MUNKAERŐPIAC, MINT ROMAPARADICSOM? – a kormány versenyezni küldené az esélyteleneket

A hiábavalóságok kergetésének újabb szép példáját jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára – ó, beh szép hosszú, csak a rangja! – Czibere Károly.

A szaki által mívesen csomagolt szövegdoboz szerint áprilisban a hátrányos helyzetű és alacsony iskolai végzettségű emberek foglalkoztatásának elősegítésére 6,3 milliárd forint keretösszegű felzárkóztató program indul. Szép summa, kimondhatatlan és elképzelhetetlen – ahogy maga a kitűzött cél, és így a program is – persze csak a hátrányos helyzetű és alacsony iskolai végzettségű emberek számára… De, ahogy mindeddig az összes erről hadovázó kormányprogram, nyilván ez az összeg is eltüntethető lesz abban a feneketlen perselyben, amiben szokás szerint az esélytelenek „megsegítésére” gyűjtenek!

Íme, kedves kisemmizettek, lehet kalimpálni a paradicsom felé – ami egyébként a munkaerőpiac! – s lehet ott nekigyürkőzni, tanulni, versenyezni!

A „hátha” és az „esetleg” ott lafog a táblákon, elég csak azokra meredni!

Aki látott már élő, tehát valódi, a munkaerőpiacról szisztematikusan kiközösített megnyomorítottat – magyarul, „közmunkást” – az talán képes velünk együtt felszisszenni, amikor az államtitkár úrnak szíves gondolatai közt mazsolázunk!

Azt mondja ez a derék erőforrás-államember: „az Aktívan a tudásért! elnevezésű projekt célja, hogy a képzettséggel nem rendelkezők a projekt egymásra épülő képzései segítségével be tudjanak lépni a munkaerőpiacra, munkahelyet és munkatapasztalatot szerezzenek.” Ez röviden annyit jelent, hogy a rendesen, éppen árkot meregető, tavasszal őszi leveleket odébb söprögető, mások mocskát takarítgató megbélyegzetteket – a kiváló EE Minisztérium – beiskoláz néhány aktuális képzésre. Szinte mindegy, mit tanulnak, mert a képzések előtt elmarad a pályaorientáció, a tényleges alkalmasság vizsgálata – a lényeg, hogy a projektekre fordítható összegek eltapsolódjanak. És az adott témák iránt semmiféle vonzódást nem érző delikvensek elgyötrődnek az állami vizsgákig, ott átrugdaltatnak, s aztán mehetnek vissza az árkokba, utcasarkokra, hajléktalan szállókba.

Mert ugyan attól a pillanattól „tanultak” lesznek, csak éppen az akklimatizálódás nem akaródzhat majd egyiküknek sem!

Évtizedekkel ezelőtt is így volt! Akkor a falu leghírhedtebb roma famíliájának vezetőjét akarták kőműves tanfolyamra taszigálni. Csakhogy a Muzsikás Bandinak nem akaródzott vissza csüccsenni a végre valahára – 12 év alatt… – kinőtt iskolapadokba. Azután azt találta kérdezni, mi lesz a „garrrancija”, hogy ő a kőműves diplomával munkát kaphasson? Mert nem kapott megnyugtató választ, nem kezdett a tanulásba. Ugyan, mit is kezdett volna a papírossal – ha az roma embert a “parasztok” az „ábrázatja” alapján válogatják!
Az a Bandi megtanulta, hogy cigányként csak elutasítást kaphat… Ez volt húsz esztendeje, ez harminc éve – s ma sincs másként!

Az államtitkár persze beszélt még rengeteget: „Az alapvető cél az, hogy Magyarországon minden embernek legyen lehetősége részt venni a foglalkoztatásban, valamint integrálódni, vagy visszaintegrálódni a munkaerőpiacra – fogalmazott Czibere Károly.
Hozzátette, a hátrányos helyzetű térségekben élő, hátrányos helyzetű emberek számára a társadalmi integráció esélyét a munka adja meg, ezért kell esélyt biztosítani a nyolc általános iskolai osztályt el nem végzett, vagy a nagyon alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők foglalkoztatására.

