MEGALÁZÓ HAZUGSÁG – a családi pótlék, ami kétszer jön augusztusban!

Kormányunk – vagyis, a fidesz magyar hangja most éppen rétvári bence – képtelen az igazmondásra! Hazudik!
Mert sokkal jobban hangzik, hát napok óta kiabálnak a családok hatalmas megsegítéséről, a családi pótléknak gúnyolt könyöradományról, mely kommunikációjuk szerint „augusztusban kétszer jön”!
Megalázó hazugság!

Mint sok minden más, ez is egy ügyes trükk, amolyan mézesmadzag – bár ebben az esetben inkább egy újabb, jól csengő választási szlogennel van dolgunk! A családi pótlék, ami augusztusban kétszer jön, ugyanolyan szemétség, mint a nyugdíjasoknak mikulásra küldött nyugdíj!

Mert a magyar ember nem rendelkezik tartalékokkal!

Az elmúlt tél leggyötrelmesebb időszaka volt a karácsonytól újév tizenötödikéig kivallandó majd egy hónap, melyben egyetlen fillér nem érkezett a családokhoz, és az öregekhez! Az előrehozott családi pótlék, meg a nyugdíjkifizetés jó ötlet – olyan országban, ahol erre felkészítették a nagyapókat és nagyanyókat. Ahol a gyorsabban érkező pénzt nem „talált pénzként” emlegetik – amiről sokan azt gondolták, hogy egy ráadás nyugdíj – azután jött a pofára esés!

A pénz, ami előbb érkezett, csak meghosszabbította a következő nyugdíj érkezéséig tátongó időt!

Így lesz ez most is – de most a megfogalmazás még aljasabb!

Augusztusban kétszer jön a családi pótlék, ezzel segítve az iskolakezdést!

Pontosan így szólnak a nagy átverés mondatai!
Családi pótlék, ami kétszer jön – ó, beh szépen hangzik!
Talán sietve hozzá kellett volna tenni, hogy augusztusban ugyan kétszer jön, viszont szeptemberben egyszer se!

Ez ugyanis nem plusz juttatás, nem ajándék, nem a jóságos viktorbácsi szuvenírja, csak szimpla átcsoportosítás! A második augusztusi „gyermeksegély” után majd csak októberben csenget a postás! Szeptemberben jó messzire kerüli a családosokat!

Ez az aprócska nüansz elkerülhette kormányunk figyelmét?
Dehogy kerülte!
A valódi gazemberek, a nagy manipulátorok kiszámolták, mennyivel nő így majd az augusztusi bevétel – mennyivel hízik az államkassza!
A nép, az Istenadta nép pedig szerencsére nem rendelkezik közgazdasági előképzettséggel – hülyék, mint minden birka, kerek e mezőben!

Az meg csak ráadás, hogy ezt a mocskot éppen annak az édes kis bencuskának pakolták a szájacskájába! Ha ő gajdolja, nyilván még igazabb az ordas, nagy-nagy hazugság!

KÖZMUNKÁSOK BALCSIJA – avagy a kormány ezt is elrendezi

A dolog úgy kezdődött, hogy felszámolták a „segilyesek” Magyarországát.
No, nem úgy kell elképzelni, hogy megoldották a problémáikat – csak egyszerűen nem kaptak segélyt.

Merthogy megteremtették a „munka alapú társadalmat”, melyben a nagy kiagyalók döntése alapján mindenki dolgozik, dolgozni fog. Szép idea!
Aki tehát mindaddig az aláhulló segélyekben reménykedett, attól a pillanattól lelkes munkásává vált a köznek – söprögetett és árkokat tisztított, virágot ültetett és gazt kapált.

Napi két doboz cigaretta, pár doboz sör, meg az okos telefonjaikon dübörgő facebook, meg a filhallgatón át döngő romapop rágcsálása közben… Mert így kell ma elképzelni a közmunkást!
Hja és nem ez a kirekesztés, meg az előítéletesség!

Hordáikra félve tekint az őket megvető, előítéletekkel bőven rendelkező őslakosság… Reggelente elözönlik az utcákat, néhányuk ételmaradékok után kutatva kukákat fosztorgat, néhányan túlharsogva a forgalom zaját, lármát csapnak, s akadnak köztük, akik a rájuk bízott munkaeszközbe kapaszkodva, erősen várják a nap végét.
Persze, nyilván, hogy a közmunkások között is akadnak mások, akikre a fentiek nem illenek… Mégis, a legalattomosabb és legaljasabb kormányintézkedés volt a cigányság legutolsó kirekesztése a társadalomból. Ez történt mostanáig!

Mert a mai nap egyik legfontosabb híre volt, hogy szeretett kormányunk örömmel konstatálta, hogy a balatoni szezon felén túljutva, már látszik az idei alagút vége.
Nem lesz gond, a vendéglátás a túlélésre kapcsolva végignyögi a nyarat.
Aztán jövőre… na jövőre megoldódnak a gondok és bajok!

