácsonytól fényévnyire. Volt itt minden, ima, ének, meg áhitat… Csak a sokat dicsért jólét, meg a csillogás maradt el ebből az estire sikeredett hajnali miséből. Csak a jóllakott gyermekek szuszogása, a kalács feledhetetlen illatával.

Különös novemberi este volt ez, odafent a Bakonyban, a világvége előtt kicsivel, egy parányi falu templomában. Ahol az ágrólszakadt kislány álmodozott a kalácskáról, amit a nagyi ígért, ha csendben elnyugszik, míg a szentmise bevégeztetik… ki tudja, végül, megkaphatta-e?
A Bakony havából éppen csak annyi maradt, hogy ne dideregjenek a vetések, az ember szívének vacogását, semmi nem állíthatja meg…

A BELEEGYEZÉS NÉLKÜLI SZEX HAZÁJA – Magyarország…

„A 16 akciónapot 1991 óta világszerte november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (emberi jogok világnapja) között rendezik meg civil szervezetek és magánszemélyek, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.”

0005

A nők elleni erőszakról kellene gondolkoznunk, a 16 akciónap keretében, ott, ahol egy Eurobarometer nevű cég felmérése szerint a válaszadók több mint negyede, 47 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy bizonyos körülmények között elfogadható a szex a másik beleegyezése nélkül.

47 százalék, vagyis a válaszolók majdnem fele az, akit nem zavar, hogy általánossá vált a nőkkel szembeni erőszak – elfogadhatónak tartják, hogy leányainkat, feleségeinket, édesanyáinkat, s őt, akár a nagymamákat is inzultus érje!

Haragos plakátok uszítottak a jöttmentek ellen, rémisztgettek a rajtunk átvonulni készülő szíriai és afgán erőszaktevőkkel. Ők elmentek, erőszak nélkül, aztán most úgy tűnik, senkit nem zavar, ha a „beleegyezés nélküli szex” egyik szereplője magyar, közöttünk él, lehet, éppen a szomszéd lépcsőházban…

0001

Hogy miért lehet elfogadott a gátlástalanság, hogy a legminimálisabb erkölcsi normáknak sem kell megfelelni – már ami a 47 százalék véleménye szerint elfogadható – nehéz megmondani. Mindenesetre a 16 akciónap című fellángolás eredménytelensége szinte borítékolható Magyarországon!

„A magyarok majdnem fele, 47 százalék gondolja úgy, hogy elfogadható a nem kölcsönös beleegyezésen alapuló aktus, ha az egyik fél részeg vagy drogos állapotban van, kihívó, szexi ruhát visel, nem közli egyértelműen, hogy „nem”, vagy nem vág vissza fizikailag, vagy esetleg azért, mert önkéntesen hazament valakivel egy parti vagy randi után. Legyen egyértelmű: a magyarok kb. fele úgy gondolja, hogy ha egy lány mattrészegre itta magát, nem nagyon tiltakozik és rövid szoknyát visel, akkor szabad a pálya.”

0003

A felmérést végző cég, az Eurobarometer idei, az EU-t érintő felmérésének számai megdöbbentőek!
Íme, néhány szörnyű adat:

„Az Európai Unióban minden harmadik nő átélt már szexuális és/vagy fizikai,és ugyanennyien lelki bántalmazást, gyalázkodást.
Ötből egy nő élte már át, hogy akarata ellenére követik, megfigyelik (stalking), és több mint a nők fele (55%) szenvedett már el szexuális zaklatást, de ez a vezető beosztású nők háromnegyedére igaz.
Minden huszadik nőt erőszakoltak már meg.
Egy másik, az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2014-ben publikált reprezentatív kutatása szerint Magyarországon milliós nagyságrendű azon nők száma, akik ellen nap, mint nap erőszakot követnek el. A 15 éves koruk óta a fizikai és/vagy szexuális bántalmazás valamely formájának áldozatává vált magyar nők aránya 28 százalék a válaszadó 18 -74 éves korosztályban, ez mintegy 1,1 millió áldozatot jelent.”

