ELADÓ A MAGYAR TÖRTÉNELEM – a kisváros új monumentumot épít

Jó pénzért persze!
A helyzet az, hogy a nagy történelmi arcképcsarnok szinte naponta bővülhet – valahogy úgy hozta a sorsunk, hogy szinte bárkiből lehet mártír. Van rá! Nem számít, hogy korábban semmit sem hallottunk legendáiból! Csak az egyetlen és „megfelelő” politikai háttér, meg persze ennek nyomán fix havi apanázs szükségeltetik, hogy előbb-utóbb kiderüljön – jóságos nagyapánk patrióta, lánglelkű hazafi, köztiszteletnek örvendő jótevő, esetleg hős volt, akinek nevét nem illik elfelejteni!

Felháborító és borzalmas elvárás, az aljasság legjobb példája, amint a mai kor szerencselovagjai hirtelen legendákká magasztosuló elődöket rángatnak elő az eddig – ki tudja miért – lezárt szekrényekből!
Ha a terv készen van, már csak néhány telefon, esetlen személyes látogatás szükségeltetik, aztán megerednek az ötvenhatos mariskák pénzcsapjai – dübörög a soha nem múló ötvenhatos emlékév, s ha jól muzsikál a következő esztendő választási gépezete, ez a dolog még éveken, évtizedeken át így maradhat!

Mari meg fizet, mint a katonatiszt! Aztán a Stefkapisti brigádja majd megírja hozzá az aktuális történelmi leckét…

Ja, és talán a legfontosabb: senki nem fog ellenhuhogni! Olyan szemtanú, aki esetleg bizonyítani tudná, hogy a felbukkanó hős, a sosemvolt mártír még véletlenül sem tett semmit azzal kapcsolatban, amiért felmagasztalják – nem létezhet! Mindenki halott, mindenki arccal lefelé, szögesdróttal összekötözött lábakkal szundikál – ugyan, kinek volna esélye fellépni a történelem meghamisítása ellen!

Dózsa László ámokfutása – melyben egy vadidegen fiú képe alá bátorkodtak felírni a színművész úr nevét – jó példa a szélhámosság lehetőségeire. De persze hetente akadnak Széna tériek, meg Corvin köziek, akik mostanában jönnek csak rá, milyen keserves harcokban védték szeretett hazájukat – s a „srácok” körül sertepertélő fruskák is idővel hon-anyákká magasztosultak… még olyan is akad, aki ezt a magyar parlamentben gyakorolhatta!

Hölgyeim és uraim! A helyzet az, hogy eladó a magyar történelem! Ha akad az ismeretségükben pár istenközeli káder, vagy, ha véletlenségből éppen ez ügyben – ezekben a színekben – tetszenek domborítani… lehet felépíteni a nagyapit! Nem számít, hogy az öreg azt sem tudta, mi fán terem a forradalom, nem számít, hogy később rokonszenves munkásőrként, vagy éppen pártmunkásként gyűjtögette a kitüntetéseket! Most lehet belőle ötvenhatos hőst faragni, mártírt, akinek leendő emlékműve előtt évről évre lehet majd keserves dalokkal, meg harcias versekkel idézni a semmit!

Hogy miért éppen most és itt van helye az írásnak, vagy éppen a szólásnak? Nos, a verebek, ezek a derék, soha el nem inaló szürkécskék éppen arról csiripelnek, hogy kedves szomszédságunkban ötvenhatos emlékhely készül! Ami eddig volt, az hátrébb lép, lesz új monumentum, rajta a névvel. És mert kultúrnemzet vagyunk, már a régi, jól bevált táblát sem applikálják majd az emlékmű oldalára: köpködni tilos!

TÉGED LEKURVÁZTAK MÁR? – most éppen Petike (szája) jár

Akár a boldogult ifjúkor is eszünkbe juthatna… – a mások után fütyörésző, kacsintgató, majd a türelmét veszített donhuán beszólása…

Akkoriban ennyi éppen elég volt, hogy akadjon egy, aki móresre taníthatja az elborult elmét. Nem kellett közzé tenni, megosztani, nem kellett lájkokra várni – jött a nyakleves, éppen akkor és ott, ahol annak ideje és helye volt. Mert akkor a közösség még valódi volt, a falkaszellem pedig támpontot jelentett – nem ismerősöket gyűjtögettünk, társaink voltak jóban – rosszban! Kiállni a másikért, ha azt méltatlanság érte – s ha kell, megtorolni a vétket… ez a legkevesebb volt!

Ma, – hogy szokás szerint a kocsiban ülve a Kossuth rádióra fanyalodtam, – komoly erőfeszítésembe került, hogy a verda az úton maradjon alattam.
A valaha szebb napokat látott Vasárnapi Újság műsorában megszólaló vasi országgyűlési képviselő volt szíves rövid bemutatót tartani „az alpári viselkedés” c. tudományból.