Jönnek majd az iskolák, meg a továbbképzések, az átképzettek átképzése – s lám, a jövő nyáron már lesz rengeteg kiváló szakember a magyar tenger partján! Kormányunk átképezteti a közmunkásokat vendéglátó szakemberré! Ha kell, valamennyit! Évekkel a brummogó mackók, meg kukorékoló kakasok tanfolyamai után végre emelt szinten folyik majd az oktatás!

No, akkor fussunk neki még egyszer! Voltak tehát a munkát messze kerülők, a lumpenek, a nehéz helyzetből felzárkózni képtelenek. Tehát voltak a segélyből tengődők, akiket mindössze az éhhaláltól óvhatta meg az odavetett garas. Bár nem szerettek volna hallani róla, ezeket az embereket fogták munkára. A munkájukért kaphatták meg azt a keveset, amiért korábban csak a rászorultságukat kellett bizonygatni. Sem késztetésük, sem motivációjuk nem volt és nem lett a felemelkedésre… Így nevezték el ezt a katyvaszt: „munka alapú társadalom”! És most jöhet az exodus: ezek a munkához soha, semmiféle kedvet nem érző egyedek a következő nyáron megtöltik majd a vendéglátó egységeket! Ők fognak mosogatni, alapanyagokat előkészíteni, ételeket készíteni, felszolgálni – ők fognak fogatlan szájukkal a vendégekre mosolyogni!

Szép jövő előtt áll a neki szánt felmentő sereggel a Balaton.
Már csak a dugót kell rögzíteni! Nehogy valaki haza találja vinni, mert túl fényes láncon lóg!

AZ UTOLSÓ KAPCSOLJA LE A VILLANYT – most!

„Xi és társai, a busmanok évezredek óta Afrika eldugott szavannáit lakják, őseikhez hasonlóan békében és harmóniában élnek egymással, távol minden civilizációtól. Ám egy napon egy felettük elhaladó repülőgépből kidobnak egy kólásüveget, mely csodával határos módon sértetlenül landol Xi faluja közelében. A busmanokat, akik még soha nem láttak üveget, lenyűgözi a tárgy formája, és látszólagos elpusztíthatatlansága. Ráadásul rengeteg dologra lehet használni: lehet vele kalapálni, tésztát nyújtani és zenélni. Ám az üveg népszerűségének ára van: a busmanok között nemsokára felüti a fejét az eddig teljesen ismeretlen féltékenység és gyűlölet, mely veszélyezteti életük megszokott harmóniáját. Xi meg van győződve arról, hogy az üveg gonosz erővel rendelkezik, ezért elvállalja, hogy megszabadul tőle.”

Xi és társai, a busmanok soha nem találkoztak volna a félelemmel, nem gyötörte volna őket az embert a másiktól elválasztó irigység, nem hallhattak volna a pánikról, mely hamarosan az emberiség egyik legundorítóbb betegségével köszönt ránk. ( HA NEM JÖN AZ ÜVEG… ) A pánikbetegség az ember számára egy gyakorlatilag gond nélkül lezavarható nyavalya, kór, mely orvosolható. Már, ha a pánikbeteg számára tartalékolnak bizonyos gyógyszereket, melyek képesek a feszültség feloldására.

„A Xanax sublingualis 0,5 mg-os változatának szorongásoldó, nyugtató-altató, izomlazító és görcsgátló hatása van. A gyógyszernek nincs helyettesítője, és akár húsz perc alatt el tudja mulasztani a fellépő pánikrohamot. Az 1 mg-os változatból tavaly március óta mutatkozik tartós hiány az országban, mivel kivonták a forgalomból. Akkor ez azért nem okozott komoly gondot, mert továbbra is kapható volt ugyanaz a készítmény 0,5 mg-os verzióban. Ez az, amiből most elvétve találnak egy-egy darabot a betegek. Több patikát is kerestünk, és kiderült: nincs a gyógyszerből, és azt sem tudják pontosan megmondani, mikor lehet majd rendelni.”

A kólásüveg földet ért. Pontosabban, nap-nap után jönnek újabb kólásüvegek.

Egész regiment ereszkedik alá, jönnek, zuhognak az üvegek – jut mindenkinek.

Jut a félelemből, a mindenáron való megfelelés kényszeréből, jut az önértékelési problémákból, a lelki nyomorból, meg persze a testiből is, jócskán!
Lehet tenni ellene?

Lehetne, de most éppen ebből sikerült némi hiánypszichózis segítségével valós pánikot gerjeszteni. Ez is része a programnak! Mert ne gondolja senki, hogy a hatásosabb és elterjedtebb „cucc” megvonásával nem éppen ez volt a cél!

Xanax ugyanis nincs! Nem kapható! Ugyan, miért is volna egy kiegyensúlyozott…büszke és erős európai országban!

