NYEREGBEN – Áder János valami Csíkban járt

Akadnak magyarok, akiknek fontos ünnep a pünkösd.
Nem hívják ők hosszú hétvégének az átzabálható, átvedelhető napokat, nem terülnek verdáik, masináik alá, elvégezve a nyárelő nagygenerálját, nem nyírnak füvet napestig, s nem bőgetik unottan óránként a vasat, s még csak nem is fesztiváloznak, már bocsi… stb.stb.

Elmennek, szinte minden esztendőben útra kélnek, s meg sem állnak a Nyeregig. Azt mondják, ott a százezernyi szívdobbanás közt a maguké is hevesebben kalapál, azt mondják, a Búcsú napjaiban még a legnehezebb lélek is szárnyra talál.
Azt mondják.

Csak nekünk marad, kik itthon ülünk a bezárt ajtók és ablakok mögött, minden esztendőben ugyanaz, sőt egyre több! Nekünk Áder jut, meg Áderné, olykor egy kevés Semjén, de a lényeg minden esztendőben ugyanaz – egy lényegtelen esemény, melyet fényárral ragyog a nagy Áder, meg az Áderné.

Csíksomlyó az idei esztendőben sem küldhetett komolyabb, veretesebb üzenetet, pedig Veres is úgy tett, mintha ő is, ott volna fontos – de legalább látott százezreket, ezreket a pajti, akikről oly megadóan vízionált egy esztendeje, még a püspökünkként a szombathelyi emlékmű dombjánál…!

A szertartás, a szentmise, a vonulások és a mindenféle örömek odaát ragadtak – alig-alig tapasztalhattunk egy egészen keveset a jóból! A médiák fotográfusai, a televíziók operatőrei csak egyetlen párocska rezdüléseit vélték fontosnak! Áderék!!!

Persze, a csodálkozás és dicséret nyilván a főméltóságnak, a címnek szólt – csak az a fránya közelmúlt ne sározta volna össze az Áderék idilli párosát!

Persze, minden jóravaló ember bízik, és várni is megtanultunk már türelemmel – egyszer tán elmúlnak ezek az idők, nem lesznek már nyeregben, eltűnnek, elhullanak majd megtipróink, nemzetünk árulói, akik, ha alkalmat kapnak, odareppennek, hogy zarándoklatnak hihessük fáradozásaikat!

Ott, a Nyeregben…

Csíksomlyó értéke talán egyszer az lehet majd, s arról is szólhatnak hírek, amit néhány éve Csintalan László fohászából őrizgethetünk:

„Isten áldd meg a magyart, beléd vetett erős hittel, hogy ne legyünk a hitetlenség, reménytelenség, szeretetlenség saját magát pusztító áldozatai.
Áldd meg a keresztény hitünk szerinti élettel, hogy ne csak ünnepnapokon és szóval emlegessük szent nevedet, hanem eszünk, szívünk, munkánk, családi életünk, oktatásunk, nevelésünk, művészetünk és irodalmunk, közéletünk és politizálásunk is és hétköznapjaink is a te dicsőségedet szolgálják.
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ne hagyd, hogy mi veszejtsük el édes szülőföldünket azzal, hogy hagyjuk elnéptelenedni, mert iskoláink évről-évre egyre kevesebb gyermeket tanítanak, mert fiataljaink a megélhetésért el/kivándorolnak, arra kényszerülnek, hogy itt hagyják szülőföldjüket, mert családjaink szétzüllenek, mert időseink és betegeink átdolgozott emberi élet után a legszerényebb emberi élethez szükségeseket is nélkülözniük kell.
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk, mert közös dolgaink megvalósításában is széthúzás van köztünk!
Érdemtelenségünk tudatában kérünk, Istenünk, Atya, Fiú és Szentlélek és Boldogságos Somlyói Szűzanyánk: áldd meg a magyart és ne hagyd elveszni Erdélyt!
Ámen.”

Mert amúgy ez a csíksomlyói pünkösd lényege – nem pedig az Áderék!