Magyarország tehát a beleegyezés nélküli szex hazája lett – bár nyilván írhatnánk ezt szebb, akár virág-nyelven is, lehetne mellébeszélni, de a száraz tények igen makacs dolgok.
Akkor is így van ez, ha az a negyvenhét százalék nem csak egyszerűen elfogadhatónak gondolja az erőszakot, de egyesek, kirívó módon, egyenesen úgy gondolják, hogy ez a viselkedés a normális, kívánatos, élvezeteket nyújtó stb.

Nem tartják problematikusnak mások bántását, nem gondolják, hogy vadállati ösztönök következményeként nők ezrei válnak szorongó, visszahúzódó áldozattá.

0004

A legváratlanabb helyzetekben, a korábban elképzelhetetlen foglalkozások mentén, szinte bárhol és bármikor lecsaphat egy szörnyeteg, aztán bestiális tettét olyan megfélemlítés követheti, hogy az áldozatok többsége inkább hallgat. A napi hírek azt mutatják, hogy a korábban szinte elképzelhetetlen rangban és munkában felemelkedett emberek, orvosok, sportolók, edzők, nagyfőnökök és középvezetők…a köztiszteletben állók akár kivételt jelenthetnek – UGYAN MÁR!!! a mi társadalmunkban sajnos, úgy tűnik, már bármi megtörténhet!

A szakszerű megfogalmazás, a beleegyezés nélküli szex, talán túlságosan is enyhe, szinte triviális kifejezés. A helyzet megváltoztatásához talán kevés volna az össztársadalmi felháborodás, a megfelelő megelőző felvilágosítás kampánya, nem hihető, hogy bármiféle elrettentés, vagy megtorlás legyőzhetné e sajnálatos elfogadást! Hogy mi a teendő, ma még kutatják, de a viselkedési normák megváltozásához évtizedek kellettek, a normális megnyilvánulások visszaállításához ennek az időnek, bizonyára, a többszöröse.

Addig marad a félelem és a különös hozzáállás tudomásul vétele.

A valódi szörnyeteg felismerése szinte lehetetlen. Csak azok vallhatnak róla, akik maguk is átélték már e kegyetlen bántás pillanatait. Egy ember, igen, egy férfi így írt, egy ezzel a témával foglalkozó cikk hozzászólásai közt:
„Képzeld el azt, hogy egy tőled jóval erősebb kan, aki mondjuk nagy darab és kb. semmit se tudsz tenni ellene, erőszakkal lenyom a földre (esetleg kioszt pár pofont is), letépi rólad a gatyádat és ánuszon töfköd a nagy f***szával és nagy ívben leszarja azt, hogy te hogy sírsz, könyörögsz neki, hogy ne tegye, mert szétreped a segged a fájdalomtól. Ott helyben, szárazon elintéz. Na, ugyan ilyesmit élhet át egy nő is. Ha azt mondják neked, hogy nem, akkor NEM. Értelmes, tisztességes férfiember ilyenkor szépen elteszi a kukit. A szararcú nyomorék meg tovább nyomul, ezért én simán támogatnék egy országos szintű önvédelmi tanfolyamot nőknek, vagy tök jó lenne, ha oktatnának bizonyos fogásokat pl tesi órán. Több haszna lenne, mint a kidobózásnak…”

No comment!!!

A felháborodás, az ítélet az egyetlen, ami talán segíthet. Segítheti a mozgalmat, a 16 akciónapot, melyet 1991 óta világszerte november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (emberi jogok világnapja) között rendeznek meg civil szervezetek és magánszemélyek, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét. Tegyünk együtt, egymásért, amíg nem késő!

Ha szeretnél csatlakozni a 16 Akciónaphoz, írj az info@nane.hu email címre!

JAVULT ORBÁN POZÍCIÓJA? – szerinte Trump nagyra tartja Magyarországot

Viktor telefonált.
Fehívta Donaldot.
Ugye fészbukosok?