Röhej, hogy mindazok szenvedhetnek, akiknek ez a program már rég beépült – a pánik pedig mániává vált. Xanax nincs, s aki keresi, jó választ kaphat: naná, hogy van! Kell lennie! Nos, eljutottunk az evakuálásnak a legszebb pontjára – nevén nevezhető az illető, aki a villany lekapcsolásáért felel.
Nincs itt semmi látványosság! Nincs gond! Nincs ok pánikra! Nincs!

„Mert elhagyatnak akkor mindenek.
Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.” Pilinszky János

KI TUD NAGYOBBAT RÚGNI? – a gazemberség is tűnhet bátorságnak

Telnek, múlnak a napok, hetek – az utolsó döntés értelmében, mostantól a hónapok.
A meghallgatás, vallomástételi lehetőség nélkül odabent veszteglő ellenfél fegyvertelen – gyakorlatilag sok-sok körön át kell, hogy kimaradjon a dobásból.

Ez minden normális játékban, minden normális játékszabály esetén, minden normális ellenfélnek előnyt jelentene. Sima emberhátrány a kiseprűzötteknek, s bíztató emberfőlény a méltóságoséknak – ennyi az egész, kár is szaporítani a szót sportszerűséget, emberséget (sic!) kutatva!

Ezek mégis csaholnak, vinnyognak, hétről hétre!

Most végre igazán férfias a feladat! Nekik…

Vagány megnyilvánulási lehetőség, kormánypárti hangembereknek, odafent a magasságokban, meg persze ugyanez némi háztáji ízzel fűszerezve, itt, a végeken! No, halljuk, lássuk, ki tud nagyobbat rúgni a magatehetetlenné töpörített ellenfélbe, ki lesz képes felülmúlni az előtte hőbörgőt!?

Kósa kezdte, Németh folytatta, de azóta már vinnyogott ez ügyben a magát halálra dolgozó helyi plüssmedve, meg a 66-os út helyi üdvöskéje is. Csak egyetlen, a guriga hallgat – nyilván nem véletlenül…

A boncolgatott probléma, a téma, a megnyilvánulások micsodája mindegyre ugyanaz a semmi. Amolyan lerágott csont, amit a leginkább azért kell újra, meg újra elővenni, rágcsálni egy keveset, nehogy még elfelejtsék a szita agyú választók, a béna rigmusokat!
A legújabb – persze az égvilágon semmi újdonsággal előrukkolni nem képes büfi tulajdonosa, hangmestere a kis Halászjani – aki amúgy több éven át egészen normális embernek adva ki magát, tudott összefüggő mondatokat közvetíteni a hallgatóság felé. Most ő lett a soros… Neki jutott az a hálás szerep, feladat, hogy tizenhatodszorra is elárulja pártja kínjait a Czeglédy üggyé gyúrt politikai hacacáré kapcsán. Jani előhozakodik a klisékkel, néha átvesz elődeitől egész gondolatsorokat, olykor cifráz és újraáraz – de a lényeg ugyanaz. Ki tud nagyobbat rúgni Czeglédy Csabába?

Eleinte arról szóltak a politikai programbeszédek, hogy a szombathelyi politikus szürke és jelentéktelen. Azután a következő felvonásban kiderült, hogy a nagy Gyurcsány, meg a nagy Botka fegyverhordozója. Ma meg a teljes baloldal kincstárnokaként, mindenféle ipari aranyat próbálnak belökdösni a szegedi zárkába. Na, ami az egészre pontot hegeszt, nem más, mint, hogy a neves urak mára már az amúgy előszeretettel lenullázott balosokon keresik a diákmunkásoktól ellopott garasokat. Nem számít, hogy éppen ők feküdtek keresztbe a pénzcsapok elé…

Most, hogy elhagyja hazánkat a legbarátibb izraeli küldöttség, jöhetnek az újabb gyűlölet plakátok. Mondjuk hatalmas Czeglédy potréval, s mellette a szöveggel: ne hagyjuk, hogy Czeglédy nevessen a végén. Persze ennek a hórukknak sem lesz semmi értelme – ahogy Soros is csak a hivatásos antiszemitizmusnak adott terepet! Na, és…

MŰKÖNNYEK HELYETT – na húzzál szépen, apukám!

Lám, lám, még ez is megtörténhet, vele, az Örökkévalóval!
A félelmei okán mindenkor körülnézni kényszerülővel, akire a legnemesebb feladatot hozza ez az ostoba kánikula.
Összecsomagolhatja, sok-sok banános ládába gyömheti – mint példaképe… – a regiment kockás meg csíkos alsóneműt, a szépen vasaltatott üngöket, meg a sok mihaszna könyvet, azután eliparkodhat.
Örökre! Naná!
És meglehet, hogy persze cseppet sem elfogultan gyártogattatni méltóztatik majd a csuromvizesre bégetett zsepiket, a dolog egy mívesen nagy falban végződik – ennyi!
Az érdemek már csak ilyenek!

