MAGYAR EMBER NEM FÉL A NYUGDÍJTÓL! – csak egészség legyen…

Miért is félne!
Nyugdíj nem lesz, vagy, ha lesz is valami, kevéske apró, alamizsna – arról már most is kár disputát folytatni!!!

Íme, a legeslegújabb agyrém: „nyugdíjkatasztrófa” közeleg!

A dolog úgy fest, hogy hamarosan megkétszereződik azok száma, akik visszavonhatatlanul begördülnek a mélygarázsba, várnának a nekik járó jussra – de hiába! Jó szövegek, optimistának játszó ömlengések, hurrá motyogások tódulnak a propaganda média csatornáiból, meg aztán néha felböffennek a „dehátaznemlehet” iszonyatosan degenerált futamai, ha valaki véletlenül ráébred a dolgok rendjéből eredő furcsaságokra.

Ja, és nagyon biztató, hogy mindazokat spórolásra biztatnak, akik aktív keresőként képtelenek elboldogulni a havi fizetésükből. Kb. most itt tartunk. Leendő eltartóink kereket oldanak, akik maradnak, most is többnyire eltartottak – ugyan ki volna képes a gondoskodásra?

A magyar ember látszólag mégsem ettől fél. Mégsem a leendő éhezés és fagyoskodás, a nyugdíjtalanság problémája aggasztja, nem is gondol rá, nem spekulál, minek is tenné, van ennél jóval veszedelmesebb gondja!
Ráadásul most!

0003

Fél, rettenetesen fél a magyar ember betegnek lenni!
Szó szerint!
Szeretné megúszni!
Nem számít, hogy ennek semmi realitása nincs, nem számít, hogy minden valamire való ember előbb v. utóbb kiterül valami istenverte kór okán, a preventív gondoskodás helyén ma is ott tollászkodik a tétlen félelem.

867A magyar ember rettenetesen fél a megbetegedéstől, a rendelőkben való több órányi várakozástól, a kilátástalanná töpörödött orvoslási tevékenységektől, a műhibáktól, fél a kórházi fertőzésektől, a sebekben felejtett kötszerektől, a mellélőtt kezelésektől, a tehetetlenségtől… A magyar ember egyszerűen nem bízik a gyógyulásban, magában az orvoslásban, nem bátor, ha engedelmességre hívják, míg „páciens” lesz. A magyar ember a semmit mondó utcai elbeszélgetések végén így sommáz: csak egészség legyen! Mert ebben bízik. Vakon…

Az ún. „hazai maradék”, az a nyolc-kilenc millió így készülődik. Így várakozik, így somfordál a halála felé, miközben egyre pesszimistább és egyre lemondóbb. A fenti megállapítások mindenféle agyonmaszkírozott statisztikai adatokon, felmérések egész során alapulnak. A félelem vonatkozik a már beteg és elhasználódott öregekre csakúgy, mint a tétova középkorúakra, s az őket követő generációkra. Nyomorult érzés, de ma már a fiatal generációk java is retteg a betegségektől és közben a megelőzés kiváltsággá, egyesek privilégiumává vált. A gyógyulás útja a magánrendelőkben sejlik, pénzért persze, kemény pénzekért, miközben a TB adója szinte semmit nem fordít vissza…

0001

Soha ennyien nem próbálták meg felrázni az eltunyult, elhízott, egészségtelen életet élő generációkat. Soha ennyi életmód tanácsadó, táplálkozási szakértő, mozgásterapeuta, személyi edző és coach nem hirdette önmagát. A kitérő válaszok, az önsorsrontás, a mindent feladni kész zsákutca elméletek hallatán csak egyetlen válasz mutatkozik: a mindentől való menekülés. Vizes zsemlével, parizerrel, farháttal, meg kannás borral menetelők hazája lettünk.

Látni és hallani nem nagy művészet, amint társadalmunk java próbál iszkolni, mert bárhol máshol jobb lehet, mint idehaza.
Jobb lehet?
Nyilván!
Nyilván?
Csak azok bűnhődnek, akik az állandóságra szavaznak. Bár ne volna olyan egyértelmű, hogy ezek az okosságok, meg ukázok rendre ugyanonnan erednek! A lelkek kiüresedése után jöhet a települések kiürítése, a gondok megsemmisítése. Magyarország hamarosan egyetlen élhetetlen városból fog állni, ahol senki nem fél majd a nyugdíjas évek viszontagságaitól… Talán, mert tudják, hogy azt megérni, szinte lehetetlen!
0002
Kár, hogy erre ennyi felesleges évet kell várnunk! Bömbölnek a televíziók, meg a rádiók, minden a sikerről, meg a szép jövőről liheg. Nézik, bambán a nyomorultak. Tárogatják az üres hűtőszekrényeket, vizslatják a kongó patikaszekrényt…

Aztán lassanként elgondolkoznak az áruházak által kínált hitelek lehetőségein. A jóságos bankok a kasszákig mennek, csak néhány aláírás és jöhet az eladósodás…

MAGYAR EMBER NEM FÉL A NYUGDÍJTÓL! – ne tessék félteni, mi majd ezt is túléljük. Ugye?
…………………………………………………………….

Utóirat:
Szomorú aktualitása okán kénytelenek vagyunk szóról szóra ideidézni egy írást:

A “Szent Márton-év” zárása alkalmával fejtette ki a NER szociális krédóját Orbán. A minta Szent Márton, aki katonaként egy rászorulónak a köpenye egy részét adta oda, és így egyikük sem fagyott meg. A hangsúly azon van, hogy magára gondolt leginkább, nehogy ő maga megfagyjon.

