ÖRÖMHÍR – Garancsi szerint a jó magyar foci megment a drogtól, az elhízástól és az alkoholtól!

Pajtikáim! Minek ide egészségügy?
Miért is kellene európai színvonalú gyógyítás, hazacsábítható orvosok és velük működőképes kórházak?

Stadiont a magyarnak, s a haza fényre derül!

Ez az új program, épülnek a komplexumok, a milliárdos gigaberuházások.
Már nem kell sokat aludnunk!
Addig is a kötelező derű helyett inkább aggódnunk illenék, hiszen kiderült, hogy a stadionláz máris áldozatok sokaságát szedi, csúnyán fertőz és a jelek szerint nem mostanában gyógyítható…

Természetesen nem a naponta gyarapodó drukkertáborról beszélünk!
Az örömhírt egy bizonyos Garancsi István osztotta meg a földi halandókkal.

Őistensége éppen egy évtizede birtokolja a Videoton labdarúgócsapatát, mely, mint tudjuk Orbán Viktor második kedvenc csapata. Az első a Felcsút lesz, ha egyszer megszületik… (Amúgy az sem mellékes, hogy ez a Garancsi nevű – nyilván a rendkívüli, közös érdeklődésnek köszönhetően – Orbánnak is hatalmas cimborája, bár ez utóbbival már illik óvatosan bánni! Sosem lehet azt tudni, ki meddig haver, s mikortól lehet a legjobb barátból geci, meg pixisből kicsobbanó oligarcha!)

Történt pedig, hogy ez az Orbánilag hipergazdaggá vált – Simicskapótló – ember nyilatkozott egy kellemeset az ő évtizedéről, s ha már szófosása volt, azt találta prüttyenteni: „Nemzedékeket sikerült és sikerül megnyerni a futballnak, és hiszem, hogy fiatalok tízezreit menti meg a sport máris a drogtól, az elhízástól, az alkoholtól.”

Na, akkor lehet hátradőlni, s a francba küldeni mindenféle alaktáboros, meg kajareformos gurut, mehetnek a sunyiba a Zacherék, mert kicsiny hazánk nem a semmiért lesz focihatalom!

Itt kérem minden fiatal remek alakkal, kisportolt testfelépítéssel utasítja el a jóféle szilvóriumot, a sört meg a többi piát, s a dizájnér drogokról, meg heroinról hadovázó sajtó is úgy hazudik, mint a Soros!
Naná!
A labdarúgásnak hála, a magyar narancs végleg eltűnt a fenekekről, a pocakokat csak emlékekből idézhetjük, s a kábítószerektől rothadó rendezvények hiányában mi vagyunk az első tiszta akol Európában! Lehet elfelejteni a gyomormosodákat – a magyar fiatalok egész Európában a legklasszabb srácok, csak győzzük nekik építeni a stadionokat!

De jó, hogy annak az uszkve tizenötezer slank és antialkoholista, meg persze drogot még hírből sem ismerő szombathelyi fiatalnak is hamarosan elkészül a szetélye! Világelsők lettünk – ebben is! Míg a sok birka német, francia, meg angol fiatal zsírtól tocsogó testtel gurul, míg a rengeteg amcsi, meg ausztrál tini fuldoklik a narkóban, s míg az orosz ifjak szétvedelik az agyukat, a mi utódaink tiszták, mint a hipóban áztatott gatya!
Milyen szép itt élni! Van Orbánunk, Garancsink, van Németh Szilárdunk, meg Kósa Lajcsink, na meg Budai Gyulánk! Na és Hendénk, Puskásunk stb. stb.
Mennyi nagyszerű elme!

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg…

LÉGY SPORTSZERŰ! – vagyis lúzer?

Tolom a szekeret.
Közben, mint rendesen, hallgatom a Kossuthot.
Ez a nyomorult károgás maradt – öreg járgány, öreg rádió, nincs mit tenni!
Ha nem akarok tűnődni a motortérből előbukkanó, beazonosíthatatlan zajok felett, ez az egyetlen lehetőség.