A dologban az volt a legfájóbb, hogy előzmény nélkül, mindenféle felvezetést mellőzve kezdett kurvázni a drága, vádaskodni, mocskolódni – ahogy kocsmában, néhány feles után szokás! Éhgyomorra, mindenféle gondolatébresztés helyett, óvatoskodó, megfontolást kívánó szavak nélkül – in medias rest, lekurvázta áldozatát.


Rabosított medvéje társaságában…

Beállt a sorba.
Éppen úgy, ahogy napok alatt Kósa, Németh, Lázár és buksi kutyájuk, a helyi Ferkó kiöklendezte magát, most megyénk egyetlen, munkát soha életében még nem látott, – mondhatni ághrólszakadt – titánja is jó alaposan lekurvázta démonát.
Azután elosont, mint ki jól végezte dolgát – persze, mint minden cimborája, most is dolgavégezetlenül!

De vajon, miből gondolják ezek a szerencsétlen percemberek, hogy komplett kórusuk üvöltésétől igaz lesz a genyóság? Vagy tényleg azt hiszik, hogy elegendő üzenni a félnótásoknak, a megetethetőknek, s a világ végérvényesen a javukra változik?

Petike – nevezzük így, annyira bájos! – ma reggel kurvázott egy jót! Büszke lehet rá az édesanyja és az édesapja is! Nekem csak az együgyű Kaffka Margit vers rémlett, míg hallgattam vérszegény erőlködését:

…elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borús káprázat száll le reám.
…Tűnnek az évek… Megöregedtem…
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím néha erős lépés zaja hallik,
Jön egy daliás, ifjú legény,
– “Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?” –
Tip-top! Öregesen járom körül én.
S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését
Sorra beszéli, kacagva, vígan, –
Reszketve, ijedten suttogom én el:
– “Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!”

FERKÓ – a telefirkált zöld pólók, meg a túlhajszolt telefonbetyárok tanácsnoka

A dolog úgy fest, hogy Ferkó leette kedvenc zöld pólóját. Ha már így alakult – mindenféle ostoba mosás helyett – nosza, nekiveselkedett, és létrehozta a szerinte legütősebb homokozó-sztorit, amit e város legalja megzabálhat! Alkotott!

Ferkó összeverbuválta kedvenc csapatát – mely korrekt módon, egyetlen nőstény, bizonyos Hornyák Emőke és persze maga Ferkó volt – majd kicsattogtak az elkerülő útra, kerestek egy megfelelő, a vasúti átkelő közelségére figyelmeztető, ám a zöld pólóhoz igen jól pászoló táblát, és…

Ráhúzták bizony, közösen, fájdalommentesen e snájdig zöld kotont a kiszemelt táblára! (Ki nem szarja le a közúti veszélyeztetés fogalmát!) Az előzőleg, odahaza, gondos demenciával összefirkált, (lezabált) póló igen élethűre sikerült, s valljuk meg, ez a móka igen elterjedt szokás látszatát kelthetné mostanság a tizenhét éves diákok között! (Olyan hülék szegények…)

Ha valami nem tetszik egy tizenévesnek, fogja a pólóját, felírja kínjait, kirobog a töltés mellé, azután felöltözteti a táblát – gondosan! Ütős, hiszen rengetegen látják! Abban a néhány másodpercben legalábbis, amíg Hornyák Emőke elkészíti felvételeit a momentumról… Ott, az út szélén! Ez Ferkó kedvenc motívuma!

A dolog ugyan kissé emlékeztethethetne most valamennyiünket ama fergeteges tacepaóra, – gigantcsekkre – amit anno hordozott a mi jó Ferkónk az ő Csabika barátjával, de nem, nem, nem, ez a performance milliószor átgondoltabb, magvasabb! Naná, hiszen ezt már egy naccerű tanácsnok agyalta ki, nem holmi képviselő!

Lelki szemeinkkel már látjuk, amint napokon belül több száz ilyen hacukába öltöztetett tábla virít majd Szombathely körül, valamennyi előtt Ferkóval, meg az ő Hornyák Emőkéjével. A pólókon más-más tartalmas, ütős szövegek lesznek olvashatóak. ( Pólót korlátlan mennyiségben vár a fidesz! ) Ez a módszer milliószor fancybb, mintha valaki a facebookon üzenget!

Eredeti, made in Ferkó mestermunka, ahogy az a végtelen harc is, mely még akár matekpéldának is elmehetne: hívj fel öt nap alatt tizenkilencezer szombathelyit, dumcsizd végig velük a három igen komoly kérdésedet, ne hagyd soká gatyázni a válasszal a te drága szimpatizánsaidat, azután alkosd meg odahaza az ezekből összedobható, ütős grafikonokat. Már kész is az újabb világrengető mutatvány!

