A GYILKOSSÁG FELSZABADÍT? – de kicsoda Török Klára Petra?

Próbálom ugyanazzal a precizitással kérdezni, ahogy azt néhány hónapja Cseh Péter katolikus plébános tette: Tudod, amikor azt tudakolta a miniszterelnökétől, hogy kicsoda Habony Árpád? Csepeticsapata öngólt rúgott, olyan kérdéssel hozakodott elő, ami Magyarország területén finoman szólva sem ildomos. Felfüggesztették, a jelek szerint örökre… Sem mi, sem Cseh Péter nem vagyunk jogosultak megtudni, vajon Habony Árpád miért lehet az, aki, s a körötte zajló események miért mehetnek úgy végbe, ahogy.

Tegnapig azt gondolhattuk, talán csak Habony Árpád kiválasztott. Tévedtünk, mint már annyiszor!

„Nyomkövető alkalmazása mellett lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Budai Központi Kerületi Bíróság egy idős férfit elgázoló nő ellen, miután kétmillió forint óvadék ellenében megszüntette előzetes letartóztatását – közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

0002

Előzmény: A bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt szerdán egy hónapra elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, aki Budapesten hétfőn elgázolt egy 85 éves férfit, aki a helyszínen meghalt. A gyanúsított a baleset után az autóval megállás és segítségnyújtás, valamint a rendőrség értesítése nélkül elhagyta a helyszínt.”

Ma, amikor a hírekben – gondosan őrködve a személyiségi jogok felett – monogramokkal, kifoltozott arccal jelennek meg a bűnelkövetők, nem kell különösebb felkészültség, hogy a közösségi oldalakon ráleljünk a valódi nevekre, arcokra, hogy megismerkedjünk egy embernek a gyilkosságot megelőző állapotával.

Most sincs akadálya, hogy felkeressük Török Klára Petra oldalát, megtekintsük a róla készült alkotásokat, melyek egytől egyig egy „különleges” emberről szólnak, aki többnyire a sztárokra jellemző pozitúrákban, néha milliós autócsodákra ereszkedve mereszti önnön valóságát – már a leginkább azt, amit önmagáról gondol. Elégedettség, magabiztosság, nyilvánvaló biztonságérzet látszik a képekről, s a mellékelt szövegek a Petra’z Holding ügyvezető igazgatójáról szintúgy szívbemarkolóak.

0003

Seregnyi műanyag, megannyi feltupírozott blöff, meg persze a sznobbá vált tömegek által felkapott célszövegek, címkék áradatába tévedhetünk: a képeken látható “hölgy”, bizony, egy rendkívül tudatos táplálkozási struktúra kínálatával, jól tervezett marketingstratégiák mentén fejlesztgette üzlethálózatát, mely máris hatalmas siker.

Üzenet ez a mai világban, üzenet bizony, a javából! Amolyan, „akinek nincs semmije, az annyit is ér”, csak éppen megfordítva!

0005

Egy újabb nagyszerű bizonyíték arra, hogy kit, hogy lehet megcsinálni, ki, hogy kapaszkodhat, feltéve, ha messze kerüli a játékszabályokat. Nem azért, mintha huszonöt éves korban ne lehetne valakinek üzletlánca – nyilván sem tanulni, sem alapokat teremteni nem kellett – de valahogy olyan ez az egész múlt, mint egy divatos mesekönyv. Tessék már végre hanyatt vágódni!

Nem jártam egyetlen éttermében, nem kóstoltam a konyháját, nem pihegtem az üzletek karosszékeiben, nyáron nem hűsöltem stb.stb., de nem is érdekel mindez, mert az már nem fontos, és mert van, ami most sokkal érdekesebb!

Tessék mondani, kicsoda Török Klára Petra? Pontosabban, kicsodának a kicsodája Török Klára Petra? Ki ez a nő, akinek nem kell előzetesbe vonulni egy gyilkosság, cserbenhagyás, segítség elmulasztása…stb.stb. után????? Két millió és szabad? Teheti dolgát?