Íme, a nekünk, magyaroknak készített giccses adventi koszorú – valami sebtében összerántott asztali izé, némi gezmet, hogy jól mutasson – megjelent a Kedves Vezető hozsannázása egy állítólagos telefonos elbeszélgetésről.

0003

A vonal túlvégén – állítólag – egy prezidentnek frissen megválasztott amerikai milliárdos igazgatta aranysárga parókáját, itt pedig – állítólag – Magyarország miniszterelnöke nyaldosta ajkait, miközben olvadozni méltóztatott a dicsérő szavak okán.

Trump a maga módján próbálta magát kissé beljebb nyalni, amikor – állítólag – elismerően nyilatkozott a fidesz nevű politikai képződmény játszóteréről.
De az eredeti, a telefonos elbeszélgetésről való interorbán kinyilatkoztatás persze mindennél pontosabban fogalmazott:

„Beszéltem telefonon az új amerikai elnökkel, így állíthatom, hogy a mi pozíciónk sokat javult. Donald Trump világossá tette, hogy nagyra tartja Magyarországot.”

Mivel egy ideje – tudjuk jól! – a többes szám első személy az nyilvánvalóan Orbán Viktort és b. hierarchiáját jelöli, nem lehetnek kétségeink afelől, hogy Donald Trump tökéletesen képben van, már ami Mészáros Lőrincet, Habony Árpádot és Rogán Antalt illeti, hogy csak a csatársort említsük…

0001

Donald Trump komálja a támadókat, meg nyilván bírja Andrew Vajna, Lázár János, Matolcsy György, meg persze a Pintér Sándor és Polt Péter összjátékát is. Ha nem így volna, nem beszélhetett volna elragadtatással arról az Orbánról, aki természetesen maga Magyarország. Nos, ha már őket mind nagyra tartja Trump, akkor Orbán joggal beszélhet pozíciója javulásáról – semmi kétség, ha végre kireppenhet magyar hangjával, Szíjártó Péterrel a Fehér házba, évtizedeken át lesz mit a tejbe aprítani Felcsúttól Budapestig.

Na és mi van velünk, maradék magyarokkal?
Mi, akik nem vágytunk migránssá lenni, nem tódultunk be mások hazájába, hogy ott elvegyük mások munkáját?
Velünk mi lesz, akik ide születtünk és itt élünk még mindig Magyarországon?
Ugye, nem akarja velünk elhitetni, kedves Orbán úr, hogy Donald Trump akár azzal is képben volna, egyáltalán, hol van ez a Magyarország?

0002

Ugye, nem kell elhinnünk, hogy akár csak egyetlen pillanatra is eszébe jutottak volna, valaha, a magyarok? (Na, igen, igen a Hajdu feleségét nyilván fel akarta szedni, ahogy ő mondta, de az az affér is csak Moszkvában volt, így a Budapest, meg Söpte, Pornóapáti szavak nyilván az égvilágon semmit nem jelentenek a milliárdosnak!)

Mindenesetre szép gezmet azt ragozni, milyen nagyra tartja Donald Trump Magyarországot….

Donald Trump nyilván elmerült a magyar történelem nagy alakjainak megismerésében, tudja, ki volt Dózsa György, hallott Zrínyiről, meg a Hunyadi familyról, nagyra értékelte Petőfi és Kossuth forradalmát, Széchenyi hazaszeretetét, aztán legfőképp a hős patriótát, Nagy Imrét!

0004

De kár, hogy mindez nyilvánvaló sületlenség, Donald Trumpnak fogalma sincs hol van ez az országocska, kik azok a magyarok és így azt sem tudhatja, miféle diktátor hívta volna fel, ha felhívja…
Donald Trump számára ez a mi kis kertecskénk, ez a „szeletke paradicsom” nem egyéb a többi, Európa területén marakodó paránynál, hazánk és népünk jelentéktelenségét még a hatalmasságra vágyó, önhitt törpünk sem lenne képes bárkivel is feledtetni!

