AMIKOR A SAVANYÚ CUKOR A ZSEBEDBE RAGAD – Kálmán Olga bukásáról ír az Or(b)igó

Először arra gondoltam, nem égetem magam, hogy egy végletekig lepusztult hírportál aktuális butaságával hozakodjak elő.
Ugyan, minek is írni egy jelentéktelenné erodálódott oldal harmatgyenge firkászának rittyenetéről!

Aztán meggondoltam magam!
Mert napok óta várom, hogy a nálam jóval tájékozottabb és felkészültebb újságírók végre kinyilvánítsák elismerésüket: na, igen, a változás megérte!
De valahogy csend maradt, minden eddiginél nagyobb csend, pedig az egykor Szombathelyen rendkívüli népszerűségnek örvendő, s ma már országos elismertségű Kálmán Olga új műsora az új adón – valódi telitalálat!

És akkor az Or(b)igó, a legfőbb hatalomnak behasalt hírportál bizonyos origo nevű tudósítója – mert nyilván oltári gáz lett volna névvel is vállalni ezt a hányadékot – jól megglosszintotta az immár sokadik adást megért vadonatúj műsort, valahogy így: Óriási bukás Kálmán Olga műsora Simicska Lajos tévéjében…

Nem könnyű elfelejteni azt az érzést, amit akkor éltünk át, amikor a néhai ofő egy rosszul sikerült pillanatában a tudomásunkra hozta az aktuális frankót, s kínunkban zsebünkbe köptük az éppen csak a szopogatás legelső pillanatain túlesett savanyú cukrot… Mire magunkhoz tértünk, a ragacsos édesség a zsebünkbe tapadt, csupa szösz lett – így gyakorlatilag lehetetlenné vált, hogy bevégezzük a megkezdett gyönyörűséget!

Valahogy így éreztem magam, elolvasva a rengeteg badarságot, amit egy bértollnok összehozhat! Szinte már-már Cseszkói magasságokba – mélységekbe – ráncigálnak az összefüggéstelen csacskaságok, melyek Simicska Lajosról, Vona Gáborról, meg nyilván a jobbikossá váltakról szólnak – köztük Kálmán Olgával, aki nyilván maga is elfajzott…

Még jó, hogy az összeömlengett cikk legvégén azért kibújhatott a szög abból a fránya zsákból! A szerencsétlen, megélhetési bértollnok csak bevallotta, mi bántja a leginkább a csőrét! Naná, hogy a négy millió! Az a frankón kiszorzott és elosztott, saccolt és vélt hatalmas summa, amiről az Orbibarát Or(b)igó nyomoroncai oly szívesen álmodoznak! Azt kellene valahogy elsumákolni, elsíbolni az „árulóvá vált” Kálmán Olgától – s ha ez így van, már semmi nem számít!

A dolog úgy fest, hogy ettől a kavarástól nem lett kevesebb az új műsor, Olga műsorát mindazok figyelik, akiknek fontosabb a remény, mint egyszerűen elfogadni, hogy lassan mindenki betámolyog a sorba, isteníteni az isteníthetetlent! Mi pedig talán még büszkébbek lehetünk a Szombathelyről indult műsor-vezetőnő!re, aki képes volt a megújulásra – mint már annyiszor! A mi Olgink…

Köszönjük, Kálmán Olga!

Utóirat: Jogi lépést tesz a HírTV az Origóval szemben…

Mert az or(b)igo mint mindig, most is hazudott!

LOPPERT DANI, A HAZAÁRULÓ – újrafogalmazott, tanulságos történet a bankvilágból

Emlékeznek még Loppert Danira?
Ő volt az a lelkes nagyfiú, aki Kapolcson, a Művészetek Völgyében kirándulgatott és “beszólt”; ott, ahol Medgyessy Péter miniszterelnök tett éppen kormányszintű látogatást. Ha már ott járt Loppert Dani, és megpillantotta a miniszterelnököt, – ha hinni lehet az efféle meséknek… -hallatlan vehemenciával nekiveselkedett, és, mint Lúdas Matyi egykoron, triplázott: háromszor egymás után, jól érthetően „lehazaárulózta” a Medgyessyt.