Aki (földönfutó verzió) egy novemberi napon, némi kokain elfogyasztása után egy állítólag kölcsönbe kapott Audi fedélzetén a következő műszempilláit üldözve elgázolt egy vélhetően szabályosan közlekedő 85 esztendős férfit, egy nagypapát, aki a sérüléseibe a helyszínen belehalt. Elgázolt egy embert, megölte őt, aztán, mert állítólag nem vette észre mit csinált, segítségnyújtás nélkül továbbrohant. Egy amúgy tisztességesen összetört autóval ment tovább, egyenesen a műszempilláit felraggató szakihoz, hogy annak kényelmes foteljében ejtőzve tervezgesse tovább vagány kis életét! A rábukkanó rendőrök előtt persze csodálkozott, nagyon, mert ő semmit nem vett észre, miközben lemészárolt egy védtelen embert!

001

Tessék mondani, (Petra’z egyenlőbbek verziója!) kicsoda Török Klára Petra? Ki az a szerencsétlen sorsú kis nőcske, akinek a rengeteg fontos munkája mellett csak egy rövidke idő jutott, hogy összeszedje magát, akinek saját verdája sincs, így egy kölcsöntragacs fedélzetén kellett, hogy utazzon. A nyilván számára teljesen ismeretlen gépkocsit vezetve szembesült az elé vetődő vénemberrel, aki azon túl, hogy vérével alattomosan beszennyezte a karosszériát, még durván össze is tört néhány elemet! Ugyan, miért is kellett volna észrevenni őt? Miért kellett volna megállni, segíteni rajta amíg lehet, hiszen az idő pénz, a műszempilla meg már vadul pillogott… Na ezért kell szabadon engedni potom két milla leszurkolása után ezt a félénk kis nőcit, akinek egy műszempilla felhelyezéshez is bátorság kellett! Nyilván e bátorság okán volt szüksége némi teljesítményfokozóra! Csakis…

0004

Valakinek nagyon fontos volt ez az amúgy nem igazán csodálnivaló teremtés…

Elgondolni is szörnyű, miféle senki kis patkány válna belőle a durvakockás rabruhában, smink, műszempilla, villódzó karmok, meg tűsarkú nélkül. Az odabent világa nyilván meggyötörné finom lelkét, no és az egészséges étkezésre vágyók sem tudnának hová fészkelni ezután.

Szabadságot Petrának! A gyilkosság felszabadít!
Úgy tűnik, tényleg vannak egyenlőek, meg persze egyenlőbbek is.

De jó volna mégis megtudni, kicsoda ez a Török Klára Petra? Ha már azt soha nem tudhatjuk meg, kicsoda Habony Árpád…

MÁSOKRA GONDOLNI – névtelen adományozók / ismeretlen rászorultak

Amikor mocorogni kezdenek az egyébként egész évben gond nélkül „téli álmot alvó” szervezetek, – amelyek persze karácsony közeledtével a tudtomra adják, mennyi szerencsétlen sorsú emberhez juttatnak élelmiszer csomagot, ha fizetek… -, azon tűnődök, vajon miért is kellene tiszteletet éreznem irántuk?

Ahogy felbosszant minden olyan helyzet, amikor rászorultakat próbálnak asztalhoz invitálni mindazok, akik azután mosolyogva kegyeskednek együtt ebédelni a szegényekkel!

Bánt és letaglóz az összes olyan fénykép, ahol éhező emberek sorfala látható, amint a jótevőik leveseiket meregetik, irtózom a világ elé tárt komfort nélküli odúk látványától, és bevallom, szomorú leszek, amikor a falu végére terelt megnyomorítottak csoportképével próbálnak bennem szánalmat kelteni, meg persze szégyenérzetet!