Mindezek után már csak Ferkó asszonykáját sajnáljuk. Sokat unatkozhat szegényke, míg férje önmaga népszerűsítésére remek Photo shop képeket kreál, pl. kamerába bambán bámuló Ferkó a 66-os út mentén; pólókat firkál, vagy éppen kördiagramokat rajzolgat…

Persze az is lehet, hogy a tündérke telefonált! Lehet, éppen Ferkóné hívott fel sebtében tizenkilenc ezer szombathelyit. Mindenesetre a hölgy illik Ferkóhoz! Ez a teljesítmény öt nap alatt, napi húsz órában is Guinness-gyanús! Száz óra alatt feltárcsázni tizenkilenc ezer számot, kicsit bevezetni a mondókát, elbájologni a kérdéseket, aztán feljegyezni a válaszokat – igen komoly munka lehetett. Persze, nyilván többen is ezzel foglalkoztak, napi húsz órában. Keret volt rá, gondosan befizették az összes adót, meg járulékot, így a legtisztább módon jutottak a végeredményhez…

Mely majdnem olyan tökéletesre sikerült, mint a lezabált zöld póló… Kedves Ferkó! Te vagy a legeredetibb kormánypárti ellenálló kerek e hazában!

A BIBIRCSÓKOS MEGSZÓLALT – Németh Szilárd rettegései Czeglédyről

A közvélekedés szerint súlyosan alkoholbeteg Kósa Lajos után Németh Szilárd is úgy érezte, szólnia kell.
Oh, a fancy, balog páros!!!
Amikor ez a két bumburnyák nekilódul, ösztönösen sajnálni kezdem önmagamat: mondd Istenem, vajon, miért is szükséges a drága időt pazarolni rájuk!…

Német rezsibiztos Szilárd, úgyis, mint a fidesz alelnöke, – Kósa elszólós hörgése után szabadon – szükségesnek érezte, hogy lökjön egy kis kampányelőkészítő öklendezést – a maga senkivel össze nem keverhető, alpári stílusában, Czeglédyről! Végigmérve ezt a vinkliből totálisan kifordult – néhai pedagógus??? -véglényt, meghallgatva, mit gondol a versenytársakról, komoly kétségeim támadtak a manus beszámíthatóságáról!

Azt találta büfögni ez a bibircsókos kretén, hogy „Czeglédy Csaba piszkos ügyekben állt a baloldal rendelkezésére”. Na, ja! Így gyakorlatilag Kósa után Németh Szilárd is beismerte, hogy Czeglédy Csabát még véletlenül sem bizonyos költségvetési csalás, mindenféle rémes három milliárdok (sic!) miatt kellett megfosztani a szabadságától – mindössze politikai játszma, a jogállamiság leépítésének újabb szép példája játszódik előttünk. De lehet, hogy ez már a temetési szertartás? After party?

Ha ugyanis egy hete azért kellett börtönbe küldeni Czeglédyt, mert piszkos ügyekben állt a baloldal rendelkezésére, akkor miért kell/ett kikészíteni a cégeket, melyekkel a fent említett – állítólag elemelt – összeg sokszorosát termelte az államkassza javára, miért kell az őrületbe kergetni a fizetés nélkül maradó diákokat és főleg, milyen alapon lehet bűnt kiáltani, bőven az igazságszolgáltatás – bíróság – lefolytatott tárgyalásai előtt?

Mert Kósák és Mészárosok ezt is megtehetik ma Magyarországon, nekik elég, ha képtelenek a tisztességes versenyre, s ha betojnak, jól becsukják a náluknál jobbat, okosabbat és úgy tűnik, tisztességesebbet!

Németh kétmilliárdacsaládikasszába Szilárd nem hadovázott túl sokáig, kimondta a lényeget! Czeglédynek azért kell a börtönben passogni, mert „az ügyvéd két nagy halat fogott magának, ugyanis az MSZP és a DK legbizalmibb ügyvédjének számít, hiszen ő védte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt és Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök jelöltjét is.”
Tetszünk érteni ugyebár?
Ha a fidesz üti, vágja, rúgja és mindenféle aljas módon le akarja járatni a két baloldali vezért, Botkát és Gyurcsányt; s ha ezek után akad egy tökös legény – jelen esetben Dr. Czeglédy Csaba ügyvéd – aki felvállalja a védhetetlennek gyanított pereket és nyer, nyer, nyer… Nos, akkor ez az ember bűnös, csaló, börtönbe való, mert már sok piszkos ügyben állt a baloldali politikusok rendelkezésére.

„Azért állt a baloldal Czeglédy mögé, aki legutóbb gyerekeket és diákokat vert át azzal, hogy munkájukért nem kapták meg az ígért bért, mert ő az egyik bizalmi emberük, akire már sok piszkos ügy elintézésben tudtak számítani.”

Ez valami olyan nyakatekert, minden logikát nélkülöző mondat, mintha Németh Szilárd azt fejtegetné, hogy azért kellett a kiscsaládjának fészkébe utalni a sportcsarnok pénzét, mert a felesége a legjobb krumplitermesztő Csepelen… A történet azonban ennél dermesztőbb! Nem Németh, vagy Kósa gondolatai közt keresendő a gikszer! Az igazság odafönt leledzik!!!