A rendőrök -akkor!- persze elkapták, bevitték, és Loppert Dani ettől a pillanattól valóságos „néphős” lett. Tapolcán, a bíróság előtt többen tüntettek mellette, mint a matrónák anno, Isaura felszabadításáért, a Ferihegyen…

Emlékeznek még gyermekkorunk kedves rajzaira? A dombtetőn takaros házikó, kitárt ablakokkal, az ablakokban muskátlival. A háztetőn kéménnyel, kanyargó füsttel, a ház mentén kerítéssel, mely mögül anyóka integet. Nagymama, nagyi, akihez hétvégenként unokák szaladnak. Porontyok, akiknek a jóságos nagyinál fánk és kalács készül, no és dukál hozzá jóféle házi málnaszörp. Öreganyók, akik mesélnek, mesélnek mindenféle tanulságos történeteket a szerencsét próbáló legénykékről, hétpróbákról, titkokat rejtő erdőkről, legyőzendő hétfejű sárkányokról, meg az elnyerhető fele királyságokról. A végén, persze pusztán a tisztesség kedvéért, kicsit mentegetőzve, mindig hozzáteszik: aki nem hiszi, járjon utána! Róluk mesélnek a szekrény legalsó fiókjaiból előkerülő gyermekkori rajzaink, festményeink. Képek, amelyek kicsit maszatosak, néhol gyűröttek, mégis őriznek valamit abból, ami még igaz volt…

2002. augusztusában a 18 éves Loppert Dániel a Kapolcsra látogató Medgyessy Péter miniszterelnököt háromszor is lehazaárulózta. A tapolcai rendőrkapitány személyesen tett feljelentést ellene rendzavarás miatt.

A tárgyalása igazi jobboldali show-műsor volt, a tapolcai városi bíróság végül első fokon “rendzavarás szabálysértése miatt” figyelmeztetésben részesítette Loppertet, mondván: közterületen, nyilvános helyen történt a kihívóan közösségellenes magatartás, ami alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen. Másodfokon azonban a Veszprém Megyei Bíróság megszüntette a pert.

Telt múlt az idő. A minap botlottunk egy régi cimboránkba, aki mindent látott és hallott, szemtanúja – és feledésbe merült kiagyalója! – volt a kapolcsi botránynak, mely később, mint a dicsőséges fülkeforradalom egy lehetséges előhangja vonult be a történelembe…

Az volt a harmadik nyár, – mesélte -, amit a Márta Pista által szervezett Művészetek Völgyében töltöttek a haverok körében, Kapolcson. Voltak vagy tucatnyian, sátrakban laktak, hosszú éjszakákon át szórakoztak kedvükre, itták a borokat sörökkel, oda, meg vissza… Keresték a balhét, a kalandokat, lófráltak és lustálkodtak, mint afféle hóbortos ifjak, akiknek a vakáció egyet jelentett a gondtalansággal, felelőtlenséggel, nemtörődömséggel.

Évek óta ismerte Danit, nagyszájú, de annál apróbb, vidám, hetyke legényke volt, akit ugyan nem vettek komolyan a csajok, ő mégis szeretett róluk, a velük való dolgairól, nagyokat füllenteni. Épp koncertre vonultak, mikor az úton megjelent a nagy fekete Mercedes, meg az azt kísérő rendőrautók. A kovács műhely melletti gesztenyék árnyékában álltak meg, s a miniszterelnök gyalogosan indult a színpad felé. A srácok persze észrevették, susmorogni kezdtek, aztán a mi cimboránk – tudják, aki a minap mellénk szegődött -, aki mindig, minden csínytevésben az első volt, és aki ott volt a hídcsataként elhíresült balhéban is, mint a legöregebb a társai közül, elhatározta, hogy emlékezetessé teszi a nyarat!