Mert a legembertelenebb dolog világgá kürtölni bárki nyomorát, ahogy magánügy az is, ki vagyok és mit teszek, ha teszek, mit adok másoknak! Egy olyan világban, ahol csak az számít, ki minek és kinek mutatja, hazudja magát, ahol a „közösségi portálok” jelentik a társadalmi együttlétet, nem szeretnék kiemelt adakozó, bőkezű szponzor – sem elesett rászoruló, címlap koldus lenni! Mert másokra gondolni – még véletlenül sem az, aminek ma gondoljuk!

scroogeonchristmaseve

Akadnak, akik a karácsony közeledtével maguk is kampányba kezdenek.

Összeszedik a már semmire nem használható, agyonhordott, kifakult és kiszakadozott ruhákat, a félretaposott, kifeslett lábbeliket, a nyilvánvalóan semmire sem használható, tönkrement háztartási eszközöket, bedobozolják, aztán vadul keresni kezdik az alkalmas helyet. Valami karitász udvarát, ahová bedobálhatják, beömleszthetik az összes hulladékot, ami csak a helyet foglalta odahaza.
Karácsony jön – kapják meg!
Na, ehhez fogható ordenáré, embertelen aljasságot alig ismerhetünk!
E kampányolók gardróbja szétreped a megszámlálhatatlan lábbeliktől – ők mégis az eldobandót akarják elajándékozni, s elvárják, hogy megismerhessék azt, aki majd örvendezni fog a hulladék láttán!

banner_401

Bár maguk sem tudtak mit kezdeni a meghibásodott műszaki cikkekkel, szeretnék tudni, hogy jó helyre kerül a javíthatatlan és értéktelen romhalmaz, elvégre a megdicsőülésre mindenki igényt tart! Kérdőre vonják a másoknak gyűjtőket, igazolványaikat, szervezeteik címét és legitimitásuk igazolásait követelve ömlesztik rájuk a szemetet – mert oly jó dolog szelídnek mutatkozni, miközben ők az igazságosztók, farizeusok!
Adnak a selejtből, de egyben sajnálják is a nagylelkűségük által jobb helyzetbe kerülőktől azt a három morzsát!

Nem érdekelnek a lelkiismeretemben turkálók!
Azok az önmaguk által felkentek, akik a jótékonykodás címe mögé bújva kisajátítani, majd használni kívánják szerepüket.
Felhatalmazzák önmagukat, elhiszik és követelik mindenki megértését, aztán a besöpört javak osztása közben a glóriát sem spórolják el önmaguk feje fölül.
Nem szeretnék azok közé tartozni, akik csinos formaruhába bújtatják „aktivistáikat”, megkérdőjelezhetik az önszántukból jót cselekvők munkáját, hiszen úgy vélik, ők predesztináltak egyedül a jótékonykodás véghezvitelére.

Nincs jobb és kevésbé jó jótevő, nincs hivatásos koldus, csak szándék van és lehet, s aki ebben bárkit akadályoz, súlyos bűncselekményt követ el!

maxresdefault-1

Végül, a büszkén névtelen adományozók felmagasztalásán túl szólni kell, és fontos, az ismeretlen rászorultakról.
Akik soha nem kérnek, nem beszélnek a gondjaikról, nem teregetik ki a szennyest!
Őket kellene megkülönböztetni a „segilyesek seregétől”, nekik kellene valódi odaadással kezet nyújtani – sokszor, folyamatosan, mindig.

Aki életében legalább egyszer erős fogadalmat tett arra, hogy gondoskodni fog az ég madarairól, aki eltökélte, hogy a tél egésze alatt eleséggel látja el az éhes verebeket, cinegéket, zöldikéket és tengeliceket – az tudja, mit jelent a gondoskodás! Szünet nélkül, egyetlen nap kihagyása nélkül kell adni azoknak az élőlényeknek, akiknek egyetlen alkalommal enni adtunk. Mert az ösztöneik és nem az érdekeik fogják hozzánk vezetni csicsergő rajaikat! Aki a neki semmiféle hasznot nem kínáló madaraknak enni ad, aki fontosnak érzi, bámulva a meleg szobából a hideg télben magot csipegető madarak örömét, valahol a szegények közelébe kerül.