Amúgy, szeretett hazánkban már tárgyalás nélkül is simán lehet tudni, ha valaki gazember! Lajcsi elmúlt huszonöt évéből lazán szemezgetett az ügyészség munkatársa, hogy aztán fő műsoridőben lehessen sztárt faragni az asszonyságból!
A Lúgos doki térdre küldheti a bíróságot – az államtitkár tesó, meg a néhai betegminiszter rokonság hátszelével. Majd ő diktál!
A maffiaperben elítélt izomagyú kettesével nyírja ki az áldozatait, vadiúj kabriójával, persze jogsi nélkül repesztve… hogy aztán néhány nap múlva egy újabb kocsival furikázhasson!
Ja és a pitiáner csórógép Farkas Flórika újjá választatik, miután elherdált milliárdjait gálánsan átvállalja az állam… nincs miért a piszkos ügyeket sorolni!

A dolog úgy fest, hogy ez a rengeteg szarság egyszer kíméletlenül elönti majd a torkunkat.

Fuldokolva, az életünkért kapaszkodva leszünk türelmesek várni valakire, akire már sok patyolattiszta ügy elintézésben tudtunk számítani.

A megrendelők, Kósa, Németh, stb. ez egyszer elszámolták magukat…

A MENEKÜLTEK VILÁGNAPJÁN… TAKARODJATOK! – ez egy erős és büszke európai ország?

„2000. december 4-én az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése az 55/76-os határozatával a menekültek világnapjává nevezte ki június 20-át, amit 2001. óta minden évben megünnepelnek. A 2001-es év különleges voltát adta, hogy egyúttal az 1951. július 28-án Genfben aláírásra került menekültügyi egyezmény 50. évfordulójára is emlékeztek. E mellett a június 20-i dátumot azért választották, mert az egybeesik az afrikai menekültek napjával.”

Milyen pontos ez az idézet!
A magyarul (is) olvasható wikipédia nem csak sejti, tudja is, milyen fontos a többes szám harmadik személy!

Mert amúgy, mi, magyar nemzettestvérek, hazafiak, honfitársak és polgárok, – nyilván – tudjuk a dolgunkat. Tanítómesterünk, hős védelmezőnk, a „soha nem lehet ellenzékben nemzetünk” atyja rabosította a komplett magyarságot, s most ketrecbe zárva visíthatjuk, skandálhatjuk: takarodjatok, takarodjatok…

Merthogy Magyarország éppen egy erős és büszke európai ország!

Megállítottuk Brüsszelt, megállítottuk a háborúkból menekülők ezreit, megállítunk mi mindenkit, aki hagyományai, emlékei alapján a szíveslátásra és vendégbarátságra emlékezhetne…

Bebörtönözzük, aki szolidaritásról beszél, megfosztjuk a szabadságától azt, aki egész eddigi életét a mások segítésére, a szegények, a rászorulók gyámolítására fordította. Ettől erős és büszke ez a falatka haza!

A sors – gondviselés?- különös játéka, hogy Ferenc pápa éppen azon a napon beszélt a menekültekről, az emberiség ezzel kapcsolatos feladatairól, amikor nekünk, szombathelyieknek püspököt jelölt, ajándékozott. Elérkezettnek látta az időt, hogy a betöltetlen hivatás végre jó gazdát találjon.
Intéseit a menekültekkel kapcsolatban, így még inkább hallanunk kell! De legalábbis nem mehetünk el e fontos gondolatok mellett úgy, mintha nem volna számunkra nagyon fontos!

„Holnapután lesz a menekültek világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezett. Az idei év témája: „A menekültekkel. Ma jobban, mint valaha, a menekültek pártjára kell állnunk.” Ez a téma. Konkrétan oda kell figyelnünk a nőkre, a férfiakra, a gyermekekre, akik háborús konfliktusok, erőszak és üldöztetés elől menekülnek. Az ő fájdalommal és reménnyel teli történeteik meghallgatása alkalmat adhat a testvéri találkozásra és egymás igazi megismerésére. A menekültekkel való személyes találkozás ugyanis elveszi félelmeinket és megszünteti a torz ideológiákat; segít, hogy növekedjünk emberségben, teret nyit a nyitottság érzelmei előtt, és hidak építésére késztet.”

Dr. Székely János éppen attól a naptól vált egyházmegyénk vezetőjévé, amikor a pápa egyértelművé tette, hogy a falak, kerítések helyett hidakat kell építenünk! Nemzetünk összlakosságához mérten meglehetősen szűk kör a katolikus vallásúak közössége, mégis fontos tudnunk, mit gondol rólunk, magyarokról a Vatikán vezetője!
Fontos, mert hatalmasságaink fondorlatossága mindig szívesen mutatja magát, mint az egyház jó cimborája. Államunk kereszténydemokrata (sic!) vezetői csalárd módon, a foci után szinte másodikként ölik látványosan a pénz az egyházakba, holott az egészségügy és az oktatás kivérzéséig már nincsenek éveink, hónapjaink…
De a szépre kipingált templomok, a szélesen terpeszkedő stadionok iszonyatos kontrasztot mutatnak a határainkra fonódott GYODA és kerítés-társai ellenében!