Az államtitkár kifejtette, a romák élethelyzetét vizsgáló, kilenc országban elvégzett uniós vizsgálat eredménye szerint leginkább Magyarországon “ment előrébb” a romák felzárkóztatásának és társadalmi integrációjának ügye. Európában Magyarországon a legnagyobb a foglalkoztatási ráta a romák körében – közölte.
Czibere Károly elmondta, 2016-ban létrejött a felzárkózást segítő gazdasági fórum, amelynek Magyarországon működő nagyvállalatok a tagjai. A most induló programba beépítették a fórum tagjainak javaslatait is arra vonatkozóan, hogy milyen eszközökkel lehet a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatási esélyeit javítani.

Az Aktívan a tudásért! másik újítása az alapkészségek megszerzésének segítése mellett a munkatapasztalat-szerzésre történő orientáció, valamint az egymásra épülő képzések lehetősége. Ennek keretében esély van a teljesen képzetlenek számára például az általános iskola elvégzésére, vagy – más programok segítségével – akár OKJ-s oklevelek megszerzésére, amelynek végén “ott van a munka” – fogalmazott az államtitkár.”

Czibere álomtitkát úr viszonylag keveset tud az általa oly bőszen felemlegetett népcsoportról, a romákról. Úgy tűnik, a róluk oly sokat mondó szaki nem csak az életüket, a szokásaikat, de még az elgondolásaik csíráit sem kívánta soha megismerni!
A maga által megélt életből, a „kiváltságosék” szerencséjéből próbál véleményt alkotni, melynek a végén nem jöhet más, csak egy rakás, újabb kiosztású bélyeg.
Az eleve halálra ítélt programok után majd megint lehet hivatkozni a romák lustaságára, nemtörődömségére. „Ezek nem akarnak dolgozni, csak a segélyt lesik!” Ilyen és ehhez hasonló mondatok zárják majd ezt a kiváló „Aktívan a tudásért!” programot.

De a lényeg, a 6,3 milliárd forint jó helyre kerül!!!

Jóllaknak belőle a sikerpropagandisták, a mindig mindent jól szervező munkaügyi szervezetek, jut majd pénz konferenciákra, repi ebédekre és vacsorákra, készülnek több kötetnyi oktatóbrosúrák, meg reklámdossziék. Na persze az átképzések is mind-mind lebonyolódnak majd! Lesznek elnevezések, titulusok, meg az adott szakterületekre bizonyítványokkal bizonyíthatóan felkészített szakemberek.

Ja és jól mutatnak majd a flepnik a kredencfiókokban!

Csak éppen a Bandik néznek majd még inkább kifelé, erősen a fejükből. Ja, és ott, a „hátrányos helyzet” vidékén még véletlenül sem lesz szükség az általuk benyalt tudományra! Mert munkahely teremtésről ez a furmány nem hadováz!

Mert senki nem lesz, aki hozzáértéssel, türelemmel és persze sok-sok szeretettel terelgesse majd őket a nekik szánt karámok között! Marad minden a régiben! Felesleges és hiábavaló közmunka programok, alig eltartható közmunkásokkal. Miközben ez a fránya Magyarország vergődve erősködik!

A HOLNAP MAGYARORSZÁGA – mikor lesz alelnök, Anikó asszony?

Példakép.
Így nevezik azt a személyt, akinek tettei, megnyilvánulásai, bizonyos körök számára követésre méltóvá válnak, akit a példaképéül választók megpróbálnak mindenben utánozni.

Hja, úgy tűnhet, ez mindennek az alapja, a mai frászbúk-világban – legyinthetnénk -, de azért vannak itt az átlagnál súlyosabb esetek!

Nekünk például jutott egy miniszterelnök, aki már jó ideje az azeri köztársasági elnök követőjévé vált, nyomdokain halad, rendkívüli barátságuk révén egyre inkább hasonlítani próbál a nagy İlham Heydər oğlu Əliyev-re, aki nem mellesleg az Új Azerbajdzsán Párt vezetője.

Aki emlékezni méltóztatik egy bizonyos Ramil Safarovra, Azerbajdzsán katonájára, aki Budapesten tanult, majd egy éjszaka – bevásárolva egy kezes baltát – orvul, tehát álmában megölte örmény tanulótársát… aki emlékszik még, hogy ezt a közönséges gyilkost, miniszterelnökünk egyszerűen kihozatta a börtönéből és nekiajándékozta İlham Əliyev elnöknek – nos, az talán komolyan veszi a kérdésünket: mikor lesz alelnök, Anikó asszony?