Amúgy ez a banános ládás cuccolás nagyon jópofa dolog!
Akkor is, amikor az emberfia nekiveselkedik, hogy a valami módon összepászolókat egybedöngölje, meg persze majdan odaát is, a nagy-nagy megérdemeltben!
Ott duplikálódik csak igazán e príma móka!
Becsomi, azután kicsomi! A leghiábavalóbb teszetoszaság…

Műkönnyek itt és ott, derékig meghatódott asszonyok, meg persze leánykák – bár, mint tudjuk, ők sohasem nem is léteztek – nem ám!

És eljön a két teljes hét, amikor még az eszébe botlik majd ezeknek, jön újabb kettő, míg az újdonság erejével szólani méltóztatnak róla, ott – aztán huss, mint a döglött gólya, kiveszik az emberfia mindenek emlékezetéből!
Na ennyit erről a búcsúzkodási gerzemürzéről!

A dolog úgy fest, hogy a harmadik héten már senkinek de senkinek nem jut az eszébe.
Megholni méltóztatik – újfent!
És ez a megholás az egészben a legpraktikusabb!
Amolyan rendszerváltás – némi teccettek vóna forradalmat csinyálni!

Ma este, amikor e lényről gondolkodtam, a lehető legmesszebb szerettem volna ellátni – lám, beesteledett. Amint pedig ezzel a beesteledéssel lenni szokott, az égvilágon semmit sem láthattam. Ez ennek az egész elrendelt cuccolásnak a lényege! A valaki nem elmegy, elköltözik, elillan – nem ám! Szedi a sátorfáját, mert elzavarták! Kitelt a becsülete, lejárt a szavatossága – és még sorolhatnánk! Láthatatlanul elcsámborog…
Hja, és ugye az új seprű is jól seper!

Míg bambulok ebbe a fene nagy semmibe, egyre csak azért rimánkodom, hogy tán egyszer még megérhetem, hogy valamennyien így iparkodnak majd… Mert kérem, én türelmes vagyok – kivárom! Nézem majd, ahogy meghökkennek, fejüket csóválgatva úgy tesznek majd, hogy mások már messziről láthassák, mi a dolguk, azután a siratócsapat élén elhúznak, mind, a bánatba!

A bánatba!
Jajj, jajj, de komisz egy élet ez! Kutya komisz élet…

NYITOTT MELLKASSAL SZÁLLÍTHATÓ KISLÁNY VAGYOK – ki nevet a végén?

Nem, vagy csak alig-alig hallható a nyitott mellkassal szállított kislány halálhörgése.
Ami vele történt, bármelyikünkkel megtörténhet, és nyugi – lesz majd orvos főigazgató, meg lelkész miniszter is, aki prímán elmagyarázza, hogy minden rendben van!

Ennek a kíméletlenül fasizálódó katyvasznak nem számít egy kislány, nem számítanak a kislányt – valami megmagyarázhatatlan okból még mindig és egyre jobban szerető – hozzátartozói.
Nem számít a nagyika, aki valóban mindenét veszítette el!

Kedves olvasó – akinek most semmiféle szenzációs szóvirággal nem szolgálhatok – te is egy potenciális, nyitott mellkassal szállítható lény vagy!
Ahogy ők mondják, szimpla gondoskodással – egy emberke!
Így neveznek valamennyiünket, amikor szimpla statisztikai adatként letudva, felemlegetnek közülünk egyet, aki elment.

Aki amúgy is meghalt volna! Mert az orvos főigazgatóknak ezt a szövegblokkot kell kárálni, amikor üvölteni volna jó!

„A főigazgató eloszlatva a nyitott mellkassal kapcsolatos elképzeléseket hangsúlyozta, a “nyitott mellkas” egy orvosi terminológia, tehát nem arról van szó, hogy a betegnek nyitva van a mellkasa. Mint mondta, a bőrt összevarrják, azonban a további esetleges műtétek miatt a csontos vázrendszert nem kapcsolják össze.”

„A műtétet utáni 16. napon a vérzés mellett idegrendszeri tünetek is jelentkeztek, ezért a neurológiai konzílium koponya CT-re rendelte a gyereket, amit a Heim Pál Gyermekkórházban végeztek el. “Sem a szállítás alatt, sem azt követően nem történt szövődmény” – mondta Ofner Péter az MTI beszámolója szerint, és azt is hozzátette, hogy a súlyos állapotban lévő betegek CT-be való eljuttatása rutin orvosi feladat, amelyre a kardiológiai intézet fel van készülve. Korábban azt nyilatkozta, hogy heti hat-nyolc alkalommal történik ilyen szállítás a CT-hiány miatt.”

„A vizsgálat eredménye megállapította, hogy a kislány súlyos roncsoló agyvérzést kapott, ami miatt a műszívkezelést nem tudták folytatni. Abba kellett hagyni a véralvadásgátló-kezelést is, és ebben az állapotban a gyermek a saját keringésére nem tudott támaszkodni, június 29-én meghalt.”