Csak reménykedhetünk, hogy Székely János inkább méltóztatik meghallani majd az őt kinevező pápa szavait, s talán nem lesz ő is egy, aki a hatalom elvárásának engedelmeskedve gyűlölettel érez és gondol a menekülőkre. Talán képes lesz nem idomulni a kormányzati elvárásokhoz, az előd szelleméhez! Jó volna tőle elsőként hallani kiállást Ferenc pápa mellett, most, a menekültek kérdésében!

APÁK NAPJA – szomorú ünnep, édesapa nélkül

A barátom hiánya okán…

Akadnak ünnepnapok, melyek a közelmúlt csodáinak számítanak – modern technikai értékek, sportágak, vagy akár legújabb kori teremtmények megemlékezésére alkalmas napok.
Közülük csak egy, de nyilván nagyon fontos világi ünnep a most vasárnapra eső APÁK NAPJA. melyet egy ideje felemlegetünk és persze megülünk – ha lehet…

Az ünnepnapok azért jönnek létre, alkotóik azért teremtenek hozzájuk különleges mítoszokat, hogy mindazok, akik szívesen mutatják ki örömüket egy másik ember iránt, kedveskedhessenek, ajándékokat készíthessenek, meglepetéseket okozhassanak.
Május első vasárnapján lázasan készülődünk az anyák napi virágtengerre, a családi együttlétek szép példája, amikor apák és apuk, édesapák és papik állnak a hosszasan kígyózó sorokba, hogy kiválaszthassák és megvásárolhassák a legeslegszebb csokrokat.

Azt mondják, persze, hogy ilyenkor is a legszebbek a gyermekek által rajzolt képeslapok, a gyermeki ügyetlenségtől bájos kézimunkák, melyek átvételekor édesanyák ezrei könnyeznek. Megannyi fájó szívdobbanástól hangosak a temetői sétányok, amikor a már rég eltávozott anyák és nagymamák sírjaihoz vonulnak a gyermekek.

Mert a szeretet túlélhet mindent és mindenkit…

Az anyák napja májusi ünnepére rímel az APÁK NAPJA, melyet június harmadik vasárnapján ünneplünk, ekkor jelenthet valódi örömet az apró figyelmesség, amit egy gyermek édesapjának készíthet, vagy adhat át, néhány kedves gondolat, dalocska kíséretében.

Ahogy szívmelengető képek sokasága számol be a május elején édesanyjukhoz bújó apróságokról, az édesapák ünnepén is egyre több figyelem jut az „apás” fotográfiák felsoroltatására. Valljuk meg, nincs is annál boldogítóbb érzés, mint apák napján megmosolyogni egy kedves mondókát, mely a kissrác legnagyobb öröme lehet a nagy fehér isten előtt állva… Igen, a legfontosabb célja ez lehetett az ünnep alkotójának – örömünnepet ülni parányi szívekben, felnézni és megünnepelni az erős és okos – a legerősebb és mindenkinél okosabb apucit!

Míg ezek felett a szívmelengető gondolatok felett időzünk, próbáljuk elgondolni, milyen lehet két kicsinyke gyermeknek most ez az APÁK NAPJA!
APÁK NAPJA édesapa nélkül… az Ember nélkül, akinek elvették a szabadságát!

Próbáljuk meg átérezni, amint napok óta hiába várják haza édesapjukat, hogy megmutassák izgatottan a gyönyörűre sikeredett bizonyítványokat, és átadják a maguk által gondosan elkészített képeslapokat, melyeken, virágtenger közepén két gyerkőc látható, amint jó szorosan markolják az apai praclit…

Képzeljük el, amint a kis balerina hiába gyakorolta oly sokat a kecses mozdulatokat – az ünnep elmarad… bizonytalan időre.

Ha van valami igazán gonosz a fölnőttek világában, az a háborúk és felelőtlen harcok, a hiábavaló meghurcoltatások sora, amikor gyermekek szomorkodhatnak odahaza, értetlenül bámulva a gyerekszoba élettelen játékait. Két aprócska gyermek, egy kislány és egy kisfiú hiába készülődött – ez az ünnep, az APÁK NAPJA édesapa nélkül fog elmúlni. Ugyan, hogy érthetnék meg a gyermekszívek fájdalmát az ostoba fölnőttek!