Amikor Orbán „felszabadította” a baltás gyilkost, a világ felhördült.
Orbán pedig lapított.
Most, hogy İlham Heydər oğlu Əliyev egy laza döntéssel kinevezte az ország alelnökévé feleségét, Mehriban Aliyevat – a világ ismét tombol.
Csak Orbán lapít.
Mert nyilván tetszett neki, amikor a vérszomjas diktátor hőst faragott egy másik nép fiát lemészároló gyilkosból, s az is felettébb az ínyére van, ha ez a figura a saját feleségéből farag helyettest. Sosem lehet azt tudni, mi történik a nagy hogy İlham Heydər oğlu Əliyev-vel, jobb, ha az elnökség örökkön und örökké egy kézben marad!

Na igen, ez nagyon tetszik a mi legfőbb hatalmasságunknak! Már csak pár pillanat és Anikó asszony is miniszterelnök helyettes lehet. Miért is ne?

Az azeri hatalmasság és felesége remekül mutatott egy képen a mi Viktorunkkal és Anikó asszonnyal. Orbán kitüntette a nagyságos asszonyt, Anikó pedig pitizett, mint rendesen. Ez volt a szerepe a magyar miniszterelnök feleségének. Dorombolt és dörgölőzött az azeri naccságos előtt! Miért is ne lehetne követni a példájukat!

„Az alaptörvény módosításának értelmében, ha az államfő nem képes teendőit ellátni, akkor hatásköreit az első alelnök veszi át.”

Ez persze ma még csak az azeri alaptörvény szövege, de a majd kétharmados Orbán simán megoldja mindezt idehaza: ha az államfő nem képes teendőit ellátni, akkor hatásköreit az első alelnök veszi át… Anikó asszony készülődhet!

Végül megjegyezzük…
A két hatalmasság családi képein túl belelapoztunk a képzeletbeli albumokba, s meghökkentünk az eredményeket fürkészve, midőn Ramil Safarov képét Mészáros Lőrinc képe mellé helyeztük! Mint két tojás! Mintha ikrek volnának ők! Ramil és Lőrinc, a két talpnyaló – a hatalmasságok jelképei.

Magyarország jó úton halad Európából kifelé tántorogva zötykölődünk a bakui magasságok felé!

A jövő – mint tudjuk – elkezdődött! A HOLNAP MAGYARORSZÁGA erősködik! Csak idő kérdése, mikor lesz alelnök, Anikó asszony!

GYŐZ/ÖTT AZ EGYETLEN – ne hagyj minket kísértésbe esni…

Nem volt kétséges, ha elindul, győzni fog!
Ha valaki tudta ezt jól, az egyedül Ő volt, mert Vele, Általa és kizárólag Miatta működik úgy ez a társulat, ahogy…
Igen, ez az Ő társulata – senki nem gondolhatta ezt másként!

Az Ő megjelenése, szervező képessége, színházcsináló fizimiskája kellett ahhoz, hogy ebben a színházmentes városkában kőszínháza lehessen végre egy társulatnak.
A vajúdás, a megszületés, az apróság felmutatása és magasba emelése mind-mind egyedül az Ő érdeme. Kár volna kertelni, mellébeszélni a Weöres Sándor Színház egyértelműen Jordán Tamás színháza.

Ahogy éveken át az Övé volt Kaposvár, a Merlin, meg jó ideig a Nemzeti Színház is. Mindenhol bizonyította alkalmasságát, senki mással össze nem hasonlítható Emberi nagyságát.

Azután – mint ismeretes – a szombathelyi közgyűlés 2016. december 15-én írt ki pályázatot a Weöres Sándor Színház ügyvezetői munkakörének betöltésére. A február 8-i határidőig Dér András és Jordán Tamás, a teátrum jelenlegi igazgatója nyújtott be pályázatot.

Amit Dér András a mai napon visszavont. Ahogy indokolta: „mióta kiszivárgott a pályázata, a kialakult botrányos körülmények nem teszik lehetővé, hogy a pályázatban megfogalmazott szakmai és művészi célokat teljesíteni tudja”.

