A MI KIS FALUNK – Szombathely – Pajkaszeg 1:0!

Állítólag a nézettségi mutatók minden eddigi rekordot túlszárnyaltak. Egy ország feszült péntek este a televíziók elé, hogy láthassa a legeslegújabb, magyar gyártású, magyar színészekkel megformált, magyar élethelyzeteket bemutató sorozat első részét.

Elindult „A mi kis falunk” című RTL szappanopera, közérthető, tehát ultraprimitív sablonok felhasználásával manipuláló esti mese – megnyomorított és gyárilag idióta magyarok kiszolgálására. A siker garantált, a műsor közösségi oldalán tóduló hozzászólások szerint telitalálat: végre egy „közérthető” műsor, szex, háború, durvaságok és trágár beszéd nélkül.

Ennek örülni pedig nem is olyan egyszerű!

Pajkaszeg polgármestere, Károly, egy igazi, huszonegyedik századi hős. A filmsorozat ajánlója szerint: „Láthatóan nem tagadja meg magától az élet örömeit. Számára a falu az első- rögtön a saját érdekei után. Egy igazi túlélő, aki folyamatosan ügyeskedik. A templom építésére kapott pénzből létrehozott halastónál tölti minden idejét, és a napi ügyeket szereti jobbkezére, Erikára hagyni. Tévedhetetlennek tartja magát, és úgy gondolja, mindig a közt szolgálja. Dörzsölt, rutinos. és gyorsan dönt- igaz, nem mindig helyesen. A hirtelen jött ötleteinek megvalósítását rögtön ki is adja feladatként a környezetének: Lacinak, a vele dolgozó unokaöccsének, Stokinak, a falu rendőrének, és Gyurinak a helyi gyerekcsapat edzőjének. Senkitől sem tart, kivéve a nővérét, Katit, a volt tanítónőt, és Tecát a kocsmárosnőt, aki talán még nála is nagyobb hatalommal rendelkezik a faluban. Bár az általa kitűzött célok, és a beígért fejlesztések nem mindig valósulnak meg, de ő az a polgármester, akit a falu megérdemel.”

Sajnos, nem mindenki olyan szerencsés e kicsi hazában, mint mi, szombathelyiek! Pajkaszeg és Szombathely akár testvértelepülés is lehetne, hiszen a mi Károlyunk ugyan Tivadar, de a fenti leírás – kisebb árnyalatokkal persze – de tökéletesen illik a fősürgészre.
Károly olykor szobor gyanánt szart avat, Tivadar pedig városmakettet…

Jól állunk! Sőt: Szombathely – Pajkaszeg 1:0!

A szerepek pedig itt is mind kiosztattak: akad nekünk is Lacink, igaz, erre a szerepre – korábban – Szombathely egyszerre több szereplőt is csatarendbe állított! Vágül a szerep egyetlen kézbe került, s nálunk „közkedvencét” csak Bubu – ként emlegeti a köznép, de, hogy, hogy nem, a Laci féle szerep tökéletesen illik rá: (no meg a műbőr dzseki!)

„Laci, a fiatal álmodozó különleges helyzetben van a faluban- ő az, aki logikusan gondolkozik, és mindig felteszi a kérdéseket, amiket az adott helyzet megkövetel, de soha nem veszik komolyan. Kati, a volt tanárnő egyetlen fia, és a Polgármester unokaöccse. A nagybátyjának dolgozik, és afféle mindenesként segít be a hivatalban, Erika a felettese. Jó szándékú, és segítőkész, de sokszor azzal tenné a legtöbbet, ha nem próbálna segíteni, mert nem mindig sikerülnek úgy a dolgok, ahogy szeretné. Reménytelenül szerelmes Tecába, a kocsmárosnőbe. A Polgármester mindenben számíthat rá, ameddig az nem ellenkezik Teca érdekeivel- ilyenkor Laci két tűz közé kerül, és olyan megoldást próbál keresni, amivel mindenki jól jár, de általában pont az ellenkezője történik. Számára fontos a falu sorsa, és emiatt még arra is hajlandó, hogy elinduljon a Polgármester választáson a bálványozott nagybátyja ellen kihívóként.”

Stoki is akad – néhány -, hol rendőrnek, hol közterület felügyelőnek öltöztetve, akik persze a filmbéli kollégához hasonló szellemi szinten szereznek érvényt e rendetlen rendnek… Szolgálnak, védenek, meg persze fontoskodnak. Úgy kb. ennyi a dolguk.