(Képeink csak illusztrációk…)

MAGUNKHOZ TÉRNI – „Szép kis megtorlás!” után, válaszok előtt

Úgy alakult, hogy 2017-ben már nem kezdünk azzal mondatot, hogy „ezt nem hittük volna”!
Hozzászokni bármihez, elfogadni a felfoghatatlant, elviselni, ahogy engedelmesnek nézhetnek – ez a legkevesebb, amit a felelőtlenül itthon maradók, a maradék megtehet!
Hogy éppen ki van soron, kivel történhet bármi, ha útban van – nos, ez a hiábavaló találgatósdi egyszer már úgy tűnt, eltakarodott hazánkból.
Most újra félünk és aggodalmakkal terhes életünket éljük, gyakran akkor is, ha tudjuk, semmi okunk a gyötrődésre!
Mert már nem kellenek valódi okok!

Magunkhoz térni! – ez a dolgunk, mert a tehetetlenségen kívül szinte semmi másról nem szólhatna az eljövendő. Na igen, lehet keménykedni, ígérni harcot, forradalmat akár, de ne feledjük el, mivé váltak “csapataink” az elmúlt évtizedekben! Ha velünk van gond, még ordítunk, de másért, akár csak kiáltani is egyre kevesebben mernek – féltve az egzisztenciát, a mindennapi betevőt, a vélt jövőt. Ugyan, kire számíthatnánk?

Ma éppen annak a hiányzó Embernek a kapcsán kell elgondolkoznunk, akinek a jelmondata volt: a „Szolidaritás!” Elgondolkozhatunk, azután szomorúan a fal felé fordulhatunk – mivé lettünk?

Egyetlen rövid mondat volt az üzenete, gondosan egymás után szerkesztett szavak, mielőtt a foglár továbblökte volna: „Szép kis megtorlás!”
Mondat, ami lavinát indított, s az undok politikacsinálók, az ellenség katonái úgy forgathatják most, kedvük szerint, mintha akadhatna e tömör mondatnak bármiféle „más” alternatívája, mint a felhívás, a kötelezően kimondandó válaszok sora!

Mert most éppen nem annak van ideje, hogy “csak úgy”, várakozzunk!
Bár türelemre intenek, s hivatkoznak bizonyos igazságszolgáltatásra, ne gondoljuk egy pillanatra sem, hogy nem pontosan annyiféle igazság van, ahányan ezt követelik, s ne képzeljük, hogy a szolgáltatás bármi módon is azonos lehet az elvárt szolgálattal!
Elrendezték jól a hatalmasságok a bátor ellenszegülő sorsát. A szabadságától megfosztott, vádakkal illethető, persze az ártatlanság vélelméhez hozzá nem férhető egyént varázsoltak abból, aki éppen mások szabadságáért vállalt kíméletlen küzdelmeket.

Válaszokat kell találnunk.
Miatta!
Nem magunkról és nem magunkért!
Akkor is, ha a kérdések okán szinte minden válasz kizárólag profánra sikerülhet! És nem szabad, egyetlen pillanatra sem szabad meginganunk, csak azért, mert a nagy spekulálók éppen erre hajtanak! Amit tudunk, amit átéltünk, amit megtapasztaltunk – az az igazság! Amit meg azok vélnek, fabrikálnak, bütykölnek – minden rágalom és vád lehullhat, ha összeszedjük a maradék erőt.

Ami a barátommal megtörténhetett, az velem is megtörténhet. De amíg tehetem, gyakorlom az addigi életemet – senki ellen és mindenkiért vállalva a nehézségeket. Ez a szolidaritás lényege, csak ennyit vár tőlem és tőled az üzenet. Szolidaritás, amiért a legkevésbé várhatunk hálát, s amelyért olykor, szép kis megtorlás lehet a válasz.

Ma reggel jó volt hallgatni a Lánchíd rádiót!
Jó volt hallani Szombathely korábbi Polgármesterét, a mi Polgármesterünket! Érdemes meghallgatni a felvételt, érdemes azt megosztani, mert nyilvánvalóan nagyon kevesen hallhatták – nagyon fontos mondatait!

http://lanchidradio.hu/videok/183805

Már itt tartunk. Ez a dolgunk: MAGUNKHOZ TÉRNI – „Szép kis megtorlás!” után, válaszok előtt, de a szolidaritásban bízva, csakazértis!

PRÓBAIDŐ ALATT – a jellegzetes ázsiai vonásokat mutató férfi

The best revenge is a life well-lived.
A közmondás magyarul kb. annyit tesz: A legjobb bosszú a boldogság.

Csak pár szó, egy mondat…
Komoly feladat, kihívás lehet ez a szolgaléleknek, a fullajtárnak, csicskának, megoldhatatlan rejtvény a talpnyalónak.
A szolga ma kielégületlen – csak elvégezte a rá bízott mocskot, de valójában nem igazán értette azt, amiért fontoskodnia kellett.
Mint valami ostoba gyerekcsínyt, úgy csinálta végig az egészet – úgy, hogy azt a semmitmondó cikket jó előre megírta.
Tudósított…
Ő így tudja.
Vagy úgy tudja…
Írt.
Arról, amit és ahogy a gazdái látni akarták.