Szánalmas ez az újabb izgalmas story, most éppen Orbánról, meg az ő Trumpjáról! Vagy inkább szemen szedett hazugság, olyan, mint az audiencia Ferenc pápával!

Egy fotó tanúsága szerint valóban úgy hozta a véletlen, hogy Orbán Viktor keze Ferenc pápa kezében pihegett… Most pedig az is lehetett, hogy Sarka Kata – mivel azért nyilván megőrizte Donald privát számát egy jó kis kufircolás reményében… -átadta Orbánnak a titkos hívószámot és talán fel is tárcsázta Trumpot a mi Kedves Vezetőnk….
De!
Ennyi!
Az az audiencia csak álom volt! Ezt a csevejt sem hallotta senki!

Semmi több nem történt, mint,kicsengett, felvették, Orbán köszönt egy illedelmes Hi-t, futott egy szolid kört a lábtörlő alatt, anyázott egy keveset, mint mindig, aztán várt, míg végül megszakadt a vonal…

Orbán e semmi után még „azt is mondta, hogy meghívást kapott Washingtonba, erre elmondta, hogy rég nem járt ott, mert „fekete bárányként” kezelték, amire Trump nevetve annyit válaszolt, hogy őt is.”

0006

Na igen, ezt még a szellemileg elsorvasztott, agyilag megnyomorított övéinek oda kellett bökni. Így lett igazán pompázatos az idei gezmet.

Szexi, meg fancy, ahogy minden az álmok tengerén.
Most, a hétvégén illene meggyújtani az első gyertyát.
De lehet, hogy az egész bozótos koszorút, az összes sallanggal együtt kellene valami mérhetetlenül nagy tűzbe vetni…

Mert ez az állítólagos telefonálás olyan égő!
Piti kis hazugság az egész!

POKOLI HARC AZ ÉLETÉRT – Jessica édesapja mindent megmutatott…

Jessica Whelan, egy négyéves kislány hosszú harcot vívott a rákkal, azonban a betegség elhatalmasodott felette, és Jessica nemrég elhunyt. Ebből az alkalomból idézzük fel újra a róla írott cikkünket!

“A kislányom ma reggel angyalszárnyakat növesztett és már onnan fentről néz le ránk.”

(…)

Különös véletlen?
Nyilván, nincsenek véletlenek.
Ma, amikor a világ minden pontján a halottakról emlékezünk, a kezembe akadt egy néhány esztendővel ezelőtti írás, Alice Pyne bakancslistájáról.
alice
Igen, ő volt az a kislány, aki gyógyíthatatlan betegsége közben összeállított egy felsorolást, mindazokról a különös dolgokról, amit még szeretett volna megélni. Emlékeztek?

„15 éves vagyok, és halálos beteg. Elkészítettem a bakancslistámat, mert rengeteg dolog van, amit még szeretnék megtenni… egy részükre van lehetőség, de jó pár közülük csak álom marad. A blogom a családommal és a barátaimmal eltöltött csodálatos időt mutatja be, amikor megvalósíthatom az álmaimat. Csak egy életed van… éld meg!”

„15 éves vagyok, és halálos beteg.” Ezekkel a szavakkal indította – internetes naplóját – blogját Alice Pyne, akinek megrendítő történetét a világ minden részén megismerték, meghitt vallomásait olvasták, megosztották és küldözgették egymásnak az ismeretlen ismerősök… Talán éppen ti is…
alice-2
Alice Pyne, ő volt az aki még alig tapasztalhatta meg, milyen az élet, már naponta megkínozta a halál. Angliában élt, és éppen négy esztendeje küzdött a rákkal. Sajnos, sem a kemoterápia, sem a csontvelő-átültetés nem segített rajta… Emlékezetes bakancslistáját egy film ihlette.