Álhírek, hazugságok, propaganda, meg némi slágermúzeum.
Ennyi maradt a magyarnak, meg itt-ott egy kis katolikus, meg Mária feeling, némi Lánchíddal.
Az utóbbi csak annyira zavart, mint egykor a Szabad Európa. Kár belemelegedni – Hegyfalunál elillan…

Battyogok.
És akkor a fent említett Kossuthon jön egy magvas riport a magyar autósok közlekedési szokásairól.
Hogy túl gyorsak, figyelmetlenek, nem tisztelik a szabályokat, blablablabla.

Meg persze jön néhány statisztikai adat, halottak, sérültek, milliárdokban mérhető károk – még jó, hogy a szupertraffik dolgoznak! Hogy ez utóbbi igazán miért is jó, soha nem érthetem meg. Sőt, néha a fejemet fogom, ha azt látom, hogy éppen a kapu alatt elszaladt lovait igézi egy félnótás. Ő tudja. Nyilván kapott egy kis potyapénzt – el kell költeni…

Aztán a műsorban szólásra emelkedik egy igazi bálvány.
Egy rendőr, valahol az út mentén ácsorogva, bírva a háromlábú árnyékát – rettenthetetlenül.

Mondja a nagyon okos mondatokat, egymás után, mintha diktálnák! Mert szerinte az autósok egyébként nem sportszerűek! Felidézi ifjúkorát, amikor maga is versenyszerűen sportolt. Ő soha nem csalt. Igaz, néha elszenvedte, hogy mások igen, de sebaj, ő büszkén maradt sportszerű. Ezért esik nehezére, hogy megértse ezeket a „mai autósokat”. Mert ezek kérem, villognak. Jeleznek ezek az elvetemültek, villognak, ha látják a fűben meglapuló szakit, aki mér. Látják, és szólnak a vadidegen senkiházinak, ott szemből, hogy lassítson! Hát, hová lesz így a világ! A szerencsétlen yard csak áll a dögmeleg útszélen, barnára sül, de nem bír egy jót büntizni, mert azok ott villognak!

A derék ember arról ontja magvas gondolatait, miként lehetnénk valódi lúzerek!
Szeretné látni, amint kockulunk!
Jól befutunk a csőbe, miközben a gödrök és tengelytörő padkák közt lavírozunk – próbáljuk úton tartani a szekeret!

Szerinte nem vagyunk elég sportszerűek! Mert a sportszerű autós nem villog, nem jelez, sőt, örül, ha a másikat jól bemérik. Hmmmm!
Ez igen! Kiáltom hangosan az autó magányában! Ez igen – cimbora!

Te aztán kellett, hogy mikrofon mögé kerülj!
Szégyen vagyok én, meg valamennyi útitársam, akik villantani merészelünk, s nem hagyjuk, hogy a rend éber őrei behajtóst játszanak! Nem hagyjuk, hogy hízzon a kassza, nem akarjuk, hogy másnak baja essék…

Persze a riport legvégén azért megemlítik: készül már a jogszabály!
Hamarosan tilos lesz a villogás!
Tilos máson segíteni!

BÉNÍTÓ MAGÁNY – Magdi néni verse, a viseltes füzetlapon

Tudom, hogy sokkal érdekesebb lenne egy vidám kis sztori a szomszéd lányról, aki elhatározta és meglépte a lehetetlent.
Jobb volna írni valakiről, aki rekordokat állít fel, csúcsokat dönget – az ismerősei vannak, vagy tízezren, s most éppen a tengerparton sütteti…

Valami miatt, ezeket a lendületesen felépített történeteket már mindenki ismeri.
Van épp elég oldal, ahol fényképek tömegeivel mutatják meg a siker világát.
Így van ez rendjén… gondolhatnánk!

Ugyan, kit érdekelhet valaki, aki szürke, mint egy veréb, s mégis hetente mérkőzik, s minden erejét a túlélésnek szenteli? Feszegeti a lehetetlen határait… Pedig van ilyen!