Aztán – mert felülmúlni vágyta beton-szürke képzeletét – odasettenkedett, belepiszkított (volna) egy rá nem tartozó dologba, de elhajtották. Pofára esett. Persze, azt gondolta, ezt csak ő fogja megélni.
A rittyenet elvégre már készen gőzölgött!
Így, dolgavégezetlenül ballagott vackába, aztán útjára eresztette a semmit.
Ahogy szokta – nem vállalva önmagát – egy olvasó tollába ragozva sunyi ostobaságát.

A kormánypárt napilapjának tegnapi cikke után ma reggel még olvasható volt pár sor… Még nem törölték… Egy olvasó – bizonyos Sávolyi Erika hozzászólása. Megköszönve a lelkiismerete által diktáltakat, teljes terjedelemben közlöm a szövegét:

A Vas Népében megjelent cikkben van egy nagyon érdekes rész a Czeglédy üggyel kapcsolatban. Olvassátok el mit ír a megyei napilap és utána mondom a csattanót!

“A Vas Népét egy szemtanú kereste fel: kedd délután 16:30 perckor járt a Kossuth Lajos utcában. Itt található Czeglédy szombathelyi irodája, ahonnan felfegyverkezett bűnügyi munkatársak pakoltak éppen fekete zsákokba csomagolt, számára ismeretlen dokumentumokat egy hatósági gépjárműbe. A feltűnő jelenet kapcsán kérdéseket tett fel, amelyekre nem kapott választ, annyit azonban megerősítettek, hogy a NAV munkatársai.”

Ezt írta tehát a Vas Népe nevű újság. Valószínűleg nagyon kínos lett volna nekik leírni, hogy ez az állítólagos szemtanú Cseszkó Tamás, a napilap propagandista főmunkatársa, akit jogerősen elítéltek csalásért!

Ő ólálkodott tegnap a fenti iroda környékén. Kiszúrtam a jellegzetes ázsiai vonásokat mutató férfit és azt néztem, mit settenkedik. Előbb odament egy nőhöz, aki elküldte, aztán odament egy fekete farmeros, NAV-os kitűzős fegyveres fickóhoz, aki erélyesen elküldte a Cseszkót a fenébe. Ezután eloldalgott és a Vas Népe már “szemtanúként” hivatkozik rá, aki megkereste a Vas Népét.
Gáz.

És itt van, amit hiába kerestek a Vas Népében: A Szombathelyi Járásbíróság 2017. február 8-án, tárgyalás nélkül meghozott végzésében folytatólagosan, nagyobb vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt egy év szabadságvesztést (börtön), 100.000 Ft pénzbüntetést és két év gazdasági társaság vezető tisztségviselői tevékenységtől eltiltást szabott ki Cseszkó Tamással szemben.

Úgy tűnik hát, hogy tegnap is lopni, csalni ment ez a jellemtelen alak, csalni, mint rendesen – ahogy megszokta! Próbaidő alatt…
(…)
Az idézetet szóról szóra közöltem.
Így még a nevét sem kell leírnom ennek a semmi alaknak!

A legjobb bosszú a boldogság. Ennyi!

GYILKOS TÓ – kilencven kilométerre Szombathelytől?

A Gyilkos-tó, melynek neve mostanság románul: Lacul Roșu, vagy ahogy odakünn a magyarok nevezték, a Veres-tó, egy úgynevezett természetes torlasztó Hargita megye északkeleti részén, a Keleti-Kárpátokban, a Hagymás-hegységben. A tó maga 1837-ben keletkezett egy közeli hegyről lecsúszó törmelék következtében…

Szomorúság tölti el szívünket, ha a mára leküzdhetetlenné vált, tehát megfizethetetlen távolságról kell elgondolkoznunk. A Gyilkos tó elérése kiváltsággá, úri hancúrrá változott – sok más mellett…

Csak kevesen tudják, ezért eláruljuk, hogy Gyilkos tó azért akad kicsit közelebb, pontosan 90 kilométerre Szombathelytől is!

Íme a közkedvelt útinapló leírása:

„A Hamuházi-séd és a Szalai-séd összefolyásánál, a Somberek-séd völgyében, apró tisztásként rejtőzködik az erdő mélyén a Hamuházi-rét. Itt, Hubertlakon állt egykoron az erdőbirtokos Eszterházy-gróf emeletes vadászkastélya, a hubertlaki vadászkastély. A festői kastély azonban az 1900-as évek második felében, egy tűzesetben a lángok martalékává vált. Helyén ma vadászház áll.
Nem messze tőle, kis völgyben mesterségesen felduzzasztott tavacska, a Hubertlaki-tó bújik meg. Csillogó víztükrét meg-megszakítják a tóból kiálló elárasztott fák csonkjai. A hely csendjével és varázsával méltán adózik a több, mint ezer éve a vadászok védőszentjeként tisztelt Szent Hubertus emléke előtt. Az addig kicsapongó életet élő hercegi sarj nagypénteken, egy vadászat alkalmával fénylő keresztet pillantott meg egy gyönyörű szarvas agancsai között. E jel hatására megtért, előbb remete, majd pap, végül pedig püspök lett, akit már a X. században a vadászok védőszentjévé választottak.”