Mindezek után a rosszindulatú baloldal, meg a soros bérencek, meg a nemzet aláásói, meg a minden csomón kákát keresők – az ilyen magukkal nem bíró nagymamák fröcsögni kezdenek, pedig a nyitott mellkas nincs is nyitva!
A kislány mellén simán összeöltögették a bőrt, úgy utaztatták!
Minek itt ez a rettenetes parádé!
És jön a hatalmas teljesítmény: “Sem a szállítás alatt, sem azt követően nem történt szövődmény”

Akkor meg POFA BE! De mindenkinek!

A nyitott mellkassal szállított kislány halálhörgése vinnyogás volt, aljas Soros féle buhera, miközben az ország a világszínvonalú vizes vébére készül, és különben is!

Balog miniszternek igaza volt!
Miért mondana le?
Lesz majd CT, ha eljön az ideje!
Most másra kell!
Balog miniszternek igaza van!
Neki mindig igaza van, és lesz, mert ő Orbán legeslegeslegjobb barátja!
Na, kinek van még kérdése?

JÚLIUS TIZENHARMADIKA – a törpéket megölik, ugye?

„ A »törpe« egy sárga arcú kis ember volt, aki ha ült, szinte torznak látszott; fejét hátravetette; szeme véraláfutásos volt, beteges foltok mutatkoztak az arcán. Zsíros, lapos haját egy zsebkendővel kötötte le; homloka alig látszott, arcán nagy és félelmes szája uralkodott. Hosszú nadrágot viselt, papucsot, mellényt, mely valamikor fehér szatén lehetett, és e mellény fölé egy övfélét tekert, melyben egy helyen kemény, egyenes kitüremkedés egy odadugott tőrt sejtetett.”

Minden esztendőben eljön a nap, minden napok legszebbike, amikor boldogan emlékezünk, s eltűnődhetünk! Vágyakozva gondolhatunk a néhai hősre, aki képes volt megszabadítani az „övéit” a rémes törpétől. Igen, a történelem egyik legszebb napján ma egyre többen gondolunk Charlotte Corday-a, aki egy konyhakéssel szíven szúrta Jean-Paul Marat, svájci származású orvost, természettudóst, filozófust és francia forradalmárt, a forradalmi terror és diktatúra szükségességének hirdetőjét. Akit korábban milliók bálványoztak, aki maga volt a változás – tréfásan akár úgy is fogalmazhatnánk – akkoriban ő volt az a bizonyos nemzet, aki nem lehetett ellenzékben…

Victor Hugo pontos idézete hű rajzolatot adott Marat-ról, akinek alakját Hugo-nak megköszönve szinte a magunkénak érezhetünk – olyan, mintha Marat köztünk járna, s nekünk magyaroknak gajdolna a ránk-ránktörő ellenségeinkről, mintha olykor felmutatná mumusainkat, hogy azután elmerülhessünk vele a jelen világraszóló medencéiben… Jean-Paul Marat-nak csak egy fürdőkád jutott, vére pirosra festette a vizet. Charlotte Corday pedig felettébb élvezte elhívatottságát – másokért ölt, mások nevében, s úgy tűnt, kiélvezte a pillanatokat!

„A nép barátja” – így neveztette önmagát Marat. Így gondolt önmagára az a törpe, s bár alig töltötte be ötvenedik életévét, már a leginkább mártíromsága közelgett: egyre súlyosbodó, akkoriban még kezelhetetlen bőrbetegsége, valamint epilepsziára emlékeztető nyavalyája egy ócska bádogkádba száműzte a forradalom élvonalán járó, dühödt jakobinust. Elérte a végzete, már-már úgy tűnt, nem adatik meg neki, hogy igazi vértanú lehessen, amikor a fürdőszobája padlóján koppantak végre Charlotte Corday léptei…

Július tizenharmadika jelképpé magasztosult. Az üzenet ennyi: Nem kell a sok mellébeszélés, nem kellenek a szóvirágok! Hölgyek kellenek, bátrak, némi szúróeszközzel, meg víztározó edény, kádnyi, akár medencényi…, s kezdődhet a móka!

A törpék elvérzése, mint minden más ismétlés a történelem lapjain, különleges esemény! Ünnepeljük hát, gondoljunk szeretettel Marie-Anne Charlotte Corday d’Armont alakjára.

De lássuk, hogy emlékezett meg minderről a történetírás:
„A Palais-Royalban vásárolt egy kést, és megírta Adresse aux Français amis des lois et de la paix (Szónoklat a béke és jog francia barátainak), amiben megmagyarázza tettének okait. Július 13-án délelőtt felkereste Marat-t azzal az indokkal, hogy informálja őt egy Caen-ban szerveződő girondista felkelésről. Akkor elküldték, de este újra próbálkozott, és ez alkalommal Marat a dolgozószobájában fogadta. A jakobinus politikus legtöbb ügyét egy kádból folytatta le, most is így tett.