Egy kicsinyke zalai falu legelején, a „lappban” lakik, ott, ahol véget ér az erdő, s kezdődik a domb, ami olykor az égig ér.

„Négylábú.”
Így nevezik őt.
Pár éve már, hogy ezt a nevet ráaggatták, s ő egyszerűen beleszeretett.
Így mutatkozik be, ha ismeretlennel találkozik.

Két hatalmas bottal, görnyedt háttal közlekedik.
Csak a vasárnapot várja.
A domb legtetején áll az öreg templom, oda igyekszik, minden héten.
Két bottal, két tönkrement lábbal éppen két óra az út.
Oda-vissza négy.
Minden vasárnap kilenc órakor útra kél, tizenegyre odaér.
Mire a pap megérkezik, ő már imára kulcsolt kézzel fohászkodik.
Aztán, hogy éppen délidőben véget ér a szentmise, felnyalábolja a botokat, hazabaktat.

Azt mondja, szép az élet.
Váltunk néhány szót, kiderül, túl van már a kilencvenhatodikon.
Az elmúlt időkről, a messze került gyerekekről beszél.
Magára maradt…

Hallgatnám még, de várnak rám, ő pedig útnak ered.
Azt mondja, kettőre éppen hazaér… Mintha fontos volna. Mintha bármi fontos volna…

Búcsúzáskor a kezembe nyomott egy gyűrött papírost. Azt mondta, ő írta. Vers van a viseltes füzetlapon. Egy asszony, a négylábú gyötrelme. Nem kérdeztem, hogy közreadhatom-e, nem kérdeztem, miért éppen én kapom. Mert nem jutott eszembe egyetlen értelmes kérdés sem…

Görbék a sorok, a rímek bukdácsolnak, talán túlontúl egyszerű is a mondanivaló…semmiség…

„Ősz hajú anyóka, édesanyja egynek,
Kinek karácsonykor képeslap se telhet…
Anyóka, ki hajnalban az ablakhoz baktat,
Szózatát intézi, ím’ a kelő Napnak:
Köszönöm, hogy látlak mindeneknek fénye,
Köszönöm szívemnek félő reménysége!

Szolgáltam, míg bírtam… magamra maradtam,
Csak téged várhatlak minden pirkadatban,
Csak tőled búcsúzom, ha fáraszt az este,
Megbocsájtó csöndet, éjszakát keresve,
Te leszel, ki virraszt, ha eljön az óra,
S társak nélkül térek végső nyugovóra…

Adj másoknak derűt, szeretetet, álmot,
Koppanó lépteket – érkező családot…
Étket éhezőnek, fázónak kabátot,
Gyógyszert a betegnek, ha szenvedni látod,
Ne hagyj mást magára, vacka szegletében,
Ne fojtson meg mást is a közöny, a szégyen!”

A MI ÖTVENHATUNK – amit nem fogunk megbocsátani!

Miközben képtelenségek sorát írják egymásra hétpróbás gazemberek.
Miközben egymást akarják túlszárnyalni koholt vádakkal.
Miközben mindenáron azt akarják elhitetni velünk, hogy Te hazudtál, Te loptál, Te csaltál – nekünk csak egyetlen dal marad a kapaszkodó.
Egy dal, amit annyira szeretünk… mert annyira szerettünk!
Amiről soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer a húsunkból fog táplálkozni!

Ötvenhat! Éppen ötvenhat napja nem kapunk választ, Te ott, mi itt… ötvenhat napja csak egyetlen mondat dübörög bennünk: “szép kis megtorlás!”

ENNYI!

“szép kis megtorlás!”

Végignézni,
ahogy minden
szépen lassan
szétesik.
Romok alól
kibányászni
– veszettnek hitt –
darabjait
annak, ami
fontos volt, vagy
úgy érezted,
hogy az lehet.
Összeraktad,
hogy segíts, de
csak magadat
mentheted.

HECKER FLORIAN UTCA – a hálás szombathelyi városvezetés szép ajándéka

Hiába törtük a fejünket – nem jutott jobb az eszünkbe, amikor azon gondolkoztunk, vajon, miként is mutathatná ki végtelen háláját a Puskás Tivadar vezette városvezetés?!