A Bakancslista című film két halálos beteg férfiről szól. Egyikük egy szegény, de annál okosabb autószerelő, a másik egy iszonyúan gazdag, de nagyképű és kiállhatatlan alak. Betegségük hetei alatt különös barátság szövődik köztük, miközben rájönnek, hogy nincs vesztegetni való idejük – ezért közös kalandokra indulnak. A bakancslista azon dolgok sora, amelyeket az ember meg akar tenni az életben, mielőtt feldobná a bakancsot…

Alice Pyne listája így nézett ki:
-Cápákkal együtt úszni
-Minél több embert rávenni arra, hogy csontvelődonor legyen
-Elutazni Kenyába (most már nem fogom megtenni, de régebben vágytam erre)
-Benevezni Mabelt, a kutyámat egy labrador-szépségversenyre
-Közös fotót készíteni Millyvel, Clarissával, Sammie-vel és Megsszel
-Beülni egy privát mozivetítésre a legjobb barátaimmal
-Tervezni egy Emma Bridgewater-bögrét, és felajánlani jótékonysági célokra
-Beköltözni egy lakókocsiba
-Kapni egy lila iPadet, de ezt igazából nem is írhattam volna ide, és anyu úgyis próbál egyet kölcsönözni nekem
-Delfinidomár lenni (most már ez sem fog összejönni)
-Találkozni a Take That tagjaival
-Elmenni a Cadbury Worldbe, és felfalni egy csomó csokit
-Közös képen szerepelni Mabellel
-Beköltözni az Alton Towers vidámpark csokiszobájába
-Megcsináltatni a hajam, ha lehetséges
-Egy jó hátmasszázst
-Bálnákat látni

A Hodgkins limfómában szenvedő Alice, amikor megtudta, hogy csak hónapjai, évei vannak hátra, összegyűjtötte utolsó kívánságait, afféle bakancslistát készített, amelynek a halála előtti napokban a végére ért.
A kamasz lánynak a fájdalmas kezelések, és a testét emésztő kór ellenére nemcsak arra volt ereje, hogy bejárva a világot beteljesítse élete nagy álmait, hanem egy saját alapítvány is létrehozott, amely segítségével már akkor 40 ezer embert sikerült regisztrálnia a csontvelő donor központban.

Álmait sorra váltotta valóra szülei segítségével, a legboldogabb mégis akkor volt, amikor imádott Labradorjával, Mabellel benevezhetett egy kutyakiállításra és versenyre…

Ahogy nézegettem Alice képeit, bukkantam egy újabb képsorozatra és megrendítő írásra:
001

„Egy szülő számára szinte semmi nem lehet nehezebb, mint amikor beteg a gyermeke. A brit Andy Whelan szíve teljesen összetört, amikor tizenhárom hónapja megtudta, hogy a négyéves lánya, Jessica rákos.”

Egy édesapa, aki nem tudja és nem akarja elereszteni a gyermeke kezét, holott tudja, hogy az alattomos kór szinte teljesen elhatalmasodott már az apró gyermeken.

A betegség, amiben kislánya szenved, a neuroblastoma.
„A neuroblastoma (ejtsd: neuróblasztóma) az ún. szimpatikus idegrendszer rosszindulatú daganata. Leggyakrabban a mellékvese velőállományában jelentkezik, de előfordulhat a gerinc mentén a nyaktól a medencéig, a mellkasban, a hasban és a kismedencében is. Sokszor jelen van már a születéskor, de ilyen esetekben gyakran előfordul, hogy magától visszafejlődik és semmilyen következménnyel nem jár. Magyarországon évente körülbelül 20-30 új beteg kerül felismerésre. Leggyakrabban 2 éves kor alatt fordul elő (1 év alatti az esetek 25%-a), de idősebb korban is jelentkezhet.
003
A tünetek attól függően váltakozhatnak, hogy a neuroblastoma a test mely részén alakult ki. Az esetek jelentős részében semmilyen tünetet nem okoz és csak véletlen más okból végzett vizsgálat derít rá fényt. Ezért fordulhat elő számos esetben, hogy csak az előrehaladott daganat okozta általános (más banális betegségek következményeként ugyanúgy gyakran fellépő) tünetekből kerül felismerésre, mint fáradékonyság, étvágytalanság, fogyás, vérszegénység, gyengeség. Speciális általános tünetként észlelhető panaszok lehetnek a visszatérő lázas állapot, vizes hasmenések, hirtelen kipirulás, vérnyomáskiugrás.
002
Klasszikus kezdeti tünete lehet, ha a daganat a koponyába illetve a koponya alapjára terjed, a szem kidülledése és a szem körül észlelhető vérömleny (pápaszem-hematoma). Különböző jelentkezési helyei a testben más és más tünetekkel járhatnak:
-mellkasi daganat: légzési panaszokat, elhúzódó köhögést és nyelési panaszt okozhat
-hasi daganat: fájdalmat, étvágytalanságot, ingerlékenységet okoz, esetleg széklet vagy vizeletürítési zavarral jár
-csontrendszerbe terjedés: csontfájdalmat okozhat
-gerinccsatornába történt terjedés (gyakran `homokóra` formájú a daganat): alsó végtagi gyengeséggel bénulással, járásképtelenséggel jár
-ritka esetekben különleges nehezen felismerhető tünetegyütteseket is okozhat”