Most akkor eldőlt a versengés.
Jordán Tamás nyert.
Csak mi veszíthettük el az Ő győzelmébe vetett hitünket.
Meg egy kicsit közelebb kerültünk a felismeréshez, Szombathely jövőjével kapcsolatban. Szükségtelen mindenféle izgalom, várakozás, meg efféle egyéb nekibuzdulás…
Itt az a jó, ha minden úgy van és marad, ahogy volt és lett.

Semmi nem történhetett volna rosszabbul, mint, hogy a versengésben az egyetlen közül kell majd a „zsűrinek” színi direktort választani! Hogy úgy mondjuk, méltatlan Jordán Tamáshoz a kialakult helyzet!

Nem lesz, nem lehet megmérettetés…

De… a világ már csak ilyen! A beidegződéseink miatt rosszul mondott imádságot sem javítgatjuk – ugye?! Szégyellje magát az Isten!
Ahogy Jordán Tamás sem lesz holnaptól sem több, sem kevesebb!
Mert valami elvétetett!

Jordán Tamás többet – győzelmet – érdemelt volna tőlünk, Szombathely színházszerető lakóitól!
Szeretettel gratulálunk, Tamás!

AZ ESÉLYTELENEK NYUGALMA – alakíts pártot a ráérős idődben!

A 2010 óta véget érni nem akaró kampányidőszak lassan az újabb választás csinnadrattáiba torkollik. Néha ugyan mozgolódásnak tűnhet, amikor egy-egy önjelölt csapat zászlóbontással riogat, egyre világosabb, hogy a nagy magyar teszetoszaság embere nem indul, és nem is érkezik sehova!

A legjobb magyar szó minderre, hogy „elvan”!

Prímán ért mindenhez, tud hallgatni és bólogatni, de ami a legfontosabb – nagyszerűen tagad! Kritikai megjegyzések, dac, harag és utálat, meg persze rágalmak sora zeng szinte minden irányból. Már tökéletesen tudható, mi nem jó, mit nem szabad, mit kell másképp tenni, csak éppen a receptek hibáznak!

Az Arkagyin Rajkin által oly sokszor végigmulatott mondat kísért: „Válámi ván, de nem áz igázi!”

Már csak a tényleg leghülyébbek bizakodnak, már csak az örök naivságra ítéltetettek vágynak egy mindent felforgatni és elsöpörni kész figurára, vagy, ahogy újabban ismét nevén neveznék a fickót, a kihívóra! Mert szerintük csak ennyi, egy fejcsere kell, és a mi kis porfészkünk megszabadul a nyomortól!

Ahogy az emberi magatartás-változásokkal foglalkozók készségesen megállapították, nem tudunk örülni, szinte már semminek! Megéljük, ha sorsunk jobbra fordul, belefásulunk a rothadásba, s már a valaha rengeteg reménnyel kecsegtető „bünti” sem hoz teltházat. A mindennapi szürkeség után várható változtatásoknak nincs kényszere, ha pedig valaki, vagy valakik lázadoznak, úgy tömegek süppednek a foteljaikba – szurkolnak egy keveset, aztán jöhet a szundi! Van végre, aki majd elkergeti a gaz királyt!… Mérhetetlenül lusták és ezzel együtt ostobán esélytelenek lettünk.

Megérdemeljük a kivéreztetést.


Amikor tegnap este, a Momentum figurái, élükön Orbán legújabb reinkarnációjával bejelentették a nagy népakarat végtermékét, a 266 151 aláírást, már nem volt erőm csodálkozni sem. Örömmel büszkélkedni azon, hogy hihetetlen mozgósítással és erőfeszítéssel ki lehetett könyörögni minden rábeszélhetőből egy aláírást, meg néhány adatot – na, ennyi volt a mutatvány! Tessék már örvendezni!

Orbán nem akart olimpiát.

Sem tegnap, sem tegnapelőtt.

Ahogy a labdarúgás is csak a szabadidejének eltöltésére választható programok egyike. Lehet közben szotyolát köpködni. Nem kell aggódva osztogatni, s talán még a történelemkönyvek írói között is akad majd egy másik napraforgó-mag kedvelő! Ennyi az egész! Sikerült okozni egy kevéske hasmenést. De ez is csak tünet. A népharaghoz semmi, de semmi köze! Fekete-Győr András pártelnök úr már jó előre a nagy nemzeti megbékélésről mesélt, az összeborulás és bűnök alóli feloldozás szószólója.