Marat leírta a girondisták nevét, amit Charlotte diktált neki. Ekkor rántotta elő kését és mártotta bele Marat mellkasába, megsértve tüdejét, aortáját és bal szívkamráját. Mielőtt meghalt, még segítségért kiáltott: „Aidez, ma chère amie !” (Segíts, kedves barátom!).

Tárgyalásán Charlotte kijelentette, hogy egyedül követte el tettét, mint mondta: „Megöltem egy embert, hogy százezreket mentsek meg.”


Ezek a szavak hangzottak el Maximilien de Robespierre szájából is XVI. Lajos francia király kivégzésénél. Négy nappal azután, hogy Marat-t 1793. július 13-án megölte, Charlotte Corday-t guillotine-nal kivégezték. Ahogy fejét vették, egyik hóhérja felemelte fejét a kosárból és arcon ütötte. Szemtanúk azt állították, hogy amikor arcon ütötték, arcán mély felháborodás volt látható. Ezt a pofont elfogadhatatlannak tartották a „guillotine-etikettben” és az elkövetőt 3 hónapra be is börtönözték.

Charlotte Corday testét más kivégzettekkel együtt egy árokba dobták. Az azonban nem tisztázott, hogy levágott fejét is teste mellé temették, vagy megtartották, mint kuriózumot. Van olyan elképzelés, hogy a koponya a Bonaparte-család tulajdonában volt egészen a XX. századig.”

ETIKÁTLAN AKCIÓK – valóban csak a 99 forintos Tesco-s dinnye hergel?

Etikátlan akciónak minősítették a Tesco 99 forintos dinnyedömpingjét – akkor, amikor a magyar dinnyetermelők hátrányos helyzetbe kerültek azáltal, hogy a vásárlók végre elfogadható áron vásárolhatnak mézédes nyári csemegét. Az éhezők, pár ezren…
Ez a nap híre!

A dinnyetermelők beledöglenek, demonstrációt szerveznek, a lepukkant, többnyire éhes tömegek pedig leginkább végre dinnyét falnak – most, hogy megengedhetik maguknak ezt a fényűzést. Bonyolult számadatok ismertetése helyett az a legegyszerűbb pár mondat, amit a kialakult helyzetről megállapíthatunk. Az igazság és a termesztők igaza fényévekre van egymástól, ahogy az éhezők helyzete is a kiváló magyar statisztikáktól. Majd láthatunk képriportokat az áruházak elé döntött pótkocsinyi dinnyéről – meg olykor egy-egy szociográfia szintű írást a nyomorgókról. A magyar ember mindkét valósághoz hozzászokott már rég…
(…)

Etikátlan akció az is, amit kormányunk művel egy bizonyos Soros György kapcsán. Nyilván, nincs olyan ember, aki nem találkozott volna még a nyílt utcán Soros óriásplakátokról vigyorgó arcképével, meg a meglehetősen idiótává sikeredett szöveggel – szokás szerinti kék alapon.

Az akció szerint a sokak által alig-alig ismert öregúr nevetni készül, persze a végén. De mégis, minek a végén???
Hmmm.
Nem is volna gond, ha a mai kor átlagembere tudna mit kezdeni a „Ki nevet a végén” fogalmával – de ez éppoly gyermeteg elvárás, mintha éppen tikitakizni, vagy gumizni szeretne Gyuri bácsi.

Így a plakátokon terpeszkedő vég meglehetősen sokértelmű, s a zsidó hitközség vezetői szerint otromba és etikátlan is. Sokakban antiszemita megnyilvánulásokat válthat ki, maga a plakát rossz emlékeket ébreszt – jó volna mielőbb megszabadulni tőlük! Persze a kormány megmagyarázhatja, vezető hír lehet, hogy éppen kitől és mitől óvják a magyarokat – sajnos e magyarázatok más irányban futnak, mint maga az etikátlan akció. Ez pedig megbocsájthatatlan állapotokat eredményezhet! Vajon, mit érezhetnek azok – a kormánytagokon kívül persze – akiknek életét éppen Soros György segítette? Hja, ők csak pár ezren lehetnek, ugye?
(…)

Etikátlan akció, amikor egy megvádolt embert, az előzetesbe hurcolt, nyilvánvalóan politikai okokból a szabadságától megfosztott embert lökik bűnösként a tömegek elé, róla lepukkant hírportálokon, rossz bértollnokok, valótlanságok tömegeit jelentetik meg.

Etikátlan akció, de nyilvánvalóan nagy öröm ez nekik, az erőtlen nyomorékoknak, akik nyílt színen soha nem voltak képesek a versenyre, akik képtelenek voltak a tiszta játszmára. És reményük, mely szerint az átlagember mindenevő, itt is bejön majd!