Megtanulhatja tisztelni azt, akit soha nem fog megismerni, aki nem áll majd készen, hogy nevével és lakcímével igazolja, hogy ő bizony nyomorult és segítséget kapott!

Mert nem akkora mulatság nyomorultnak lenni, mint amekkora hírverést lehet csapni a szegények mutogatásával!

A világ ma trendi dolgok és gáz bökkenetek halmaza.

maxresdefault

„Megértem, hogy minden így alakult, mert tehetetlen volnék a megváltoztatására. Csak annyit kérek, a téli hideg, meg a csillagszórós ünnepnapok érkezése előtt jóval – gondolkozzatok el, mielőtt rosszul adtok, vagy éppen elzárkóztok a szegényebb társainkért hozzátok könyörgőktől.
Ne vessétek meg azt, aki a maga módján, erején felül, minden tudását és tehetségét latba vetve, szinte a semmiből is adni próbál! Mert joga van az örömhöz és az elégedettséghez, hiszen magának semmit, másoknak mindent szeretne a képzelet béli hatalmas fenyő alá helyezni!

Gyertek velem! Én egész évben hallom a szegények sóhajtásait, bár ők soha nem láthatják az arcomat…” P.tanító

(Írásunkhoz Dickens Karácsonyi énekének pillanatait mellékeltük – talán nem véletlenül!)

EGYRE SÖTÉTEBB FELLEGEK – nem csak a novemberi hó köszönt Szombathelyre

Mintha az időjárás is az idei esztendő attrakciójához, az „emlékévhez” szeretne igazodni – napok óta egyre sötétebb fellegek gyülekeznek felettünk, a november a legszomorúbb arcát mutatja – fázunk és ázunk, a kedvünk pedig finoman szólva sem rózsás!
Eső áztatta rendezvények, lanyhuló érdeklődés – mára úgy tűnik, ez jellemzi az egyre több megszaggatott köpönyegétől megválni kénytelen szombathelyivé döngölt Mártont, meg az életműve köré eszkábált hacacárét.

2674-matrica_-_angelico_mtc-008

Ugyan az már ígéret-korában is nyilvánvaló volt, hogy a zakó méretezése olykor dilettantizmusról árulkodik, azt fel sem mertük tételezni, hogy akadhatnak spekulánsok és pecsenyesütő szakik is a nagy tervezők között…

Furcsa érzés volt böngészni az ígéreteiket.

A jótevő neve mögé bújtatott leszámolások, a mindent mindenáron való megváltoztatások, ha nehezen is, de végül összepasszoltak a fantázia határtalan szárnyalásával. Létrehoztak nekünk – na persze, hogy nekünk, szombathelyi polgároknak – egy felfedezhető, büszkén felmutatható hőst, hol libákkal, hol azok nélkül, hol süvegben, hol süveg nélkül, katonaként és papként egyszerre tökéletes férfiként – egy embert, akit mostanáig a legendák, vagyis a féligaz mendemondák tartottak életben.

Ma pedig ő az egyszerűen csodálható, helyi lény, aki akár a Derkovits lakótelep lakója is lehetett volna; a neki tulajdonított, vagy inkább ráhagyott ünnepek okán „piszkosul” szerethette a sört, a léghajó versenyeket, a lovas parádékat, de nyilván, szívesen pogózott volna Ákos koncertjén is, mielőtt végigtombolhatta volna a foci VB mérkőzését…

Szent Márton lassan elszenderedhet.
Félbehagyott, vagy később újraértékelhető és akár el is bontható építményekkel a háta mögött. Sok-sok “első rendezvényekkel”, melyek soha nem lesznek folytatva – miből is lehetne folytatásuk? A kassza kong…