Elkurjantotta magát, jó hangosan, hogy a D-209-es ügynökmúlttal éppen azokban a napokban megvádolt miniszterelnök jól hallhassa: Hazaárulóóóóóóó! Nosza, több sem kellett Loppert Daninak, aki szokásos délutáni kapatosságával szintén ott őgyelgett! Maga is, mint akinek ez a legfontosabb és legnyilvánvalóbb dolga, ott a kapolcsi fesztiválon, ordítani kezdett, persze teli tüdőből, frankón, akár egy focimeccsen:
Hazaáruló! Hazaáruló! Hazaáruló!

A történet folytatása már közismert. Rendőrök vették körbe a maroknyi társaságot, igazoltatás és feljelentés írása kezdődött, s ahogy az lenni szokott, a másnapi lapok már tudni vélték, hogy egy bátor, honfiúi érzésektől vezérelt ifjú, a szólásszabadság lehetőségét felhasználva véleményének adott hangot, amiért a tapolcai rendőri szervek őt előállították.

Polgári körök és nemzeti klubok mozdultak meg, Bayer Zsolt tollat ragadott, a Loppert Dani jelenségből ódát faragott, s a történtekből alig ocsúdó kislegényt a vállukra véve, elindult a hosszú-hosszú menetelés…
„Biztos, ami biztos: Loppert háromszor is belekezdett a hazaárulózásba. A túlbuzgó rendőrök feljelentették a hangoskodó fiút, akit később első fokon elmarasztalt, majd másodfokon felmentett a bíróság.

Az indoklás szerint a fiatalember nem követett el bűncselekményt, hiszen csak a véleményét mondta el. Jellemző a korra, hogy a zavarkeltés elég volt ahhoz, hogy elinduljon Loppert politikai karrierje: a bírósági tárgyalásra már lett alkalmai szóvivője, mellette tüntetett a „nép” („helyettünk is szóltál, Dani!”), fideszes tótumfaktumok – köztük Szalai Annamária, a médiahatóság néhai vezetője – szolidarítottak vele a tárgyalásán.”

Loppert 2003-ban lépett be a Fideszbe, ekkor kezdte meg az egyetemi éveket az ELTE-n, történelem szakon. Loppert Rogán Antal személyi titkára lett, majd 2004 és 2005 között a Fidesz kormányra kerülését előkészítő “Polgári Kormányzás 2006” munkacsoport tagja volt, 2005 decemberében a Fidesz ifjúsági tagozatának (IT) elnöke lett. 2006 óta a Valóság folyóirat szerkesztője.

2008-ban lediplomázott, és 27 évesen kinevezték a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (korábban Nemzeti Autópálya Rt.) kommunikációs osztályvezetőjének. Naná! A fülkeforradalom országában ez így szokás! Mert…

Loppert Dániel egy piti hazaáruló! Az ám! Hende Csaba kiváló pajtása – már, ha útavatásokról van szó!

A mesének itt volna vége, ha le nem írhatnánk, hogy a mi barátunk évek óta nem járt Kapolcson. Nem találkozott azóta sem Loppert Danival, sem Loppert Dániel kommunikációs osztályvezetővel! Nem járt a környéken, ahogy szégyenkezve meséli, nincs miből… Neki csak a semmi jutott ebből a temérdek dicsőségből. Tapolcán, ahogy annyian, még bámészkodhatott a tüntetésen a bíróság előtt, négy évre rá még harcba is indulhatott, de mára csak a nélkülözés és a büntetések végeláthatatlan sora emlékezteti a hazaárulókra. Akik becsapták az értük kiállókat… Akikről ma már tudja jól, valójában kicsodák és melyik oldalon állnak!
De ezzel az igazságával már a s(h)o(w)hivatalba is hiába érkezik… mert ez a világ rég nem nagyanyáink jóságos meséiről szól, ahol a jó elnyeri a jutalmát, a rossz pedig megbűnhődik!
……………………………………………………………………
Utóirat két esztendővel ezelőtt:
Loppert Dániel elment az Anonymus szobrához, hogy tanácsot kérjen tőle: „Hogy lehet karriert csinálni? – kérdezte a szobrot
Anonymus váratlanul válaszolt:
-“Az talpat nyalni?“
-„És az segít?“-
– „Nem csak az talpat!“ – ismételte a szobor.