A megbélyegzett ember ellen fordíthatók mindig többen lesznek, mint akik ragaszkodni mernek az ártatlanság vélelméhez! (Ha ugyan akadnak, akik értik ezt a rém egyszerű jogi fogalmat!) Akiknek pedig kötelessége volna, hogy kiálljanak a valós okok nélkül naponta meghurcolt emberért – lapítanak. Semmi baj, nyilván a túlélésen spekulálnak, ahelyett, hogy naponta és percenként emlékeztetnék társaikat az igazságra! Mert persze az igazságszolgáltatás itt most majd a leglassúbb tempóban fog vacakolni.

Ezt a hitvány megbízatást teljesítik akkor is, amikor a folyamatban lévő vizsgálatok közben kész tényként visítanak bűncselekményekről, bűnszervezetekről, gyermekek meglopásáról… amikor külföldre menekített aranyról cikkeztetik csahos hírportáljaikat, s a megvádolt helyreigazításának persze nem adnak helyet. Ahogy kellene… Ugyanott, ugyanakkora betűkkel!

(…)
Vajon fontos lehet még, hogy mit éreznek most azok a sorstársaim, Szombathely, a Derkó lakói, akik kizárólag Czeglédy Csaba barátnak, ügyvédnek, képviselőnek, sportembernek és vállalkozónk köszönhették az életük örömeit, (egy padot, mászókát a játszótéren, karácsony este a gyönyörű fenyőfát, tál meleg ételt, téli tüzelőt…) vagy éppen a havi életben maradásukat, olykor kiváló eredményeiket, sikereiket? Merthogy mi is vagyunk pár ezren!

Mi, akik töretlenül hiszünk Czeglédy Csaba, az Ember ártatlanságában, Soros György nagyon is Emberi értékeiben, no és az éhes embereket segítő akciókban!

Nekünk ez a rengeteg, rossz história meglehetősen etikátlan!

Ugyan, érdekelhet még valakit, mi is etikus, vagy etikátlan Magyarországon?
Vagy sikerült elérnünk a pöcegödör legaljára, s most képtelenné váltunk a fordításra?
Dinnye, Soros, Czeglédy… Ne gondolja senki, hogy nem lehetne folytatni, akár napestig. A kérdés csak az, mi maga az „etika”, mi etikus még egyáltalán, ha a jelen Magyarországa az etikátlan minta-ország? Meg persze erős és büszke…

A NAGY HO-HO-HORGÁSZ! – avagy Bubu legújabb kalandjai Szombathelyen…

Mesés ez a nyár!
Sehol egy mumus!
Ugye?
Éledhetnek a szenvedélyek, lehet letarolni a várost – aktuálisan, mindenféle ócska vásári komédia feldobásával!
Volt itt már Szent Márton hőlégballon eregetés, Szent Márton lóverseny, majálisnak tűnő szentmarci gyermeknap, meg Márton bátyó sörfesztivál – s bár a névadó elbandukolt, miért is ne lehetne akkor most Vasi Halas Napok? Naná, hogy ezen a hétvégén is lesz mindenható-Bubu fesztivál – ahogy ez várható, egészen a választásokig!

Jó nekünk, szombathelyi mafláknak: szunk és szünk és szunk és szünk!

Mi jöhet még?
A jelek szerint bármi!
Határ a csillagos ég!
Jó hűvösön a lepcses szájú, aki állandóan elcseszte itt a jó kis bulikat – lehet nyomulni ezerrel!
No limit!
Évek kellettek, úgy kb. másfeledik ciklus, mire gyakorlatilag minden hagyományos rendezvényt sikerült kiüresíteni – a helyükbe besüppedt a jól megérdemelt bóvli – nekünk ez is jó lesz alapon! Többek között – de rendesek is vagyunk! – ezért vált fontossá a hang, az Ember eltűntetése!

Lám, akadt, aki beválthatta ígéretét, melyet a közgyűlésben oly lelkesen mutogatott töppedt ujjacskáival… Most azután lehet végre nyugisan újjáalkotni ezt a porfészket – mintha soha nem lett volna itt semmi!

A halas napok után simán lehet szervezni a vadas napokat, a gombafesztivált, a kakastöke napokat, meg a lepkeháló-dáridót!
Jöhetnek az úrhajós-hetek, a feltámadási ramazuri, meg a zanati rókafogó napok, csakúgy, mint a Gyöngyös menti libatolltépő hacacáré… hogy csak a legprímább álmainkat említsük!

Bubu beöltözhet majd Mikulásnak, de mint pufók angyalka is lebeghet majd a megújuló városháza erkélye felett, midőn a csúcsdísz elhelyezésén sertepertél – neki mindez menni fog! Szinte láthatjuk a városcsalogató óriásplakátok képeit, melyeken némi melldögönyözés közben lesz látható a helyi Döbrögi, a háttérből pedig a még regnáló bürgelmejszter danolgatja majd Solymos Tóni örökzöld nótáját, a „Minden jót Mónika…” kezdetű ópuszt!

Ím, a nagy Ho-ho-ho-hehe-hende, íme a mi kis Mészáros Lőrincünk! Éljen a néhai Szombathely, a jövő Bubulandja!

