FACEBOOKOS ISMERŐSÖK, MOCIBŐGETŐK, ÉNEKES VILÁGSZTÁROK STB. – amúgy papok…

A világ minden kincséért sem gondolnám, hogy egy papot faarccal, a maga zárkózottságában, no meg reggeltől estig reverendában kell elképzelni!
Ők is hús-vér emberek – egyre inkább mutatják és hangoztatják is ezt!

Nem múlhat el úgy hét, hogy ne szóljanak hírek egy-egy főtisztelendő legeslegújabb akciójáról, hóbortjáról, vagy éppen attrakciójáról.

Ki ne emlékezne szívesen az első hírekre a rédicsi guruló lelkipásztorról? A gördeszkás pap azóta ünnepelt sztár lett a világkiállításon – igaz, csak a szlovén sátorban…-, most pedig hatalmas iramban deszkás pályát és múzeumot épít, így gondoskodva a további világhírről… Most éppen Székelyhídra hivatalos, Böjte Csabához megy vendégségbe…

Egy paptestvére a közelmúltban mutatta be kiváló énektudását, amikor egy esketés kapcsán élőben nyomta a Hallelúját – persze, a leginkább annak könnyűzenei változatát! A siker nem maradt el!

A napokban még őt is felülmúlta egy reverendás pacsirta, amikor elindult, sőt meg is nyerte az ukrán Voise-t! Az ő készülő lemeze nyilván világsikerre számíthat – nem tudni ugyanakkor, hogy neki is szembe kell-e találkozni a végtelenhosszú, üres padsorokkal a vasárnapi szentmisén?

A szent emberek amúgy imádnak motorozni, méretes szörnyetegeikkel a templom előtt pózolni,

s ha úgy adódik, még film is készülhet róluk, amiben ecsetelik, mennyire élvezik a száguldást… a pálinkafőzést, és igen, olykor még a szerelem is megérinti a szívüket…

Ahogy ez történhetett az általunk többször is bemutatott Róbert Atyával, a híres neves, fürjeket nevelő főtisztelendővel, aki mostanra csak egyszerűen Robi apuka lett, három gyermekét boldogságban nevelve…
Korábbi írásunk: http://revolucio.blogin.hu/2016/04/14/robert-atya-furj-farmja-szombathelyen-kopogtat/

(…)
Végül egy igazi gyöngyszem!
Ha jártál mostanában a szombathelyi belváros egyik – persze csak a közelmúltig – legforgalmasabb területén, bizonyára magad is elcsodálkoztál! Kaotikus állapotok, teljes közlekedési káosz jellemzi a Berzsenyi tér, Széchenyi és Szily János utca – vagyis a nagytemplom! – környékét. Vállalkozások sora került a tönk szélére, hivatalok, rendelők vendégei és betegei kénytelenek naponta megszenvedni, akadnak vendéglátó egységek, melyek már lehúzták a rolót, s az idősek élete szó szerint megkeseredett az elviselhetetlen por és mérhetetlen zaj okán. SEBAJ!!! ( Bár az idősek leromlott életminőségéről már volt szerencsénk írni az épülő Haladás stadion kapcsán is – ott sem igazán érdekelt senkit e felvetés…)

Persze, mindenre lehet legyinteni, tudományos magyarázatokkal élni, meg a közösen vállalandó áldozatokra hivatkozni – ami sok az sok! Jó lenne már túlesni az egész felforduláson és persze meglepődni, milyen további bénulást okoz majd a végállapot! Vitatkozni ugyan nem érdemes a már eldöntött tényekkel, de mostantól a mozgásukban akadályozottak jobb, ha elköltöznek Szombathelyről – itt a séta birodalma lesz minden talpalatnyi hely, akinek kocsija van, jobb, ha már a peremkerületekben leparkol!

De ugyan, minek ez az egész??? Bizonyára mindenféle számítások és kalkulációk születtek már korábban arról, vajon mit eredményez az újabb több ezer négyzetméternyi kockakő, vajon miért is kellett megszabadulnunk árnyat adó fáktól, miért volt fontos, hogy a megyeháza és az egyetem előtti térség sétatérré változzon… Azt nyilvánvalóan csak kevesen tudják, vajon miért is volt szükség erre a hatalmas rekonstrukcióra?
Még jó, hogy az interneten böngészve, egy mindenhez a legmagasabb fokon értő személy – természetesen egy katolikus plébános…- oldalán szinte egyszerre mindenféle kérdésünkre magyarázatot kaphatunk!

Mert ki ne tűnődött volna el, vajon, miért is kellett felborítani az eddig jól megszokott és így is csak szűkös parkolási rendet, miért kell szinte ellehetetleníteni bizonyos területek működését? Vajon, mért volt szükség a több száz esztendővel ezelőtti forgalmi viszonyokra jellemző „üres térség” létrehozására? Nos, a válasz mellett még azt a fontos kérdést is megválaszolja a „szaki”, hogy vajon, miért is nem akaródzik Ferenc pápának új püspököt kinevezni Szombathely élére. Ezzel összefüggésben ismét megerősíttetünk abban a tudásunkban, mely szerint Veres püspököt „érdemei elismeréseként” vezette a szentatya a fővároshoz kissé közelébb… A gondolatfűzés megfelelően csavaros, bájos a serteperte a püspökszentelés ürügyén, tehát, kéretik kissé lassabban végigolvasni és eltöprengeni:

„Mára megértettem, hogy miért késik az új szombathelyi püspök kinevezése. Most is a Szentatya gondoskodó szeretete nyilvánul meg.
Amikor Veres András püspök úr Győrbe került, maga nyilatkozta, hogy a Szentatya gondoskodó szeretete nyilvánult meg abban, hogy Győrbe helyezte, ugyanis mint a Magyar Püspöki Konferencia Elnökének így könnyebb megfelelni, mivel lerövidült a távolság Budapest irányába Győrből.
Most megint a Szentatya gondoskodó szeretete nyilvánul meg, miszerint tudomására jutott bizonyára, hogy nagy építkezés és szépítkezés folyik a székesegyház és a püspöki palota előtti téren. Nos ilyen körülmények között nem lehet püspökszentelést végezni a székesegyházban. Hol parkolnának a meghívott méltóságok, vendégek? Az egy évvel ezelőtti figyelmessége nem lankadt a Szentatyának. Gondolom most a Szentatya kivár.”

Ennyi a tudományos magyarázat. Ezért hát a végeláthatatlan felfordulás, melynek végén nyilván püspökszentelés is lesz Szombathelyen! Tán még Ferenc pápa is újból ideígérkezik, akár Hende meghívásának eleget téve…ugye? Csak győzzük kivárni! A Szentatya megrendelte, az EU megfinanszírozta, hős városvezetőink rábólintottak, mi meg csak várakozzunk békésen és szájtátva! Ez is igen rendjén való a segítés, meg persze Szent Márton városában…

Amúgy ismételten hangsúlyozzuk, hogy a fenti idézet egy főtisztelendő, naná, hogy egy katolikus pap facebook oldalán található, ahol néhány jópofa képecske is megtekinthető – a lábaik helyett püspökeinek fejét mosó – Ferenc pápáról… sok más egyéb, válogatott locsogás mellett!

Kis esti elfoglaltság, némi szórakozás a plébinek is jár… ugye?
A hívekből ismerősök lesznek, gyónás helyett lájkolnak, s ha tanúságtételre készülődnének, ott a hely a kommentek között…

Ámen!