A VIKTÁTOR LEVELE – avagy dicsérőszöveg egy bárdtól, a tízezres utalványhoz

Az idei december egyik leglelkesítőbb pályázata, mely talán éppen ma jelent meg – egy egyszerű szövegírói feladat.
Írásműveket várnak, nemzeti érzésektől dagadó rigmusokat, dicshimnuszt, a szavak művészetével közeli barátságot ápoló egyénektől. Nem számít az illető előképzettsége, kora, neme, szövegírói múltja, lehet kezdő is, akár – a lényeg, hogy az elkészült mű legyen képes magasba emelni az adományozó alakját. Igen, egy levél kéretik, rövidke blues, vagy hosszabb ballada, mely magában foglalja a levont konzekvenciák és áhított ébredések minden zizzenetét, miközben egészalakos pátosszal képes zengeni a hős Viktátor dicséretét.

0004

Jöjjön hát egy fregoli, akinek semmi nem büdös, és daloljon, énekeljen, faragja azokat a bátor rímeket a tízezres Erzsébet utalvány mellé, mely éppen elfér egy laza A/4-esen, belétömve egy átlagos kopertába!!!

Úgy kb. ennyi a feladat, dicshimnusz a nyuggerekhez, a vezér hőstetteiről; nyilván az alkalomhoz illő javadalmazással motiválva – a cél, hogy a megkentek nagyon, de nagyon érezzék a sok-sok szeretetet és gondoskodást, s ha lehet, mostanában ne lármázzanak.

0002

A startpisztoly eldördült, a felizzított írógépek belelendülhetnek a munkába, tódulhatnak a kecsek és csodák, a csillogó rímek és szóvirágok – ünnepet álmodott a fenség, tessék alátámasztani!

Volt már ilyen, anno. „Edward, a kegyetlen, zsarnok angol király diadalittasan, önelégült gőggel járja végig a leigázott Wales tartományt. Elvárja, hogy a Montgomeryben rendezett lakomán őt dicsőítsék a megalázott „velsz urak”, a „hitvány ebek”. Ám a pohárköszöntő elmarad, s a vendéglátók néma ellenállása éktelen haragra gerjeszti a hódítót. Parancsba adja az énekeseknek, zengjék el ők a tetteit.
Három bárd lép a színre; külön jellem, külön egyéniség mindhárom. Eltérő az életkoruk, más a stílusuk is, de azonos a gyűlölet a zsarnok ellen, lelkükben a fájdalom, a gyász az elesettek miatt, s azonos a meg nem alkuvásuk, hazaszeretetük.

Az ősz énekes „fehér galamb”. Ez a metafora (bibliai jelkép) magában a békesség hangulatát sugallja, de a felzengő ének a pusztulás iszonyú képeit, a fegyverek csörgését, a haldoklók hörgését idézve mond átkot a királyra. Az ifjú „lágyabb éneke” – a hangzás és a tartalom ellentétével – folytatja Edward bűnlajstromát. Ám hiába küldi őt is máglyára a felbőszült király, hívatlanul egy harmadik bárd lép elő, s az ő kobzán is felsír a dal…

A király dühe fékezhetetlen: ötszáz velszi énekest ítél szörnyű máglyahalálra. Feldúltan „vágtat fakó lován” vissza Londonba, de égbekiáltó bűnéért lakolnia kell. Bűntudata, lelkiismeretének súlya űzi, kergeti az őrületbe. A vértanúk dalát hallja a néma csendben, az ő átkaik zúgnak fülébe a síp, dob, harsona zenéjén is át.”

Jó volna bízni egy mai bárd bölcsességében.
A dalos ma tán képes volna, egy ugyan eurokomform, ámde echte magyar érzésekkel teli, nemzeti ódát zengeni, süketen és vakon.
Tán megoldaná e cseppet sem könnyed feladatot: levelet konstruálna 2,8 millió magyar nyugdíjashoz. Szöveget, mely képes felülírni az erzsébeti tízezer megnyomorító semmiségét, a küldött utalvány értéktelenségét, a jóllakni évek óta alig bátorodó nagyapákhoz és nagyanyókhoz.

0005

Jó volna bízni a rímfaragó eszességében, bátorságában, hogy sorai közt ne bujdokoljon a félelem, az aggódás – tartás a következményektől. Mert szólni kellene, úgy, hogy az szinte fel se tűnjön – s mégis üvöltsön, mint akinek hangja van!

A pályázat persze csak fikció!
Nem kell ide senki esze, furfangja, a jól olajozott gépezet egykettőre megoldja majd az ukáz minden sorát.
Az elégedettség, a juss iránti mérhetetlen hála, meg a kötelező elkötelezettség ott virul majd, mint büszke kötelesség, elvárt következmény. Mindegy, hogy közben szétrohad az ország, fáznak és éheznek a gyógyíthatatlanul beteg öregeink, akik végiggüriztek egy életet a méltó halálhoz…

0001

A Viktátor tudja a dolgát, a gépezet precíz és könyörtelen. A levélke elkészül majd, a bal sarokban ott lesz a sátáni mosoly, meg mellette némi karácsonyra utaló gezmet stilizált firkája. Meg persze statisztika, az eredmények magasba ívelő grafikonjaival és a legvégén a magabiztos autogram, mint valami hiteles okmány ellenjegyzése.

Légy ostoba! Vénember, neked ez jár! Elbírta az államkassza, hát örvendj! Azt a tízezret kamatostul fizeted majd vissza, lehet, már egy hónapon belül!

0003

Szinte látni, amint a Viktátor jóllakik, s a nyakába tűrt hángedlire lecsurrant pörkölt foltja boldog ünnepet kíván annak a nyomorult sornak, ott, a Blahán!

„Elhullt csatában a derék –
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.

„Emléke sír a lanton még –
No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.”