Amúgy a halasbuli – mint minden hasonlóan elhelyezett rendezvény – kiválónak ígérkezik!
A frissen felvett fizuk elrablására szakosodott tömegrendezvényen itt lesz a „sikere csúcsán danolászó” (sic!) Irigy Mirigy, meg… No mindegy, a többi töltelék már közvetlenül a legurgatott szeszek után lesz mértékadó – a kis laoszinak így is nagyon fog tetszeni!

Akinek közben kedve támad, beugorhat egy laza püspökszentelésre – lesz akinek ez feszülős pólóban is menni fog… – aztán lehet visszaspurizni, falni a Szombathelyre oly nagyon jellemző halételeket!

Halas város lettünk, na!
Meg aztán a halas mutyi is épp elég kedvezőnek tűnt… nyilván!

SENKI NEM HIBÁS – csak egy kölyökkutya nem tartotta be a HACCP-t!

Szombathely, 2017. július eleje.
Hétköznap, délután négy óra.
Ezt az időszakot nevezzük csúcsforgalomnak – kiszabadulva a munkából, mindenki igyekszik hazafelé.
Néhányan megcélozzák a szupermarketet.
Amolyan rohamtempóban végezhető bevásárlás jön, a legszükségesebb napi apróságok összekapkodása – harapnivaló, némi sör, meg valami kevés a kifogyott dolgokból, amit a hétvégi nagybevásárlásig már nem nélkülözhetünk.

Eddig a pillanatig minden a napi sablon szerint zajlik.
Feltelik a parkoló, az eddig lézengők helyébe kisebb tömeg érkezik. Pakolunk, gyűlünk a lefolyó felé – nyílnak a kasszák – az üzlet, mint valami kaptár zsong, morajlik. Ha jobban belegondolunk, semmi különös nem zajlik, társadalmi életet élünk – elhaladnak pár százan másik pár száz mellett, – egymásra sem nézünk, gyűjtögetjük a portékákat, kosárba, kocsiba, szatyrokba. Fel sem tűnik, mennyire nem normális, ahogy levegőnek nézzük a másik több százat. Olykor azért kizökkenünk, eltapossuk egymást, nekitoljuk az irányíthatatlan monstrumokat egymásnak, feljajdulunk, felüvöltünk, jól letoljuk egymást, aztán a dolgunkra eredünk. Emberek vagyunk, elég hülyék – ennyi!

És akkor, a délutáni csúcs kellős közepén berohan egy eb az üzletbe.

Beront egy kölyökkutya, mit sem törődve az üzlet HACCP rendszerének szigorú előírásaival, szaladgál körbe-körbe. Közénk jött, emberek közé. Ahogy ez a legnormálisabb reakció egy háziasított állat számára. Az emberek közelségének örömébe bambulva rohangál az üzletben – többen jól látható rettegéssel engedelmeskednek a „kutyától tartani kell” elvnek megfelelően. Aztán a bolt egy alkalmazottja – üzletvezető, polcfeltöltő, ki tudja kiféle – erélyes szavakkal próbál a betévedt, hívatlan látogatóra hatni. A szokásos „nemiszinnen” és hozzá hasonlatos beidegződések repkednek, míg a riadt állat menekülni nem kezd. Naná, hogy mit sem tudva a szabályokról, a bejáraton át tódul kifelé! Még szerencse, hogy a fotocellás ajtók éppen belassultak, eltűnhet! Eltűnik…

A bolti alkalmazott elégedetten konstatálja, hogy sikerrel győzte le a boltra leselkedő veszélyt. a vásárlók is megkönnyebbülhetnek – elpucolt a pár hónapos fenevad. Itt véget is ért a történet – nem nagy ügy!

A gazdája után bóklászó, nyakán nyakörvet viselő, tehát „gazdit” kereső állat nem probléma többé.
Kiment! Eliszkolt! Tőlünk…
Ennyi!
Hogy mi lett vele, s mi velünk – nem kérdés többé. “Ki nem szarja le…”

Lehet újra a semmibe bámulni, üres tekintettel befejezni a bevásárlást.

Senki nem hibás – ez a lényeg! Megúsztuk!

A magamfajta is csak azon töprenghet azóta, vajon, mi a fenének írta meg emlékezetes tanulmányát Hankiss Elemér a pesti kukáról?
Vajon mi értelme hadakoznunk a migránsokkal, meg Soros Györggyel? Miért szorul ökölbe a gyomrunk, valahányszor barátunkra, a politikai fogolyra gondolunk?

De lehet, hogy ezek az összefüggések több gondot kívánnak másoktól? Mindegy…

Mindenesetre az üzlettől nem messze csak a puffanást lehetett hallani. Ha ugyan lehetett! Senki nem látta, ahogy az állat a fájdalmaival a bokrok mögé kullogott. Ha kullogott… Senki nem látott semmit. De nem is ez a lényeg! Fenébe a kutyával…
Senki nem hibás! Ilyenek vagyunk, mi, büszke és erős, európai magyarok…