És akkor az utóirat 2017. március 28-án:

Az Eximbank, ami egészen fontos kormányközeli kifizetőhellyé vált az utóbbi években, megint Rogán Antal környezetéből merített vezető tisztviselőt a vezérigazgató-helyettes Puskás András után. Nem is akárkit: magát Loppert Dánielt. (444.hu)

CSÍNYTEVÉS ÉLŐBEN – Estella jókedvre derítette a világot

Ugye, nem haragszol, kedves olvasó, ha néhány pillanatra kirángatlak a világpolitika forrongó bugyraiból, ha elfordítom a tekinteted az egyre idegesítőbb gyűlölet kampányok hírei felől, s bemutatok neked egy alig három esztendős kislányt!

Lehetne ő bármelyikünk falatka gyermeke, de ez a csörfös apróság Mountain Butorac keresztlánya, Estella – egy ismeretlen úr szemefénye, aki Rómában él, s ezt a kirándulást valamiféle ajándékul adta a csöppségnek.
Elvitte őt Ferenc pápa rendezvényére, egy úgynevezett „általános kihallgatásra”, ahol a parányi leányka karról karra járva eljuthatott a szentatya közelébe.
A jó szándékú fölnőttek szerették volna örökre emlékezetessé tenni számára ezt a soha vissza nem térő pillanatot!
Végtére is, az ember – főleg óvodás korban – nem minden nap találkozhat az egyházfővel!

Estella a pápához érve előbb minden erejét összeszedve próbált pontosan úgy „viselkedni”, ahogy egy megszeppent kislányhoz illik. Tűrte a cirógatást, meg a kicsinységének feltétlenül járó pápai puszit – de ami ezután történt, több volt, mindenféle előre megírható poénnál! Estella fantáziáját alaposan izgalomba hozta a fehér ruhás bácsi látványa, jóságos szavai, simogatása, de leginkább annak különös fejfedője, ezért a mit sem sejtő pápa fejéről egyszerűen lekapta annak pileólusát, nem kis derültséget okozva ezzel a jelenlévők között.

És mert a dolog 2017. március 22-én történt, nem nehéz megjósolni, még hány millióan fogják derűvel szemlélni Estella csínytevését!

Milyen jó volna, ha ez a fránya világ olykor megpihenne néhány pillanatra, elfelejtené a gazdaság gondjait, az éhínségek, migrációs vonulások szörnyűségeit, s láthatnánk boldog gyermekarcokat – mondjuk éppen csínytevés közben! Évek hosszú sora óta láthatunk egyre borzalmasabb tudósításokat a szétbombázott Alepporól, ahol sikoltó és fájdalomtól bömbölő édesapák rohannak karjaikba haldokló gyermekeikkel. Láthatunk az óceán partjára sodort halott gyermekekről megrázó képeket – és akkor, végre, megérkezik közénk Estella, egy szinte észrevétlen tündér és előhozza szíveinkből azt a kevéske, ott szunnyadó melegséget!

A katolikus egyházfő – a híres közszereplő, a világ egyik leghatalmasabb embere – kacagott, s a csínytevés után talán az ő napja is sokkal gazdagabb lehetett! Ugyan, mi kellene ahhoz, hogy a világ bármely pontján újra csak fellobbanjanak az Estellához hasonló kicsiny lángok! Hogy legalább reményünk maradhasson az állandó harcok közben! A pápa és kicsinyke csínytevője története bejárta a világsajtót. Az eddig egyébként folyamatosan az egyházfőt szapulók előtt is lehetőség nyílt a derűre.

Pedig csak egy egészen apró csoda történt!
Nem pocakos és tarkopasz, vénséges-vén politikus bácsik szíveskedtek leereszkedni csemeték közé, nem azzal rémisztgették az apróságokat, hogy bájologni, gügyögni próbáltak a náluknál nyilvánvalóan különb gyermekemberek előtt – a világ éppen azért hálás most Estellának, mert merészelt gyermek lenni! Olykor magunk is megpróbálhatnánk elódalogni az engedelmes alattvalók közül a szabadságukat még megélni képes, gyermeki lények tábora felé!