A „hálás utókor” majd eldönti, mi mindennek szavazhat legyőzhetetlen évszázadokat. És persze ugyanez az utókor ítélkezhet majd, mit is kezdjünk utólag a füllentésekkel, ügyes húzásokkal, hazugságokkal, csalásokkal – kinek, hogy tetszik! Nyilván minden megfelelő kozmetikai kezelést kap majd, úgy jár ez az emlékév is, mint minden jeles esemény Szombathelyen – ahol minden nagyon szép, minden nagyon jó. Mert mi mindennel meg vagyunk elégedve!
Ez a szombathelyiek dolga!

A pápalátogatás elmaradása igazi éke volt a közelmúltnak. Amolyan Koh-I-Noor, mely persze bezárható lesz vitrinbe, trezorba, vagy akár kő alá is, dübörögni fog előbb-utóbb, mint a legendás társasjáték, a Jumanji!
A képünkbe tolt nyilvánvaló füllentés, majd az egész adósság Ferenc pápa nyakába való hintése csak egy kiváló sorozat csúcsa volt, melynek nem szabadott volna megtörténni!
Történetek sora, a balatoni jachtkirándulásokon szívott csíkok, a felelőtlen karneváli és egyéb fesztiválokon eltapsolt milliók, meg persze a gáláns molnári lépéssel megpuccsolt választási döntetlen után éppen azt vártuk, hogy minden gyökeresen megváltozik majd.

Hogy legalább reménykedhessünk a gyalázat lemosásában!

A most még várhatóan igen nagy lelkesedéssel, – ugyan változatlanul püspök nélkül – városunkon végiglóbált lampionok fénye után vajon mi fog pislákolni, a legújabb kori Savaria egén?

Mert valóban nincs jobb dolog, mint a sugárúton két óra alatt itt teremni a végeken, már, ha az ember, nyilvánvaló lakhelye, a székesfőváros felől iparkodik! Nincs szívderítőbb dolog, mint katalógusokat, prospektusokat forgatni napestig, melyek ígéreteire azt fogunk, amit csak akarunk! Nincs jobb, mint a szombathelyi nagytemplom előtt körbevezetni a szemünket – íme, ez is minket, szombathelyieket szolgál! Ugye?
Éljen és erősödjék a permanens önvállveregetés!

Csak éppen Szombathely marad ugyanaz az egyre színtelenebb, egyre élhetetlenebb, nyáron poros és sáros, ősszel avartól, télen a hótól ellepett köztereivel szégyenkező település, amivé tenni méltóztattak.

Igen, egy silány kisváros, amibe hatalmas stadiont, meg uszodai komplexumot húz pártunk és kormányunk, fel az égig, hogy aztán, legyen majd hol hűsöljenek végóráikban az egyre feleslegesebb szombathelyiek.

Jó volna megismerni a Szent Márton év rendezvénysorozatának egy fontos időpontját! A helyet és a napot, ahol, és amikor összegyűlhetünk, véleményt mondhatunk, kérdezhetünk, elszámolásokba tekinthetünk – ahogy ez egy rendes családban szokás. Azokkal, akik mindezt megálmodták és levezényelték. Nem gőgös és mindenkit kizárólag pocskondiázni kész városvezetők egyirányú mondókáit hallgatni, nem önjelölt akarnokok tolakodását szemlélni mindenkor! Mert nyilvánvaló, hogy ők most is „piszkosul” jól érezték magukat, a „böcsület” lengte be Márton minden köztünk költött pillanatát, csak az a pár tízezer ember ne volna kénytelen most is hallgatni, akinek ebből az egész esztendőből semmi nem jutott! Kellene egy záró rendezvény, ahol véleményezhetne a kisember, s akár elégedetlen is lehetne, ítélkezhetne, s követelhetné a változtatást…

Jó volna tudni, hogy nem csak november borúja köszönt Szombathelyre!
Jó volna tudni, hogy az irgalmasság évében, – karnyújtásnyira annak is a végétől, – akad majd valaki, aki bocsánatot kér, hogy legyen miért kiengesztelődnünk!