Lehet, nem is hallott Antall József kiváló mondatáról:
„Tetszettek volna forradalmat csinálni!”

FELELŐTLENEK BAKANCSLISTÁJA – fillérekről, amiket nem tesznek félre a nyugdíjas évekre

A magunkfajta önsorsrontók mindent elherdálnak…
Olvasok ugyan néha olyan agyafúrt szövegeket, melyek szerint – „egy felelős ember bakancslistája nem nélkülözheti a nyugdíjas évekről való gondoskodást” – csak éppen nem tudok mit kezdeni e príma kis mondatokkal!

Pedig látszólag frankó, hogy eldönthetem, mikor nem vacsorázok – most, vagy húsz év múlva? Igen, éppen csak ennyi a kérdés – állítólag! Az a baj velem, hogy nem értek a megtakarításhoz, nem jól spájzolok, nem vagyok képes félretenni! Pontosabban – nincs mit és nincs miből! Mert akik megfogalmazzák ezeket a szuper életvitel tanácsokat, a felelős ember bakancslistájáról, ott a főváros felhőkarcolóinak valamely tágas irodájában, valahogy nem képesek megérteni az én sajátos matematikám lényegét! Pedig a semmit bármivel szorozzuk, az semmi marad! Hja, ez persze csak az én vidéki sirámom. Naná, hogy ez ott, fent, l….t sem jelent!

A felelőtlenek bakancslistájáról eltűntek a nyugdíjas évek. Már nem álmodozunk utazásokról, kéthetes nyári elvonulásokról, s egyre kevésbé zavar, amint a nagy háború néhai náci hadseregének megvénült katonái leparkolnak nagyapáink grófjainak kastélyai előtt.
Jönnek bizony Hansiék, jön Gerda, meg a férje, hogy a szállodáinkban, számukra bagóért elérhető wellness kezeléseken bóduljanak.
S mert nyilván, így van ez rendjén, elmerenghetnek, látva lepukkant hordáinkat – íme, az ország, ahol fillérekbe kerül a munkaerő…

Mi, a kormányunk által folyton megvédelmezettek bevackolhatjuk magunkat fűtetlen otthonainkba, s nassolgathatjuk a budget-gyönyör rágcsálni valóit. Addig is, míg megöregszünk, s akkor is, ha már csak visszafelé számláljuk a napokat.

De minden ócska szövegnél – mely az alkonyatot fényezné, mindhiába – szebben szólnak hozzánk a nagy bevégzés egyre szaporodó tündérei, a magán temetkezési szolgáltatók, meg a legeslegújabb kor hivatásos sirató asszonyai, akik „támaszt” nyújtanak a hátrahagyottaknak. Gyönyörködhetünk ízléses honlapjaikban, hogy szinte valahányan, önként és dalolva szédülünk a sírgödrökbe! Persze, ez is csak a felelősen gondolkodni készek privilégiuma! Az önsorsrontók, a felelőtlenek, jobb, ha nem is gondolnak holmi temetésre, méltó elbúcsúzásra! Naná, hogy nekik találták ki a szociális temetést, mely képes feltenni az ”i”-re a pontot!

A szomorúfűzről elkeresztelt funerátor szolgálat igen magvas mondatokkal borzasztja el a könnyelmű szegényeket – akik valahogy mégis ezt a „csináld magad” elkaparást választanák:

„Ön és családtagjai felkészültek arra, hogy adott esetben szeretett halottjuk koporsóját akár több száz méteren keresztül vigyék a kezükben? Fogják ezt bírni, vagy esetleg útközben le-le teszik majd a földre a koporsót?”

„Nagyon egyértelműen fogalmaz a törvényalkotó, miszerint, ha valaki nem tudja saját maga felöltöztetni a nem egészségügyi intézményben (pl: lakáson, szociális vagy öreg otthonban, hospice intézetben, elfekvőben) elhalálozott hozzátartozóját, vagy nem ássa ki és hantolja vissza a sírhelyet vagy nem helyezi a sírba az elhunytat, vagy nem szállítja kézben a koporsót vagy urnát a temetőn belül a ravatalozótól a sírig, úgy megszegi a személyes közreműködés szabályait. Ha bármelyik a felsorolásban szereplő momentum elvégzését megtagadja, kihagyja, vagy nem végzi el a hozzátartozó, akkor nem jogosult a szociális temetés igénybevételére és a temetés során felmerült összes költséget meg kell fizetnie annak az önkormányzatnak, ahol a szociális temetést igényelte! Felkészült Ön anyagilag arra, hogy akár több százezer forintot visszafizessen, ha valamely okból eltér a szociális temetés előírásaitól? Jól átgondolta Ön, hogy mivel is néz szembe?”