Van mit tanulnunk Estellától és a hozzá hasonló angyaloktól!

MEDDIG SZÉGYENKEZÜNK MÉG? – szombathelyi vagyok, de gáz!

Ülök a vonaton.
Utazom, s bár csak a szomszéd megyéig zötyögök, jól esne diskurálgatni.

A régiek valahogy úgy mondták: „jobban telik az idő…”
Rávetem magam a szomszédokra, túlesünk a kezdeti formaságokon.

Pofántegeznek, visszabratyizok.

Jönnek a szokásos bevezető klisék az időjárásról, meg a hosszúra nyúlt fűtési szezonról, aztán előbukkan a „hová valósi vagy”, mint az újabb kérdésözön nyitópoénja.
Ja, szombathelyi? Igen, az a kretén város, ahol elbántak a Jordánnal… hogy lehettek ilyen korlátoltak?

Megbénulok.
Valahogy ez az a pont, amikor azt is megbánom, hogy vonatra szálltam. Mégiscsak össze kellett volna dobni a muterék verdáját, vagy talán a zsúfolt és büdös buszon a számtalan nyugger közt kellett volna zötykölődnöm, nagy, gömbölyű hátsók közé szorulva… ki tudja?

Lehet, hogy csak egyszerűen elő kellett volna vennem a fülest, előkotorni az öreg mobilt és nyomni, valami fülsiketítő zenét, oda-vissza! De nem! Én a marha, a szombathelyi marha előhozakodtam ezzel a szerencsétlenséggel, és tessék, megkaptam!
A kretén városból való vagyok, ahol elbántak Jordánnal…

A kollektív bűnösség minden létező lehetetlenségét átizzadva ülök a lesújtó pillantások özönében. Tudom, érzem, hogy hiába is próbálnám tompítani, vagy éppen fényezni ezt az ellehetetlenítő állapotot, bélyeg alá kerültem, jöhetek én már bármivel! Minek mosakodnék? Miről tehetek…szombathelyiként? Mi a bűnöm?
(…)

Bár, ha jobban belegondolok, ugyan, mivel is hozakodhatnék elő, mindezek után? Mit mondjak, hogy a Szent Márton szülővárosából jövök, a segítés városából (sic!), vagy emlegessem az ókori Savaria romjain évről évre megelevenedő, összeerőlködött “történelmi” karnevált? Te jó ég, abból megint csak ugyanaz lesz… Igen, az a kretén város, ahol elbántak a Jordánnal… hogy lehettek ilyen korlátoltak? Stb…stb!

Még jó, hogy a „sötét Zala” olyan közel van!
Ami persze még véletlenül sem sötét, sőt, maga a fényözön, bár színháza soha nem érdemelhetett olyan értéket, mint Jordán Tamás! Vezetői előtt mégis volt becsülete Ruszt Józsefnek, Halasi Imrének, vagy éppen Besenczi Árpádnak, s nem kellett tüntetniük a zalaegerszegieknek, amikor a zalai megyeszékhely vezéreinek elgurult a gyógyszere!

De számukra mégis csak álom maradhatott volna, hogy a Nemzeti egykori vezetője, Kaposvár legendája a semmiből létrehozzon egy társulatot, majd belakja a végtelen hosszú semmi után nyíló, „az első” kőszínházat.

Hja, ez velünk megesett.
Ahogy most a Puskás bagázs által véghez vitt erődemonstráció is végbement. Szombathely? Igen, az a kretén város, ahol elbántak a Jordánnal… hogy lehettek ilyen korlátoltak?

Megbélyegezve, leforrázva hagyom el a vonatot, szinte menekülök a pályaudvarról. Ez van, ez van most, s ami a legszomorúbb, hogy a jelek szerint ez marad.
Ez marad?????????????

A kretén városból való vagyok, ahol elbántak Jordánnal…

Mi, a kretén város lakói, szombathelyiek, nyakunkon a gyüttment führerrel és csordájával – cipeljük a szégyent. Találgatjuk, mi jöhet még?

Ennyi?

ÉRTJÜK-E MÉG A NÉPHITET – tudtad, honnan ered a zsákban hozott meleg?

“Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget” Igen, így zengtük már az óvodában is! Kés?bb, a suliban megtanulhattuk, hogy a „néphit szerint” eddig a napig tart a hideg tél, itt a tavasz!
De vajon számít ma még a népi megfigyelés, tör?dhetünk vele, vagy humbuggá vált a zsákban hozott meleg?

És egyáltalán, hogy volt ez a történet – ha volt… – a zsákkal?

001

Az eleink feljegyzései szerint mostantól tavaszias, az eddigieknél melegebb id? következik, úgyhogy búcsút mondhatunk a télnek, a nagykabátnak, meg a csizmának végre, de vajon tudunk-e még úgy örülni, mint ?k?
Vajon azt tudják a „maiak”, kiféle, miféle emberek a tavaszhozók, ?k hárman?

Sándor: a görög Alexander névb?l ered, jelentése férfiakat vagy férfiaktól oltalmazó.

Sándor napjához a sokféle csodaváráson túl helyenként a zab és az árpa vetése volt köthet?, illetve az elkövetkez? év jó termésének csendes ünneplése. Ahogy mondják az eljövend? jó vágyása… csodaszép gesztus volt ez dédszüleinkt?l.

József: héber eredet? név, jelentése: Isten gyarapítson!

Jézus édesapjának, a názáreti ácsmesternek a neve napját ünnepeljük e a napon. De jellemz?en József napját többféle misztikus hiedelem is övezi. Magyarok lakta területeken évszázadok óta munkatilalommal ünnepelték a tavasz els? napját, míg máshol úgy tartották, hogy ezen a napon meg kellett fürdeni és tiszta fehérnem?be bújni…

Öregeink megfigyelései szerint mindenkor ezen a napon érkeztek a fecskék. Ide kapcsolódik ez a kedves mondás: “Fecskét látok, szepl?t hányok!” Hazánk legnagyobb részén ezen a napon engedték ki a méheket és hajtották ki a marhákat a legel?kre.

004

Fura, de ha eleink ezen a napon szivárványt láttak a dombok felett, és annak széles sárga sávja volt, arról úgy tartották, az Öreg Isten jó búzatermést ígér. Ám, ha ezen a napon fagy vagy cudar jégverés volt tapasztalható, akkor sem búslakodtak, s?t még inkább ünnepeltek, hiszen ez a boros gazdáknak jó bortermést ígért.

Az ország egyes iparosodottabb részein a mesteremberek céhes zászlókkal vonultak templomba. A borvidékeken felszabadultan, a borospincékben iszogatva ünnepeltek. Örömujjongással köszöntötték az új tavaszt.

Benedek: a latin Benedictus szóból ered, jelentése “áldott”.

Névnapja március 21-re, az „igazi”, a csillagásztai tavasz kezdetére esik.
A nap a bencés rendet alapító Szent Benedek ünnepe. Benedek napján zsírt és fokhagymát szenteltek, amelynek gyógyító er?t tulajdonítottak.

Benedek ünnepén a Nap er?re kap, diadalútját kezdi el. A tavaszi napéjegyenl?ség ideje ez, amikor is egyforma hosszúak a nappalok és az éjszakák.

005

„A földek méhében születésre feszül már minden csíramagzat, s a rügyek is pattanni készül?dnek; de még várniuk kell, amíg a Nap égi társa a Hold megtelik, er?re kap a fönti bába is, aki világra segíti a Naptól fogant életet.
Majd húsvét hajnalon, amikor halottaiból támad föl az Úr, legy?zve a pusztulást, szinte varázsütésre megújul a határ, a kert, az erd?; zöld-arany színe ragyog föl a mindeneknek, s vele ragyog a rítusát, dolgát tev? ember lelke is.”
(Molnár V.József)

A három napot összevéve, úgy tanították, ha kisüt a nap, akkor meleg, hosszú nyár lesz, ha nem süt ki akkor hosszú, es?s ?sz várható.