Forrás:http://www.gyermekdaganat.hu/betegsegek/idegrendszer/neuroblastoma/

005„Jessica édesapja, Whelan nemrég az orvosokkal konzultálva megtudta, hogy a lányának csupán hetei vannak hátra.

Hiába kap a kis Jessica kemoterápiát, az nem bizonyult elég hatásosnak. Elhatározta, hogy fényképezőt ragad, s a közösségi oldalán mutatja meg, min is megy keresztül egy beteg gyermek.”

Míg a képeket néztem, eszembe jutottak azok a pillanatok, amiket magam is átéltem, vagy három évtizeddel ezelőtt, unokaöcsém tizenegy napos haláltusája közben. Tizenegy napon át őrölte és kínozta a halál a rákos kisfiút, s a kórházi ágya körül álló szülei tehetetlenségének kínját nehéz volna jó szavakkal leírni…
004
Jessica édesapja üzeneteit olvasva megdöbbenhetünk: milyen parányi és megismételhetetlen csoda az élet!
Milyen kevés kell, hogy minden tönkremenjen…

“A kislányom ma reggel angyalszárnyakat növesztett és már onnan fentről néz le ránk.”

Jessica meghalt.”Csak csukd le a szemed és aludj nyugodtan” – Így altatta el utoljára édesapja a négyéves rákos kislányt…

Már csak a halott elkísérésének micvája minden más micvánál fontosabb maradt az édesapának… nekünk pedig egyetlen kavics, amit a sírhoz vihetünk…

Milyen végtelen szomorúság elveszíteni a szeretteinket…

MONNNYON LE! – akit küldenek, miért nem megy a fészkes fenébe?

A földi halandó, a kisember, szóval, te meg én, teljesen egyértelműnek vesszük, ha érkezik az ukáz.
Betelt a pohár, kitelt a becsület, ráuntak a pofánkra…
Megérkezik a hívás, a szóban arcunkba tolt „vége”, vagy nagy ritkán a felmondólevél, s mi nem akadékoskodunk tovább. Szedjük a cókmókunkat, letakarítjuk a kedvenceink rovatot a céges masináról, levakarjuk a képecskéinket a falakról, aztán néhány utolsó pacsi kíséretében elsomfordálunk. Ha valami fontos dolgot kihagytam volna, elnézést érte!

Egy engedelmes kisember így veszi tudomásul, hogy ellehetetlenült. Elfogadva a felmondást, hogy kirúgtak, vagy éppen a jólneveltség kedvéért közös megegyezéssel szerződést bontottunk – jöhet a kétségbeesett keresgélés, a munka és pénz után való koslatás, önmagunk alázása és degradálása mindaddig a mélységig, amíg alamizsnához nem jutunk. Esélyhez, hogy pénzt leljünk a holnapi esélykeresgélés idejére. És ez így megy a végtelenségig…

0002

A napjainkat mérgező „küldés”, a logikusan következő szavak után odabökött felszólítás csak annak nem akar fájni, akihez küldték. Mindenki mást, a társadalmunkat mérgezi, bomlasztja, mert aki küldte, nyilván „ellenzéki”, s a címzett meg a jelek szerint egy kegyenc, a legfőbb hadúr embere, egy azok közül, aki azért kap, jó sokat, hogy abból visszaadjon, jócskán – ezért a helyzete, fogaskerék szerepe megingathatatlan.