Miként honorálhatná egy bizonyos „origo” című pártlapnak azt az állhatatos munkát, amivel a nem létező hírből képesek glosszát, novellát, vagy éppen eposzt írni – persze, csak, ha Dr.Czeglédy Csabát kell és lehet mocskolni! Utcát kell elnevezni Szombathelyen, teret, vagy éppen lakótelepet Heckerről – mert a pali nagyon megérdemli a szolgálataiért! “Neves” bértollnokuk nyilván bőven kap pénzt, prémiumot, jutalmat, valahányszor hitvány szövegszerkesztője elé gebed, s megírja éppen aktuális fröccsenetét.


Hecker “profilképe” személyes oldaláról…

Megveregetik a vállát, megnyugtatják, hogy helyette is leszarják a helyreigazítási perek sokaságát, s a felmerülő költségeket rendre kipengeti főnöke, a „gazdaállat” – ezért van, hogy őkegyelme ritka nagy arccal firkászkodik!

Így tette ezt napokkal ezelőtt, amikor egy szabadságától mindenféle meghallgatás nélkül megfosztott emberen kérte számon a több évtizedes munkával elért eredményeit, és azokat a követeléseket, melyeknek teljesítésében éppen e szabadság megvonása okán volt kénytelen elszenvedni a tehetetlenséget.

Így tette, amikor primitív, irigy, tohonya, lusta senkiként utálkozott egy másik felett, aki munkával és kitartással épített vállalkozásával ezreknek biztosított élhető életet – míg tehette! Azzal, akinek nem jut meghallgatás, csak „szép kis megtorlás” a túlerő felől… Úgy ír róla ez a senki, mintha ma venne fel milliós juttatásokat, ma vezetné cége gépkocsiját – ez az aljas hazugság, az olvasók félrevezetése, ami persze felbecsülhetetlen érték a megrendelőinek!

Ez a nyomorék szövegláda, újságírónak sem igazán nevezhető féreg, rendelkezik minden olyan jelentős tudománnyal, mely ma a legszükségesebb, ha valaki a kormánypárti sajtótermékek egyikében szép karriert akar elérni. Tud hazudni, ért a hantához, remek képességei vannak a „tudni vélők” között, kifinomult érzéke van a csúsztatáshoz, a sokszor kimondott valótlanságok hintéséhez – melyek Lenin szavaival élve, idővel valósággá válnak! Tehát az Isten is Mészáros Lőrinc istállójába teremtette! Ha még hozzáteszük, hogy e zseniális képességeit Habony Árpád csecsein volt szíves magába szívni – azon sem kellene csodálkoznunk, ha bodorgó álneve alatt egy nagyon is ismert, őskövület ganajtúró-ceruzakoptató lapulna! (…)

A Hecker Florian utca nyílhatna egyenesen a szombathelyi polgármesteri hivatal elől, keresztül akár a Fő téren is, hogy azon naponta korzózhassanak Flóri megrendelői – a hálás szombathelyi kereszténydemokrata és fideszes városatyák!

Meg persze mindazok, akik évek óta fenték a fogukat a baloldal vezető politikusának megsemmisítésére!
Akik a görbécske hüvelykujjuknál is kisebbre kívánták morzsoltatni az ellenfelüket – nehogy véletlenül tisztességes harcban kelljen alulmaradniuk!

Amúgy Hecker boldog és kiegyensúlyozott véglény lehet. Akik ismerik, nyilván sokra tartják stílusáért, „emberi” értékeiért. De mint tudjuk, van az a szolgálat, amit csak igen nagy odafigyeléssel lehet honorálni! Utcát a hekkernek! Puskás, Hende, és a remek képviselőik, vagyis a szombathelyi „önkormányat” nyilván képesek lehetnének erre.

Nekik semmibe sem kerül egy apró figyelmesség!