ELDOBNI AZ ELNYŰTTET – útban a tökéletes világ felé?

Egy tipikus háttérrádiózás közben lettem figyelmes a rekedtes hangra. Az áruházlánc igazgatója sietett a hallgatóság segítségére. Tagolt egyszerűséggel magyarázta, hogy minden felújítás, javítás, rendbehozatal felett eljárt az idő. Ami egyszer elnyűtté változott, azt el kell távolítani, nincs értelme bármit is renoválni. Hogy őszinte legyek, megrökönyödtem. No, nem arról van szó, hogy képtelen vagyok megérteni az idők szavát, nem az a bajom, hogy nem látom be, mennyivel egyszerűbb a minőségi csere, mindenféle helyrehozatalnál, de bíztam benne, hogy ennek a legújabb trendnek nem szervezhetnek reklámkampányt… naiv voltam!

irgalom_600

Aztán végiggondoltam, egyáltalán, létezik-e ma még az érték megőrzése, mint egykor fontos feladat?

Létezik-e kultúrája annak, hogy berendezkedjünk a tartós együttlétekre?

Van-e fontossági sorrend, s ha akad, abban vajon hol lelhető a család, a barátságok, hol a megbecsülés?

Mert az igazat megvallva, úgy látszik, hogy a mai, praktikus ember nem válogat. Ahogy a megnyekkent porszívót száműzi, s újat vásárol, úgy selejtezi a valaha volt fontos emberi értékeket. Állítólag ettől válunk tökéletessé, követve a legújabb trendeket.

Nem oly távol a halottak napjától, engedtessék meg egy szerény idézet, vagy inkább üzenet, valahonnan, a túlvilágról. Néhány sor abból az időből, amikor még fontosak voltak a sebek gyógyításával, a foltok felvarrásával bíbelődők. Ki tudja, hátha akad, aki megérti, miért is kellene, vagy kellett volna jobban vigyáznunk egymásra…

Tanács

Ma még tiéd körülötted minden.
Adhatsz belőle. Adj hát, kinek nincs,
Mert jön egy nap, talán nemsokára,
S kihull kezedből minden földi kincs.
És nem lesz többé tiéd semmi sem.
Tollad, virágos párnád másra vár…
Mit maga köré épített egy élet,
Nem több mint összeomló kártyavár.
Ma szólhatsz még jóságos, meleg szóval
Testvéredhez, ki szenved, szomorú.

Vigaszt hoz szavad zengő muzsikája,
S tán rózsát hajt egy töviskoszorú.
Hajolj hát hozzá, amíg beszélhetsz,
Harmatként hulljon szerető szavad:
Mert jön egy nap, hogy elnémul ajkad,
És soha többé nem fakad.
Ma kezed még erős, a lábad fürge,
Szolgálhatsz szegényt, árvát, beteget.
Ma letörölhetsz verejtéket, könnyet.
Oh, most segíts, ha teheted.
Mert jön egy nap, hogy kezed mozdulatlan,
Mindegy hogy ősz lesz, tél, vagy kora nyár,
Mert nincs több időd, s amit meg nem tettél,
Azt nem teszed meg soha többé már.
De ma még tiéd körülötted minden.
És adhatsz, adj hát annak, kinek nincs.
Hisz jön egy nap, talán nemsokára,
S kihull kezedből minden földi kincs.

Csak az lesz tiéd, amit odaadtál,
Csak az, mi minden kincsnél többet ér.
A tett, a szó, mit szeretetből adtál,
Véled marad, s örökre elkísér.

Túróczy Zoltán evangélikus püspök verse