Tenkitenki figurája szintén telitalálat – itt Szombathelyen! és persze – Pajkaszegen: „Teca a falu egyik legfontosabb embere- övé a helyi kocsma. Fiatal, és gyönyörű, de kemény és megközelíthetetlen. Egy ideig élt a városban is, de az apjától megörökölte a kocsmát, és végül a faluban maradt. Jó érzékkel vezeti az üzletet, és irányítja annak törzsközönségét- különösen a három elválaszthatatlan közmunkást, Szifont, Bakit, és Matyit. Laci odavan érte, de Teca igyekszik ezt nem észrevenni. A Polgármesterrel örökös versengés folyik kettejük között- míg Teca szeretné, ha a falu fejlődne, és közelebb kerülne a városban tapasztaltakhoz, addig a Polgármester jól megvan ezek nélkül. Az igazi ellenlábasa Erika, a Polgármester jobbkeze, aki féltékeny Tecára minden tekintetben, és attól fél, hogy Teca elcsábíthatja tőle Gyurit. Tecát viszont csak a Pap érdekli, akibe iskoláskoruk óta szerelmes. A kemény üzletasszony álcája mögött igazából romantikus lélek lakozik, aki kitűnik a faluból üzleti érzékével, és az újító gondolataival.”

„Uram, juttass ki ebből a… hátad mögötti kis faluból. Hiszen itt templom sincsen.”

„Pajkaszeg kelleténél jóképűbb és sármosabb plébánosa finoman szólva is elégedetlen jelenlegi állomáshelyével – és nem csak azért, mert egy edzőteremmel kell osztoznia a kultúrház előadótermén, ha misét akar tartani. De mivel itt született, kölyökkora óta ismeri a nyája összes tagját (akik, ha mind összegyűlnek, pontosan öten vannak, és a legfiatalabb is elmúlt már 70 éves, ráadásul mind nőnemű) – és az elkóborolt bárányokat is, akik sose teszik be a lábukat a „templomba”. Ők alkotják a falu lakosságának maradék 90 %-át. Mert ez tényleg KIS falu – miként kicsi lakosainak egy főre jutó IQ-ja is. Amit azonban csak kevesen vesznek észre – ám a pap, pechére, pont köztük van. Úgyhogy bármit megadna, hogy elszabadulhasson innen. Amikor azonban megtehetné ezt, hirtelen rájön, hogy mégiscsak jó neki itt. Ezen mindenki meglepődik – legfőképp ő maga…”

Még szerencse, hogy a filmbéli történet papjának históriája néhány ponton eltér a mi „papunk” sztorijától. Hja, a mi papunk egy ideje már más Andrása, s ha hinni lehet a szóbeszédnek, egy ideig a pótlásáról szóló hírek csak a kamu kategóriában úszkálhatnak.

Volt ugyan templomunk, de neki palota kellett, s a teremtés közben néhány egyéb csoda is pottyant – igaz, azóta is láthatatlanul… Lám, a mi papunk megszabadult, egész a szomszéd egyházmegyéig inalt. Csak az emléke lobog, kihunyhatatlanul…

A sorozat közmunkásai – Szifon, Baki és Matyi – „minden alkalommal láthatósági mellényt viselnek, és minden alkalommal láthatóan részegek. Elvannak, mint a befőtt, békések, a légynek sem ártanak, igaz, ha akarnának, sem tudnának. Elválaszthatatlan cimborák, együtt támasztják a lapátot, vagy a kocsma pultját. Lassan mozognak, de bizonytalanul. Ritkán beszélnek, de annak sincs sok értelme. Mégis kiválóan megértik egymást, úgy is mondhatjuk, hogy lelki társak. Ha probléma adódik, mindig számítani lehet arra, hogy tovább bonyolítják a helyzetet. Ha nem lennének, ki kellene találni őket. De szerencsénkre vannak.”

Szombathely közmunkásai kicsit többen vannak.
Kezük nyomán tűnhetett volna el a rengeteg falevél, mely a mai napig ellepi a várost. A rengeteg falevél, mely most éppen nem látszik a rengeteg hótól. Amit szintén nem fog senki eltakarítani.

Szifon, Baki és Matyi szívesen mereng a közös emléken: “Istenem, az iskola… életem legszebb három éve volt.”

Mi, szombathelyiek a magunk közmunkásait eltűntetve büszkék lehetünk. Tanulnak. Ezért nem fagyoskodnak annyian a köztereken. De a tavasz, a rügyfakadás előcsalogatja majd őket, hogy sertepertélésüktől legyen hangos a mi kis falunk, Szombathely!

Akinek nincs televíziója, ne szomorkodjon! Szombathelyen élni, a mi Karcsink falujában tengődni legalább olyan mulatságos, mint az RTL műsorát végigszenvedni, hétről hétre! Köszönjük szépen!