Ugye, milyen szívbemarkoló sorok ezek, kedves, felelőtlen olvasók?!

Lám-lám, míg ropogtatjuk az asztalnál a vacsorául szolgáló leértékelt, enyhén száraz kenyérkét, s majszolunk hozzá egy kevés árcsökkentett parizert, nem ártana elgondolkoznunk! Még mindig nem késő! Ha egy ötven éves ember lemond az efféle élvezetekről, akár képes lehetne havi nyolcvan ezret is eldugdosni idős napjaira – nemdebár?! Már, ha ugyan keres összesen havi nyolcvanezret! Fűteni, ruházkodni, közlekedni és szórakozni úgyis csak amolyan úri mulatság!

Ha mégis eljő a kaszás, és hiába alkudozunk, elrendezi szeretteink sorsát, a felelősen gondolkodók igénybe vehetik egy igazi jótündér szolgáltatásait, átélői lehetnek hivatásos búcsúztatóinak, csak hívják és jön az Intézet hivatalosan szerződött partnere.

Rábukkantunk a mi kis mackónk oldalára és bizony már tegnap este sem igazán éreztük a vacsi hiányát! Nekiláttunk felelősséggel gondolni „azokra az időkre”! Bakancslistánkon megjelent egy drága asszony, aki egy húsz ezresért prímán elbúcsúzik majd tőlünk, de persze sokkal több pénzért dalol és talán még táncot is lejt a hantjaink felett!

Milyen kár, hogy oly sokan nem komálják, milyen jó dolog megérteni, hogy „egy felelős ember bakancslistája nem nélkülözheti a nyugdíjas évekről való gondoskodást”!

Milyen kár, hogy adódunk pár millióan, aki csak simán megdögleni tudunk majd, s nem törődünk senkivel: Ime, hát megleltem hazámat, / a földet, ahol nevemet / hibátlanul irják fölébem, / ha eltemet, ki eltemet.

Ezeket az „ostoba” sorokat egy bizonyos József Attila nevű, nyilvánvalóan felelőtlen ember írta, persze, még a múlt században… No, lám!

A MÉDIA NEM KOPOGTAT HETENTE – mi csak szimplán egy normálisan működő zenekar vagyunk

Amikor évekkel ezelőtt egy eldugott, kicsinyke zalai falu felé zötykölődtünk Jóska Wartburgjával, a túlontúl is szerény tanárember, a költő, félúton, belökte az autó vacak magnójába a „legújabb kincsét”. Így mondta…

A kazettáról Erős Attila gitárjátéka szólt…

Egy még csak „alig-alig felmuzsikált” zenei anyagot mutatott, s a maga „tónusos” hangján énekelni kezdte a szöveget – a dalt. Ugyan, honnan is sejthettem volna, hogy egy később ezrek által zenghető Lord nótát hallgatok? Ahogy a dal végére ért, szerényen somolyogva közölte: ma éjjel írtam, úgy fél három felé…

Balogh Jóska elégedett mosolyát látom magam előtt, most, amikor a hét végi budapesti Lord koncert képeit és az ott rögzített videókat nézegetem. Sikerült, látod?! – mondaná…


A hatalmas arénában lobogó tízezernyi boldog ember tánca felvillanyoz. Igen, a Lord megcsinálta, amiről annyian szóltak legyintve, becsmérlően. Méltósággal tisztelegve Pepsi, Jocó, Sipsi és Fefe emléke előtt lenyomták az ő nagy bulijukat – pontosan úgy, ahogy évtizedeken át álmodták! Mert a teltház már csak ilyen érzés!

