BŰNÖZŐ, VAGY NEM BŰNÖZŐ? – ez itt a kérdés

Több, mint négyszáz éve a világirodalom legnagyobb kérdése is hasonló módon volt talányos, midőn Hamlet, – kezében egy koponyával – tűnődni méltóztatott. Az akkori „lenni, vagy nem lenni” mára csak egy egészen kicsinykét aktualizálódott, valahogy így: most akkor Tóni lenni, vagy nem lenni bűnöző?

Na, és ha az, akkor kinek az, és ki nem írhatja le, így, kijelentő mondatban, hogy tudniillik R.A. bűnöző. (Remegve reméljük, hogy a monogram után még nem jár lefejezés!)

A kimagaslóan beszari magyar hírjáratokat figyelve – úgy látszik használt a megöntözés! Tudunk mi úgy érkezni, hogy már megyünk is!

Íme, egy parádés mondatszerkesztés ezek alapján: „Juhász Péter V. kerületi önkormányzati képviselő azt állította, hogy Rogán Antal bűnöző, és bűnözőkkel üzletel.”

A 444 tudósítása igen csak kimértre sikeredett, s a konklúzió tekintetében éppen megfelelően árnyalt: „Az ítélet szerint Juhász tehát alappal tette a kijelentéseit, néha ugyan számokban túlzott, de ezért nem lehet felelősségre vonni. A kijelentései nem öncélúak voltak, nem Rogán személyét bírálta, hanem az általa vezetett önkormányzat ingatlanértékesítési gyakorlatát, és ezt is megalapozottan tette.” Oh, beh szépen csengő szavak ezek!

Természetesen az Index sem merészkedett vadabb vizekre.
Ők így összegeztek: „A bíróság első fokon elutasította Rogán Antal keresetét, amelyet Juhász Péter ellen indított a “bűnözős” nyilatkozatai miatt. A bíróság azt mondta, a szabad véleménynyilvánítás érdekében a politikusi személyiségi jogokat kell korlátozni, Rogán nem igazolt olyan érdeket, amit a bíróságnak szemmel kellett volna tartani. Rogán Antal másodfokra továbbviszi az ügyet.
Azt is mondta a bírónő, hogy a tényeknek megfelelő következtetés nem lehet jogsértő, és hogy a kijelentések nem személyében támadták Rogánt, hanem az önkormányzati működésre vonatkoztak.”

Szép körmondatok, de nem tudhatjuk meg a lényeget, hogy Tóni bűnöző, vagy nem bűnöző?

A HVG szerint Rogán akár bűnöző is lehet. Erről az említett oldal volt szíves tartalmas video-tudósításban is beszámolni:

„Rogán Antal mondjon le azonnal. Kiderült, hogy akik ma Magyarországon maffiózóként azonosíthatóak, azok a propagandaminiszterrel mind kapcsolatban állnak. Rogán bűnöző, ha tetszik, ha nem. Lehet egy újabb perbe beleállni, ha szükséges, de itt ezt bizonyítottuk” – kommentálta a Népszavának Juhász Péter Portik Tamás pénteki bírósági meghallgatását. Ezek voltak az ominózus mondatok, még 2016. júniusában, melyek kiverték a biztosítékot.

Októberben aztán megszületett Rogán válasza, melyről az Origó tudósított, valahogy így: „Nyilvánvaló, hogy Juhász Péter, az Együtt alelnöke “Portik Tamás elítélt bűnöző samesza”, rendszeres kapcsolatot tartanak és összejátszanak azért, hogy lejárassák.”

A minap született bírósági döntésről azután így írt a HÍR TV híroldala: „Rogán Antalnak tűrnie kell, hogy Juhász Péter bűnözőnek nevezze – így döntött első fokon a Fővárosi Törvényszék. A kabinetminiszter és a korábban általa vezetett V. kerületi önkormányzat két éve ment perre Juhász kijelentése miatt, ám beadványukat kedden elutasították. A bíróság az indokolásában hangsúlyozta: ha a polgároknak vagy a sajtónak a közéleti viták során folyton perektől kellene félniük, sérülne a demokratikus nyilvánosság.”

Aranyapáim!
Itt tartunk most!
Van aki nem érti? Mert az nem a véletlen műve!
A kérdés Juhász Péter szerint eldőlt.
Neki erről papírja is van.
Csak mi, egyszerű polgárok nem értjük és nem tudjuk:
BŰNÖZŐ, VAGY NEM BŰNÖZŐ?

Pedig, milyen fontos volna, hogy tisztán lássunk, a mi vend fiunk, Szakonyfalu drága csemetéje ügyében!
Még két nap, és január 29-én leszen az ő tekintetes szülinapja!
Negyvenöt éves lesz R.A. Úgy bizony!

Ünnepelnénk ezerrel, de, hát nem tudjuk, hogy akkor most kit is ünnepelhetünk? A bűnözőt, vagy a nem bűnözőt?

Mert igazán szép volna, negyvenöt fényességes gyertya alatt azt olvasni a gyönyörűséges dobostorta fénylő mázán, hogy Tóni nem bűnöző!

Na, de kinek van kedve tortával vacakolni, ennyi ostoba kétkedés közben!?