A tó megközelítése egy kicsit kacifántos, jó sokat kell gyalogolni, de a végeredmény – a látvány és a kiváló erdei környezet – mindenért kárpótolja a lelkes túrázót! Első lépésben Pápáig kell utaznunk, majd onnan a MOL kút körforgalmából a Pápateszér felé vezető útra térve, Nagygyimóton, Bében átgurulva, Bakonykoppányt elhagyva érkezhetünk a Huszárokelőpusztai vadászlakhoz. Itt elegendő parkolóhelyet találva nekilódulhatunk a valamivel több, mint 10 km-es távnak!

Megéri!

A szavak helyett álljon itt néhány felvétel a tóról – ahogy mi láttuk, néhány nappal ezelőtt!

DÖGGYÁR – bűz és átláthatatlan por vár a Szombathelyre érkezőre!

A napjainkban folyamatosan fejlődő Sárvár – jó pár évtizeddel ezelőtt – egy elviselhetetlen bűzt árasztó üzem okán volt nevezetes. Ha Budapest, vagy éppen a Balaton felől iparkodtunk hazafelé, már a Hegyközség legelején nekiveselkedtünk a ceremóniának – felhúztuk az ablakokat, lezártuk a szellőztető berendezéseket, aztán, mint a mélyvízi búvárok, minden igyekezetünkkel megpróbáltuk visszatartani a lélegzetünket. Naná, hogy nem sikerült – bármit is tettünk, úgy a vár mentén kanyargó útig fuldokolni kényszerültünk! A kocsiszekrényt átjárta a döggyár szaga – az elhullott állatok elviselhetetlen bűze. Hja, mondták, ez a hihetetlenül hasznos üzem megér ennyi kellemetlenséget! Aztán szerencsére elhullott a legyintős városvezetők legutolsó generációja, Sárvár magához tért, s ahol ma bevásárló centrum létesült, a földdel tették egyenlővé az ÁTÉV néhai üzemcsarnokait.

Ami egykor tönkretette a dunántúli kisváros lakóinak az életét – ott – eltűnt.
Ma már mindenki a sárvári csodáról beszél.
A fürdőváros fejlődik, s ennek egyik fontos feltétele volt a mindenkit mérgező gyár éltüntetése.

Ma Szombathely életét keseríti meg egy DÖGGYÁR!


Hihetetlen, de a “szerencsénk” úgy hozta, hogy vasárnap hajnalban (!!!) igyekeztünk elhagyni szülővárosunkat, s az elkerülőn keresztül utaztunk Körmend felől Zanat felé. Elviselhetetlen szmog, a terület fölé terpeszkedő füst, és gyomorforgató bűz terjengett mindenfelé. A szombathelyiek életét megkeserítő Falco gyár füstje mélyen szétterpeszkedett az elkerülő kanyargós útja felett, s a kocsiba áramló fűrészpor és fojtó bűz elviselhetetlen volt.

Ez a mi döggyárunk, ez az ideérkezők, s az itt élők örömének a legfőbb gátja!

Képtelenség, hogy az állítólag nagykorúsága okán vonzó karneváli napokat majd fuldokló kíváncsiskodók fogják ellepni! Jönnek a segítés városába fűrészport roszogtatni? Csak nehogy énekelni támadjon a kedvük Szent Márton városában, mert a tüdejük faforgáccsal fog feltelni!

Lehetetlen elhinni, hogy előbb-utóbb ne erről szóljanak majd mindazok, akik vissza-visszatérnek városunkba! Ha még jönnek egyáltalán…
Igen, az az a város, ahol egy bűzös döggyár eregeti a füstjét, ahol már jobb, ha a Zanat tábla környékén bereteszeljük az ablakokat, lezárjuk a szellőztető berendezéseket.

Amúgy, jobb, ha a városba érkezés előtt elfeledjük a tiszta kocsi nimbuszát is! Autót mosni Szombathelytől távozva érdemes, aki idejön, jobb, ha másnap gondol az alapos hajmosásra és a szabadban táplálkozni sem igazán érdemes! Ennyi!

Ez a bodorgó szörnyeteg mindenünket elveszi, kiforgatja értékeiből a hírneves várost és csak a felszínen úszó szörnyetegeket hagyja a nyakunkon! Puskás, Hende és garázda seregeik valahogy élvezni méltóztatnak ezt a füstfelleget, vagy úgy érzik, nekünk ez is jó…

Tessék mondani, tényleg elérhetetlen, hogy a kéményhez kötve szemlélhessük ezt a díszes kompániát? Legyen végre minden szombathelyi polgárnak elege a döggyárból és a döggyárat eltűrő politikusokból – ne a következő években esedékes választások előtt, de most, azonnal!