A minap találtam egy interjút, amit Erős Attilával készítettek. Nem tudom megállni, hogy néhány részletét ne osszam meg a blog olvasóival:

„A média nem kopogtat hetente az ajtónkon, de miért is tennék, hiszen mi csak szimplán egy normálisan működő zenekar vagyunk. Hétköznapian élünk, semmi olyan extra dolog nem történik velünk – például nem ejtem le a telefonomat, nem harapom el az énekes torkát –, hogy hírértéke legyen, tehát nem vagyunk egy botránybanda, amiről nagyon szívesen írnának. Amit elértünk, azt saját magunknak és a közönségünknek köszönhetjük.”


„És ha már szóba hoztad a szövegeket… Amikor itthagyott minket pár évvel ezelőtt Balogh József tanár úr, hidd el, hogy nagyon komolyan elgondolkoztunk, hogy hogyan tovább. De most már teljesen nyugodt vagyok, mert úgy gondolom, hogy ezek az új dalok is olyan szövegvilággal bírnak, hogy méltóak a 45 évhez. Józsi onnan fentről nem fog ránk ujjal mutogatni, hogy hát gyerekek, ezt nem kellett volna…


„Nekem a munkám egyben a hobbim is. Ha most körülnéznél nálam… Szegény feleségem, amikor hazajön a munkából mindig a fejéhez kap, hogy le se tudok ülni, drágám! Mindenhol gitárok vannak, nekem ez a normális.
Az ötleteimet metronóm segítségével, egy szimpla laptoppal szoktam felvenni, semmi komoly cuccom nincs ehhez. Amikor elkészülök egy dallal, átmegyek Márkhoz, mert neki egy komoly stúdiója van. Ott nekiállunk mindenféle varázslatnak, hangszerelgetni, stb. De bevallom nem nagyon értek a stúdiózás rejtelmeihez. Bár, ahogy különböző stúdiókban dolgoztunk az évek során, sok mindent megtanultam, mert kiváló szakemberekkel készítettük a lemezeinket. Azt szoktam mondani, hogy okos emberekkel jó dolgozni, mert akkor te is okosabb leszel egy picivel. Már ha nyitott vagy a dolgokra.”


„Magáról az albumról pedig annyit mondanék, hogy én amúgy egy örök maximalista ember vagyok, de talán ez az anyag áll a legközelebb ahhoz, amit mindig is szerettem volna megvalósítani. Mind zeneileg, mind szövegvilágban, mind megszólalásban. Vannak a hard rocktól talán még egy picivel keményebb témák is a lemezen, de az én drága barátomnak, Misinek olyan a hangja, hogy én akármilyen metal zenét csinálok, ahogy ő ráénekel, az úgyis meglágyítja egy picit, és onnantól kezdve egy szerethető, slágeres dal lesz belőle. Az én vadságom, és a ő szelídsége a Lord zenekar. Ami még fontos, hogy a legutóbb hozzánk csatlakozott Beke Márk billentyűs barátommal raktuk össze ketten az egész anyagot. Neki is van saját nótája a lemezen, egy lassú szám, és az ő zeneisége és a közös munkánk eléggé hallatszik a lemezen. 11 dal szerepel a korongon, az utolsóban nincs szöveg, és az óriási meglepetést fog okozni mindenkinek…”

„Ez az anyag majdnem szólólemez lett. Csak aztán mégis úgy döntöttem, hogy legyen Lord. És a végeredményt ismerve már nem is bánom, szerintem ez egy méltó befejezése ennek a pályának.
Most úgy gondolom, hogy több lemezt már nem szeretnék csinálni. Ezért is volt annyira fontos, hogy olyan dalok legyenek rajta, olyan megszólalású legyen, és úgy legyen rögzítve, ahogy én mindig szerettem volna.”

Erős Attila, a Lord motorja, gitárosa, zeneszerzője szokásos szerénységével lehet a példaképe minden szombathelyen élő fiatalnak.

Akkor is, ha a több ezer koncertlátogató ott a BS-ben, mindörökké csak titok maradhat idehaza, Szombathelyen…

Elvégre, „mi csak szimplán egy normálisan működő zenekar vagyunk”.

VALENTIN NAPOT MINDENKINEK! – éljen és erősödjék…

Mottó: „Valahol olvastam, hogy a tiltott dolgok futótűzként terjednek. Mindazt, amit kigúnyolunk, pillanatok alatt fogják majmolni, s ha valamit nagyon, de nagyon nem akarunk, az valószínűleg hamarosan kötelező lesz…”

…a The Déli Te