A logika szerint, ha annyira hideg lett volna, hogy a rászorulónak nyújtott köpeny darab nem lett volna elég, és nem menti meg a megfagyástól, akkor a rászoruló így járt, volt rá ideje, a “szenttől” nem várható el, hogy önfeláldozása magát is veszélybe sodorja.

Hallottunk már ennél nagyobb önfeláldozásról is. Igaz, olyanokat nem is avatott szentté a katolikus egyház. Pál apostol valóban azt mondja a Bibliában, hogy mindenki abból adjon, amije van, és ne abból, amije nincs, de az nem életmentő segítségre vonatkozik, hanem a folyamatos adakozásra, ahol nem egyedül kell eltartani a gyülekezetet.

Az életmentő önfeláldozás példája nem Szent Márton, hanem Jézus Krisztus, aki nem csupán a köntösét, hanem az életét adta a rászorulókért. Szent Márton az Orbán-féle szociális gondoskodás hű képe. Minden tél végén össze lehet számolni azokat a fagy miatt meghalt öregeket, szegényeket és betegeket, akiknek nem jutott “Szent Márton” híres köpenyéből.

2674-matrica_-_angelico_mtc-008

A Szent Márton-féle hivatkozás és Pál apostol szavainak kiforgatása a tolvajok és az irigyek, a zsugori szűkkeblűek hivatkozása és hazugsága. A helyzetet pontosabban írja le a jelenet, amikor egy asszony egész üveg olajat öntött Jézus fejére, és azok, akik ott voltak, felháborodtak a pazarláson, hogy el lehetett volna adni, és sokkal jobb módon is fel lehetett volna használni, például az árát szegényeknek lehetett volna adni.

Jézus azt mondta a képmutatóknak, hogy szegények mindig lesznek köztetek, mindig tudtok jókat cselekedni, ha akartok. De ezeket nem a szegények érdekelték, hanem a lopás és az irigység, hogy amit teljes szívvel Jézusnak adott az asszony, azt már nem lehet ellopni. Pontosan kifejezi ennek lényegét, hogy Júdás, aki lopott az erszényből, ekkor ment el elárulni Jézust. A tolvajok szeretett hivatkozása Szent Márton példája.

Ezt világossá is tette Orbán a Szent-Márton ünnepségen mondott beszédében. Azt mondta a mi szociálisan érzékeny szentünk, hogy “az irgalmasság parancsa sohasem lehet egyenlő önmagunk tönkretételével; egy ország is csak addig nyújtózkodhat, ameddig a takarója ér, különben csak idő kérdése, és összeomlik a gazdaság”.

Ha Orbánék ennyit láttak meg Szent Mártonból, és nem azt, hogy a hőmérséklet nem volt annyira alacsony, hogy egész köpenyét kelljen adnia a rászorulónak, életben tudta őt tartani a köpönyege egy részével is, hanem azt, hogy ha elpusztul mellette a másik ember, akkor sem ad neki többet a köpenyéből, akkor Szent Márton ennek a korrupt, képmutató és tolvaj bűnszervezetnek a legnagyobb jelképe és szentje.

Önmagában az a tény, hogy Magyarországon bűncselekménynek számít szegénynek és hajléktalannak lenni, hogy minimum négymillió ember él a szegénységi küszöb alatt, a rokkantak, a csökkent munkaképességűek, a szociálisan rászorulók ellen olyan harc folyik, amely a Taigetoszra emlékeztet, s ezek képesek ünnepelni a jóságukat, szociális érzékenységüket, miközben még akkor is arról beszélnek, hogy nem adhatnak annyit, hogy nekik ne maradjon, az arcátlanság teteje.

Ez a bűnszervezet beszél arról, hogy nem tud a szegényeknek adni, mert attól tönkre megy a gazdaság, melynek tagjai helikopterrel röpködnek, stróman offshore cégekkel milliárdokat kaszálnak letelepedési kötvényekből, a kurváikat milliós fizetésekkel tartják közpénzen az állami intézményekben, tízmilliárdokat költenek gyűlöletkampányokra, és Orbán gázszerelő strómanja az ország húsz leggazdagabb embere között van. Lánya és a veje sorban vásárolnak kastélyokat, jachtokban urizálnak, Ibizán drogoznak.

De őket az tenné tönkre, ha nem lennének olyan “bölcsek”, mint Szent Márton, aki nem volt hülye az egész köpenyét odaadni, és mázlijára életben maradt a másik ember. Az a baj, hogy Magyarországon nem mindenki ilyen mázlista, hanem belehal a hidegbe, a betegségbe, mert nincs normális egészségügy, ahol ellátják, a gyenge kosztba, ami nem is adatik meg mindenkinek. Közmunkának nevezett rabszolgamunkát végeznek, és abból dőzsölnek a bűnözők, akik még szociálisan érzékenynek is ünneplik magukat.

Hab a tortán, hogy Orbán Szent Mártonban még a “kereszténység” felvételét is ünnepli. Ez a “kereszténység” is csak annyira kereszténység, amennyire Orbán keresztény. A “kereszténység” felvételéről soha ne felejtsük el, hogy erőszakos térítés eredménye volt, ahol Magyarország elveszítette önrendelkezését, amit csak ritkán nyert vissza, hogy utána újra elveszítse. Mint ahogy most is.

Köszönjük a lehetőséget az Amerikai Népszavának!