A FÁZISKÉSÉS BAJNOKAI – Szombathely jövőképe

Pató Pál indulhatna a következő választáson!
Ráér!

Az esélyei jók – ehhez vagyunk szoktatva – a fő ellenfél kiiktatva – lám, lassan ehhez is hozzászoktunk – s valahogy a fősürgész is kezd veszíteni féktelen aromájából! Már csak alig-alig éleszt újra…

Persze, ne legyünk ennyire naivak – Szombathely a következő negyedszázadban nemközszereplő M és az ő mellszőrzete kies plázsa lesz – ha végre mindenkit sikerül hüvelykujjnyi méretűvé passzírozni!

Bár…azt is mondják, itt még nem lefutott a meccs, hiszen, ha tényleg lehet mindenféle kurázsi nélkül is rajtvonalra állni, a néhai labdazsonglőr is befutó lehet!
Miért is ne?
Csak a hüléket kell jól mozgósítani, s lesz itt olyan szebb jövő, hogy „arról kódulunk”…

Szombathely – amúgy -az örök fáziskésés birodalma!
Most, hogy végre megékezett az első teherautó szalmabála a milánói pavilon fövenyéből Karcagra, már szinte biztosak lehetünk abban, hogy a Hende által bezengett, ünnepélyes keretek közt lealapozott, emléktáblával is emlékezetessé tett és többször is felavatott egészségcentrum Szombathelyen mégsem a „réz tökházikóban” lesz!
A milánói makaróni minden morzsája elvétetett Szombathelytől, nem jön ide semmiféle sámándob – elrepül ez is, mint a porpáci reptér! Nagy pártfogónk azt is elrendezte, de frankón! Egy ugrásra tőlünk, szinte az elővárosunkban, Pápán örvendezhettek a nagy elintézőnek!

Huszonhat éve, éppen augusztusban járt Szombathelyen a pápa – ezért ő és a faluvezér decemberben avattatott neki szobrot. Ugyan már, miért is lett volna jobb éppen a negyedszázad ünnepén?! Hja, akkor éppen Ferenc pápa beígért látogatásával bíbelődtek! Csak Ferenc nem tudott róla… Lehet, a festéknek kellett megszáradni az ominózus képen, ami addig a szerelmi fészek falán díszlett! Aztán jött a Szent Márton év, hogy azután egy évvel lehessen nekilátni a róla elnevezett térnek. Minek úgy rohanni! Legalább az új püspököt is lehet majd… használni! Mint az elődjét – sokszor!
Persze, a rossznyelvek szerint csak azt sikerült belátni, hogy Márton mégis Pannonhalmán született, egy évvel a Szombathelyre csalt dátum előtt!

Apróságok: Késik a Széchenyi utca – szenvedik a lakók, az üzletek, s a nagy, nagykorúként bezengett maskarás felvonulás is másfelé tekereghet majd. Nagy ügy! Aki meglátogatja a karneváli forgatagot, majd kicsit ügyesebben lépked, nehogy orra bukjék!

Késik a komplkexum is! Nem holmi stadion, holmi focipálya! Most születnek bele a drukkerek! Akkor meg ráérünk, még akár húsz évig is! Pató Pál esélyei növekedhetnek! Itt minden ráér! Addig a környéken lakók ugyan beledöglenek a porba, mocsokba, de utána halálukig élvezhetik a nagy fehér semmit! Na, de jó!

Szombathely fejlődik! Késve, mindig mindent lekésve…
DE!
A legkevésbé sem kell aggódni holmi ellenszéltől!
Akit még nem sikerült lesittelni, majd másként lesz félrepöckölve!
Balos politikus itt nem zörög bele a dolgokba!
Ez ügyben soha nem késhet a kormánypárt! Nehogy már Soros nevessen a végén!!!

A hatalom fölkent fideszes és kereszténydemokrata utódjainak nevei már kőbe vésettek.
Fix, hogy minden úgy lesz, ahogy megálmodták!
Megkésve ugyan, de töretlenül!
Savaria históriájában Nero utódjai jól teljesítenek!
Megírta a laoszi…