Végül álljon itt a réges-régi történet a három „jómadárról”, meg a zsákról:

Szent Péter küldöttei

Az emberek többsége számára hosszú ideig a Biblia jelentette a m?veltség forrását, ezért a népszer?, közszájon forgó történetek szerepl?i is f?ként bibliai alakok voltak. Különösen jellemz? volt ez a természet változásaihoz köt?d? mesékre. A tél és a tavasz fordulóját magyarázó mese háttéralakja Szent Péter volt, aki már nem gy?zte hallgatni a hidegt?l elgyötört emberek fohászait, ezért fogott egy nagy zsákot, feltöltötte napmeleggel, majd megbízta Sándort, hogy vigye le a Földre. A zsák azonban annyira melegítette a cipeked? hátát, hogy kénytelen volt megállni egy Tejút-menti kocsmánál, hogy leh?tse magát. A h?t?zködés oly jól sikerült, hogy Sándornak nem is igen volt kedve továbbmenni. Szent Péter ekkor kénytelen volt Józsefet megkérni, hogy ? is fogjon meg egy meleggel töltött zsákot, valamint keresse meg Sándort, és immár ketten vigyenek le meleget, mert az emberek már igen türelmetlenek.

003

Sajnos azonban József is hasonlóképp volt a dologgal, ahogyan Sándor: ? is szívesebben pihengetett, s?t, dalolgatott is az ivóban. Ezután Szent Péter Benedeket is útnak indította, aminek egyetlen eredménye lett: ett?l kezdve három férfi nem vitte tovább a zsákokat. Ám mivel feltartóztathatatlanul közeledett huszonegyedike, a tavasz els? napja, a mennyek kapujának ?rz?je elveszítette a türelmét, és most már nem zsákkal, hanem ostorral küldte le az el?z?k után Mátyást, hogy tegyen rendet. ? végre is hajtotta a feladatot, kikergette a kocsmából a három, léha melegfelel?st, és lezavarta ?ket a Földre. Ett?l kezdve valóban megjött a tavasz, Mátyás pedig az emberekt?l elnyerte a „Jégtör?” melléknevet (amelynek visel?jeként majd pl. Tamási Áron egy különleges meseregényben – a Jégtör? Mátyás cím?ben – fogja ?t megörökíteni). A „Sándor, József, Benedek” triumvirátus kocsmai kitér?jét pedig már rég el is felejtették, így a szólás csak a jó tettüket ?rzi. (forrás: http://www.mimicsoda.hu)

(Egy korábbi írásunk új változata.)

MESE AZ ÖNGÖNDOSKODÁSRÓL – stresszelj okosóvszerrel a nyugdíjrendszer összeomlásáig

Hallottad?
Most éppen húsz esztendő az az idő, amiben az összeomlás lehetőségét prognosztizálják. Tehát a legóvatosabb becslések szerint is elég nagy szarban leszünk úgy egy évtized múlva! Azok is, akik akkor már évek óta nyugdíjasként tengődnek, majd azok is, akik akkor vonulnak a „megérdemelt pihenés” igájába – de nincs mit csodálkozni, azok is belerokkanhatnak, akik akkor lesznek aktív korúak. Hja, ami annyira bonyolult: a nyugdíjkrach azokat is ellehetetleníti, akiknek az öregek részére össze kellene gereblyézni a kenyérre valót!

Az éppen aktuálisan aktívak dolga ez – összeszedni a majd háromszor akkora létszámban „még élő” öregek jussát. Mert szó sincs arról, hogy valamit előre összehordhatunk. Ez egy tipikus urbanlegend… És íme, ez a szép mese a húsz évről – bizony, aligha várat magára két évtizedig!