A kormánypártiság, az uralkodói hatalomhoz való tartozás már rég nem szolgálat, nem tisztesség, itt a jó jár – a másik oldal pedig lassan minden próbálkozásában és megnyilvánulásában bűncselekmény elkövetője. Közülük valakinek valami nem tetszik, ha küldenék, mennie kell.

De, ha valaki kegyelt, annak a küldés érdemmé magasodik, a főhatalmasság magára veszi a bűneit, s azt hirdeti, az illető túl jól végzi a munkáját. Nemhogy mennie nem kell, de prémium, medália illeti, mint valami orwelli gúnytörténet hősét! Itt tart ma a demokráciának gúnyolt izé, itt, Magyarországon.

0003

A hajnali frissek közt rábukkanni TGM írására mindig öröm!!!
Ha gondolatfűzéseink közben érkeznek a sorai, megáll a klaviatúra az ember keze alatt. Na igen! Tamás Gáspár Miklós megint leírta, kimondta a kimondhatatlant. Éppen arról ír, amin annyit gondolkozunk, hogy tudniillik, kicsoda is ma az ellenség, azon túl persze, hogy mindenki az, aki nem engedelmes.

TGM írása egy idézettel kezdődik: „…Vajon züllhet-e még tovább, süllyedhet-e még lejjebb a magyar parlament? Ahol a parlamentarizmus haldoklik, egyébként csak valamennyire is egészséges viszonyok között: a sajtó lép elő. Ez egyszerű szociológiai törvény. A parlamentarizmus a modern nemzeti társadalom levegője. Levegő nélkül a társadalom nem élhet. Valamennyire egészséges viszonyok között hát ma a magyar sajtónak kellene lennie a társadalom éltető és munkáló levegőjének.” Ady, akitől a filozófus idéz, így folytatja: „Egy bizonyos még: a magyar sajtó egészségesebb, jobb és hasznosabb a magyar parlamentnél. […] A sajtó nem olyan beteg, mint a parlament, de nagyon beteg azért. Nagyon beteg… Aggodalommal és fájdalommal kérdezzük, vajon gyógyítható-e ez a betegség? Ha a sajtó is a parlament sorsára jutna, ez azt jelentené, hogy a magyar társadalom megmenthetetlen. Elvész, mert megmérgezte a levegőt, melyben élhetne, élnie kellene!…”

0001

TGM idézete Adytól, még 1902-ből való, de az „Ady Endre nevű fiatal újságíró a Nagyváradi Napló 1902. október 10-ei számában” úgy írt, mintha bizony ma élne, itt, közöttünk, ha lehetne, éppen a Nyugat újságírójaként. Sajnos, ez csak hiú ábránd, de a világhelyzet és főleg Magyarország helyzete semmivel sem derűsebb!

TGM írása így folytatódik: „Pedig akkor még nem nagyon sikerült a kormányzatnak a strómancégeivel fölvásároltatni, szolgává tenni vagy megszüntetni a lapokat, mint mostanság. De például a Népszavát előzetes cenzúrának vetették alá (ezt hívták az „éjszakai ügyész”-nek, aki a már kiszedett lapból távolíthatott el írásokat: ezért jelent meg olykor fehér foltokkal), és az újságba író szocialista vezetők rendszeresen töltöttek pár hónapot a váci fogházban. De 17 újság jelent meg Budapesten, és a „vidéki” meg a nemzetiségi sajtó se volt jelentéktelen. Ráadásul rengetegen olvasták az itt is kapható, friss, aznapi osztrák, német, s