SEMMI KÖZÜNK A CINIZMUSHOZ – semmi közünk Szíjjártóhoz!

Az elhatárolódáshoz vezető út kétkedéssel, esélyek latolgatásával, a várható következmények boncolgatásával terhes – de a közelmúltban történt külpolitikai mélyrepülésünk okán, talán még soha nem volt ennyire világos a feladatunk.

Ma kell kimondanunk, és, ha lehet, a leghangosabban üvöltve, mielőtt szokás szerint belérúg valaki az… igazunkba. Kimondanunk, hogy semmi közünk ahhoz a cinizmushoz, amivel Szijjártó Péter mérgezi Európát, s benne valamennyi magyar mindennapjait! Azok után, hogy mély megdöbbenésének adott hangot a nyugati hírvilág, ideje magunknak is levonni a konzekvenciát: semmi közünk a külügyőr cinizmusához! Mert semmi ehhez hasonló nem történt, már esztendők óta, el kell mondanunk a világnak, hogy a velünk való takarózás álnok hazugság!


„Magyarország különösen cinikus tervet dolgozott ki a menekültek ellen, és igen sajátságos érvekkel támasztja alá ez irányú politikáját.”

Ezt írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Spiegel, a Bild Zeitung és még néhány jelentős orgánum. A német sajtó testületileg döbbenettel fogadta Szíjjártó Péter szenvtelen-érzéketlen nyilatkozatát, miszerint Magyarország a csikorgó fagyban sem engedi be a szerb határon, a szabad ég alatt fagyoskodó menekülteket.

„Magyarország különösen cinikus tervet dolgozott ki a menekültek ellen, és igen sajátságos érvekkel támasztja alá ez irányú politikáját. Az ország e tekintetben kiemelkedik még a régión belül is. Orbán Viktor szívesen megy szembe azzal, amit politikailag korrektnek neveznek, igaz, kijelentései sokszor leginkább arra emlékeztetnek, amit a kocsmai törzsasztaloknál szoktak mondogatni. Most pl. az új határvadászok előtt kijelentette, hogy az emberi jogok sehol sem írják elő a nemzeti öngyilkosságot. Majd pár órával később Lázár János bejelentette, hogy a jövőben minden menedékkérőt őrizetbe vesznek. Az offenzívát éppen akkor hirdették meg, amikor a határon, illetve a menekülttáborokban uralkodó embertelen állapotok amúgy is negatív szenzációt keltenek a sajtóban, főként a mínusz 30 fok felé közeledő hőmérséklet miatt.”

Milyen bénító hazugság azt írni, hogy Magyarország dolgozta volna ki ezt a cinikus tervet, milyen otromba ferdítés, néhány ostoba véglény kapálódzásából kollektív bűnösséget faragni!?

Arcátlan hazugság, hogy Magyarország a csikorgó fagyban sem engedi be a szerb határon, a szabad ég alatt fagyoskodó menekülteket. Sem az országot, sem annak népét, a nemzetet nem kérdezte senki!

A legutóbb zajlott, érvénytelen végeredménnyel zárult népszavazás semmiféle jogosítvánnyal nem ruházta fel a miniszterelnököt, sem külügyminiszterét.

Nem kaptak felhatalmazást arra, hogy véghez vigyék a XXI. század várhatóan legnagyobb humanitárius katasztrófáját.

Azt a népirtást, ami napokon belül végbe mehet az általuk parancsolt drótkerítések mentén.

Jó volna tájékoztatni a német sajtót, hogy semmi közünk e hazaárulókhoz!

Mielőtt, még késő lesz bármit tenni!