Addig marad a tanmese, hetente többször és egyre arrogánsabb kivitelben! Valahogy így: -Gondoskodj már magadról, te léhűtő! Tégy félre a nyugdíjas évekre, kuporgass, mondj le, szinte mindenről, s majd találj rá lelkesen a morzsákra. Mondjuk húsz év múlva…

Azok kedvéért, akik esetleg húsz évvel ezelőtt még alig-alig hagyták el az óvoda épületét, szívesen elmesélhetném, hogy milyen volt malacperselybe rakosgatni a bélásokat, meg olykor a tízeseket. Aztán a nyár közeledtével pofára esni, hogy a felhizlalt dög belsősége semmire nem elég! Szívesen felidézném az iskolai takarékbélyegek visszaváltásának napját – amikor kiderült, hogy a monchichi helyett maximum a keletnémet bumit tudjuk bevásárolni kedvenceink közé, s hogy később is csak MK27-re futotta a Grundig sétálómagnó helyett…

Lett első kocsink, harminc évesen! Na persze, hogy Trabi, abból is a szétrohadt deknivel magát vonszolni alig képes csotrogány! Lett otthonunk – albérlet, az ajtó előtt permanensen megjelenő főbérlővel, aki az aktuális havidíjért dekkolt már jóval a bérkifizetésünk napja előtt. Nem érdemes tovább sorolni! A megtakarításokról, spórolásról, a jövőnek félretett pénzről szóló történetek sorra gellert kaptak. A nagy népi fillérbaszás valahogy nem akart forintokat teremni. Főleg nem milliókat!

És akkor tessék, a vénség felé kullogók naponta újabb és újabb felhívásokkal kénytelenek együtt élni – tessék már sikeressé válni!
A győztesek dolga az öregkor elégedettsége!
Naná, hogy csak a most királyok élhetnek akkor is „prímán”!
A dolog valahogy elég frusztráló! Olyan erőlködés, mint amit a legújabb okos eszköz vár tőlünk, tökhülyéktől!
Csak beszerezzük, magunkra öltjük, s az okoskoton máris méri a képességeinket, pontozza erőlködéseinket, vijjog, ha gyengélkedünk…
Nincs más dolgunk, csak rettentő jól teljesíteni!
Cseppet sem stresszes a dolog!

A nagyoncool okos eszköz notórius használata után már igazán gyerekjáték lesz előtakarékoskodnunk! Vagyis erőlködnünk…
Kersni nyolcvanat, eldugni ugyanannyit, vagy többet, aztán túlélni ezt a pár esztendőt, étlen és szomjan, hogy végül meglepődjünk a nyugdíjas évek bőségén! Jól kitalálták ezt a nyugdíj vagyonunkat elsíbolók! Gyerünk fiúk, húzzunk bele!

Jön az okosnyugdíj, ha nem vagy jó, vijjog!

„Erre számíthatsz 40 év múlva
És mi lesz a mostani 25 évesekkel, ha nyugdíjba vonulnak? Ha a mostani trendekből indulunk ki, akkor azt látjuk, hogy a 65 év felettiek mindössze 6%-a tudott gazdaságilag aktív maradni, azaz ennyien dolgoznak legalább részmunkaidőben. Ennek ellenére a kétmillió nyugdíjasnak csak a 2%-a tett félre pénzt idősebb korára. Persze nem teheti meg mindenki, hogy 65-70 éves kora után is dolgozzon – sem egészségügyileg, sem elavult képzettsége miatt.

Az állam kénytelen lesz ellátni a keresőképteleneket 40 év múlva is, mert ha elengedné a kezüket, az katasztrófához vezetne. Nyugdíj tehát valószínűleg lesz 2060-ban is, csak az a kérdés, mire lesz elég egy élet munkája. A válasz: nem sokra. Privát megtakarítás nélkül szinte egészen biztosan elkerülhetetlen az elszegényedés. Hiába fizet majd az állam a létminimumhoz éppen csak elegendő pénzt, annyi embernek kell kiosztania, hogy mire ez megtörténik, félő, hogy nem marad semmi másra. Vagyis valószínűleg lesz nyugdíj, de minőségi oktatás, egészségügy és egyéb fejlesztések, beruházások aligha. Ha a fiatalokra nem tudunk eleget költeni, akkor a szellemi tőke kiáramlik az országból, és az ország olyan spirálba kerül, amiből nehéz lesz kijönni…” (index.hu)

Hallottad? Most éppen húsz esztendő az az idő, amiben az összeomlás lehetőségét prognosztizálják. Tehát a legóvatosabb becslések szerint is elég nagy szarban leszünk úgy egy évtized múlva!
Magyarország jobban teljesít!