TÉGED LEKURVÁZTAK MÁR? – most éppen Petike (szája) jár

Akár a boldogult ifjúkor is eszünkbe juthatna… – a mások után fütyörésző, kacsintgató, majd a türelmét veszített donhuán beszólása…

Akkoriban ennyi éppen elég volt, hogy akadjon egy, aki móresre taníthatja az elborult elmét. Nem kellett közzé tenni, megosztani, nem kellett lájkokra várni – jött a nyakleves, éppen akkor és ott, ahol annak ideje és helye volt. Mert akkor a közösség még valódi volt, a falkaszellem pedig támpontot jelentett – nem ismerősöket gyűjtögettünk, társaink voltak jóban – rosszban! Kiállni a másikért, ha azt méltatlanság érte – s ha kell, megtorolni a vétket… ez a legkevesebb volt!

Ma, – hogy szokás szerint a kocsiban ülve a Kossuth rádióra fanyalodtam, – komoly erőfeszítésembe került, hogy a verda az úton maradjon alattam.
A valaha szebb napokat látott Vasárnapi Újság műsorában megszólaló vasi országgyűlési képviselő volt szíves rövid bemutatót tartani „az alpári viselkedés” c. tudományból.

A dologban az volt a legfájóbb, hogy előzmény nélkül, mindenféle felvezetést mellőzve kezdett kurvázni a drága, vádaskodni, mocskolódni – ahogy kocsmában, néhány feles után szokás! Éhgyomorra, mindenféle gondolatébresztés helyett, óvatoskodó, megfontolást kívánó szavak nélkül – in medias rest, lekurvázta áldozatát.


Rabosított medvéje társaságában…

Beállt a sorba.
Éppen úgy, ahogy napok alatt Kósa, Németh, Lázár és buksi kutyájuk, a helyi Ferkó kiöklendezte magát, most megyénk egyetlen, munkát soha életében még nem látott, – mondhatni ághrólszakadt – titánja is jó alaposan lekurvázta démonát.
Azután elosont, mint ki jól végezte dolgát – persze, mint minden cimborája, most is dolgavégezetlenül!

De vajon, miből gondolják ezek a szerencsétlen percemberek, hogy komplett kórusuk üvöltésétől igaz lesz a genyóság? Vagy tényleg azt hiszik, hogy elegendő üzenni a félnótásoknak, a megetethetőknek, s a világ végérvényesen a javukra változik?

Petike – nevezzük így, annyira bájos! – ma reggel kurvázott egy jót! Büszke lehet rá az édesanyja és az édesapja is! Nekem csak az együgyű Kaffka Margit vers rémlett, míg hallgattam vérszegény erőlködését:

…elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borús káprázat száll le reám.
…Tűnnek az évek… Megöregedtem…
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím néha erős lépés zaja hallik,
Jön egy daliás, ifjú legény,
– “Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?” –
Tip-top! Öregesen járom körül én.
S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését
Sorra beszéli, kacagva, vígan, –
Reszketve, ijedten suttogom én el:
– “Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!”